Regisztráció Blogot indítok
Adatok
Perverz Matyesz

0 bejegyzést írt és 126 hozzászólása volt az általa látogatott blogokban.

Admin Szerkesztő Tag Vendég
Napok alatt mintegy 40 ezer ember aláírta Nagy-Britanniában azt a petíciót, ami a gyerekek füllyukasztásának betiltását követeli, arra hivatkozva, hogy az valójában bántalmazásnak minősül. Valóban kegyetlenség lenne? (fotó: flickr.com / Britt Reints) A petíciót egy Susan…..
Perverz Matyesz 2015.06.15 16:16:39
@tyberius: @aegithalos:
Ezek alapján a keresztelés is bántalmazás, valami idegen férfi összefogdossa, hideg vizet locsol rá, hangosan béget felette, majd éveken keresztül a megkérdezése nélkül hordják egy olyan helyre, ahol mindenféle borzalmas dalokat énekelnek körülötte, majd énekeltetnek vele, mantrákat ismételnek, ismételtetnek amik ráadásul agymosásként is funkcionálnak.

Egyébként a női körülmetélést mindenképp tiltanám, a fiúk körülmetélése határeset, engem kb 8 éves korban metéltek körül orvosi okból, 1-2 hét kellemetlenség után semmi problémát nem okozott és ez már évtizedekkel ezelőtt történt.
Egy fül kijukasztása szerintem baromság, de nem egy tartós "csonkítás". Több nőismerősöm van, aki nem hord nagyon gyakran fülbevalót, és többször benőtt nekik a luk. Úgyhogy ha valaki úgy dönt, hogy mégsem akarja, akkor egy ideig nem tesz be fülbevalót és magától megoldódik a probléma. Nyilván ha 3 centis lukat tágítottak rá, az más kérdés lehet.
Jó hírem van azoknak, akik utálnak kézzel mosogatni. Tudósok szerint ugyanis rengeteg vizet pocsékolunk el, ha nekiállunk a förtelmes házimunkának, a baktériumokról nem is beszélve..A megoldás bizony a mosogatógép! Bár ekkor is figyeljünk arra, hogy az edényeket ne csak…..
Perverz Matyesz 2015.05.26 09:36:19
@TixTide:
Nem csak folyóvízzel lehet ám mosogatni, én kb 25 literrel elmosogatom egy 6-8 személyes vendéglátás minden edényét.
A mosogatás kiváló rekreációs tevékenység is lehet.
Ennek ellenére fasza dolog a mosogatógép, ebben egyetértek.
Perverz Matyesz 2015.05.26 09:36:23
@Katalin Markovics:
Sok "érdekeset" írtál, és bár én sem hiszem, hogy valós anyagi megtérülése lehet egy mosogatógépnek, sem a kézi mosogatással összebaktériumozott tányérokban nem hiszek, de kiemelném az egyik legnagyobb "okosságod".
Ez pedig a max 1 évig működő mosogatógép. Ha egy éven belül tönkremegy, azt ugye cserélik/javítják garanciában. Sőt legtöbbször 2-3 év garancia van ezekre. Másrészt sok ismerősömnek van mosogatógépe, a gépek átlagéletkora kb 8 év. Van 15 éves és van 4 éves is. Olyan embert pedig nem ismerek, akinek elromlott volna a mosogatógépe és ezért kellett volny cserélnie.
Nem egyszer kapom meg azt a kritikát, hogy nem átlagos nőket, hanem "túl vékony" nőket mutatok a blogon, mint ideális női alak megtestesítőjeként. A 30 év körüli nőket fogom most egy kicsit jobban bemutatni, hogy tényleg a valódi képet kapjuk, mit is jelent vagy hogyan néz ki egy átlagos 30 év…..
Perverz Matyesz 2015.04.28 11:07:33
@dr. pretender:
"...biztos nehéz a csontja :D "

