Regisztráció Blogot indítok
Adatok
dtk74

0 bejegyzést írt és 970 hozzászólása volt az általa látogatott blogokban.

Admin Szerkesztő Tag Vendég
32 kutató szerint a Földön élő egyes életformák az űrből származnak. Ez az elmélet vitatott, de nem teljesen elvetett. A feltételezés, amely „panspermie” néven ismert, abból az elvből indul ki, hogy az élet a Földön teljesen vagy részben annak köszönhető, hogy földön kívüli organizmusokat juttattak…..
  Kedves Edda, most aztán megmondtad a tutit. Megmondtad, hogy szülni kell! Ha valaki ezt nem teszi, akkor bizony hozzájárul ahhoz, hogy afrikai kannibálok árasszák el Európát. Eddig azt gondoltam egyébként, hogy ezt nem gondolod komolyan, de a Hír Tv-ben elmondtad, hogy de. Megnyugtatlak, nem…..
dtk74 2018.05.31 10:53:17
@Rettegek mert ballib vagyok: Nekem szimpatikus a hozzáállásod. Szívesen csinálok neked gyereket, csak szólj, és szakítok a dologra öt percet!
dtk74 2018.05.31 16:29:10
@Ballib vagyok rettegek: Nem kell rögtön a szexre gondolni, ha valaki hozzád szól! Én arra gondoltam, hogy egy hajtást berakok rólad vízbe, aztán elültetem. Gyökereknél ez elterjedt szaporítási módszer.
Jómagam, ha emberről van szó, a férfi-nő kapcsolatot favorizálom, amit 4 saját és 3 nevelt, tanulásban, erkölcsben sportban, és egyebekben kifogástalan gyerekkel tudok demonstrálni. Na és Te? Remélem nem csak hangban támogatod a magyarságot fennmaradási törekvéseiben!
Mellesleg a transzvesztita nem nemzőképtelen, csak a másik nem ruháit hordja, és viselkedését másolja. Ennek ellenére nemzőképes. Ezt gender szak nélkül is tudom, de neked talán el kellene végezni, akkor nem írnál butaságokat.
Tudod, ez azért nagyon gáz volt. Nézd végig te is ezt a riportot és megérted majd, hogy miért írom az alábbi sorokat. Mert úgy érzem, nekem mint gazdasági bloggernek, talán jobban elhiszi Velkovics Vilmos, Echo tv riporter, hogy egy tekintélyelvű p@cs. Mert mit lehet ezek után mondani? Mert mennyi…..
dtk74 2018.02.06 09:42:16
@teéjesenmindegy: A könyvtárosnak építőipari cége volt korábban, pályázatokat írt, műemlékfelújított, dolgozott még Ausztriában, és Némeországban is. Meg kis műhelye, ahol autókat javítottak, egy ideig tanulta is a szakmát. Meg egyéb dolgai. Nem csak az informatikus-könyvtáros szakot végeztem el, és tanultam pár dolgot iskolán kívűl is.
Szomorú, hogy ennyire elutasítod az újat (nem tanulhatnak a megosztott tartalmakból), és csak a régi dicsőséget zenged. Pedig a kettő együtt adja a mai világot, és aki bármelyiknek hátat fordít, az seggel megy a jövőbe.
Lemerül az elem. Ez komoly? Egy 3LR12-es elem legyen nálad tartalékban, és kész. Powerbank is, ha a telefon merül. Persze a legjobb ha van egy 380-as aggregátorod a munkaterületen mint nekem, az mindent megold. :) Komolytalan érvek. Válaszoljak azzal, hogy ha kifogy a tollbetét, mit csinász, vagy nincs nálad hegyező, cseszheted a ceruzát?
