Regisztráció Blogot indítok
Adatok
petepeter

55 bejegyzést írt és 104 hozzászólása volt az általa látogatott blogokban.

Admin Szerkesztő Tag Vendég
Nohát, ez komolytalannak hangzik. Mi köze lehet a nyelvnek, nyelvtani szerkezeteknek ahhoz, hogy az egyik ország polgárai sokat takarítanak meg a jövedelmükből, a másikéi meg keveset? Keith Chen éppen ezt vizsgálja. Úgy találja, hogy azok a népek, amelyeknek nyelve élesen…..
petepeter 2013.02.22 07:43:15
@codorra: @phenom: Egyfelől: elnézést kérünk, valóban figyelmetlenek voltunk, egyes szerkesztőkkel előfordul néha, hogy nem követik a többieket. Másfelől: nagy öröm számunkra, hogy olvasóink ennyire pontosan - néhányan még a szerkesztőknél is figyelmesebben - követik a posztokat. Köszönjük. Az előadás azért továbbra is jópofa, ha másodszor már nem is annyira.
Ha hinni lehet a magyar társadalom forradalmi átalakulását hirdető kormányzati kommunikációnak, akkor közel három éve ezt építjük. Önök észrevettek, vagy éreznek ebből már valamit? Egyáltalán, mi is az, amit éreznünk kellene, mit jelent pontosan a munkaalapú…..
Négy évvel ezelőtt ezen a napon került fel az első bejegyzés blogunkra. Ez alatt az idő alatt összesen több mint félmillió oldalt töltöttetek le róla. Köszönjuk, Kedves Olvasók!..
petepeter 2013.02.10 11:36:39
@U-Lenny: A letöltések darabszáma szerinti sorbaállítás némileg félrevezető. Ebben azok a posztok remekeltek, amelyeket az Index kitett a címlapjára, Ez pedig nem feltétlenül tükrözi a rendszeres olvasók ízlését.
A makroökonómia elmélete és az elmúlt évtizedek gyakorlata arra tanít bennünket, hogy monetáris lazítással nem lehet javítani a reálgazdaság hosszú távú teljesítményén, ennek erőltetése hosszú távon csak inflációt okoz. Közgazdászok körében ez a tétel…..
petepeter 2013.01.01 18:40:00
@aki valaki: A 2000-es évek első felében arányaiban ugyanolyan meredeken emelkedett az olaj ára mint a hetvenes években. ám akkor ez nem okozott inflációt, egyes vélekedések szerint részben éppen a megváltozott jegybanki politika miatt
"A kamatcsökkentés azt az üzenetet közvetíti az egyébként is okkal inflációra számító szereplőknek, hogy a jegybankot az infláció most annyira nem zavarja. Ha a Nemzetgazdasági Minisztérium azt mondja, hogy ők aztán nem esnek hasra egy kis inflációtól, annak nem örülünk, de…..
petepeter 2012.12.28 17:32:26
@makro67: Hm. Én azért idéztem Matt Yglesiast - és egy kicsit távolabbról Irwing Fishert - mert a nominális kamat és az inflációs várakozások viszonyáról ugyanazt gondolom mint ő. Az Ön - megint csak hm. - hozzászólásából nem derül ki, hogy Ön mit gondol ezek viszonyáról. Amíg erről többet meg nem tudhatok, addig nem nem tudom hogyan is kéne felülvizsgálnom aktuális oktatási tananyagaimat
A gazdasági visszaesés gyakran bevándorlás-ellenes hangulatot szül, s ez meg is jelenik a befogadó országok szabályainak szigorodásában. Az ellenérzés alapja az érthetőnek tűnő félelem: a bevándorlók az amúgy is szűkülő álláskínálatból, a "mi munkahelyeinkből" vesznek…..
Az elmúlt évtizedekben számos globális recessziót élt át a világ. Gondoljunk csak az energiaár-robbanás következményeire a 70-es évek közepén, de volt ilyen a 80-as és a 90-es évtized első éveiben is. A termelés zuhanása a mostaniban a korábbiaknál súlyosabb volt, és az is…..
Évek óta tart Európában a gazdasági válság. Az államadósság szintje különösen a déli államokban kritikus, de a pénzügyi piacok más, korábban stabilnak tekintett országok helyzetét is bizalmatlanul szemlélik, az adósság leépítése az elmúlt években a kormányzatok egyik…..
