Regisztráció Blogot indítok
Adatok
Carpy

67 bejegyzést írt és 106 hozzászólása volt az általa látogatott blogokban.

Admin Szerkesztő Tag Vendég
Japán eldugott hegyei és gátjai között kanyarog az Ikawa vasútvonal, mely igazi kuriózum. A környék lakatlan, csak völgyzárógátak és víztározók váltják egymást. Az ember itt tényleg megküzdött a természettel, de ki nyert? Elsősorban a gátak építéséhez szükséges anyagok - és persze munkások -…..
Nem a véletlen műve, hogy a néhány napja bemutatott Murakami-regény főhőse éppen a vasút megszállottja. Japánban ugyanis a vasút több, mint egy közlekedési eszköz a sok közül. A szigetország rendelkezik a világ legfejlettebb vasúti infrastruktúrájával. Technikai fejlettségük, innovációs képességük,…..
Carpy 2016.10.03 22:46:19
Izgalmas és látványos a poszt, de néhány pontosítást mindenképpen tennék:
-1872-ben nem Tokió és Oszaka (550 km), hanem csak Tokió és Jokohama között nyílt meg a vasút (40 km)
-1987-ben területi alapon nem 9, hanem 6 részre szabdalták az államvasutat (JNR), személyszállítás szempontjából.
- Az így létrejött JR alapvetően továbbra is csak a szétszabdalt cégek gyűjtőneve, a klasszikus magánvasutak nem tagozódtak be alá (leszámítva egy-egy kivételt (pl. Haneda monorail, de ott seme gséges a díjszabád), illetve a 100 évvel ezelőtti államosítást, de az nagyon régen volt).
-Sajnos a 6 személyszállító JR-ből csak 3-4 nyereséges. (ami persze nem rossz)
- A Tokió-Oszaka közötti a shinkansen vonalon nem az átlagsebesség a 285 km/h, hanem a maximális.
- "A jelenleg is forgalomban lévő sorozatok várakoznak egy kocsiszín előtt." képen a kb. 6 évvel ezelőtti állapot látható, és az is csak a JR East vonalaira vonatkozik, a Tokiótól északra vezető vonalakon. Az utolsó és a kettővel azelőtti vonatok már nincsenek forgalomban, van viszont egy új + a Tokiótól délre vezető vonal járművei.
- a piszoáron a roló azért van felhúzva, hogy be lehessen látni, hogy áll-e benn valaki (háttal)
- "Az angol WC és a piszoár mellett megtalálható minden kocsiban a japán stílusú toalett is." Helyesen: a legtöbb vonaton csak az található meg.
- "nem csak a Shinkanseneken, de minden más vasúti kocsiban is a menetiránynak megfelelően állítható az ülések támlája." Sajnos nem "minden" kocsiban vannak ilyen ülések, de mondjuk Oszaka környékén elég sok ilyen van. Ez a barna ülés pl. a JR WEST vonatáé, mely a Kiótó-Oszaka-Kobe térségében közlekedik.
- "korábban volt olyan metróvonal, amelynek két egymást követő megállója is volt a pályaudvar alatt. Ez napjainkban már azért nincs így, mert az érintett Yamanote vonalon.." Most is van olyan metróvonal, aminek két megállója van Shinjuku-ban (ami egyébként egy városrész neve), és ténylegesen Shinjuku állomás (tágan értelmezett) két oldalán vannak a metrómegállók. A Yamanote viszont nem metró, hanem városi vasútvonal, és neki is majdnem 2 megállója van Shinjuku-ban, az egyiket így is hívják, a másik pedig párszáz méterre Yoyogi.
- Tokió állomást nem "10 Shinkansen, 2 metró és 10 HÉV-vonal is érint", hanem igazából 2 Shinkansen vonal, amiből az egyik nem, de a másik 5 felé ágazik el 50-600 km múlva, tehát jóindulattal is összesen 6. A metrók darabra stimmelnek, de ha az állomás 500 méteres környezetét nézzük, van még 6 másik metróvonal is. A HÉV helyett elővárosi vasútvonalat írnék, darabra nehéz megszámolni, mert elágaznak.
Ezzel együtt remek a poszt, örömmel olvastam!
Carpy 2016.10.04 23:13:09
@Szabolcs282: Semmi baj, nagyon jó volt az írásod így is. Örülök, hogy megihletett a japán vasút :)
Állomást építeni egy lakóház 4. emeletén? A japán buborékgazdaságba ez is belefért, de most lebontják. Az önkormányzat bejárást szervezett az érdeklődőknek, és kiderültek a Himeji monorail titkai. Himeji (Himedzsi) egy félmillió lakosú város Oszakától mintegy 100 kilométerre nyugatra, mely…..
