Regisztráció Blogot indítok
Adatok
Rycsqo

3732 bejegyzést írt és 55 hozzászólása volt az általa látogatott blogokban.

Admin Szerkesztő Tag Vendég
Igaz ugyan, hogy ezt a távot alig négy hónappal ezelőtt már megtettem, de akkor még nem volt igazolófüzetem, ezért úgy döntöttem, hogy a pecsételőhelyek egyszerű felkeresése helyett a sportszerűbb megoldást választom és újra bejárom a szakaszt. Ez az elhatározásom érinti a…..
A mára tervezett Jásd-Bakonykúti OKT útvonal egyes részeit korábban többször is bejártam, persze akkor még pecsétgyűjtögetés nélkül. Mivel a hivatalos kiírás szerint ez a szakasz 22,1 km, úgy döntöttem, hogy nem fogok buszozni Fehérvárra, onnan meg haza, hanem megoldom…..
A legutóbbi bejegyzés óta eltelt közel másfél hónap alatt sajnos nem volt lehetőségem bakancsot ragadni, a mostani hétvége azonban minden szempontból ideálisnak tűnt; szép időt jósoltak és családi program sem volt tervezve. Már a hét elejétől készültem a mai túrára,…..
Az egy hét ezelőtt megkezdett OKT 6. sz. túra második felét - ezúttal keletről nyugat felé tartva - szintén Szentbékkállai indulással terveztem teljesíteni. Itt ma nem kellett pecsételnem, mert legutóbb két bélyegzőlenyomatot is beütöttem a füzetembe, úgyhogy a buszról…..
Az OKT 6. sz. túrája a Balaton-felvidék keleti részét járja be Badacsonytördemictől Nagyvázsonyig, én ma ennek a távnak az egyik felét terveztem megtenni, Szentbékkállától Nagyvázsonyig. Várpalotáról 5:50-kor indult Zalaegerszegre az a busz, amivel Révfülöpig utaztam, hogy…..
Az ünnepek alatt magamhoz vett többletkalória egy részétől amolyan óévbúcsúztató túrával szerettem volna szabadulni. Az egész napra jósolt sűrű köd miatt nem akartam új OKT-t menni, hiszen fényképeket sem készíthettem volna, így hát csak a Palotai-Bakony köves útjait…..
A kiírás szerint 21,4 km-es túraszakaszra nem egészen egészségesen vágtam neki, lévén az előző napokban megfáztam, a bakancs azonban nem véletlenül makacs, meg sem fordult a fejemben, hogy otthon maradva inkább a pihenőkúrát választom. A remek csatlakozásnak köszönhetően 7…..
A kedvezőtlen időjárás és egyéb családi elfoglaltság miatt pár hétvége túra nélkül telt el, ráadásul a mostani szombat ugyebár munkanap volt, így alig volt időm megtervezni a mostani utat, aminek aztán meg is lett az eredménye, de nem akarok a dolgok elébe vágni. Sikerült…..
Veszprémi átszállással érkeztem meg Zircre és negyed nyolc körül indultam neki a mai túrának. Kellemes, bár kissé borús, a késő ősznek megfelelő időjárási viszonyok között a P jelzés Kardosrét irányába, egyenesen a Szesztra-hegynek vezetett, hogy azután az utolsó…..
A mai napra tervezett Bakonybél-Kislőd túra abban a percben ért véget, amikor reggel felébredve az órára pillantottam. Tíz percem maradt a buszindulásig, ezért elővettem a B tervet, pontosabban akkor találtam ki, hogy nyugati irány helyett kelet felé, Bodajkra megyek. Azt tudtam, hogy…..
Az előző napi reggeli buszozást megismételve az első napsugarak már a Köves-hegy lábánál értek, már amennyiben nem lett volna felhős az ég. Cserébe viszont egészen üde, frissítő volt a levegő, kirándulásra éppen tökéletes. Alig tettem meg néhány lépést a Cser-árkon a…..
Veszprémi átszállással 8 óra után pár perccel már a bakonybéli buszfordulóban voltam, készen állva a mai kb. 20 km-es túrára. Most nem sokat időztem a faluban, csupán az információs tábláig battyogtam vissza, terveim szerint holnap lesz idő jobban körülnézni. Visszatérve a…..
Az október eleji túrához hasonlóan újra négykerekű járművel jutottam el a Tés felsői autóbuszmegállóhoz, csak ezúttal a Várpalotáról induló 7 órási busszal. Az útvonal egészen Bakonynánáig is ugyanaz volt, most viszont a tési műútra érve nem balra, Tés felé, hanem…..
Kocsival érkeztem meg a tési Erdei büféhez, ahonnan a K jelzés lefordít a falu főutcájáról. A Tési-erdő bükkfás lejtőjén haladva kereszteztem egy murvás szállító utat, majd leereszkedtem egy völgybe. Elértem a Siska-forrást egy szépen kialakított pihenőhellyel, kár…..
A várpalotai autóbusz-pályaudvarról indultam, a Józan-szőlőhegyet nyugatról érintve felkapaszkodtam a 380 m magas Kopasz-Hallgatóra. Innen ÉNY-i irányba továbbhaladva elértem a P+K+ jelzésű turistautat. Királyszállás előtt a P+ jobbra letért a Burok-völgybe, én viszont…..
Celebvids Bandits (2001) 2013.09.16 00:15:00
Cate Blanchett http://rapidgator.net/file/8d764557d3188400dcd41c25e770e280/Cate_Blanchett-Bandits.avi.html..
Celebvids Band of the Hand (1986) 2013.09.16 00:10:00
Lauren Holly http://rapidgator.net/file/59ee04f96ce0a9df40f0541b2aba27fd/Lauren_Holly-Band_Of_The_Hand-01.avi.html http://rapidgator.net/file/370a379becdd97b5a656865f4c9da4f4/Lauren_Holly-Band_Of_The_Hand-02.avi.html..
Cathy…..
Heidi Johanningmeier - Megan Pepin - Stephanie Katz - Tiffany…..
Celebvids Bamboleho (2002) 2013.09.15 09:20:00
Alicia…..
Celebvids Bámbola (1996) 2013.09.15 09:10:00
Valeria…..
Rycsqo 2011.12.13 17:17:25
@redrush: OK
Celebvids Balls of Fury (2007) 2013.09.15 09:05:00
Irina Voronina - Maggie…..
Olinda Turturro - Suzy…..
Stella…..
Celebvids Bakjwi (2009) aka: Thirst 2013.09.15 08:12:00
Ok-bin Kim http://rapidgator.net/file/da1469c2ad272d262f1a27be0da786ff/Ok-bin_Kim-Bakjwi-1.avi.html http://rapidgator.net/file/656d827dcb4619ece8817830b0e68348/Ok-bin_Kim-Bakjwi-2.avi.html http://rapidgator.net/file/090198a5aa22161c4750801bf660b816/Ok-bin_Kim-Bakjwi-3.avi.html..