Regisztráció Blogot indítok
Adatok
Pallus

88 bejegyzést írt és 72 hozzászólása volt az általa látogatott blogokban.

Admin Szerkesztő Tag Vendég
Az egyhetes válogatott szünet után ma este két mérkőzéssel folytatódik az OB I. középszakasza. Az Újpestnek és a Miskolcnak hajtania kell, a vesztett pontokat tekintve élen álló két csapat lesz az ellenfelük. A Dab.Doclernek is össze kell kapnia magát.…..
Pallus 2010.02.16 21:30:44
Ritmustalan első, de egyértelmű második és harmadik harmaddal simán verte a rengeteg székely hokissal felálló román válogatottat a legjobbjait tudatosan nélkülöző magyar szelekció. A Mol ligás játékosok mellett a Sapa Fehérvár AV19 fiataljaira épülő hazai csapat az első…..
Pallus 2010.02.11 21:27:06
Két mérkőzés kezdődött el, egy fejeződött be rendben az OB I. mai fordulójában. Leginkább az újpesti hívek bánkódhatnak. A mérkőzés feléig teljesen nyílt volt a Vasas–Újpest, helyszíni emberünk beszámolója szerint a játék képe alapján nemigen lehetett volna…..
Pallus 2010.02.08 22:35:06
Tisztelt Joós Úr!

Kiskorom óta újpest szurkoló vagyok. Lassan ötödik éve járok heti rendszerességgel a hokicsapat meccseire. Szép sikerek voltak bőven, de az utóbbi időben szinte semmi öröm. Ami látszik, hogy a játékosok és az edző nem jönnek ki egymással! Mint végzett edző, látom, hogy nem jó pedagógiai illetve pszichológiai érzékkel nyúl Pék György a játékosokhoz. A legjobbakkal is elhiteti, hogy nem tud hokizni! Ez az ember a mai modern jégkoronghoz nem ért! A rájátszás feszített programjában nem hagy időt a játékosoknak pihenni! Míg más csapatoknál pihenhetnek a játékosok, nálunk két meccs között is edzés van! Amikor pihenőt kaptak ( Miskolc, Fradi ) siker lett a vége. Amikor nem, akkor pedig ólomlábakon mozgó, 2 sorral a végtelenségig kizsigerelt játékosok. Aki valaha tanult edzőnek tudhatná, hogy az izmok regenerálódása minimum 24 órát vesz igénybe! Nem az a baj ezekkel a srácokkal, hogy nem tudnak hokizni, hanem hogy FÁRADTAK! Ezt Péken kívül mindenki látja! Nem megoldás az sem, hogy anyázza illetve buzinak nevezi a játékosait! Egy ilyen ember nem tudja megfelelően felkészíteni illetve irányítani a csapatot! Azt mindenki látja, hogy nem szívesen igazolnak ide a játékosok magyarországról. Ennek megvan az oka, nem szeretnének Pék Györggyel együtt dolgozni! Hogy miért nem? A fent említett dolgok miatt! Mert ezt azért tudja mindenki! Nem elég, hogy nem igazolunk, de szépen lassan elmennek azok is, akik maradtak volna, ha Pék nincsen. A teljesség igénye nélkül Zlocha, Berta, Virág és Petran sem akart itt maradni. Tudom, mert beszéltem vele távozása után! Sokaknak most fog lejárni a szerződésük, és félő, ha Pék marad az edző, akkor ők is távoznak! És ezt már nem bírja ki a csapat! És nem fogják a szurkolók sem! Mert azok az emberek, akik miatt érdemes kijárni a mérkőzésekre, távozni fognak! És akkor az a közönség, aki megmaradt, az is el fog pártolni a csapattól, illetve nem fog kijárni a mérkőzésekre! Kérem Önöket, Böle úrral együtt, hogy gondolják át a fent leírtakat! Abban az eseben, ha megváltozik az edző személye, egy felszabadult csapatot fogunk látni, ebben egészen biztos vagyok! Tele van feszültséggel a légkör, ezt érezni! Érdemes lenne már most elkezdeni a jövőt építeni! Ha edzőt váltunk, akkor megmarad a csapatunk, amire építve jövőre sikerrel vehetjük fel a küzdelmet mindkét ligában!