Ha 1954-ban nem süllyedt volna el egy komp, talán sohasem értük volna meg ezt a napot: 2016. március 26-án megindult a forgalom Japán legújabb nagysebességű vasútvonalán. A vonalnak számos műszaki és társadalmi érdekessége van, de az is izgalmas, hogy vajon hogyan küzd meg a vonal üzemeltetésével az…..
Mini bejegyzés egy mini modulról, azaz ismét T-trak lesz a téma. Anno még nem tudom milyen oknál fogva beszereztem Japánból egy Tomytec fürdőépületet, mondván jól néz ki és ránézésre meg lehet róla állapítani, hogy a felkelő nap országából való. Sokáig nézegettem és…..
Biztos mindenki tudna módszereket adni arra, hogy hogyan lehet egy vasútvonalon forgalmat és bevételt generálni. Az azonban, hogy egy macskát nevezzenek ki állomásfőnöknek, még nem sokaknak jutott eszébe. Pedig hatalmas ötlet, és működik is: a macska,…..
A büdös életben nem térül meg, mégis ezer verzióban akarták már megcsinálni, mi az? Kötött pályás kapcsolat a budapesti reptérre. Most megint körvonalazódik egy terv, Brüsszel barátunk lehet, hogy pénzt is ad. Ennek apropóján íme, hogy is lenne értelme bevinni a vonatot a…..
Carpy 2015.06.22 18:47:00
@_Neville: A Keleti vágánykapacitása valóban kevés, és bővítendő, de nem feltétlenül a jelenlegi vágányok mellett. Van pl. elképzelés a Kerepesi oldali parkoló alatti vágányokra (a 2-es metró mozgólépcső-fordulójával szemben).
Az elegáns megoldás az lenne, ha nem is a Keletinél lennének új vágányok, hanem 1 metrómegállóval beljebb, valahol a Nagykörút vonalában. A Józsefvárosba vezető vasútvonal nyomvonalának felhasználásával, az Orczy térnél már a felszín alatt vezetve, a Népszínház utcát követve be lehetne hozni két vágányt a Blaháig, ott egy kéreg alatti állomást építeni a gyorsan forduló elővárosi vonatoknak. A hátsó kijárat a 4-es metró Pápa téri állomásához vezetne. De a Baross utca alatt is lehet vinni vasútvonalat, akkor a Kálvin lenne a jó (ideiglenes) végállomás. Sok megoldás van, csak el kell kezdeni vasútban is gondolkodni a városi közlekedésben.
Japánban 4 vasúttársaság összesen 8 shinkansen vonalat üzemeltet, beszédes és izgalmas nevű és kinézetű vonatokat közlekedtetve. Vajon miben különbözik a Hikari és a Kodama, hogyan kerültek e vonatnevek kiválasztásra, és egyáltalán mit jelentenek?   A Tokió-Oszaka…..
Carpy 2012.10.13 00:34:20
@Mad Mind: A 100-asok úgy rémlik már több éve (talán 2004-ben) nyugdíjba mentek. A 200-asok közül is az eredeti kinézetűek, (ide értve a 100-ashoz hasonló hegyes orrút), de a felújítottak közül néhány még elfut egy darabig, de főleg elővárosi shinkansen-ként.
Carpy 2012.12.25 18:35:58
@Mad Mind: A legfrissebb hírek szerint a 200-asokat márciusban vonják ki. Jönnek az új E5-E6 kombók a Tohoku Shinkansen-re, ezért onnan kiszorulnak az E2-esek, melyekkel leváltják az utolsó 200-asokat.
A nemrég megszűnt japán éjszakai vonatok luxuskocsijai álltak forgalomba Malájziában "Tiger Train" néven. Átalakították, felújították őket, még a nyomtávot is szűkítették 7 centit, de egyéb dolguk nem volt, a bő 30 éves kocsik eleve kitűnő állapotban a japán kormány…..
Carpy 2015.04.08 21:56:34
@gereblyepörkölt: Köszönöm az észrevételt, javítottam a képaláírást. Sajnos a vonat azóta már teljesen megszűnt.
A tengerben találták meg a JR Hokkaido vasúttársaság korábbi elnökének holttestét. Rövid időn belül ő a második vezető a vasúttársaságnál, aki öngyilkosságot követett el. Ez bizonyára kapcsolatban van a vasúttársaságnál sorozatosan bekövetkezett kínos eseményekkel,…..
Carpy 2014.01.20 23:01:34
Ezen az oldalon van két térkép az egykori, és a 2004-es hálózatról.
makiken.at.webry.info/200612/article_4.html

Pl. a Furusato Ginga vonalat előbb átadták "magán" üzemltetőnek, de végül ő is a bezárás mellett döntött.
en.wikipedia.org/wiki/Furusato_Ginga_Line

Úgy néz ki, hogy a Hokkaido Shinkansen megnyitásával újabb vonalat fognak bezárni.

