Regisztráció Blogot indítok
Adatok
bonsalty

0 bejegyzést írt és 63 hozzászólása volt az általa látogatott blogokban.

Admin Szerkesztő Tag Vendég
Megszokhattuk volna már, hogy vannak fanatikus szavazók, akik felől az imádott politikus a jó édes anyukáját is el teheti láb alól, az a piedesztálról sosem fog ledőlni. Mert az agymosás tökéletesen működik Magyarországon. A propagandagépezet nap mint nap jelesre vizsgázik. Erre egy sor bizonyíték…..
bonsalty 2019.03.25 11:36:08
Szerintem az agymosottság már a rendszerváltás után látható volt. Egyáltalán hogyan választhattak meg egy olyan pártot, amely egy ex-ávóst késöbb pedig egy volt kommunista elhárítótisztet jelölt miniszterelnöknek. Olyan mintha a Nünbergi per után németországban megengedték volna, hogy Göring emberei nyerjék a választást. Most meg megy a sírás, csak Orbán van hatalmon. Tetszettek volna elszámolni, akkor ma lenne egy színes politikai paletta és nem egy bebetonozott rendszer, ami megint a Kádár rendszert tölti újra. A témához kapcsolódva a növekedési ütemet kell látni: már Gyurcsány regnálásakor emlékszem (világválság még nem volt) 7-13% növekedést produkáltak a szlovákok mi meg 0.1-0.5%-kal dübörögtünk. Az utóbbi években 3-4% közt alakult a növekedési pályánk, az tavalyi év pedig kifejezetten jó volt. Ez nyilván nem mentesíti a kormányzatot a gyalázatos oktatási és egészségügyi rendszer működtetése alól, de gazdaságilag messze hatékonyabb ütemet diktált eddig, mint a szoci idők alatt. Egyébként mindenféle számok repkednek itt, kezdjük azzal, hogy a GDP nem 11800 volt 2017-ben, hanem ~14000$. Jelenleg 16000$ közelében van, vásárlóerő paritáson pedig 27000$-os szinten, ami az osztrák fele. Valószinüleg a KSH adatok valami furcsa bázisévre vetítik vissza ezeket a számokat vagy nem vetítik, ami meg azért hiba, mert a dollár árfolyam értéke is jelentősen változik évente. A helyes tehát, ha az éveket a mai árfolyam értékre vetítjük vissza, íme
hu.tradingeconomics.com/hungary/gdp
ország összehasonlításban a görögöknek fájhat a fejük:
data.oecd.org/gdp/gross-domestic-product-gdp.htm
Nyilván mindenki a saját világnézete és vérmérséklete szerint válaszol a címben feltett kérdésre. A skandináv országban élő Bandirepublic azonban ennél kicsit továbbment és egy egészen érdekes megközelítéssel próbálkozott...
bonsalty 2019.03.12 10:51:11
Ez egy érdekes megközelítés, tulajdonképpen a Maslow piramis kiterjesztése társadalmi lépcsőfokokra, de van egy probléma vele: a társadalmi fejlődést szellemi síkban vizsgálja csak és nem fenntarthatóságban. A filozófia irányzatot követve természetesen ennek nincs értelme, hiszen a nemzet fogalma sem érdekes, azaz érdektelen, h fennmaradunk vagy sem. Tulajdonképpen a teljes önfeladás a legmagasabb szint, hiszen társadalmunk és életünk is csak egy virtuális és jelentéktelen entitás a kozmosz erői között. Ezért ebben a szellemi magaslatban csak a biológia alaptörvénye korcsosúl el (vagy éppen manifesztálódik?): a túlélésért folytatott küzdelem és a gyengébb szelekciója. Igen voltak akik darwinizmusból építettek nemzetszocializmust, nem a felsőrendűség fogalmát vezetem le. Amit állítok, hogy a természetes szelekció egy matematikailag algoritmizálható és a társadalmi fennmaradásra kiterjeszthető modell, melynek szélsőértéke avagy optimuma gyanum szerint nem a Ken Wilber féle gondolkodással egyenlő. Azaz a hetes szint a gyakorlatban kettes és hármas szintű elemeket próbál beintegrálni, de sokszor odajut, hogy két rendőrségi kocsit kell küldeni, hogy a szomáliaiak ne zúzzák szét a másikat, míg helyszinelnek. Én értem, hogy a svéd elefántcsont torony szép, de hajlamos vagyok elhinni, hogy egy mexikói keresztény közösség tovább megmarad, mint a svéd szocializmus.
  Háromnegyed éve indítottam el „A fizika kalandja” című blogot. Azóta már a félszázadik bejegyzésnél tartok, ezért ideje, hogy összefoglaljam mit tartok a legfontosabbnak írásaimban. Indulásként nézzük meg, hogy mi történt a modern fizika hajnalán. A fizika XX: századi forradalma A XX: század…..
