Regisztráció Blogot indítok
Adatok
Amichay

143 bejegyzést írt és 669 hozzászólása volt az általa látogatott blogokban.

Admin Szerkesztő Tag Vendég
Magyarországon minden javaslatra az első reakció az, hogy miért nem lehet azt megvalósítani... Nem én írtam ezt (bár jórészt egyetértek vele), hanem Éva, aki először több mint 7 éve, 2012 nyarán írta meg, miként vándorolt ki 30 éve Izraelbe (a történetet aztán folytatta). Mai írását a minapi podcast…..
Amichay 2020.01.25 10:19:27
@arncht: Izraelnek nincs "erős nyugati támogatása"! Éppen ellenkezőleg! BDS...
Amichay 2020.01.25 10:23:01
@irdesmond: Soha nem mondtam, hogy Magyarországon minden szar! Sőt! Ha az emberek hozzáállása optimistább lenne, sokkal többre mehetne ez az ország, éppen a fantasztikus adottságai miatt!
Amichay 2020.01.25 19:31:27
@arncht: Bár így lenne, de közel sem! Az USA-ban a baloldali, reformzsidók többnyire demokrata pártiak, és most nagyon nem szeretik amit Trump csinál. Trump pedig mostanában jó kapcsolatot ápol Natanjahuval. Vagyis pont a galuti zsidó körök ma nem a legnagyobb támogatói a zsidó államnak. Az evangéliumi keresztények sokkal inkább, de mindennek politikai vonatkozása lehet, ám sem gazdasági sem egyéb előnyöket nem jelent.

Az USA katonai segélye valójában az amerikai hadiipart támogatja, sokszor érdekellentétekkel az izraeli hadiiparral szemben - lásd a világ legjobb vadászgépe gyártásának letiltása... hu.wikipedia.org/wiki/Lavi
Szóval, a dolog nem olyan egyszerű.

Az amerikai filmipar megalapítói között valóban nagyon sok volt a zsidó (magyar zsidó is), de ma már nem igaz, hogy a zsidók kulturális hatása érvényesülne. A kreatív szakmákban mindig sok volt a zsidó, ami nyilvánvaló azoknak, akik ismerik a zsidó kultúrát - be van kódolva a nevelésbe a mindig jobbra való törekvés - tikun olám - ezt még azok is követik, akik nem vallásosak.

