Regisztráció Blogot indítok
Adatok
BigPi

0 bejegyzést írt és 722 hozzászólása volt az általa látogatott blogokban.

Admin Szerkesztő Tag Vendég
Egy régóta várt könyv hagyta el a nyomdát 1976 végén, A magyar nyelv történeti-etimológiai szótárának harmadik, befejező kötete. A szótár szerkesztésének munkálatai 1961-ben kezdődtek el; az első kötet rá hat év múlva látott napvilágot, a második 1970-ben, s 1976-ban a harmadikkal „be van fejezve a…..
A szolgálólány meséje, óriási nemzetközi sikerre tett szert, amihez nagyban hozzájárult a 2016-ban megjelent sorozat is. Nemrég megjelent a regény folytatása Testamentumok címen. Az, hogy hogyan sikerült a könyv, kiderül Brenyó Zsóka beszámolójából! Margaret Atwood neve mostmár sokak számára nem…..
Egyre többször tapasztalom, hogy még azok az emberek is, akik amúgy már beismerték, hogy itt az ideje tenni azért, hogy világunk megmaradjon, azt vallják, hogy a változtatásnak felülről kell jönnie. Vagyis mi itt tökmindegy, mit csinálunk. Mondjuk például ott az ember, aki előttem áll a sorban a…..
BigPi 2019.04.19 10:37:32
@croc: "A nejlonzacskók drasztikus tiltása például szerintem nagyon jó ötlet lenne és igazából a pillapalackokat is tiltani kéne. "
Igen de akkor visszajönnek a papírzacskók, vagy a többször használatos üveg esetleg műanyagpalackok? Biztosan volt oka, hogy ezekről leszoktunk, és nem csak a kényelem.
Szerintem újra bele szokunk a szelektív gyűjtésbe.
Elfogyott a magyar burgonya, már csak lengyel import között válogathatunk a piacon. Innen már csak egy lépés a jegyrendszer - rezdülhetnek össze idősebb olvasók. Volt már példa a Nagy Krumplihiányra tizenévekkel ezelőtt, több száz forintos árakkal és ez rávilágít, milyen törékeny is e mezőgazdasági…..
Egy tipikus XIX. századi szegény bérescsalád asztalán ritka vendég volt hús, de vajon akkor mit ettek a szegények az elmúlt századokban? Történelmi ételkalauz nem csak vegáknak... Forrás: Fortepan..
A társadalom elöregedése mai világunk egyik sokat vizsgált jelensége, mégis nagyon kevés figyelem jut a legöregebbeknek, akiknek a száma folyamatosan nő. Ráadásul azok a viták, amelyek az egyetemes egészség és a szociális gondozás körül folynak nem vizsgálják azokat a…..
Szülő-gyermek kapcsolat, a világon talán az egyik leginkább védett, s talán a legtisztább érzelmi töltettel bíró kötődés. Vannak azonban – sajnálatos módon – olyan sorsok, élethelyzetek, melyekben ez a kapcsolat, hogy úgy mondjam elég vitatottá válik az érintettek életében.   Egy példa erre egy…..
BigPi 2018.06.05 08:21:21
@dr. saint555: Bár önnek fáj amit átélt, de vigasztalja az, hogy ez egy természetes elszakadási folyamat volt. Ha önnel nőt volna fel, akkor is ez lett volna vége. Ritkán látás, semmit mondó, rövid, sablonos beszélgetések. Annyi, hogy teljesebb rálátása lett volna a folyamatra.
Örökséget, pedig fölösleges hagyni veszekedést szít, vagy egyszerűen a sok okoskodás közepette elértéktelenedik az örökség. Örökül hagyni, csak személyes tárgyakat, a többit önző módon felélni!
Nem mindegy, hogy hol köpködsz, vagy mikor húzol magas sarkút, esetleg hol fürdesz bermudában. Nézz utána az európai országok törvényeinek is, mert börtön vagy súlyos pénzbírság lehet a vége a tudatlanságodnak. Ha nyaralni indulsz, ezekre ügyelj!..
Nem is tudtad, mennyivel előnyösebb és biztonságosabb az LPG a többi üzemanyaghoz képest! Az autógáz számos előnnyel és olyan járulékos haszonnal bír, mint a kisebb működtetési és fenntartási költség, ráadásul még a környezetet sem károsítja. Egyértelmű előnyt jelent a többi üzemanyaghoz képest,…..
Az örök dilemma.  Jól néz-e ki ha mellényt viselsz, vagy inkább ciki? Persze most mindenki látja a lelki szemei előtt a kötött papás, vagy apuci kedvence stílusú mellényeket. Hát igen.. azok nem igazán szerencsés darabok, ha igazán vonzó és férfias akarsz lenni...