bonsalty 2019.02.21 12:51:32
@JimmyG: De a probléma szerintem abból fakad, hogy a fizika toldozgatásokkal operált, teljesen logikusan, a már megfigyelhető eseményekre épített a kezdetekben (később bizonyos esetekben megfordult ennek az előjele). Newton leírta jól a makrofizikát, közben kiderült, hogy az érvénytelen a mikrovilágra. A vegyészeket a kölcsönhatások érdekelték, nem is mentek bele a spin okainak tanulmányozásába. A csillagászokat a makroméretek érdekelték, aztán rájöttek azok kvantumfizikai jelenségek ismeretével lenne magyarázható. Mások új modelleket alkottak, amik leírtak egy jelenséghalmazt, de hasznavehetetlenek bizonyultak a jelenségek általános leírásához. Relativitás elmélet vagy standard modell ide vagy oda, semmit nem magyaráznak meg, csak átszámítási segédletnek bizonyulnak mértékegység átváltáshoz (picit durva megfogalmazásban). A jelenlegi modellek jól jönnek, ha hidrogénbombát robbantunk, de a részecskék viselkedéseinek okait nem magyarázzák. Ha lesz paradigmaváltás, kérdés hol kezdjük, például a tér és idő megmagyarázásával kellene kezdeni, mivel minden erre szeretne hivatkozni! Én örülök, hogy beemelünk egy kvantumösszefonódás jelenséget, majd bevezetünk valószínűségi változókat a semmiből, mint leíró modellt, de számomra nem triviális, hogy ez miért és hogyan lehetséges és milyen módon kapcsolódnak össze. Egyáltalán miből gondoljuk, hogy tér és idő valamilyen alapegységek és nem valamilyen jelenségek függvényei?
  Héjjas István John Wheeler nyomán vetette fel a lehetőséget, hogy az idő visszafelé is terjedhet, amikor az okozat megelőzi az őt létrehozó okot. Ezt egy késleltetett választási kísérletre alapozza. Ebben két rés segítségével interferenciát hoznak létre oly módon, hogy a fény fotonjait egyesével…..
bonsalty 2019.02.21 11:36:46
@InsectusPolaris: Ez jó kérdés és pontosan ebbe a csapdába estek bele a fizikusok, amikor megpróbálták leírni a részecskék viselkedését. A Heisenberg féle határozatlansági elv mondja ki, ha ismert egy részecske pozíciója nem ismerhetjük meg a sebességét (impulzusát)és fordítva. De nem azért, mert nincsenek eszközeink, hanem azért mert lehetetlen, az egyik tulajdonságának megismerés kihat a viselkedésére. Tehát, ha nem mérem meg a fény vagy részecske helyzetét (nincs kölcscönhatás), akkor a tér minden pontjában jelen van, de egy valószínűségi eloszlást követve. Ez azt jelenti, hogy egyes fotonok felbukkanása akár a kiindulási pontban is lehetnek, de ez nagyon valószínűtlen, értsd felkapcsolom a lámpát de sötét marad a szobában. A fentiek értelmében egy hullámmal írható le a fény, de ez sem igaz. Ha egy (pl) betonfalat állítok a hullám útjába a valószínűségi eloszlást követve a hullám jellege megszűnik létezni és a fény határozott pozíciót vesz fel a térben, azaz úgy viselkedik, mint a középiskolai fizika: pontszerű részecskévé válik. Ez őrületes jelenség és a kvantumfizika standard modellje nesze neked fogd meg semmi alapon valószínűségekkel operál, de kézen fogható magyarázatot nem ad, a modell nem magyarázza a jelenség okait, csak elfogadja annak létezését. Ugyanilyen félelmetes a kvantumteleportáció, virtuális részecskék felbukkanása és eltűnése a "semmiből", stb. Akik magyarázni kívánják a fentieket, csak matematikai okfejtésekkel megtámasztva állíthatnak fel modelleket (húrelmélet), de bizonyítani nem lehet ezeket. Harry Potter világa kevésbé egzotikus, mint a világegyetem építőköveinek modellje: Egyáltalán miért létezünk, miért létezik valószínűség, rossz a kérdés felvetésünk? Egyáltalán van e értelme a sebességnek, térnek, ezek tényleg léteznek vagy csak virtuális jelenségek és írjuk újra a fizika tudomány alapjait? Utóbbi könnyen lehetséges: ahogy egy számítógép egy háromdimenziós virtuális világot tud modellezni egy 0 dimenziós eszközön (csak időbeni változása történik a biteknek) , úgy a fizikai valóság is szimuláció lehet. De itt ne a mátrixra gondoljunk vagy feltétlen tudatos tervezésre . Arra gondoljunk, hogy pl egy feketelyuk felületén is létrejöhetett olyan fizikai modell, ami a részecskék magasabb dimenziójú mozgását, viselkedését írja le. Ehhez olvassunk bele a holografikus világegyetem elméletébe . Utóbbit támaszthatja alá, hogy a Hawking és a termodinamika, információ elméletből kihozták, hogy a maximális információ (anyag és energia) ami egy térrészben lehetséges, a teret határoló felülettel arányos, nem pedig a térfogatával, ez önmagában ellentmond a világunk térszerűségével kapcsolatos megfigyeléseinkkel. Lehetséges, hogy a kérdést is már rosszul tettük fel: azt kellene megmondani, hogy a tér dimenziója minek a függvénye és mi ez az univerzális logikai transzformáció és hogyan működik az információ feldolgozása ezen a kozmoszi hardveren, ami a fenti egzotikus jelenségeket megmagyarázza és leírja.
