Regisztráció Blogot indítok
Adatok
aeidennis

0 bejegyzést írt és 1722 hozzászólása volt az általa látogatott blogokban.

Admin Szerkesztő Tag Vendég
  Madocsa Tolna megyei, Pakshoz közeli település. A helyiek először a békés, háborítatlan vidéki környezetről beszélnek: sétákról a Duna-parton, a lakosok többségének megélhetést nyújtó szántóföldekről és legelőkről. Büszkeségük a helyi védettséget élvező szlavón tölgyes is, ahol rendszeresen költ…..
Épp a nyaralásodat tervezed, vagy csak szeretsz távoli helyekről és egy kis láblógatásról álmodozni? A TripAdvisor,a világ talán legnépszeűbb utazási portálja pár órája hirdette ki az utazók véleményei alapján összeállított listáját a legjobb strandokról. Nézzük ez alapján a világ 5 legjobb…..
  Aki nem aludta végig az iskolai történelemórákat, az pontosan tudja, mennyi vér folyt e közmondás jegyében a mögöttünk hagyott évszázadok során. Amikor egy vallási vagy világi ideológiát olyan fontosnak érzünk, hogy hajlandóak vagyunk érte beáldozni az emberi szabadságot, vagy akár az életet is…..
aeidennis 2017.12.08 23:11:45
@Walahol: 5. Apróbetűs lábjegyzet: kivétel, ha pedofil, vagy vérfertőző. (De hát ez is lehet genetika és akkor a poszt logikája szerint el kell fogadni, hogy ez is a Teremtő műve.)
aeidennis 2017.12.09 22:11:34
@G. Nagy László: Definiálnád a felnőtt fogalmát?
Másodsorban, ha jól értem te most felnőtt embereket ítélsz el a szexuális irányultságuk miatt? Incesztofób vagy. Jelentenem kell a háttérhatalomtársaságnál! :)
Tudta, hogy már Magyarország is rendezett olimpiát és ráadásul háromszor majdnem hivatalosan is? A Coubertint megelőző magyar olimpiák és a három majdnem sikeres kandidálásunk története...
A katolikus egyház szerint a házasság szentség, ezért a válást súlyos bűnnek tartja, nem engedi az újraházasodást sem. A protestáns teológia szerint azonban a házasság nem szentség. Miért? Mert nem üdvösségkérdés, nem kapcsolódik hozzá a mennybe jutás ígérete. Mégis, amikor mindenáron védjük a…..
aeidennis 2017.11.29 15:36:47
@KötőSzó: Kedves Alexandra, köszönöm a választ. A bűnelkövetőnek börtönben van a helye, a párja pedig bűnbánat után szabad elhatározásából megbocsáthat neki. Lopásnál és sikkasztásnál sem folyik vér, a rendőrség mégis kivizsgálja ezeket az ügyeket is. Elvált lelkészek hogyan prédikálnak a házasság fontosságáról, meg a megbocsátásról? Vagy másoktól megkövetelhetik azt, amit maguk sem tartanak be?
A közismert városi legenda alapján állíthatjuk, hogy a trianoni döntés új, negatív megvilágításba helyezte Georges Clemenceau alakját. Ám 1917 novemberében, kilenc nappal az oroszországi bolsevik hatalomátvétel után, amikor másodszor került kormányra a francia politika doyenje – aki ekkor már 76…..
Lassan lecseng a reformációi jubileum, a programok véget érnek és elkezdjük értékelni a megemlékezések jelentőségét. Sokat hallani arról, hogy a reformációi emlékév a felekezetek közeledését hozta magával, az egyházak újabb és újabb lépéseket tesznek egymás felé. Felülről, az egyházi vezetés…..
aeidennis 2017.11.13 11:24:54
@meglévő alap: Egészen pontosan hány protestáns egyház van a világon?
aeidennis 2017.11.14 22:48:16
@meglévő alap: Egy misére legalább elmehetnél, hogy tudd miről beszélsz. A képek tiszteletének kérdését az egyház már a VIII. században lezárta. Amit a protestánsok a képekkel csináltak az olyan, mint amit a tálibok meg az iszlám állam csinált az elmúlt években a szerintük nem eléggé fundamentalista műemlékekkel. Ha jól tudom az evangélikusok hisznek a Szentháromságban, ami nincs benne a Bibliában, a nikaia–konstantinápolyi zsinaton döntöttek róla. A négy sola is úgy szerepel a Bibliában, mint Mária mennybemenetele. Ha visszatér az emberfia, akkor egy szétszéledt összevissza bégető nyájat fog találni, akiket a sátán szétkergetett és szép sorban felfalt.