Fordító. A magyar munkásaim ezzel elboldogultak a boltban és a benzinkúton már évekkel ezelőtt is Németországban, többet egyelőre nem várunk tőle. Ez csak mankó, de annak jó.
dtk74 2018.02.06 12:03:18
@teéjesenmindegy: "olyat mond, hogy a diagnosztika megold mindent." - Nem. Én azt mondtam, szükség van erre is a munkához. Szomorú, hogy vita helyett konkrétan kiforgatod mások szavait, és a saját frusztrációd szülte önigazoló mondatokat adod a szájukba. Lásd képeskönyv, meg a napi három könyv. Nem akartalak matekkal kínozni, de négy év és 960 könyv nem napi egy, pláne nem három. Kérdezz meg egy ötödikest. :)
Más. Senki nem mondta, hogy tanuljanak kizárólag egymástól, de talán neked se annak idején, hogy baj lenne ha beszélgetsz a barátaiddal ismerőseiddel? Vagy neked nem voltak? Esetleg voltak, csak ti még kizárólag személyesen, a kocsma előtt, klubban, parkban, edzőteremben, stb... Mennyivel jobb volt az, mint most amikor élőben és virtuálisan is tudnak kapcsolatot tartani. Eszmét cserélni, akár ezer km-ekről is. De ez szar mert... bezzeg régen.
Az pedig, hogy ha valami információ kell, akor megtalálod a neten. Hű de szar. Mennyivel jobb volt amikor Béla bá élőben csapta fel a maltert a tanuló előtt, okítva megfekelő csuklómozdulatot. Miért? Mert csak!
Kell a hagyományos, és tudni kell az újat is, mert különben nem boldogulsz. Tanuljon a tanártól, mestertől élőben, szerezzen alapokat oktatási rendszerben, és ha kell, később is tudjon információt szerezni, fejlőni, autodidakta módon, bármi is a szakmája, tudjon élni az új idők új eszközeivel. Techonológiában és szellemiekben. Ennyi. Ezzel a magam részéről a vitát lezártam.

Zárszóként küldöm mindenkinek szeretettel a következő dalt: www.youtube.com/watch?v=lWqeHVOQa58
dtk74 2018.02.06 20:06:26
@Kurt úrfi teutonordikus vezértroll: Dehogynem. Példának okáért, a mondatot nagy betűvel kezdjük, megfelelő írásjelekkel tagoljuk, és zárjuk. Szívesen segítettem!
Én is örömmel tanulok tőled. Már persze, ha lesz mit! Egyúttal jelezem, a helyesírásom (sem) tökéletes, ezért nem oktatok ki senkit a sajátjáról, csak válaszban. Tekintse az illető tükörnek.

Kedvencem az a folytatás, amikor az illető annyira egyszerű, hogy sem elfogadni nem tudja a kritkát, sem megfelelő szinvonalon viszonozni, ezért tehetetlenségét kiterítve a válaszban személyeskedik, és/vagy előkapja a közhelyszótárt, esetleg beleköt egy-egy szavamba kifejezésembe, ezzel terelve a szót önmagáról. Kérlek, ne okozz csalódást!
Soros György nem akarja hagyni, hogy nacionalista populisták szétzúzzák az életművét; A választási kampány finisében kínos helyzetbe került Orbán Viktor, amiért eltitkolta 1300 menekült befogadását; Magyarországon minden "kaputt" és ha így folytatódik, az ország átvitt és konkrét értelemben is…..
dtk74 2018.01.18 03:14:58
@Cicmen.: Vigye a FIDESZ-t is, ami része az életművének?
dtk74 2018.01.18 03:17:41
@80 napjuk van a libsiknek az ujabb szopásig: Mint a régi szép időkben....Ugye.
Komolyan nem lehet eldönteni, hogy nevessen-e az ember vagy éppen ökölbe szorítsa a kezét miután a Fidesz levelet küldött végső elkeseredésében az embereknek, hogy adjanak pénzt Soros ellen. Egyáltalán nem arra akarok célozni, hogy ne gyűjtsenek. Felőlem aztán gyűjthetnek, inkább arra utalnék, hogy…..
