Regisztráció Blogot indítok
Adatok
MCLetEmSee

230 bejegyzést írt és 35 hozzászólása volt az általa látogatott blogokban.

Admin Szerkesztő Tag Vendég
Tupac, Ayana és Haitian Jack a hotelszobában   1993. Novemberében Tupac Shakurt letartóztatták majd később letöltendő börtönre ítélték szexuális erőszak vádjával. Ayanna Jackson először állt kamera elé hogy interjút adjon a VLADTV-nek. Ezelőtt a Source-nak illetve a Vibe magazinoknak adott…..
kép: Paramount/Everett Ezelőtt még ki nem adott felvételek fognak újként megjelenni Tupac Shakurtól, most hogy az új cég elkezdte kezelni az elhunyt rapper örökségét. Shakur édesanyja, Afeni 2013 óta kezdett el a JAM, Inc-el dolgozni és minden zenéhez hozzáférést adott. A cég…..
kép forrása: hamed hazel   Kendrick Lamar megjelentette legújabb albumát, a 'To Pimp a Butterfly'-t és ennek albumnak az utolsó számában (Mortal Man) nagyon nagy szerepet kapott 2Pac is. Kendrick úgymond "meginterjúvolja" Pac-ot és beszélget vele. Többek között Kendrick megkérdezi…..
Február 2-tól megnyitotta kapuit a Grammy Museum által összehozott All Eyez on Me: The Writings of Tupac Shakur kiállítás. Többek között olyan relikviákat lehet megnézni Pac-tól mint: kézzel írt dalszövegek, versek, a 1996-os Grammy díjátadón viselt Versace öltönye és egyéb…..
Tupac több évvel halála után is hatással van a társadalomra. A Tupac Amaru Shakur Foundation, 1997-ben alapította édesanyja, Afeni Shakur, új számokat ígér a jótékonyság nevében. Mielőtt elkezdenétek egy "teljes Tupac albumról" fantáziálni, a beígért single  - ami a…..
Már 18 éve annak hogy Tupac itt hagyott minket. A Tupac Blog mint most már sok éve, így idén is megemlékezik Pac-ról. Ebben az évben Tupac egyik vendégszerepléséhez készült el magyar felirat. Abban, amiben Jada Pinkett-el szerepelt együtt. Tudjuk, hogy Jada és Pac iskolás korukban…..
 Tarantino jelen volt a 2014-es Comic-Con fesztiválon, ahol feltehettek kérdéseket a zseniális rendezőnek. A Django Unchained-el kapcsolatban volt egy kérdés Tupac-ról. A Djangoban szereplő Tupac számhoz kapcsolódva, nagy Tupac rajongó vagy? QT: Igen az vagyok és ő is rajongója…..
Ma lenne 43 éves Tupac Amaru Shakur. Minden évben készül az oldal egy fordítással, így az idei évben is. Idén Pac forradalmi oldalát szeretném bemutatni. Tupac édesanyja a Fekete Párducokkal együtt forradalmárkodott, így nem meglepő ha maga Tupac is zsigereiben hordozta a Párducok…..
Az első két bejegyzés sikerére való tekintettel itt van a 3-ik bejegyzés. Mivel videószerkesztéshez nem igazán értek, ezért előre is elnézést a videó gagyiságáért. Összegyűjtöttem Pac szövegeiben azokat az utalásokat amire az emberek úgy gondolják hogy 2Pac mégiscsak…..
Végre kiszivárgott a Where U Been, köszönhetően TupacNation.net-nek! Valószínű hogy ez nem a teljes verzió (taggelve van), de közel CD minőségben élvezhetjük ezt a gyöngyszemet.   Egyenlőre még nincs meg a teljes dalszöveg angolul, de Pac szövegét sikerült valamennyire…..
  Maya Angelou amerikai író és költő. Hat önéletrajzi műve, öt esszékötete, számos verseskötete jelent meg, több színdarab, film és tévéműsor készítésében vett részt, számtalan díjjal és több mint harminc díszdoktori címmel tüntették ki. Leginkább önéletrajzi…..
