Regisztráció Blogot indítok
Adatok
sunabajnok

0 bejegyzést írt és 640 hozzászólása volt az általa látogatott blogokban.

Admin Szerkesztő Tag Vendég
Komolyan nem lehet eldönteni, hogy nevessen-e az ember vagy éppen ökölbe szorítsa a kezét miután a Fidesz levelet küldött végső elkeseredésében az embereknek, hogy adjanak pénzt Soros ellen. Egyáltalán nem arra akarok célozni, hogy ne gyűjtsenek. Felőlem aztán gyűjthetnek, inkább arra utalnék, hogy…..
sunabajnok 2018.01.07 09:04:47
@morph on deer:
index.hu/belfold/2017/01/31/orban_viktor_szegenyebb_lett/

Minden évben megnézem mekkora bőr van a pofáján a politikusoknak, és minden év januárjában elmorzsolok értük pár könnycseppet,mert látni,hogy gyakorlatilag PAPÍRON földönfutók. ÍGy teljesen érthető,hogy a kampányokra koldulnak.
Hiába az európai gazdasági dominancia, megannyi olyan ország van, amelynek lakosai jórészt nem engedheti meg maguknak, hogy megfelelő melegre fűtsék otthonaikat a téli hónapokban. A listán jól látszik, hogy a bolgárok vannak a legrosszabb helyzetben, hiszen ott a lakosság majd 40 százaléka…..
sunabajnok 2018.01.06 07:53:13
@conchita wurst: Van igazság abban amit mondasz. De ha full jurtának használom a lakásom,akkor is kifizetek mindenféle alapdíjra egy kisebb vagyont. Családi háznál ez egyenlő lenne a penész megjelenésével stb... A szervezet 21-23 fokon működik alvás közben a legegészségesebben. Ezt elérhetővé kell tenni. A bugyiba meg pólója akarja a telet átvészelni,az meg maszekoljon.
Amikor felvetettem, írjátok meg, mi az a tíz dolog, amiért szerettek ott élni, ahol éppen éltek, akkor a blog jellegéből adódóan elsősorban külföldi helyek merültek fel. Aztán kommentekben is többször felmerült, hogy miért ne lehetne ilyen posztot írni Magyarországról is, ami teljesen igaz. És akkor…..
sunabajnok 2018.01.05 11:31:51
@Dikusz: ez csak a saját tapasztalatom, de engem nem nevettek ki. Alap nyelvtudással mentem ki, a hohdojcssal, ami valljuk be, semmit sem ér. De tiszteltek azért, mert törekedtem arra, hogy kifejezzem magam. Volt, hogy egy szót ötször körbeírtam, mert nem tudtam, de megértették. Sosem nevettek ki, kijavítottak.
Elmentem volkshochschule-ba, és elképesztő mekkora szókincsre, és kommunikációra tettem szert.
sunabajnok 2018.01.05 12:28:07
@MRN: Nem tudom,én onnan jöttem el. Nem azt írtam,hogy a többi megye kiürült, hanem azt,hogy Pest megyéből a legkevesebb az elvándorló. Ha a magyar munkanélküliséget nézed, Pest megye a legjobb helyezett, szinte ott a legalacsonyabb a munkanélküliség. Vidékről vagy Pestre vándorolnak,vagy külföldre.
sunabajnok 2017.12.07 16:52:47
@teéjesenmindegy:
Nem bogárka,három neked kell,hogy teljesítsd a normát. Ha lennének emberek a közeledben,akkor pedig tudnád,hogy szinte mindenki legalább matematikára és idegenyelvre bizony magántanárt fogad.
Az EQ szinted egy talicska mókuséval egyenlő, mivel ez a szakmám,könnyen leszűrtem.
Te minek pofázol bele egy olyan posztba,amit egy olyan poszter írt,aki sosem élt külföldön,de te habzó szájjal okádod,hogy kint mekkora trágya élet van,otthon meg minden rendben?
