Regisztráció Blogot indítok
Adatok
cserenkov

0 bejegyzést írt és 415 hozzászólása volt az általa látogatott blogokban.

Admin Szerkesztő Tag Vendég
Előfordul, hogy érzelmi viharba kerülünk – esetleg úgy is, hogy nem kívántuk magunknak. (Nota bene: nem csak szerzetesekkel történik ilyesmi! :) Meglehet hogy, nem szeretnénk, hogy a helyzet így maradjon – legalábbis tudatosan nem –, például azért, mert erkölcsileg nem értünk egyet azzal, ami…..
cserenkov 2017.02.03 19:15:25
@Felicitasz: @hitkétely:
Egy újszülöttnek minden vicc új!
De lehet, hogy velem van a hiba, mert nem születtem olyan zseniálisnak, nagy-tudásúnak, mint ti!
Pacsy, szerintem ez volt az egyik legjobb posztod. Kicsit gyakorlatiasra sikerült, de nekem újdonság volt.
Az, hogy nem sokan szólnak hozzá, az azt is jelentheti, hogy ezúttal nincs min vitatkozni.
2000. december 4-én az Egyesült Nemzetek Szervezetének Közgyűlése az 55/76-os határozatával a menekültek világnapjává nevezte ki június 20-át, amit 2001. június 20-tól kezdve minden évben megünnepelnek. Így kerül sor ennek megünneplésére az idén 2015. június 20-án,…..
cserenkov 2016.09.22 15:47:21
@jabbok: Gratulálok! Önnek sikerült kihámoznia a cikkből a mondandó lényegét! Szegény földönfutó hülyéknek meg kell érteniük ezeket a dolgokat.
cserenkov 2016.09.22 20:50:46
@jabbok: Kedves Jabbok!
Tisztelem Önt, amiért érdemben foglalkozik hátrányos helyzetű gyerekekkel, nemre, bőrszínre, kulturális háttérre való tekintet nélkül! Én bevallom őszintén, hogy kampányolok. Ha mindenki véleményét figyelembe veszem,! akkor azt kell mondjam, hogy az ország 90 %-a kampányol. Ön is! Én is! Megtehetjük szerencsére!
De amit mondott azzal kapcsolatban, hogy bizonyos hátterű lapok írása el se jut Önhöz, egyik fülén be, a másikon ki...Nos ez színtiszta struccpolitika. Ez is egyfajta politikai hozzáállás!
A közösségi médiában a párizsi terrortámadások után egy-kettőre népszerűvé váltak a #PrayforParis, #PrièrePourParis és egyéb hasonló hashtag-ek. Lehet elemezgetni, mennyire a trend áll e jelenség mögött, mennyire valódi ima. Mindenesetre megindította szinte az egész világot…..
cserenkov 2015.11.24 18:21:17
@Aisha Alaenun:

1Épp jött néhány ember, s azokról a galileaiakról hozott hírt, akiknek vérét Pilátus áldozatuk vérével vegyítette. 2Erre ezt mondta: „Azt hiszitek, hogy ezek a galileaiak bűnösebbek voltak, mint a többi galileai, azért, hogy így jártak? 3Mondom nektek: nem! De ha nem tartotok bűnbánatot, éppúgy elvesztek ti is mind. 4Vagy az a tizennyolc ember, akire rádőlt Siloámban a torony, és agyonzúzta őket, azt hiszitek, hogy bűnösebbek voltak, mint Jeruzsálem lakói közül bárki? 5Mondom nektek: nem! De ha nem tartotok bűnbánatot, éppúgy elvesztek ti is mindnyájan.” Lukács evangéliuma 13. fejezet

