Regisztráció Blogot indítok
Adatok
Sajo - www.chanceindia.org

91 bejegyzést írt és 186 hozzászólása volt az általa látogatott blogokban.

Admin Szerkesztő Tag Vendég
  Hát, nagyon nagyon rég jelentkeztünk a blogon. Az alapítvány továbbra is működik, szép csendben tesszük a dolgunkat, de nem maradt energiánk arra, hogy rendszeresen hírt adjunk magunkról ezen a felületen keresztül. Azonban idén tavasszal Geri önkéntesként ellátogatott…..
Eredetileg más bejegyzést terveztem, de az élet – mint olyan gyakran , itt Indiában – közbeszólt. Ugyanis tegnap este egy olyan szomorú történetről szereztünk tudomást, amit úgy érezzük, hogy érdemes megosztani másokkal is...márcsak azért is, mert tökéletesen…..
Sajo - www.chanceindia.org 2010.08.07 04:23:34
@Bona Fides: Kedves Bona Fides!

A törvények természetesen itt sem engedik meg az ilyet. Ám az elvileg meglevő jogok érvényesítése ilyen esetekben szinte lehetetlen. Sajnos a bürokrácia olyan mértékű, illetve annyira nem a kisemberekért dolgozik, hogy Roli bármivel is próbálkohatna egyedül, szinte reménytelen lenne bármit is elérnie, inkább csak rontana a saját helyzetén. Rolitól amúgy már az is nagy szó, amit eddig megtett, hogy kitörjön ebből a helyzetből...itt nem úgy vannak nevelve a lányok, hogy kiáljanak a jogaikért.

Nandannal, a házigazdánkkal természetesen azóta alaposan átbeszéltük a helyzetet és továbbra is az tűnik a legjobb megoldásnak, hogy a bejegyzés végén általam is említett jogvédő szervezethez forduljon Roli...ez az információ már remélhetőleg eljutott hozzá...legalábbis a hugaihoz már biztos.

Ehhez kapcsolódóan legújabb fejlemények a következők: Rolit sajnos annyira bántalmazta a férje, hogy jelenleg az egyik szemére nem lát. Viszont az apa a szomszédok és néhány rokon nyomására megígérte, hogy megpróbál nyomást gyakorolni a lánya érdekében...ez egylőre abból állt, hogy egy a férj családját is ismerő emberen keresztül megüzente, hogy ha a férj nem hagyja abba a bántalmazást, akkor a rendőrséghez fordul. Majd kiderül, hogy ez elég-e bármire is.

Üdv,
Sajo'
Sajo - www.chanceindia.org 2011.04.20 10:13:59
@Lehani: Kedves Lehani!

Sajnos sok jóról nem tudok beszámolni Rolival kapcsolatban. Utána még jópárszor érdeklődtünk, hogy mi a helyzet, de csak nagyon bizonytalan információkat kaptunk. A családnak nyilván nem érdeke kitergetni a szennyest, így kevés információ jut el hozzánk. Annyit tudunk, hogy amegnyilvánuló külső érdeklődés miatt egy picit javult a helyzet - legalábbis egy ideig -, így már talán nincs közvetlen életveszélyben. De boldog házassága ettől persze nem lesz. :-(((

Üdv,
Sajo'
Sajo - www.chanceindia.org 2013.05.20 09:57:51
Kedves Rágógumó!

Szerintem is nagyon sok tekintetben modernizálásra szorulna India társadalma, mert a jelenlegi társadalmi és szociális berendezkedéstől rengetegen szenvednek. A nők különösen, de nem csak ők. A fiatal férfiak sokszor hihetetlen frusztráltak -, mert vágynak a nők után, de a társadalmi szokások és gyakran a család anyagi helyzete miatt csak "ki tudja mikor" jutnak majd feleséghez. És ezt a frusztrációt csak erősítik a bollyvoodi és hollywoodi filmek által keltett illúziók, és a TV-k által közvetített laza nyugatias erkölcs és fogyasztási láz. Persze a többségük úgy-ahogy tudja kezelni a frusztrációját, de néhányukból a hírekben hallható módon robban ki ez. Sajnos. A hihetetlen bürokrácia és korrupció, és persze a régi, mára már elavult társadalmi nézetek miatt a nőknek alig van esélyük megvédeni magukat. De ez nem jelenti azt, hogy minden indiai férfi romlott és kegyetlenül bánik a nőkkel...sőt, a többségükre ez természetesen nem igaz.