Azt szeretném megkérdezni NERtársak, hogy Ti mennyire érzitek úgy, hogy az egészségügyben megfelelő az ápolók létszáma? Tehát amikor bementek egy rendelőintézetbe, egy kórházba, akkor mit tapasztaltok? Nagyon érdekelne, mert Kásler szerint a magyar betegek ellátására elegendő az ápolók létszáma,…..
bonsalty 2019.02.20 22:20:29
@Sir Galahad: Jó válasz, igen olyan a magyar egészségügy, mint egy szegény kelet-europai országban, például Ukrajnában vagy Szerbiában. Csak Magyarország éppenséggel olyan szinten van jelenleg, mint Portugália vagy Görögország és nagyobb a nemzeti összterméke,mint a negyvenmilliós Ukrajnának és háromszorosa Szerbiához képest. Hogyan lehetséges akkor, hogy az egészségügyi ellátás színvonala messze magasabb volt a szocializmus éveiben? (elárulom szegényebb volt az ország) A magyarázat az, hogy kóklerek vezetik az országot: az egyik autópályákat és viaduktokat épített a másik meg százával sportcsarnokokat, stadionokat és Matolcsy alapítványait finanszírozza több pénzzel, mint az egészségügyet vagy az oktatást. Nincs pénz egy humbug: 20 ezer milliárd Ft az éves büdzsé és csak idén 800 milliárd Ft-tal gazdagszik az állam a 4%-os gazdasági növekedés mellett. Ehhez képest 100 milliárd-dal emelik az előbbi keretet. Magyarán egy évnyi növekményből helyre lehetne rakni az egészet, nem teszik, helyette megy a fantasztikus stadionépítésre, mert így több proli szavazót lehet még összelapátolni.
„Olyan lesz a jövő, mint amilyen a ma iskolája” – idézik a magyar Nobel-díjas tudóst, Szent-Györgyi Albertet sok helyen. Ezek szerint a magyar jövő nagyon sötét lesz, ha így folytatjuk...
bonsalty 2019.02.14 10:04:23
@FCUK5: Imádkozik Mindszenty érsek elvtárs? Hát ne imádkozzon és nem visszük be!
Genetikát tanulmányoznak a biológusok? Szórjuk bele a mintákat a Balatonba, tanulmányozzák inkább Liszenkót vagy mehetnek a gulagra.
Ez a kommunizmus legsötétebb korszaka volt és ennek szelleme köszön vissza enyhe formában és a válaszokból is. Csak bosszútételek vannak,de logikai alapja semmi.

1) Soros vagy nem: miért kell elzavarni általában az egyetemeket? Miért az az alapkoncepció, hogy tönkretegyük ezeket az intézményeket? Kérem fejtse ki bővebben, mert számomra az derült ki, hogy előbbiek a megtűrt szereplők helyzetében lehetnek.

Továbbá kérem írja le, hogy Ön hol végzett! Esetleg nyomtatott áramköröket tervez, vagy precíziós óraszerkezeteket, orvos és szívműtéteket végez? Vagy esetleg nem járt egyetemre és most kolbásztöltő segédmunkatárs? Honnan ez az éleslátás kérdem én, ossza meg ennek a titkát!

2) A kancellári rendszer bevezetésének mi értelme volt azon kívül, hogy politikai felügyelet alá helyezték az egyetemeket? Miért kell politikai kontroll alá helyezni, mi értelme és célja ennek, ha az intézmény tudományos témával foglalkozik? Miért nem helyezünk kancellárokat és politikai megbízottakat minden pozícióra, miért ne helyeznénk el besúgókat minden helyre? Hol a határ és ezzel milyen célt érünk el?

3) A kutató intézetek évtizedek óta sorvadnak, az MTA intézményeire telekspekulánsok pályáznak. Na de miért is pénzpocsékolás a tudományos akadémia? Ön tehát Széchenyi alapította intézményt és annak értelmét megkérdőjelezi. Azaz a futballakadémiák és stadionok építése adja az ország jövőjét. A tanárokat cseréljük le futballistákra, igaz? Az általános iskolák pedig nem termelnek közvetlen profitot, tehát olcsóbb bezárni őket, traktorvontatókon kell elhelyezni a koszos kölyköket, igaz?!
bonsalty 2019.02.14 16:04:38
@Willkommenskultur: Melyik kutatóintézetről beszélünk? Javaslom a pusztaszeri úti
kémiai kutató intézetet megnézni, esetleg a növénytanit. Esetleg megnézni a lágymányosi híd vízügyi kutató intézetét. Bezártak jóember! Nem csak eddig, de most is a rendszer teljes leépítéséről beszélünk. Néhány ezer politikatudományi, nyelvész, történész és más figurát raktak ki az M1 bohóctablójára, mert hűha, rengeteg pénzt visznek el, menjenek az utcára koldulni. De oda se, mert az is törvénysértő. Természetesen Matolcsy Pallas féle oktatási intézményei nem feleslegesek, sőt megérnek annyit, mint a teljes felsőoktatás összege a költségvetésben. Ott futja műalkotásokra és villákra a feleslegből. Ön szerint normális, hogy sportklubboknak lehet TAO bevétele, de oktatási intézményeknek nem? Lehet, hogy Kabulban normális és ott lehet döglött kecskékkel lovaspólozni, de egy normális országokban kényszerzubbonyban viszik el, aki ilyen költségvetést készít és ilyen minisztereket nevez ki. Természetesen ezek nem véletlenek.
