Regisztráció Blogot indítok
Adatok
F173

0 bejegyzést írt és 457 hozzászólása volt az általa látogatott blogokban.

Admin Szerkesztő Tag Vendég
Hatalmas lépést tettek előre a megújuló energiaforrásokra alapozott kapacitások az elmúlt napokban: Németországban először kapott kivitelezési engedélyt egy olyan tengeri szélerőműpark, ami a tervek szerint lényegében szubvenció nélkül is megáll a lábán, azaz nem kell állami támogatással biztosítani…..
MKK-blog Merre tovább Dél-Pesten? 2017.03.17 09:40:00
Előzmények A sokszínű, vagy ha úgy tetszik, zavaros dél-pesti vasúthálózat jövője régóta vita tárgya. Az olimpiai tervek kapcsán ismét előtérbe került ez a térség, sőt a NIF Zrt. egy komplex megvalósíthatósági tanulmányt is rendelt a témával kapcsolatban. Mostani bejegyzésünkben ehhez a munkához…..
Új útibeszámoló-sorozatunkban már hoztunk néhány indokot arra, hogy Bulgáriában járva ne csak a tengerpartot keressük fel, és azt is megtudhatták olvasóink, hogy a legtöbb vonatot és azok legérdekesebb járműveit is fővárosban, Szófiában lehet megtalálni. Akinek viszont a…..
Egy éve lettem a Wizz Discount Club tagja és az ezzel kapcsolatos tapasztalataimat szeretném megosztani az érdeklődőkkel. Úgy kezdődött, hogy arra kerestem az interneten, hogy van-e a Wizzairnek törzstagsági kártyája. Ekkor találtam rá az ERSTE Wizz hitelkártyájára, ami nagyon megtetszett és azóta…..
F173 2017.02.04 23:43:03
@laptop szerviz: Szófia nagyon jó hely, de megfelelő elvárásokkal kell indulni! Jó a kaja, nagyon olcsó, kiváló éjszakai klubok vannak és szépek a lányok :) A metró a repülőtérig meg ki, de a taxi is olcsó. Sok a római korból megmaradt rom és a várostól 1 órányira vannak nagyon jó síterepek.
Ha az idei évben megengednél magadnak egy kis luxust és még külföldre is elutaznál, akkor gyorsan pakolj össze és ülj fel a következő repülőre! Talán kevesen tudják, de januárban és februárban a légitársaságok nehezen töltik meg a járataikat, ezért ilyenkor szuperolcsón…..
Hongkong megosztó, s az egyes emberekben egészen másképp csapódik le. Vendégszerzőnk, virágelvtárs hosszú évek tapasztalatával a háta mögött a Hongkongot szerető külföldiek táborát gyarapítja, míg bennem - igaz, mindössze kétszer jártam arra, a rajongás egy sokkal alacsonyabb foka lelhető fel. Így…..
Tévedés azt gondolni, hogy nyaralni és relaxálni csak az otthontól távol lehet. Mai bejegyzésünkben bebizonyítjuk, hogy otthon is lehet szuper nyaralást csinálni, csak néhány "szabályt" kell betartani! Sokan vannak, akik anyagi vagy egyéb okok miatt nem engedhetik meg maguknak azt, hogy…..
Gratulálunk Vékony vásárló barátunknak! Valószínűleg hosszú békés élet vár rá, ha így folytatja, egészen elképesztően egészséges lélekre vall ugyanis, ahogy a további gyomorproblémák elkerülése érdekében levonva a tanulságokat, de fortyogó düh helyett szarkasztikus humorral bírt beszámolni a leírása…..
F173 2016.09.03 14:58:38
@Vernon Sullivan: "Egy olcsó, bulis nyaralást szerettünk volna, ugyanis idén nem tudtuk összehozni a megszokott közös fesztiválozást."

