Regisztráció Blogot indítok
Adatok
thing

0 bejegyzést írt és 435 hozzászólása volt az általa látogatott blogokban.

Admin Szerkesztő Tag Vendég
Meg még jó pár dologról a zenekar körül. A Creature Comfortról már írtunk, alapból kicsit furcsa klip volt, de most kiadták a még furcsább változatát. Mondjuk ez kimerül annyiban, hogy megy a klip, közben pedig olyan fontos információkat tudunk meg, hogy milyen meleg volt ebben a fémes ruhában, és…..
Szerdán kezdődött a Várkert Bazárban a CSTP Feszt, a Cseh Tamás Program három évét bemutató ingyenes zenei fesztivál. Június 21. és 24. között, tehát A zene ünnepétől a Múzeumok éjszakájáig ötven zenekar és előadó lép fel, és itt zajlik a Hangszert a kézbe interaktív hangszerkiállítás is, ahol több…..
A hazai pop és alternatív zenei körökben egyaránt népszerű ByeAlex június 9-én dobta piacra Szív(sz)Kill című debütáló lemezét. Az album 14 dalt tartalmaz, az ismert slágerek mellett vadonatúj, sosem hallott szerzemények bújnak meg a korongon, amelyet Alex együttese, a Slepp segítségével alkotott...
Még csak bő fél éve létezik, de már hét könnyűzenei tehetségkutató döntőjébe bejutott a Köpönyegforgatók. Az együttes tagjai több helyről is elhozták a legjobb zenész díjakat, két tehetségkutatót pedig meg is nyertek. A trió ontja magából a dalokat, most a Bőségszaru című számmal, és a hozzá…..
December 22-én a Mary PopKids és a downtempo-s Belau kettősével elő-Karácsonyozhatunk...
Az Alternatívák a popkultúra kapcsolatrendszereit elemzi hat fejezetben. Az első blokk az oktatás és a tudományos gondolkodás felől tekinti át a tömegfilm és a populáris irodalom lehetőség-feltételeit, miközben kitér a sztárkultusz kérdéskörére is. A második blokk a kánonképződés felől vizsgálja a…..
A karácsonyi készülődés az év egyik legörömtelibb időszaka, bármennyi munkával is jár. Előkerülnek a fényfüzérek, a karácsonyfa talpak és az ünnepi bevásárló listák. A Coca-Cola év végi kampánya azokat ünnepli, akik még a gyertyagyújtás előtti pillanatokban is azon munkálkodnak, hogy a Karácsony…..
Újabb ablakok nyíltak ki a LOVE magazin adventi kalendáriumában. Nézzük, melyik napra ki jutott! 8. nap: Emily Ratajkowski - kivételesen nem tök pucéran 9. nap: Palvin Barbi az Elemi ösztön leghíresebb jelenetét idézi fel 10. nap: Heidi Klum meztelenül habfürdőzik, de a lényeget…..
A verseny atyaúristene, Jon Ola Sand az ukrán köztévé tegnapi városválasztó műsorában beszélt a három lehetséges helyszínről. Dniprót komoly pályázónak tartja, de a nemzetközi légi összeköttetést és a szálláslehetőségek mennyiségét és minőségét kifogásolja. Kijevben a Sportpalota és a már…..
...legalábbis Medveczky Balázs, a Duna Média televíziós médiaszolgáltatási igazgatója ezt mondta videoüzenetében a mai sajtótájékoztatón, ahol kihirdették A Dal 2017 teljes mezőnyét. Pontosan így fogalmazott: "A Dal című műsornak nem elsődleges célja, hogy Eurovíziós versenydalt keressen." Teszem…..
Disclamier: Nem érdekel, hogy a köztévé miként kommunikálta le A Dal-t, amíg ez a hazai Eurovíziós előválogatónk, addig Eurovíziós kontextusban értelmezem és ítélem meg a produkciókat. Moving on. Szépen lassan elkezdték publikálni versenydalaikat A Dal 2017 versenyzői és mint mindig, most is…..