Izrael lakossága 70 év alatt valóban fantasztikusat alkotott - ennek számos oka van, de nem véletlenül tartják startup nemzetnek. Nem irígykedni kell, hanem tanulni belőle.
Nekem számos javaslatom volt a magyar viszonyokra adaptálva például a podo-kibuc, amely cigány fiatalok helyzetének gyökeres megváltoztatását tűzte ki célul, a valamikori kibuc-mozgalom tanulságai alapján. A legkorszerűbb bio-mezőgazdasági technológiák elsajátítására izraeli tanulmányutat is szerveztem, saját költségemen, de a itt mindenki lehurrogott, hogy az nem megy...
Most egy kis, dunántúli faluban mégis egy sor dolgot megvalósítunk a helyi lakosság helyzetének javítására.
Nagy örömömre szolgál urbanisztikai workshopokat tartani magyar turistáknak, és akikkel ilyen formán találkoztam mind vissza akar menni, jobban megismerni ezt a kis országot. Területileg valóban nagyon kicsi, de fantasztikusan változatos mind a tájak, kultúrák, emberek vonatkozásában.
Mióta itt vagyok többet - ahogy említettem, az édesanyám miatt - mindent megteszek azért, hogy azon a területen, amelyen én dolgozom, a helyzet javuljon. Lakásokat tervezek, tanítok és ez bizonyos körökben elég nagy elismerést is jelent, ugyanakkor sajnálom, hogy az ország, ahol születtem, nem tudja kihasználni nagyszerű adottságait, és ebben nem a tehetség hiányát, hanem a hozzáállást látom leginkább problémának. Az irígséget és a pesszimizmust, és azt a patópál magatartást, amit már Petőfi sem szeretett. Talán azok a fiatalok, akik mostanában elhagyják az országot, pár évtized múlva vissztérve megváltoztatják ezt is. Őszintén kívánom!
Ma reggel órát tekertünk, életbe lépett a téli menetrend és a Wizz erre a napra időzítette az új csomagszabályának bevezetését. Nem adott ki róla újabb közleményt, de egy nyilatkozat alapján nagyjából sejthetjük, hogy kitől veszik el a kézicsomagját és kitől nem. A változásról annak bejelentése…..
Konyhabútort sajnos nem cserél évente az ember, éppen ezért mikor eljön az ideje a cserének, akár egy költözés vagy egy felújítás révén, akkor rengeteg időt és energiát feccölünk abba, hogy megtaláljuk a tökéletest. A konyhabútor megtervezésénél pedig az egyik legkardinálisabb kérdés a bútor színe,…..
Orbán ellenfelei egy olyan focicsapatra hasonlítanak, akik a sokadik megalázó vereség után is ugyanazzal a vesztes taktikával futnak ki a pályára. Sőt, a borítékolható bukás előtt/közben még kifejezetten lelkesek is, aztán meg nem értik az eredményt. Nézem a CEU-ért menetelő tömeget, és magamban…..
Amichay 2017.04.13 18:29:34
Én már láttam a semmiből egy év alatt felhozni egy pártot - erről írtam 2013-ban: amichay.hu/valasztasok-2013-_-1-resz/
Jair Lapid azért nem tudta mégsem alapvetően megváltoztatni a dolgokat, mert nem volt eléggé gyakorlott a hatalom megragadása fejezetben - ma már nyilván sajnálja, de a magyar kormányváltó erőknek még így is van mit tanulniuk tőle: nem lehetetlen győzni a választásokon, de olyan személyiség nélkül, aki eredeti szakmájában vitathatatlan sikereket ért el és elég karizmatikus, mögötte pedig profi csapat van - nem fog menni.
Mielőtt belevágnánk a felújításba és lakberendezésbe, közkívánatra lássuk milyen is a lakás amit vettünk. A jelenlegi tulaj bútoraival tele lévő lakásról készült pár fényképet ezen a linken keresztül lehet megtekinteni. Beszúrhatnám ide is őket, de a későbbi…..
Kedden elnököt választ az Egyesült Államok, és bár ilyenkor nagyon nehéz elvonatkoztatni a mindenkori választási kampányok keltette hangulattól, azért az talán nem túlzás, hogy ez a választás sokban különbözik az eddigiektől. Hogy ez mi mindennek köszönhető, arról nyilván…..
Amichay 2016.11.07 22:04:32
Nos, az USA-ban nem éltem, ezért, ha véleményem van is, de kellő, helyi ismeret hiányában nem szeretnék a cikknek ahhoz a részéhez hozzászólni, ellenben van egy rész, amiről viszont nekem van egy kicsit több tapasztalatom, mint a cikk írójának - igen, kezet fogtak Rabin és Arafat, Peresz pedig haláláig próbált hinni egy új Közel-Keletben, akkor is, amikor már nyilvánvaló volt, hogy sem az izrareli- palesztin konfliktus nem jutott nyugvópontra, sőt, remény sincs a közeljövőben erre, és az arab tavasznak hitt valami rosszabb, mint Asszad, Mubarak és Kadhafi diktatúrája...

Clinton látszateredménye semmi jót nem hozott a Közel-Keleten, Obama 8 éve pedig komolyan hozzájárult a jelenlegi káosz tetőzéséhez, közben Clintonné is csak keverte a szart, egy olyan koncepció mentén, aminak semmi esélye nincs a nagyrészt törzsi társadalmakból álló országok belső konfliktusainak a megoldására, az iszlám belső válságáról már nem is beszélve.

Ami a legidegesítőbb az amerikaiak és az európaiak által hajszolt békeaktivizmusban, hogy mindegyiket egyfajta fehér felsőbbrendűnek vélt álhumanizmus hatja át, ami a bonyolult valóságot minden áron le akarja butítani jófiúk és rosszfiúk harcára, amelyben ugye a felvilágosult kultúrállamok a gyengét, a jót kell támogassák, csak éppen már fogalmuk sincs, hogy ki a jófiú, és ki a rossz. Kivételt képez, ha Izraelről van szó, mert akkor "világos", hogy csak a zsidók lehetnek a rosszak és a szegény palesztinok, nem gyilkos terroristák, hanem elnyomott szabadságharcosok... kicsit problémás, ha hasonló ideológiával éppen amerikai, vagy európai civiliket fejeznek le, mert akkor most ki az ellenség, és kit kéne támogatni?