AZ Állami Számvevőszék  héten kiadta a jelentését arról, hogy miképpen vizsgálta a választásokon résztvevő pártokat és ebből milyen következtetéseket vont le. Itt, akit érdekel, részletesen is elolvashatja. A vizsgálat alapja és jogszerűségének az oka amúgy elég…..
bonsalty 2019.02.04 09:07:12
@MAXVAL bircaman közíró: Ön borzasztóan naív. Ennek nincs sok köze a jogrendhez. Az Ász emberei bármire azt mondhatják, h nem piaci áron kapott reklámfelületet ez és az a párt, teljesen távirányított figurák vezetik. Viszont kiválló precedensnek ágyaznak meg, hiszen a Fidesz egyszer ellenzékben lesz, idő kérdése, nem most sok év múlva. Majd behelyeznek egy neo szocit vagy mást aki feltárja, h a plakáthelyeket kedvezményesen kapta a fidesz 2014-től tessék 20 milliárd forintot befizetni, fellebezésnek nincs helye, lehet feloszlatni a pártot. Nem véletlen, h az egyetlen veszélyes ellenfelet a jobbikot 600 millióval szűkítették meg, most fog megszünni. A DK és szocik maradhatnak a köztévé kirakatában bohócnak, csak segítenek, h több szavazatot kapjanak a következő választáson. A tárgyhoz: e precedens alapján fel lehet állítani bármilyen szervezetet, törvénybe lehet iktatni bármit ami időben visszafelé is hatályos. Például lehet csinálni egy független intézményt, amely családtagok és szomszédok üzleti meggazdagodását állapítja meg és fellebezés lehetősége nélkül bead rá egy Nav behajtást, lehet börtönbe menni. Aki itélkezik afelett itélkezni fognak. Ezt a központilag irányított hekkelést lehet folytatni, de minden párt elfelejti, h nem ezer éves birodalmat épit.
A tények: A lakossági ellenérzések, a szakmai kifogások ellenére Pécs 100 kilométeres körén belül Paks 2 építése – késéssel ugyan – de megkezdődik. Bodán, a százötvenezer fős várostól, Pécstől 17 km-re a legveszélyesebb, legsugárzóbb atomhulladékok tárolására alkalmas „atomtemető” megnyitását…..
A plebejus miniszterelnök eljutott a luxus magánrepülőgépezésig és Nagy Imre megtagadásáig...
bonsalty 2019.01.03 00:01:01
Sajnos gyenge elemzés. Ezt 2001-ben el lehetetett sütni a heti hetesben. Hogy konstruktív legyen a hozzászólásom elmondom mi a két problémám vele:
1) Már 17+ éve folyik Orbán démonizálása, ez volt a ballib egyetlen válasza teljesen függetlenül a tartalomtól. Amikor még polgári m.o-t hírdetett Finkelstein javaslatára, akkor az volt a baj, az országnak Kádár kellett, hát megkapta először Medgyessy és Gyurcsány alakban. Nagyot buktak. Ki gondolta volna, hogy János bácsit végül Orbán hozza el, ehhez egy Habony is segített. Lopás: Már mindenki megunta a lopás toposzát is, a rendszerváltás után csak ez ment, az emberek elvesztették érzéküket, saját iránytűjüket . Elárulom szinte mindenki lop: egy kis mutyi itt egy kis fekete munka kifehérítve 4 óra bevallással, teljes iparágak működnek így. A szocik idején persze a lopás fogalmát szó szerint érthettük, ma már ez sem kell- csak pályázatokat kell megnyeretni barátokkal.
2) Orbán 98-ig a liberális frakció tagja volt, mégis mennyire új, hogy milyen taktikát alkalmaz, már húsz éve ismert, de legalább nyolc éve fel kellett volna, h tünjön mindenkinek. Beleáll a konfliktusokba, mennyire új ez, mik lennének ellene a cselek? Aki cselezik éppenhogy Orban. Már a migránsválság előtt jó lapokat játszott, amikor az egész európai bal még a wilkommen táblákat sem gyártotta le. Ellenzéki politikusok? Kedves cikkíró, kik lennének ezek az emberek? Mégis mit várjunk ezektől, akik ugyanigy leszerepeltek? Az egész DK MSzp már a NER része vagy annak udvari bolondja. Végül: Orbán nem saját politikáját találja ki, hanem megfelelő könyveket adnak a kezébe, olyanoktól, akik 10 évre előre megírták a politikai felek bukását. Persze a cikkíró ezeket nem olvashatta. Elárum léteznek, kellő dedukciós képességgel rendelkező emberek írják, amiket eldugnak a hátsó polcokra, mert nem pc-k: javaslom a német szocdem Tilo Sarrazin könyveit pl.
nem tanmese Huszonnyolc hét 2017.11.29 15:08:28
Huszonnyolc hét Pontosan emlékszem, két héttel a születésnapom után volt, akkor még magabiztosan sétáltam be a rutinnak vélt vizsgálatra. 28. hét. Ennyi időt kapott a kisfiú. Úgy tűnt, hogy az élet nem megy el büntetés nélkül egyéb más bűnök mellett sem,  miért maradnék én ki...
bonsalty 2017.11.29 22:09:48
Az eleje pontosan mutatja ezt a zavaros világot, az ember vízióját előbbre helyezi, mint a gyermek születését. Az élet értelmét nem kell keresni, a maga nyers formájában az élet célja a fenntartás értelmes biztosítása és bármilyen ideológia, feminista törekvés, ami az anyaság célpontba helyezését teszi, értelmetlen törekvés: pontosan ez az állapot jelenti az előretervezést, anyák akkor is lesznek, amikor az utolsó brókercég ügyvezető igazgatói székét is nők töltötték be és mindenki egy macskával gügyög otthon ötven év felett. A szingliségben társadalmunk teljesen megszűnik majd végre reprodukálódni, a nagy víziók közepette pedig átveszik azok a népcsoportok a világot, akik szerint a karrier és gyermek nem kizáró okok (ez a fejlődő harmadik világ).