Ha megtanulnál legalább egy idegen nyelvet,és olvasnál külföldi statisztikákat,tanulmányokat megdöbbennél miért mosogat boldogan külföldön az,aki tegnap a rendszer remeke miatt közmunkás volt,mert okosba jobb alkalmazni,mint felvenni. Nem tudom minek erőlködök veled, úgyis csak neked lehet igazad,mindenki más hülye,hazaáruló,meg sorosgyörgy.
sunabajnok 2017.12.07 20:23:53
@teéjesenmindegy: Beletrafáltam,sajnálom.
De ciki neked. Na pá!
sunabajnok 2017.12.08 15:57:28
@Szornyeteglajos: Ha olyan könnyű meló,miért nem otthon ápolja mindenki az idős,magatehetetlen hozzártatozóját? Nem is értem,tényleg. Ugye te ha megvénülsz kisétálsz az erdőbe?
Az egyik legrosszabb érzés a világon, amikor az ember úgy érzi, feleslegessé vált, nem kell már, nincs szükség rá vagy a munkájára. Az elmúlt évek posztjai alapján talán nem állok távol a valóságtól, ha azt mondom, sokan vágnak azért neki a határátkelésnek, mert úgy érzik, feleslegessé váltak a…..
sunabajnok 2017.12.03 08:48:04
@fhdgy: 8 évig tanultam általánosban németül. Utána 4 évet angolul. Elteltb15 év nyelvhasználat nélkül. A kiköltözés előtt beiratkoztunk egy évre intenzív nyelvtanfolyamra,ami semmit se ért. Kiköltöztünk Németországba a magyarokat tudatosan elkerülve,és fél év alatt eljutottam arra a szintre,hogy nem lehet eladni. Most hétvégente nyelviskolába járok,hogy a nyelvtan is menjen úgy ahogy kell. 300€ egy 2,5 hónapos kurzus. A nyelvanon kívül továbbra is ragadnak a szavak,a csoporttársakkal egy viber csoportot hoztunk létre és ott kommunikálgatunk hétközben. Helyesírás,plusz nyelvtan. Nekem a nyelvtanulás anyanyelvi közegben sikerült. Magyarországon is jó lehetne,ha lenne kivel a különórák után folyamatosan kommunikálni. A tv,rádió kevés volt nekem.
„Alkoholisták a szüleim. Mindig azok voltak, amióta az eszemet tudom. Voltak jobb időszakok, de mindig jött egy újabb mélypont. A mindennapok is nagyon nehezek, sokszor nincs itthon kaja, és úszik a lakás a koszban. Anyagi gondjaink is vannak, a szüleim sorra vesztik el a munkájukat. Néha jó lenne…..
Önnek is van egy története? Írjon nekünk a munkahelyiterror@gmail.com címre Tisztelt Munkahelyi Terror!Először is szeretném ha nevem nem kerülne nyilvánosságra, ugyanis félünk az illetőtöl.Az illetőt V. Erikának hívják, toboroz feketemunkára Németországba idős…..
 „Aki jó feleséget talált, kincset talált, és elnyerte az Úr jóakaratát.” (Péld 18,22) Éppen a keresztény öltözködési és magaviseleti szokásokról szerettem volna írni, amikor megtaláltam ezt a 2014-es cikket: itt. Röviden és tömören meséli el, hogy milyen nőtől…..
sunabajnok 2017.11.29 14:53:36
@csakférfi: Aki nem hívő az csak lophat és plázába jár? Van baj....
sunabajnok 2017.11.29 15:00:32
@csakférfi: Nem érted amit Hortenz mond. Egy feleségben ne a cselédet keresd. A cselédekért fizess. A feleség nem házvezetőnő,kurva,meg pszihomókus.
Ennyi erővel amit a feleségednek tudni kell, (főzni,mosni,takarítani,a kedvedben járni) azt neked is tudnod kell egy házasságban nyújtani. Érv?