Mi ebben hiszünk és nem a karmában. Mindenkinek van esélye, akár élete utolsó óráiban is, mint az a jobb latorral megesett.
cserenkov 2015.11.24 19:10:11
@khamul:Az Eagles of Death Metal nem is death metal, csak egy rock'n roll zenekar. A név egy szóvicc.
www.youtube.com/watch?v=sHY1xCl4Qak
A magyar kormány újabb nemzeti konzultációt indít, hogy képet kapjon arról, a magyar társadalomnak milyen érzései, ismeretei vannak a bevándorlásról, és mindezek alapján dolgozzon ki egy stratégiát, mondta Kovács Zoltán kormányszóvivő. A konzultáció kezdeményezését Orbán…..
cserenkov 2015.06.01 14:21:50
cserenkov 2015.06.01 14:24:51
cserenkov 2015.06.04 20:34:18
@Antal József:Bevallom őszintén, én nem értek semmit, amit Ön mond, de hagyjuk a magázást!
Saját mondanivalóm következik:
Valamennyi toleranciát kell mutatnunk, hiszen ezek az emberek lélekvesztőkön menekülnek a Földközi tengeren át, ha el tudod képzelni, hogy mit jelent ez, ha bele tudnál gondolni, hogy micsoda kilátástalanság kényszerít embereket erre a lépésre (sztem. ők is szeretik a hazájukat!), akkor egy kicsit te is toleránsabb lennél.
Az alábbiakban nagyon nagy együttérzéssel és compassioval, együttszenvedéssel szeretnék beszélni arról, amit „sérült férfiasságnak” is mondhatnék. Csak utalásszerűen hadd említsem az ezen a területen támadó nehézségeket: a homoszexualitást nagyon merész dolog…..
cserenkov 2015.05.10 22:01:33
Azokat is, akik nem szoktak minden vasárnap templomba járni – nagyon jó, hogy eljöttetek! Itt vagyunk hát mindannyian. Van, aki hektikus, eseménydús, stresszel teli napok után, kifáradva; van, aki kicsit bosszankodva, hogy nincs „fehér karácsony”; de olyan is akad, aki örül ennek,…..
Nem értek a politikához. A március 15-ei miniszterelnöki beszéd most mégis elgondolkoztatott. Orbán Viktor elég energikusan fogalmazott: „Nem tűrtük el 1848-ban, hogy Bécsből diktáljanak nekünk, nem tűrtük el 1956-ban, hogy Moszkvából diktáljanak, most sem hagyjuk, hogy…..
cserenkov 2014.11.29 19:30:10
@Izrael misztériuma: Én se azt nézem, ki mondja, hanem azt amit mond. Ha így megy tovább, akkor a Népszava még olvasható újság lesz a végén:
nepszava.hu/cikk/1040747-uzenet-a-baloldalra?utm_source=mandiner&utm_medium=link&utm_campaign=mandiner_201411

Egyébként én utálom a Jobbikot, sose szavaznék rá. Ha a választókerületemben egyszer is kényszerválasztásra kényszerülnék, azaz a Jobbik és valamelyik ballib' párt versenyezne, akkor habozás nélkül a ballibbantra szavaznék!
cserenkov 2014.12.01 20:57:16
@Izrael misztériuma:
Én ezt jó ötletnek tartom a kormány részéről! Volt szerencsém dolgozni, hosszú hétvégéken keresztül a nyomdaiparban és a legrosszabb az volt, hogy péntek délután derült ki, hogy kell-e hétvégén dolgozni. Mondanom sem kell, hogy semmilyen programot nem tudtam előre tervezni. A családom, barátaim, az ismerőseim másodlagosakká váltak, sokan el is maradtak. Borzasztó volt.
A vége az volt, hogy pszichiátriára kerültem, mert leépültek az emberi kapcsolataim.
Én azt gondolom, hogy ilyen fontos kérdésnél azok helyzetébe is bele kell gondolni, akik kiszolgáltatottak, akár a mi vásárlási igényeinknek, szokásainknak.
Sztem' ez nem a vasárnapi misére járásról szól!
cserenkov 2014.12.04 17:46:26
@Izrael misztériuma:
Igen, én is 12 óráztam és nem fizették meg. A kétkulcsos adó miatt gazdag lettem és a profitomat elvitte az Állam bácsi!
Egy nemzet, két nép és három nem. Ez lehetne a posztmodern Magyarország legrövidebb leírása. Egy nemzet? Az Alaptörvény egységes nemzetből indul ki. Íme, a sokat vitatott nemzeti hitvallás:  „MI, A MAGYAR NEMZET TAGJAI, az új évezred kezdetén, felelősséggel minden magyarért,…..
cserenkov 2014.05.17 22:48:14
alfahir.hu/o_az_elso_hivatalosan_semleges_nemu_ember