E bejegyzés megírását egy ideje már halogatom, hisz olyan témát boncolgat, amit kihívás ízlésesen tálalni. De minthogy a blog címe Rizsporos Hétköznapok, és az elmúlt egy évben a történelmi mindennapok számos témáját sorra vettük már (úgyis mint fogmosás, menstruáció, tisztálkodás), gondoltam ideje…..
dtk74 2017.12.11 12:14:55
@zenitó: nem a sorsuk, a státuszuk (törvénysértő) köszönhető a kormányzóknak. Picit csúsztattál, de ha beismered a tévedésed, akkor azt fogjuk gondolni, hogy nem volt szándékos
Magyarország nem szállít 1000 buszt Iránba, csak kifizeti, hogy a perzsák gyártanak maguknak. A NER már megint át lett verve. A választókról nem is beszélve...
dtk74 2017.12.06 19:05:29
@Jakab.gipsz: Ez endben is van, csak kérdés, hogy a mérnökeink hogy kerülnek az iráni gyártásba? Kiköltöznek? A másik kérdés, hogy miért jó nekünk ott gyárat építeni, itthon helyett. Azt pedig senki nem mondta, hogy Irán csődbe megy. Csak azt, hogy előfordulhat, hogy nem fizet. Nem azok szoktak csődbe menni akik nem fizetnek, hanem AKiKNEK nem fizetnek.
dtk74 2017.12.06 19:43:49
@Jakab.gipsz: 100%-ra... :) Köszönöm az értékes, információkban gazdag választ. Akárcsak a következőt, amiből megtudjuk másnak mit kellett volna, és mit nem kellett volna csinálni. Ide ívánkozik a következő kérdésem: - Hogy jön ide a privatizáció, meg Antal és Horn???
Széles érdemei elévülhetetlenek, különben is, elévülési deje csak büncselekményeknek van ugyebár. Na de kérdem én, kire gondolsz a baxtatunk (sic!) felvetéssel? Széles buszgyártóira? Vannak olyanok most? Ha igen, én kérek elnézést.
Érthetetlen, bár a hazai viszonyokat ismerve egyáltalán nem meglepő, ami Gáborékkal történt a lánya Junior bankkártyájának lejártakor. Vajon, ha egyébként minden más kártyát automatikusan postáznak, ezt miért nem? Miért nem hajlandóak elmondani a gondviselőnek, hogy miért hívják a gyerekét…..
Mi a közös Donald Trumpban és Schilling Ápádban? Hát, hogy ők állnak a dolog mögött. De persze belekeveredik a Moszad is...
dtk74 2017.11.13 10:15:42
@Brix: Megbélyegzik azzal amit nyiltan, vállaltan, némelyikük büszkén tesz??? Mitől lenne bélyeg amit ők normális viselkedésnek tartanak, és így éltek le aktív évtizedeket? Másrészről azt tartod hagyományos nő-férfi kapcsolatnak, amiről ezek az ügyek szólnak? Te így bánsz a nejeddel, munkatársaiddal, ismerőseiddel, vagy ha nő vagy, esetleg van édesanyád, lányod, feleséged, akkor nekik is azt mondod, hogy ez a sorsotok, nektek ez jár?! Ha valaki a farkát mutogatja nektek, legyetek büszkék rá, hogy titeket választott? Szar ügy.
NemGogol Juhász Péter hazudik 2016.09.14 16:52:41
Juhász Péter az írás zárásáig négy, a képviselői mandátumával és szervezett bűnözéssel összefüggő témakörben hazudott, az írás ezt összegzi és fejti ki törvényi háttérrel is. A negyedik hazugsága ma délben derült ki, ha időközben újabb következne, az csak update lábjegyzetben tud…..
Avagy, hogyan lehetetleníti el az államaparátus a CSOK-igénylőket és az ingatlanhitelüktől szabadulni akarókat? Tetőtérbeépítésre csak akkor jár CSOK, ha minimum két lakást alakítanak ki, a használt lakások vásárlásakor pedig az esetek többségében a földhivatalok akadályozzák meg, hogy CSOK-hoz…..
dtk74 2016.03.03 21:30:41
@szil_: A terhelt lakások megvételét (eladósodott egyorrú házát, lakását-ha úgy tetszik), nem lehet megvenni, a határidők miatt. Olvasd el figyelmesen!
Ami a beépítést illeti, számos lapostetős társasház van Budapesten, amit szintén kizárnak ezzel, és nem feltétlenül szülői házat építettek volna be új(!) lakással. Mert az is új, amit egy emelettel feljebb húznak fel, nem csak amit a földszinttől, ha akkor épült....
