Regisztráció Blogot indítok
Adatok
gorugrany

38 bejegyzést írt és 53 hozzászólása volt az általa látogatott blogokban.

Admin Szerkesztő Tag Vendég
                 A most bemutatásra kerülő haditechnikai eszköz egy olyan páncéltörő ágyú, amelyet Csehszlovákiában gyártottak, de a környező országok szinte mindegyike használta hadseregében, többek között a Magyar Királyi Honvédség is. A képen a Keceli Haditechnikai Park kiállított példánya…..
Körülbelül egy évvel ezelőtt indult egy nagyszerű „kihívás” Ambasa és Balogh János kezdeményezésével, ami arról szólt, hogy aki rész kíván venni benne építsen magának egy harmincéves háborús sereget illetve annak kezdeményét, minderre körülbelül egy év áll a rendelkezésre. Az apropót az adta, hogy…..
Ahogy a egyik előző bejegyzésben írtam, már egy ideje dolgoztam egy moduláris falu projecten. Nem akarnám különösebben ismételni magam, annyi fejlemény van az ügyben, hogy elkészültem vele :) Jelen állapotában hangulati és taktikai tényező is lehet a terepasztalon a középkortól egészen akár a…..
Jó pár éve már, hogy felhagytam a WHFB-vel és a W40K-val leginkább financiális okok miatt. Mindkét játék figurái egyre drágábbak lettek és valahogy mindig sikerült a GW-nek elérnie, hogy a végre valahára elkészült sereg egy alapszabály és vagy seregkönyv változása miatt játéktechnikailag értéktelen…..
Aki foglalkozik wargammel az tudja, hogy a figurák talpalása fontos dolog, ugyanis van néhány alapvetés ezzel kapcsolatban. A figura/figurák kinézetének legalább hanem több, mint ötven százalékát adja a talp, amin állnak. Lehet bármilyen szépen festett részletgazdag a figura, ha talp csúnya,…..
gorugrany 2020.05.28 20:47:20
@Tamás Ákos Seri: Köszönöm szépen!
-Na, gyerekek mi  kell ahhoz, hogy  terepasztalos hadijátékot tudjunk játszani? -Szabályok! -Kockák! -Sok-sok figura! -Mármint festett figurák. Szép festett figurák! -Igen,  igen és mi az ami még kell nekünk, hogy wargamet játszhassunk? -Hát kell nekünk egy (legalább egy)…..
gorugrany 2020.04.27 09:38:09
@Fredddy: Teljesen felhagytam a GW játékaival. Ahogy a blog többi bejegyzéséből látható elsősorban történelmi játékok 28mm-ben.
Az előző bejegyzésben már írtam, hogy moduláris terepasztalt szerettem volna olyan módon, hogy a terep bizonyos elemei legyenek „beépítve” a magába a terepbe ne utólag rákerülő tereptárgyak legyenek. Amire elsősorban gondoltam az az utak, folyóvizek, állóvizek és a dombok, hegyek. Az egyéb…..
Sziasztok! Mint azt a korábbi bejegyzésemben olvashattátok, a 2020-as projektek nagyrésze történelmi wargame-ek/seregek  elkészítésére irányúl. Az elmúlt hétvégén a WW2-es orosz tervekhez megérkezett az első doboz. Így azonnal ki is festettem egy "prototipust". Ne szaladjunk ennyire előre, kezdjük…..
Hosszúkabátos francia figurák. Kellemesen anakronisztikus kinézetük miatt szerettem beléjük és talán mert valami miatt megmagyarázhatatlan vonzalmat érzek a múltbéli francia fegyveres erők iránt . Ezek a harcosok akár a Nagy háború lövészárkaiból is jöhettek volna, de a vájtszeműek felfedezhetik a…..
Nos igazából 2. Világháború project, mert nem feltétlenül csak a Warlord Bolt Actionjére használhatók a figurák, de semmi frappánsabb nem jutott az eszembe. A második világégés ideje valószínűleg a leginkább, legszélesebb körben feldolgozott téma azon történelmi korok közül, amik alapján taktikai,…..