A témában érzett felháborodásodban teljes mértékben osztozok, azonban az indiai kultúrában is rengeteg olyan érték van, amit meg nekünk lenne érdemes észrevennünk és átvennünk, így az egész társadalomra vonatozó sommás ítélettől óvakodnék. De ismétlem, sok tekintetben szerintem is modernizálni kellene az indiai társadalmat - ami viszont nem kell, hogy a nyugati modell átvételét jelentse, sőt -, hogy ezek a szörnyű visszás dolgok megszűnjenek.

Üdv,
Sajo'
VÁLTOZÁS: Kedves Támogatók és Érdeklődök! Technikai okokból az esemény az eredetileg tervezetthez képest másik nap kerül megrendezésre. Az új időpont: 2013. április 6 (szombat) 14:00. Elnézést a változás által esetlegesen okozott…..
  Engem elvarázsolt és a hatalmába kerített, bekebelezte a lelkemet! Ez egy Csodaország az Óperenciás tengeren túl. Aki egyszer úgy igazából járt már Indiában, az biztos, hogy vágyik vissza. Első utam után elhatároztam, hogy valamilyen formában, de szeretnék kapcsolatot…..
Egy újabb hihetetlen felirat Indiából. Bevallom ez nem saját gyűjtés, de annyira jó, hogy muszáj vagyok megosztani veletek. Egy szépségszalon hirdetése Angolul nem tudóknak: DYE - hajfestés DIE - halj meg; FACIAL - arcpakolás FACHIAL - semmit nem jelent; MASSAGE - masszás MESSES -…..
Sajo - www.chanceindia.org 2012.11.10 18:27:50
Nagyon elhanyagoltam megint a blogot. Ennek sok oka van: jó és rosszabb könyvek, amelyeket olvastam (a rosszak azért, mert nehezen rágtam át magam rajtuk); a Fable2 Xbox játék (amelyet a gyerekek mellett én is szívesen játszom és elég időrabló tevékenység); az egyre jobb idő, amely…..
Az ember azt gondolná, hogy "csak ezt ne, csak kórházba ne kerüljek Indiában". Nos, el kell, oszlassam a félelmeket. Nem olyan nagyon félelmetes dolog ez (nyilván vannak kivételek, melyek erősítik a szabályt). Mysorei kórház. Feliratok kannada nyelven. Másfél év…..
Korábban már többször említettük, hogy a falusi iskolákban a gyerekeknek nem nagyon van lehetőségük angolul tanulni, vagy a számítástechnika rejtelmeivel ismerkedni. Nem csak az állami iskolákban van így, sajnos a valamivel jobb színvonalú magániskolákban is ugyanez a helyzet,…..
Sajo - www.chanceindia.org 2012.10.07 21:52:57
@cortes: Kedves Cortes!

India szereti magát úgy "hirdetni", hogy a világ legnépesebb angolul beszélő demokráciája. India demokratikus rendszeréről írtam már pár bejegyzést, de sajnos az angol sem igazán tökéletes. Természetesen sokan vannak Indiában, akik beszélnek angolul (az 1.2 milliárd ember kis százaléka is roppant sok), de a túlnyomó többség egyáltalán nem beszél. Persze a turisták által gyakran látogatott helyeken többen beszélnek angolul (szállodai személyzet, boltosok, a turisták lenyúlására szakosodott hiénák, önjelölt idegenvezetők, stb.), de elég csak egy kicsit arrébb menni a fő turistaútvonalaktól és máris igen nehéz angolul beszélő embert találni. A falvakban meg szinte lehetetlen. Ezért is próbálunk ebben is egy kicsit segíteni.