Még mielőtt összeveszett volna Orbán és Simicska, Kocsis Máté, aki a Mahir-oszlopok ügyében -- a tőle megszokott agresszivitással -- most Simicskát üti, elhalmozta Simicskát kegyeivel, és teleplakátolta a Simicska-oszlopokat. Sőt, mint arról nemrég beszámoltam, még az összeveszés után is üzleteltek…..
dtk74 2016.01.12 19:09:02
@N. Barbie: Egy ügyvéd ne válogasson, legyen pártatlan. Legalábbis tartas fent ennek a látszatát, ha otthon (munkán kívűl) meg is van a véleménye. Az ügyfelét képviseli, akárki legyen is az, nem a saját értékrendjét hírdeti...
#487 Azt már sokan, sokszor megénekelték, hogy Mózes milyen ügyes salesman volt, amikor követőinek - akikkel már 40 éve zarándokolt - eladta a jórészt kő- és homoksivatagos Kánaánt „tejjel-mézzel folyó” országnak. Kánaán, a későbbi Júdea és a még későbbi Izrael…..
dtk74 2015.05.05 17:53:27
@razsa: nekem tetszett
A volt főpolgármester-helyettes csak az egyike azoknak, akik maradandó fizikai károsodást szenvedtek el BKV-ügy kapcsán. A szűk, penészes, vizes cellában olyan mértékben leromlott immunrendszere, hogy középfül-gyulladása következtében erős halláskárosodást szenvedett. Hagyó…..
Pár évvel ezelőtt, mielőtt rátaláltam volna jelenlegi munkahelyemre, jelentkeztem egy érdekesnek tűnő állásra. November közepén mentem a meghallgatásra. Először még jónak is tűnt, komoly helynek, ahol értékelik a szorgalmat, a lelkiismeretességet. Aztán szépen lassan…..
dtk74 2015.03.30 21:53:49
@Igazság Harcos: Nincs igazad, a becsületes ember érték. Szerencsére ismerek párat főnöben és beosztottban is. ritka. Viszont mindenki magát sztárolja, ez alapvető emberi természet. A volt főnököd másként mesélné el a történetedet. Benne lennének a hibáid, és kimaradnának a sajátjai. Például szerint a dohányzás biztosan frankó, akit zavar, tehet egy szívességet, a munkaidő munkára való, a cafteria adható és nem jár, a bejelentés költségei a sávos rendszer miatt csődbe vinnék, és nektek sem lenne munkátok stb. stb. Megmagyarázná, hogy amit tesz, az úgy jó. Mindenki a magáét fújja, nincs igazság. Legfeljebb odaát :)
dtk74 2015.03.30 21:56:18
@Igazság Harcos: Természetesen. Így például nem értek egyet a hajcsármódszerrel, a mozgáshiány okozta stresszel, a dohányzás legyen kültéri, és másokat nem zavaró módon. Bejelentésre pedig 100 ezer forintnál ott a minimálbér plusz cafeteria megoldás, úgy nincs extra adója. Csak egy kis gondolkodásra lenne szüksége, meg empátiára.
A rendszerváltás legfőbb célja volt az, hogy lehetőség legyen arra, hogy az emberek nyugati módon éljenek. Ez elsősorban a szabadságot és a nyugati bérezést jelentette. A szabadság tekintetében (majdnem) sikerült is elérni minden elérhetőt (bár egy külön dolgozatot megérne,…..
dtk74 2015.03.23 18:15:01
@answ: Azért nem ártana, ha a vállalkozások ki is tudnák gazdálkodni a magasabb béreket. Vállalkozóként mondom, hogy többnyire ez lehetetlen. Az alapbér bevezetésével felértékelődhet a munkaerő, de ha nincs aki megfizesse, akkor a vernyszektorban a többség munka nélkül alapbérből fog élni. A közel 70 százalékos elvonásnál ez elég valószínű..
Miközben álszent módon elnézést kért a szerénytelenségért, a miniszterelnök úr úgy fogalmazott a közszolgálati rádió pénteki imaműsorában: "ha én irányíthatnám az igazságszolgáltatást". Majdnem teljesen mellékes a hátborzongató kijelentés folytatása, de tegyük hozzá:…..
dtk74 2015.03.08 14:36:15
@kvadrillio: A zsidók a magyar közéletben-t hétköznapi, sokszor frusztrált emeberek töltik fel, nem tények, hanem saját kedvük szerint.
