Regisztráció Blogot indítok
Adatok
.:Leonardo:.

0 bejegyzést írt és 68 hozzászólása volt az általa látogatott blogokban.

Admin Szerkesztő Tag Vendég
Run Morro bűvész csütörtöki Ferrari-eltüntetés "egyik lehetséges" metódusának elárulása kapcsán ismét előtérbe került a bűvésztrükkök nyilvános leleplezésének kérdése.  A vélemények nagyjából egybevágnak: Bűvészblog Facebook csoportjában egybehangzóan…..
Ma (március 20-án) este 22:30-tól a tv2-n a Frizbiben: Lui, Holcz Gábor, Hajnóczy Soma, Christian Panthera és Danny Blue lesznek a vendégek. Az ajánló szerint: "törlik a szépségkirálynők memóriáját, dobozból meglepetés vendéget húznak elő, sőt még a műsorvezető…..
.:Leonardo:. 2013.03.25 10:50:32
Van különbség aközött, hogy elhívnak egy TV műsorba szerepelni, és aközött, hogy egy saját TV műsorod van.

Ha elhívnak szerepelni, akkor nagy a valószínűsége, hogy nem olyan szögből és nem olyan "távolságból" fognak lefilmezni, ahogyan azt kellene. Nem Te választod meg a díszletet sem, ahol bűvészkedsz, illetve még az asztalt sem te viszed, ahová a kellékeidet lerakod. Közben valójában nem is Te vagy a középpontban, hanem a műsorvezető, aki bármikor megzavarhatja az előadásodat és élvezhetetlenné teheti a műsorodat. Ezek csupán apróságoknak tűnnek, de mindegyik megnehezítheti a bűvész munkáját.

Televízióban bűvészkedni más, mint élőben. Javaslom, próbáljátok ki.

Csak egy példa: Nekem David Copperfield gyűrűs trükkje jobban tetszett az önálló TV-s műsorában, mint a reggeli hakni műsorban, pedig ugyanúgy adta elő.

Ha saját TV műsorod van, akkor mindent úgy tudsz beállítani, ahogyan a számodra a legkényelmesebb. Biztos lehetsz abban, hogy minden úgy működik körülötted, ahogyan annak ebben az esetben működnie kell. Ha meg esetleg elrontottad a felvételt, mert hibáztál, akkor újra veheted az egészet.

Ilyen módon a végén a "késztermék", amelyet a nézők elé raksz, lehet akár teljesen tökéletes is. Minden attól függ, mennyi munkát fektetsz bele abba, hogy minden a lehető legjobban hasson.

Nézd meg például a Stand Up Comedy-seket, azt hiszed, hogy minden poén úgy vág, mint a borotva? Azt hiszed, minden mondat hibátlanul kijön minden előadó száján? Nem. Egyszerűen, ami nem jó azt vagy kivágják, vagy újraveszik.

Legfeljebb a végén a vicces bakikból összeállítanak egy bakiparádét. Elvégre is emberek vagyunk.

Ez a TV Magic.

Ezt csinálja Penn&Teller is. És mindenki, aki jó műsort akar létrehozni.
.:Leonardo:. 2013.03.26 09:32:10
Bemásolok ide egy 2006-os cikket:

----------------------------------------------------------

A brazil Globo TV, 21 bűvésznek volt köteles kártérítést fizetnie, mert a bíróság döntése értelmében leleplező műsorával szinte ellehetetlenítette a művészeket.

A filmben a fekete álarcot viselő "Mister M" amerikai bűvész mutatja be, hogyan kell végrehajtani a legnépszerűbb trükköket: nyulak cilinderben, ember "kettéfűrészelése", stb.

"Mister M elrontotta a varázslás varázslatát" - állította Paulo Roberto Brito Martins, aki a felperes "varázslók" egyike volt. Martins több mint harminc éven át lépett fel, mint "Tony, a mágus". A férfi azt állította, hogy az elmúlt három éve alatt közel 110 millió forintnyi realt vesztett, mert olyan mértékben zuhant az érdeklődés műsora iránt, miután bemutatták a leleplező filmet.