sunabajnok 2017.11.29 15:11:00
@csakférfi: Nekem csak ez mond. A házasságom alapja a kölcsönös tisztelet. A vallás egy huszadrangú dolog a kapcsolatunknak. Hortenz is azt mondta,ha a posztoló pontozási rendszere a jó keresztény kapcsolat alapja,akkor az nem a kölcsönösségen alapszín,hanem az alá-fölé rendeltségen.
sunabajnok 2017.11.21 10:43:46
@teéjesenmindegy: D- a fodräszom 29€-ért väg,szärit. A kocsim turboja elhunyt. 800 a turbo olajcsövekkel,plusz 250-300€ a munkadij meg az äfa. A fogäszat nem releväns,mert ha rendszeresen eljärsz szürésre,igen jelentös részt vissza tudsz igényelni.
A villanyszerelöz nem tudom. Aut a häzmestet rendezi,az izzot meg kicserélem én is.
sunabajnok 2017.11.21 11:27:19
@teéjesenmindegy: Sehol nem talälsz europäban nöi fodräszt 5 euroért. Fogäszat. Egy komplett fogsor nem müanyagbol 5-7000€. Ha rendszeresen järsz szürésre,akär a felét,de minimum 30%-ot visszaigényelgetsz. Ha van rä plusz biztisitäsod,az 50%-tuti. 5-7000€ kb 3-4 havi netto bér ha van nyelvtudäsod,és nem segédmunkäs vagy. Otthon ha az ätlag 200 ezres bért veszed,mit kapsz a fogorvisnäl 600 ezerért? Müanyagot,amit este äztathatsz,reggel ragaszthatsz.
Egy felujitott turbo otthon max 110 ezer, a villanyszereléshez toväbbra sem értek. Ärban.
sunabajnok 2017.11.21 12:07:20
@teéjesenmindegy: Vagyok ilyan szerencs3s,hogy a bölcsesség fogaimonkivül mind megvan. Nem fétisem rendelökbe järni az ärakért,és nrm kérdezem meg senkitöl,hogy mennyu volt az uj koronäja. Idös emberekkel dolgozom,csak komplett fogsorrol van tapasztalatom. Dentäl turizmus? Mimdjuk olcsobb?
Uh turbo? Miért? Itt van mühely aki felujitja? Elvétve talälsz még olyan szakit itt,aki felujit,és nem cserél.
Te helikopter...
Lakbérek az egekben, a rászorulóknak semmi segítség. Így áll most a lakbérszektor. Ha az állam komolyan venné a feladatát, és működtetne egy szociális bérlakásszektort, azzal mindannyian jól járnánk. A téli kilakoltatási moratórium most elkezdődött, néhány hónapig senki nem kerül utcára, de ettől…..
sunabajnok 2017.11.19 19:28:34
@élhetetlen: Attól,hogy egy hajléktalan alá lakást tolsz, csak azt oldod meg,hogy nincsenek az utcán egy ideig. És? Ki tanítja meg nekik milyen közösségben élni? Szabályokat betartani,kötelességeket betartani? Mert így csak a többi lakó életét nyomorítod meg,a lakásukat elértékteleníted.
És továbbra sem engedném,hogy emberek az állam lakásaiban életük végéig benne lehessenek,max 5 évig. Aki 5 év alatt nem tud önerőből tovább lépni,azzal elég komoly életvezetési gondok vannak.
sunabajnok 2017.11.19 21:25:25
@élhetetlen: Basszus,végrenleesett. Te pont leszarod,hogy kik,és hogyan ,milyen áron oldják meg,csak a tr szemed elől tűnjön el a hajléktalanság. Tegyél egy táblát a nyakadba,hogy ezt te megoldanád a saját pénzedből,még több adót is fizetnél érte. Vagy még jobb. Vedd őket magadhoz. Nem kell mind,csak akik a szemed szúrják.
Jesszus.
sunabajnok 2017.11.20 18:58:13
Hagyjuk az utcán, és viseljük a látványát, vagy tartsuk el egy húsz nm-s lyukban, vállalva takarítást, stb.