  Még mielőtt bárki megvádolna, hogy kipécéztem magamnak Pál apostolt, sietek leszögezni: egészen a mai napig halvány fogalmam sem volt róla, hogy a címbéli közmondás tőle származik. Nem csupán a thesszalonikaiakhoz írt második levelét, de valójában egyiket sem forgatom sűrűn. Annyit azért tudtam,…..
aeidennis 2017.10.27 12:42:30
@Frady Endre: A Biblia sehol sem állítja, hogy Jézusnak féltestvérei lennének. Felekezetenként eltérően értelmetik ezt a kérdést - maradjunk ennyiben. :)
aeidennis 2017.10.27 13:02:59
@G. Nagy László: "Dubaj minden állampolgára 3000 dollárnak megfelelő - a megélhetéshez bőven elegendő - havi apanázst kap a központi költségvetésből" erre kaphatnék egy forrást? Utánanéztem pár helyen de sehol se találtam erről infót.
A közvéleményben újra meg újra megerősödnek azok a hangok, amelyek azt mondják, hogy mindenkinek megvan a maga dolga: a nők végezzék a házimunkát, gondozzák a gyerekeket, a férfiak pedig keressék meg a kenyérre valót és lássák el a vezető szerepeket. Mindezt pedig bibliai igékre hivatkozva, mondván…..
aeidennis 2017.10.24 16:02:06
@élhetetlen: Te döntésed, hogy melyik vagy; római katolikus, vagy melegházasság párti. A kettő együtt nem megy.
aeidennis 2017.10.24 21:22:47
@élhetetlen: Protestánsok nem gyónnak és nem áldoznak. Hittan első osztály. Katolikusok nem érvelnek melegházasság és a melegek párok örökbefogadása mellett. Katekizmus - biztos hallottál már róla. Komolyan tanácsolom, hogy üljél le a lelkiatyáddal és beszéld át vele ezeket a kérdéseket, mert itt nagyon komoly gondok vannak a fejedben...
– Érthetetlenül állok sokak megnyilvánulása előtt – fogalmazott újabb megszólalásában a lombikprogrammal kapcsolatos társadalmi vitát elindító győri püspök...
aeidennis 2017.08.31 17:05:59
@Iloní Zöldi: "Amennyiben ezt a fajta fogantatást az Isten helytelenítené, soha nem jönne létre a megtermékenyülés, esetleg ilyen esetekben " büntetésként" nem születnének értelmes, egészséges utódok."
Nemi erőszakból és házasságtörésből is születnek szeretetreméltó, egészséges utódok, de ez még nem jelenti azt, a fogantatásnak ezen formái keresztényi cselekedetek lennének...
Veres András püspök, a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia elnöke augusztus 20-án a Szent Jobb körmenethez kapcsolódó szentmisén tartott szentbeszédében elhangzott gondolatai a lombikbébiprogramról komoly vitákat váltott ki a hazai közéletben. Nemrég a 168 óra is feltette a kérdést Dr. Orosz Gábor…..
aeidennis 2017.08.30 11:56:28
@Bern Andrea: Tehát abban egyetérthetünk, hogy bűnös módon is foganhat szeretetreméltó élet. Ugyanezt mondta a püspök úr is aug. 20-án, ami nem a hívőknek szólt, nem az anyáknak, hanem a magát kereszténynek hazudó államnak, amely éppen legyártatni készül lobikban a hiányzó népszaporulatot.
Minden jót!
aeidennis 2017.08.30 12:42:46
@treksenior: Ha azt feltételezzük, hogy a világon csak és kizárólag jóság van és csak jó tudás létezik akkor valóban tökéletesen igaz amit mondasz.
aeidennis 2017.08.30 14:48:17
@iZsolti: Sok értelmes nem volt benne, valóban. Akár magadnak is írhattad volna. :)
A magyar katolikus egyház vezető testületének elnöke kemény szavakkal bírálta a kormányt. Mióta erre rámutattunk, sorra áradnak a reakciók...
aeidennis 2017.08.24 22:03:03
@Counter: A kereszténység önkéntes, vagy esetleg kényszerítve érzet magad, hogy a kat. tanítások szerint élj?
aeidennis 2017.08.25 13:50:28
@Counter: A kat. egyházjog sok esetben logikusabb, és józanabb az állami jognál. Tegyük hozzá: szigorúbb is, amiről természetesen lehet vitatkozni mint ahogy mi itt és az egyháziak az egyházon belül napi szinten meg is teszik.
aeidennis 2017.08.29 17:17:27
@kapernaumi: Nem tesz senki különbséget a gyerekek között. A fogantatás módja között van különbség. Az egyik a cselekvő szeretet, a másik egy steril orvosi technológia.
