Regisztráció Blogot indítok
Adatok
b.agoston

86 bejegyzést írt és 26 hozzászólása volt az általa látogatott blogokban.

Admin Szerkesztő Tag Vendég
Ez az év is eltelt, és úgy látom, egyetlen bejegyzést sem írtam. Legalábbis ide nem. Na, nem azért, mert ne történt volna sokminden. Sőt, annyi minden történt idén, hogy blogbejegyzésekre nem is maradt idő. Így év végén azért jó visszaemlékezni az elmúlt 366 napra, szóval meg is teszem. Az idő…..
Az 1956-os forradalom és szabadságharc 60. évfordulója kapcsán két héten keresztül két UV-szerelvény közlekedik menetrend szerinti forgalomban Budapesten. A BKK közleménye szerint „Korhű villamosok járnak november 4-éig az 1956-os forradalom évfordulója alkalmából”. Mai…..
Szinte hihetetlen, de két éve már, hogy 2014. március 28-án, pontban déli 12 órakor elindult a menetrendszerű forgalom a budapesti M4-es metró vonalán. Az évfordulót kihasználva a következő időszakokban néhány bejegyzésben a metróval fogok foglalkozni. Bemutatom, mi indokolta a…..
Kedves érdeklődők! A VTN idén egy nappal rövidebb a szokásosnál, ezért úgy döntöttünk, hogy a helyszínt a verseny kezdete előtt nyilvánosságra hozzuk. A 2016. évi Várostervezési Napok helyszíne:..
  A Déli bezárása ismét szóba került. Sajnos, úgy tűnik, minden eddiginél komolyabb veszély fenyegeti. Így aztán kénytelen vagyok erről is írni. A legnagyobb baj, hogy a probléma sokkal mélyebb annál, minthogy valakik tévesen gondolkodnak a város szükséges fejlesztéséről. A…..
  Egyre inkább közeledik január 16-a, amikor várhatóan megindul a forgalom a budai fonódó villamoshálózaton. Vagy legalábbis egy részén. Vagy csak átadják. Vagy?  Egyáltalán, mi tartozik hozzá a projekthez, és mi nem? Ezekben próbálok rendet tenni egy kétrészes…..
b.agoston 2016.01.20 21:44:29
@frn: Köszönjük a hozzászólásodat.

Az valóban elég nagy probléma, hogy Budapesten még nem készült el egy átfogó városfejlesztési stratégia. A Balázs Mór terv (www.bkk.hu/wp-content/uploads/2014/06/BMT.pdf) ennek egy jó első lépése, de a stratégiai tervezést folytatni kéne.

Véleményem szerint az M0 körgyűrű sok helyen annyira kívül van, hogy onnan befelé nem lehet elég gyors közösségi közlekedést biztosítani. A metrók idáig hosszabbítása ésszerűtlenül drága lenne, és a külvárosban a metró nem elég gyors (80, legfeljebb 100 km/h-s utazási sebesség megállásokkal tarkítva kevés.)
A külsőbb területeken, ahol nem túl sűrű a beépítés, és van hely, felesleges alagutat fúrni, a felszínen is lehet gyorsan haladni, pl. villamossal. Ráadásul a külső területeken az emberek is ritkásabban élnek, azaz a metrónak is kisebb forgalma lehet. Az M4-es metrónál ez lett elrontva, ugyanis a potenciális utasok száma is kevesebb annál, mint ami metrót igényelne. Ezért kellett volna a metrót legalább az M7 autópálya alá kivinni, hogy ott lehessen kialakítani a P+R parkolót. Ha az autópályától még be kell kavarogni az őrmezői parkolóhoz, akkor nem lesz gyorsabb a dugóban várakozásnál sem.

Az a határ, ahonnan ez reálisan lehetséges, kb. a Hungária körgyűrű vonala, de ez sem teljesen egyértelmű, mindenhol egyedileg kell vizsgálni - például hogy hol férne el a kívánt méretű parkoló.

A rakpartok szélesítését óvatosan kezelném: a Duna medrébe való beavatkozás nem triviális, hogy megoldható. A Margit híd felújításakor alatta a budai rakpartot kissé kiszélesítették, de azt is meg kellett előzze egy részletes modellezés, hogy hogyan változnak az árvízszintek. Az az egészen kis, kb. száz méter hosszban kb. 5 méteres szélesítés is, ha jól emlékszem, 1 cm-rel megemelte az árvízszintet. Ha 10 centivel emelkedik, az már súlyos probléma lehet. Szóval a rakpartok szélesítését nem feltétlen lehet erőltetni.

