Regisztráció Blogot indítok
Adatok
Pisze

51 bejegyzést írt és 42 hozzászólása volt az általa látogatott blogokban.

Admin Szerkesztő Tag Vendég
digitus medius ’98-as 3 puttonyos 2009.12.02 21:13:46
Aszú. Egy ’98-as 3 puttonyos. Nem kiemelkedő évjárat, de első kóstolásra zamatos. Számít is nekem, nem vagyok borszakértő. Jaj még mennyi olasz bor van lent a pincében...hallom ahogy hívogat...de nem mehetek…de de akkor elkezd vinnyogni, meg beriasztásnál is és…..
Igen, tudom, a megrovás minden szintje jogos. Kicsit (igazából nagyon) elhayagoltuk a blogot mostanában és gondolom lelkes törzsolvasói táborunknak ez nem esett jól. Engedjétek meg, hogy azzal a nagyon gyenge, de igaz, kifogással éljek, hogy nagyon (kurvára) nehéz mostanában az…..
Forrás: sodi.freeblog.hu..
Babits Mihály első műveivel a Holnap című antológiában jelent meg (1908). Fekete ország című versével nagy botrányt kavart, mert Ady Fekete zongora c. művével egyetemben érthetetlennek találták.  ..
KKBK Túl a tűréshatáron 2009.08.22 17:48:00
A minap az egyik bevásárlóközpontban jártam, körülnéztem a monitorok között. Megálltam az egyik előtt, magam mellett egy idősödő Úriemberrel. A különböző monitorok mindegyikén az egyik kereskedelmi televízió esti híradója ment, vezető hírként hozva Sólyom László…..
A minap az egyik bevásárlóközpontban jártam, körülnéztem a monitorok között. Megálltam az egyik előtt, magam mellett egy idősödő Úriemberrel. A különböző monitorok mindegyikén az egyik kereskedelmi televízió esti híradója ment, vezető hírként hozva Sólyom László…..
KKBK Üdv Mindenkinek! 2009.08.15 19:34:00
Mostantól Én is a blog írója lettem és szeretném néhány előző írásomat bemutatni a digitusmedius.blog.hu-ról bemutatkozásként. "bársonyos népírtás" kora a felvidéken 2009.07.27. 16:55 | Pisze |   Úgy tűnik a szlovákok a nyelvtörvény beiktatásánál nem…..
Pisze 2009.08.16 21:28:35
@Tom Bobb: Köszi Tom, jólesnek a szavaid!
Ez a blog tényleg nagyon jó és sok színvonalas írást láttam rajta, de a külalakban tényleg segíthetnél egy kicsit, hogy áttekinthetőbb legyen és szebb, bár gondolom tesz-vesznek is vannak törekvései ez ügyben mert írt róla Nekem, de a segítség és az új ötletek mindig jól jönnek!:)
Pisze 2009.08.17 08:30:11
@Mr Falafel:
Ezekkel a dolgokkal már az előző blogomban is találkoztam, vannak ilyen emberek, sajnos nagyon sokan, akiknek a liberális média a fejébe ültette, hogy a cigány kérdésről beszélni fajgyűlölő, a magyar értékeket szeretni; követni szélső jobboldali.
Ezekkel az emberekkel folyamatosan harcoltunk a különböző posztok során, de sosem tudtak megrendíteni a hitemben, véleményemben mert teljes szívemből érzem, hogy azok igazak és nem egy kizsákmányoló, butító hatalom termékei.
digitus medius Kedves Olvasók! 2009.08.15 19:27:35
A mai naptól cikkeink olvashatóak lesznek a kkbk.blog.hu-n. Ez egy konzervatív jobboldali blog ahová meghívásos alapon sok blogger ír különböző blogokból. Mindenkinek ajánlom, remek posztokat olvastam ott. Természetesen a digitus medius is megmarad!Szóval mostantól találkozunk a…..
Gondolom sokan találkoztak a liberalizmus térhódításának egyik következő gyöngyszemével. Lilly Allen "művésznő" gondolom jó kis provokatív médiafogásnak gondolta új Fuck you című dalát amitől busás bevételt remél. A videó tömören arról szól, hogy Mindenki…..
Simándy József (Kistarcsa, 1916. szeptember 18. – Budapest, 1997. március 4.) magyar operaénekes (tenor).Az oldaldobozban Erkel Ferenc Bánk bán-jának Hazám, hazám áriája hallható.Magyarország egyik leghíresebb tenoristája volt, akinek hangja és alakja elválaszthatatlanul forrt…..
A történet befejező része. - Jó napot, engem Frankel Józsefnek hívnak. A Ganz családnál felszolgáló. A tények a következők: Ganz úr ötlete erről az ebédről oly hirtelen jött, hogy megfelelő számú munkaerőt nem voltunk képesek keríteni az eseményhez, ezért Ganz úr úgy…..
