Regisztráció Blogot indítok
Adatok
Nyerki Emil 'Galmon'

118 bejegyzést írt és 5 hozzászólása volt az általa látogatott blogokban.

Admin Szerkesztő Tag Vendég
A Kutatók Éjszakája egyre népszerűbb program itthon, és évről évre egyre több kutatóintézet, egyetem csatlakozik a kezdeményezéshez, hogy népszerűsítsék a tudományt. Megannyi lehetőség áll az érdeklődő rendelkezésére a történelemtől kezdve a gazdaság- és társadalomtudományokon át egészen akár a…..
A kedves olvasók egy része gondolom, már pontosan tudja, hogy mire is számíthat: az eddigi Spartan Race cikkeim utolsó példányára. Akik még nem olvasták volna a többi cikkemet, azoknak leírnám néhány mondatban, hogy mi is a Spartan Race.  A Spartan Race egy olyan terepfutóverseny, mely során…..
10 km környékén a budai alsó rakparton Nyáron sokat gondolkodtam, hogy induljak-e a 2017. szeptember 10-i, 32. Wizz Air Budapest Félmaraton versenyen. Hogy miért? Félmaratonon már többször is részt vettem, ez lett volna a harmadik. Már tudom, hogy a 21 km alatt mikor és hogyan kell frissítenem,…..
Üdvözlök minden kedves Olvasót! Már régóta fogalmazódik bennem, hogy ezt a sorozatot elkezdjem, viszont sajnos az iskolai dolgok miatt nem jutott rá idő. Eljött viszont egy új tanév, és hát mikor máskor lenne alkalmas elkezdeni egészségesen élni? :) Lesz szó sportról, ételekről és például rossz…..
A tegnapi Continental Jótékonysági Futóverseny megihletett egy MMM-mel. Mivel mindig metálra futok, sőt kb. csak ezt hallgatom, itt egy edzős/futós lista hozzá! 1. Avenged Sevenfold - Coming Home2. Avenged Sevenfold - This Means War3. Avenged Sevenfold - God Damn4. Paddy and the Rats -…..
Sokáig nagy problémám volt, hogy mit is hallgassak edzés közben. Mindig metál szólt, ami tökéletes, ha az ember a súlyokat nyúzza, de futás közben nem igazán ideális. De hát akkor mi is legyen? A tuc-tuc futós listákat ki nem állhatom, még ha a ritmusuk jó is, inkább a világból futnék ki miattuk.…..
És eljött végre ez is, a várva várt harmadik, befejező rész (a korábbi részek ide kattintva olvashatók: első és második cikk). Mint ahogy márciusban beharangoztam, a komolyabb dolgokról lesz majd szó, egészen pontosan a tömegnövelőkről, a kreatinról és a tesztoszteronfokozókról.  Tömegnövelők Ezek…..
Egy hónap telt el az esemény (2016.10.22.) óta. A lila foltjaim elmúltak, a következő szezonra elkezdtem a felkészülést. De miről is van szó? A Tokajban rendezett Spartan Race-ről! Kezdjük az elején: mi ez a verseny? 2010-ben alapított versenysorozatról van szó, ami az OCR sport része. Az OCR alatt…..
Eötvös Blog Egy nyár Zürichben 2016.11.06 15:43:55
A cím sok mindent elárul, de kezdjük is az elején. Volt szerencsém idén nyáron 9 hetet Svájc legnagyobb városában, Zürichben tölteni, az Amgen Scholar nevű programmal. Miről is szól ez? Mi is az Amgen? Az Amgen cég a világ egyik első biotechnológiai vállalata volt, ahol alapvetően…..
Kezdjük az elején a történetet. Mi is az a Spartan Race? Ez egy olyan terepfutó verseny, ahol különböző akadályok nehezítik a versenyzők dolgát. Joe De Sena alapította 2010-ben a versenysorozatot a Death Race (Halálfutam) távval. Ez egy háromnapos verseny, ahol lényegében testileg és szellemileg is…..
Ha a kedves olvasó a cikksorozatom második részét követi, az két dolgot jelenthet: az általános ellenszenvet a tápkiegek iránt sikerült megtörnöm, vagy esetlegesen tényleg elkezdett érdeklődni irántuk. Múlt alkalommal már lefektettem az alapokat. Mi van akkor, ha valaki elkezd edzeni, odafigyel a…..
Mióta elkezdtem komolyabban edzeni, szinte minden szabad percemet azzal töltöm, hogy különböző hatóanyagoknak és számomra ismeretlen táplálékkiegészítőknek nézek utána. Miért is fontos ez? Nem lehet ezek nélkül edzeni? Mielőtt belemennék a különböző…..