Mi van, ha kitalálja valaki, hogy ő nem is ember, hanem mondjuk isten? (Volt már erre példa) Ezen pörgök mostanában. Mindenesetre a jogászok úgy látszik mindenhez értenek: Irigylem őket!
cserenkov 2014.05.17 23:05:25
@cserenkov:
"Mi van, ha kitalálja valaki, hogy ő nem is ember, hanem mondjuk isten?"
Na jó, ez lehet, hogy közhelyes volt. Isten helyett lehetne pl. ló (akkor lehetne belőle lókolbász is) vagy pillangó, fing, törpeharcsa stb. Asszem itt megcsúszott a pángalaktikus gégepukkasztó!
Van egy varázslatos történet Lukács evangéliumában. A Jézus Krisztus születéséről szóló elbeszélés annyira hozzátartozik az európai kultúra alapszövegeihez, hogy nemre, rasszra, vallási vagy felekezeti hovatartozásra való tekintet nélkül alighanem mindenki ismeri, legalább…..
Egy mostanában elvégzett felmérés szerint az olaszok 59 százaléka azt állítja, hogy nagy segítséget jelent számára, ha foglalkozik saját spirituális kérdéseivel. Sokan merítenek pozitív energiát ebből – és mi tagadás, nem csak Itáliában! Terjedni látszik egyfajta…..
cserenkov 2013.12.09 16:19:57
@matthaios: @Dr. szpahi:
Egyetértek!
cserenkov 2013.12.13 19:15:17
@matthaios:
Egyszerűbb lenne döntenem a vitában, ha tudnék angolul. Ideje lenne már megtanulnom! :) Így nem kellene különböző szűrőkön érkező információkon gondolkodnom. Az Opus Dei megérne egy posztot, mert Dan Brown óta mindenki velük foglalkozik.
Itt egy link:
www.odan.org/escriva_to_franco.htm
@Izrael misztériuma: Itt egy másik! :)
hu.gloria.tv/?media=255199
Shlomo Sand, izraeli történész tavaly ősszel magyarul is megjelent világhírű könyvét olvasom, melynek címe: “Hogyan alkották meg a zsidó népet?” (The Invention of the Jewish People). A könyv bemutatója épp a házunkban volt, amelyen maga a szerző is megjelent. Mindaz,…..
cserenkov 2013.10.16 20:07:16
@cserenkov:Ehhez csak annyit tennék hozzá, hogy nemrég jártam Szarajevóban, ahol a délszláv háború után 23 évvel négy világvallás (iszlám, katolikus, ortodox, zsidó) is él és virul (mint Budapesten) és fantasztikus volt a város hangulata. Annak ellenére, hogy a temetők csurig voltak a polgárháború áldozataival!
Ráadásul a Bosznia-Hercegovinai futball válogatott csoportelsőként jutott ki a brazíliai futballvébére!
Hajrás BIH!
cserenkov 2013.10.16 20:22:26
@m-athos:
Az óváros minimum két napot megér! Viszont a buszok nagyon nehezen tudnak leparkolni itt, de ne legyünk telhetetlenek. Én a 84-es téli olimpia egyik szállásán szálltam meg. Fontos, hogy térképpel menjetek, mert a GPS adatok nagyon elvihetnek a málnásba!
cserenkov 2013.10.16 21:00:50
@m-athos: Volt bizony!
A legnagyobb szám! :) Csupa 6-os, a tökéletes gyakorlat jégtáncban:
www.youtube.com/watch?v=t2zbbN4OL98
Ezekben az órákban Barack Obama elnök látogatása zajlik az Egyesült Államok egyik leghíresebb, Notre Dame nevű katolikus egyetemének tanévzáró ünnepségén. Amint azt hírforrásokból már rég tudni lehetett, az ellentétes vélemények és a két táborra oszlottak szembenállása…..
cserenkov 2013.10.14 19:15:27
@jánosbácsi:
Sztem az orvostudomány erről nem mond semmit!

