Regisztráció Blogot indítok
Adatok
NforceR

0 bejegyzést írt és 38 hozzászólása volt az általa látogatott blogokban.

Admin Szerkesztő Tag Vendég
Félelmetesen megy, kényelmes, nem is drága. De sajnos inkább érdekes, mint szép. Kapcsolódó cikkünk kommentposztja..
Tisztelt Praxis blog!   Jó másfél év után sikerült magamban annyira "lerendeznem" nagymamám elveszítését, hogy most már meg tudom írni az ő történetét. Hozzá kell tennem, hogy a fájdalom még ennyi idő után sem múlt el, hiánya pedig minden nap éget. Igyekszem…..
Nem tudom, hogy mázlista vagyok-e vagy sem, de 13 év alatt egyszer sem kaptam még értesítést, hogy bemértek volna. Igaz volt már, hogy számítottam rá, de csak nem jött meg az a levél. Teljesen igaza van Zoltánnak, sok helyen lehet tudni, hol mérnek, vannak bejáratott helyek, meg az…..
Volt rá példa, hogy a harmadik országból Magyarországra behozott kukoricát átcsomagolták, és magyar vetőmagként adták el, ráadásul GMO-szennyezett volt. [...] A tárca kész arra, hogy sóval hintse be minden olyan cég helyét, amely hamisításra vetemedik – fogalmazott a…..
NforceR 2011.07.27 21:04:45
@bohocugyi allomtitkar: Latom nem ertettel meg. En amblokk minden GMOra gondoltam - biologus leven elsosorban mikroorganizmusokra. Ha hiszed ha nem az inzulin amit ma a cukorbetegeknek adnak szinte csak es kizarloag GMO bacikbol szarmazik. Meg a mosopor enzimei is. Meg a sor meg a bor is. szal ennyit errol.....
A hagyomanyos nemesites is genmodositas technikai szempontbol csak retek lassu es senki nem tudja pontosan h a nemesitett fajta vegul pontosan milyen geneket hordoz. Ellenben a laborban modositott fajokrol bazispar potnossagal megmondjak neked elore h milyen lesz, a nemesitettet meg jobb esetben utolag megszekvenaljak.....
de mindegy lehet fujolni a GMO-kra csak nincs ertelme, mivel gyk minden GMO v GMO mikroorganizmusok altal termelt... lasd fent emlitett peldak. MEllesleg nem ertem miert felnek az emberek a GMO haszonnovenyektol. Az egegyadta vilagon semmi bajod nem lesz tole hogy ha olyan kukoricat eszel ami mondjuk ellenellobb a kartevokkel szemben, v urambocsa jobb termes atlaga van, es mondjuk emiatt kisebb teruleten meg lehet termelni ugyanazt a mennyiseget, es jut hely masnak....
de ahh minek is tepem a szamat... a magyar lakossa 95%-anak ugyis azt adnak be amit akarnak....
Ismét jelentkezik i-Doki, aki rendszeresen bepillantást enged nekünk egy Mac-műhely titkaiba. Ezúttal egy gyakori, sokak által ismert hibát vizsgálunk meg vele közelebbről. Ez pedig az iMacek porosodása - belülről.Az iMacek fejlődése során idővel egy új technikai probléma…..
NforceR 2011.07.13 04:15:40
@Glider pilot: ja igen h a kérdésre is válaszoljak én sejtem. az apple logó miatt. bár ő csak hebegett habogott h szoftver meg hozzáadott érték.... khm... hááát nem is tudom. Van linux is a világon. Win 7 prof 30-35ből megvan. akkor? és a biztonsági kérdésekről nem is beszéltünk. és itt a közhiedelemmel ellentétben a macOS elég rosszul áll. v legalábbis állt egy két éve azóta nem tudom foglalkoztak-e vele.
NforceR 2011.07.13 04:27:25
@In Motion: én speciel mondjuk most megendethetnék magamnak egy macbookot, csak helyette inkább 3 héten keresztül nyaralok barátnőmmel. meg mondjuk szükségem sincs rá.
FRISS CIKKÜNK A TÉMÁBAN IDE KATTINTVA ÉRHETŐ ELA mai két kihagyhatatlan eseményről, a Bohócforradalomról és a hallgatók tüntetéséről csak nektek, csak a Kettős Mérce facebook oldalán élőben tudósítunk!A Kettős Mérce igyekszik mindig szemmel…..
