Regisztráció Blogot indítok
Adatok
pig_debil

0 bejegyzést írt és 25 hozzászólása volt az általa látogatott blogokban.

Admin Szerkesztő Tag Vendég
Szinte biztosra lehetett venni, hogy hamarabb lesz az oldalon valami régi analóg cuccról poszt, mint a manapság egyre elterjedtebb, már-már divatos usb dacról. Aztán mégis azok nyertek, akik az ellenkezőjére fogadtak. Na de most! A kezdeteknél van a vég Ha van a hifinek igazi,…..
Audiofiliában a fekete lemez kettős megítélés alá esik: egyszerre cél és eszköz. Cél abban az értelemben, hogy a rendszerek önmagukban nem szólnak, kell valami, amivel "etetjük" őket, amivel meghallgathatóak. Másrészt eszközök is: ugyanolyan tulajdonságokkal rendelkeznek, mint…..
Amikor még benne voltam, nem nagyon tudtam elképzelni, hogy egy jól megépített szélessávú hangfallal megvalósított hangzásnál jobbat is el lehet érni. Persze voltak a nagy és komoly high-end hangfalak, az ellenfelek -, ahogy a szélessávban hívők emlegetik -, amelyek a maguk…..
Valamilyen csodás véletlennek köszönhetően – valójában a forgalmazó közbenjárásával – lehetőségem adódott, hogy kapcsolatba kerüljek Peter Qvortruppal, az Audio Note Uk. alapítójával, vezetőjével. Nyilván előbújt belőlem az élelmes újságíró és rögtön…..
pig_debil 2014.02.11 21:09:41
Már régóta tervezek egy olyan posztot, amelyben összegyűjtöm a legagyfaszabb zenéket, amelyeket kedves kis országunk képes volt megtermelni az utóbbi években. Az idő eljött, fogadjátok nagy szeretettel ezt a kis csokrot! Figyelem, itt csak egy videó látható, a többiért lapozzatok!…..
Puzsér Róbert posztja Válasz Farkas Attila Mártonnak Nos, kedves FAM! Mindenképpen reagálnom kell a nyuggerkérdéssel kapcsolatos írásodra, mielőtt még gyanútlan és jóhiszemű tömegeket dezinformálnál vele. Bár személy szerint nem lettem megszólítva, mind a ketten tudjuk,…..
pig_debil 2013.06.18 09:46:48
szájtépés helyett miért nem váltjuk le az egész brancsot?

Nem lehet kétszer ugyanabba a folyóba lépni?!

A Szocialista Magyarországért kitüntetést kapták:

Orbán Viktor elvtárs, Székesfehérvár Városi Pártbizottság másodtitkára, a város és Fejér megye szocialista fejlődése érdekében kifejtett elvszerű, több évtizedes munkájáért

Dr. Schmitt Pál elvtárs, a MOB elnöke, több évtizedes szocialista sportvezetői munkájáért és nemzetközi érdeklődést kiváltott tudományos munkásságáért

Kövér László elvtárs, az MSZMP Párttörténeti Intézet munkatársa, két évtizedes ideológiai kutatásaiért

Tarlós István elvtárs, tanácstag, a III. kerületi tanács városfejlesztési bizottságában kifejtett munkásságáért

Bakondy György elvtárs, az Országos Védelmi Bizottság párttitkára

A Munka Érdemrend arany fokozatát kapták:

Semjén Zsolt elvtárs, az Országos Egyházügyi Hivatal titkára

Demján Sándor elvtárs, a Gorsium ÁFÉSZ elnöke

Csányi Sándor elvtárs, az OTP V. kerületi fiókjának vezetőhelyettese

Áder János elvtárs, Csorna város pártbizottságának másodtitkára

A Munka Érdemrend ezüst fokozatát kapták:

Széles Gábor elvtárs, az Ikarus üzemi pártbizottságának tagja

Orbán Győző elvtárs, a Gánti Ércbányák nyugalmazott párttitkára

Pokorni Zoltán elvtárs, a Pedagógusok Szakszervezetének főtitkára

Pozsgay Imre elvtárs, a Hazafias Népfront elnöke

Rogán Antal elvtárs, a Sárvári Gimnázium KISZ-bizottságának titkára

A Munka Érdemrend bronz fokozatát kapták:

Hoffmann Rózsa elvtársnő, gimnáziumi tanár

Lázár János elvtárs, Hódmezővásárhely város tanácsának tagja

Kósa Lajos elvtárs, a Debreceni Városi Tanács előadója

Szíjjártó Péter elvtárs, Győr város tanácsa ifjúsági bizottságának tagja

Matolcsy György elvtárs, minisztériumi előadó

Vona Gábor elvtárs, az ELTE KISZ-alapszervezet titkára

Selmeczi Gabriella elvtársnő, a Budaörsi Szocialista Nőszervezet tagja

Deutsch Tamás, az ELTE Állam- és Jogtudományi Kar hallgatója
Eladnám vagy cserélném VW Golf2 autómat. Néhány adat: Jelenleg 1.9 Tdi alufedeles motor van benne, Gtb 2260vk turbó, 11-es, 3hullámos tárcsás bovdenes Krézi adagoló, Krézi drukklabda, 502 csúcsok, ASD váltó, nagy cooler, 60-as rendszer parragi dobbal. Kb 200Le! Komoly hifivel…..
A (és ez most nem egy névelő volt, hanem maga a név) érdekes dologra lett figyelmes egy prémium üzemanyagot tukmálós tankolás alkalmával, miszerint a százas benzin nem is biztos, hogy annyira százas. Még inkább fura benyomást kelt, hogy a kutas sem tudott magyarázatot adni olvasónk…..
pig_debil 2009.10.18 22:37:11
@yerico1:

Ecsém, h te mekkora egy marha vagy! A kisebb oktánszámura igaz az, amit irtál.

Nézz utána, mielött okoskodsz.
pig_debil 2011.09.25 20:21:48
@yerico1: Fogadjunk, h ahhoz is hülye vagy, hogy utánanézz, mekkorra hülyeséget irtál le.
Tudod, mi kell ahhoz, hogy Ferrarid legyen? Hetvenezer forint, néhány tábla lemez, némi narancssárga festék meg két rugó a kukából. És a rendőr sem büntet meg, ha elkened a száját. Vélemények az azonos című írásunkról...
Varánusz Az abszolút vastagbőr 2010.08.12 21:02:00
Embertársaink némelyikének bármi ráfér az arcára. Olyan felesleges faszságok, mint morális gátlás, lelkiismeret nem zavarja őket, ha pénzről van szó. Amíg az emberek többsége az árvízkárosultaknak gyűjti a segíteni valót, addig mások máshol szemrebbenés nélkül…..
Csokis család Kit car (3.) 2010.06.05 09:26:00
Miután megvettem az autót, elkezdtem filózni, hogy legyen. Persze felhívtam Viktort Londonban, mire rögtön közölte, hogy mehetek hozzájuk aludni, csak ők épp elutaznak nyaralni, de majd a szomszédoknál beadják a kulcsot. (Hogy erre miért nem jó a saját lakásuk, mint más, rendes…..
Csokis család Kit car (1.) 2010.05.24 15:32:00
Igen, ez hosszú lesz. Mint Janikovszky Éván nevelkedett gyerek, csak egyféleképpen tudom kezdeni:Az úgy volt......hogy kinőttük Fixit. Meg úgy, hogy mindig szerettem volna egy öreg autót, egy saját Balambért. Meg úgy, hogy imádom az angol autókat. Ha ezt az ember összerakja,…..
  Sperrdiffi, 180 ló, négy és fél másodperces százas sprint... a gondolatok végigfutnak agyamon és apró izzadságcsíkokat hagynak a homlokon. Ez egyszerűen nem LEHET szar. Életem első Seven-replikája muszáj, hogy jó legyen. Vélemények az azonos című írásunkról...
pig_debil 2009.09.11 10:55:52
@burnsie:

Az enyém felibe van... )))

repecs:
Dizel???
-Nooooooormális???