"Tehát előtte átmegy a hal, meg madár meg mittudomén milyen fázisokon és akkor még nem tekintik embernek!"

Ekkora marhaságot még a liberálisoktól sem hallottam! Azok azt mondják, hogy a magzatnak sem személyi igazolványa, sem TAJ kártája nincsen, így aztán nem tekinthető embernek.
cserenkov 2013.10.14 19:34:13
@jánosbácsi:
Rengeteg orvos van a csalásomban. Édesanyám, édesapám, a nővérem stb... Ilyen marhaságok kinyilatkoztatására nem szánták el magukat!
cserenkov 2013.10.14 19:39:49
@cserenkov:
Meggondoltam magam!
Ez egyáltalán nem off!!!
Jezsuita bloggerek Háziorvosok 2013.09.29 15:31:07
Egy barátom különös történetet mesélt el a napokban. Történt, hogy egy orvostanhallgató felvételizett az egyik egyetemi kollégiumba. Ilyenkor sokféle kérdést tesznek fel a jelöltnek, hogy megítéljék, mennyire tud majd beilleszkedni a közösségbe. A felvételiztető ezért…..
cserenkov 2013.10.01 19:17:47
@munder:
"...nyugati viszonyokhoz képest nagyon nehéz műhibapert nyerni."
Ez egyszerűen nem igaz. Több ügyvédi iroda is van, amely orvosperekre állt rá.

Azonkívül jelentkezzen már nálam az a a szent vagy csak feddhetetlen erkölcsű egyén, aki nem tenné el a hálapénzt, ha a helyükben lenne!
Azt már csak halkan említem meg, hogy egy utcaseprő keres Pesten annyit, mint egy baleseti sebész.
cserenkov 2013.10.14 18:47:04
@munder:
Őt követni azért egészen "emberentúli feladat"!
Újabb hungaricummal dicsekedhetünk. Ledöntöttünk egy szobrot, ami nem is létezett, azaz a ledöntés céljával hozták létre. Ha mondjuk a tettesek egy főiskola vagy egyetem diákjai, és a szobor a rektor vagy dékán képmása, netán egy szigorúan osztályozó tanáré, akinek…..
cserenkov 2013.10.01 18:42:35
@Izrael misztériuma:
Szerinted nem volt ízléstelen ez az egész?
Amikor ők vannak barikádon az rendben?
Mit szólsz Dopeman öncenzúrájához?
Augusztus 20. számomra egy meglepetés-nap volt, mert előző nap este kaptam egy szlovák rendtársamtól egy telefonos kérést, hogy egy Panamából jött jezsuita szeretne Pestre látogatni, tudnék-e segíteni neki az eligazodásban. Őszintén szólva nem voltam túl lelkes a kérésre, mert két napra rá…..
cserenkov 2013.08.28 18:21:42
@bonzoltan:
Köszi a linkeket. El fogom ezeket olvasni, de ajánlok én is valamit, ez is egy jó könyv! Liberálisoknak kötelező olvasmány!

" Miközben tévhiteket siet eloszlatni, hamisítások ellen kel ki s a cinikus ateizmus korszellemével szegül szembe, Hesemannak eszében sincs eltagadni az egyháziak esendőségét, a katolicizmus bűneit. Csupán az arányosság, az igazságosság, a méltányosság elvét kéri számon a bírálókon."