Nem szeretünk adót fizetni. Ki szeret? Ezer helye is van annak a pénznek. Fizessenek a gazdagok, akiknek nem hiányzik annyira! Azok úgyis aránytalanul kevéssel járulnak hozzá a közös költségekhez. Noha ez utóbbi állítás a legkevésbé sem bizonyított, a lakosság magát…..
Egyetemi diplomájának megszerzése – 1970 – óta folyamatosan az MTA Közgazdaságtudományi Kutatóintézetében dolgozik, ma tudományos tanácsadó. András matematikából egyetemi doktor, 1991 óta a közgazdaságtudományok doktora, 1999-ben habilitált. Számos alkalommal…..
Alfred Marshall egyszerű piaci modellje minden bevezető közgazdasági kurzus legfontosabb témája, és méltán. A keresleti és kínálat görbék tologatásával töltött idő busásan megtérül, a modell intuitív és végtelenül hasznos. Szerencsére a bevezető kurzus diákjai ritkán…..
petepeter 2012.04.16 15:19:56
@PetitCaporal: Köszi,
megnézzük.
A gazdaság teljesítményének leírására az elemzők nagyon sokféle indikátort használnak. E mérőszámok mindegyikéhez kapcsolódik valamilyen kézenfekvő, bár gyakran túlságosan leegyszerűsítő értékítélet. Így például a termelés (GDP) vagy a foglakoztatás növekedését…..
Amikor én még kicsi voltam, akkor a harmincas évek világgazdasági válságát még "túltermelési" válságként emlegették. Középiskolás - a közgazdaságtan által semmilyen formában meg nem érintett - ifjú lehettem, amikor agrárius apám hosszú fejtegetéseit…..
A nemzeti önállóság létrejöttük óta a nemzetállamok egyik legféltettebb kincse. Minden nemzet szívesen emlékezik meg azokról a történelmi eseményekről, amikor idegen elnyomókkal szemben kivívta, külső behatolókkal szemben megvédte ezt az önrendelkezést. A szuverenitás…..
Jézus...! Vajon mi is megérjük majd, hogy diákjaink fellézadnak, és nyílt levélben azt követelik, hogy tudomány helyett hülyeségeket tanítsunk nekik?Update: rádióinterjú Mankiw-val másnap reggel...
petepeter 2011.11.08 17:33:23
@Gondolkodjunk: Tényleg, ez borzasztó. Olyan, hogy Loanable Funds Market, olyan nincsen. Nemcsak az Egyesült Államokban nincsen, máshol sincsen. Csak a tudományos folyóiratokban létezik ilyesmi. Ilyen cikkekben, mint ezek:
scholar.google.com/scholar?q=loanable+funds&hl=en&btnG=Search&as_sdt=1%2C5&as_sdtp=on
De teljesen igazad van, ilyesmi a valóságban nincs. Sőt, a helyzet rosszabb. keresleti függvények sincsenek, meg kínálati függvények se, meg haszonfüggvények se, meg termelési függvények se, a legtöbb dolog, ami a Közgazdaságtan tankönyvekben van, az a valóságban nem létezik. Ezért lehet, hogy neked nem is kéne ilyesmivel foglalkoznod. De vigyázz, a földrajzot is hanyagold, hosszúsági körök sincsenek meg szélességiek, meg Egyenlítő se.

Ha meg Krugmant kedveled inkább, ő is képzeleg ilyen nem létező Loanable Funds piacról.

krugman.blogs.nytimes.com/2009/05/02/liquidity-preference-loanable-funds-and-niall-ferguson-wonkish/
Az elmúlt évek világgazdasági válsága, a makrováltozók hektikus ingadozása és a megnövekedett bizonytalanság különösen a napi gazdaságpolitikai vitákban és megoldási javaslatokban határozottan divatba hozta J. M. Keynes emlékét. (A szokásos véleményformálók közül Keynes…..
Végjátékához érkezett a magánnyugdíj-pénztári rendszer tizenhárom éves története. A végelszámoló pénztárak a napokban fizetik ki egykori tagjaiknak a befizetéseikből felhalmozott tőke reálhozamát. A hatóság látványos szigorral ellenőrzi, hogy az érintett pénzintézetek…..