Tupac Blog 2Pac riválisai 2014.05.28 12:50:51
Most összefoglaljuk hogy kikkel volt Pac-nak komolyabb viszálya a játszmában.   Biggie, Puff Daddy és az egész Bad Boy Records A rap történelem talán egyik legismertebb viszálya. Pedig egy ideig Biggie és Tupac közeli barátok voltak, több számot, koncertet is csináltak együtt…..
Pár évvel ezelőtt megjelent Greg Kading Murder Rap című könyve és volt szerencsém elolvasni. Az előző cikkben Keffe D vallomásáról írtunk. Ebben a cikkben Biggie és Pac gyilkosságok szereplőit vesszük át: Ex-LAPD Detective Greg Kading Huszonkét éven át szolgálta a Los…..
"Egy hordó mellkasú fekete férfi, akinek egy első foga hiányzik, nyugodt, mégis ösztönösen óvatos, négy megbabonázott rendőrrel ül szemben egy üvegfalú tárgyalóteremben 8200 Wilshire Blvd-ban." Így kezdődik a mai LA Weekly feltárása egy kettős gyilkosság nyomozása, a L.A-i…..
Suge Knight tegnap ismét (akárcsak múltkor) feltüzelte azokat akik úgy gondolják hogy Pac életben van... Én nem foglalok állást a témában, mindenki maga döntse el hogy 2Pac él vagy sem. Viszont kíváncsi vagyok a véleményetekre! (A "7 Nap Teóriát" itt találjátok meg)   Ha…..
Már hosszú ideje nem hallottunk a Tupac életrajzi filmről semmit. Pár pletyka volt, de azt gondoltam hogy nem érdemes pletykákról írni, mert azok nem mindig hitelesek. Most azonban az AllHipHop.com készített egy interjút a film fejesével, L.T. Huttonnal. Itt szinte mindent elmond a…..
Kellemes Húsvéti Ünnepeket kíván olvasóinak a tupac.blog.hu! Ha már Húsvét, akkor legyen fordított szöveg. Azért remélem mindenki elmegy locsolkodni, de előtte rappeljen el egy pár sort ;)         // ..
Tupac javában börtönbüntetését ülte, amikor tanúként hallgatták ki egy másik ügyben. Ebben az ügyben Tupac-ot beperelte a Texas Állami Rendőrség. Az egyik rendőr családja azt állította Tupac zenéje ösztönözte a lövöldözést. // ..
Tupac utolsó interjúja amit az MTV-nek adott 1996. Szeptember 4-én. Pac itt a Keleti vs. Nyugati "háborúról" beszél, amit szerinte a média fújt fel.   // ..
1993. Március 9-én tartották a Soul Train Music Awards-ot Los Angeles-ben, ahol Tupac megjelent Rosie Perez-el. Így emlékszik Rosie vissza erre a napra:  ..
Tupac Blog Ice Cube 2Pac-ról 2014.03.12 12:01:14
Ice Cube volt a vendége a The Breakfast Club-nak a Power 105.1-en és felmerült Pac neve is a beszélgetésben. )    forrás: The Breakfast Club YouTube // ..
Ma halt meg 17 éve The Notorious B.I.G. aka Biggie Smalls. Ahogy Tupac gyilkosát sem, úgy Biggie gyilkosát sem sikerült azóta sem elkapni. Ilyenkor mindig az jut eszembe hogy ha ez a két ember még élne, esetleg kibékültek volna idővel? Sajnos ez egy nyitott kérdés marad már. Ma a…..
A szám címe Things R Changing, de valójában ez a Words 2 My Firstborn eredeti verziója. Kevés különbség van az albumon megjelent és az eredeti között, pl.: más a refrén, Pac szólóban nyomja és az első versszak után van pár extra sor ami valamiért nem került fel az Until The End…..
    // ..