Regisztráció Blogot indítok
Adatok
Hokunda

0 bejegyzést írt és 125 hozzászólása volt az általa látogatott blogokban.

Admin Szerkesztő Tag Vendég
Történelmi évad volt ez, a döntőbe ugyanis három olyan előadó jutott be (Stolen Beat, USNK, Tamáska Gabriella), akik közül egyik sem tud énekelni. Ehhez képest ugyan mindegy volt, ki nyer, de a rend kedvéért: a USNK nevű formáció lett a 2018-as X-Faktor nyertese. ByAlex mentoráltjai (a nagydöntőbe…..
Még soha nem nyert külföldi előadó a magyar X-Faktorban, de együttes sem, ma ezt is megéltük. Gáspár Laci volt a mentoruk, tehetségkutató-veteránok, a cseh-szlovák közös X-Faktorban már van egy második helyük. Kár, hogy minden előadásuk tökegyforma, és legfeljebb egy bárban, liftzenének vagy…..
Három óra 45 perc. Az előre jelzett műsoridő volt az első jele annak, hogy az X-Faktor első élő adásával nem kéne foglalkozni. Ez öt sorozatepizód zsinórban, az elmaradásod tetemes, legyen eszed. Oké, csak belenézek, és megyek. Aztán amikor a nyitóképben Kiss Ramóna a pizsama alatt láthatóan…..
Hokunda 2017.10.16 08:34:01
Megnéztem. A tábor meg a többi a kezdeti bohóckodás után kimaradt, így maradt a meglepetés ereje. Meglepetés volt bőven.
Például kezdjük azzal, hogy direkt bénán szólt az első blokk összes énekesének a hangja Bereznay Dániel megérkezéséig. Legalábbis hangmérnök szerintem magától nem rontja el ennyire. Főleg, hogy utána meg képes volt rendesen megszólaltatni az énekeseket. Ez sok nézőt elüldözhetett még a show elején. Sikerült nálam elérniük, hogy Dániel előadását jobban élveztem, mint az előtte lévőket. Bettina például tök jó lehetett volna, ha Dániel után kerül adásba, de így sajnos csak egy kerítésvas kettévágására emlékeztetett az élmény. Beindult a flex, néha meg-meg csúszott, aztán véget ért a zene. Nem sikerült benne szavakat elkülönítenem.
Hegedűs Peti produkciója kifejezetten tetszett. Tökéletesen elkapta a hangulatot. Sajnos az elmúlt 2 hónapban nem tanult meg rappelni, ami sokat levett a produkcióból, de a többi teljesen rendben volt. A párbajról ez nem mondható el. Ott sajnos nagyon gyenge volt. Szerintem gratuláljunk neki. Több fellépése volt a TV-ben, mint a Radio Mobsternek, akik egyébként tetszettek. Sajnálom, hogy a London kidset újra végig kell küzdenem legközelebb.
Értékelhető produkciót Serena, Lili mama és a Duett tudott hozni.
Lili mama nem egy Miklósa Erika, viszont tud énekelni, ami az X-faktorban teljesen szokatlan élmény. Felőlem énekelhet minden adásban operát. Nem kedvencem a műfaj, de szívesen meghallgatom minden alkalommal, mert jó hallgatni.
Mézes Norbert elhiszem, hogy kibukott. A rendező ráadott egy csodaszép rózsaszín fellépő ruhát (lányos), majd adtak róla egy kisfilmet, ahol a vonataival játszik (fiús). Mintha ők se tudnák, hogy mit kezdjenek vele. A produkciója nem tetszett. Annyira rákoncentrált a magasakra, hogy amit mélyebben kellett volna énekelni az is magas maradt. Eléggé kitűnt a kórusból és nem jó értelemben.
Biztos voltak még fellépők, majd legközelebb eszembe jutnak, ha fellépnek a műsorban.
Ramóna majd megszokja, hogy itt elsőre is jónak kell lenni. Mostanra rájöhetett, hogy anélkül nem megy. Ha mégsem, akkor legközelebb majd bejön egy szál bugyiban és minden rendben lesz. A tábla már most is a kezében volt. :)
