Regisztráció Blogot indítok
Adatok
turtleke

29 bejegyzést írt és 1 hozzászólása volt az általa látogatott blogokban.

Admin Szerkesztő Tag Vendég
Azt hittük ennél szebb már nem is lehet, bár még így is talán a Roques-kat tartottuk a legszebbnek. Az út a Teidéről lefelé északi irányban viszont szó szerint mesésnek bizonyult. A virágzó zöld bokrok sárgán világítottak a vörös homokban, miközben a felhők kúsztak fel a…..
A nagy terv az alábbi képen látható. Fel a Teidére, 3000 méter magasan felvonóval egészen fel, ameddig csak lehet. Onnan a sziget északi csücskéig, a főváros utáni kis városka San Andres után, egészen Playa de Las Teresitas-ig. A Playa spanyolul partot, strandot jelent, ez a Playa…..
Úgy terveztük, hogy az előre egyeztetett 10 óra helyett, megpróbálunk fél 10-re kiérni a mólóhoz, átvenni a kocsit, hogy papírozás stb. után talán kicsit hamarabb kiérjünk teknősözni, hiszen még Mascába is megyünk, és délután 3-ra jönnek értünk a szállodához a…..
Korán reggel, 6:45-kor csörgött az ébresztő. Tervünk szerint gyorsan leszaladunk 7-kor reggelizni, és utána van időnk készülődni 9-ig. 09:05-re vártuk az Ola Diving Centertől az autót, ami elvisz minket teknősökkel úszni. Fáradtak voltunk, és nem voltuk éhesek. De felkeltünk…..
Pár óra alvás után ébredeztünk is. Minden reggel 10-ig volt reggeli, de eleve korábbra terveztük minden reggel a kelést, így első nap is már 8 körül keltünk. Amíg Feri aludt, elkészítettem az első képeket az erkélyről. Csodás volt erre a mediterrán városi hangulatra…..
Kora este indultunk el a reptérre. Fél 9-kor indult a gépünk, ottani idő szerint (1 óra eltéréssel) éjfélre érkezett tenerifére. 4,5 óra repülőút, az eddigi leghoszabb repülőutunk. 2 bőrönddel, az új angol darabbal, és egy régi lassacskán szétesővel indultunk. Kivételesen…..
Bonn-Lak Kész vagyunk - crossozunk 2014.05.03 21:31:57
Még húsvét előtti héten, mielőtt Gabóék jöttek, szerettünk volna mindent befejzni a lakáson. Megtartottuk a tavaszi nagy takarítást is egyúttal. Valamint beszereztük azokat a dolgokat, amik még hiányoztak, és már régóta terveztük őket. Így kapott terítőt a Feri által…..
Báttyókám, és kedves kis sógornőm Csilla április 19-én szombaton érkezett hozzánk, húsvét hosszú hétvégéjén. Már nagyon vártuk őket, izgultunk, hogy mikor érkeznek, mivel kocsival jöttek, és hajnal 5-kor indultak. Egy idő után pedig nem jelentkeztek, gond volt a telóval,…..
Bonn-Lak Majdnem kész 2014.04.17 13:40:47
Sok hűhó után megérkeztek a maradék csomagok is, így nekiláttam a polcocskámnak, s mire Feri hazaért, már készen is állt. Így rá már csak a sideboard várt, ami valóban gyönyörűszép lett. Fényesen csillog a lakkozott rész, és hálistennek sehol sem sérült meg. Bár a…..
Bonn-Lak Finisben 2014.04.14 18:28:44
A karácsonyi nagy hajtás után, csupán egy mágnestábla került a falra. Más érdembeli változás nem történt. Majd pár héttel ezelőtt volt szerencsék beruházni egy fantasztikus újabb kis padra az előszobába, amibe a sok sorban álló cipőt is sikerült elbújtatni. Azonban,…..
Berlini utunknak alapvetően 2 oka volt. Az egyik az, hogy bejárjuk Németországot, és persze ezzel együtt első helyen a főváros Berlin szerepel, hiszen egyikünk sem volt még ott, és mégiscsak egy éve lassan, hogy Németországban élünk. A másik ok, ami egyben az időzítésért…..
A világ egykoron leghatalmasabb vulkánjának kráterében keletkezett tavat vettük célba, Bonn idei évi első napsütéses hétvégéjén. Az egész tavat körbe jártuk, egy 14 km-es túraútvonalon, ahol a gyönyörű szép táj mellett volt szerencsénk szemügyre venni, a még ma is aktív,…..