A győri megyéspüspök, a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia elnöke reagált a közbeszédben kialakult vitára. Szerinte tudatlanság áll a lombikbébiprogram hátterében, és a tudatlanság mértékétől függ, hogy az mekkora bűn...
aeidennis 2017.08.24 22:03:21
@Counter: A püspök nem mondhat mást, mint ami a kat. egyház hivatalos tanítása. Ez nem lengyel, hanem egyetems út.
aeidennis 2017.08.25 14:11:42
@dome64: Ilyen szörnyű hely ez a világ, mindenki hiányt szenved pénzben és a gonosz törvény nem engedi, hogy otthon nyomtasunk magunknak, pedig lenne rá technológia. :)
aeidennis 2017.08.26 16:29:50
@dome64: Fordítsuk meg a dolgot és máris érthető lesz. A házasság célja az, hogy az apa és anya természetes úton megfogant gyermeke a lehető legnagyobb anyagi és érzelmi biztonságban nőjön fel. Ehhez kell a szentségi házasság, amely nem teszi lehetővé, hogy elváljanak a szülők és otthagyják a gyereküket. Ha gyermekük születik az egyfelől azért lesz, mert a kat. egyház nem támogatja a fogamzásgátlást, másrészt az emberbe kódolt ösztön a fajfenntartás (ergo a gyermeknemzés cél), harmadsorban felfogható Istentől kapott ajándékként is. Így az ajándék és a cél nem zárja ki egymást. Ha jól tudom a kat. egyház a nemi erőszak esetén is elítéli az abortuszt, mert a magzat ártatlan, és még mindig jobb örökbeadni, mint megölni (az persze lehet vita tárgya, hogy az ilyen kapcsolatból születő embernek milyen lesz a természete).
Szerintem meg a katolikus egyház szigorúnak látszó szabályai egy szakadék szélén álló korláthoz hasonlítanak, amin bárki átmászhat, de ott van rajta a figyelmeztető tábla, pl. a katekizmus.
       Veres András püspök a héten többször is meglehetősen elítélően nyilatkozott a mesterséges megtermékenyítésről.      Az igazság az, hogy II. János Pál pápa, XVI. Benedek pápa és I. Ferenc pápa egyaránt elítélte a mesterséges megtermékenyítést. Itt van az elméleti rész kifejtve Ratzinger…..
aeidennis 2017.08.25 12:18:57
@heptakontanonaéder: Döbbenet, de vannak szingli házassági tanácsadók, szűz szexuálpszichológusok, és agglegény esküvőszervezők is, sőt olyan onkológusok is, akik sohasem voltak daganatos betegek.
aeidennis 2017.08.25 14:53:46
@spinat: Igen.
Veres András volt az államalapítási ünnepi mise szónoka, a Szent István bazilikánál elmondott beszédében pedig szokatlanul éles kritikával illette a kormányt...
aeidennis 2017.08.23 13:31:41
@Nyomortelepy: Nagyon nem mindegy, hogy az a hímivarsejt maga verekedi el magát a petesejtig, vagy jön egy lottósorsolás és a dokibácsi kihúzza a nyertest apuból és anyuból.
aeidennis 2017.08.24 10:46:56
@Nyomortelepy: a.te.ervelesi.hibad.hu/szalmabab Akinek nem lehet gyereke opció lehet az örökbefogadás.
aeidennis 2017.08.25 13:50:46
@Nyomortelepy: Tökéletesen tisztában vagyok az eljárással, én is álltam már a lombikprogram ajtajában, de nem léptem be rajta. Sok olyan párral találkozni ott, ahol mindketten egészségesek, de a lelki dolgok miatt nem jön össze a gyerek. Persze egyre türelmetlenebbé, görcsösebbé válnak emiatt, ami tovább rontja a helyzetüket és egyre inkább csak a lombikprogramban bíznak, ahelyett, hogy a saját életüket próbálnák rendbe hozni lelkileg.