Volt idő amikor 70 kg voltam sok sport mellett, de látványos izomtömeg nélkül. És volt nálam bő 10 centivel alacsonyabb szintén sokat sportoló, szintén látványos izomtömeg nélküli barátom aki ugyanakkor 80kg volt. És ránézésre 2x akkora, mint én, minden végtagja, minden izülete jóval vaskosabb volt. Van olyan, hogy valakinek "nehéz a csontja".
Perverz Matyesz 2015.05.22 10:25:26
@nagybalfasz:
Gondolom ezt a részt nevezted általánosításnak:
"2. Sokszor a sovány lányok is éppolyan zsírosak, csak rajtuk nincs semmi hús (izom) ami formát adna nekik, csak a vékony plötyi. Ők azok, akik 100 méter sétától kifáradnak. Magyarul nem tudom hogy hívják ezt a típust, angolul "Skinny fat". Ilyen például az április 17-ei képen szereplő homokban fekvő hölgy."
Azért, mert 17-es a feleséged BMI-je nem feltétlen sorolnám ebbe a kategóriába, és tök jó, ha ilyen vékony és sportos ahogy mondod. A BMI sokat nem jelent, nem is említettem. Amikor majdnem úgy néztem ki, mint aki terhes, akkor is bőven 25 alatt volt a BMI-m. Amikor minden haskockám látszott, akkor is 19-20 között volt. Korábban említett barátom sosem volt 25-ös BMI alatt, akkor sem amikor 10% körül volt a testzsírja. Ettől függetlenül én -és szerintem te is- nagyon sok olyan típusút lányt -és fiút- ismerek, mint amit leírtam. A férfiismerősöd sem lep meg. Ő nem az a típus. De nem is hiszem, hogy lötyögne a bőre.
Az, hogy mindketten ismerünk olyanokat, akik nem "skinny fat" típusúak, csak egyszerűen vékonyak nem cáfolja, hogy nagyon sokan viszont azok.
Továbbá viszont azért sem ítélném meg csak ránézésre a nejed, vagy mást, mert pont ez ellen is szólaltam fel többek közt. Nyilván van olyan szintű extremitás, ami első ránézésre nyilvánvaló, akár kövér, akár sovány irányba, de 160 centis 65-75 kiló közti lányismerőseim is tudnának sokaknak meglepetést okozni, ahogy 45 kilós lányok is. Előbbiek pl. azzal lephetnének meg némelyeket, hogy balatonátúszásnál egyszerre indulnak, majd legközelebb a táv felénél találkoznának újra amikor a lányok már visszafele tartanak. (Igen, vízilabdások). Feleséged lehet azzal lepne meg sokakat, hogy vidáman megy felfele a hegynek, amikor ránézésre fittebbek már kis túlzással oxigénpalackért könyörögnek.
Perverz Matyesz 2015.05.22 10:35:49
@nagybalfasz:
Az izmos-szálkás nekem nem ellentétes kifejezések. Akin nincs izom az nem lehet szálkás sem. Szálkás zsírzatról még nem hallottam, szálkás izomzatról annál inkább.
Bruce Lee szálkás volt, de izmos is. A profi boxolók -talán a szupernehézsúlyúak kivételével- szintén szálkásak, de izmosak is annyira, hogy pofon nem kéne tőlük. A vízilabdások izmosak, de jellemzően nem szálkásak. A súlyemelők még izmosabbak, még kevésbé szálkásak.
Talán a táborokban túlélőket lehet nevezni szálkás de nem izmosnak, de azért azok elég extrém körülmények voltak.
Mielőtt megnéznétek a videót szavazzatok, hogy szerintetek ki fogja nyerni a párbajt! A súly 142 kg és a cél minél több ismétlés szabályos végrehajtása. Van egy testépítőnk és egy nem alábecsülendő amerikai focistánk, akinek a gyúrás szintén napi rutinnak számít az…..
Képzeljük csak el, mi lenne, ha egyszerre hárommilliárd menekült szabadulna rá a világra, ráadásul, csak hogy a kereszténydemokraták is lilát hányjanak, egy szál semmiben. Ugye, hogy a világ összes országában menten a Fidesz-kézikönyv “mit kezdjünk a menekülthordákkal?”…..
Perverz Matyesz 2015.05.12 07:49:41
@Brumm Brumi: @fran7:
És nektek Kaya Ibrahim mond valamit? De csak addig zavarnak titeket a bevándorlók, amíg nem lehet inkább cigányozni egyet, mert bár Marian Cozma is gazdasági bevándorló volt, de az összes bevándorlózó az ő esetében rögtön másik lemezt tett fel.
Mellesleg csak szólok, hogy a menekültek azért nem kapnak egyből állampolgárságot, mert azt mondják, hogy a dédanyjuk magyar volt. És az eljárás könnyűsége miatt most isten tudja hány orosz, ukrán, stb emberke rohangál a világban magyar útlevéllel. Vagy a másik kedvencem, hogy bárki bármilyen háttérrel azonnal kap állampolgárságot, ha vesz egy nem olyan nagy adag államkötvényt (amit ugye kamatostul visszafizetünk nekik pár éven belül) és kifizeti az offshore haveroknak a kezelési költséget.
Szerencsére befogadtunk egy-két nagyon hasznos személyt pl. Rózsa-Florest, meg Tóásót. Utóbbi még nem tudja mit fog csinálni itt, miután közpénzből és szeretetszolgálati pénzből "haza"menekítették. Kiváncsi vagyok hány gyereket lehetett volna jóllakatni abból a pénzből, amiből egy bűnözőt idehoztak bolíviából.
"Senki nem gyűlöli azt, akit nem is ismer. " Erre is bizonyíték ugye a Piréz nép, akiket jól ismertek már az elhíresült kutatás idején is a magyarok.

