Regisztráció Blogot indítok
Adatok
rufufu

69 bejegyzést írt és 6 hozzászólása volt az általa látogatott blogokban.

Admin Szerkesztő Tag Vendég
Egy barátom már hetek óta arról panaszkodott, hogy jó minőségű bőrövet vagy csillagászati árakon lehet kapni, vagy olyan öveket árulnak, amik idő előtt szétesnek. Most viszont talált egyet, igaz, hogy használt ruha üzletben. Mindössze 1800 forintért a Jajcicában, a VII.…..
Múltkori kesergésünkre a széteső és ronda pulóverekről sok ötlet érkezett. Most mi is találtunk egy olyan pulcsit, ami valószínűleg nem esik szét tavaszig és még jól is néz ki, ráadásul meleg is.  Igaz, hogy egy kisebb lakás ára, 8990 forint, de ahogy…..
Fantasztikus összhang van a butikos posztolók között anélkül, hogy ennek tudatában lennének. Amíg Mimi a H&M pulcsikon bukott ki, addig, mint kiderült, ezzel egy időben Rufufu a C&A-ban kereste kétségbeesetten a választ arra, miért is gyűlöli a bolt a felnőtt nőket.…..
Egyik éjszaka a Rákóczi úton baktattam, ahol meglepő módon egy egészen üdítő kirakatra lettem figyelmes. Nappali fényben visszatérve még inkább elüt a többi lehangoló üzletjelenségtől. Persze ez nem csak az ő érdemük, hanem annak is köszönhető, hogy míg gyerekkoromban a…..
A Claire's úgy tűnik elegánsan átugrotta az ősz nagy részét és egyenesen október 31-én kötött ki. Legalábbis erre utal, hogy tegnap egy egész polcnyi Halloween kellékre bukkantunk, amikor bekukkantottunk az Árkádban levő üzletükbe. Az alábbi boszorkánykalapot 4500…..
Mivel van otthon egy szeretett mellényem, ami Tally Weijl névre hallgat és amit egy turibulin kotortam, gondoltam, ugorjunk be az üzletükbe, amikor minap az Europarkban jártunk.  Nos, úgy tűnik, tényleg a mellény az a műfaj, amiben ez az üzlet a legjobb. Legalábbis nekünk ezek…..
Eredetileg hajguminak vette egy ismerősöm ezt a virágos, színes kis vidámságot 290 forintért a Bijou Brigitte-ben, de sajna rögtön kiderült, hogy egy alkalom után használhatatlanná nyújtható gumiból készült, ami egy idegesítő jelenség tud lenni, főleg, ha esetleg valami…..
Amikor egyik ismerősömnek említettem, hogy egy vintage boltot szeretnék meglátogatni, elhótt öregasszonyokról lerángatott szörnyűséges jelmezekről kezdett vizionálni, melyekhez irgalmatlan árakon juthat hozzá a kedves nem normális vásárló. Én azonban ennek ellenére (vagy épp…..
Na, a hatalmas kommentvitát kiváltó szuper cipővel az van, hogy sajna hiába túrtam otthon, a blokkot nem sikerült előhalászni. Ennek oka valószínűleg, hogy az előző, Aasics cipőmmel nekem is túl jó tapasztalataim voltak, ahogy Ann1294 nevű kedves kommentezőnknek is. Az ugyanis 11…..
Tegnap a Gozsdu udvar kirakodóvásárában járva pillantottuk meg a Szputnyik shop pultján ezeket a nagyon klassz gyűrűket és egyéb dolgokat. A baglyos különösen nagy kedvenc annak ellenére, hogy valami megmagyarázhatatlan okból körülbelül az összes ékszer és kiegészítő…..
Az van, hogy tavaly novemberben megvettem életem kedvenc cipőjét a Hervisben. Tornához kerestem cipőt és egyszerre csak megláttam a Reebok Easytone-t, amibe belebújtam és azt éreztem, hogy álmaim cipőjébe léptem. Ilyen kényelmes cipőérzésem még soha nem volt és nagyon boldog…..
Pár hete Ákos nevű Musu-lobbistától kaptunk egy levelet, amelyben egekig magasztalta a Pozsonyi és Katona József utca sarkán található új ruhaboltocskát. Utánajártunk, mitől különleges a Musu.Bár az éppen ott tartózkodó tervezőpáros egyik tagja, Szalma Boglárka azt…..