Örülök, hogy még mindig olvasod a blogot, sajnálom, hogy mostanában ritkán jut időm, hogy új bejegyzéseket írjak rá.

Üdv,
Sajo'
Az alant következő okfejtés természetesen csak a saját tapasztalatainkon, és az általunk olvasott, erősen limitált terjedelmű források elemzésén alapul, akinek nem tetszik, ne olvassa. Blah, blah, disclaimer. Na csapjunk a lecsóba. Négy kontinens nagyjából negyven országában…..
Sajo - www.chanceindia.org 2012.08.22 13:26:22
Több dologgal egyetértek, sajnos az Indiába látogató turisták gyakran szembesülnek azokkal az idegesítő dolgokkal, amikről írsz. A turizmusból élő, élni próbáló emberek jelentős része nem fogja fel, hogy hosszabb távon sokkal jobban járnának, ha nem próbálnák meg állandóan lehúzni, átverni a turistát.

DE...azt bátran állíthatom, hogy az átlag indiai nem olyan, mint akivel Te találkoztál. A vallásukról is elég sok negatív dolgot írtál, de legalább ennyi pozitív jellegzetességét is meg lehetne említeni. A korrupció épp az angolok alatt kapott újabb lendületet, mert a Kelet-Indiai társaság például hírhedten szerette nem megfizetni a helyi hivatalnokait, hanem azt mondta nekik, hogy gyűjtsék össze a megélhetésre valót, ahogy tudják. Ettől függetlenül a korrupcióért nem lehet csak az angolokat hibáztatni...Gandhi is éppúgy tehet róla, aki azt gondolta, hogy minden politikus olyan becsületes idealista lesz, mint ő...ezért az alkotmányukban most semmi fék és ellensúly sincs, ami meggátolná őket ebben.

A közösségi szellemet pedig szerintem rosszul látod, mert az igen erős Indiában. Sokkal erősebb, mint a nyugati országokban. Az ő társadalmuk sok tekintetben sokkal együttműködőbb, mint az invidualista nyugat. (Sajnos a nyugati mintát követő felső és felső-középosztály tagjaira ez már nem annyira jellemző.)

A mosolygásról pedig...én hihetletlenül sok mosolygós embert láttam Indiában (és elég sok időt töltöttem ott :-)). A legtöbben, ha olyan körülmének között élnénk, mint ők, nemhogy mosolyogni nem tudnánk, de létezni sem.

Ettől függetlenül megértem az érzéseid, mert turistaként tényleg sokszor az indiai lét csúnyább oldalát lehet csak látni.

Sajo'
21 óra dohai várakozás után végre látszani kezdett a fény az alagút végén. Megindultunk a 22-es kapu irányába. Indulás tovább...   Előtte azért gyorsan begyűjtöttük az utolsó sült krumplinkat, hogy Jojó, ha magához tér legyen mit falatoznia. Felpakoltuk két…..
FIGYELEM! 2012. június 28-tól változás történt a vízumigénylés menetében! Részletek.   Amint azt pár hónappal ezelőtt elmeséltem (itt: Vízumügyénitézés és itt: Lett vízumunk), otthon csak 6 hónapra kaptuk meg az Indiai Nagykövetségen az üzleti vízumot, melynek…..
India, India Kik azok a baulok? 2011.03.22 08:37:00
  India szerte – különösen Bengálban - a mai napig találkozhatunk még olyan vándorokkal, akik egy kis batyuval és a hangszerükkel a vállukon járják a falvakat. Nincs más vagyonuk, mint amit magukkal hordanak, ott alszanak, ahol éppen éri őket az este, abból élnek, amit…..
Sajo - www.chanceindia.org 2011.03.27 20:29:06
@encián: Kedves Encián!

Konrétan erről a szektáról sokat nem tudok, csak annyit, amennyibe én is véletlenül belebotlottam az Interneten. De Bengálban a mai napig is nagyon erős Káli istenasszony kultusza.