sporttársi üdvözlettel:

Pallus
A Vasas Bp. Stars a Megyeri úton, a Ferencváros Miskolcon aratott győzelmet az OB I. középszakaszának mai fordulójában. A zöld-fehéreknek volt könnyebb dolguk, már a 8. percben vezetést szereztek, válasz nem érkezett, ők pedig sorban lőtték a többit, 5-0-ig meg sem álltak,…..
Pallus 2010.02.06 17:32:31
@csatoimi: Nem sértés, de azt hiszem nem kell megmagyaráznom a mondatomat. Emberek vannak, akik szimpatizálnak a csapatnak nevezett csürhével!
Pallus 2010.02.06 18:16:15
@csatoimi: Játszhatunk bárki ellen, SC, HC, Brasso, Ftc, Dab, ennyi durva szabálytalanság, ennyi reklamálás sehol sincsen! Felőlem lehetnek sapporoi hősök, de akkor bírják elviselni, hogy valaki lekorizza őket. Sille, Kangyal, Svasznek az élen járnak minden meccsen ezekben! Odaütnek, aztán megy a reklamálás! Sapporóbol nem lehetne szabad megélni, de sajnos a bírók többsége nem ezt gondolja!

És ezek már megvoltak a tavalyi meccseken is, amikor pedig megvertük őket! Egyben vannak, az tény, de nem mindegy, hogy valaki hogy éri el a célját!
Pallus 2010.02.07 10:23:29
@M.Messier: Ez most tény! Ennek tükrében sem értem, hogy miért kell olyan dolgokat művelni, amiket felsoroltam! Durvaság, odaütögetés, reklamálás! Ha jobbak, akkor nyerjenek tisztán!
Az újpesti Hetler Ádám szerint muszáj utánajárni, miért játszik a csapat sokkal jobban idegenben, mint otthon. Az 1-6-os FTC–UTE meccsnek nemcsak a góljai tekinthetőek meg ezen a videón, nyilatkozatok is vannak bőven. A 3-4-es Dab.Docler–Vasas Bp. Starshoz bónuszok nem…..
Pallus 2010.02.05 11:34:47
@csatoimi: Demagóg a kommunikációd, és ez nem is fog változni! Nyugodtan kezdjél el cigányozni is ebben a forumban, biztosan ide való. Ezek mind mind hozzájárulhatnak ahhoz, hogy valaki ismeretlenül és véleményt formáljon rólad. Rólad, és mivel az ember ilyen, képes általánosítani. A tyúk és a tojás esete tipikusan. Senki nem tudja megmondani, mi volt előbb.
Pallus 2010.02.05 12:05:03
@csatoimi: És azok a dolgok, amiket a TV-ben nem mutatnak? Azok hol vannak Imi? Tudod mik voltak az előzmények, vagy csak írogatsz?
Pallus 2010.02.05 13:31:15
@csatoimi: Sprenczel vagy Antal Zsombival vagy Petressel is beszéltél?
A hétfői mérkőzések visszavágójával folytatódik ma a jégkorong OB I. középszakasza. A mezőny továbbra is nagyon tömör, az elsőt az utolsótól négy pont választja el. Arra bíztatjuk Kedves Olvasóinkat, minél többen látogassanak ki a mérkőzésekre, izgalmas és feszült…..
Pallus 2010.02.03 20:25:58
Ideges mérkőzésen húzta be a győzelmet az EBEL-utolsó Jesenice ellen a Sapa Fehérvár AV19. Kovács Csaba és Palkovics góljaival elhúztunk, de a szlovénok még az első harmadban szépítettek. A másodikban aztán ütöttünk még kettőt Mihály és Vas János révén, majd egy…..
