Regisztráció Blogot indítok
Adatok
Tiszteletes úr

35 bejegyzést írt és 2 hozzászólása volt az általa látogatott blogokban.

Admin Szerkesztő Tag Vendég
A székely rovásírás tényeinek ismeretében ilyen kérdést fel sem lehetne tenni.  1. ábra. Isten olvasatú fejdísz az avar nagyszentmiklósi kincsről (László Gyula rajza)   Horváth Iván hivatkozásai Azt írja a professzor úr,…..
Az egyik (azóta csődbement) rózsadombi szoftverházunk neves rendszerszervezőjének félig tréfás megfogalmazása szerint Varga Géza ezzel a könyvével a szoftverfejlesztők árulójává vált.A DQ szoftvergyártási technológia harmadik kiadásának címlapjaEbből csak annyi igaz, hogy a…..
  A két Grétsynek ajánlom, azonban az ismeretleneknek is szokásosan megelőlegezett tisztelet nélkül.  A Kőrösi Csoma Sándor Magyar Egyetem jegyzete, 2006.  „szembe kellene nézni a kemény tényekkel és ki kellene mondani, hogy a kizárólagos finnugor…..
 A magyar jelképek (világmodellek, címer, tulipán, Nimród tamga, turulmadár, csodaszarvas és Szent Korona) hieroglifikus jeleket hordoznak, amelyek szimbolikája a székely rovásjelekkel értelmezhető. Abból a korból szólnak hozzánk, amikor az istenek még közöttünk jártak s…..
 Tudományos irodalmunkban kevés kérdés keltett oly sok vitát, mint a székelyek hun eredete. Hunfalvy és követői (pl. Kristó Gyula) megosztották a tudományos közvéleményt, de nem mutatják meg, hová tűntek az erdélyi szkíták, hunok és avarok, s nem sikerült megmagyarázniuk…..
 A kötetnek egyszerre jelent meg a magyar és az angol változata is. Amíg azonban a magyar változat azóta négy kiadást is megért és így a székely rovásírással kapcsolatos könyvkiadás egyik alapművévé vált; az angol változat csak lassan fogy. Keletről ugyanis nem könnyű…..
 Ennek a könyvnek is már a harmadik kiadása fogyott el.Budapesten és a az ország nagyvárosaiban - a többi könyvvel ellentétben - alig volt rá kereslet, az Őrségben azonban rendesen fogyott.A falusi turizmus keretében arra autózó vándor rendszerint ott kapott kedvet egy…..
   A 340 oldalas, kemény kötésű könyv borítóján egy megkapó szépségű uráli magyar leletről készített fotógrafika láthatóA képet a hazai szakirodalomban eddig még nem ismertették; amint arról a két ( Jóma ésország) szójelről sem olvashatott senki,…..
Varga Géza írástörténész kötetét az Írástörténeti Kutatóintézet adta 1999-ben, ugyanebben az évben megjelent az angol változata is. Az 1999-es Frankfurti Nemzetközi Könyvkiállítás központi pavilonjában Róna-Tas András és Bálint Csanád lektori véleményének…..
A kötetet az Írástörténeti Kutatóintézet adta ki 1993-ban http://ikint.uw.hu/konyvek.htm .Szerzői: néhai Simon Péter (az ELTE tanszékvezetője), Szekeres István és Varga Géza írástörténész http://vargageza.tar.hu/ .  Miért emlékeztetnek a székely…..
 A gazdasági válság közeledtével érdemes számbavenni, milyen erőforrásokkal és vonzerővel rendelkezik ez a gyönyörű tájunk.1. ábra. A veleméri Szentháromság templomAz Őrség a mai Magyarország egyik legszebb tája, amelynek turisztika vonzereje és…..
  Az ELTE professzora arra kereste a választ, hogy régebbi-e a székely rovásírás, mint a Halotti beszéd? Érzékelhetően szeretett volna egy nem-et kicsikarni a tényekből, de nem sikerülhetett neki. A 7500 éves szentgyörgyvölgyi tehénszobor ,…..