És hamarosan lesz majd szó a "fekete" kultuszokról is a blogon (bár pontosabb lenne "bal oldalinak" nevezni, ha a hindi megnevezést nézem), egyrészt mert a téli utazásunk során eljutottunk egy igen érdekes helyre (most nem árulom el a lényeget, de garantáltan borzongató lesz), másrészt itt Varanasiban is van egy igencsak figyelemreméltó templom, ami ehhez kapcsolódik.

üdv,
Sajo'
Sajo - www.chanceindia.org 2011.04.01 20:59:13
@encián: Igen, az aghorik is egy ilyen irányzat követői. Róluk is lesz szó majd abban a bejegyzésben, de még másokról is.

Üdv,
Sajo'
Sajo - www.chanceindia.org 2012.06.23 18:05:17
@encián: Nem gondoltam, hogy ilyen sokára lesz meg a bejegyzés :-(, de végre felkerült. :-) A bejegyzés címe: Tarapith

Sajo'
India, India Tarapith 2012.06.18 14:07:00
  Az ember azt gondolná, hogy ha elszakad a combizma, akkor majd több ideje lesz blogot írni, mert ideje java részét otthon tölti. De nem így van. Egyrészt minden – még a legegyszerűbb dolgok is, mint pl. az öltözködés vagy a fogmosás - sokkal, de sokkal tovább tart, ami…..
Az utóbbi egy hónapban gyökeresen megváltozott a külföldi - és tegyük hozzá az indiai – sajtó hozzáállása az indiai gazdasághoz. Amíg - számomra egyébként már egy éve érthetetlenül – eddig Indiát csak szuperlatívuszokkal együtt említették, az utóbbi…..
 Hát, nagyon régen jelentkeztünk a blogon. Na nem azért, mintha elvesztettük volna az érdeklődésünk India vagy az elindított oktatási programunk iránt, hanem mert hazaérve nyakunkba szakadtak a mindennapok és örültünk, hogy az alapítvány és az oktatási program ügyeit…..
India, India Élő istenek 2011.02.11 15:40:00
 Idén Észak-Indiában szokatlanul kemény volt a tél, gyakran csupán 2 celsius fokot mutatott a hőmérő higanyszála...és gondoljunk bele, itt gyakorlatilag egyetlen lakásban vagy házban sincs fűtés...gyakran még zárható ablak sem. A mi lakásunk ablakai szerencsére legalább…..
Sajo - www.chanceindia.org 2011.03.16 15:17:24
@sipos: Szia! Köszönöm, örülök, hogy tetszik. A háttértudást leginkább William Dalrymple: Nine Lives című könyvéből szedtem, amelyikben az egyik élettörténet épp egy theyyam táncosé. Tulajdonképpen ez is keltette fel az érdeklődésünket ez iránt, ezért utaztunk el Kannur környékére. Amúgy ezt a könyvet mindenkinek csak ajánlani tudom, aki szeretné kicsit jobban megérteni Indiát. Szerintem szenzációsan jó könyv.
Sajo - www.chanceindia.org 2012.03.23 04:52:35
@zdyzs: Szia Zdyzs!

De Theyyam tánc, ami azon a módon hívja életre az isteneket, ahogy fentebb leírtam, az csak Keralában van. :-) Egész pontosan Észak-Keralában, és csak december közepétől - február közepéig, ekkor tartják hagyományosan ezeket az ünnepségeket arrafelé.

Természetesen egyéb módon létező élő istenek lehetnek másfelé is Indiában, ennek itt hagyománya van. :-) Mondjuk nekem még nem volt szerencsém találkozni egyikkel sem, de olyan templomban már voltam, ami egy nemrég eltávozott Isten temploma.

Sajnos a linket nem sikerült beillesztened, ha tudod egyszerűen cssak írd be a honlap címét.