Úgy tűnik a szlovákok a nyelvtörvény beiktatásánál nem állnak meg. Ján Slota újabb és újabb megmozdulásai a törvények általi magyar népírtást tűzték ki céljukul. Bár persze nem olyan látványosak és drasztikusak mint a Hitleri intézkedések, de eredményük és…..
Akkor következzen a novella második része a kitartó olvasóknak:) Szombat   Mindjárt frissebben kel és szorgosabban indul munkába a szegényember, ha fejében van, hogy a vasárnapi nagyebéd már nem csak nevében lesz kiadós. Ahj, csak az a kabát érkezzen meg Ödön bátyám,…..
3 részre osztva, naponként 1 résszel, szeretném bemutatni egyik kedvenc saját készítésű novellám:Vissza a feladónak! - címmel Péntek - Figyeljenek az illesztésre! Még mindig visszhangzanak füleimben a művezető öblös kiáltásai, pedig már vagy egy hete befejeztük a…..
Márai Sándor (1900. április 11. - 1989. február 22.)A bal hasábban hallható két vers: Mennyből az angyal (1956), Halotti beszéd (1951)Kivel is kezdhetnénk nemesebben a sort mint az egyik legnagyobb hatású magyar íróval-költővel, Márai Sándorral.Márai életútja az egyik…..
digitus medius Újdonságok 2009.07.24 20:39:29
Úgy döntöttünk, hogy egy kicsit átfazonírozzuk a blogot a tartalmi bővítés céljából. Szeretnénk magyar kultúrális és történelmi tartalommal is megtölteni a blogot így mostantól a bal hasábban ezen témában láthattok majd videókat illetve a videóhoz kapcsolódva minden…..
A teljes szétmorzsolódás szélén táncol az SZDSZ, hála Istennek. Alapító tagjainak nagy része már kilépett, a megyei fejesek száma is erőssen megfogyatkozott. Nem rég megválasztott új elnökük, Retkes Attila, tett még egy gyenge kísérletet az elmúlt 20 év magyar politikai…..
Pisze 2009.07.20 23:45:36
@Tom Bobb: Köszönöm, tartsd meg eme jó szokásod, ha van hozzáfűzni valód az írásokhoz, nyugodtan kommentelj, szívesen látjuk!
digitus medius 2009.07.16 19:21:00
Teq: a tegnapi írásomból kifelejtettem valamit. egy látogató elájult és jól beverte a fejét ezért le kellett vinnünk az ambulanciára. ott épp egy 30-as éveiben járó férfit vizsgáltak ki, akinek kb. két éve becsípte valami az ujját, és gondolta h majd ő otthon kezelgeti…..
digitus medius 2009.07.14 17:56:00
Elnézést a kevés postért Kedves Olvasók, de nyári gyakorlaton vagyunk a balesetin így elég kevés időnk marad a blog kezelésére, de ígérjük azért próbálunk majd feltenni 1-2 aktualitást.Mindenesetre addig is örömködjünk az szdsz széthullásán:)..
http://w.blog.hu/2007/07/04/nagy_magyarorszag_nem_orszag Az alábbi linken olvasható borzadájra szeretném felhívni a blogunkat látogatók figyelmét. Ezeken az írásokon nem felidegesíteni szoktam Magam, annál inkább elsírni. Emberek oly mérhetetlen fájdalmán ír kacagó szarkazmussal…..
Pisze 2009.06.23 21:44:40
@xr: Na látom ide is átjöttél pocskondiázni Minket. Te nevezel Minket suttyóknak aki idejössz és ismeretlenül, bármilyen értelmes gondolat nélkül szitkozódsz? Persze valószínűleg nincs semmi véleményed, csak szeretsz feszültséget kelteni. Ezt hivatalosan provokátornak hívják, csak remélni tudom, hogy megváltozol. Minden jót!
Nem igazán tudok más szót használni mint, hogy vérlázító. Valószínűleg a szlovák törvényalkotók is szeretnék eltörölni az utolsó bizonyítékait is annak, hogy ha trianon nem lett volna, szlovákia sem lenne a térképen.Azon buzgó jogvédők akik fel szokták kapni a fejüket a…..
digitus medius Részegszótár:) 2009.06.28 09:25:56
- Méézsör - Még egy sört - Szeretnék még egy sört kérni. - Ndüzed - Van tüzed? - Kérem adjon tüzet. - Gyogizsdzsaj - Jó kis csaj! - Nagyon vonzó az a nő. - Mofaszan - Mi a f...sz van? - Bocsánat, nem értettem amit mondott. - Húúaze - Hú, b....zeg! - Rövidesen rosszúl leszek. -…..
Anya pólóján: Büszke vagyok a meleg fiamra.Fiú pólóján: Büszke vagyok a leszbikus anyámra.Apa pólóján: Nem meglepő, hogy iszom...