Mostanában lehet mondani, hogy új reneszánszukat élik a különböző animék. Jómagam is nagy rajongója vagyok a műfajnak, mert szinte mindig hozza az elvárt színvonalat, és ki tud kapcsolni 20-40 percre, ami ideális ebéd mellé és az azt követő sziesztában. Mostanában egy (ami…..
Eötvös Blog Bionikus szemek 2015.09.15 08:00:00
Több mondás van, amely a szemmel kapcsolatos: "a szem a lélek tükre", "vigyázz rá, mint a szemed fényére" stb. Manapság egyre több ember kényszerül különböző látási korrekciókra, mint például kontaktlencse vagy szemüveg viselésére, esetleg lézeres szemműtétre. Rosszabb…..
2015. 04.15-18-áig zajlott le Kolozsvárott a XXXII. Országos Tudományos Diákköri Konferencia Fizika, Földtudományok és Matematika Szekciója. A Kárpát-medence minden tájáról jöttek diákok, legyen szó országon belülről vagy a külhoni régiókról. Összesen 337 hallgató 50…..
Manapság az emberiségnek az energiaigénye egyre nagyobb, ezt pedig jórészt fosszilis energiahordozók elégetésével tudja csak kielégíteni. Ezeknek hatalmas hátránya, hogy szennyezik a környezetet, elősegítve különböző állat- és növényfajok kipusztulását, valamint a…..
Április 10-12. között zajlott le a XI. Jedlik Ányos Szakmai Napok Veszprémben. Ezen a diákkonferencián a hallgatók több szekcióban mérhették össze a tudásukat és előadókészségüket. A régebben elsősorban Pannon Egyetem hallgatóinak szervezett konferencia mára egy magas…..
A legtöbb egyetemista elvan a tanulmányok teljesítésével, viszont sokak ezt nem érzik elégnek és szeretnének komolyabban foglalkozni egy adott témával. Ilyenkor a diákoknak lehetőségük van a különböző tanszékeken elkezdeni kutatni. Mivel arról nem tudok írni, hogy egy humán…..
A mai nap folyamán egy lelkes csapattal megújítottuk egy kicsit a kollégium udvarán lévő földterületet. Nem kis munkába került, mire minden szemetet és gazt eltávolítottunk a területről, de hajtott minket egy álom, hogy virágba borulhasson a kert. Első dolgunk a gazolás után,…..
Teodórával egy gondolatkísérlettel játszunk. Ha mi millárdosok lennénk, egész életünkben furcsa hobbi gyanánt különböző képzéseken vennénk részt - diplomákat csinálnánk. Az ebből adódó kérdés: a milliárdosok miért nem szánnak bagó összegeket (félévente 200…..
 Bár mostanában nem írunk gyakran ide, legyen mentségünkre, hogy lázas munka folyik. Nem sokára elindul a honlapunk, saját domain stb, ezeket kell előkészíteni és persze folynak a mérések is. Tehát pontosan 1 évvel ezelőtt indult az első mérésünk. Szülinapos a…..
 Megint nem egy nagy bejegyzés, de legalább sok kép lesz. Vadgesztenyéim nőnek, mint a bolondgomba. A képen lehet látni mekkorák már. Bal oldalon 4 növény a kontroll, a másik 5 mágnesezett. Bár a kontroll kicsit magasabb, szerintem csak fényhiányos, a mágneses sokkal előrébb…..
Sajnos idő hiányában elég régen nem jelentkeztünk. Most sem fogok sokat írni, inkább a képek beszéljenek. Először is egy kép a vadgesztenyék állapotáról. Jól látszik, hogy milyen nagyot nőttek, mióta utoljára volt róluk kép. Bal oldalon látható a kontroll, ami sajnos…..
 Visszatértem. Jó régen nem volt bejegyzésünk, sajnos nem történt semmi különös dolog a növényeinkkel, meg nem volt nagyon időnk mostanában. Mostani nagy lépés az, hogy 2 vadgesztenye is meglátta a napvilágot. Tehát 11 nappal az ültetés után, már van két előmágneses…..
 Meglepő milyen hamar kellett jelentkeznem. A mágneses térben tartott gesztenyéknél már 2-3 centis gyökér nőtt, így muszáj volt az ültetést előre hoznom. Az 5 mágnesezett mag mellé kiválasztottam hasonló 5 kontroll magot.        Kicsit…..