Ha a Sziget fesztiválra mentek, akkor is arra panaszkodtok, hogy túl zajos volt és nem lehetett aludni a sátorban? :) Bulizni akartok, de nem bírjátok a zajt :)
F173 2016.09.03 15:01:37
@Pink Petsch: Voltam Romániában is, de az tényleg a 80-as évek. Bulgáriában viszon már vannak nagyon szép és modern helyek, amelyek 100%-ban megfelelnek a 21 század kívánalmainak.
Fiers Gábor Ha már nekünk, magyaroknak soha nem jött össze, hogy egy igazán ütős Magyarország vagy Budapest imázsfilmet készítsünk, nézzük meg, hogyan népszerűsítik fővárosunkat a világban a vloggerek. Hátha ebből rájövünk, hogy mi a fontos egy ide látogató külföldinek, mit néz meg, mit…..
Hát, nem tudom, hogy szeretnék-e 60 négyzetméteren lakni 69 millió forintért. Persze, kinek mi a prioritás. Ha más szemszögből nézzük, minek is venne valaki nagyobb házat, ha elég neki két szoba is? Ez mondhatni „környezettudatosabb”, fenntarthatóbb szemlélet. Mindenesetre egy szinte barokkos…..
Persze mindenütt vannak külföldiek is börtönben - viszont az Egyesült Arab Emirátusokban a börtönben lévők nem kevesebb mint 92 százalékát teszik ki.Monacóban is majdnem 90; de például Luxemburgban is több mint 70 százalékuk külföldi (ezzel az aránnyal Szaúd-Arábiát is…..
Szinte hetente jönnek a bejelentések a budapesti járatnyitásokról, nagyon helyes. A legfrissebb, tegnapii bejelentés arról szól, hogy Szófiába is repül novembertől a Wizz Air Budapestről, ami nem csak a 3-4 ezres jegyek miatt kúl, de több szempontból is érdekes fejlemény. De először a paraméterek.…..
F173 2016.02.28 11:00:22
@slowMotion: Én a csomagmizéria miatt meg a Ryanair nem szeretem. Becsomagolja az ember a laptopját, pénzét, iratait a kézicsomagba, erre a Ryanair azt mondja, hogy ez a kézicsomag már nem fér fel a gépre és elviszik a lenti csomagtérbe, hogy az ember aggódhasson a cuccaiért! Sokkal korrektebb a Wizz air politikája, amikor minden kézicsomag felfér a fedélzeti csomagtárolóba.
A francia kormány bejelentette: 1.000 kilométernyi utat fognak leburkolni tartós, a környezeti behatásoknak ellenálló napelemekkel, amelyekkel 5 millió ember áramigényét kívánják fedezni. Emellett Michiganben átlátszó napelemeket fejlesztenek; az olcsóbb, tartósabb perovszkit napelemek pedig már…..
A világ népessége 2100-ra meghaladja majd a 10 milliárdot, vagyis a századfordulóra várhatóan 11,2 milliárd ember él majd a Földön. A világ jelenlegi lakossága 7,3 milliárd fő. Ehhez képest az elkövetkezendő 15 évben több, mint egymilliárddal nő majd a népességszám, 2050…..
Lelőttek egy afgán migránst a bolgár-török határon − adtuk hírül pénteken. A hivatalos történet szerint a huszonöt éves afgán férfit a tarkóján érte egy gellert kapó lövedék, mikor bolgár határőrök a határtól harminc kilométerre megtalálták az előlük menekülő…..
Clarence Saunders álma - az automata bolt - első tagja Memphisben (Tennesseeben) nyílott meg 1937-ben. A feltaláló-tulajdonos szerint a következő öt évben a sorban nyíló üzletek évente 5 milliárd dollárnyi forgalmat fognak lebonyolítani...
Amit Nile Niami csinál, az túlzás nélkül történelmi dolog, hiszen a filmproducer-ingatlanfejlesztő nemes egyszerűséggel az Egyesült Államok történetének talán legdrágább családi házát építteti meg. Ötszázmillió dollárért. (fotók: mccleandesign.com) Azért félmilliárd…..
Jó hírem van azoknak, akik utálnak kézzel mosogatni. Tudósok szerint ugyanis rengeteg vizet pocsékolunk el, ha nekiállunk a förtelmes házimunkának, a baktériumokról nem is beszélve..A megoldás bizony a mosogatógép! Bár ekkor is figyeljünk arra, hogy az edényeket ne csak…..
F173 2015.05.25 21:14:46
@Katalin Markovics: Úgy látszik soha nem volt mosogatógépe, ezért ír ilyen hülyeségeket!

A modern mosogatógépek legalább annyira strapabíróak, mint a mosógépek, azaz 5-10 évente max. egyszer kell szervizelni. Édesanyámnak 12 éves mosogatógépe van, amelyet egyszer sem kellett még szervizelni!