A Margit híd nem lett a pillérekig visszabontva. A Duna felőli oldalon a pillérbe fúrtak egy alagutat, mert az új statikai számítások alapján erre volt lehetőség; de a pillért ezen kívül valójában nem módosították.
A másik irányban pedig azért nem lehet szélesíteni, mert ott van a HÉV alagútja, amire nem lehet rátenni a hídpillért, másrészt a fal másik oldalánál közvetlenül ott van a megállóhoz vezető lépcső.
(Ha hozzá is nyúltak volna a pillérekhez, legalább egy nagyságrenddel drágább lett volna, mint a vágányfonódás megépítése.) 2006-2008-ban pedig nagyon úgy tűnt, hogy soha nem lesz ott villamos. (Sőt az volt a terv, hogy az ötös metró megépül, a HÉV-alagút felszabadult volna, és oda kerültek volna a villamosok ezen a szakaszon.)

Budapest középtávon leginkább megoldandó feladata a Nagykörút tehermentesítése. (Akár úgy is, hogy a villamosok leköltöznek kéregvezetésbe.) Mert amekkora forgalmuk van, az ver néhány metróvonalat a világban...

Az észrevételeid amúgy nem rosszak, csak a forgalom sokkal inkább belváros-központú, és a költségekben pedig sokkal nagyobb a különbség az egyes ágak (busz, troli, villamos, hév, metró) között, mint azt gondolnád. :)
 Az előző részben ismertettem a Budai fonódó villamoshálózat két fő projektjét, a Bem rakparti ágat és a Széll Kálmán téri ágat. Mai bejegyzésemben a kapcsolódó projekteket mutatom be: érintve a Széll Kálmán teret, a Clark Ádám teret, és persze az új, CAF villamosokat is.  A két ág mellett tehát…..
Ez tavalyról is elmaradt. Most sincs sok időm, de azért összefoglalom az elmúlt két évet, címszavakban. 2014. Dürer szervezés, döntő (csak első nap...). Németország, Karlsruhe, tram-train, DB Gold Bahn Card (Szocsi téli olimpia, német aranyak), ingyen utazás, Rhein-Neckar…..
 Szeretettel köszöntöm a Kedves Olvasókat a Kör-Vas-Út blogjának indulásakor!  Az első bejegyzéshez egy igen aktuális, sokakat érdeklő témát mutatunk be, a hamarosan átadásra kerülő Budai Fonódó Villamoshálózatot. Az alábbi bejegyzésben arra a címben is szereplő,…..
Tavasszal egyszer érintettük már ezt a témakört, amikor nyilvánosságra került egy projektlista, amelyben a döntéshozók megjelölték a 2020-ig megvalósítani tervezett fővárosi fejlesztéseket. A tapasztalatok azt mutatják, hogy egy ilyen szituációban ami kimarad, az garantáltan nem épül meg meg/át az…..
b.agoston 2015.10.20 14:02:15
Tavaly egy TDK-ban megvizsgáltam az utazásiidő-változásokat.
Újpalota felől nem lassabb átszállni a 7E-ről az M4-re, majd a Kálvinon az M3-ra (beleszámítva az átszállási időket is), mint volt korábban a "piros hetessel". Aki Újpest irányába megy tovább, az ugyanarra a metróra száll át a Kálvinon, mint szállt volna a buszról a Ferencieken; aki dél felé indul, az eggyel korábbit is elér így; szóval senki sem veszít vele időt azzal, hogy a 7E csak a Blaháig jár.

Az a baj, hogy Újpalota kérdését nem lehet úgy vizsgálni, hogy az embernek ne jutna eszébe a "kellett volna" szókapcsolat...

Ha a villamosok megépülnek, és az Erzsébet hídon is átmennének, akkor a Rákóczi úti buszokat teljesen ki lehetne váltani, legfeljebb a 8-110-112-178 maradna meg, ezek a vágányokon vezetett buszsávban elférnének.
A 24-est is ki lehetne vinni az Erzsébet hídon átmenő járatokon felül Újpalotáig, a 28-as, 37-es meg a Blahánál becsatlakozhatna, és ezek is átmehetnének a hídon, ezzel elég vonzó belvárosi kapcsolatot adhatnának.

