Regisztráció Blogot indítok
Adatok
Bozótnéger

37 bejegyzést írt és 85 hozzászólása volt az általa látogatott blogokban.

Admin Szerkesztő Tag Vendég
Elsősorban hosszabb erdei táborozáson lehet arra szükség, hogy ruhadarabjainkat kiakasszuk szellőzni vagy száradni – akár mosás, akár csapadék után. Erre a célra néhány helyben talált fadarabból könnyedén összeállíthatunk egy vállfát is, amely így az adott ruhadarabot nem csak gyűrődésmentesen…..
Bozótnéger 2023.05.31 14:51:17
@Drag: Na, hát komolyan vesszük az olvasók javaslatait, szóval jelentem, a legújabb cikkünk épp erről szól... :)
2009-ben jelent meg a tartalmában is igen kiemelkedő, de külalakjában, megjelenésében, kidolgozottságában pedig egyenesen a legszebbnek, legigényesebbnek mondható túlélőkönyv. Ez pedig Colin Towell: Survival Handbook in association with the Royal Marines Commandos - Endurance essentials for the…..
Bozótnéger 2012.03.19 11:47:02
@Battenfeld: Nos, azt hiszem ez volt az első és talán mindezidáig egyetlen, kimondottan is a túlélésről szóló, magyar eredetű könyv. Ezt egy nagy érdemnek tartom.
Meg kell említeni, hogy ez tudomásom szerint alapvetően egy fősikolai jegyzetként készült, annak minden előnyével-hátrányával együtt, azaz helyenként meglehetősen tömörnek, vázlatosnak érzem, (bár ha jól értem, ezt a szerző is így látja az előszó alapján,) az ábrák stílusa pedig igen sokféle. Nekem tetszett, hogy konkrét túlélő eseteket is felidéz, illetve hogy láthatóan magyar viszonyokra készült a könyv, és egyes részeknél kifejezetten érződik a szerző saját tapasztalata a témában.
Bozótnéger 2012.11.23 12:15:44
@k2a: Igen, tervben van. De a blogunk malmai lassan őrölnek mostanság...
Bozótnéger 2021.11.13 12:43:18
@k2a: És úgy tűnik, nem vártál hiába, ez is elkészült: vadonszava.blog.hu/2021/11/13/john_wiseman_sas_tulelesi_kezikonyv_konyvkritika
A palacsinta alighanem az egyik legnépszerűbb édesség hazánkban, és tábori viszonyok között is könnyen elkészíthető. A receptre – lévén elég ismert – nem vesztegetném a karaktereket, álljon itt inkább néhány gondolat a gyakorlati megvalósításhoz...
Magyarországon és világszerte egyaránt igen népszerű filmsorozat A túlélés törvényei - eredeti nevén Ultimate Survival, másik eredeti nevén Man vs. Wild, harmadik eredeti nevén Born Survivor. A műsor központi figurája Bear Grylls, egy bevállalós, vagány, sportos brit…..
Bozótnéger 2011.01.24 10:26:16
@Walmer: Nem az itt a legnagyobb gond, hogy meg van rendezve, mint egy természetfilm (ezeket inkább cska érdekességből szedtem össze). Hanem, hogy olyan tanácsokat is ad, amik rosszak, és ha követed, csak rontasz a helyzeteden.

A menedékre térve, sehol nem irtam, hogy rossz lenne, hogy menedéket épít, sőt ez pont egy jó pont a filmben. Itt a patakon akadtam fenn, ugyanis azt mondta korábban, hogy egy patakot kell keresni és azt követni. Ehhez képest ott a patak, de nem foglalkoznak vele, tehát ezek szerint a saját tanácsát sem fogadja meg. Az lett volna a normális, ha elmondja, hogy végre talált egy patakot, de mivel későn van, már itt fog aludni a közelben, és majd másnap követi a víz folyását. És nem mellesleg nem esett szó az ivásról sem, ami az egyik legfőbb kérdés túlélőhelyzetben, pedig még a víz is adott hozzá.
Bozótnéger 2012.05.11 11:09:12
@Csana24: Sajnálom, ha a cikkel elrontottam az élményedet. Én látok némi különbséget a két filmtípus között.
A túlélés törvényei azt a látszatot kelti, mintha egyfajta oktatófilm lenne, egy olyan dokumentumfilm, amiből megtanulhatsz dolgokat. Tudomásom szerint a készítői is ilyennek szánták eredetileg. Ha jól emlékszem nem kevésszer elhangzik az, hogy "Megmutatom önöknek hogyan maradhatnak életben ... stb".