Még egy adalék az ajándék állampolgársághoz, hogy miért is kell, hogy azok is dönthessenek Magyarország sorsáról, akik nem élnek itt és nem is kell elszenvedjék a következményeket? Költözzenek ide, adózzanak itt, és akkor szavazhassanak is. Addig amíg nem él itt valaki, addig tipikusan a más faszával a csalánt szitu áll fenn.
Lance Abernethy, új-zélandi mérnök valószínűleg a világ legkisebb (akkumulátorral) működő fúróját tervezte meg és nyomtatta ki. A fúró magassága 17, szélessége 7,5, hosszúsága 13 milliméter. A nyomtatáshoz PLA-t használt. Abernethy elmondta, hogy hamarosan belevág egy…..
UTOLSÓ VACSORA - A Cinken felmerült az ötlet, mi pedig nem haboztunk, és megemlékezünk azokról a borzalmas piákról, amikre csak a trú 90-es évekbeli gyerekek emlékezhetnek.     St. Hubertus, ismertebb nevén: Hubi Minden középsulis olcsó bebaszás alapkelléke volt. Édes is,…..
Sziasztok! Rollende Landstrasse (alias Porpáczy Richard) barátunk új posztjában egy olyan járművet mutat be, amit valószínűleg mindannyian ismertek. A híres San Franciscó-i "villamos"-ról lesz szó a mai bejegyzésben. Vagy nem is villamos? :) 1954: Felszállásra váró utasok a Hyde…..
Perverz Matyesz 2015.04.02 15:14:51
@Rollende Landstrasse:
Hello!

A "Cable car mozgóképen" fejezetben szerepelnek a "fenti film", majd az "alábbi video" kifejezések, de csak képeket láttam a postban, egy videot sem, de persze lehet, hogy a hiba az én készülékemben van. Azért ha lehet, akkor kommentbe is szúrd be a két linket kérlek.

Köszönöm
Perverz Matyesz 2015.04.02 15:33:32
@walter sobchak: @Rollende Landstrasse:
Köszönöm, így már megvan, a szövegben még mindig nem látom. Talán az adblock? vagy a flashblock?
Aki a külföldre költözést fontolgatja, nyilván tisztában van azzal, hogy nem olcsó mulatság elindulni és finanszírozni az első hetek, hónapok megélhetését. Akadnak azonban olyan városok, amelyek egyenesen fizetnek azért, hogy odaköltözzön az ember. Chattanooga már így is…..
Perverz Matyesz 2015.03.23 17:59:04
@Serrin:
Igen, nekem is az jutott eszembe, hogy vajon nem kell-e USA állampolgárnak lenni ehhez.
       És ha leszoptunk már minden jó faszit,                 Mátyás király levelet ír,         Kinyalattunk velük minden jó puncit,                     összegyűri, kidobja,        És ha minden lánynak orgazmusa van,                visszahozza,…..
Perverz Matyesz 2014.10.07 16:44:39
@Bobby Newmark:
1. Ha viszont csak ezekkel találkozik a felsőbb évfolyamokból, akkor ki fogja bennük tudatosítani?
2. Aki nem bírja az ne csinálja, elvégre nem a szervezés miatt ment egyetemre. Mellesleg nem könnyű bekerülni ezekbe a csoportokba pont azért, mert a sokadikévesek a haverjaikat veszik be és körömszakadtáig ragaszkodnak a pozíciójukhoz.
3. Egyszer ő is totál kezdő volt, csak aki előző év(ek)ben csinálta megmutatta neki. Ideális esetben aki érdeklődik az másodévben tud először segíteni szervezésben, harmadévben belejön, 4-5. években ő segíti, tanítja a 2-3. éveseket
4. OK, lehet, hogy már bonyolultabb, bár aki hökösöket most ismerek, mind túllépték már a képzés tervezett idejét.
Perverz Matyesz 2014.10.07 17:32:44
@Bobby Newmark:

2.a Nem, én is így jártam, de utólag látom, hogy jobb lett volna korábban váltani, sajnos túl jól éreztem magam ott ahol voltam.