Nem 2001 szeptember 11-én változott meg a világ, hanem jóval előbb, amikor Afganisztánban lerombolták az ősi Budha-szikladomborművet, ami ugye nem ölt meg senkit, csak ott volt, egy más kultúra jeleként. Mert ez az iszlám dzsihád lényege: minden, ami más, az pusztulásra ítéltetett. Az a muszlim ember, asszony, gyerek, régész professzor, aki az iszlámot nem pont úgy értelmezi, ahogy a dzsihádisták teszik, halálra ítéltetett, a világ többi része pedig csak időt kap, de a cél az iszlám térhódítása az egész világon. Ez nem fenyegetés, ez nem a média, ez nem a tőke háttérhatalma, meg a politikusok hatalomvágya, hanem maguk a dzsihádisták meggyőződése, és akinek van füle, esetleg meg is érti, hogy mit mondanak, az hallhatja nap mint nap.

Az iszlám világ komoly válságban van, csak erről nem illik beszélni, meg amúgy is keveset tudnak erről Nyugaton. A közép-afrikai és a szíriai tömegmészárlások nem érik el a népesség ingerküszöbét, csak ha menekültekként jelennek meg a rettegők. A muszlimok 80%-a békés ember, akik csak élni szeretnének, de az ő hangjuk alig hallatszik a 20% terrorista ugyanis éppen őket félemlíti meg leginkább.