Köszi!
Sajo'
Úgy gondolom, nem csak innen tűnik úgy, hogy India nagyon „divatba jött”. Sokat és sok helyen lehet arról olvasni, hogy India milyen fontos piac a világon, India lesz majd a világgazdaság motorja, az indiai fogyasztás (is) fogja újra felpörgetni az világgazdaságot. Nos, ezt…..
Sajo - www.chanceindia.org 2012.03.20 15:37:52
@zdyzs: Persze, szerintem is logikusabb volt forintban megadnod, csak nem figyeltem fel rá (valószínűleg a Times of India hivatkozás miatt szociáltam egyből rúpiára).

A hivatkozásról jut eszembe: nem bánod, ha ezt a grafikonodat majd felhasználom a blogomban? Természetesen meghivatkozva Téged.

Üdv,
Sajo'
Sajo - www.chanceindia.org 2012.03.20 15:52:01
@zdyzs: Köszi!
Sajo - www.chanceindia.org 2012.03.21 15:30:32
@Ahmet: Szia Ahmet!

Tényleg nagyon tanulságos, mégha az Indiára vonatkozó jövedelemadatok nyilvánvalóan túlzóak is benne. Ha csak az ebben a bejegyzésben szereplő, indiai adóhatóság által megadott adatokat veszem figyelembe, akkor is, hiszen az általad talált grafikonok alapján az indiai lakosság túlnyomó többségének 1000 USD feletti éves jövedelme van, ezzel szemben edig a valóság az, hogy nagyobb részüknek sokkal kevesebb.

De ha csak a tendencia is igaz esetleg, akkor is érdekes...és igazából a személyes tapasztalatom is ez volt. Míg Kínában azt éreztem,hogy a fejlődés és a gazdagodás mindenhol látható (persze nyilván nem egyenlő mértékben egy kis faluban, mint egy központi szerepet betöltő nagyvárosban), addig Indiában a legtöbb helyen semmi sem érzékelhető a fejlődésből(ami amúgy is kisebb mértékű szerintem). Ha jól értelmezem a grafikonokat, akkor Indiában egy nagyon szűk réteg profitál a fejlődésből, míg Kínában sokkal nagyobb arányban részesedik az átlagember is ennek előnyeiből. De örülnék, ha a gazdasági kérdésekhez nálam jobban értő bloggazda is megnézné a grafikonokat és nyilatkozna. :-)

Sajo'
  A „pooja” szóval mint közkedvelt női keresztnévvel találkoztam először. Akkor még sem jelentést, sem jelentőséget nem tulajdonítottam neki. De a hinduk között élve az ember akarva-akaratlanul is megtanul egy-két fontos vallási vonatkozású kifejezést. Így…..
Sajo - www.chanceindia.org 2012.03.14 18:08:00
@imola47: Elnézést, valamiért nem kaptam meg az automatikus értesítést, így csak most vettem észre az ehhez a poszthoz írt kommenteket. Éva emailben is érdeklődött, neki már ott megválaszoltam korábban, hogy az eredeti terveknek megfelelően mi 1 évet töltöttünk el Varanasiban, de ez nem jelenti azt, hogy az oktatási programunk megállt volna. Sőt, azért töltöttük kint az egy évet, hogy utána fennakadások nélkül működhessen. Helyi önkénteseink folyamatosan segítik a munkánkat és időről-időre magyarországi önkéntesek is kiutaznak, hogy részt vegyenek a programban (közéjük tartozott Szilvi is, aki közel 3 hónapot tanított kint). És persze mi is évente visszajárunk, hogy minden rendben menjen.

Üdv,
Attila (alias Sajo')
Sajo - www.chanceindia.org 2012.03.14 18:11:15
@tavinapraforgo: Kedves Barbara, sajnos csak most vettem észre az ehhez a poszthoz írt kommentedet. Nem tudom, hogy aktuális-e még a kérdésed. Ha igen, akkor Szilvi heylett most én válaszolok: kérlek keress meg engem az attila.csapo@chanceindia.org email címen vagy nézd meg a honlapunkon (www.chanceindia.org) az önkéntes lehetőségeket.