A Jackie Chan film szerintem azért más, mert az egy játékfilm, véletlenül sem kelti egy ismeretterjesztő film látszatát, és nem mondják bennne, hogy "Megmutatom önöknek, hogyan okozhatnak 30 napon túl gyógyulós sérüléseket a helyi rosszembereknek."
És azt gondolom, egy oktatófilmben az átadott tudásanyag nem lenne szabad, hogy szembemenjen a valósággal.
Bozótnéger 2018.02.20 11:51:41
@Túlélő Szülinap: Olvastam az életrajzi könyvét, még cikket is írtunk róla itt a blogon. vadonszava.blog.hu/2012/12/10/bear_grylls_tuzon-vizen_at
És határozottan az olvasható benne, hogy teljesítette a válogatót és szolgált az SAS 21. tartalékos ezredében. Ami, ha nem is olyan mint a 22., attól még ez is SAS.
Írolvasgondol Napjaink Robinsonja 2017.09.10 06:24:15
David Glasheen 73 évvel ezelőtt született Sydney-ben. Életének utóbbi 20 évét azonban egyedül töltötte, mint Robinson Crusoe, Restoration szigetén, egy kis földi paradicsomban, Ausztrália észak-keleti partjánál, amely nevét William Bligh kapitánytól kapta, aki legénysége hozzá hű tagjaival itt…..
Összehasonlító jelleggel érdemes megvizsgálni a vietnami konfliktus harceszközeit is. Lássuk tehát a háborúban használt legjellemzőbb hadipuskákat és gépkarabélyokat, melyek között megtaláljuk a huszadik század legmeghatározóbb kézifegyvereit is, amint az hamarosan kiderül...
Akárcsak a farkasok, a medvék is járogatnak át a magyar-szlovák határon az utóbbi években. Ők is élőhelyet keresnek. És úgy tűnik, hogy előbb-utóbb találnak, hiszen az északi területeken húzódó erdőségek viszonylag békés környezetet biztosítanak nekik, az erdők pedig…..
Bármennyire is szeretem a fejszéket, egy összetettebb tábori építmény készítéséhez igencsak jól jön egy fűrész is, mert azzal könnyebben, szebben és biztonságosabban lehet a felhasználásra szánt rönköket darabolni. Hordozhatóság szempontjából jó megoldást jelentenek a…..
   Az első guruló konyha alapjául egy Studebaker gyártmányú katonai, teherszállításra szánt szekér szolgált. Nagyjából olyasmi, mint a mi ekhós szekereink. Az időjárás viszontagságai ellen védelmet nyújtó ponyvatetővel fedhető, strapabíró szekér, némi extra…..
A vadon szava Villa villámgyorsan 2015.05.06 11:35:12
Ha nincs nálunk étkezéshez való villa, amikor épp szükségünk lenne rá terepen, néhány perc alatt készíthetünk egyet magunknak. Vágjunk egy 20-30 cm hosszú és kb. 6-10 mm vastag egyenes ágdarabkát. Hántsuk le legalább a fele hosszában a kérget róla. A hántolt…..
Hetven évvel ezelőtt, 1942. december 1-én az amerikai 90. bombázó csoport repülői támadásra indultak az ausztráliai Iron Range-ből. Köztük volt a Little Eva nevű B-24-es nehézbombázó is, melynek ez volt az első éles bevetése. A gép tíztagú legénysége néhány órával később már tudta: egyben az utolsó…..
Bozótnéger 2013.03.18 11:19:49
@Hiryu 2,0: Sőt, nagyon köszönjük :)
Bozótnéger 2015.04.23 14:22:52
@koxi: Köszi, igen, a cikkben lévő színes képek is ebből a filmből lettek kimentve.
Aki rendszeresen táborozik a természetben, bizonyára tisztában van vele, mennyire sokoldalúan használható egy darab kötél vagy madzag. Felszerelési tárgyak, eszközök felfüggesztésére, rögzítésére vagy a tábori építményeket alkotó ágak, rönkök egymáshoz kötözésére…..
December elején az ónos eső hatalmas pusztítást végzett a hazai erdőkben. A kialakuló jég súlya alatt ágak szakadtak le, néhol egész fák dőltek ki. December végén jártunk a Börzsönyben, ott készültek az alábbi képek. Királyháza és a Csóványos közt jártuk be a…..
Barbecue Ételkészítési technika: lassú tűzön, hagyományosan 230-250F (110-120C) tartományban, de mindenképpen 150C-on belül, fatüzeléssel vagy természetes faszénnel képzett indirekt hőn, hosszan elkészített hús. A Nyárspolgár BBQ blog a barbecue fogalmát szigorúan a fenti…..