Műsorát a helyi televízió is levette programjáról a Mister M-mel készült film után.

A bírósági döntés értelmében a Globo TV-nek ki kellett fizetnie mind a huszonegy bűvész becsült bevételkiesését 1999-ig visszamenőleg! Becslések szerint az illuzionisták bevétele 60-70 százalékkal csökkent az elmúlt négy évben (2002-2006) a trükköket bemutató műsor miatt.

----------------------------------------------------------

Persze a fenti példával ellentétben én nem javaslom azt, hogy kártérítést fizessen bármelyik TV csatorna, nem az a cél, hogy pénzt csikarjuk ki bárkitől, mindössze annyit kellene elérni, hogy ne legyen bűvésztrükköket leleplező adás a televízióban, hogy ne sérüljön tovább ez a szakma.

Helyette legyenek bűvészműsorok a televízióban!
És akkor vegyen mindenki egy nagy levegőt. Olyan mélységekbe fogunk alámerülni, amire a blog történetében kevés példa volt eddig. Valahogy a hazai bűvész közösséget szereti az ember egy kis családias közösségként elképzelni, ahol mindenki ismer mindenkit és az emberek segítik…..
.:Leonardo:. 2013.03.18 09:27:26
.:Leonardo:. 2013.03.19 10:11:49
@Botond99: A kérdőívem 3 féle nézőtípust határol be.

Az első az, aki nem foglalkozik a bűvészettel semmilyen szinten, de szereti ha bűvésztrükkökkel szórakoztatják. Bennük megtörténik a "csoda" illúziója is.

A második az, aki ismeri a trükkök működését, napi szinten foglalkozik a bűvészettel. Ő benne nem vagy csak nagy ritkán történik meg a "csoda" illúziója.

A harmadik az, akit bármi érdekelhet, ami leköti a figyelmét. Nem rajong túlzottan semmiért, még a bűvészetért sem. Neki teljesen mindegy, hogy lát-e bűvésztrükköt vagy sem.

Nem csodát látnak a színpadon. Ebben tökéletesen egyet értünk!

Hogy egy régi klasszikust (magamat) idézzem: "...a nézők visszakapják a csoda illúzióját..." :)

Bocs, de már annyiszor leírtam.

Az utolsó mondataiddal is teljesen egyet értek.

De most gondolj bele. Ha egy átlag ember, aki nem foglalkozik a bűvészettel semmilyen szinten, azzal szembesül, hogy a televízió képernyőjén keresztül az arcába nyomják a trükkök megoldását, majd később elkeveredik egy bűvészműsorra, ahol ugyanazt látja, akkor:

Átéli a "csoda" illúzióját?

Nem.

Sikerül a trükkökkel becsapni?

Nem valószínű.

Jól fog szórakozni?

Elképzelhető, de semmivel nem kap többet, mint egy bármilyen más hasonló színvonalon összeállított színházi előadáson.

Hogy mi ezzel a probléma?

Az, hogy elveszik a bűvészet lényege.

A bűvész nem csalni fog, hanem csak csalni próbál. Nem lesz ügyes a néző szemében, hiszen a néző már tudja, hogyan kell csinálni. Bár ez egy felszínes tudás, de ez a legveszélyesebb. Azt hiszi mindent tud. Ismered Te is: "Minél többet tud az ember akkor jön rá, hogy mennyire nem tud még semmit."

Ezért nem szabad a trükköket leleplezni és a laikus nézők arcába nyomni.

Akárhogyan is számolom az én egyenletem végén ez jön ki:

A leleplezés árt a bűvészetnek.
.:Leonardo:. 2013.03.19 11:55:41
@Gyertyán Balázs:Most gondolom az jár a fejedben, hogy ki ez a tök ismeretlen "Leonardo" nick nevű valaki, aki itt próbál érvelni a szakma becsülete mellett?

