Regisztráció Blogot indítok
Adatok
IV. (Parkoló) Béla

59 bejegyzést írt és 311 hozzászólása volt az általa látogatott blogokban.

Admin Szerkesztő Tag Vendég
Az élelmiszeriparból indultak, a hadiiparba érkeztek. Egyedülállóan széles volt Magyarország legnagyobb vállalatának termékskálája, de a hadsereg, a háború szükségletei tették a vállalatot naggyá, a legnagyobbá. A hadiszállítás kikerülhetetlen létfeltétele és kötelezettsége volt a cégnek. Végül…..
A magyar Neumann János az 1940-es években Amerikában kidolgozta a mai modern számítógépek alapelveit, melyet összefoglalóan Neumann-elveknek nevezünk. Ezek közé tartozott a kettes számrendszer használata, a teljesen elektronikus működés, a belső memória használata, a programok tárolása későbbi…..
A Közép-Európai Sajtó és Média Alapítványt a Liszkay Gábor által alapított Média Fundamentum Nonprofit Zrt. kifejezetten abból a célból hozta létre idén ősszel, hogy ápolja és megerősítse a nemzeti, konzervatív és keresztény alapokon nyugvó magyar újságírás hagyományait, tevékenységével segítse a…..
IV. (Parkoló) Béla 2018.12.14 14:08:01
@Sir Galahad: ezzel az abaj, hogy ami helyben tortenik arrol nem szeretnek irni. Tavaly is volt hohelyzet, de tobbet tudtal meg az orszagos hiradobol a szabolcsi utakrol, mint a szon.hu-rol...
Azt megertem, hogy nem akarnak arrol irni, hogy letoltendot kapott az onkormanyzati ceg vezetoje, aki Viktor is meglatogatott, vagy arrol, hogy 1,5 milliardot ki kell csengetni a helyi jaratok uzemeltetojenek, mert szerzodest szegett, de lgalabb arrol irhatna, hogy aznap kell-e felteni a tyukszaros eletet annak akinek kozlekedni kell.
IV. (Parkoló) Béla 2018.12.14 14:11:44
@Sir Galahad: a masik dolog, hogy van olyan nap amikor tobb angliaban megjelent bulvar szintu cikk jelenik meg, mint hazai. Igy akarjak tajekoztatni azokat akik nem mentek ki mosogatni/au pair-kedni/barmitcsinalniamiertfizetnek? :D
Az ókori görögök és rómaiak gazdag nemesei előszeretettel tartottak szolgát a toalett melegítésére. Ezek elsősorban kőből vagy márványból készültek így hűvösebb időben kellemetlen volt ráülni. A szolga akár fél napot is ücsörgött a hideg kövön hogy mire ura megérkezett, kellemesebb legyen a…..
IV. (Parkoló) Béla 2018.12.13 10:50:49
@Jimbo75: ha nem lett volna jo uzletember, akkor masodjara nem veszitette volna el a vagyonat (nem lett volna mit).
Újabb reklámot forgatott a Nespresso nevű kávécégnek George Clooney, ezúttal nem úgy, ahogy az evidensen adná magát - őrülten jóképű sármőrként -, hanem életében először lovagi páncélba bújva. A reklámban egy sárkányt legyőző lovagot alakít, egy trónon ülő uralkodónő alattvalója. A legtöbbeknek…..
IV. (Parkoló) Béla 2018.10.17 11:47:07
@szociál: George Clooney csinalhat barmilyen (sz.r) Nespresso reklamot, Bruce Willis HELL reklamjahoz nem lehet hasonlitani...
A titkos műveletek világában egy jól elhelyezett, megtévesztő információ profi módon történő kiszivárogtatása gyakran eredményesebb, mint számos más erő, eszköz vagy módszer, arról nem is beszélve, hogy mennyivel olcsóbb és rizikómentesebb az összes többi, számba vehető lehetőségnél. 1947-ben a…..
Morvai Krisztina egy, a pestisracok.hu-n megjelent cikkben ment neki A mi kis falunk című sorozat forgatásának, és hát nem is nagyon szarakodott, menten buldózerre ült, és tövig nyomta a gázt. A cikkben rendkívül plasztikus képekben tárják elénk a sorozat helyszínéül szolgáló, 300 lakosú…..
IV. (Parkoló) Béla 2018.08.23 09:51:23
@bozsibozsi:

Ki olyan hülye, hogy egy olyan szituációba keveri magát, hogy odamegy valahová, és utána sérelmezi, hogy mások ott vannak???