de jobb helyen van ott, mint az utcán, ahol az egész várost zavarja.

de szerintem jobb volt, mint az aluljáróban kerülgetni őket. Most mi lenne, ha kapnának 20 nm-s lyukakat

Most mi van? Kergetik őket egyik aluljáróból a másikba? Ettől majd nem lesznek?

az nem alszik az utcán, ha nincsenek számára betarthatatlan feltétele

Ja. Hagyjuk az utcán, és viseljük a látványát, vagy tartsuk el egy húsz nm-s lyukban

Igen, költsünk rájuk is, ne zavarják a városképet, és éljenek, ahogy az elszállásolással tudnak.

És az utolsó idézetem Tóledna kedvencem.
"Lebuktam. Csak az én szemem elől tűnjenek, el, igen. Igaz, hogy több, mint öt éve nem voltam aluljáróban, nem tudom használni a tömegközlekedést, mert a térdem nem bírja az indulást, a fékezést, és a kanyarodást, az ülőhely meg bizonytalan, így több, mint öt éve nem láttam hajléktalant sem, de most, hogy így mondod, tényleg csak ez a problémám, hogy ne is lássak."

Valóban neked tényleg nem problémád,szimplán kommentekre reagálva akarsz egy antiszociális embert egy lyukba tuszkolni,nehogy ciki legyen nekünk a turisták,meg az ellenőrző uniós bizottságin előtt. Na pf...
A csok-nak az az egy előnye,hogy akiknek van x összeg megtakarítása,azt megjutalmazzák egy kedvezményes hitellel. Hiszen tudatosan kell ahhoz élni,hogy valakinek hó végére maradjon 5 ezer forint megtakarítása.
A rossz oldala,hogy huszonéves gyerekek aláírják 3 porontyot,és döbbenten kullognak majd vissza a mamahotelbe,ha elválnak,és ugrik az állami támogatás.
Csak ismételni tudom magam. Az Egyesült Arab Emirátusokon kívül SEHOL NEM FELADATA AZ ÁLLAMNAK A SZEGÉNYEK LAKHATÁSÁT MEGOLDANI!!!!! Lehetőséget kell biztosítania az ÁTMENETI időszakra,hogy az egyén a krízisét átvészelje.
Ha szerinted az a megoldás hogy aki 2017-ben csóró,az kapjon lakást élete végéig,amiért filléreket fizetet,a kölkei meg is őrökölhetik, akkor te nagyon gyorsan kiüríted az államkasszát,pláne ha tartóssá akarod tenni,ugyanis évente 200.000 diák lesz 18 éves,annak min 40%-a a létminimum alatt tengődik. Na vegyél nekik átlag 5 millkás lakást.
Szerintem a netes kommentek nem elegendőek a szociális szakma elsajátítására,én is 5 évet tanultam érte,majd gályáztam benne 12évet.
A múlt héten megvolt a műsor történetének kimaxolt csimboraszóba mártott non plus ultrával bekent mesterkéltségi mélypontja, a szigeti veszedelem, a falusi jelmezbál és a busójárás valami egészen zavarba ejtően kínos elegye, Az Este Amikor Luxiék Megmártóznak A Plebs Bűzében, de hálistennek egy…..
sunabajnok 2017.11.16 21:59:49
@nemecsekerno_007: Azt én is néztem. Akkor döbbentek a lényegre,amikor a melósoknál laktak,akik sokszor évek óta nem látták a családjukat. A fizetésük egy snickersre volt csak elég. Napi 1 csokin éltek. Kár,hogy csak egy hétig voltak.
sunabajnok 2017.11.08 16:03:18