Én egy átlagos bűvészettel foglalkozó ember vagyok, aki sokat dolgozik a ebben a szakmában, és csak érdekel a szakma jövője és úgy látom, hogy bajban van. Úgy látom, hogy egyre kevesebben mennek el bűvészelőadást nézni. Már többnyire csak "bűvészek" járnak más bűvészek előadásaira. A nézőket már kevesebb százalékban érdekli a bűvészet, mint évekkel ezelőtt és ez ellen tenni kellene a szakmának.

De úgy tűnik, hogy még ezen az egy ponton sincs egyetértés. :)

Persze, én is szeretem nézni a bűvészeket, a bűvészvideókat, illúziókat és úgy, hogy közben tudom mindegyik trükk megoldását, de én nem vagyok egy átlag néző, mint ahogy Te sem.

Ha a nőző ismeri a mutatvány titkát, akkor legfeljebb ügyesnek tűnhet a néző szemében (ld. szaporodó billiárdgolyók).

Nem fogok most belemenni, hogy milyen egy jól felépített előadás, korábban már máshol részletesen leírtam, és szerintem a bűvészet lényegében tökéletesen egyet értünk. Tudom, hogy a "kellékbemutató" típusú előadás nem jó, bár a mai napig sokan űzik és telepakolt furgonnal járnak fellépni.

A bűvészet művészete az, amikor minimális kellékkel tartasz látványos, tartalmas és szórakoztató műsort.

Én magam nem aggódom, ha leleplezik a klasszikus trükköket, amelyet a mai napig műsoron tartanak és előadnak a bűvészek a világon minden felé, hiszen nekem vannak saját trükkjeim, amelyekkel talán tudok meglepetést szerezni.

Mint írtam, én a szakmát féltem.

Szerintem a trükkök leleplezése az egyik ok, amely odavezetett, hogy egyes előadók műsorára még 100 néző sem megy el szórakozni.

A másik ok a szakma felhígulása. Így a nézőket nagyon sok rossz tapasztalat éri a bűvészekkel kapcsolatosan. De ebbe most nem megyek bele.
Ha szeretnél a legnagyobb bűvésztorrent oldalra ingyenes meghívot kapni és hozzáférni több tízezer bűvész oktatófilmhez ingyen, akkor kattints a továbbra. Van egy rossz hírem. Nincs meghívóm az oldalra, fent sem vagyok rajta. A bűvésztorrent oldalakra jellemzően elég nehéz…..
.:Leonardo:. 2012.09.22 11:21:47
A bűvészettel szerintem az a gond, hogy nagyon sok csaló és tolvaj került be a szakmába, hazai és nemzetközi viszonylatban egyaránt. Ezek a személyek nem tisztelnek senkit és semmit. Magát a bűvészetet is félreértelmezik. Fogalmuk sincs arról, hogy hogyan kell bűvészkedni és emiatt nem is bűvészek igazán.

A Youtube-os leleplező videók, a Tv-s leleplező műsorok, a Torrent oldalakra feltöltött videók, könyvek mind ártanak a bűvészetnek és a bűvészet megítélésének.

Nincs egy összetartó társaság, egy csapat, akik kiállnának egymás mellett vagy a bűvészet mellett, a kreátorok és a szerzői jogok mellett. Jelenleg bárki bármit megtehet, amit csak akar és amit csak a lelkiismerete elvisel. Ha valakit meglopnak, annak sajnos egyedül kell megvédenie magát. Még a Nemzetközi Bűvészek Szövetsége sem tesz még csak egy apró lépést sem senki érdekében.

És ez szomorú.

A bűvészetben az a "rossz", hogy a trükkök nagyrésze önmagában is megállja a helyét, vagyis nem kell feltétlenül jó előadónak lenned ahhoz, hogy érdekes legyen az, amit mutatsz. Ezáltal könnyű sikereket elérned minimális energia befektetésével. A másik "rossz" az, hogy a laikus néző nem tud különbséget tenni a trükkök és azok nehézségi szintje között, hiszen nem azt látja, amit az előadó csinál, hanem azt látja, hogy megtörtént egy "csoda". A bűvészet csupa ellentmondás és "bonyolult" (kifordított) logikai összefüggések sorozata, és szerintem emiatt kell egy bizonyos értelmi szint ahhoz, hogy egy ember felfogja és megértse az összefüggéseket.