Ha kicsi a család vannak kisebb mosogatógépek is, de a mosogatógép minden baktériumot megöl függetlenül a tárolási napoktól! A bacik nem csak a forróbb bacik víz halnak meg, hanem az agresszívebb mosószer miatt, amelyet kézi mosogatáskor nem bírna el a kezünk.

A gépi mosogatással nem csak pénzt, de időt is megtakarítunk. Ha csak napi fél órát takarítunk meg, az is évente 180 óra, azaz több, mint egy hét szabad időnk lesz.
Főszerkesztői jegyzet Orbán Viktor halálbüntetéssel kapcsolatos kijelentése után sokan formáltak véleményt a témában, és az ügy már az európai politikában is hazánk számára kínos hullámokat vert. Egy EU-tagállam miniszterelnöke halálbüntetést akar? "Újabb magyar…..
F173 2015.05.01 10:15:36
@desw: "Nullánál biztos több ilyen eset volt. És ha csak egy ártatlan ember életét meg lehetne menteni a nagyon szigorú büntetéssel, akkor már megérte."

Nullánál sokkal több eset volt, amikor egy büntetlen előéletű ember is ölt. Akkor öljük meg az összes embert a földön preventív szándékkal, hogy ne legyenek gyilkosságok :)
F173 2015.05.01 10:44:58
@Dr_utcai_arcos: "Hagyjuk már ezt a társadalmi lelkiismeretet. Be is bna, ha mindenért az egész társadalomnak kellene a ruháját megszaggatnia. "

Ha felhatalmazod a bírót, hogy öljön és az ő ítélete miatt megölnek egy ártatlan ember, te nem fogod magadat felelősnek érezni a dolog miatt? Majd ha egy családtagodat ölik meg ártatlanul akkor sem fogsz érezni semmi felelősséget?
F173 2015.05.01 10:48:41
@Jules Verne: Te mondtad, hogy hajlandó lennél ártatlan embereket is megölni, mert lehet, hogy gyilkoltak és én vagyok a hülye :)
Február 1-jei hatállyal kezdetét vette a forintosítás, azaz a devizaalapú hitelek forintra történő átváltása. Ezzel egy időben pedig a bankoknak is több száz milliárdot kell visszafizetniük ügyfeleiknek az olyan tisztességtelen eljárások miatt, mint például az…..
2014-ben a német szélenergia-termelés és szélenergia-ipar átlépett egy bűvös határt, legalábbis ami az offshore (tengerbe telepített) szélerőműveket illeti. Az év végére több mint egy gigawattnyi, egész pontosan 258 széltorony 1049,2 megawattnyi kapacitását kapcsolták már…..
F173 2015.01.26 18:10:10
@Éhes ló: Látszik, hogy életedben nem foglalkoztál energetikával! És mi van ha baleset történik egy atomerőműben és hirtelen kiesik 1-2 giga kapacitás vagy az ukránok leállítják a gázt? Minden áramtermelő rendszert jelentős tartalék kapacitásokkal szoktak építeni és egy egy erőmű kiesése nem szokott nagy gondot okozni! A szél lehet, hogy nem fúj állandóan, de éves átlagban elég megbízhatóan hozza az általa elvárt teljesítményt! További biztonságot jelenthet a rendszerben egy szivattyús-tározós erőmű is, amelyt Magyarországon a Pilisben akartak építeni . A németeket meg méregzöldnek nevezni eget verő baromság. Inkább tanulni kellene tőlük és nem lehülyézni őket!
F173 2015.01.26 18:16:26
@na4: milyen komoly számítások állnak az állításaid mögött? Egy szélturbina felállítása nagy költség, de a fenntartása már messze nem az. (1 GW széltúrbína kapacitás ára egyenlő 1GW atamerőmű árával)
A szélturbina tornya viszont vasbol van és megfelelő korrózió védelem mellett akár örök életű lehetne. A Párizsi Eiffel torony 100 éves, de Indiában van egy 1600 éves vas torony is.
Lezuhant a legnagyobb ázsiai fapados légitársaság egyik gépe. Eddig a legnagyobb, legbiztonságosabb gépekkel repülő nagy low-cost cégek biztonsági statisztikája világszerte hibátlan volt, nagy kérdés, mennyire ijednek meg most az utasok a fapadosoktól. Lezuhant az Indonesia Air…..