Viszont nem értem, hogy pontosan ki ez a nő, akiről a történet szól és melyik országban járunk, hogy nem veheti magához a gyermeket, talán csak nem egy béranya?! Ugyebár az EU-ban ez tiltott.
Aztán itt van ez a 28 hét: 28 hetesen miért a gyermek osztályra viszik a csecsemőt, ugyanis ebben az esetben a koraszülött osztályon lenne a helye egy lélegeztetőgépen.
A stílus elég jó, ez az erőltetett Starbucks feminizmus a bulvár trendiség kedvéért már kevésbé. Ha egy anya írta volna, akkor elgondolkodtam volna, de erős gyanúm, hogy az író csak állatkerti ketrecben látott gyermeket és anyát, mert ellenkező esetben 38 hét lett volna a címe (nem árulok el sokat, az utolsó menzesztől számítják a terhességi időt).
• Magyarország migránsmentes övezet, pedig Soros ármánykodik  • Az Orbán-kormány szívóágra került a külföldi kiküldetések esetén fizetendő bérek ügyében • Most dől el, fennmaradhat-e az egységes Európa, amely a szabadságon és az emberi jogokon alapszik ..
bonsalty 2017.10.24 14:43:52
A Demcsák-ügyként elhíresült friss médiabotrányka újabb, ha van Isten, utolsó darabkája is a helyére került ma reggel, amikor az ATV-ben két heti meló után kóros fáradságra hivatkozással felmondó Demcsák Zsuzsa egy negyedórás interjúban mesélte el, ő hogy látja a történéseket, amikről itt és itt is…..
- Orbán Viktor nem fogta fel az utóbbi 70-80 év tanulságait - Egyedül Merkel mondta meg kerek-perec a véleményét a magyar kormányfőnek, a többiek szemlesütve kussolnak - Nagy kérdés, hogy Orbán miből ért jobban: a szép szóból vagy a szankciókból..
Rohamtempóban távolodik el egymástól az Európai Unió és Magyarország, ami a hazai parlamenti választások közeledtével turbófokozatba kapcsolhat. Amíg ugyanis magyar kormány látványosan veszekedik Brüsszellel, Hágával, Berlinnel, Párizzsal, intenzíven dörgölőzik Moszkvához, Pekinghez, Ankarához és…..
bonsalty 2017.09.07 14:22:33
@ulpius66:
Nem tudom ki gondolja komolyan ezt a kidobást, meg kilépést, de teljesen értelmetlen. Senki nem fog kidobni és még csak ki se lépünk az alábbiak miatt:
1) Ha az unió kidobna még kevesebb befolyása volna, mint eddig, jelenleg a kényszereszköze a projekttámogatások megvonása.
2) A magyarországi cégek 80%-a uniós területről jön (ebből is kiemelkedik Németország részesedése), így el menne az eszük, ugyanis a kiléptetéssel saját gyártókapacitásukat adóztatnák meg, vámmal terhelnénk az itt termelt nyugati piacot. Tekintve, hogy a hazai munkaerő fejlettebb, mint a balkáni és olcsóbb, mint a nyugati csak a közép-európai térségbe csoportosíthatnák át a tőkét. Ez egyrészt költséges, másrészt ekkora szabad kapacitás nincs, ugyanis még szlovákok is munkaerőhiánnyal küszködnek, a kivándorlás hasonló mértékben jelen van ott is.
3) Orbán nem ideológus, nem ideológiai okokból politizál, hanem hatalmi okokból. Amilyen gyorsan kilépett a liberális frakcióból 98-ban, olyan gyorsan politikát tudna váltani. Mond egy beszédet, ami homlokegyenest ellentétes az előzővel és feloldja a problémát, a politikai lavírozást már huszonhét éve csinálja. Pontosan ezek miatt megy el a határig, de nem tovább és ezt pl. ellenfele Martin Schulz is említette közel egy éve.
4) Valójában arról van szó, hogy az EU erővonalai is megosztottak, pl. Németország nem fraternizál látható dialógusokban az oroszokkal, de a háttérben gázmegállapodásokat köt Ukrajna ellenében. Az uniós problémák olyan sokrétűek (Brexit, olasz-német jegybanki ellentétek, különböző politikai oldalak, az osztrákok tankot küldenek az olasz határra, a svédek befogadják a menekülteket, a dánok kizárják őket, V4-ek külön akciója, a görögök bénázása a válsággal és bankmentő csomagokkal), valójában a hazai helyzet teljesen másodrendű az unió számára. Ha Brüsszel egy vár, Orbán a nyitott kapun vonul ki és be seregével és minden alakalommal elfoglalja és meetingeket tart. Ha visszajönne a fősereg, kiderülne, hogy ő csak védte a várat.