A korábbi cikkünkben ismertetett függőágyon és függőszéken kívül készíthetünk akár tábori fotelt is egy sátorlap felhasználásával. Szükségünk lesz két darab hosszú (legalább 2,5-3 méteres, és legalább 6-8 cm vastag) egyenes farúdra. Ha fenyvesben táborozunk, ott…..
A sátorlap kétségtelenül az egyik legsokoldalúbban használható felszerelési tárgy a szabadban. Esőkabát, takaró, sátor, ponyva, menedék - hogy csak párat említsünk az alkalmazási lehetőségeiből. Az alábbiakban egyszerű, rögtönzött függőágy és függőszék készítését…..
Egyszer volt, hol nem volt, a világ végén, az üveghegyen, az üvegvisszaváltón és az Óperenciás-tengeren is túl, avagy annak közepén - élt egyszer egy szegény ember, akit Tom Neale-nek hívtak. Egy nap így szólt: - Hű, de marha messze lakom! Az előző rész ott maradt abba, hogy…..
Bozótnéger 2010.06.10 12:33:43
@Őrültteknos: Jó kérdés, erről nem nagyon ír a könyvében, szerintem szerzett engedélyt. Végeredményben ő helyi állampolgár volt, és akkor még nem volt természetvédelmi terület Szuvarov, tehát nem volt tilos odaköltöznie. Bár az is igaz, hogy másodjára már nem akarták visszaengedni.
Bozótnéger 2010.09.20 12:10:27
@Tristee: Köszönöm szépen a tájékoztatást, erről tényleg nem hallottam még, pedig igyekeztem elég alaposan utánajárni a témának. De úgy látom még a gugli is alig talál róla valamit és még az amazonon sem lehet kapni...
Ha mégis sikerülne beszerezni, akkor ez alapján igyekszem folytatni a cikket.
Bozótnéger 2013.06.17 16:11:08
@Kotasz: Hűűű. Köszönöm! Eddig azt hittem ilyen helyeket csak fotosoppal tudnak csinálni, de a képeid alapján, már tudom mire kell gyűjtenem :)
Gratulálok a fotókhoz is, nagyon jó képeket készítesz és nem csak a téma miatt.
Akkor én is had kérdezzek:
-Ezekben a minidzsungelekben, ahol felmásztatok a csúcsra, mennyire sűrű az aljnövényzet?
-Itt is igaz, hogy szúnyogok, repkedő rovarok nem nagyon voltak?
-A kajakozás során hol, hogyan aludtatok? Sátrazás a parton? És mennyi felszerelés volt nálatok?
-Kellett ide valami speciális engedély, vagy mi az oka, hogy mint írod, nagyon kevés nyugati jár arra? Vagy egyszerűen csak nagyon nehezen/drágán megközelíthető?
Köszi mégegyszer!
Már megint elszaladt egy esztendő, blogunk menet közben betöltötte a 3. életévét. Az éves mérleg közel 100 ezer oldalmegtekintés, melyből a statisztikák szerint 77 ezer az egyedi. 15 cikkünk látott napvilágot a legutóbbi szülinapi bejegyzésünk óta. Ezek legtöbbje…..
A Bergen hátizsákokról szóló cikkeink sorában szóljunk most egy hazai termékről. Az M-Tramp 100 literes hátizsák majdnem mindenben megegyezik a Highlander Bergennel. Az M-Tramp tudomásunk szerint a szolnoki Reintex katonai bolt saját márkája. Az M-Tramp Bergenje gyakorlatilag a…..
2002-ben jelent meg magyarul Alexander Stilwell: Túlélési enciklopédia című kötete, amelyet kénytelen némi kritikával fogadni az ember. Mégpedig azért, mert már első ránézésre is kísértetiesen hasonlít az általunk is bemutatott Peter Darman-féle Túlélés kézikönyvre, annak…..
A kérdés itt merült fel:http://divany.hu/alapkonyha/2012/05/17/milyen_elelmiszert_vinnel_magaddal_egy_lakatlan_szigetre/#A kérdés pedig, hogy mi az az 5 kaja, amit magaddal vinnél egy lakatlan szigetre.Krumpli! Az első, ami eszembe jutott. A krumplit annyiféle képpen lehet elkészíteni,…..