Rajta is van, hogy ha valaki tudja valakiről, hogy mégsem zsidó, akkor szóljon, és majd leszedik. Jó mi? Szóvala ki rajta van, az nem biztos, hogy zsidó, csak valaki azt mondta, hogy de az...
Te is felkerülhetsz, meg én, meg bárki, csak egy ökör kell aki azt mondja: ezisolyanbüdöspajeszoscsávó - és hopp, már zsidó is vagy, felkerültél az oldalra. Szánalmas, hogy az emberek mennyire nem figyelnek a részletekee.
A Vs.hu jóvoltából ma reggel kiderült: az EMMI bizonyos szavak - szegénység, mélyszegénység, stadion, stb. - használatának mellőzésére hívta fel a minisztériumi dolgozók figyelmét. A hír kapcsán ismét közöljük a Vakkomondor 2013 nyarán írt bejegyzését:   Szavakat…..
dtk74 2015.02.19 12:53:15
@♔bаtyu♔: Nem értem, hogy jön a pina és a felzárkóztatott egy értelem alá... A cigány meg a roma még ok, de ennek mi értelme, a hülye hőbörgésen kívűl???!!!
Spanyolcsizma, hüvelykujj-csavar, térdaprító... Mióta léteznek politikai és társadalmi konfliktusok azóta léteznek a különböző vallatási módszerek is, amiket széleskörben alkalmaztak és alkalmaznak jelenleg is az egész világon. Hiszen a kényszervallatással hatékonyan lehet…..
dtk74 2015.01.06 20:58:52
@dtk74: Ja, azt kihagytam, hogy más szakmára alkalmatlan, lusta, és szocializációs problémákkal küzdő... Mert ez is jellemző, nem csak én mondtam, és mondom, hanem alacsony és magas rangú ismerősök. Asztal mellett, anekdotázva persze, nem sajtótájékoztatón mondják, oda a propaganda való... :)
dtk74 2015.01.06 22:17:30
@Zsolteee: De, el kell viselni. Tehet feljelentést, vagy türhet. Ennyi. Aki kurvának áll, az ne sikítson ha b...ák - tartja a régi dakota mondás. A tanárt sok gyerek utálja, ezzel jár, tudja már a főiskolán mindenki. A párom NAV-os, nem ellenőr, rendes ember, de sokan nem így gondolják, ő is tudja, ez ilyen szakma, benne van a pakliban. Még mindig nem tudom honnan van 90 és 80 százalékod, de egyet mondok neked, engem nem érdekel, hogy 10 vagy 20 száalékba tartozik-e a medve ruhás ember, amikor engem ver. Az zavar, hogy ezt megteheti az elméleti 80-90 százalékos jóembergárda mellett is, mert azok támogatják, vagy eltűrik de ez mindegy is. Bűnösök közt cinkos aki néma.
dtk74 2015.01.07 07:39:45
@Zsolteee: Ahogyan fikció a te 80-90 százalékod is. Azért a velem megtörtént dolgok, és a személyesen megerősített vallatások története erősebb lábakon áll, mint a szerintem így van-típusú érvelés. Jogásznakj nem kell ezt elmagyarázni.
Ps. Ki mondta, hogy ártatlanokat vertek? Én nem.
A közbeszerzési mutyi kapcsán beszámolt már politikus a saját tapasztalatairól, láttunk a Defacto blogon számokat és mégis van aki hitetlenkedik. Van aki azt mondja, hogy 20-30 millió forintos közbeszerzés falun működik, és ott tudják ki az aki nem iszik. Csakhogy ez…..
dtk74 2014.12.24 19:30:39
@gizmo266: Maqyar embernek magyar szart, és úgy lesz szép világ?!