Nekem a futball ultrak jutnak eszembe. :)
Kezdjük egy kicsit távolabbról. Nem mondunk nagyon újat azzal, hogy az az évi nagyjából 80 milliárd forintnyi közpénzből működő közmédia, azaz az MTVA feladata az alkotmány és a médiatörvény szerint, hogy kiegyensúlyozottan és sokszínűen tájékoztassa az ország lakosságát a közügyekről. Hogy ez…..
A veszekedés jót tesz  a szerelemnek – mondják a párkapcsolat szakértői – feltéve, ha bizonyos határokon belül marad, különben negatív következményei lehetnek. Marina Cozzolino olasz pszichoterapeuta szerint a „mértéktartó” veszekedés oldja a feszültséget, javítja a kommunikációt, erősíti a…..
Blogadó A Hungaroring varázsában 2018.08.04 19:24:55
Először is leszögezném, nem vagyok sportblogger (bár szívesen lennék), ez a cikkem nem magáról a sportról fog szólni, hanem a körítésről, és a hangulatról. Idén egy nagy álmom vált valóra, több mint 9 évvel azóta hogy követem a sportot (2009.május 24.) sikerült kijutnom a hazai futamra, a "Rolex…..
IV. (Parkoló) Béla 2018.08.06 10:35:09
@gigabursch: Kb ugy van, ahogy mondod. Nekem a Porsche futam hangosabbnak tunt, mint az F1 autok.

@Nortonmanx: Mi is az iden voltunk eloszor, szendvicset mi is vittunk, sot inni valot is. A vizesblokkoknal szepen benedvesitettuk a sapkainkat igy elviselheto volt a Nap ereje.
Mi ugyan az eredmenyhirdetes utan maris indultunk, de mindossze 25 perc alatt kiertunk az autopalyara, pedig nem VIP helyen parkoltunk.
Az igazi kaosz inkabb csutortokon volt a boxutca latogatas. Ott semmi szervezes nem volt...

Jegyarak: Bronz berletunk volt. 2 felnott (+2 gyerek, de az 14 ev alatt ingyenes) berlet volt 150 Euro...