www.nol.hu/lap/konyvszemle/20090627-fekete_legendak
Szeretném folytatni a témát, amit rendtársam megkezdett. Az elmúlt napokban utána olvastam a dolgoknak és az ennek során megfogalmazott  gondolataimat szeretném most megosztani veletek. Elnézést, hogy hosszú lesz...
Lukács evangéliumában mondja a feltámadt Jézus két búsuló tanítványának: „Hát nem ezeket kellett elszenvednie a Krisztusnak, és így bemenni dicsőségébe?” Utána pedig, „kezdve Mózesen és valamennyi prófétán, mindent megmagyarázott nekik, ami az Írásokban…..
cserenkov 2010.03.31 09:54:24
@namwen: @minstrel:
Igazán nem akarok okoskodni, de ti nem érzitek úgy, hogy az ősbűn elkövetése nem a múltban történt, hanem a jelenre is vonatkoztatható!
Nem emlékeztek olyan eseményre az életetekből, ami hasonlít ahhoz, amikor Ádám és Éva eszik a tiltott gyümölcsből?
cserenkov 2010.04.05 11:01:30
@csaba_a_purszk:
"Óckódásom oka a következő hittétel:

"Isten örök teremtő tevékenységgel úgy teremtette a világot, hogy a világ időben kezdődött""

Az idő Isten előtt nem létezett, mondta Szent Ágoston. Stephen W. Hawking (aki egyébként ateista) egyetértett vele, mondván, hogy a nagy bumm előtt tényleg nem létezett idő!
Stephen W. Hawking. Az idő rövid története
Gondoltam, valamiképp innen Rómából is be lehet kapcsolódni az ünneplésbe, így aztán kerestemben örömmel fedeztem fel, hogy Orbán beszédét a Lánchíd rádió közvetíti. Meg is hallgattam, bár a vége felé kétszer-háromszor is megszakadt, de azért jó volt hallgatni a beszédet,…..
cserenkov 2010.04.04 12:43:19
@Karakó: Végignéztem a hsz-eidet. Itt el fogod unni magad!
Eléggé megbolygatta az egyházat mostanság a sokfelé megjelenő visszaélések híre. Beszélgetések, találgatások, az egyház jövőjét fürkésző tekintetek, becsődölő Vatikánról és egyházmegyékről szóló hírek keltek szárnyra, és mindezt erkölcsi csődre vezetik vissza, és…..
cserenkov 2010.03.30 16:05:08
@Felicitasz:
50 vagy 500 mindegy, 1 is sok. de korrekt cikknek nevezni valamit egy olyan újságból, amelyik csak akkor szakért katolikus kérdésekben, amikor botrány van, az egy kicsit durva.
Nem akarom az egészet kielemezni, csak egy apró csúsztatás a sok közül.
„Szent Pál korinthusiakhoz írt levelében határozottan a nősülés mellett foglal állást: „A kicsapongás veszélye miatt (...) legyen minden férfinak felesége és minden asszonynak férje." (1. Kor. 7,2)."
Kimazsolázza a neki tetsző részeket a Bibliából!
De ezt nem írja le (1. Kor. 7,7)
Pál tehát határozottan a nősülés mellet foglal állást, de nem veti el a cölibátust.
A cikk állítása igaz, kicsit bővebben nem igaz.

Elég az a botrány, ami van, nem kell nagyobbítani. Pl. XVI. Benedek egyáltalán nem falazott a bűnös papoknak. Erről korábban volt link. Keresd meg, ha érdekel egyáltalán,( vagy csak az egyirányú üzeneteket szereted te is, mint oly sokan?) mert az embernek tényleg nincs kedve százszor ugyanazt elmagyarázni.
cserenkov 2010.03.30 16:24:34
@Felicitasz: @cserenkov:
Elnézést, de az indulatok nem vezetnek sehová! Még az ilyen visszataszító dolgok esetében sem. Tudni kell lehiggadni most is, nem szabad elhárítani a felelősök felelősségét, de nem kellene azokba is bűntudatot programozni, akik nem tehetnek semmiről!
Röviden szólva együtt kell érezni az áldozatokkal, anyagi és erkölcsi kárpótlásban kell részesíteni őket. A botrányokozókkal szemben eljárni, de brutális keresztény módon segíteni kell nekik is.
A történteket pedig tisztán kell látni. Sokféle szempontból elemezni a botrányt. Az igazságnak ki kell derülnie, de azokat is belekeverni közvetett vagy közvetlen módon, akik nem tehetnek semmiről, az is botrányos dolog.
cserenkov 2010.04.04 12:35:00
@-JzK-: Ez kicsit hosszú volt, de tartalmas és olvasmányos. Számomra pedig új. köszi
Universitas Kiadó, 2009   moly.hu  Németh László, Schöpflin méltatásai     Jó hogy nincs szobra régi kedves literátoromnak: a fiatal irodalmár most lebontja Osvát váteszi szobrát… majdnem a talpazatáig. Fájt, de el kellett fogadnom: Osvát nem volt az…..
cserenkov 2010.03.31 21:04:25
@marós: Egyetértek.
Bár nem tudok sokat a Nyugatról, de abban, hogy ez a lap (hogy is mondjam?) a magyar irodalomtörténet egyik legnagyobb hatású, máig ható (fokozzam a közhelyeket?) jelentősséggel bír, abban óriási szerepe van Osvátnak, a szürke eminenciásnak.