@Kivlov: A bankoknál nem az a célja,hogy a kiadott kölcsön fizetve legyen. Devizahitelnél meg különösen nem. Ad 6 milla hitelt, kér két fedezetet. Ha bedől,márpedig bedől,hiszen ha tényleg deviza lett volna,már csak a negatív svájci kamattal nem dőlt volna bek,akkot leakaszt minimum 30 millát vidéken,Pesten ennek a dupláját. És ő csak 6 millát tett bele. Jó üzlet nem mondom.
Hogy lehet, hogy évekkel azután, hogy a frankhitelek és egyéb devizahitelek átváltása megtörtént forinthitelre, még mindig téma lehet a devizahitelesek helyzete? A válasz ere csak az lehet, hogy még mindig sokan vannak nehéz helyzetben, még mindig nagy összegekkel tartoznak a bankoknak. Nagyon…..
sunabajnok 2017.11.07 14:40:16
Azért pár dolgot tegyünk a helyére.
1.; A mindenkinek saját lakás programot az orbán találta ki. Volt egy szüli 20+ rezsis albim, amit a sok befektető lakásvásárló felnyomott 40-50+ rezsire. Ekkor fizettél a forinthitelre 25/hó törlesztőt,ami állami támogatott volt. Gyorsan mentek is az emberek hitelt felvenni,ahogy én is, mert minek fizessem a dupláját másnak,ha a feléért már a sajátom. Na ekkor érezte meg az állam,hogy ennyi támogatást nem bír el, gyorsan meg is nehezítették a forinthitelt. Én pl nem kaptam ,mert nem hoztam anyám és anyósom lakását fedezetként! Maradt a chf 50%-os önrésszel.
2.; Az önkormányzatok is chf-ben adósodtak el,pedig ott azért minimum egy jogász,ügyvéd gályázik, közgazdásszal karöltve.
3.; hány politikus fizette ki a rájuk szabott végtörlesztéssel?
4.; hány közjegyző olvasta át,és hívta fel a figyelmet arra,hogy EZ NEM DEVIZA,EZ CSAK ALAPÚ,ÁT LESZEL BASZVA!!!!! (???)
4.; a bankoknál is jogászok,ügyvédek dolgoznak. Miért vannak még szabadlábon? Hiszem a hitelesek a mindenkori hatályos törvények alapján nyerik a pereket.
Engem nem érdekel,hogy gyurcsány,vagy orbán. A lakosságért össze kellett vilna fognia az ÖSSZES politikai pártnak, és ebből a rengetek haszonleső bankból a felét elzavarni!!!
A mai napig az megy a tv-ben,hogy egy gyerekszobát kölcsönből kell felújítani,az iskolakezdéssel együtt.
Majd meglátjuk,hogy az árfolyamgát után januárban mi lesz. Akkor megint emelkedik a törlesztő,csak akkor már forintban.
Noha az ötletgazdát nem kérdezték meg, Tóth I. János mégis örül annak, hogy az egyik kormánypárt lát fantáziát az elképzelésében. Korábban már írtunk arról, hogy a Szegedi Tudományegyetem Bölcsészettudományi Karának Filozófia Tanszékén oktató  Tóth kidolgozott egy olyan tervet, mely gyógyír lehet a…..
A napokban a 21. század egyik legfontosabb külpolitikai mozzanatát láthattuk, vagy legalábbis a rá fordított energiából arra lehet következtetni. Franciaországban leszednek egy keresztet, amelyre válaszul (monjuk nem kérdezte senki) miniszteri szinten igényt nyújtott be Magyarország a keresztre.…..
Kemény, belekérdezős interjút készített a nyaloncmédia zászlóshajója a miniszterelnöki vejjel. Tiborcznak olyan durva kérdésekkel kellett szembe nézni, mint például: mivel foglalkozik mostanában?..
sunabajnok 2017.10.31 14:58:58
index.hu/belfold/2016/05/11/dunaujvaros_kozvilagitas_nemzeti_fejlesztesi_miniszterium_vizsgalat_koltsegvetesi_csalas/