Egész nap Facebookozol? Felkelés után első dolgod csekkolni az Instát? Na és 10 évvel ezelőtt milyen honlapokat böngésztél? Képzeld, a legtöbb még ma is működik, csak már jóval kevesebben kíváncsiak rájuk. Fedezd fel velem újra az internet legjavát!  1. KvízPart.hu Tisztán emlékszem a napra,…..
Az apukák attól lesznek apukák, hogy gyerekeik vannak. Legalább egy. A férfiak, akik apák - az esetek legnagyobb részében - szeretnek apák lenni. Sok szülés körüli támogatói körben elterjedt az a nézet, hogy a szüléshez nem kell férfi, semmi keresnivalója ott. A természetes, egészséges szülésnél…..
V. Naszályi Márta Női sor 2017.09.07 15:13:38
Az állandó női sor a mosdóknál eleve elrendelés, örök és megváltoztathatatlan. A női sor, az női sors...
A mindennapok egyik leggyakoribb nyersanyaga a bőr. Annyira megszoktuk, hogy mindenhol ott van a ruházati elemektől kezdve a bútorokon át a kiegészítőkig, hogy teljesen elfelejtettük, honnan is származik, és milyen áron…..
BigPi 2015.08.08 07:31:24
@lowly: végig néztem az általad linkelt videót, csak azt nem láttam benne amiről írsz
SOUS-VIDE BLOG MI AZ A SOUS VIDE? 2014.04.27 13:56:06
A Sous Vide (ejtsd: szu vid, magyarul vákuum alatt) egy professzionális főzési metódus, amely oxigénmentes környezetben, pontos hőmérséklet-ellenőrzés mellett csökkenti az oxidációt és megnöveli a fogyaszthatóságot a baktériumok szaporodásának megakadályozása által. Az…..
Figyelem! Közérdekű Közlemény! A blogunkat új felületre helyeztük és új nevet adtunk neki. 2021. októberétől az alábbi linken olvashatóak a bejegyzéseink: www.aborondomesen.com A travelbug.blog.hu oldalon nem jelennek meg az új írásaink, viszont a régi posztok természetesen továbbra is…..
http://csajokespasik.blog.hu/2015/05/28/nem_szeret_megis_gyereket_akar_tolemVelvet RandiA lányok megérzik, ha valaki belül vívódikAlibanya jegyzetelA BérletKönyves BlogA lengyel riport az új skandináv krimi?A világ, amit terhes nők uralnakBartók meztelenül komponálta A kékszakállú…..
Az Eurovíziós Dalfesztiválon 2004-ben vezették be az elődöntős rendszert, mivel egyre több ország kívánt részt venni a versenyben, a döntőt pedig nem nyújthatták négy órásra több mint harminc fellépővel. 2008-ra már annyian beszálltak a buliba, hogy azóta két elődöntőt…..
..., de spoiler mentesen valjuk be egymást közt, hogy nem lett. Olvastam egy érdekes szubjektív cikket, amiben a szerző a saját véleményét és meglátásait írta le a témában kapcsolatban. Sok gondolattal egyet értettem. A cikk mondanivalóján felbuzdulva döntöttem úgy, hogy…..
Olvasónk igen nehéz helyzetben él három kiskorú, iskolás gyermekével. Egy házat szeretnének, amelyet szívesen törlesztenének részletekben. Aki tud, segítsen! Elmesélné történetét? Segítségre szorul? Van egy hasznos ötlete? Írjon a szegenyekvagyunk@gmail.com címre !! Az…..
Hatalmas botrány lett egy rendes iskolai táncelőadásból Oroszországban. Diáklányok olyat mutattak a színpadon, amire a közönség egy emberként felhőkölt. Sokan felháborodtak, vizsgálódik a rendőrség is. Az előadásról készült videó már több mint tizenhárom millió…..
Lazarbibi Orosz konstruktőrök 2015.04.01 00:01:39
МОДЕЛИСТ КОНСТРУКТОР Az Oroszok másképp gondolkodnak. Ezt bizonyítja a következő kis összeállítás, ami a Modelist Kontruktor újság régebbi számaiból lett összeválogatva. Ez az lap a modellezők, és a konstruktőrök kincsesbányája. A képeket nézegetve…..
Lezajlott a DAL 2015 utolsó elődöntője is, így véglegessé vált a középdöntőbe jutottak névsora. A múltheti eredmény azonban nagy meglepetéseket hozott egyesek számára – valószínűleg akkor még senki nem sejtette például azt, hogy a Spoon maga mögé utasítja Keresztes…..