Az ingyen elérhető kalóz bűvész tartalmak azért károsak, mert akik ezeket töltögetik és gyűjtik, másoknak ingyen osztogatják, leleplező videókat gyártanak, azoknak fel sem fogják, hogy nem a trükk a lényeg, hanem az előadásmód. Viszont ha a trükköt leleplezik, akkor az megmérgezi a legjobb előadást is. Azt látják, hogy a trükkök megoldása egyszerű, emiatt félreértelmezik a trükköket és alul értékelik azokat, úgy érzik, hogy ezek "primitívek" és emiatt lelkiismeret furdalás nélkül adják tovább az ingyen szerzett tudást. De azt nem látják, hogy a laikus nézők számára megfelelő módon előadva ezek örökké titkok maradnának, és mivel nem látják, emiatt nem értékelik a kreátor munkáját, és magát a trükköt sem.

Egy példa a leleplezett trükk mérgező hatására:

A bűvészműsorom végén karikákat forrasztok össze, majd szedek szét, szépen zenére megkoreografálva. Minden effektet megtapsolnak a nézők, és látványos is a rutin, mivel nagy hulahopp karikákkal csinálom... A műsor végén odajönnek hozzám és mondák, hogy nagyon jó volt a karikák összeforrasztása és hogy nagyon ügyes vagyok, mert nem lehetett látni semmi csalást, de Ők tudják, hogy a karikák el vannak vágva és úgy akasztom össze, hogy ügyesen eltakarom a vágást, másképpen ezt nem lehet előadni, mert látták a TV-ben, hogyan kell ezt csinálni.

Erre mit lehet mondani? Megmérgezte az előadást az, hogy lelepleztek a TV-ben egy karika trükköt.

Mondanom sem kell, hogy én nem úgy csinálom, mint ahogyan azt a kínai karikákkal kell, nincs elvágva egy karika sem. De a laikus néző nem tud különbséget tenni, hiszen Ő csak a "csodát" látja és nem azt, amit valójában csinálok.
.:Leonardo:. 2012.09.22 17:48:59
@bűvész bácsi:

Ha észrevetted, idézőjelbe tettem a "rossz" szót, és később kifejtettem, hogy mi benne a rossz...
.:Leonardo:. 2012.09.23 09:31:54
Mi kell ahhoz, hogy lopott tartalmat töltsön le valaki a torrent oldalakról?

Ti azt mondjátok, hogy egy kliens program, meg digitális jelek. És nem bűn az, ha letöltjük a digitális jeleket, amelyeket mások „felkínálnak”.

De hogyan születnek ezek a digitális jelek, amelyeket oly nagy lelkiismerettel töltögettek?

Úgy, hogy valaki ellopja, majd megossza másokkal!

Tehát itt már egyszer lopás történt, 1 DVD-t vagy bármi mást elloptak, megkárosítva ezzel a kreátort, aki kifejlesztette a trükköt, és megkárosítva a kereskedőt, aki nem kis pénzt fektetett a termékbe és annak reklámozásába.

Mi történik akkor, amikor letöltesz egy illegális tartalmat?

Az történik, hogy Te magad is ellopsz 1 DVD-t!

Lényegtelen, hogy mire használod a lopott tartalmat, ha még csak bele sem nézel vagy nem tanulsz belőle semmit sem, Te magad is elloptad és bűnt követtél el, amellyel megkárosítottad a kreátort és a kereskedőt.

Mi történik akkor, ha seedelsz?

Az történik, hogy az általad is ellopott tartalmat megosztod másokkal, és ezzel hozzájárulsz ahhoz, hogy mások könnyebben és gyorsabban lophassanak. És ismét megkárosítottad a kreátort és a kereskedőt.