"Nem indult zseniként, se íróként, se kritikusként: szakmai pályáján még Gyulai, khm, nem kicsit ódon, klasszicista esztétikája a bibliája, „erősen normatív” bíráló. szerkesztőként majd messze meghaladja önmagát, illetve a gyulais kereteket."
A LÉNYEG PONT EZ! Ő erre tette fel az életét, a munkáját. Nem írásra, nem kritikára, hanem szerkesztésre. Mai szóval mondhatjuk producernek.

Adyval sokszor voltak fasírtban. Párszor kihúzta néhány cikkét, mire Endrénk úgy válaszolt, hogy százfelé érdeklődnek a cikkei iránt, de mégis a Nyugatnál maradt.
Amikor Párizsból hazajött - az ominózus veszekedés után - Érdmindszentre, már mint "Drága Ernőm" megszólítással postázta a szösszeneteit Pestre.
cserenkov 2010.04.01 07:48:31
@szamárfül:
Nem vitázom, hanem kommentelek!
Ezt írtad:
"Fájt, de el kellett fogadnom: Osvát nem volt az a zseni, akinek tartjuk - kritikusként egyáltalán, lapszerkesztőként pedig inkább szerencsés, hogy barátai a feneke alá gründoltak újabb és újabb, a Nyugat esetében egy végre életerősnek bizonyuló lapot"
Ezt próbáltam cáfolni!
  Az utóbbi hónapban, személyes tapasztalat következtében sokat törtem a fejem:mit tegyünk a fekete báránnyal? Nem ígérem, hogy egy blogbejegyzéssel megoldatik a probléma. A kérdést viszont szívesen felvetem, és meglátjuk, mi sül ki belőle.   A kérdés…..
Egyszer régebben ígértem, hogy írok Teréz anya lelki naplójáról, amit nemrég adott ki magyarul a Vigilia Kiadó. Elég megrendítő könyv. Majdnem botrányos: a Time magazin akkoriban címlapon hozta. Egy szerzetesnő „titkos életéről” szól. Nagyjából arról, hogy a…..
cserenkov 2010.03.24 09:55:28
@izrael miszteriuma:
"A szegénységet hírdető és a Jézusi tanításhoz visszatérő mindenfelé szaporodó eretnek mozgalmakat a pápa a saját fegyverükkel akarta legyőzni, ezért alapította kolduló rendeket"

ha tényleg a Jézusi tanításhoz tértek vissza, akkor miért voltak eretnekek. Pl. az albiak, a bogumilok stb.
Egyetlen pápa sem aalapított kolduló rendet, max engedélyezett.
cserenkov 2010.03.26 09:42:41
@kis_csirke: @jabbok:
És mi van, ha a nagy plagizátor kavart valamit az életében.
Teréz anya csíphette a szemét annyira, hogy extra módon rángassa meg.
cserenkov 2010.03.28 12:14:23
@kis_csirke: Jézus azt mondta a kereszten, hogy "Atyám miért hagytál el engem". Szerintem jogos a párhuzam. Jézus isten volt, de ember is. Mind a kettőt fontos kihangsúlyozni. az istenségét és az emberségét is.
De erről a hitviták már lezárultak kb. egy pár száz év alatt. Mindenesetre nagyon úgy nézett ki, hogy az ariánusok fognak győzni.