- Ez igazi mély karácsonyi gondolat. Őszintén kérem a tanácsodat, most sírjak, vagy röhögjek rajtad? :)
dtk74 2014.12.24 20:03:41
@gizmo266: Nos, ha építettél nekik, akkor elhiszem, hogy itthon -is- költenek. Ez demagóg szöveg, mintha tudnád, hogy itthon, és magyar vállalkozókkal építtetnek. Amit tudok CBA vezetőkkel jóban levő ismerőstől, hogy horvátországi munkások többet profitálnak a haszonból, lévén, hogy ott költik villákra a pénzt. Egyébként Tesco építéseknél nem profitálnak magyar vállalkozók?

A kérdés azonban nem erről szólt, úgy csinálsz mint Bodó amikor a bor árát kérik. Másról beszélsz. Szóval a magyar szart boldogan veszed, mert amit azzal keresnek rajtad, azt itthon költi el aki rád sózta? Ha így van, érdekes ember lehetsz. Na de ha neked ettől jó, járj a CBA-ba. Falusiaknak (jobb hijján), és hívőknek (FIDESZ), nincs annál jobb választás, ezt belátom. :)
A rezsiháború fontos szerepet játszott a Fidesz sikeres 2014-es választási stratégiájában: szükségszerűen népszerű egy olyan intézkedés, amely a társadalom nagy része számára jelentett érezhető kiadáscsökkenést. A rezsicsökkentéssel kapcsolatban fanyalgók – akiket a…..
dtk74 2014.08.07 20:21:05
@ariskerase: Ideges vagy? Nyugi, meg ne haljál itt, a kánaán küszöbén. :)
Gratulálok az életedhez, és a sikereidhez. A kamudevizahitel nem volt kamu, végig kevesebbet fizettem mint forinthitelért tettem volna, nekem megérte drágán is. Tudtam a kockázatot,bejött a biznisz, aztán végtörlesztettem, és pá!
Tök jó, hogy tv-t tudod lopni, az is, hogy nem tűnik fel a telekommunikációs adó -pedig ott van-, sem a banki költségek növekedése, és az sem, mennyivel lett drágább az üzemanyag és a közlekedés, szállítás- amivel oda lehet menni ahol olcsóbb az izé ami kell.
Most nem költenek? Dolgozom, illetve szállítok áramszolgáltatónak, önkormányzatoknak, kórházaknak, és még sokfelé, amit látok, az nem az amiről beszélsz. Nem melós vagyok, a felső szint alatt egyel tárgyalok, onnan már a magas is jól látszik. Ja, és évente veszek legalább egy céges autót az egyik -állami- nagytól, mert féláron lehet hozzájutni. Most egy mikrobuszra várok, már leállították, rövidesen selejtezik.

A hazafiaknak pedig először gazdaásig programjuk lehet, mert ugatással házat lehet őrizni, de Hazát nem lehet jobbá tenni. Amikor lesz nekik, megkapják a voksomat. Tényleg alig várom. Amíg viszont multik tartják őket azért, hogy befogják a plebs száját, hát addig inkább maradok a röhögésnél, mint az ámulatnál. De ezt te úgysem érted. Hívővel Istenről vitázni értelmetlen.
dtk74 2014.08.09 19:26:25
@ariskerase:
pontokban, röviden, többet nem ér.
1. Gazdasági programjuk nincs, csak demagóg duma nagy pénzosztásról, fedezet nélkül
2. Valakinek a tulajdonát használni engedély és ellenszolgáltatás nélkül, az lopás. pláne, ha tudatosan teszed. szóltál nekik, hogy még mindig jön? na ugye...
3.Olvasok. Az egyik szak amit végeztem a könyvtáros, dolgoztam is az egyik megyei könyvtárban. Szar érzés lehet így lyukra futni.