Közben a lelkiismereted teljesen tiszta, mert nem fogod fel, hogy mit teszel!

Mi kell ahhoz, hogy sokáig fennmaradhass a torrent oldalakon?

Egy nagy csomó seedelni való anyag.

És ezeket honnan szeded elő?

Amit már letöltöttél, vagyis elloptál, vagy amit a pénzeden megvásároltál, és most lopod el azzal, hogy seedeled, annak reményében, hogy minél tovább fennmaradhatsz a torrent oldalakon. És ismét megkárosítasz egy kreátort és egy vagy több kereskedőt.

Közben a lelkiismereted teljesen tiszta, mert szerinted egy árva fillér kárt nem okoztál, közben észre sem veszed, hogy többszörösen is megkárosítod a kreátorokat és a kereskedőket.

Azon panaszkodsz, hogy drága a DVD, közben észre sem veszed, hogy Te magad is hozzájárulsz ahhoz, hogy drága legyen a DVD, mert a kreátor és a kereskedő kénytelen drágábban adni, és kénytelen minél kevesebb trükköt felrakni egy korongra.

Egy nagy csomó kreátor meg már most úgy döntött, hogy ki sem adja az újításait, hanem inkább Ő maga mutatja be azokat. A gyengébb újításait meg kiadja DVD-n.

És most eljutottunk azokhoz a bűvészekhez, akik valóban tanulni szeretnének valóban jó dolgokat a kreátoroktól. Ők hajlandóak megvenni a tudást és nem károsítanak meg senkit. Megveszik a drága DVD-ket, amely miattad is drága. Te magad helyett és mások helyett, akik lopnak, azok helyett is fizetnek.

Tehát Tőlük is lopsz!

De a lelkiismereted teljesen tiszta, mert nem látod az összefüggéseket!

És még folytathatnám…

A lényeg az, hogy észre sem veszed mekkora károkat okoznak a torrent oldalak és az, hogy letöltesz és megosztasz másokkal illegális tartalmakat.

Azt hiszed hogy a lelkiismereted tiszta, közben észre sem veszed, hogy több százezres, vagy milliós károkat okozol a kreátoroknak, a kereskedőknek és a becsületes bűvészeknek egyaránt.

Ha nem érted, hogy mivel okozol kárt, olvasd végig újra azt, amit írtam és gondolkozz el rajta.

Még mindig tiszta a lelkiismeretetek?
Nem tudom, hogy Hayashi hány ország tehetségkutatójában szeletelt már szamurájkardjával uborkát, de ez a kínai srác sokkal menőbb. Az elején azt gondolná az ember, hogy óriási muhaha lesz, aztán 1:45-től lesz lenyűgöző a dolog.Csak zárójelben: azért az elég durva, hogy még…..
7. Joker Magic Days 2011 Arany Varázspálca Bűvészverseny eredmények:Mikro verseny győztesei:Arany Varázspálca: Badár TamásEzüst Varázspálca: Vida JózsefBronz Varázspálca: Bill Magic (Ausztria)Junior különdíj: Boldog István…..
"Ahhoz, hogy sikeres legyél és beutazd a világot nem kell tudnod ezer kártyatrükköt. Egyedi jellemednek és egyéniségednek kell lennie és kell hogy legyen egy három perces produkciód, ami erős és hatásos." Rudy Coby   ..
.:Leonardo:. 2010.11.14 08:21:47
Copperfield AZ ILLÚZIONISTA. Így, csupa nagybetűvel. Nem csoda, ha mindenki őt akarja koppintani. Nade azért talán szó szerint mégsem kéne. Az Origami amúgy is minden idők talán legtöbbet koppintott illúziója. Elöször jöjjön a mester előadása: És most Mr. Copycat, aki…..
Pár hete hallani pletykákat arról, hogy egy hazai mentalistának tv specialje, más hírek szerint sorozata indul valamelyik csatornán. Most már hivatalos: Július 1.-től indul Elmebaj! címmel a Viasat3-on Danny Blue tv showja. A műsort még jövő héten is forgatják, a héten az Arena…..
.:Leonardo:. 2010.06.28 10:38:26
Nem nagyon akarok beleszólni, de mégis megteszem.