Azt már az elején szögezzük le, hogy egy tizenötös lista édeskevés azon magyar zenekarok, dj-k és egyéb előadók felsorolására, akiknek munkásságát haladéktalanul megengedhetetlennek nyilváníttatnánk, esetleg száműznénk az ország zenei piacának kínálatáról…..
Tisztelt Praxis blog! Nehéz nekem beszélnem, vagy írnom édesanyám haláláról. Mégis úgy gondolom, hogy jobb, ha megírom a történetét. Nem bűnbakot keresek, de meg kell, mondjam, úgy érzem, hogy halálában részben a mentősök is felelősek. Édesanyám 52 éves volt mindössze,…..
NforceR 2011.05.22 17:13:50
@Dilettantizmus legmagasabb foka = blog.hu rendszer:
Pedig alapvetően igaza van, a stílus most mást kérdés. DE tényleg Susanne írása merő hülyeség.. most miért jobb ha a férfi mászik fel? Ha ő esik le neki nem lesz baja? vagy mi? ráadásul megnézném azt a a feleséget aki a nála mondjuk alsó hangon 30-40 kg-val nehezebb férjét cipelgeti a lépcsőn... nem lehetetlen, de nem is egyszerű...
Sokkal praktikusabb amit Reggie írt a könnyebb fenn az erősebb lent és figyel a másikra....
A levélírónak pedig részvétem..
Barcelonában már bemutatott egy 10 inches tabletet a Samsung, nos ez csak az elterel hadművelet volt. Gondolom, a Samsungnál ezt szeretnék terjeszteni. A lényeg, hogy az iPad 2 bemutatása után átdolgozták a Galaxy Tab 2-t és egy vékonyabb verzióval álltak elő. Ezenkívül még…..
NforceR 2011.03.23 20:27:25
@lifelike: es ebbpl mennyi az ertelems? Valszeg teves kiindulo pont de mivel a iphonra is rakas ertelmetlen ifart es tarsai program van siman el tudom kepzelni hogy az ipadra is meglehetosen limitalt az eletkepes programok szama.
igazabol nem a puszta mennyiseg a lenyeg hanem a hasznalhatosaguk. ha van 100-150 progi amivel tokeletesen el lehet hasznalni az eszkozt akkor minek tobb?
jahh hogy kell a jatek meg az egyeb idiotasag? arra tessek PSP-t v nindtendo DS-t venni.
Omnia 2-m van egy kezem sok h megszamoljam hany jatek van rajta....
NforceR 2011.03.23 21:32:22
@apa vonogató válla:
hahahaha
lehet ironizalgatni de attol meg valahol igazam van... persze ez csak az en preferenciam csak meglehetosen elegem van abbol h minden apple-s cuccot reklamozo emberke azzal peldalozik h hany alkalamzas van ra... kit erdekel? mert spec engem nem ha a sok csillio kozott nics am ami nekem kell akkor semmit nem ;rtek el vele...
am meg esetleg erdemi hozzafuzni valod is lenne azt is szivesen meghallgatom...
el kene oda jutni h nem azert veszunk meg vlamit mert hhud de cool hanem mert hasznaljuk is, v erdemi funkcioja van. nem vagyok a kreativitas, meg design ellen, soooot. de azert kicsit faraszto amikor vegig azt latom hogy egyesek azert vesznek x termeket (nem feltetlen apple-t) mert jajj de meno. kozben meg fingjuk sincs hogy meg mire kellene igazabol hasznalni.
Csak legalább 90-es IQ-val rendelkező, pszichológiailag stabil, vagy magas Honfoglaló pontszámú állampolgárok kommentelhetnek július 1-től. „A trollok, a buták és a pszichopaták kizárása a célunk a világhálóról.” – mondta el Szijjártó Péter az internetes…..
Trükk vagy bénázás? Ha a 29 pontos akciótervből ez lett, vajon Matolcsyék mennyire lesznek képesek a sokkal keményebb megszorításokat tartalmazó Széll Kálmán-terv végrehajtására? (Fotó: Index) Az [origo] értesülései szerint az államháztartás hiánya 2010-re a tervezett…..