Idén harmadszor vettem részt a Budapest Pride-on. A felvonulás biztos pont lett a nyárban, prioritást élvez sok más vonzó szünidős programmal szemben. Úgy érzem, ott kell lennem, együtt a barátaimmal, a többi felvonulóval, még ha nem is vagyok tagja szexuális kisebbségnek. Viszont keresztény vagyok…..
aeidennis 2017.07.25 12:39:42
@kocccc: Ha nem ismernék személyesen is ilyen embert azt mondanám, hogy kamu ez a cikk: szemlelek.blog.hu/2017/07/24/homoszexualis_kereszteny_hazassagban
De itt lakik tőlünk két sarokra.
Az alkoholistának sem mondjuk azt, hogy legyél önmagad, igyál meg nyugodtan még egy üveg pálinkát és nem követeljük a jogot, hogy járhasson részegen dolgozni.
aeidennis 2017.08.04 11:09:52
@kocccc: Van olyan alkoholista (pedofil, stb.), aki megerőlteti magát és egy kortyot sem iszik, van olyan aki minden vacsorához megiszik két sört és van olyan is aki a saját hányásában alszik el minden nap. Arról sajnos nem én tehetek, hogy neked csak az utóbbi lehetőség jut eszedbe.
A hiba az ön készülékében van.
aeidennis 2017.08.06 09:04:29
@kocccc: A számodra kínos párhuzamokat megmagyarázza ez a cikk: In heterosexual men, pictures of rotting flesh, maggots and spoiled food induce the same physiological stress response as pictures of two men kissing each other. That is the surprising finding that was recently published in the peer-reviewed scientific journal Psychology & Sexuality. www.tandfonline.com/doi/abs/10.1080/19419899.2017.1328459
Szombat este van. Eszedbe jut, hogy holnap reggel templomba kellene menned, de nincs kedved hozzá. Nyűgösnek és hasztalannak érzed, keresed a kifogásokat és szomorúan veszed tudomásul: rutinná vált az istentiszteletre járás. Ha ehhez hasonló gondokkal küzdesz, új rovatunkat neked találtuk ki. A…..
Élénk gondolatfolyam alakult ki az elmúlt napokban a "melegfelvonulás" kapcsán keresztények között arról, hogy Jézus ott lenne-e a programon...
A társadalom alapja a család, fennmaradásunk és jövőnk záloga a minél több gyerek, ezért kiemelten fontos, hogy a hagyományos családmodellt támogassuk - legalábbis a konzervatív felfogás szerint, amelyet a mai magyar kormány is képvisel. Viták övezik a kérdést, hogy családnak tekinthetők-e a nem…..
aeidennis 2017.07.05 10:19:20
@wolves84lb: Semmi gond, számukra ott van a hidrogénből és oxigénből összetákolt, víznek nevezett anyag.
aeidennis 2017.07.05 12:13:55
aeidennis 2017.07.05 15:34:59
@wolves84lb: Sokat segítene, ha személyeskedés és ostoba szalmabáb-kérdések helyett ezeket az érveidet közzé is tennéd.
A TST tiszteletese, Ashley S. Palmer magyarázza el, miért nem érdeklődik az ördög imádata iránt...
aeidennis 2017.06.19 22:58:11
@KisKirály: Ez a sátánizmus egy illogikus szinkretista new age irányzat, egy jó adag felsőbbrendű, nietzscheiánus náci beütéssel nyakonöntve, amely a kereszténység nélkül értelmezhetetlen. Legtöbb ember 12 éves korára eljut az értelem olyan fokára, hogy messziről elkerüli, mielőtt tökéletes hülyét csinál magából mások előtt.
A Mastodon úgy lett hivatkozási pont a metálszíntéren, hogy egyrészt közel sem annyira népszerű, mint mondjuk a Pantera volt annak idején, másrészt az élő teljesítményük az utóbbi években nem igazán nőtt fel a lemezek minőségéhez, köszönhetően annak, hogy az egyre bonyolultabb zenére elkezdtek…..
aeidennis 2017.06.15 22:23:57
@celestial: Annak nincsen háromhetes vízbefulladt mókus szaga.
Most nem Beer Miklós püspök és az alkohol kapcsolata kerül előtérbe, hanem Ferenc pápa és a szabadkőművesek "együttműködése"...
Liszkai Tamás szerint a társadalom dönti el, mennyi befolyást enged önmaga felett, és amerre most tartunk, az nem jó felé vezet...
Az újságírók egy jelentős csordája sportot űz abból, hogy kocsmának nézi a Parlamentet. Aztán ha valaki ezt az arcukba pörköli, picsognak, mint óvodás a csúszda mellett...
aeidennis 2016.12.08 10:18:54
@főpilóta: Kifejezetten konzervatív életfilozófia az, hogy nem szarunk abba a tálba amelyikből eszünk.