Azok az előadók, akik sikeresebbek a többi előadóktól, azokat általában az adott műfajhoz tartozó szakma vagy nagyon utál, vagy nagyon dicsér, de mindenképpen kiemelt helyen kezeli, akár nyíltan, akár csendben, a háttérben. Ez jelen esetben sincs másként. Dani egy sikeres előadó. Ezt be kell látnia mindenkinek. Az hogy kiből lesz sikeres előadó azt nem a szakma dönti el, hanem a nézők.

Biztosan van szakmailag jobb és felkészültebb mentalista is Daninál, de a nézők számára ez teljesen lényegtelen. És számomra is. Én mindenkire fel tudok nézni, aki valamilyen szinten sikeres abban, amit csinál és nem hasonlítom össze másokkal, nem állítok fel mellé egy mércét, nem számolom a sikereinek a számát. Ennek nincs értelme. Mi joga van bárkinek is negatív véleményt nyilvánítani bárkiről, főleg úgy, hogy igazából nem is ismeri az illetőt.

Persze lehet kritizálni mindenkit, ha ettől megnyugszik a lelkünk, és ez nyújtja a legnagyobb boldogságot a szürke hétköznapok során, de azt tanácsolom mindenkinek, mielőtt bárki is bármilyen negatív dolgot mond egy másik emberről, előtte nézzen szét a saját háza táján. Több mocskot hazugságot, csalást és bűnt fog találni, mint amennyit a másikra rá tudna kenni.

Lehet, hogy amit most írtam, csípni fogja egy-két embernek a szemét, de hagy csípje!

Tudjátok... Akinek nem inge, ne vegye magára...
Hétfő este az ósdi trükkök hercegei eláraszjták mentálmanipulációs humorillúzióikkal az A38 koncerthajó színpadát. Érdemes időben jönni, helyfoglalás érkezési sorrendben. Addig is tessék szombaton az MR1 Kossuth Rádió Szombat délelőtt című műsorát hallgatni, mivel 11:30…..
Kőhalmi Ferenc első lett a Grenchenben (Svájc) rendezett Internationales Zauberkongress 2010 rendezvény nemzetközi close-up versenyén. Nem akrámilyen neveket utasított maga mögé, ugyanis a második a svájci Amadeus, a harmadik pedig Alexander de Cova lett. Az díjakat az Eterna…..
.:Leonardo:. 2010.04.26 15:08:32
Hétvégén sikerrel lezajlott a 6. Joker Magic Days. Íme az Arany Varázspálca Bűvészverseny dobogósai: Mikromágia 1. Paul Sommersguter (Ausztria) 2. Badár Tamás 3. Tóth Kim Móric Zsűri különdíja: Bill Magic…..
.:Leonardo:. 2010.04.23 17:12:48
@Gamemaster: A kritikára mindig szükség van, de nem szabad túlzásokba esni.

Az a szomorú, hogy kritizálni mindenki jobban szeret, mint dicsérni. Ez jól látható a hozzászólások számából is. Az ilyen rendezvényeket inkább a megfelelő szakmai csapatmunka segíthetné előbbre vinni és nem a kritika.

Persze született itt sok hasznos építő jellegű és jogos kritikák is, de attól, hogy ezeket nyilvánosan ömlesztve és csoportostul rádobáljuk valakire, még nem biztos, hogy segíteni fogja a munkáját.

Ezért írtam azt, hogyha valóban segíteni akarunk Gyulának, hogy ennél sokkal színvonalasabb rendezvény szülessen, akkor inkább privátban segítsük (személyesen) és ne vigyük túlzásba a nyilvános kritikákat.