5) Az unió nem akar szívatni egy országot azért mert az oroszokkal üzletel, morális alapja sincs. Az olaszoknál Kadhafi diszőrséget kapott egy hónappal az arab tavasz kitörése és ellene indított hadüzenet előtt. Az arab olajtérség sem mondható demokratikusnak és a haveri Kína sem egy kapitalista ország. Egyik kutya másik eb...
6) Az oroszoknak addig vagyunk fontosak, míg EU tagok vagyunk, ezt Orbán is tudja.
Érdekes csárt jött velünk szembe az interneten: 2015-ben a magyarok kevesebb, mint fele lett volna csak rendben azzal, ha egy feketével járt volna együtt a gyereke. Az EU-s átlag sem különösebben magas egyébként, mindössze 64 százalék, és itt kell azt is megjegyezni, hogy toleranciában (ebből a…..
A törvényeket mindenkinek be kell tartania – fröcsögik, amikor épp bunkósbotként forgatják az általuk meghozott jogszabályokat. De ha a jog éppen nem tetszik nekik, hát magasról pottyantanak rá. Megtehetik, mert hagyjuk...
bonsalty 2017.08.07 15:45:40
Az beleférhet, hogy a kollektív bűnösség elvén egy vélt terrorista teljes családi házát dózerrel lerombolják vagy talán mégsem... Az országok eltérően gyakorolják a demokráciát, mely függ a környezeti tényezőktől is. Ez szerintem a demokrácia és kétharmad adta lehetőségek hiányossága nem a diktatúra határvonalai. Pusztán hatalomgyakorlás és figyelemelterelés. Itt van pl ez a Soros, amely egy kirakati báb a jelenlegi kormányzatnak. A CEU megalapítása pozitív dolog volt részeről, ezt ne vitassuk, de a font bedöntése pedig nem. Vajon tollat ragadott e a demokrácia féltésben e blog írója, akkor amikor a font bedölt? Ez lenne az az open society, amit a CEU képvisel? Nyilván nem. Ezt képmutatást aknázta ki a Habony gépezet, ahol a lex ceu, migráns nyaraltatás elleni szarrágás csak egy szimbólum. Az NGO arca mögé bújt gazdasági világ elit elleni harc szimbóluma narancsba csomagolva. Persze valójában nincs tényleges harc, csak propaganda, amelyre bedölt a blogger. Orbán ezt addig fogja tudni eljátszani, míg ez a baloldali képmutatás meg nem szűnik. Feleslegesen izzad a cikkíró, hogy mártírokat keressen, a diktatúra itt akkor lesz, ha már nem olvashatok ilyen bloggokat és már egy párt szerepel a szavazatlapokon. Nem várom ezt a napot, de ha tovább folytatjuk a száztizenötödik farkaskiáltást és a baloldal továbbra is a teljes harmadik világot itt akarja letelepíteni és nyaraltatni, akkor hamarosan ez is eljön.
Egy népszerű keresztény rádió arra ösztönzi a szülőket, hogy gyerekeiket  arra tanítsák, hogy ők „erkölcstelen bűnösök”..
bonsalty 2017.08.01 17:22:24
@$pi$: A templomban asszonykórus, nem értem!? Tényleg van ilyen passzus, hogy bocsásd meg vétkeinket. A személyes sirámokra gondolsz? A vénasszony kikapartatta a gyerekét a másik meg mondjuk összeveszett fiával mielőtt meghalt, de még magába fordulhat az utolsó éveiben szerintem nem Slayert fog hallgatni bár az is katolikus. Egyébként te hol láttál ilyen agresszív katolikusokat, ilyenek vannak, hol vagy ezt mesélte valaki? A szakálas csávó halála úgy interpretált, hogy az emberiség bűneinek felodozása miatt halt meg, tehát éppenséggel a bűn jóvátehetősége miatt, így nem értem ezt az okfejtést sem. Ha a középkorról beszélünk, tényleg elég brutálisan űzték a nem keresztényeket, talán nézzünk a térképre miért: ha nem így lett volna már napi ötször imádkoznánk Mekka felè. Nem tudok mit kezdeni ezzel az iszlámmal történő egyenlőségjellel sem: Mohammed egy véres hadvezér volt, aki tételesen hirdette a másik kivégzését Isten nevében továbbá az iszlám világhódításának célját tűzte ki a vér árán is.Ez teljesen ellentétes a keresztényi alaptétellel. És akkor itt jön, hogy a keresztény egyház kivégzett embereket és tízezrek haltak meg. De ezt politikai célból tette, mert ekkor nem a polkorrektség volt a szerencsés megoldás. A szent háborúk éppenséggel a muszlim hódítás ellensúlyozása végett történtek vallási ürüggyel. Ez egy elég nagy különbség szerintem és talán magyarázatot ad arra is, hogy allahu akbar felkiáltás közben évente ötvenezren pusztulnak el, míg Jézus üvöltözése közben nulla körüli szinten mozog ez a szám. Vallási őrültek még ettől függetlenül is léteznek minden vallásban, ha nem vallásért akkor egyéb ideológiai okok miatt történnek meg terror támadások. Az arányok azért beszédesek...
bonsalty 2017.08.01 19:26:28
@$pi$: "Azt írtam rádió! Nem szoktad a katolikus rádiót hallgatni?" Miért hallgatnám az ájult unalom műsort a Mária rádión :), de most már értem!