Sárdobáló Népirtásjog 2010.03.03 11:00:00
Vuk Jeremić szerb külügyminiszter Afrikában felhívta a figyelmet arra, hogy a déli kontinens államai igencsak bajban lennének, ha minden lázadó törzs külön köztársaságot akarna. Ezzel próbálta megmutatni, mennyire jogtalan Koszovó függetlenedési igénye. Ezzel egy nagy…..
Tiszteletes úr 2010.03.03 13:02:26
 Az alábbi cikk eredetileg a Tudós Virtuson jelent meg: http://tudos.virtus.hu/index.php?id=startpage ***Horváth Ivánnak nincs oka a feltételes mód használatára. A honfoglalóknak ugyanis volt saját írása, amely azonos a székely írással (a bemutatott példák…..
  Újabb indián szobor, újabb Jóma ligatúra - ezúttal Panamából.  Az aranyból készített panamai istenszobor Cleveland város egyik múzeumának kincse; a muzeológusok, vagy az amerikai indiánok nyilván mit sem tudnak a szobor jeleinek a székely írás…..
  A magyar hagyomány magától értetődő természetességgel tekintette őseinknek a szkítákat. Ezt igazolja a szkíták által használt magyar jelkészlet, amely esetenként elolvasható magyar szavakat jelöl.    1. ábra. Kereszt alakú szkíta tegezveret…..
  A szobrocska fényképét egy indián kultúrával foglalkozó kötetben találtam. Azt írták alá, hogy ez egy templom modell. Talán azért, mert az indián templomokon szintén szerepel Jóma isten neve.     1. ábra. Az indián szobrocska fényképéről…..
  A Karcagi Közösségi Portálra felkerült a karcagi karikáról írt cikk, amelynek az eredetije a Tudós Virtuson született meg.                       1. ábra. A…..
 Megjelent az Elte honlapján egy cikk a székely írásról, jellegzetes hibákkal. A cikk szerzője 2009 júniusig az ELTE Régi Magyar Irodalomtörténeti Tanszékének vezetője volt. 1. ábra. Szkíta korona a Krímből, a székely szójelek kel elolvasható "us…..
 A székely írás egyik "k" betűjét (pontosabban szótag-, vagy szótagcsoport-jelét) mutatom be e cikkben.  1/a. ábra. A székely írás "ak" (patak) jele a nikolsburgi ábécéből; a hullám alakú jelet függőlegesre állították a…..
  Az RTL Klub kedd esténként foglalkozik kultúrális és őstörténeti kérdésekkel. A most készülő műsorban a tervek szerint a magyar őstörténeti hipotéziseket mutatják be. &uumAkik ismerik az RTL Klub műsorainak irányultságát, azok joggal kapják fel a fejüket…..
  Kínai régészek felfedeztek egy 5000 éves piramist Belső-Mongóliában. Az utóbbi években vált közismertté, hogy Kína a világ piramisokban leggazdagabb területe. Száznál is több kínai piramis van, s számunkra különösen fontos, hogy azokon a területeken, ahol…..
   A kötet címlapján egy megkapó szépségű uráli magyar leletről készített fotógrafika látható                 Ezt az érdekes leletet a hazai szakirodalomban eddig még nem ismertették;…..
 A székelyudvarhelyi rovásverseny szabályai elméleti tisztázatlanságról tanúskodnak. Talán azért, mert a mesterek egyike a saját nevét sem tudja helyesen leírni rovásbetűkkel.  A székely írás "ak" (patak) jele a nikolsburgi ábécéből; a jel egy hullámot…..
  A finnugrista nyelvészek szerint a magyar föld szó a német feld-ből származik, a föld szójeléről pedig mit sem tudnak. Ideje tiszta vizet önteni a pohárba.  A mindenkori megszállóink által támogatott finnugrista blöff miatt ma teljes káosz uralkodik a magyar…..