Bloggazdanak:
Balint, majd menj el mas motorsportos esemenyekre is. Mondjuk rally ob/eb/vb futamra. Na, ott van olyan hangulat, hogy tatva marad a szad. :)
Szerencsém van azokkal a CBA-boltokkal, amelyekben vásárolni szoktam. Igaz, van, amelyikbe már vagy huszonöt éve járok, sajnos együtt öregszem az ott dolgozókkal. A fiatal fruskaként megismert pultos hölgy két gyermekes családanya, a hentes kölkei is megnőttek, ismerős arcok, na. És akikkel ilyen…..
IV. (Parkoló) Béla 2018.07.13 12:08:15
@ételizésítő: Csore Gabor.
„Hisztizik??? Én biztos fognék egy poharat, és leönteném vízzel!” Bárcsak annyi pénzem lenne, ahányszor ezt és ennek a "jó tanácsnak" a különböző verzióit hallottam! Most elmesélem nektek, milyen volt az, amikor az ovisom képen öntött egy pohár vízzel. Igen: ő engem. Az ovisom úgy 20 hónapos kora…..
A minap néztem a naptáram és most esett le, hogy hétvégén muszáj lesz szombaton Tökölre kimenni, ugyanis ezer éve nem voltam már egy jóféle autós mulatságon. Sokak számára autóbuzinak lenni többnyire férfias kiváltság, de azért ha megengedtetik, mutatok 3 magyar és 3 külföldi hölgyet, akik azért sok…..
IV. (Parkoló) Béla 2018.06.07 10:33:45
Tegnap kézilabdameccsen voltam, és meglepve láttam tizenéves srácok hátára írva, hogy KÉZILABDA AKADÉMIA. Vagyis annyira nem meglepve a rengeteg futballakadémia után. Az akadémia szó jelentései: 1. A tudomány, az irodalom fejlesztését, ápolását szolgáló intézmény, kiváló tudósok és írók…..
IV. (Parkoló) Béla 2018.05.28 07:55:04
@egyinges: Vivat!
A wikipedian ott van a szovegben is Selmecbanya megelozve a "helyi akademia"-t , de a blogger figyelmet ez bizonyara elkerulte...
Az megvan, ugye, hogy amikor Jack Bauer meredten nézte a CTU-ban a számítógép képernyőjét, és bársonyos hangon suttogva kommentálta az ott látott infókat, akkor Kiefer Sutherland színész egy üres képernyőt bámult? Mert ugye azok nem igazi számtógépek, csak kellékek, műanyag vázak, amik úgy néznek…..
IV. (Parkoló) Béla 2018.05.23 14:01:13
@lenörd hofstadter: 2 perce telt mire rajottem, hogy ascii...
Az üzleti életben eltöltött éveim alatt rengeteg emberrel tárgyaltam sok-sok iparágból. Hol született megállapodás, hol nem. És bizony a megkötött üzletekből nem mindig lett virágzó együttműködés: számtalan nemfizetés, behajtás vagy akár per is lett a vége egy-egy gyömölcsözően induló üzleti…..
IV. (Parkoló) Béla 2018.02.13 14:32:20
@AgiHuszka:
A Miskolci Egyetemen (regi neve NME, Nehezipari Muszaki Egyetem) szokas az emlekgyuru. Elvileg csak azok kaphatnak akik apoljak a diakhagyomanyokat, amik eleg regrol szarmaznak.
Az alapjai 1735-re nyulnak vissza Selmecbanyara.
Dunaujvaros, es Sopron koveti a selmeci hagyomanyokat.
Subba Mötálos jó reggelt! 2016.02.17 07:26:00
Never forget B)..
IV. (Parkoló) Béla 2016.02.17 10:19:25
Az élet császára vagy? Beutaztad a fél világot? Tudod, hogyan kell cipővel kinyitni egy palack bort, kés helyett elég egy fél macska, amikor ketté akarsz vágni egy lepedőt? A családod felnéz rád, mert fejből tudod a bejgli receptjét? Ki kell, hogy ábrándítsunk, rohangál…..
IV. (Parkoló) Béla 2015.12.15 08:31:52
@Parajpuding:
Megnézed, megérted. :D
youtu.be/RVZsYTNFYiI
Mai beszámolóm elsőként nem egy budapesti burgerezésről fog szólni, most Kelet-Magyarországra látogatunk el. Ismerőseim közül többen is ajánlották, hogy ha Nyíregyházán járok, mindenképp próbáljam ki a Burger Pub-ot, mert hozza a budapesti színvonalat. És eljött az idő,…..
IV. (Parkoló) Béla 2015.07.18 17:53:22
@Darkcomet:
Értem én, hogy Te nem szereted, de azt már kevésbé, hogy miért pont ide írod...
Néha azt gondolom, hogy az autógyártóknak van egy részlege, amely a teljesen értelmetlen, már-már abszurd dolgok kitalálásáért felel. Ha létezik is ez a részleg, legtöbbször csak a koncepcióautókig terjed a hatáskörük, de néha ez-az átcsusszan a résen. Mondjuk ehhez jó nagy…..
IV. (Parkoló) Béla 2014.08.11 19:49:22
"Ha létezik is ez a részleg, legtöbbször csak a koncepcióautókig terjed a hatáskörük, de néha ez-az átcsusszan a résen. Mondjuk ehhez jó nagy rés kellett:"

weknowgifs.com/gif/train-ramming-into-tunnel-gif/

Vagy pedig simán átszakították a betonfalat, lendületből. :)