3. Nyilván nem úgy kell váltani, hogy akkor most egszerre mindenkit kivágni onnan, de tényleg azok képviselik a többi hallgató érdekeit a legjobban, akik már igazából tudják, hogy sosem végzik el (azt) az egyetemet, viszont nagyon kellemesen elvannak ott ahol vannak, közben esetleg két munkahelyen dolgoznak és mindkettő fontosabb, mint az egyetemi dolgok amelyek egyébként szórakozásnak nem rosszak?
És tényleg azt gondolod, hogy 5-10000 diák közül nem lenne 50 olyan aki nincs megcsúszva és képes akár egy 500 fős rendezvényt is megszervezni?
Perverz Matyesz 2014.10.07 18:18:16
@duggongg:
És akkor most gondold el, hogy valaki csak bedrogoz, lefog és ráveri az arcodra vagy hátadra vagy seggedre. Ha ezt nem érzed nemi erőszaknak, akkor kérlek mondd el, hogy minek nevezed.

Kibontva:
szexuális cselekmény? igen
önkéntes volt a lány részéről? nem
ha nem önkéntes, akkor erőszak? igen
TComment Egy parkolás: százezer 2014.09.30 06:15:00
Nettó pénzbeszedés, maffiás módszerekkel. Annyira megéri, hogy éjszaka is érdemes strázsálni, hátha beáll egy balek. Mai közélet-cikkünk kommentposztja...
Perverz Matyesz 2014.09.30 17:31:14
@Nick Ez a név jelenik meg a blogokban, kommentekbe:
Budapesti lakás, agglo munkahely
Perverz Matyesz 2014.09.30 18:20:16
@Válasszunk:
Szerinted csökkentené az előfordulások számát, ha telibe lenne kékezve minden rokiparkoló?

Ha igen, és az a cél, hogy szabadon álljanak ezek a helyek, akkor le kell festeni. Ez egy egyszeri beruházás kétévente és aki így is ráállna, azt pedig lopóskocsival elvinni és kifizettetni vele a festést 4 évre, a szállítást, a tárolást, stb. Elhiszed, hogy kevesebb bevételt generálna így?

Ha nem csökkentené, vagy nem az a cél, hogy legyen szabad hely a mozgássérülteknek, akkor persze megértem, hogy nem festik le.