NforceR 2011.03.19 12:59:38
@WinterMute: remelem nemsoka bele er a kezed a bilibe es felebredsz.....csak egy kis emlekezteto tavaly nyaron ez a kormany akarta 7-8 szazalekra tornaszni a hianyt h legyen tobb penze. Magatol nem ment volna addig ezt tobb szakerto is megemlitette....
alkotmanyozas - ezt megintcsak ok akarjak, en marhara jol elvoltam a regi alkotmannyal is, sot jobban mint a most keszulovel (errol annyit h komolyan fontolgatom az allapolgarsagomrol valo lemondast....).
a media torvenyt azert kellett vedeni a "kocsog" EU ellen mert eleve elbasztak....
a foci valogatottat meg inkabb nem is kommentalom...
Újra tele a net és az összes létező tévécsatorna a vízautós hülyeséggel, mely mögött egyetlen árva szabadalom létezik csupán. Egy szabadalom és Spanyol úr lázálma a vízautóról. Nem tudni, ki gyújtotta meg ezúttal a hülyeség kanócát, de biztos, hogy hozzáértőket nem…..
Sziasztok!   Nem tudom, kihez kellene fordulnom, de hátha ti tudtok mondani valami érdemlegeset. Ott kezdeném, hogy már közel egy éve dolgozok egy kisebb ingatlanos cégnél, diploma szerzés után ez volt az első állás amire visszahívtak interjúra, és mivel a pénz nagyon kellett,…..
A legfrissebb közvélemény-kutatások szépsége: ha ma valaki alapítana ezzel a névvel egy pártot, 2014-ben ő lenne a miniszterelnök. Jó, ez így persze csúsztatás, de ettől még rögvalóság: az nt/nv oszlop erősebb a Fidesznél.A helyzet röhejesebb, mint bármi, amit valaha is…..
Jó, nyilván senki nem kap a szívéhez, ha arról hall, hogy a dobozos tej nem száz százalékosan tej ‒ ott az a sok tartósítószer, meg víz, meg "inkábbnemakarjuktudnimi", de az a Homár kérges szívét is megdobogtatja, ha csak 51% benne a valódi tej. A Pista által…..
w Dezsőnek nem kell meghalnia 2011.01.25 07:40:00
Szűk egy hetük maradt azoknak, akik a kormány diktátumát elutasítva megtartanák magánnyugdíj-pénztári tagságukat. Az sem biztos, hogy az ötvenezer nyilatkozat meglesz.    Ebben persze benne van, hogy a Fidesz teljes erejével emelgeti a flipperasztalt; átsodródni az állami…..
Egyik olvasónk, Márk küldte be ezt a képet, amin minden bizonnyal a hivatalosan legöregebb iPhone látható:Ezt nézzétek, ma előtúrtuk a főnököm iPhone 3G-jét, és bekapcsolás után megdöbbentünk. Ilyen régi iPhone lenne? A 4021 nap standby simán több, mint 11 év. Már 2000-ben…..
NforceR 2011.01.08 22:40:18
@kultúrpesszimista:
áháháháh lol
mennyit kapsz egy ilyen kommentért?
mert nem hiszem hogy ezt nem pénzért írtad....
Michael Knight Gondolatbűn 2011.01.03 09:48:00
Még alig kezdtük el a 2011-es esztendőt, máris ilyen nyomorult és nemzetiegyüttmködés-ellenes álhíreket lehet olvasni a honi sajtóban, hogy a magyarok háromnegyede szerint 2010 rossz év volt, meg hogy még a fideszesek fele is búsong.Kérem szépen, ez nyilvánvalóan nem igaz! Ez…..
NforceR 2011.01.05 07:44:45
@mukki.schmiede:
való igaz... itt amerikában tényleg más film pereg... bár nem értem miért néznék más filmet... ami írtam az igaz: amit ők tény ként állítanak hogy a nép 2/3-ada támogatja őket az hazugság (a kb kétmilla szavazó a teljes magyar lakosság kb 1/5-e). szijjártó-kósa nyilatkozatoknak köszönhetően anno szépen ment felfele a frank meg a dollár a nyár elején (külön röhely hogy akkor asszem varga volt a fejes aki meg homlok egyenest mást mondott...).
A csontvázbizottság semmi érdemlegeset nem talált...tudtommal.
ezek mind tények.
Ha tévedek bizonyítsd és elhiszem neked.