Ez a legrégebbi és legszínesebb projektem az összes közül. 2006-ban döntöttem úgy, hogy a Memoir44 és a Battle Cry alapjain nekem is kell egy 28mm-es 48-as játék. Mint újdonsült munkavállaló a nem kerek évemre, kaptam adó-visszatérítést a brit kormánytól, mi másba fektethettem volna, mint…..
Mindenképpen szeretnék ajánlani egy könyvet a Harmincéves háborúval és így #feherhegy400 projecttel kapcsolatban: Eduard Wagner: European Weapons and Warfare 1618 – 1648 Nekem a Warlord reprint verziója van meg, ami sajnos puhakötésű, ragasztott tehát nem túl strapabíró verzió, de a tartalma…..
Balogh János nemrégiben elindított egy kezdeményezést  a 28mm FB csoportban: #feherhegy400 Mivel rengeteg kérdés merült fel, pontokba szedem a #feherhegy400 paramétereit: 28mm Pike and Shot seregeket építünk határidőre, 2020 Novemberében csatázunk velük. A talpalás egységes kell, hogy…..
A második világháború, mint hadijátékos téma megkerülhetetlen, a wargame hobbi európai „szentháromságának” WW2-Napoleonic-Ancient legnépszerűbb tagja. Mivel a kedvenc szabályom a Bolt Action, az idők folyamán több seregem is volt a korszakhoz. Először én is 28mm hívő voltam, gyűjtöttem a Die-Cast…..
gorugrany 2019.08.05 08:59:38
@janos900: Ez a Featherstone is nagy eretnek lehet :D
Na, ez az előzőnél jóval rövidebb bejegyzés lesz. Perry-ék ágyúi és kezelői. db 6 fontos és egy fontos tarack. Ezek így akár lehetnek egyes lövegek, egy vagy több üteg is a játék léptékének megfelelően. Történelemlecke: 1809-ben az osztrák hadsereg tábori tüzérségének szervezete elég nagy…..
gorugrany 2019.07.20 18:32:18
@gojesz: Ha az ágyúk mozdonyának fájára gondolsz akkor az sárga akar lenni, mivel az osztrákok úgynevezett császársárgára azaz a jó öreg käsergelb-re festették ekkoriban ezeket. Ez világosszürke alapozás+GW Iyanden Darksun+lightos Warpaint Soft Ink bemosás+mobilos fénykép. Ha a töltőfák nyelére gondolsz, akkor az világosszürke alapozás+Pentart Hazelnut (kb. mint az agyag olyan szín)+ lightos Warpaint Soft Ink bemosás+mobilos fénykép :) Élőben látszik a különbség, de a gyenge bevilágítás és a rosszul megválasztott háttér plusz mobiltelefonos fénykép sajnos csak ilyen minőségű képet eredményez.
Na igen az én kis elfeledett légióim. Nagyjából tíz éve foglalkoztat a konfliktus, azóta bővül a könyvtáram a témában, cikkeket is írtam már ide a blogomra több mint harmincat. A korszakot 15mm seregekkel, a Johnny Reb II. szabályok alapján sokat játszottunk Londonban, aztán kaptam egy nagy adag…..
Perry féle dragonyosaim fémből készültek és elég régóta pihentek ők is nett kis dobozkáikban. Ha valaki még nem találkozott volna ezzel a Perry ikrek, legalábbis ha közvetlenül tőlük rendel az ember, akkor a fém figurákat nem műanyag blisterben, hanem csinos kis papírdobozban szervírozzák, amik…..
gorugrany 2019.07.16 09:27:42
@ambasa: Köszönöm szépen, igyekszem. Ez kb. olyan mint a makettezés össze is lehet csak úgy ragasztani a meg lekenni valamilyenre a repülőt meg lehet csinálni egy diorámát, hogy a 1940. szeptember 23-án 16 óra 13 perckor Hans Schmidt hadnagy éppen kiszáll a messzeréből a Csatorna feletti bevetés után és megszámolja a lyukakat, amit egy Spitfire lőtt a gépére. És ha már nem játszom…
Fantasy wargame-nél háttérsztorit ír az ember a seregéhez, történelminél meg kikutatja a hátteret.