Eredetileg azt terveztem, hogy a Veszprémi Utcazene Fesztiválról komoly butikos anyagot fogok készíteni, de aztán mivel egyrészt negyven fok volt (kivéve szombaton, amikor ránk szakadt az özönvíz), aminek következtében a fesztiválozók 99%-a fehér atlétatrikóban és rövidnaciban…..
A Jeans Club-ban most nagyon szimpatikus férfi nyári nadrágokat lehet kapni igen jó áron. Egy kedves barátunkról készült a fotó, aki ezt a Philip Russel nadrágot 6690-ért a Westendben taláható Jeans Clubban vette, az inget pedig 3290 forintra leárazva az Árkádban levő Dr.…..
Mivel múltkor azt a vádat kaptam, hogy 18-as karikát kell kitenni az általam lefotózott fejtörők mellé, most itt van két ártatlan kis témácska. Már az is érdekes, hogy egyáltalán mit ábrázolnak. A hajtás után megtudod azt is, hogy hol és mennyiért veheted meg, és mik ezek…..
Tippeld meg rovatunknak ezt a darabját majdnem felelegesen fotóztam le, mert az orosz népmesék nagy vidéki retkét ráncigáló kendős nénit idéző ruha annyira tetszett, hogy majdnem megvettem magamnak, csak sajna nem volt jó rám. Mennyibe kerül szerintetek? A megoldást a kijelölt…..
Íme néhány nyári kegészítő, ami az utóbbi napok boltos sétája nyomán megragadta a figyelmünket. A Látomásban (VII. Dohány u. 16-18.) ez a cseresznyefülbevaló volt a kedvencünk (1800 forint), az Insitu-ban pedig ezeket a szemeket és szájakat ábrázoló darabokat 4250 és 4750…..
Pár napja számoltunk be róla, hogy Panyi Zsuzsi üvegékszerei kaphatók a Rododendronban. Mivel már akkor is megragadták a  figyelmemet ezek a (Durbincsnéni nevű kedves kommentelőnk szerint találóan) töltött cukorkának titulált kiegészítők, tegnap rögtön kiszúrtam őket az…..
A múlt héten a Corvintetőn járt a Bpbutik csapata, hogy megnézze az Égboltot. Mármint az üzletet. Ez nehezen jött össze, mert Dá késett, Rufufu meg a hatkor nyitásra azt hitte, hogy akkor adják át az üzletet, és a nagy kavarodásban véletlenül pont az üzletvezetővel sikerült…..
Eheti Retrock-látogatásunk során (amikor a mongolt és a farkast is lőttük) az első pozitív élmény az volt, hogy Iván barátunk ízlésének megfelelő rövidnadrágot találtunk, ami Iván nap lévén egyenesen az égi mirákulum kategóriájába sorolható. Vajon mit akar nekünk üzenni…..
Szerintetek ez a nem túl bizalomgerjesztő farkas milyen öltözetet díszít? Na és ez a mongol lógyilkos? A hajtás után eláruljuk. A vicsorgó farkas szélesebb perspektívából egy nem kevésbé rémisztő férfi pólót díszít, a mongolok pedig kissé paradox módon egy buggyos…..
Ahogy a napokban egy kedves nőismerősünk megfogalmazott: egyetlen komoly indokot látna arra, hogy hozzámenjen élete párjához, ez pedig az, hogy felvehetne egy esküvői ruhát. Bár nevezett hímet ismerve mélységesen egyetértünk vele, mégis be kell valljam, engem is megértinett,…..
Tegnapi találós kérdésünk ruháit a Látomásban találtuk ( Dohány u. 16.-18.). Sajnos nagyon ramaty állapotban voltam ott, de még így is átjött, milyen jó hangulata van az üzletnek. A tulaj jó fej, a dekoráció eleve ötös, az árak barátiak, a ruhákon pedig majdnem mindig van…..
Mennyibe kerül szerintetek ez a kedves halálfejes nyári Topshop ruhácska? Na és ez a vagány zsebes zsákruha? Az elsőt 4500-ért, a másodikat 3900 forintért kaphatod meg a Látomásban. (Dohány u. 16.-18.) Árak fehérrel szedve, jelöld ki, részletes boltbejárás pedig…..
Mi? Minden nadrág, kabát és hosszú ujjú póló 20-30% kedvezménnyel Hol? Aréna Pláza, Árkád, Mamut I., Westend City CenterMilyen? Ilyen..