Viszont, ha Gyula nem kér a segítségből, és nem is fogadja meg a tanácsokat, akkor már lehet kritizálni, hiszen ez azt jelentené, hogy Ő ezzel az alacsony és megkérdőjelezhető színvonallal is meg van elégedve.
.:Leonardo:. 2010.04.25 09:10:00
@Laszlo Csizmadi: Nincs semmi szükség tovább szítanod a tüzet. Merse és Gyula személyesen is szoktak találkozni és értelmes felnőtt emberek módjára meg tudják beszélni a dolgokat. Segíteni kell Gyulának és nem kioktatni. Főleg nem egy nyilvános fórumon. Egyetlen egy hazai bűvész sem akarja azt, hogy megszűnjön a Joker Magic Day.

A stílus maga az ember...
A sok Uri Geller show után csak idő kérdése volt, hogy mikor csinál egy tv az Álarcos mágus mintájára leleplezőműsort. Mivel hollandiában több sikeres széria is lement, az rtl 5 fantáziát látott a Mentalisten Ontmaskerd című műsor elindításában. A showban Tita Tovenaar…..
Elég sok klasszikust adnak mostanában ki új variációkban olyan reklámszövegekkel, hogy "this is the final word on ..." vagy "the best ... trick ever" stb. A legújabb Torn and Restored Card trükk a Rewind: Ti mit gondoltok? Meg tudja egyáltalán mondani egy néző a…..
.:Leonardo:. 2010.04.12 09:43:28
Szerintem teljesen mindegy, hogy a feltaláló ismert vagy ismeretlen. Ha egy létező hatásra kitalál valaki egy újat, akkor oda kell írni, hogy ez egy újított változat. Még a Puplic Domain esetében is. Hiszen azt is kitalálta valaki egyszer, és azért mert már senki sem emlékszik a nevére, vagy csak nagyon kevesen, még meg kell neki adni a tiszteletet!

Tehát itt megegyezik a véleményünk.

A fogásoknak, mozdulatsoroknak valóban nincs nagy értékük, de ettől még van értékük, amit el kell ismerni.

A módszerek esete viszont más, annak nagyobb értéke van mint egy hatásnak. Hiszen egy újonnan kifejlesztett módszerrel akár 100! hatást is meg lehet valósítani.

Csak egy példa, már többször is felhoztam Neked, de rendre átsiklottál felette. Annak idején (nagyon régen) valaki kitalálta a Bázist. Nos ez egy módszer, amelyet azóta nagyon sok illúzió alkalmaz. Ha nem lenne ez a módszer, akkor ezek az illúziók sem lennének.

Tehát láthatod, hogy egy módszer akár 100 x többet ér mint bármelyik hatás.

Hatást kitalálni a legkönnyebb. Azt bárki tud, hasra ütés szerűen. De egy új módszert kitalálni, amellyel magát a hatást megvalósítod, már nem olyan könnyű kitalálni.

Tehát, mindez azt jelenti, hogy nem a hatást kell nézni (mint egy laikusnak), hanem a módszert. És ha a módszer új, akkor magát a trükköt, illúziót is újnak kell tekinteni! Persze oda kell írni, hogy ez egy újítás, de attól még értéket képvisel és nagyon valószínű, hogy maga a módszer, amelyet alkalmaz, még legalább 100 hatás megvalósítására jó.

Tehát itt nagyon eltér a véleményünk.

Abban viszont már megint egyetértünk, hogy egy kelléknél, ha csak a külalak, vagy a felhasznált alapanyag más,az nem tekinthető újnak.

Azok az "öreg rókák" (ahogyan Te fogalmazol), akik fejlesztéssel is foglalkoznak, ugyanazon a véleményen, állásponton vannak mint én. Tehát inkább Feléd kellene megmagyarázniuk, hogy miről is van szó. Én is pont ezt próbálom tenni, már egy jó ideje, de ez nem csak rajtam múlik, hogy megérted-e vagy sem.

A következőkben megint egyetértünk, bár ezidáig pont az ellenkezőét hangoztattad: vagyis, ha ugyanazt a hatást másképpen más kellékkel, más módszerrel, más fogással adjuk elő, akkor az a miénk. Persze oda kell írni, hogy ez egy újítás és ha ismerjük a hatás "valóban" eredeti kitalálójának nevét, akkor azt meg kell említenünk.