Az idevágó wikipedia gyűjtőoldal:
ja.wikipedia.org/wiki/Category:%E5%8C%97%E6%B5%B7%E9%81%93%E6%97%85%E5%AE%A2%E9%89%84%E9%81%93%E3%81%AE%E5%BB%83%E6%AD%A2%E8%B7%AF%E7%B7%9A
(remélem olvasható a link)
Március 14-én reggel 6 órakor elindult az első menetrend szerinti shinkansen szerelvény Kanazawa-ból Tokióba, a frissen átadott Hokuriku Shinkansen vonalán. Évtizedek óta nem volt ilyen jelentős hálózatfejlesztés a japán nagysebességű vasúti hálózaton. Az új szakasz a Nagano…..
2014. december 20-án ünnepelte Tokió főpályaudvara megnyitásának 100. évfordulóját. Ez alkalomból az állomás fő üzemeltetője, a JR EAST egy különleges okoskártyát bocsájtott ki, mely iránt akkora érdeklődés volt, hogy fel kellett függeszteni az értékesítését, mert a…..
Carpy 2014.12.26 00:45:28
További részletek derültek ki a helyszínen várakozók internetes bejegyzéseiből:
Bár a JR EAST kérte előre, hogy senki se várakozza át az éjszakát az állomáson azért, hogy elsőként és biztosan hozzájusson a kártyához, mintegy ezren már este megjelentek a helyszínen. Az állomást éjjel 1 óra körül elvileg bezárják, de őket valahogy mégis beengedték, sőt, reggel ők állhattak be elsőként a sorba.
Már 7:14-kor elkezdték az árusítást, de a tömeg csak nőtt, és a munkába járókat akadályozta az állomás elhagyásában.

A sor így nézett ki:
twitter.com/s_sugai/status/546093534051188737

Miután már 8 ezer kártyát eladtak (a 15 ezerből), 9:40-kor felfüggesztették az értékesítést, de ennek híre csak negyed 11 körül jutott el a sor végére. Itt sokaknál elszakadt a cérna - pedig ez nem jellemző Japánban. Kiabálás kezdődött, és az alkalmazottakat inzultálták. Az állomáson van egy papírmakett kiállítva a vöröstéglás épületről, ezt valakik dühükben meg is rongálták.
Közben egyes internetes aukciós oldalakon 14 ezer jenért megjelentek a kártyák.
A JR EAST bejelentette, hogy további kártyákat fog készíteni, így mindenki hozzájuthat, aki csak szeretne.
Egyúttal elnézést kért a kellemtelenségekért.
Azt tudjátok, hogy miért büntették meg a japán origami művészt Magyarországon? Most persze mindenki azt várja, hogy válaszoljak, de csak azért sem fogok. Az effajta viccek pedig sohasem maradhatnak nyitva, a feszültség csökkentése érdekében meg kell válaszolnunk. Így van ez…..
Pontosan 50 éve, 1964. október 1-jén indult meg a menetrend szerinti vonatközlekedés a Föld első nagysebességű vasútján, Tokió és Oszaka között. Ebből az alkalomból ezen a héten shinkansen-témájú posztokkal jelentkezik a japánvasút.blog. A mai bejegyzés révén egy…..
Carpy 2014.10.10 10:13:34
Pontosan 50 éve, 1964. október 1-jén indult meg a menetrend szerinti vonatközlekedés a Föld első nagysebességű vasútján, Tokió és Oszaka között. Ebből az alkalomból ezen a héten shinkansen-témájú posztokkal jelentkezik a japánvasút.blog. A mai bejegyzés az átadás napjának…..
Pontosan 50 éve, 1964. október 1-jén indult meg a menetrend szerinti vonatközlekedés a Föld első nagysebességű vasútján, Tokió és Oszaka között. Ebből az alkalomból ezen a héten shinkansen-témájú posztokkal jelentkezik a japánvasút.blog. Elsőként lássuk mi az a "Tokaido…..
Szegény embert az ág is húzza, - gondolják a JR Hokkaido vasúttársaságnál. Nem elég, hogy csökkenő utasszámmal, súlyos üzemeltetési problémákkal, és kisikló tehervonatokkal kell megküzdeniük, még a szarvasokkal is meggyűlik a bajuk. A japán vasutak fekete báránya a…..
Érdekes videó került fel a Dailymotionre, majd így persze a Youtube-ra is: egy 45 perces dokumentumfilm, amely a világ legforgalmasabb állomásáról, a Tokióban található Shinjukuról szól. Aki érti az angol nyelvet annak szerintem mindenképpen érdemes megtekinteni, ugyanis jól…..
Carpy 2014.04.28 14:19:51
@matyi101: Fokozatosan növelik a kapacitásokat, így a korábbi évtizedek zsúfoltsága már a múlté.