A közgazdászok kormányzati kudarcnak hívják azt, amikor az állami beavatkozás ront a helyzeten, vagy kicsit szakszerűbben: az erőforrások kevésbé hatékony elosztásához vezet. A kormányzati kudarc gyönyörű, tankönyvi esetéről a New York…..
petepeter 2011.07.01 13:05:00
@Mr Thompson: Valóban, valóban. Bocsánat érte, Bush valóban más eszmékért lelkesedett. A szerkesztő korrigál.
Időnként olyan írásokat is érdemes olvasni, amelyek a miénktől homlokegyenest eltérő eszméket hordoznak. Persze nem azért, mert akár csak morzsányi igazságot is tartalmaznának, hanem azért, hogy  jobban felkészülhessünk saját álláspontunk (hitünk) védelmezésére.…..
petepeter 2011.06.21 15:45:51
@GeeDawg2: Mondjuk hitünk abban, hogy a világ racionális alapelvekre támaszkodva vizsgálható és vizsgálandó.
Nemcsak a fák, a gazdaságok sem. Kínáé sem. A világgazdaságról szóló szakértői elemzések, kerekasztal-beszélgetések manapság alig szólnak másról, mint a kínai gazdaság előretöréséről, a hatalmas ország megnövekedett világgazdasági és – az erre alapozottan…..
Nemcsak magyar nincs köztük, a néhány britet leszámítva európai is alig...
petepeter 2011.04.17 10:53:23
@Marschieren gehen mit Maschienengewehr:
Tegyük fel, hogy létezik olyan dolog, hogy egyenes. Végtelen balra, végtelen jobbra, de vastagsága nincs. Ilyen dolog biztosan nincs a valóságban, a geometria tehát nem tudomány, hanem baromság.
Valami ilyesmire emlékeztetsz.
Megnyugtató, hogy végre olyan kormányunk van, amely megvéd minket a ránk leselkedő bajoktól. A nyugdíjunkat már megvédte, amikor a magánnyugdíj-pénztárban elhelyezett vagyonunk államosításával lehetetlenné tette, hogy rosszakaróink tőzsdézzenek vele. Folyamatosan védi az…..
Mindenki tudja, hogy a szegények morálisan felsőbbrendűek a gazdagokhoz képest. Leszámítva persze a gazdagokat, de miután a gazdagok legtöbbje saját magát nem tekinti gazdagnak, ezért ők is beleszámítanak a mindenkibe. A tétel annyira nyilvánvaló, hogy bizonyítást,…..
Régi fájlok között turkálva találtam egy könyvismertetést. Én írtam, több mint tizenkét évvel ezelőtt Matolcsy György: Sokk (vagy kevés?) című könyvéről.Gazdaságpolitikáról szóló gondolatok gyorsan avulnak. Ez a könyv - valójában folyóirat és napilap cikkek…..
petepeter 2011.01.07 10:58:57
@utisz: A BUKSZ-nak szerintem alig néhány száz olvasója van, és ez akkor is így volt. Ráadásul túlnyomó többségük nem közgazdász értelmiségi. Port nem kevert az írás, és azt hiszem nem is olvasták sokan, akikről szólt, azok biztosan nem.
Bogár szerintem is nagyon súlyos.
A FED 600 milliárd dolláros kötvényvásárlási akciója (QE2) csak az utolsó lépés a gyenge kereslettől szenvedő amerikai gazdaság élénkítésére. Érdemi hatása azonban csak akkor lehet, ha a dollár gyengül, ezzel csábítván a külföldieket arra, hogy több amerikai jószágot…..
petepeter 2010.12.19 18:41:08
@greg_econ: Pontosabban a hatodikat és esetleg a tizennyolcadikat.
petepeter 2010.12.21 14:02:29
@ricardo: Nem, nem hiszem, éppen ellenkezőleg. Kommenztjeiből ítélve éppenhogy elég sok makrotankönyvet olvashatott, azt meg, hogy melyikben mi pontosan hol van, azt nem is érdemes tudni. Nekem könnyű, én tizenöt évig tanítottam Mankiw-ból, azalatt az ember kívülről megtanulja az egészet.