Üdv,
Attila
Ez a poszt eredetileg egy kommentre adott válasznak indult, de aztán olyan hosszú lett, meg talán másnak is érdekes lehet, hogy poszt lett belőle. A kommenteket azt hiszem, kevesen olvassák. Sajóval kezdtünk eszmét cserélni India fejlettségéről a „Mennyi az annyi” poszt kapcsán.…..
Sajo - www.chanceindia.org 2011.12.12 20:23:19
Sajo - www.chanceindia.org 2011.12.30 13:57:50
@zdyzs: Először is Boldog Új Évet! :-)

A témához: hát igen, Indiában nehéz megmondani, mi az igazság. Én csak annyit tudok erről, amit láttam-halottam a falvakban, ahova heti többször jártunk az indiában töltött egy év alatt: a NREGA-ból pénz csak elvétve jut a helyiekhez (illetve hála a helyi Lok Samitinek, ezekben a falvakban egy picivel jobb a helyzet, mint az indiai átlag, de még így is sok a visszaélés) és a helyi földnélküli parasztok mind arra panaszkodnak, hogy nem találnak napszámos munkát, vagy ha igen, akkor gyakran olyan keveset kapnak érte, hogy még a saját maguk napi élelme sem jön ki belőle.

Az indiai korrupció mértékéről adott jellemzéseddel sajnos egyet kell értsek.

Üdv,
Sajo'
Sajo - www.chanceindia.org 2012.01.11 16:35:37
@zdyzs: Szia! Valószinüleg a vallásuk az oka, hogy nincs társadalmi robbanás, nincsenek erőszakos cselekmények. Nagyon leegyszerűsítve, de úgy tűnik, hogy azért fogadják el a helyzetüket, mert nagyon mélyen gyökerezik bennük az a hit, hogy a jelenlegi helyzetük az előző életükben összegyűjtött karmájuk következménye. Persze az elnyugatiasodossal, ami azért - ha lassan is - de Indiában is megindult, ez a szemlélet is meg fog lassanként változni...és a világ legnagyobb problémája szerintem India lesz ekkor. :-(

Üdv,
Sajo'
Megint egy kicsit gazdasági poszt, de nem annyira, hogy ne lenne érdemes elolvasni!Az indiai GDP majdnem 60%-a az úgynevezett „nem szervezett” (unorganised) szektor terméke. Ezt nálunk kevésbé szemérmesen feketegazdaságnak hívjuk. Azok cégek, munkavállalók, akik nem adnak…..
Sajo - www.chanceindia.org 2011.12.03 11:33:09
@zdyzs: Hát, én kicsit másként látom. A nagyvárosokban persze van fejlődés, a nagyvárosi középosztály és attól felfelé persze gazdagodik. De mi sokat dolgoztunk a nem olyan szerencsésekkel, akik falun vagy kisebb városokban élnek és ők bizony egyre nagyobb problémákkal kűzdenek. Akik korábban tisztes szegénységben, de el tudták tartani a családjuka, most olyan nyomorban élnek, ahonnan nem látszik a kivezető út. Szóval szerintem kicsit félrevezető az a kép, amit a nagyvárosokaban látni (infláció nem csak azért lehet, mert olyan jól keresnek az emberek).

Üdv,
Sajo'
Sajo - www.chanceindia.org 2011.12.05 18:58:46
@zdyzs: A hagymáról se feledkezzünk meg, annak ára is választásokat dönthet el Indiában. :-)

De komolyra fordítva a szót (bár voltakép a fenti megjegyzés is az volt), azt gondolom, hogy az indiai igen szűk felső- és középosztály tényleg gyarapodik..ezért is emelkedhetnek az olyan luxuscikkek árai, mint a gépkocsi vagy akár zöldség is, de a nagy tömegeket sajnos ez a gyarapodás elkerüli. Azt, hogy növekszik-e a gdp és mennyivel, én nem tudom megítélni, nem is vagyok makrogazdasági szakértő. Az viszont biztos, mint ahogy a Te posztodból is látszik, hogy valójában senki sem tudja...a kormány meg persze biztosan abban érdekelt, hogy ezek a becsléselk minnél nagyobbat mutassanak...ha már a szegénységgel nem tudnak mit kezdeni.