Az infót is köszönöm sikerült is gyorsan megtalálnom a academia.edu-n tanulmány formájában.
gorugrany 2019.07.16 14:21:16
@Galaric: Köszönöm szépen! A könyvet (mert mint kiderült a teljes könyvről van szó, nem csak tanulmányról) itt megtalálod: www.academia.edu/19647858/A_cs%C3%A1sz%C3%A1ri-kir%C3%A1lyi_hadsereg_1765-1815_-_Szervezett%C3%B6rt%C3%A9net_%C3%A9s_l%C3%A9tsz%C3%A1mviszonyok

Magánkiadás amúgy én a neten megvásárolható formában nem találtam egyelőre.
gorugrany 2019.07.16 21:03:56
@ambasa: Persze, Enrico Acerbi munkáját használom főleg, címkében ott is van a neve.
Illetve a legautentikusabban Chasseurs à pied de la vieille Garde de Napoleon. Közülük is az első ezred első zászlóalja. Mint már említettem volt ezeket a figurákat szereztem be másodjára a Perry francia sorgyalogság után sok-sok évvel ezelőtt. Ezeket használtan vettem egy hobbitárstól (már nem…..
gorugrany 2019.06.28 21:43:56
@ambasa: Köszönöm szépen!
Egyelőre csak a figurák konvertálásával készültem el és eredetileg nem akartam már step-by-step bejegyzéseket, csak olyat, amiben a teljes egység kikenve-kifestve, nyalkán áll a talpán. Viszont ezek itt mind a huszonnégyen konvertálva vannak. A térdelő és a futó figurák Victrix osztrákokból…..
Több mint egy éve nem készült bejegyzés a blogra. Nos, a futó projektek folyamatos dokumentálása elég strapás, amihez nem sok kedvem van, teljesen kész, talpalt, kifestett figurák meg nem készültek azóta. Persze nem voltam tétlen ezen idő alatt. Mivel sikeresen diszlokáltam másfél évvel ezelőtt egy…..
Warlord kelta lovasok tízen egy dobozban. A lovak fémből készültek úgy hogy a lovasok deréktól lefelé rá vannak mintázva a lovakra. A felsőtestek némi fém kiegészítővel (zászló, carnyx) a gyalogos műanyag figurákból állíthatók ki. Szerettem pingálni a lovakat is meg a figurákat igyekeztem minél…..
II. Kelta fanatikus harci csapat / Celtic Fanatic Warband  A második, ami a keltákhoz elkészült egy harminc, többé kevésbé pucér fanatikusból álló egység. Egészen mostanáig, amikor is a Victrix elkezdett műanyagból  meztelen gall fanatikusokat gyártani csak fém figurák voltak elérhetők ebben a…..
gorugrany 2018.03.18 21:14:30
@ambasa: Kelta horda, gall horda. Hát nem tudom ez talán túl általános és igencsak pejoratív. Persze egy római biztosan ezt a szót használná rájuk, de még ő is az egész sereget értené rajtuk úgy érzem.
Az egész úgy kezdődött, hogy régebben beszereztem a Devil’s Playground könyvet, ami a Pike & Shotte egy kiegészítője, ami mellé adtak egy bónusz figurát. Nos én kaptam mellé még egy lovas csuklyás öregember figurát is. Zirrian világosított fel, hogy az bizony Marcus Aurelius. Nos akkor eldől,…..
Ennek az alakulatnak már az előző postban taglaltak szerint álltam neki. Ez az ezred is a a VI. hadtestbe volt vezényelve Aspernél és Wagramnál is csakúgy mint a Duka, habár Aspernél nem egy hadosztályban harcoltak. A figurák a jellegzetes tarajos német bőrsisakban feszítenek, amelynek csákóra való…..