A pénteki mérkőzések visszavágóival folytatódik este az OB I. középszakasza. Este fél hétkor az Újpest a Miskolci Jegesmedvéket fogadja, a Dab.Docler pedig a Ferencvárost. Sok hiányzója ellenére nem várt módon fölényes győzelmet aratott pénteken az Újpest Miskolcon. "A…..
Befejeződött a második Mol Liga-szezon alapszakasza, már csak a négyes döntő van hátra. Megkértük az edzőket, értékeljék játékosaikat és a liga többi csapatát is. Hét részben tálaljuk mindezt. Arra is fény derül, kedves olvasóink szerint kik voltak a legjobbak. Fordított…..
Újabb biztos győzelmet aratott a klagenfurti kisiklás után a Sapa Fehérvár AV19. Az ellenfél a Ted Sator által edzett Medvescak Zagreb volt, és a fehérváriak úgy vetették magukat a mérkőzésbe, ahogy azt az ínyenc szurkolók is elvárják, pillanatok alatt vezetést is szereztek…..
Véget ért a Mol Liga és az országos bajnokság alapszakasza. A sorozat három mai mérkőzése közül kettőn hazai, egyen vendéggyőzelem született. Az SC Csíkszereda másodszor is felülmúlta az Újpestet (5-3), ezzel megszerezte a második helyet, a lila-fehérek harmadikként zártak, a…..
Pallus 2010.01.18 10:31:42
@terminatrix: Hetler 75kg. Ha 25-30kg van közöttük, akkor Zsók 50kg körüli alkata nem éppen a jégkorongra való, hanem mondjuk a szertornára! :-) Vagy költői túlzás volt?
Nem kapkodok, minden erőmmel azon vagyok, hogy az OB I. döntőjére és a világbajnokságra tökéletes legyen a térdem, mondta Galanisz Nikandrosz, a Dab.Docler válogatott centere blogunknak. Úgy tűnik, nemcsak a Mol Liga jövő hét végi négyes döntőjét, de nagy valószínűséggel a…..
Pallus 2010.01.16 15:15:05
@Zsiraf78: Veled van csak baj komám! Pékkel semmi baj, tartalékos csapattal tét nélküli meccsen... Emlékszel még mit kapott az SC Újpesten? :-)
Pallus 2010.01.16 17:14:49
@Zsiraf78: Koma! :-)

Nem a múltból kell élni! Azzal nem sokra mész! Az sc idén csak árnyéka tavalyi önmagának! Nyilván sok oka van, de pl. Bp-en nem tud meccset nyerni, pedig tavaly tudott! Ezek tények!

Amúgy keress meg egy UTE meccsen Koma, iszunk egy forralt bort! A mezemen a nevem!
A rájátszás szempontjából fontos Mol Liga-meccsen az UTE 4-2-re nyert az Icecenterben, tehát a Vasas Bp. Stars nem tudta megszerezni azokat a pontokat, amelyek kellettek volna a négyes döntő bebiztosításához. Peter Sevela 41 védésének, a második és harmadik sor góljainak…..
Arra kértük kedves olvasóinkat két napja, tervezzék meg a Winter Classic logóját. Már eddig is szép számban kreatívkodtak, de még mindig van idő, szombat éjfélig lehet elküldeni a terveket a fenti link alatt olvasható módokon. Ízelítőül, egyszersmind kedvcsinálóul három…..
Az UTE egy hét alatt kétszer győzte le az SC Csíkszeredát, de vasárnap este sokkal kisebb volt a különbség a két csapat között, mint szerdán. A hazaiak viszonylag gyorsan kétgólos előnyre tettek szert, de a székelyek rendre közelebb kerültek. A harmadik harmad szinte teljes…..
Pallus 2009.11.01 23:27:04
@székely zsiraf: Ne viccelj, hogy a bíró miatt nem nyert az sc?! Milyen meccsen voltál?