De nekem az a furcsa, hogy miközben Kínában ténylegesen szemmel jól látható a fejlődés gyakorlatilag mindenhol, addig Indiában csupán a nagyvárosokban és ott is igencsak felemásan (elég ha csupán arra gondolok, hogy pl. Chengduban mit láttam és mondjuk bármely indiai nagyvárosban). Persze ettől még lehet, hogy az indiai GDP tényleg nagyon szép ütemben fejlődik, csak ez az országon nem látszik. És sajnos az népesség legnagyobb részét kitevő szegényebb rétegek sem érzékelik ennek pozitív hatását.

Mindenesetre az utánanézést és a hozzáfűzött magyarázatokat nagyon köszi, sokat tanultam belőle.

Üdv,
Sajo'
Sajo - www.chanceindia.org 2011.12.11 16:27:38
@zdyzs: Köszi! :-)

Sajo'
Ez egy kicsit szakmai poszt, de talán annak is érdekes lesz, aki nem sokat foglalkozik a makroökonómiával.     A csütörtöki újságban olvashattátok volna (ha járna nektek a kb. 40 forintba kerülő MINT című indiai gazdasági napilap), hogy a miniszterelnöki  tanácsadó…..
Sajo - www.chanceindia.org 2011.11.09 11:37:40
@zdyzs: Szia! Tényleg kívánsi vagyok, hogyan becslik a GDP-t. Amúgy az adminisztrációjuk pontosságára nekem is van becslésem. :-)

Amúgy elég sokat jártam a falvakban is az egy év alatt, amit kint töltöttünk, sokat beszélgettünk falusi vezetőkkel és farmerokkal is, és az alapján inkébb azt feltételezném, hogy a mezőgazdaságukról sincsenek pontos információik.

Együttdolgozás az indiaiakkal: tényleg nem egyszerű, de ha mindkét félben megvan az együttműködési szándék, akkor azért nem lehetetlen (csak nagyon nehéz :-)). Nekem is sok időbe telt, míg megszoktam és az elején sokszor frusztráltak a dolgok, de szép lassan kezdtem megérteni a gondolkozásukat és azért valahogy csak tudtunk haladni. De tény, hogy hihetetlen nagy a gondolkodásmódbeli különbség és teljesen más a munkakultúra. És azért nekem sokat segített, hogy ott éltem köztük, gyakrolatilag volt egy indiai családunk és indiai barátaink, akikkel nem csak munkakapcsolatunk volt, így jóval megértőbbek voltunk a problémákkal szemben is...el tudom képzelni, mit érezhet egy európai, aki csak alkalmanként és kizárólag munkaügyben kerül indiaiakkal kapcsolatba.

Sajo'
(Ez a poszt nem gyerekeknek való, kérem a 18 éven aluliakat ne ezt olvassák, van sok más érdekes a blogon) Bármennyire is panaszkodunk otthon a saját politikusainkra, az itteni indiai viszonyokat látva (főleg persze olvasva az újságban) azt kell mondjam, még mindig szerencsések…..
Sajo - www.chanceindia.org 2011.11.03 18:32:20
Szia!

Hmm, India demokráciájáról és a politikusairól én is írtam régebben, ha nem zavar, akkor belinkelem:
indiaindia.blog.hu/2011/03/13/demokracia_32

(Ha nem szeretnél más blogra mutató linket a kommentek között, akkor töröld ki nyugodtan, nem sértődöm meg. :-))

Üdv,
Sajo'
India, India Ahol élünk 2010.05.11 17:55:00
Eddig sokat  meséltem már Indiáról, a munkánkról, sőt, még a házigazdáinkról is, de arról, hogy hol és hogyan lakunk, még szinte semmit sem írtam. Most pótolom ezt a hiányosságot. :-) A tovább gombra kattintva lakóhelyünk környékéről, illetve az itteni…..
Sajo - www.chanceindia.org 2011.09.14 14:50:39
@PrincessSuperstar: Szia!