Én úgy vagyok vele, hogy kevésbé kötődöm a formaságokhoz. Talán tévedek, de általában a katolikusok 90%-a így van ezzel, a templomban meg rengeteg álszent figura feltűnik, de a helyszín is válogatja pl. szerzetesrend, így van aki megkedveli, más helyen meg egy életre megutálják ezt az egészet (például Németországban voltam olyan délutáni csapatban, ahol nem a hittérítés, hanem a helyi közösségépítés volt a cél; néhány muszlim is csatlakozott, pl fociztunk, de ma már egyre kevésbé jellemző ez a 19. századi bigottság).

A lényeg: azt állítottad, ellenkezik a hitemmel, hogy megértselek. Én ezt cáfolnám. Engem érdekel a kvantum fizika, a feketelyuk termodinamika és még az is lehet, hogy a vallás csak önmagunk szórakoztatása, hogy felelősséget hárítsunk. Igazából semmit nem tudunk a részecske anyag és hullámtermészetének okáért, a Heisenberg féle határozatlansági elv és kvantum összefonódás távoli jelensége még a tér tényleges létezét is megkérdőjelezi egyes modellekben. Néhány zseniális leíró egyenlet mellet az égvilágon semmit nem tudunk, pláne hogy az első milliomod másodpercben a tér anyaga miért tágult a tér fénysebességéhez képest többszörös sebességgel. Nem tudom, hogy a vákumból, azaz kvázi semmiből egy virtuális részecske mi a franctól kezd létezni és szűnik meg. Röviden: még tudománya sincs a szub-kvantumfizikának, semmit nem tudunk, így azt sem tudom, hogy Isten létezik-e. Nem tudom, hogy mennyire metaforikus a "Hasítsd szét a fát és én ott leszek! Emeld fel a követ és megtalálsz!" még egy a fizikai anagramma is lehet. Erre azt mondják, egy zuhanó repülőn kevés az ateista...

Más: Szerintem félre értesz néhány dolgot- A katolikus egyház ma már kiegyezett az ateizmussal létezésével és más vallásokkal. Azaz a pokolra kerülést, mert ateista vagy sose hallottam, ha van ilyen aki ezzel riogat az szégyenletes. A katolikus értelmezés szerint egyébként az ateizmus is hit. Egy másik dolog, amit látok, hogy a miszticizmus is szinte teljesen kihalóban van, tehát dédnagyanyám idejében a pokol és mennyország még erősen megjelent, ma már a filozófia és belső rend irányába ment el inkább a vallás gyakorlása. Egyébként szerintem eredetileg is ebbe ment volna el.
Kocsmablog Transylvania sörház 2017.07.29 17:15:00
Cím: 1114 Budapest, Kosztolányi Dezső tér 5. Látogatás: 2017. május 18. 16:10-18:45 Ha felesleges turbómagyarkodás címen nem ver ki a víz a székely zászló látványától, ha nem ráz ki a hideg, hogy a szomszéd asztalnál soha bele nem nyugodva nemzeti tragédiánkba Trianont emlegetik, megkapsz itt…..
Nedal Said szír származású mikrobiológus, ma Lipcsében él és dolgozik. 2013-ban menekült el Aleppóból. A magyar kormány szerint „migráns”, akit a határon le kell lőni, vagy vissza kell küldeni oda, ahonnan jött. A németek viszont ösztöndíjat adtak neki és mostanra elismert kutató vált belőle – 123…..
Van egy viszonylag sima útja Orbán uralma megdöntésének, amely végső esetben rendelkezésére áll az EU-nak -- nemcsak a magyar ügy "kezelésében", hanem az unió egysége érdekében. Nem az egyedi országok (befektetők) tőkemegvonó intézkedésére gondolok, ami természetesen önmagában is súlyos zavarokat…..
bonsalty 2017.07.30 20:19:19
@HaFr: A 2k években láttam egy rendszámot ( ekkor még piros feher zold logo volt hivatalosan rajta), amit a tulajdonosa egy rajzolt EU matricával ragasztott fölül. Szánalmas jelenet volt. Nem a matrica a lényeg itt, hanem a jelentése. Például az USA-ban kevésbé finoman beszélgettek volna el vele. A lényeg az, hogy a cikk azt javasolja: a nemzeti és helyi közösségünket, kvázi családunkat adjuk fel ha éppen nincs hatalomban a választott képviselőnk és válasszunk egy még nagyobb hatalmat, mert csak! Igen volt már ilyen felvetés: Kun Béla és Rákosi Mátyás szovjet csatlakozási kísérlete. Ezek pszichopaták voltak, ami alatt értsük a gépies logika opportunista alkalmazását egyéni érdekből az érzelmek felett. Javaslom aki EU polgárságot venne fel és lakhelyet váltana Malmö-be csak azért, h OV-t leváltsa, szerintem jobb, ha már elmezavarában ma elmegy. Ez az az embertipus, aki az anyját is lecserélné.Félelmetes dolgokat vetett fel ez a cikk, de, hogy ez még blog formájában napvilágot látott, egyszerűen brutális.