Megértem, ha az amerikai választó tanácstalan - érzik, hogy gond van, de valódi megoldást, reményt egyik jelölt sem tud felmutatni.
Nem a média a hibás azért, mert fals hangokat erősít - nincs más.
Amichay 2016.11.11 09:25:32
@gabors: Nem jól emlékszel. Kezdetben, a felszabadítani háború idején az USA elnök fegyverembargót rendelt el, Peresz a franciáktól tudott csak fegyvert szerezni, hogy védekezni tudjunk a ránk támadó arab államokkal szemben.
A kormányszintű keresztbetevésen túl van a BDS és hasonló " civil szervezetek" kifejezetten Izrael ellenesek, a különböző beke tervekről mar nem is beszélve.
Amichay 2016.11.13 23:33:12
@gabors: csakhogy az izraeliek nem támadtak az arab államokra, Izraelt viszont megtámadták, és ha nem tudott volna védekezni, akkor hiába szavazott akárhogy az USA az ENSZ-ben, elpusztult volna... A háború nem az ENSZ határozat következménye volt, hanem az arabok támadásának. A háború kimenetele pedig annak, hogy az izraeliek akkor is, most is tudják, hogy nem veszíthetnek. Természetesen elfogult vagyok, de amit leírok attól még igaz.
Amikor a nyár elején meghirdettem a Magyarország 2.0 pályázatot, az volt a nem is titkolt vágyam, hogy talán sikerül összeszedni olyan külföldön bevált ötleteket, gondolatokat, melyeket hasznosítani lehetne Magyarországon is. Azt gondolom, jó pár ilyen írás született, és…..
Amichay 2016.11.03 08:54:50
@feritekeri: A hatékony, jól kitalált adórendszerhez nem pénz, hanem józan ész kell, semmilyen összefüggésben nincs azzal, hogy milyen bevétel-tömeggel gazdálkodik egy ország.
Most nincs időm a pontos adatokat megkeresni, de Izrael GDP-arányos katonai-belbiztonsági kiadásai sokszorosa mint pl. Magyarországé, az amerikai támogatás nélkül is! Vagyis minden adósekelből sokkal nagyobb arány megy el a terror elleni harcra, mint bárhol másutt a nyugati világban, ezzel együtt az izraeli gazdaság több-tucat, világszerte ismert és használt termékkel rendelkezik, amely a fejlődő gazdasága érzékletes példája. Szerintem, Te is, ebben a pillanatban is használsz néhányat ezek közül... :)
Amichay 2016.11.03 12:05:13
@macamuca [IHUN]: Ez a pitiáner irígység tekeredőferinél adott egy témát, csak nem tudom, hogy mikor lesz időm megírni ide: Hogy viszonyul Izrael az afrikai, közel-keleti migrációhoz és a világ minden táján lehetséges terrorfenyegetettséghez? A kettő ugyanis összefügg, de nem azon az egyszerű módon, hogy hány terrorista van a menekültek között, hanem sokkal összetettebben, a terror és a vele párhuzamosan élhetetlen vidékekről menekülés okainak elemzésén keresztül. A magyar sajtóban lényegében kétpólusává butított probléma - bal: szeressük a menekülteket, jobb-el innen minden idegen, úgy hazug, ahogy van, de a legnagyobb gond, hogy a valós problémák megoldásához egy centivel sem visz közelebb. Hetek óta autentikus forrásokat böngészek, ha van egy pici szabad időm, dokumentumfilmeket nézek vasalás közben, és lassan összeáll egy nagyobb anyag, aminek egy része releváns lehet itt is, mert ma már nincs hová menekülni a terror elől, sajnos. Izraelnek ebben túl nagy a tapasztalata, az európai mészárlások után ezt kezdik hasznosítani is a különböző belbiztonsági szervek, de a lakosság legfeljebb imádkozik, hogy ne ott legyen a következő támadás. A magyar "határátkelők" azt is tudják, hogy ez az akció sosem könnyű, ráadásul a migránsok esetében óriási kulturális különbségekről van szó. Akár pályázatot is lehet hirdetni, hogy a különböző országokban miként kezelik a menekülteket - az ott élő határátkelők szemével.
Nem Art Decor A fala se tréfa! 2016.01.20 08:35:00
Az új év új lendületével sikerült kicsit felzárkóznunk, egy slunggal sok mindent megoldottunk: ez egyik legfontosabbról, a sezlonunk megújulásáról már beszámoltunk. Mire hazaért elkészült a képfal is a nappaliban...
Amichay 2016.01.20 10:20:08
A bloggal a célom az, hogy bemutassak egy itthon egyelőre kevéssé ismert ideológiát a Social Justice Warrior(SJW)-izmust és hogy betekintést adjak az USA-ban és a nyugati világban jelenleg folyó kulturális háborúba. Miről szól ez a kulturális háború?A tágabb konfliktus a baloldali kulturális…..
Amichay 2015.09.11 21:38:38
Van egy nagy csomó idióta férfi, aki véres szájjal ugat és veri magát a földhöz, hogy őt (vagy valamelyik ismerősének ismerősét) átverték a válással (pedig kurvára akart gyereket nevelni egyedül), hogy őtőle megvonják a szexet, meg hogy elhízott a nősténye, amikor ő egy…..
Tegnap jelent meg a Mandiner digitális felületén egy nagyon érdekes esszé. Két fiatal szerző ismeri el a Saul fia című film esztétikai értékeit, egyszersmind azonban kétségbe is vonja a történet valóságalapját. Szilágyi B. András és Szerencsés Márton Dániel szerint „A film…..
Amichay 2015.06.30 22:32:31
@Csatos Bambi: majd ha elszámoltok az elrabolt zsidó vagyonnal, picinyem!
A Damaszkuszi-kapu, 1890 körül 2016-ban június 5-én ünneplik világszerte a Jeruzsálem napot, a város újraegyesítésének évfordulóját. A eseményre a The Times of Israel fotóriportere érdekes képsorozatot publikált Jeruzsálem 100 évvel ezelőtti arcáról, mellette a ugyanazok a helyszínek ma. A városról…..
Amichay 2015.05.17 13:19:48
„Ébred a város és fáradtan kúszik a metró.Egy öltönyös úr csapkod, mert kizárta az ajtó.Zsebórája svájci, de ideje nincsen,Két csöves meg összeveszik a csikken.”C. A. F. B.: Budapest (1997)„Brutál tempóban fejlődik a város, erre jó példa a második otthonom, a Gozsdu…..
Amichay 2015.05.11 18:45:43
@Veridicus76: Fején taláta a szöget! Üres szófosás - miközben érzékelteti, hogy ő milyen okos, és a többi milyen hülye...
A józsefvárosi Integrált Településfejlesztési Stratégia (ITS) második (fél)nyilvános fórumát 2015. április 10-én a stratégiaírással megbízott Hétfa Kft. tartotta az ITS tematikus céljaihoz kapcsolódó javaslatok befogadásáról. A meghívó szerint helyi civil szervezetek,…..
Nem tudom, mit érzett Berta (akkor még nem néni) 1945. január 27-én, amikor kinyitották a láger kapuját. Tényleg nem tudom, belegondolni sem merek, mert akkor bele kellene gondolnom mindenbe, azt pedig nem merem. Berta 10 testvéréből ketten maradtak életben – az Olga (akkor még nem…..
Amichay 2015.01.27 18:14:31
Élek egy helyen a Földön, jól-rosszul, valahogy. De nem jó ez nekem. Rábökök a térképre, választok egy országot, ahol inkább élni szeretnék. Mert ott jobb lesz nekem is, a családomnak is. Azért megyek el otthonról, mert ott már nem jó nekem valamiért. Megérkezünk,…..
Kina a '70-es evek masodik feletol a piacgazdasagnak utat nyito reformokkal probalt kivergodni a Mao-fele kulturalis forradalom zsakutcajabol. Hamar rajott, hogy fenyevekkel le van maradva a nyugati vilag, foleg technikai es infrastrukturalis fejlettsegetol. Mint minden mast ezt a lemaradast is…..
A mi házunk Bródy újratöltve! 2014.06.01 18:45:21
Szerdán, 2014.05.28-án nagy harcok árán leváltottuk azt a közös képviselőt, aki az utóbbi években szinte semmit nem csinált. Az újak, fiatal fiúk, tele energiával, és a házban található közösségi helyiségben lesznek. Nagyon remélem, hogy minden rendben lesz.  A blogot…..
A mi házunk Manapság... 2013.01.17 02:06:37
Az utolsó bejegyzés óta eltelt egy kis idő. Bár arról szó nincs, hogy az idő önmagában megoldana bármit is, de az a tendencia, amit már akkor lehetett érzékelni, folytatódik - a visszahúzó erők gyengülnek, a házba új lakók költöznek, új tulajdonosok, akik igényességi…..
Kedves bojkottálók, otthonmaradók, cizellált közírók, filozófusok, meg a többi fotelforradalmár: hülyeséget csináltok. Jó lenne fölébredni, de büdösgyorsan, mielőtt Orbán egy friss kétharmaddal a birtokában kilép az EU-ból, a NATO-ból, és a Kelet marhafüggetlen…..
Amikor megnéztünk egy lakás és megtetszett, azonnal megterveztem a berendezést. Már ott helyben, azután pedig 3D-ben dolgozom ki az átalakítást, a berendezést és a variációkat. Ez felesleges munkának tűnhet, ha például elviszik a lakást az orrunk elől. Ugyanakkor remek ujjgyakorlat. Hozzáteszem, a…..
Amichay 2014.01.19 12:33:47
@Nem Art Decor: mindenkinek szíve joga azt csinálni a lakásával, amit akar, de Te kivitted a nyilvánosság elé, és megsértődsz, hogy nem mindenki hallelujázik az 3D- s művedért.