Fogyasztásra én is kíváncsi lennék, bár én olyan 40-60 liter/100 km-re tippelnék.
IV. (Parkoló) Béla 2014.08.11 21:42:25
@Sayniqua: 100/100 már bezines Zil kategória. :)
80/100 pedig már inkább 2 literes WRC :)

25 liter /100 méter (igen, nem elírás 100 méteren fogy el a 25 liter) pedig a traktorhúzó versenyeken szokott előfordulni, amin mondjuk Spitfire )Rolls Royce) vagy Mustang (Allison) repülőből származó motort használnak. Vagy éppen helikopter hajtóművet :) vagy három motort pakolnak rá a vázra.

ezt a kettőt élőben láttam pár éve. "Beteg" hangja van :D
www.tractorpullingmania.it/public/upload/images/gonzaga2007/img_6002.jpg
www.tractorpullingmania.it/public/upload/images/pezzolo2011/dgd_2115.jpg
A mai posztunkban szereplő srác története nem túl hosszú, de annál egyszerűbb. Gyerekkori álmát váltotta valóra potom 200.000 angol fontért, ami nem volt más, mint az, hogy olyan legyen, mint Ken baba. A több mint 20 műtét után mindenki maga döntse el, hogy elérte-e az álmát,…..
IV. (Parkoló) Béla 2014.05.11 09:57:22
hacsaknem Mennyit ér egy telefon? 2014.05.08 09:39:39
Miután világossá vált, hogy egy igazi királyságban a király lányának esküvője népnemzeti, össztársadalmi érdeklődésre számot tartó eseményként van jelen, aligha lepett meg, hogy a történet túlélte a frigyre lépés nemes pillanatát: az ügyészséghez fordult az a pincér,…..
IV. (Parkoló) Béla 2014.05.08 16:22:57
@polgári kór:
Aztán miért visz magával esküvőre nemzetbiztonsági kockázatot hordozó mobiltelefont?
Vagy attól kellett tartani, hogy a lagzi közben éppen kitör a harmadik világháború és ha nincs nála a telefon akkor Moszkvából nem kapja meg az üzenetet, hogy mit kell csinálni?
Amúgy meg, security wipe amivel töröl minden személyes adatot a telefonról, simán böngészőből. Gondolom GPS modul is van a készülékben, léteznek cella adatok, IMEI szám meg egy rakás okosság, pl TEK és titkosszolgálat. :-)
Mi ezen az a durva nehéz? :-)
Hatalmas pénzeket ölni a márkaépítésbe, teljes haderővel folyatatni a hidegháborús küzdelmet a konkurenciával, majd derült égből villámcsapásként nevet változtatni – ha valami, akkor ez a stratégia elsőre igencsak megalapozatlannak tűnik. Márpedig az apród.hu esetében…..
IV. (Parkoló) Béla 2014.04.26 10:40:30
@tisztapista:
Én meg a másiktól kapok agybajt, piszok idegesítő az a kabalajószág.
A hirdetési felület, a hirdetések kezelése sem nyerte el a tetszésem.
Tragédia! Az ország egyik legszebb színésznőjének titulált Gregor Bernadett besokallt a Fókusz egyik riportjától, amiben képesek voltak egykori kapcsolatairól is beszélni, és megsértődött, mint egy hisztis tinipicsa, és mostani faszijával együtt kiszállt a műsorból. A…..
IV. (Parkoló) Béla 2014.03.14 09:33:45
@bollokcs:
Házi Pálinka?
A hajnali járattal érkeztünk haza Budapestre és mitagadást, ahogy kitántorogtunk a reptéri váróból, nem úgy néztünk ki, mint a nyertes sereg, amelyik végigtolta az egészet percről-percre. De azért lelkünk mélyén valahol büszkék voltunk arra, hogy ismét megoldottunk minden…..
IV. (Parkoló) Béla 2013.09.15 21:26:58
@visszakettopadlogaz: @ommm:
Elkerültem a figyelmem, hogy DM-ben a régi és Ojróban van megadva az új ár.
Hát hülye vagyok-e. :-)
IV. (Parkoló) Béla 2013.09.15 21:28:56
@visszakettopadlogaz:
Én is ezért értetlenkedtem. :-)