Ha már úgyis munkanélküli,akkor sétálhatna nálunk egyet este. Megnézhetné milyen sz@rt sikerült idefosnia a városba. Jöhet az apósával kézenfogva.
JogÁsz Kövezzetek meg nyugodtan! 2017.10.25 21:41:35
Jogász vagyok, nem tehetek róla. Arról persze igen, hogy jogász vagyok, csak arról nem, hogy sok mindent másként látok, mint a „normális” emberek. Nagyon bátor tettnek tartottam Sárosdi Lilla első, második és talán még a harmadik megszólalását is. Kép: Friss hírek Imponáló őszinteséggel tárta…..
sunabajnok 2017.10.26 18:02:55
@nniicckk: Csak addig,amíg minden olyan nő kurva,aki nem engedelmeskedett a perverzióknak.
sunabajnok 2017.10.26 18:04:26
@vitéz Beverneky: Kár,hogy édesanyád sem volt elég tömős nemet mondani.
sunabajnok 2017.10.26 19:12:01
@vitéz Beverneky: A szókincsed meglehetősen alap. Majd ha kirepülsz a mamahotelből, észre sem veszed mennyit bővül.
Nem mellesleg max lezbi lehetnék, de ez már mellékes. Tsók nyuszifül.
 Úgy veszem észre, hogy manapság mindennek  vagy egyre kisebbnek vagy nagyobbnak, egyre olcsóbbnak vagy drágábbnak kell lennie, ahhoz hogy figyelmünket felkeltse. Valahogy így van ez a kutyákkal is. Minap a párommal bevásárolni indultunk, amikor is megláttam egy srác kezébe egy kiskutyát. Rögtön…..
Megdöbbentő volt olvasni az elmúlt napokban, hogy a Weinstein-ügy hatására mennyi nő osztotta meg eddig titkolt, szégyellt, de sajnos el nem felejthető élményeit #metoo hastag-gel. Ismerve az áldozathibáztatás népszerűségét kishazánkban, nem kevés bátorság kellett ehhez a részükről.  Amikor az…..
sunabajnok 2017.10.20 08:45:48
@VaradiJanos: Ezek nem csak egyet taperolnak. A lilla akkor bukik ebbe bele,ha a szerinte sok már áldozat nem tesz vallomást. Ha engem feljelentene bárki,és csatlakoznak hozzá többen névvel,arccal sztorival, akkor basszus beteg vagyok.
sunabajnok 2017.10.20 08:59:01
@Ad Dio: Én még azért nem ejtettem meg ezt a beszélgetést,mert nem tartanak ott agyban. Elképesztően gyerekek még. Ami egyfelől jó,másfelől viszont szar. Azzal a beszélgetéssel bekerültek a való életbe, aminek persze ideje volt,mégsem voltak még rá felkészülve.
A jogi részéről az a véleményem,hogy a Lilla ez ma se tudná bebizonyítani,ha tegnap történt volna. Mégis mivel? Két állítás megy egymással szembe.
sunabajnok 2017.10.20 09:27:17
@Ad Dio: Maximálisan egyetértek veled,és köszönöm az értelmes párbeszédet.
Én más szemszögből értelemezem. Lilla nem feljelentést tett,nem vádolt,elmondott egy vele megtörtént eseményt. Én spec azért nem nevezem meg a tanárom,mert már nem él.
Képen esetben Marton indít jogi lépéseket,így neki kell bizonyítani,hogy az esemény nem történt meg. De lehet rosszul tudom.
A lelkész 6 napon át láthatatlan, a hetediken érthetetlen – mondják a rosszmájúak. A lelkész vasárnap dolgozik 1 órát, de máskor mit csinál???  ..
sunabajnok 2017.10.04 13:15:58
@Makkász1: Az,hogy lekicsinylően szólítasz meg egy kommentelőt, szüleid nevelési hiányosságait tükrözik. Nyilván jó kereszténynek neveltek,ez nem a te hibád.
Kereset volt, vallásszabadságra hivatkozva el lett utasítva.
Nyilván rossz keresztény vagy,és nem a népes gyerekhadot neveled,így van időd a net előtt ülni kikeresni azt az egy harangpert.

A véleményedre nem reagálok,nem értenéd meg.
Pont.