A történet alapvetően a JR Shinjuku állomásról szólt, amit a volt államvasút utódvállalata, a JR EAST üzemeltet. Ezen felül van Shinjukuban több metróállomás is, és 3 magánvasúti (HÉV) végállomás is.
Tulajdonképpen az összes vonalról el lehet mondani, hogy csúcsidőszakban a pályakapacitások maximálisan ki vannak töltve vonatokkal, a peronok hossza sajnos nem növelhető, de így is 10-11, vagy akár 15 kocsis szerelvények közlekednek.
Az utóbbi években az állomásnak-peronoknak több új kijáratot építettek, a belső tereket tágasabbá tették, szóval az apró fejlesztések is folyamatosak.
Március 15-án üzemzáráskor végleg bezárták a Tokyu vasúttársaság Shibuya-nál fekvő emeleti végállomását, mivel az ide vezető elővárosi vonalat a felszín alá helyezik és bekötik a metróhálózatba. Az alapötlet jó, de sokan aggódnak, hogy a nagyforgalmú állomást…..
Carpy 2014.03.15 22:45:56
Egy éve adták át a HÉV-metró összekötést, ma megjelentek az adatok az eddigi tapasztalatokról.

Viszonylag pontosnak mutatkoztak meg a forgalmi előrejelzések, az utasok a közvetlen metrókapcsolat miatt inkább a metróval utaznak tovább Shibuya-tól északra, és nem szállnak át a JR Yamanote vonalra. A károgók szerint ez amiatt van így, mert Shibuya-ban a közös HÉV-metró mélyállomásról feljönni annyira macerás, hogy inkább itt utaznak tovább az utasok, és máshol vállalják be, hogy többet gyalogolnak uticéljukig. (A JR Yamanote vonal jobb helyeken áll meg, mint a Fukutoshin metróvonal). A Tokyu vasúttársaság azzal próbálja vigasztalni az utasokat, hogy 6 éven belül új épület épül Shibuya-ban, ami tartalmaz majd egy shortcut-ot a JR Yamanote vonal felé:
www.tokyu.co.jp/railway/railway/shibuyafloormap/cityplan.html

De vannak olyanok is, akik annyira ragaszkodnak a Yamanote vonalhoz, hogy még azt is bevállalják, hogy Naka-Meguro-i többletászállással, de viszonylag kevés gyaloglással és szintkülönbséggel elérik a Yamanote vonalat.

A sok (egyesek szerint túl sok) forgalom- és emberáramlás-irányító "integetőember" jó munkát végez a föd alatti labirintusban, bár szűkek a peronok, kevés az emberi torlódás.

A vonalösszekötések egyértelmű hozadéka, hogy a vonal Yokohama-i végén lévő Minato-mirai-ban jelentősen, 7%-kal nőtt a látogatók száma. Ezt javarészt annak tudják be, hogy Yokohama e központja immár átszállás nélkül elérhető Tokió belvárosából.
Japánul a részletek itt olvashatóak:
www.asahi.com/articles/ASG3D514KG3DULOB00S.html
A legkisebb ex-államvasúti társaság nem bírja kivárni, míg elér hozzá a szuperexpressz: az egyik mellékvonali motorkocsiját átalakítja oly módon, hogy az a nullszériás shinkansen-szerelvényre hasonlítson. Már eddig is lehetett tudni erről a pihent ötletről, de most kiszivárogtak az első…..
Ezúttal Japánba, Kiotóba kalauzollak el benneteket. Nos, válaszolva egynéhány kommentre és a barátnőm előző bejegyzésére is: ezúttal nem lesznek pálmafák, tengerpart, és szupermodern felhőkarcolók, csak kultúra és történelem, de az minden mennyiségben! Amikor megtudtam, hogy…..
Japán egyik legrokonszenvesebb vasúttársasága a Sanriku Vasút, mely éppen a földrengés- és cunami-sújtotta Tohoku térségben üzemel. A 2011-es természeti katasztrófa során a vasúti pálya nagy része megsemmisült, így felmerült a vonalak teljes megszüntetése is, de most úgy…..