Kihirdették a héten, hogy kik jutottak be A Dal döntőjébe. Tavasz elején pedig kiderül, hogy közülük ki fogja majd képviselni Magyarországot az Eurovíziós Dalfesztiválon. Az indulók listáját most nem véleményeznénk, inkább felállítottunk egy saját listát azokról a produkciókról, akikkel lenne esély…..
addict Lájk-vadászok 2012.01.19 09:00:00
Bármilyen soknak is tűnik, de immáron 6 éve küzdenek a lájkokért a Facebook rajongói oldalak. A márkának presztízskérdés, hogy mekkora szám van a profilképük alatt – pedig jól tudjuk, hogy nem mindig a méret a lényeg. Ennek ellenére a brandek mindent megtesznek, hogy…..
thing 2012.01.19 13:05:17
R a neve, engem pedig 1 év alatt 2 ilyen nevű pasi is átvert.   Sziasztok! 21 éves lány vagyok (V), és még mindig értetlenül állok a történtek előtt. Pár hónapja zártam le egy 5 és fél éves kapcsolatot. (B-vel) Együtt is éltünk a fővárosban, az én lakásomban, így…..
Egy igazán trendi kiegészítő az őszre! ..
Android Plüssben az igazság 2011.09.13 20:08:00
 Lassan már ott tartunk, hogy hype-ból meg lehet élni - igaz ehhez kell egy olyan produktum, ami megasiker lesz, de utána.... a csillagos ég a határ, legalábbis a jelek szerint. Miről is van szó? Tegnap jött a hír (a tippért köszönet jtrencsenyinek), hogy az Angry Birds…..
Subba Ráverünk az árakra! 2011.05.26 21:24:00
Rajtunk a világ szeme! A SPAR csak egy ártatlan bevásárlótáskát akart terveztetni a néppel, amire a nemzetközi szupercsapat 9gag lecsapott, és az alábbi zöldségfaszt tervezte. Veregesselek!   ..
Végre megtörtént, amire az Apple rajongók és még sokan mások vártak: Steve Jobs bemutatta az iPad 2-t. A technikai specifikációkon nem szeretnék elidőzni, sokan megteszik ezt helyettem, röviden elég annyi, hogy nemcsak a készülék külsején változtattak a mérnökök. Erősebb,…..
thing 2011.03.03 09:19:12
Appleblog iPad 2-ig iPad 2 2011.03.02 11:28:00
Nemhogy felültem a Londonba tartó gépre, de ha minden jól ment, már Londonban is vagyok, hogy este élőben közvetíthessem, amit én is csak óriáskivetítőn látok: a kaliforniai bemutatót, ahol várhatóan leleplezik az iPad 2-t. Ezért még nem lenne érdemes utazni, de reményeim…..
thing 2011.03.02 11:35:59
Kis csúszással, de végül megszületett a szlogenversenyünk végeredménye: a régi szlogen (A böngészők svájci bicskája) majdnem visszafoglalta a trónt, de a végén mégis egy új verzió futott be. Úgyhogy mától a blog felső sarkában a Netre hangolva szöveget olvashatjátok. A…..
kistraktor az élet tengerén mindenfajta kreatívnak szánt kommunikáció alapeszközei közé tartozik a kommunikálni kívánt üzenet formai asszociációval történő megfogalmazása. ha valóban eredeti a látásmód, működik, ha öncélú bravúrkodás és gegelés, csak a…..
thing 2011.02.22 11:15:07
Magyar Opera Autoplay, Go Away! 2011.02.03 13:01:00
A HTML5 rendelkezik egy autoplay attribútummal a video és audio elemeknél. Emiatt sokan szitkozódhatnak, mivel látszólag ez problémát okoz bizonyos körülmények között, például irodában, vagy képernyő felolvasó szoftverek használatakor, de teljesen egészséges embereket, otthoni…..
Lehet annál semmitmondóbb szlogent találni egy egyelektronikai bolthálózatnak, mint hogy Hülye azért nem vagyok? Hogy lehet, arra a Currys & PC World Megastore áruházlánc a bizonyíték, ami a Galaxis legnagyobb áruházlánca szlogennel hirdeti magát. Az, hogy ez végül mégsem…..
thing 2011.01.27 13:13:35
Ma pár különlegességgel jelentkezem :) 1977-es eredeti Star Wars pólóra nyomható minták, amiket lehetetlenség volt megszerezni ezidáig. Az oldal alján letölthetővé tettem teljes méretekben is tömörítve a képeket. Ide kattintva lekaphatod az itt látott képeket és a többi fel…..
thing 2011.01.27 10:30:27