Bonn-Lak Karácsonyra hangolódva 2013.12.15 13:42:34
Minden este hazafelé azt látjuk minden háznál, hogy a karácsonyi világító díszek már minden ablakba és fára kikerültek. A szomszédok többsége is elkészült az egyedi ajtódíszekkel is. Péntek este mi is egy kis karácsonyi hangulatra vágytunk, és miután a haza útra a kocsit…..
Megtörtént az elképzelhetetlen. Személyes szemügyre vétel és kipróbálás nélkül, egy este, egész egyszerűen megrendeltünk egy ágyat és egy szekrényt a neten. A karácsony ezzel letudva, és nem is kellet hónapokat várnunk, csak 1,5 hetet a bútorok érkezésére. Ünnep volt ez a…..
Bonn-Lak Rege időn rég ... 2013.10.27 15:09:24
Rege időn rég, ez év június 1.-én megérkeztünk új lakunkba. Üres falakkal, világítás nélkül, zsákokkal, dobozokkal és egy matraccal kezdtük meg életünket Bonnban. Még az idő is zord volt, télikabátban jártunk-keltünk, és még be is kellett fűtenünk. Az első hetek…..
Tervezgettünk, ötleteltünk. Nem igazán jutottunk dűlőre, mi lenne a tökéletes elrendezés. Végül hétfőn, míg Feri a T-comban volt, gondoltam megnézek 1-2 variációt. És igen, sikerült eltalálnom az egyik szuper megoldást. A lakás átrendeztetett. (a kép később készült, csak…..
Bonn-Lak Harmadik fejezet - A gömb 2013.10.27 09:04:00
Elkezdődött hát, végre kicsomagolhatunk mindent. Fél 10-re járt mire magunkhoz tértünk, és nekifogtunk. Az étkezővel kezdtünk. Feri elkezdte összeszerelni az asztalt, míg én a székeket. Végül 2-2 szék jutott fejenként. Felkerültek a kis párnácskák is. Igazi tünemény lett.…..
A reggel 6 órás kelés nem esett túl jól. Még sötét volt. Összepakoltunk, bár nem tudtuk, hogy fogunk beférni a két hátizsákba a búvárszerkókkal, süncipőkkel, hiszen idefelé is alig tudtuk behúzni a cipzárokat. Az itt vásárolt tusfürdőt el is használtuk teljesen, a maradék…..
Eljött az utolsó nap. Eldöntöttük, hogy a kedvenc gasztro helyek felkeresésével fogjuk tölteni, amellett, hogy csak fekszünk a parton, és élvezzük a napsütést. Igen, gyönyörű időnk volt, igazi forróság. Mivel az utolsó reggelünk volt, reggelinél megköszöntünk mindent a…..
Elhatároztuk, hogy ma az isteni finom reggeli után, nem heverészgetünk tovább. Egyébként is, már előző két nap is majdhogynem a takarítónők rugdostak ki minket a szobából. Igen minden nap friss törölközőt kaptunk, felmostak, beágyaztak, és vasárnap még az amúgy nem…..
Már előző nap elhatároztuk, tudván nem lesz túl szép idő, hogy a mai napot választjuk Tossa de mar szomszéd kisváros meglátogatására. Állítólag Costa Brava legaranyosabb kis városa. Híres halászfalu volt, és minden festő ide járt festeni, Picasso is. Már szombaton…..
Eljött az első Lloret-ban töltött reggelünk. Alig vártam a büfé reggelit, egyszerűen imádom, amikor svédasztalra minden ki van pakolva, és kedvedre válogathatsz, és azok a finom márkázott vajak, na hát be is voltam sózva. Nyaggattam Ferit, hogy készüljünk menjünk, majd…..
Úti célunk Lloret de mar, Costa Brava egyik legkedveltebb célállomása. Napok óta vártuk az indulást, készülődtünk, tervezgettük mi mindent fogunk megnézni, mely partokon fogunk fürödni. Nem maradt más hátra, mint az indulás. Az előző nap sütött sajtos kiflik becsomagolása az…..
Levonult az első nagy hullám, az országban több helyen is születtek rekordok az elmúlt héten. Farmoson épp egy hete kedden 11 474 példányt sikerült összegyűjteni.Ui.: Ez azért már biztos fárasztóbb is volt, kicsi védett breki barátaink számára is.Most már a tavalyi…..
4613, a legújabb kedvenc számom. Na és a 182, ugyanis ma reggel egy földbeásott vödörből sikerült 182 db brekit megmenteni, átvinni őket a 311-es műút túloldalán található Nagy-nádashoz. Habár reggel sikerült a vonatot lekésni, édesapám jóvoltából mégis részt vehettem…..
turtleke 2010.03.30 23:16:22
@Németh András: Jó lenne még az idén, csak kevés az idő, békamentés helyett munka van :(