Örülünk, hogy tetszenek az írások. Sajnos most nem vagyunk Varanasiban, az egy év gyorsan eltelt. Persze minden évben tervezünk visszamenni pár hétre, de az legközelebb sajnos csak jövő márciusban lesz.

Viszont szerintem Nandan(róla sokat olvashattok a blogban) biztos szívesen találkozik Veletek és ő sokat tud mesélni a városról és Indiáról. Sőt, szerintem ki tudtok venni akár egy szobát is náluk, ha éppen ott van kedvetek megszállni (a szobák szépek és nem drágák).

Üdv,
Sajo'
Sajo - www.chanceindia.org 2011.09.16 10:24:18
@PrincessSuperstar: Szia! Az előbb egy pillantra véletlenül kimoderáltam a hozzászólásod, lehet, hogy kaptál róla értesítést, nem volt szándékos, elnézését. De már vissza is állítottam. :-)

Szerintem meg tudtok szállni Nandanéknál, bár az a csúcsidőszak, így írjatok neki időben. nandan csinált egy honlapot a szállásnak: groovyganges.com/.

Októberben nem szükséges légkondi szerintem, így légkondi nélküli szobaárat nézz. A kontakt infókat ott megtalálod, de hivatkozz rám nyugodtan, amikor írsz Nandannak.

Üdv,
Sajo'
Sajo - www.chanceindia.org 2011.09.17 08:24:23
@PrincessSuperstar: Szia! Reméljük lesz szállás náluk. De ha nem, akkor a környéken biztos találtok majd olcsó, de normális szállást és abban is biztos vagyok, hogy találkozni tudtok a családdal (sőt, ha érdekel Titeket, akkor biztos szívesen megszervez egy látogatást a faluba is).

Üdv,
Sajo'
 Azt hiszem ez az egyik legnehezebb téma...legalábbis nekem. Nagyon sok mindent szeretek Indiában, de van egy olyan dolog, amivel soha nem tudtam megbékélni. Ez pedig az utcán élő állatok sorsa. A tovább gombra csak az kattintson, aki lekileg kellően felkészült egy szomorú…..
Sajo - www.chanceindia.org 2010.05.24 16:48:22
@hatláb: Szia! Hát igen, sajnos nem csak párszázmillió szegény ember él nyomorúságos körülmények között itt, hanem legalább ennyi szerencsétlen állat is. :-(((

Persze azért vannak szebb pillanatok is az állatokkal kapcsolatban, épp ma nézelődtünk a Gangesz partján, ahol egy csapat gyerek egy kisebb csorda buffalóval fürdött együtt. Nagyon mulatságos volt, ahogy azok a hatalmas állatok nyugodtan ácsorogtak az ugráló-fröcskölő gyerekek között.

Üdv,
Sajo'
Sajo - www.chanceindia.org 2010.05.26 11:27:13
@euthymia: Szia! Sajnos valóban sok lehet az olyen baleset is, amiről írsz. Különösen, mivel a közlekedés az néha elég eszement itt.

Üdv,
Sajo'
Sajo - www.chanceindia.org 2011.04.12 12:35:27
@Lehani: Szia!

Sajnos a való életben elég csúnyán bánnak a kutyákkal, gyakran verik őket bottal vagy dobálják meg kővel. Részben azért, mert félnek tőlük (India eléggé fertőzőtt veszettséggel).
  Egy korábbi – igen komoly érzelmeket kiváltó – bejegyzésben már írtam a kasztrendszerről. Azonban abban a cikkben nem foglalkoztam azzal, hogy az európai hódítókkal érkező kersztény térítők miként vélekedtek a kasztokról. Azt tudjuk, hogy…..