Aki Magyarországon él és nincs kitömve mint egyszeri gázszerelő közbeszerzéssel, szóval rendszerint a magán praxisok helyett az állam által biztosított egészségügyi ellátásokra szorul, annak vélhetően nem ismeretlen élmény a sok-sok óráig tartó várakozás. A bizonytalanság, a tervezhetetlenség, az…..
Hokunda 2017.06.09 09:51:36
@ColT: Az még szerencse, ha hazamehetsz, mert a legtöbb helyen lehetőleg még pisilni se menj ki, mert ha épp sorra kerülnél, akkor kezdheted újra a sorban állást.
Az RTL Klub sajtótájékoztatón jelentette be, hogy a nyár végén rajtoló X-Faktor-évadot ezúttal nem Istenes Bence, hanem Kiss Ramóna vezeti majd. Nem leváltásról vagy kirúgásról van szó, Istenes most éppen a Survivort forgatja a Fülöp-szigeteken, utána pedig megy vissza Kölnbe, ahol egy német…..
Nem kevesebb, mint 60 ezer izraeli próbálta megfejteni ezt a feladványt, amelyet a Sin Bet - az izraeli biztonsági elhárítás hivatala - tett közzé annak a kampánynak a részeként, amelyben a cyber-egységükbe toboroznak tehetséges, új munkaerőt. Közülük mindössze 20 embernek sikerült megfejteni a…..
Meglehetősen nehéz helyzetben van a TV2-nél Hajós András, aki több díjat is nyert a Dalfutár című műsorával, ami a Super TV2-n futott, közben pedig erősen kritizálta a csatorna híradóját, illetve több kormányellenes tüntetésen is felbukkant. Az ezzel kapcsolatos aggodalmairól és meglátásairól beszél…..
A Bors szellőztette meg iparági forrásokra és Istenes Bence új vlogjára alapozva, hogy az idei X-Faktort már nem a most éppen a Hagyjál főzni! című gasztroműsorban látható műsorvezetőre bízzák majd. Az ok prózai: Istenes és családja (Csobot Adél és kisfiuk) kiköltözött Kölnbe, ahol az…..
Manapság úgy érzem eléggé elkorcsult ez a világ mindenféle szempontból.Most konkrétan a lányokról pontosabban a külsejükről alkotott kérdéseimre szeretnék választ kapni.Mostanság akármerre járok (baráti kör,plázák...stb)a "jó csaj" jelzőt mindig egy bizonyos kinézetű lánycsoportra aggatják rá.A…..
Munkavállalóból sokféle lehet, és attól is függ, hogy milyen a munkakör, de vannak általánosságok, ezeket próbáljuk most leírni. Nem is húznám hosszú bevezetővel a szöveget, mert annyi típust írtam össze, amikor gondolkodni kezdtem, hogy még az is lehet, hogy nem fog elférni egy írásban... Örök…..
Pápai Joci nyerte A Dalt, a közmédia éneklős műsorát, amivel az is eldőlt, hogy ő indul Magyarország színeiben az idei Eurovíziós Dalfesztiválon. Az elődöntőket betegség miatt kihagyó Tatár Csilla visszatért a beugró Rátonyi Kriszta helyére, de lényegében nem változott semmi. A győztest a döntőben…..
Stuvi Blog Pár kapcsolat 2017.02.12 11:00:00
Mármint én, nem a többi stuvi. Nem általánosítok. Van itt mindenféle példa. Igazi pasifaló, örök próbálkozó, barátnő, menyasszony feleség, anyuka… Én speciel csak simán szingli. Nyilván rájöttetek már, hogy ennek az elviselhetetlen személyiségem az oka… :D Csak viccelek.…..
A múlt héten Sixx azt írta, hogy a Dalra kevesebb szükség van, mint pék faszán a stanclire, ezek után mégis mi mást mondhatnék én róla? De ne írjuk le előre a köztévé showműsorát, ami vállaltan nem azt tűzte zászlajára, hogy megtalálja azt a dalt, ami a legjobb esélyekkel képviseli Magyarországot az…..
Hokunda 2017.02.06 10:52:01
@Dé Neighbor: Ez az elhalasztott második válogató volt, amit beelőzött a harmadik. A honlapon pedig már harmadikként említik. Legyen harmadik.