Az pedig demagógia, hogy a kátyúzást csinálják abból a pénzből amiből festenének. A kátyúzást azokból az adókból kéne csinálni, amit a benzinnel, teljesítményadóval, stb befizetek. Csak sajnos ezek a pénzek nincsenek felcímkézve és inkább stadiont építenek belőle.
Egyébként az újra csökkentjük a rezsit és az elszámoltatjuk a bankokat plakátokból is sok rokihelyet kékre lehetne festeni.
Perverz Matyesz 2014.09.30 18:49:07
@Válasszunk:
Szerinted csökkentené az előfordulások számát, ha telibe lenne kékezve minden rokiparkoló?
Ha megnéznék ezt  a kisfilmet, talán a H. Péter-féle megélhetési taplók is megértenék, miért nem állunk rokkantparkolóba. Ezt még az olyan szánalmas alakok is felfogják talán, mint azok, akik azzal védekeznek, hogy csak két percre álltak meg. Meg hogy egyébként sincs annyi…..
Perverz Matyesz 2014.08.12 18:00:25
@hungarisztan:
Érdekes, engem egyszer kért meg egy parkolóban egy roki / mozgássérült, hogy vegyem elő a csomagtartójából a közlekedéssegítő eszközét, és ő nem kerekesszéket mondott, hanem tolókocsit.
Kicsit ez a kerekesszék, roma, színesbőrű, stb. műfinomkodások jobban zavarnak, mint bárkit az eredeti, bejáratott egyértelmű hagyományos magyar szavak. Főleg úgy érzem feleslegesnek, hogy legtöbbször nem is az érintettek, hanem az önjelölt jogvédők harcolnak az ilyen kikerülőszavak használatáért.
Talán attól kevésbé lesz valaki rokkant, ha mozgássérültnek nevezik? Vagy inkább alkalmaz egy vállalat egy romát, mint egy cigányt? A színesbőrű talán zöld, vagy kék? Az ürülék illatosabb, mint a szar vagy a kaki?
Inkább teljesértékű embernek tekintek egy rokit, személyisége alapján ítélem meg a cigányt és feketének nevezem a négert, vagy négernek a feketét, mindezt anélkül, hogy focidrukkeri reflexek mentén rögtön meg is rugdosnám.
Nekem a zsidó sem izraelita, de le is tojom, hogy az, felőlem akár rózsaszín unikornisban is hihet, csak nekem ne legyen kötelező, és az iskolában se kelljen a gyerekemet unikornistanra íratnom kötelező jelleggel.
Perverz Matyesz 2014.08.12 22:27:20
@hungarisztan:
Azért úgy érzem kicsit mintha sarkítanál, szerintem a magyar "néger", neadjisten "négus" az hangulatilag elüt az angol "nigger"-től, főleg, hogy itthon soha nem volt rabszolgaság, főleg fekete rabszolgaság nem, persze hallottunk a történelem során is mórokról de itt nem alakulhatott és nem is alakult ki olyan jellegű fekete-fehér rasszizmus, mint pl. Amerikában. Akik meg magyar létükre "nigger"-eznek, azok valamilyen divatolásból vagy pedig enyhe agyi defekt következtében teszik ezt, mert még ma is elenyésző a Magyarországon élő négerek száma, és ők sem zavarnak sok vizet. Egyébként Latin-Amerikában "negro"-nak hívják a feketéket, és ez ott teljesen elfogadott. A fekete barátaimat nem zavarta az, hogy feketének neveztem őket és együtt nevettünk velük azokon, akik az afrikai feketéket, sőt a sötétbőrű indiai kollegát is afro-amerikainak nevezték.
Mellesleg pl. Dél-Afrikában a színes "Coloured" egy harmadik rasszt jelent, akik sem nem fehérek, sem nem feketék.
Ami a cigányt, zsidót illeti még kevésbé értek veled egyet, hiszen ezeknek a szavaknak önmagukban nincs negatív felhangjuk, lásd cigánypecsenye, 100 tagú cigányzenekar, zsidó hitközség, ... Ennyi erővel a román, szlovák helyett is találhatnánk valami politikailag korrektebbet, mert ezek előtt is gyakran elhangzika a "büdös" és társai.
Továbbra is azt mondom, hogy nem azokat kéne vegzálni, akik a szavakat arra használják, amit jelentenek, hanem azok ellen kellene fellépni, akik szóban és tettleg megkülönböztetnek népcsoportokat bőrük, vallásuk, magasságuk, fogaik száma alapján.
Gondolod, hogy ha betiltják a cigány szót, akkor ezek az illetők nem térnek át hót nyugodtan a "romabűnözés"-ezésre? Akkor utána már a "roma" szó sem lesz szalonképes?
Nem fontosabb lenne, hogy a társadalom ne a mozgássérülteket vesse ki magából, hanem azokat akik ki akarnak vetni bárkit is a társadalomból ilyen-olyan alattomos indokkal? Lehet felőlem guruló trónus is, attól még ugyanaz lesz. Egy eszköz, ami segíti a rokkantak / mozgássérültek közlekedését.
És valóban, nekem nincs annyi tapasztalatom, mint ezek szerint neked, de eddig tv-ben is rádióban is csak járóképes emberek említették a kerekesszék/tolókocsi problémát (már amennyit láttam / hallottam).
Még egy utolsó gondolat: ma Magyarországon nem azért néznek rám, mint a véres rongyra, ha cigányozok, zsidózok, niggerezek, hanem ha azt merem mondani, hogy nem minden cigány született bűnöző, vagy nem a zsidók tehetnek arról, hogy a sok marha felvette a devizakölcsönt, vagy ...
Ez pedig egy sokkal nagyobb probléma szerintem, mint az, hogy tolókocsinak nevezzük a kerekesszéket.

üdv
Visszatérő sirám Liget Budapest Projektet (LBP) ellenzők részéről a hatástanulmányok hiánya, amelyre egy szintén nem túl izgalmas, de legalább konzekvens válasz érkezett heteken át az illetékesektől: „készülnek”. Ez elég sokáig a szokásos alibi-válasznak tűnt, de némi,…..
Perverz Matyesz 2014.08.05 14:31:41
@Toposz:
Kérlek válaszolj legjobb tudásod szerint, tényleg szeretném tudni!
1. OK, de miért kellett külön törvény, hogy ezt a beruházást meg lehessen csinálni, főleg ha még növelik is a zöldfelületet és nem csökkentik a fásított területeket?
1.b. A térkő 10m-enként fával megszakítva vajon zöldfelületnek számít?
1.c. Minden útburkolatot térkőre cserélnek jó szokás szerint, hogy se korival, se biciklivel ne lehessen ott (se) közlekedni?

2. És miért nem lehetett nem izomból, hanem kivételesen egyeztetések után beadni egy koncepciót?

3. Miért nem valamelyik volt iparterületre akarnak létesíteni egy ilyen negyedet, mint azt valaki már említette?

Köszi
Perverz Matyesz 2014.08.05 17:15:44
@Mérnök74:
"Csodásan" felújított Kossuth tér?
Átadásra váró Várbazár? Ezt nem adták át már áprilisban, mert kész volt? Ja de, de csak 3 napra a kampányfinisre. Remélem októberben is sikerül a választás hétvégéjén átadni egy újabb 3 napra.
Még lehetne persze sorolni, pl. szuper és történelmileg hiteles és extra igényes szobor a Szabadság téren.
És az egyéb haverokkal végrehajtatott beruházások, és a kérdésre, hogy miért a haverok az a válasz, mert ők a haverok, bennük bízok.