4. Devizahitel - ebbe bele sem fogok, úgysem értenéd, ha a "nincs mögötte deviza szöveget" bekajáltad, akkor túl nagy falat lenne a gazdasági lecke. Erről csak annyit, hogy ha ilyen kemény gyerek vagy, miért nem vettél fel forinthitelt? Na ugye... Ja, a scájvi alapkamathoz akkor lenne köze a hitelednek, ha svájci banktól vettél volna fel hitelt Svájcban, egyébként csak az árfolyam számít, ennyire nem legyél már együgyü, vagy több választ nem kapsz. :)
5. összemosol nem összetartozó dolgokat, Ukrajna... nézd meg nálunk mennyit nőtt 5 év alatt, és Nyugat-Európában máshol. százalékosan. ha hasonló az arány, meghajolok, nem néztem utána, igazad is lehet
6. Egerben a város szélén van házam, legközelebbi bolt 1.5 km. Van egy lakásom is, oda legközelebbi nagyobb üzlet (Tesco) 3 km. Az édesanyám házához -falun- 8 km. Viszont van igazad is, mert a pesti albérletemhez valóban 5 perc 4 üzlet. Gyalog. Sajnos vidéken is élnek emberek, de erről biztosan nem tudtál amikor választ írtál.
7. Nem magas szinten, mert ez megyei központ vezetése, vagy egy városi, falusi polgármester, egy iskolaigazgató, vagy KLIK vezető, aki nem magas szint. Lassan a wc papírról sem dönthetnek szabadon. Csak ahhoz elég magas ez a szint, hogy a melósoktól, helyi középkáderektől sokkal többet lássak. A lényeg viszont még feljebb van.

Végül... hogy mit látok? Te elképzelsz dolgokat, én részt veszek dolgokban. Ennyi a különbség, talán nem sok.
dtk74 2014.08.10 19:06:06
@ariskerase: Ne szégyeld, hogy nem tanultál, azt sem hogy nem vagy sikeres, azt sem, hogy mások mondjék meg mit gondolj, attól még lehetnél okos ügyes talpresett ember. De nem vagy az :)

Írjál hosszú választ, a kutya sem olvassa, már az előzőeket is csak átfutottam szánalomból, a következővel azt sem fogom. Eredj a magafajták közé, és szidjátok a nemzetközi nagytőkét munka és gondolkodás helyett. Kitartás! :)
Nem túl sok mindent lehet hozzáfűzni az FTC vezetőségének döntéséhez, miszerint az RTL Klub stábját nem engedik be a stadionavatóra, talán csak annyit, hogy elég pitláker húzás ez, kérem szépen. Állambácsi seggét ennyire szánalmasan tán még a debreceni stadion örvén sem…..
dtk74 2014.08.10 01:14:29
@Atro: Ha a te töködre lépnek majd valamivel -adó, elvonás, stb-, sikítani fogsz ugyanígy. Legfeljebb másik nicknévvel mert szégyelled majd ezt a kommentet. Vagy te szó nélkül tűrsz minden szivatást?
dtk74 2014.08.10 01:23:57
@Blogger Géza: Ez hülyeség, igazad van. Angliában a hivatalosan kint dolgozók száma 100-150 ezer, plusz a feketén dolgozók. Ehhez jön persze a német, osztrák, francia, olasz, dán, svájc, holland, svéd, kanada, usa, spanyol, stb. országokban dolgozók száma, ami egyenként több ország esetében eléri, vagy meghaladja az angliait, így összeségében valóban lehet akár egymillió is a hivatalosan és feketén kint élők száma. 500.000 is sok lenne, ami "csak" 5%-a az országnak, de közel 10 százaléka a munkaképeseknek, de ez már a duplája...
dtk74 2014.08.10 01:32:06
@Mr. Közbiztonság Szilárd: A verzió. A paraszt fejére szarnak, majd a szemébe néznek és azt mondják neki - le vagy szarva! - a paraszt kaszát ragad, egyenesít, rendet vág
B verzió. A paraszt fejére szarnak, majd a szemébe néznek és azt mndják. - Bölcs vezérünk égi mannát küldöt neked! - a paraszt erre könnyes szemmel majszolja a szart, és körmenetben köszöni az áldást.

Magyarország. Mondj igazat és betörik a fejed.
Nem poénkodunk, sőt kegyeletet sem sértünk, inkább csak dühösek vagyunk, de meglehetősen: a köztévé M1 nevű kormányszócsövén csatornáján ma este 19:30-kor leadott Híradójába volt idő a kormány tankönyvprogramjának dicsérgetésére, az ellenzék baszogatására két…..
dtk74 2014.08.07 07:47:06
@yabed: Kik az első vonalasok? csak kérdezem...