A vadon szava Avar paplan 2012.05.03 12:10:00
A természetben az egyik legkönnyebben fellelhető szigetelőanyag a száraz falevél, azaz avar. Egy korábbi cikkünkben már bemutattuk, hogyan is használható ez menedék építéséhez. Ám nem csak hajlékunkat fedhetjük vele szükség esetén, hanem önmagunkat is. Ha hálózsák nélkül…..
A PLCE málharendszert 1992-től kezdték el rendszeresíteni nagyobb számban. A kezdeti változat még OD színű volt és sok megoldást szinte egy az egyben átvettek, a felhasznált anyagokat leszámítva, a korábbi ’58-as málharendszerről.   A PLCE 1000-es Cordurából készült…..
Bozótnéger 2012.02.28 10:11:15
@hungaryhonvéd:
Régen sokat használtuk egynapos túrára, sőt igazából még mostanában is.
Ami miatt nagyon jó, mert tényleg menet közben eléred ami kell, nem kell megállni és kipakolni mint egy hátizsákból. Az szintén baromi jó, hogy eloszlik a súly, a tömegközéppontod pedig megpakolva is kb ugyanott lesz, mint a felszerelés nélkül, na ezt semmilyen hordeszköz nam tudja csak a szerelék, ez pedig igencsak kényelmes.
Hátrányként tudnám felhozni, hogy ha kabátot vagy pulóvert vinnél magaddal a túrára, akkor viszont vagy kell egy fenékzsák (nagyobbacska zsák hátul a derekadon) vagy pedig egy kishátizsák. Bármelyik is, ezeket viszont már nem tudod menet közben rendesen ki- be rakosgatni, csak ha megállsz. A fenékzsákot amúgy annyira nem szeretem, mert ha meg van tömve, akkor már nyomja, bökdösi az embert.
Ami viszont nagyon jó a szerelékben, hogy egy kis vagy akár nagyhátizsákkal együtt is lehet hordani - ha tehát olyan irányból közelíted meg a kérdést, hogy hátizsákos egy- vagy többnapos túrán mivel tudnál még javítani a hordkapacitáson, vagy hová tedd az apróbb de hasznos/fontos tárgyakat. Szintén jó arra, hogy ha egy környéken mászkálsz, akkor a nagyzsákot leteszed, és ezzel bejárod a környéket.
Régebben csináltunk olyat is, hogy 2-3 napra mentünk csak annyival ami a szerelékben elfér. De mostmár elkényelmesedtünk, úgyhogy jön hozzá egy daypack vagy 3-napos molle is...
Bozótnéger 2012.02.28 10:53:34
@hungaryhonvéd: A telj.túra azért nehéz kérdés, mert oda nem visz túl sok dolgot az ember, a szerelék oda fölöslegesnek tűnik, ha van kishátizsákos vizestömlőd, de nyomtam már úgy is hogy zubbony zsebébe kis palack+szendó és kész, semmi zsák.
Szerelékbe én ilyesmiket rakok bele:
kaja, elsősegély cucc, tűzgyújtókészlet, varrókészlet, madzag, kötél, ragasztószalag, esetleg tisztálkodási csomag, esetleg poncsó, esetleg mentőfólia. Ha nagyon kell a nagy, egyterű tokba bele lehetne gyömöszölni egy nem túl vastag polárt, vagy egy széldzsekit is akár. Én amcsi(utánzat) kulaccsal használom, aminek a fő előnye az aljára illeszthető acélcsajka. Namost ezek nem kellenek teljtúrára. De 1-3 napos kint mászkáláshoz az erdőben, arra nagyon is jó, főleg ha nem csak mész, de letáborozol, tüzetraksz, főzőcskézel, farigcsálsz stb.
A PLCE amiben sokkal jobb a többi szereléknél szerintem az a stabilitása, a több pontos rögzítése. Ezek miatt még futni is jól lehet benne, amire az összes általam próbált egyéb szerelék elkezd ugrálni, lifegni, rázódni. Ég és föld a különbség.
Egy meglepően jó könyv a táborozásról. A közelmúltban jelent meg Bear Grylls: A vadon törvényei című könyve magyarul. Akik az utolsó szóig végigolvasták a Túlélés törvényeiről szóló cikkemet, már ismerik Bear Grylls showműsoros munkásságával kapcsolatos összetett…..
A Vigyázó-hegység (Vlegyásza) az Erdélyi-szigethegységek központi tömbjébe tartozik, ami ideális célpont lehet azoknak, akik különleges túrára vágynak egy hosszúhétvégén. Én másodszor térek vissza, két évvel ezelőtt a Bihar-hegység központi részeit, a Pádis-fennsíkot…..