Az FTC stadionnal nem az a baj, hogy stadion mi meg ballibsik vagyunk, (egyébként ez nem mocskolódó jelző? kb egyenértékű a fideszbérenccel) hanem, hogy közpénzből épült arra, hogy mérkőzésenként átlag 1500 ember kimenjen, amikor ezt a pénzt lehetett volna akár az oktatásra is fordítani. Vagy neadjisten arra, hogy a maradék 17 db nem 70 éves orvos itthon maradjon.
Persze lehet, hogy én is csak azért nem jártam ki focimeccsre, mert nem volt új a stadion, és nem azért mert a magyar "foci" olyan színvonalú, hogy ha egy tetszőleges játszótérre lemegyek megnézni a 12 éveseket amint leeresztett gumilabdával fociznak, akkor szebb és izgalmasabb játékot látok, ráadásul nem fenyeget a veszély, hogy megvernek, leköpnek, szétszedik az autóm, stb. és mostantól egyből önfenntartó, sőt profitábilis lesz a magyar foci.
Kilenc éven át követtük, hogyan ismerkedett meg Ted gyermekei anyjával, a Wall Street Journal pedig utánanézett, hogy mennyire valós az az ismerkedési folyamat, amit a sorozat bemutat. Egy 2012-es tanulmányra hivatkozva állítják, hogy a második világháború óta a legelterjedtebb…..
Perverz Matyesz 2014.03.31 21:11:44
@perszepolisz: És Barney meg 200+ nővel, na az a sok :-)
A magyar kereskedelmi televíziózás történetében soha nem tapasztalt gyűlölethullám közepette indult útjára a Való Világ hatodik szériája. Hihetetlen, milyen érzelmeket képes felkorbácsolni a műsor, tessék csak nézni: Ez csak a jéghegy csúcsa, a magyar…..
Perverz Matyesz 2014.01.14 13:34:40
@kovi1970:
OFF
"A kábszert se engedjük, még akkor se ha valaki otthon csinálja. Azért mert beláthatatlanok a hosszútávú társadalmi következményei. Na, ezért."

Aha, a kábítószert nem engedjük, de nézz csak körül, hogy hány ember hal bele kábítószerrel(tiltott)kapcsolatos betegségekbe/túladagolásba, mennyi pénzébe kerülnek a társadalomnak.
És most ugyanezt tedd meg az alkohollal és dohánytermékekkel kapcsolatban.
Melyiknek is súlyosabbak a társadalmi következményei?

üdv
Perverz Matyesz 2014.01.14 14:09:34
@xJelena:
"a drogdílereket kevésbé utálják, mint a kertévét, pedig a kettő ártalmassági foka között van egy igen csúnya különbség. "
OFF
Már megint a drogok
Bár nem drogozok, sőt nem is iszom, de azért a hétvégente 1g füvet nem tekintem ártalmasabbnak, mint egy év alatt 86 liter 50%-os otthon főzött páleszt/fő amit rohadtul szabad.

ON
Egyébként abban egyetértek veled, hogy a kertv-t nem kell nézni vagy utálni, mert az azt csinálja amire van - pénzt termel.
A közszolgálatit utálni több értelme van, mert az nem szolgálja a közt, pedig elvileg arra van.
A Bubi, azaz a fővárosi kerékpárkölcsönző – ha nem csúszik újra – fél év múlva indul, a Budapesti Közlekedési Központ viszont már készül a növekvő biciklis forgalomra. A város több pontján új forgalmi rendet alakítottak ki, hogy megkönnyítsék a kerékpárosok…..
A Nagykörút az egyik legkevésbé biciklisbarát útvonal a fővárosban, de a közbringa-rendszer jövő tavasszal esedékes bevezetése új helyzetet teremthet. A Bubi működési területének „kerékpározhatósága” a projekt EU-támogatásának is feltétele. Átalakításokra…..
Perverz Matyesz 2013.09.04 13:49:13
@otapi:
Azért ez elég nagy öngól volt, 2x4 sáv + mindkét oldalt parkolnak is egy sávnyian, se buszsáv, se biciklisáv, gratulálok! :-)
Ha lenne a körúton 2x4 sáv, a bicikliseknek sem kéne félniük, és felőlem a járda lehetne akár 20m széles is. Na jó, a 4. sávok helyett lehetne biciklis autópálya is. Ehhez csak mindkét oldalt egy-egy sornyi házat kéne lebontani :-)
Perverz Matyesz 2013.09.04 13:54:42
@igazi hős:
Nyílt terű iroda, ott nem mutatna jól a párolgó biciklisgönc, száradó törülköző. Zuhany egyébként van. Ruhaszárító nincs és bután nézne ki a fregoli is az irodában, az elektromos szárító pedig nem tesz jót a műszálas anyagoknak, ez tapasztalat. Egyszer túracipőt is szárítottam ilyenben, a talpát hazavágta.
TComment Násznép, kuss! 2012.09.05 05:53:30
Húzassátok a cigánnyal, ugorjatok bele a nagybőgőbe, de halkan. A nyomorodhoz és örömödhöz nekem semmi közöm. Kapcsolódó cikkünk kommentposztja..
Perverz Matyesz 2012.09.05 22:58:37
@butschq:
Igazából a melegfelvonuláson ha jól tudom már évek óta nincsenek meztelenül vonaglók, ...