  Nagy szerencséje a magyar nacionalizmusnak, hogy miközben minden okunk megvan megválni tőle, ez összecseng a világ változásai adta lehetőséggel is. A magyar nacionalizmus és az általa létrehozott nemzet alapvetően sikertelen program. Annak idején, amikor az abszolutizmussal szemben a XIX. század…..
bonsalty 2017.07.24 11:13:08
Melyik évről beszélünk most, milyen időtávlatban? Sem a magyar államot, sem a magyar nemzetet nem fenyegeti egyelőre a megszűnés veszélye (sem gazdasági, sem ideológiai okokból), a jelenlegi európai trendek is a centralizáció ellenében mennek. Ami itt megszűnhet az a globalizáció, mert sem végtelen növekedés, sem erőforrás nincs ( javaslom D. Meadows könyvét). A gazdasági közösség az együttműködés optimuma, míg a szociális unió már láthatóan életképtelen ezen a kontinensen. Azt is tudjuk, hogy a vállatok már rég nem helyben gyártják a helyiek termékét, az olasz cipő most Kínában készül, de holnap Afrikában. "Magyarország genetikusan (fejlődéstörténetileg) életképtelen, xenofób." Lehet, hogy két különböző ország történetét olvastuk és te Ukrajnát értetted ezalatt. Én ugyanis nem ezt tapasztalom. Úgy tudom, hogy az ország 40%-át németek, szlávok alkották és 1900-ban például Budapest minden negyedik lakosa zsidó volt. Ha szabad megjegyeznem, milliós számban olvadtak be nemzetiségek, természetesen ugyanakkor milliós számban meg nem, utóbbiak saját államot létesítettek. A családfámat jobban megvizsgálva pl négy különböző egyéb nemzetiséget látok, teljes mértékben érthetetlen, hogy milyen fejlődésképtelenségről beszélünk. A hazai történelmet átlapozva egyértelműen látszik, hogy a helyünk a világ legfejlettebb közösségében lenne, ha nem jött volna egy újabb háború, az ország felosztása, gazdasági és katonai megszállása. Ehhez képest nem csak az a csoda, hogy létezünk, hanem az, hogy miért nem Albánia szintjén tipegünk. A xenofóbiára utalva, van egy gyanúm, hogy itt az utóbbi két év illegális migrációs politikájáról beszélünk. Éltem Németországban az NRW tartományban 25 éve és higgyük el, nem akarjuk szelekció nélkül beengedni a harmadik világot. A nyugat jelenleg csak látszólag nem xenofób: egy erős baloldali elit van jelen, mely a 68-as diáklázadásban gyökerezik, melynek politikai frázisa, hogy minden kultúrát engedjünk be. Ez egy szép ideológiai és működik európán belül, amikor egy alpesi lederhose például párizsba látogat és kevésbé amikor egy bangladeshi a Karstadt oldalában kulázik.
bonsalty 2017.07.24 11:40:45
@HaFr:
Ez részben igaz, de ide úgy kerültünk, hogy a gazdasági válság előtt már két évvel visszaesett az egy évtizeden keresztül tartó 4-5%-os növekedési ráta az államháztartási deficit miatt. A világválság hatása így még brutálisabban hatott, mely ezermilliárdokba került. Szlovákia és Magyarország esete nagyon jó példa rá, de úgy gondolom, hogy az utóbbi években talán javult a helyzet, ami remélhetőleg kitart. Egyébként a vásárlóerő paritáson érdemes összehasonlítani, mert más a kenyér ára egy svédnek és egy magyarnak, persze nem ha egy Volvo-t kell venni. 29 000 $ a hazai GDP PPP, ami inkább meglepően magas ahhoz képest, hogy egy
az olasz ez 35 000$ és a japánoknál csak 40 000 $.
bonsalty 2017.07.24 12:56:29
@HaFr: Sajnos ez javarészt így van. De az import cikkekből történő arányos hozzájutás nem feltétlenül lesz aránytalan:
az utóbbi harminc évben drasztikusan lestek az ipari cikkek árai a fogyasztókosárban, míg a lakhatás az egekbe szökött. Ezt értsük úgy, hogy az európai termelés áttevődött távol-keletre, ahol a termékeket nagyon alacsony bér terheli (ezért is kisebb üzlet az európai gyártás, mint a rendszerváltás idején - lásd híres bochumi Opel szomorú története), így egy svéd vagy magyar fogyasztókosárban ugyanazon termék árkülönbsége valójában a hazai bérhelyzettől függ. Egy svéd médiamarkt pl 2000 EUR fizetése akár duplájára is emelheti az eladott terméket a magyarhoz képest. Ugyanezen okok miatt kétszer drágább egy Interspar Bologna-ban. A helyi szolgáltató piac, ingatlan piac felértékelődése még tovább torzította ezt a kosarat a 90-es évek óta. Egy átlag keresetű angol és német 80%-a albérletben lakik. Pl a londoni albérlet piacán szó szerint rosszabb helyzetben érezheti magát az átlag kereső, mint nálunk. Ez hihetetlen, de képzeljünk el, hogy nálunk az albérletek mondjuk 50-ről 200 000 ft-ra emelkednének egy 50nm lakás esetében Budapesten.

Természetesen ezekben az országokban jóval magasabb az életszínvonal, ami inkább abban mutatkozik, hogy pl az átlagbér tényleg az átlagot reprezentálja , azaz nagyjából mindenki úgy élhet, mint nálunk egy jobban kereső. Ezt egy többéves kint éléssel tapasztalja meg az ember. Azaz változatlan kosár mellett minden magyart csak 100 000 ft választja el, hogy nyugati életszínvonalon éljen, ami 15 év alatt simán elérhető, csak a türelem fogyott már el.