Regisztráció Blogot indítok
Adatok
balvik

0 bejegyzést írt és 35 hozzászólása volt az általa látogatott blogokban.

Admin Szerkesztő Tag Vendég
A tegnap nyilvánosságra került hangfelvételből kiderült, Lázár János szerint mennyit érnek a nincstelenek. Az első felháborodást félretéve kövessük a gondolatmenetet, érezzük magunkat a húspiacon, és árazzuk be a vagyonnyilatkozata alapján jómódúnak mondható Lázár…..
Az egészben az a szomorú, hogy az EU-Parlamentben ott van egy Morvai Krisztina, aki állandó jelleggel lejáratja magát. Ő az egyik politikus, aki képviseli az országunkat, és így képviseli. Iszonyatosan alacsony szinten képviseli, és joggal röhögik körbe az ottani képviselők. A…..
Leginkább panelépületek károsodtak a ma szombat esti dunántúli földrengésben, derül ki az első hírekből. Az Index ezt írja:   A harmadik kerületben komolyabban a Huszti úton egy 11 emeletes panelház szerkezete sérült meg, és Oroszlányban is egy panelházban okozott kárt…..
Az én történetem se mindennapi. Miután lediplomáztam, azt hittem kapkodni fognak utánam, legrosszabb esetben is lesz egy állás Magyarországon, amit csak nekem tartogatnak. Idővel rájöttem, hogy mindez csak naív álmodozás volt. Másfél évig nem tudtam a szakmámban elhelyezkedni,…..
balvik 2010.12.30 12:03:14
Én teljesen megértem a történet íróját. Ez egy x...r korrupt ország, ahol soha semmi nem fog változni. Akik most a hatalomban vannak, azok az pozícióikat úgyanúgy kapcsolatok útján szerezték mint anno az MSZP-s bérencek.

index.hu/belfold/2010/11/23/fideszes_rokonsag_fontos_poziciokban/

Mindenki beszél a korrupció visszaszorításáról de senki nem tesz semmit. Nem értem Orbán úrat sem. Egy ideig még feszítheti a húrt, de majd azon veszi észre magát,(kis túlzással) hogy Vonát hívják miniszterelnöknek, és akkor jön a mégszebb új világ.
Nem is lehet kérdéses, hogy Erdély Romániához csatolását nem lehet a magyar Nemzeti Színházban megünnepelni. Egy kiemelten fontos közintézmény vezetőjének Alföldi alkalmatlan. (Fotó: Wiki) Felháborodást váltott ki, hogy Alföldi Róbert hozzájárult ahhoz, hogy a budapesti…..
botrany! pittne jolikaek befejeztek a forgatast a kiscelli kastelyban es nem takaritottak el maguk utan a muhavat! - írta kedvenc bloggerinánk felhábordva a Facebookon. Ezek szerint a csábos szájú művésznő mégsem olyan rendes, ahogy azt azok a kiskorú rajongói állítják, akik rejtett…..
 Levélírónk a napokban bolti lopáson ért és azonnal rendőrségi fodgába került tinédzserekkel történtekből kiindulva elemzi a kialakult helyzetet. Elsősorban a sajtó hozzáállását nehezményezi, a bolti lopást, mint a tinédzserkor természetes velejáróját feltüntetni,…..
Nagy meglepetés nem volt, Orbán Viktor miniszterelnök Schmitt Pált ajánlja a Fidesz-frakciónak, mint köztársasági elnök-jelöltet. Így jelenleg két jelölt van, Balogh András (nem meglepetés: egyetemi KISZ VB titkár volt) és a Schmitt. Sajnos nálunk nincs lusztrációs törvény,…..
Vajon kitől kapta a csokrot? 108 értelmiségi írt alá egy levelet Gyurcsány Ferenc védelmében. Száznyolc értelmiségi, aki hisz még a Nyugatban, a progresszióban. Az ő gondolkodásmódjuk szerint Gyurcsány Ferenc testesíti meg a baloldalt, és a baloldal az ő értékrendszerüknek…..
balvik 2010.06.21 12:43:03
@BPHead: na... Felperes a polgárjogban van.... Ezért mondom, kérdezz. Fleto a bűntetőeljárásban lesz érdekelt
balvik 2010.06.21 12:49:09
@BPHead: felejsd el a felperes fogalmát. Mondom felperes, meg alperes a polgári eljárásokban van. Ha lesz tárgyalás ott Gy.F. vádlott lesz. Az államot meg majd az ügyész képviseli.
balvik 2010.06.21 12:58:20
@BPHead: látod ez hiányzik a nyomoroncokból. :) A nyilvános beismerés, valamint a felelősségvállalás.
Végzettségemet tekintve villamosmérnök vagyok, 20 évet töltöttem el a szakmában, javarészt vezetőként. Franciául, oroszul és angolul beszélek. volt már néhány munkahelyem, igazán sohasem hittem, hogy állás nélkül maradhatok. Sokszor ültem az asztal túloldalán, nagyon sok…..
Pilu Bucikám, drága! 2010.05.08 18:58:00
 Eddig azt hittük, hogy Hajdú Péternél nagyobb parasztot nem szart ki magából a magyar gennymédia, de most erre te rácáfoltál. Jópofa csínytevésnek hiszed berúgva/beszívva beborulni az árokba, és isten látja lelkem teszek is rá magasról, hogy ott murdelsz-e meg, vagy sem,…..
A hvg.hu információi szerint Hagyó Miklós a gyermekének ajándékozott két, korábban a volt szolcialista főpolgármester-helyettes vagyonnyilatkozatában szereplő ingatlant. A híradások szerint az ingatlannyilvántartási eljárás meg is indult, az átruházások már széljegyen…..
 Fájóan tökéletes lesz a mai beszámoló, amit Egy budai sznob a már ismerős Hegylakóból vezetett le - nem sok szeretetet fedeztem fel az írásban. Egy újabb példája annak, hogy bár a témák akár ki is fogyhatnak - de kit érdekel, amikor mindig lehet még jobbat…..
Chez DuBarry 8 csodás haj 2010-re 2010.01.10 10:01:00
 Az Allure szedett össze néhány új hajstílust, a legtöbb csak harmincon alul mutat, de néhányat idősebbek is kipróbálhatnak. A legújabb bejegyzésemben pedig férfifrizurák találhatók, ha valakit az érdekel.1. Féloldalas, lágyan befelé szárítva. Ezt a hajat hordta Michelle…..
balvik 2010.01.10 14:05:38
egy érdekes oldal: www.hairnet6.com
Állítólag egy új közösségi oldal indul fodrászoknak.
A versenyen nem kötelező elindulni, de itt különféle tippeket oszthattok meg egymással a divattal kapcsolatban