Ha nem ismerjük a "valóban" eredeti feltalálót, akkor elég csak azt odaírni, hogy ez egy újítás. A szakma úgyis tudni fogja, hogy ki az eredeti feltaláló, így a tiszteletet megkapja.

De az már nem szép dolog, hogy félremagyarázásokkal ráhúzzuk valakire a vizes lepedőt, és csalónak, tolvajnak állítjuk be, mint ahogyan azt egyesek teszik pl. az acéllapon való áthatolás illúzió esetében is, azért mert maga a hatás kizárólag a szavak értelmében már létezett.

Az aki az acéllapon való áthatolást egy új módszerrel valósította meg, az igenis megérdemli a tiszteletet és nem vádolható semmivel sem, hiszen nem írta le és nem nyilatkozta azt sehol sem, hogy Ő találta volna ki az acéllapon való áthatolásnak a hatását. Ő kitalált egy új módszert, amellyel másképpen adja elő a hatást.
A svéd Csillag Születik műsorban ugyan hagyományosan jól szerepelnek a bűvészek, de ezúttal talán a producerek kicsit mellélőttek. Mintha a közönség reakciója kicsit eltúloztt lenne a produkcióhoz képest. Szerintetek? ..
Mivel naponta kapok emaileket, hogy magyarázzak el trükköket, de persze ne ilyen gagyikat, hanem igazi komoly trükköket, ezért íme álljon itt egy látványos trükk részletes magyarázattal: Varázsoljunk bölényt a kalapból! Írta és rajzolta: Al Jaffee, Fordította: Tóvári Dorottya…..
December 27-én vasárnap 10.55-kor (ismétlés 17.05-kor) A nagy mágusok kulisszatitkai című sorozat első részét adja a Cool tv. Ez az első 1997-1998-as álarcos mágus sorozat (4 részes), amit annak idején az RTL Klub is adott (eredeti címe Breaking the Magician’s Code:…..
WMA díja kapcsán jelent meg cikk Czékmann Katalinról a Borsban Katalin lett az év mágusa címmel október 22-én (az interjút Balajti Péter készítette). Egy magyar bűvészhölgyet, Czékmann Katalint jutalmazta az Év Varieté Bűvésze díjjal a nemzetközi varázsló szakma. Kati…..
.:Leonardo:. 2009.11.10 07:09:02
@_Titi_: A kék valóban szép, de a kép se rossz. :-)

Nekem is pont az ugrott be elsőnek a képen látható kellék láttán, hogy más kelléket kellett volna választani a fotózáshoz. Mert itt látszik a megoldás is.
Barátom és szerkesztőtársam Botond, pedzegette azt a témát, hogy vajon jól gondolkodnak e a bűvészetről az emberek, én próbálom kicsit más szemszögből megközelíteni, miszerint: miként gondolkodunk mi bűvészek a külföldi bűvészéletről. A magyar nép alapvetően kicsit…..
Update: Sajnos Fecó tegnap nem jutott tovább, de azoknak akik lemaradtak, íme az elődöntős produkciója:   Este érdemes lesz a Csillag Születiket nézni, mert ma lesz Fecó soron következő szereplése. A naplo-online.hu-nak nyilatkozott: Az utóbbi hetek minden napját…..
.:Leonardo:. 2009.11.07 22:56:54
@DarkDrake:

A laikusok valóban nem látnak különbséget a két illúzió között.

Bár rengetegszer elpróbálták a felvételt a televízióban, de ennek ellenére egy nagyon rosszul összevágott anyagot sikerült létrehoznia a szerkesztőnek. Jobb lett volna, hogyha az egészet totálban vették volna fel, illetve adták volna le, mert így összevagdosva sokmindenről lemaradtak a televíziónézők, és egy kicsit összezavarták az amúgy pörgős és szórakoztató mutatványt.