Ahogy korábban már megjegyeztem, a fizikai adottságok az egyik oldal, a másik az életforma. Ezeket kell összhangba hozni. Olvastam a kamráról szóló dicséretet - ha valakinek ez a kedves, ám legyen, de csak jobb a konyhából benyitni a kamrába, nem pedig az eloszobából. A főfalat sem kell megbontani ahhoz, hogy a térszervezés mégis jobb legyen a mostaninál - elég a bazi nagy előszobát egyesíteni a kisszobával és szuper étkezős konyhát lehet belőle tervezni úgy, hogy a megérkezés funkciója is kellő figyelmet kap.
Nem állítottam, hogy a bontás maga kerül egy csaptelep árába, hanem a statikus, akit az ember kihív minden munkánál, még ha 30 éve foglalkozik is átalakításokkal. Mert ezekben a lakásokban bizonyos falbontások nagyon is megtérülnek a napi használat során.
Ami, szerintem, minden szakember szemét kiveri, hogy a fürdő a nappaliból nyíló dolgozóból nyílik, az éjszaka közepén harom ajtón keresztul kell botorkalni, ha pisilni akar az ember. Ha a dolgozóban egy vendég alszik esetleg, akkor azon keresztül, amikor kiváló lehetőség van arra, hogy a fürdő jobb is legyen, átjáró is legyen a háló és a dolgozó, másoknak talán gyerekszoba között. Ehhez nem kell lemondani a kádról, csak újra kell szervezni a mostani konyhafurdő kapcsolatot, ahol csak válaszfal van.
Amichay 2014.01.19 16:09:55
@Nem Art Decor: természetesen, igazad van, éjjel ki lehet menni pisilni.
Amichay 2014.01.19 16:11:30
@MrsCamelot: nem vagyok lakberendező... :)
Tudtátok, hogy egy kikapcsolt gázóra milyen galibát okoz? Mi nem, de most már kezdjük sejteni. Elmesélem...
Amichay 2014.01.06 23:36:54
@umleitung: meg lehet szabadulni a gáztól!
podo-pro.hu/az-en-varam_5/