Mintahogy a harangozást is leszarom általában, és ha valaki azt panaszolja, hogy odaköltözött a templom mellé és zavarja a kongás ugyanúgy, mint azt, aki buszmegálló mellé költözött és zavarják a buszok, valamint azokat is, akik dohányzó helyre mentek be és zavarja őket a füst. (Hozzáteszem nemdohányzó vagyok és sokat dolgoztam füstös helyen, úgyhogy azért egyet tudok érteni a tilalommal a szórakozóhelyeken, azzal már nem, hogy zárt téren nem lehet dohányzóhelyiség egy munkahelyen pl. Vagy nem lehetett volna inkább választási lehetőséget adni a helyeknek, hogy megfelelő elszívás - vagy ne lehessen dohányozni.)

Vissza a harangozáshoz:
Az említett cikkben viszont előbb voltak ott a lakók és a nyakukra építettek egy templomot, három elbaltázott nagy haranggal, ráadásul Dunaújvárosban ugye munkásemberek élnek és 3 műszakban megy a munka és elvileg, de csak elvileg a pihenés is. Az adott pap pedig egy címeres főtirpák, és sajnos az derült ki a több éves macera alatt, hogy a törvényben vagy kormányrendeletben rögzített zajszintek mindenre vonatkoznak csak az egyházra és a harangozásra nem. Ezt állapította meg a dicsőséges legfelsőbb bíróság (ma már (el)kúria ). Úgyhogy amíg Tarlós koma bezárathatja az 1 HETES Sziget fesztivált, ha kicsit arrébb 50 vagy nem tudom hány dB felett mér az egész éves harangozást nem halkíttathatja le Dunaújváros jegyzője.
Egyébként, ha felkeltettem az érdeklődésed és a részletekre is kíváncsi vagy, akkor itt a link:
hvg.hu/ingatlan/20080926_jogi_vita_korlatozhato_a_harangozas
TComment A hurkok mindenit! 2012.05.16 06:10:00
Az utakon nem kizárólag közlekedéstechnikai mérnökök közlekednek, hanem csipkeverők, pékek, sőt, méhészek is. Honnan a fenéből kéne tudniuk, hogy az téglalap alakban összevagdalt aszfaltnak bármi köze is van a lámpához? Kapcsolódó cikkünk kommentposztja..
Perverz Matyesz 2012.05.16 12:47:31
@Asztalos Gábor:
Sajnos amikor 4-ik -5-ik vagy a sorban, akkor már nem is nagyon érdemes rákészülnöd, mert csak az épp aktuális lámpán tudsz átjutni - jó esetben. Persze tudom, hogy ebben az emberek kiváló reakcióideje is sáros, de a több megállás több reakcióidőre várakozást eredményez, nem kétlem, ha számítógép vezetne minden kocsit a körúton és egyszerre indulnának a lámpáknál, akkor nem lenne gond, de amíg Ádám megvárja a zöldet, Béla Ádámot, Cili Bélát, Dávid Cilit, ... aztán Feri megáll a sárgánál, mert nincs 100ezre bírságra, hiába rövidebb a piros kevesebb autó megy át adott idő alatt, mint az újítás előtt.
Az elmélet lehet bármi, de sajnos a gyakorlat azt mutatja, hogy simán lehetett menni a körúton az újítás előtti nap, a következő napon meg már dugó volt. Ezt nem lehet annak számlájára írni, hogy tavasszal mindenki elővette a kocsit. Ha a H-n a villamost gyorsítják, az üdvözlendő cselekedet, mert most elég siralmasan "hasít".
Perverz Matyesz 2012.05.16 13:03:42
@Raиdoм_:
Követési távolság jó közelítéssel akkora kell legyen, mint amennyivel mész km/h-ban -nak a fele m-ben pl 30-al mész, akkor 15m követési táv.
Így biztos a megállás vész esetén - ha figyelsz és átlagos reakcióidőd van. Egyes országokban ezt ellenőrzik is, mert előírás is.
A háttere az, hogy a reakcióidő alatt mész valamennyit(közlekedésben, ha jól tudom kb1sec-el számolnak) ez 8,3 m, ha 30 a sebességed, kis ráhagyás a biztonság kedvéért és ott a 15m. Más kérdés, hogy ezt senki nem tartja be MO-n
Mi sem mutatja jobban a másodlagos autópiacon vadászók bizalmatlanságát, mint a tény, hogy azért nem vitte el az autót, mert nem volt semmi baja. Kapcsolódó cikkünk kommentposztja..
Perverz Matyesz 2012.05.03 10:28:49
@metal:
"Megint el lett magyarázva, hogy a vásárlók hibája, hogy vissza vannak tekerve az órák:) Üzenem a kedves neppernek, hogy nagyon fordítva ül a lovon, ha minden autónak annyit mutatna az órája, amennyit valóban ment, akkor a kedves vevő el tudná dönteni, hogy melyik éri meg neki, a sokat futott olcsón, vagy a keveset drágán. De így? "