Egyébként pedig 2 meccsből 2 zakótok volt tőlünk a héten, az első sima, a második pedig küzdelmes. Egy csapat akkor lesz igazán jó, ha ennyi hiányzóval, ennyire fáradtan is képes behúzni a meccseket! És az Újpest ilyen, az SC pedig most nem!

A botdobásról mi a véleményed?
Pallus 2009.11.02 09:09:26
@székely zsiraf: Nem egyformán mérlegeltek a bírók? Mondjuk a mi oldalunkról pont ez mondható el! Sőt, a végén még a sunyi és alaptomos kézreütéseket is elnézték nektek a sporik, akiknek nem ez volt életük meccse.

Az Újpest tartalékos volt, nem kicsit. Harmeti, Hetler, Kadlubiak, Rafaj. Szinte egy komplett sor a háromból! Ennyi hiányzóval megkaptátok az esélyt a győzelemre, de nem éltetek vele. Ráncba kellene szedni a csapaot, mert ennél többre vagytok képesek!
Pallus 2009.11.02 09:10:50
@kekfeher: A múlt heti 5-0 az is egy eredmény. De ne felejtsd, hogy tét nélküli meccs volt mindkét csapat számára. Mondjuk ezek után külön öröm, hogy ezen a héten 9 pontot szereztek a fiúk, és 6-ot az SC ellen!
Az egész éjszaka fújó szél nem akar csillapodni. A kormányosin elhangzik, hogy 3 pályát akarnak ma tartani. A mezőny nagy része még vitorla nélkül van, így halasztás. Óránként hosszabbítják, végül eltelik a nap. Felrakjuk a megjavított génuát, a stoppert kicserélik.…..
A reggeli kormányos megbeszélésen elhangzott, hogy durva vihart várnak délutánra. Ennek ellenére 60 mérföldes pályát jelöltek ki, ami számomra érthetetlen volt, de sebaj, versenyzünk. Ma Barabás Évi is a hajó legénységéhez tartozott, jó észrevételei voltak. Friss, 20 csomó…..
Némi magyarázkodásra lenne szükség, hogy végül miért nem írtam. Valamiért ez a blogos rendszer nem működött kint kifogástalanul, és a hosszú napok után sok erőm sem volt mindig hozzá.De akkor maradjunk a vasárnapnál. Az eső elálltával némi hajószerelés, majd dél körül…..
Nos ma egész nap pihentem, városnéztem és dolgoztam egy keveset. Délután némi nehézség árán felvett a csapat, akik Majoross Beával egészültek ki, mivel tegnap kiderült, hogy két ember mégsem tud jönni velünk.Átértünk, átvettük a hajót, a neve Bloodymary. Belaktuk a hajót,…..
Utoljára 2006-ban jártam Horvátországban, akkor Splitben, a Finn EB-n szerepeltem. Az utak akkor még nem voltak ilyen szinten készen, mint most. Mivel pénteken vizsgázom, le akartam érni előző nap, hogy kipihent lehessek. Egyik csapattársam, Gábor is pont jött volna le, ezért…..
Biztosan sokan utánaszámoltak már, mennyibe kerül egy hajó számára a Tengeri Bajnokság 2009-ben. Lássuk tételesen, hogy mi mennyi.Alapul nézve egy Bavaria 47-est vettem. 9 emberrel számolva:- A hajó nevezési díja: 550 Euro- Személyenkénti nevezési díj 150 Euro x 9 = 1350 Euro-…..
A tavalyi rekordszámú nevező után idén mélyrepülésben van a nevezők száma. Jó esetben összejön a 40 induló, de könnyen előfordulhat, hogy ennyi sem lesz.Nem kevés csapat vonta vissza előnevezését anyagi okokra hivatkozva, ez hangzott el a sajtótájékoztatón a rendezők…..