Ami probléma, az az, hogy az Erzsébet híd jelen állapotában nem bírja el a villamosokat; a pályalemezt ki kell előbb cserélni. Amíg ez nem történik meg, valahol végállomás kell. És a probléma ezzel van: ha az előbb említett buszokat buszsávban akarjuk vezetni, akkor a villamos végállomását olyan helyre kell tenni, ahol a végállomás mellett a buszsáv is elfér, és az úton is legalább 1-1 sávot meghagyunk. Ebből a szempontból a Ferenciek és az Astoria szerintem szűkös, a Blaha esetleg szóba jöhetne. Vagy azt mondjuk, hogy amíg az Erzsébet híd "fel nem újítódik", marad a Keleti. Nem a legjobb megoldás, de addig (meddig?) nincs nála sokkal jobb.

A megállási rend elég komoly kérdés a Keletitől kifelé. A baj az, hogy igazán nagy megálló kevés van, csak úgy, mint igazán kis megállóból is. Keleti, Zugló vá., Bosnyák tér, aztán Újpalota a nayok; de igazán kicsi pedig csak a Cházár A. utca, befelé a Hermina út; meg a Bosnyák és a körvasút közötti megállók. A többi közül egyiket sem gondolom "jobban kihagyhatónak" a többinél, mindegyiknél megállni viszont elég sok lenne...
 Majdnem két órán át tartott, amíg tegnap este leírtam, ami a(z első) maratonimról eszembe jutott. Sőt, kevesebbet, mert néhány dolog még ki is maradt. Gondolkoztam, hogy azt a posztot egészítsem-e ki, vagy legyen még egy, ez utóbbi mellett döntöttem. Ahhoz képest, hogy úgy…..
Ágó blogja Az első maratonom 2015.10.15 01:09:28
 Ahogy hétfő hajnali posztomban megígértem, részletesebben is leírom, hogy hogyan is zajlott az első maratonim. Emlékezetes volt, az biztos. És abban is biztos vagyok, hogy máskor is meg fogom próbálni, sőt a 4 órán belüli időt is. "The marathon. How an average runner becomes…..
Ágó blogja Νενικήκαμεν 2015.10.12 01:44:11
 Maratonista vagyok!  Megcsináltuk, lefutottuk! Peti is, és én is célbaértünk. Az időm: 4:08'34", elsőre nem is rossz.  Majd még lesz hosszabb poszt is, de most aludni kéne. Röviden azért leírom, mi volt. A legfontosabb, nem volt fal. 30 után kezdett nehezedni, de nem volt…..
 Holnap maraton.  Az előző (tegnap élesített, ám még tavasszal írt) posztomban már szerepelt ez a Szent Ágoston–idézet. Sok jó, a maratonnal kapcsolatos szállóige ismert, többet én is kijegyzeteltem magamnak; de ezt mégiscsak a védőszentem mondta. És elég jó ahhoz, hogy egy…..
Az alábbi bejegyzést már áprilisban megírtam, azonban - én se tudom, miért- eddig még nem élesítettem. Már csak 4 nap van a maratonig, úgyhogy most végre olvashatóvá tettem.Ismétlem, a gondolatok áprilisiak, az azóta történteket még talán összefoglalom majd egy külön…..
Az európai nemzetek fölött immár 56 éve létezik egy eleinte 6, ma már 28 tagot számláló gazdasági szerveződés, amely a jobb, hatékonyabb gazdasági-társadalmi rendszer kialakulását célozza az öreg kontinensen. Bár a tagországok közös döntése, hogy mit tekintenek közös…..
b.agoston 2014.10.07 01:47:22
"A kocsifutások pontos kiegyenlítése aztán életre hív olyan bizarr megoldásokat is, amikor" a Chopin gyorsvonat (Metropol EN) bécsi stokkja MÁV-START kocsikból áll. (Közben itthon meg "nincs kocsi", és 140-es IC-menetvonalak vannak a győri vonalon.)

Amíg a vasúttal kifizettetik az összes tényleges költséget, a közúton meg nem (vagy csak részben), addig tök felesleges az összehasonlítás. (A vasút a pályahasználati díjakkal akkor is elkéri a pálya fenntartásának költségét, ha 1) nincs is pályafenntartás és 2) ezzel az állam csak az egyik zsebéből a másikba tolja át a (nem létező) pénzt. Ezzel szemben a személyautók számtalan módon fizetnek adót és hasonlókat, mégis csak a töredékét fizetik ki az okozott hatásoknak. (Pl. légszennyezés.) A buszok meg főleg, hiába van e-útdíj, ha az autóbuszok továbbra is "matricát" vesznek csak. Pedig az autóbuszok gyakran még a megengedett tengelyterhelést (115kN) is túllépik, amit a kutya nem ellenőriz, így akár az is előfordulhat, hogy több kárt tesznek az úthálózatban, mint a kamionok. Így azért könnyű olcsóbbnak lenni...)