+1
Kurtz Ezredesnek (is) szeretettel. /Nagyra értékeli a jószándékot, de ő már kangoo- és zumbaórákra jár, ráadásul lúgosító-elválasztós-90 napos diétán van - M.T./   Brother Love      Én mondom neked, hülyeség ez a gyúrás! Szevasz apám, mi van veled? Te még…..
Perverz Matyesz 2012.04.16 15:28:00
@Sausage: @Bérgyilkos Bohóc:

Végülis egyikünk sem tudja, hogy a másik hogy néz ki, mennyit edz és mit, de bár sokszor voltam konditeremben a világ sok pontján, de a legritkábban láttam a 3 és fél ajtós szekrény alkatú sporttársakat húzódzkodni. Az meg, hogy ők 120 kilót kéne felhúzzanak azért nem kifogás, mert a 60 kilósnak arányaiban sokkal kevesebb az izma és pl több a csontja, zsírja, ... Bár az is igaz, hogy a zsír nem mindig, mert nagyon sok redősnyakú, 50-es karú "testépítő" hasra nem felülésekkel gyúr, hanem kajával.
Hozzátenném, hogy nem egy olyan embert láttam, akik átlagos alkatúnak néztek ki, és olyan súlyokkal dolgoztak, amivel náluk másfélszer nagyobb testépítők sem, ők valószínűleg nem pózolni akartak (ezt most úgy értem versenyen pl.), hanem erősödni.
Perverz Matyesz 2012.04.16 16:49:40
@Gekko:
A te kommentedből is kitűnik, hogy nem figyelsz oda arra, amit olvasol.

Fele akkora izmot sem dupla súlyt nem írtam. Lesújt, hogy ezt olvastad ki valamelyik kommentemből.

Csak hogy értsd, aki testépítő, az azért "gyúr", hogy minden izma bazi nagy legyen. Hogy amikor feláll a színpadra, akkor mindenki elájuljon, hogy hű meg ha. Olyan izmokat is hatalmasra (relatív) növel, amelyeknek szerepe lényegesen kisebb, akkora méretben inkább akadályoz, mint segít mozgásokat.
Ha az izom funkciója is számítana testépítésnél, nem csak az esztétikája, akkor nem csak pózolás lenne a versenyeken, hanem gyakorlatok is. Lásd fitness.
Nőknél pl. hasonlítsd össze Szabó Melindát Balla Yvette-tel. Szerinted az utóbbi képes az előbbi gyakorlatát leutánozni?
Sajnos férfi példát nem tudok felhozni, de gyanítom ott is megvan a különbség.

Mindez persze nem jelenti azt, hogy a testépítéshez nem kell kitartás alázat és áldozathozatal, csak épp mindezt fölöslegesnek érzem az eredmény fényében. Akkor inkább azt az időt úszással, röplabdával, futással, biciklizéssel tölteni értelmesebb - ugyanakkor sokkal hasznosabb gyúrni, mintha ugyanezt az időt a kocsmában töltené vagy a tévé előtt nasizva.
Perverz Matyesz 2012.04.16 17:53:00
@Sausage:
És még azt is tegyük egyértelművé, hogy a konditermekbe járók 90% egyáltalán nem testépítő, lásd önmagad aki csak kiegészítő edzel ott, meg azokat, akik a társadalmi életük élik ott, meg azok, akik le akarnak fogyni a fürdőruhaszezonra, az edző haverjai, a felvágósak, akik túl nagy súllyal csípőből bicepszeznek, ... :-)

Én inkább otthon dolgozom azon, hogy a kézenállásból karhajlítás-nyújtás támasz nélkül is jól menjen, és hogy növeljem az emelkedésem, és többször bírjam felhúzni magam. A parkban jobban szeretek futni, mint a padon, stb.