Egyértelműen látszik, hogy SIXX megfogalmazta a véleményét a műsorral kapcsolatban, FEGA pedig csak leírta a látottakat. Nagy a kontraszt, de még ez a cikk is élvezhető. Annyit megtudtam belőle, hogy a középdöntőt is csak fenntartásokkal fogadjam, mert nem garantált, hogy szórakoztató lesz.
Az élő adás nincs felszabdalva, úgyhogy a legnépszerűbb négy számot meghallgattam a stúdió változatból:
Joci - annyira nem jött be, hogy magamtól betegyem. kellemes zene, ha megszólal meghallgatom
Gigi - jól beleillik a mai áramlatba, beteszik 2-3 mai sláger közé és fel se tűnik, hogy ez Gigi volt, mehet a rádióba
Gabi - ez megtestesíti a magyar káoszt. már csak az arab zenei motívumok hiányoznak belőle, minden más belekerült. ezt nem hiszem, hogy dudorászni fogják az emberek
couple - ez kb olyan volt, mintha valaki felsorolta volna a metró megállóit, miközben zenészek a háttérben zenélnek. vacsora közben szívesen hallgatom, de sláger így nem lesz

Majd megnézem őket a középdöntőben, hátha látvánnyal együtt szórakoztatóbb lesz.
Ősz, elmúlás, barát elvesztése, rokon gyászolása, fájdalom, kín - nagyjából erről szólt A Dal első válogatója, már ami a szövegeket vagy a nótákat felvezető interjúkat illeti, és persze ezek után nem lehetett azt várni a műsortól sem, hogy igazi mulatási legyen belőle. Pedig, és ezt a magyar…..
Az a helyzet, hogy ezt az X-Faktor dolgot ideje lenne elfelejteni. 2016-ot írunk,ha tehetséget akarok hallgatni, ott a YouTube, csak győzzem élettel. A csillivilli körítés, a nagy díszlet, a szavazattarhálás és a mentorok, azaz a parasztvakítás része a dolognak, amitől tulajdonképpen tévéműsor…..
Hokunda 2016.11.27 22:38:15
Most éreztem először erős késztetést a szavazásra. Mondhatni pánikszerűen nyúltam a telefonért, miután magamhoz tértem a sokktól Liza produkciója alatt. Most először éreztem ilyet. Azt hittem jól megleszek szavazás nélkül is, mert mindegy. Most nem volt mindegy.
Amikor a fülembe kúszott a szám, amit felismerve eszembe jutott, hogy az eredetijét sem szerettem soha, hirtelen ráébredtem, hogy bármit el lehet rontani. Azt is, ami eredetileg is rossz volt. Végighallgattam a mentorokat, hogy kiderüljön van-e köztük olyan, akinek megengedte Herr Direktor az önálló véleményformálást. Ha képesek voltak a próbák után ezt élő adásba küldeni, akkor itt minden felügyelet alatt van, még az operatőr csuklása is. Egyet kellett értenem Laci renegát véleményével. Ha nem lenne fülem, akkor lehet, hogy tetszett volna, amit látok.
A tehetségkutatózás hosszú magyar történelmében ez volt a második eset, hogy lefagytam a szoba közepén és le kellett ülnöm. Van még tartalék ebben a műfajban.

Ami a többieket érinti, Ricsi mögött a tánckar újra megpróbált kihozni valami emlékezeteset a produkcióból, de ismét sikertelenül jártak. A produkcióval csak két bajom volt. Az egyik, hogy Ricsi énekelni szeretett volna benne, de nem sikerült neki. A másik, hogy a tánckar koreográfusa ismét összerakott valamit, ami nem illik a dalhoz, túlmozgásos hangyabolyhoz inkább és nem lehet róla eldönteni, hogy komoly, vagy paródia.
Szandrát továbbra is rossz nézni és jó hallgatni. Kár, hogy a kamera főleg őt mutatja.
A többi produkcióra sajnos már nem emlékszem.
Tudjuk le az elején: az idei műsor sztájlisztja nagyon jó haverja a producereknek, és láthatóan vakon bíznak benne, ami dicséretes, meg minden, de nem szó szerint vakon kellene, mert akkor a Tóth Gabi fejére applikált madárfészek, és Puskás Péter teljes hacukája tuti nem kerül műsorba. Vagy csak…..
Egyre nehezebb teli gyomorral követni a TV2 sajtótörténeti mélyrepülését, de hiába próbáljuk tényleg leszarni azt, amit Szalai Vivien és csapata művelnek a Tényekben, egyszerűen vannak olyan dolgok, amik mellett egyenes gerincű ember képtelen szó nélkül elmenni. A 24.hu szúrta ki (mondom, mi…..
  Én szeretem a Sztárban Sztárt, még akkor is körömszakadtáig védtem, amikor boldog boldogtalan, kolléga, barát, interjúalany, tévés szakember vagy éppen a taxisofőr kutyázta lendületből, szar beöltözős faszság, mondták, gagyi díszletek, nevetséges smink, lelakott jelmezek, giccses előadások, rossz…..