500-1000 kilométeres távon a vasút simán veri a repülést is - amíg az ember kiér a reptérre a városból és átesik a reptéri procedúrákon, majd érkezés után majdnem ugyanez még egyszer, az bizony nagyon sok idő.
Nem véletlen, hogy a Metropol folyton dugig van, ahogy a railjetek is.
Szerencsésebb fejlődésű országokban a vasút az autót is simán veri. Bécs-Salzburg 300 kilométer, railjettel 2:22 perc, ezzel alsó hangon 30 percet ver az autóra, pár nappal előre megváltva 24 euróért, órás ütemben, de még IC-k is vannak, kicsivel hosszabb menetidővel.
Ágó blogja Holnap ZV 2014.06.24 12:12:00
Hát, igen, ez a nap is eljött. Diploma beadva, a bírálatokat is megkaptam, nem rosszak. :) Holnap délelőtt záróvizsga, benne a diplomavédéssel. Még küzdök a prezentációval, hogy valahogy beleférjek 10 percbe. A tételeket nagyjából már tudom. A "nagyjából" nem tűnik soknak,…..
Ágó blogja 34 óra 2014.05.15 02:10:05
34 óra van a diplomaterv beadásáig. Na ez nem fog megtörténni (természetesen), marad a pótbeadás, mindenesetre péntek délig meg kell szerezni a 90%-os aláírást, ami azt jelenti, hogy további konzultáció nélkül be lehet fejezni. Egy konzultáció még mindenképp kell, de…..
Ágó blogja Konferencia hetében 2014.04.22 01:29:20
Szombaton lesz a 3. Zielinski Szilárd Konferencia, amelynek én vagyok a főszervezője. Mivel van még vele meló, nem írok hosszan... http://szakkollegium.vpk.bme.hu/konferencia, https://www.facebook.com/zielinski.konferencia A Baukongress nagyon jó volt, érdekesek voltak az előadások, jó…..
Ágó blogja Sűrű napok előtt... 2014.04.02 23:05:24
Sőt még annál is sűrűbb napok előtt. Holnap Bécsben Baukongress, végül csak egy napra megyünk, az első nap esti díszvacsora után (Bécs városa (és polgármestere) látja vendégül a konferencia résztvevőit a Rathausban) jövünk is haza. Így legalább el tudok menni pénteken a…..
Hát igen, ez is eljött, szombaton bérmálás. Nem tudom, eddig miért nem került még erre sor. De jobb később, mint soha! Ma megvolt az azt megelőző szentgyónás és a liturgikus próba is. :) A hét híre még, hogy pénteken (igen, holnapután!) indul az M4 metró. Sok baja lesz…..
Ágó blogja Bevállaltam 2014.02.27 00:46:07
...a Zielinski Szilárd Konferencia főszervezőségét, Molnár Bianka (KVÚ-)tagtársammal együtt. És már benne is vagyunk a sűrűjében. (Mennek a viták is...) Ami biztosnak tűnik, az az, hogy április 26-án lesz. A többiről majd később írok, ahogy kezd kikristályosodni a dolog. A…..
Ágó blogja Németország után 2014.02.16 23:56:54
 Sőt, már farsang után is. De ne szaladjunk ennyire előre! Élménydús 10 napon vagyok túl, annyira, hogy bőven nem lehet mindent leírni. Úgyhogy minden alábbi szigorúan a teljesség igénye nélkül íródott. Szinte biztos, hogy lesz még ilyen témájú posztom, ha el nem felejtem.…..
Most épp itthon. A Düreren elvégeztem a feladatomat. A nyomtatóval megint volt némi kavar, emiatt bő 20 perc késéssel kezdtük a regisztrációt, és a kihirdetetthez képest 4 perc késéssel, 9.39-kor be is fejeztük. (A programot úgy terveztük, hogy 9.45-ig tarthat a regisztráció, ám…..
Ágó blogja Hosszú túrák előtt 2014.02.06 02:16:20
...és alatt. Mert igazából már elkezdődött. Emiatt (is) rövid leszek. Szóval, ma - miután aláirattam a külső konzulensemmel a diplomamunka jelentkezési lapomat, "leugrottam" Veszprémbe, átvenni a jegyemet a Löwen meccsre. Tényleg csak egy ugrás, Kelenföldről 1:20', bár az…..