Regisztráció Blogot indítok
Adatok
aachi2

0 bejegyzést írt és 1244 hozzászólása volt az általa látogatott blogokban.

Admin Szerkesztő Tag Vendég
Megjelent a minap a Népszavában egy nagyon vicces interjú valami Tóth Bertalan nevű szocival, aki állítólag az MSZP frakcióvezetője. Kiderült, amit eddig is tudtunk, hogy ezek még mindig nem értik, hogy miért verte őket zsinórban 3. (HARMADIK!!!) alkalommal szarrá a Fidesz. És hogy miért tartanak a…..
Kedves Őszinte Ingatlanos! Jelenleg Budapesten egy albérletben lakok párommal, de szeretnénk saját lakást venni. Mivel hosszú távon gondolkozunk, egy 3 szobás, legalább 56m2-es újépítésű vagy újszerű lakást szeretnénk, amihez 5 millió forint önerővel rendelkezünk (CSOK-ot nem szeretnénk igénybe…..
Az egyik legősibb, és kétségkívül leghatásosabb menedzsment technika az, amikor a főnök ordítva, üvöltve, kiabálva közli utasításait a beosztottjaival. A kívánt hatás eléréséhez ilyenkor javasolt obszcén kifejezéseket is használni, a célszemélyeket megalázni,…..
JogÁsz Statárium 2015.09.06 18:14:51
Valami efféle készül a napokban, vagy mire ez a cikk megjelenik, már talán el is készült. Ha a menedékkérőkkel szembeni eljárás - betű szerint - nem is rögtönítélő „bíráskodás”, csak azért nem, mert a kérelmekről első menetben nem a bíróságok, hanem a menekültügyi…..
aachi2 2015.09.06 20:38:02
@shitgun: kibaszott unalmas hogy az ilyen fidesztuskók mint te azt se tudják a demokráciát eszik-e vagy isszák. elhúzhatnátok ékoreába és élvezzétek ott ki amire vágytok.
..
aachi2 2015.08.23 23:06:09
Elég kevés olyan felnőtt élhet ma Magyarországon, akinek ne mondana semmit a Pasziánsz vagy az Aknakereső, hiszen két olyan legendás játékról beszélünk, melyek meghatározták a…..
2013 novembere és 2015 februárja között egyáltalán nem írtam Dezsőről – az volt a terv: majd ha purrog szépen és végre jó lett a motorja, megírom. A legutóbbi posztban be kellett ismernem, semeddig nem jutottam. Röviden összefoglalom a motorral kapcsolatos ügyeket: – a svéd…..
aachi2 2015.04.05 21:22:50
Organikus káosz Vasárnap zárva! 2015.03.22 00:17:38
Kígyózó sorok a bevásárlóközpontokban: így köszöntette szombat este a főváros az Orbán-Semjén kormány vasárnapi boltbezárásos agyrémét. Előzmények: A Fidesz tudatos támadást intézett a kereskedelmi szektor boltosai ellen, amikor a korábbi hatástanulmányok ismeretében…..
aachi2 2015.03.22 16:25:07
@A megvalósult amerikai ólom..: az emberek 2/3-a ellenezte, akkor most a kormány a nép ellensége? ha véletlenül valamit elfelejtettem és vasárnap beugranék a boltba akkor konzumidióta vagyok? a kormányod meg hazaáruló!
Ma, január 27-én lett pontosan hetven éve, hogy az auschwitzi haláltábor kapui végleg kinyíltak. A holokauszt áldozatainak nemzetközi emléknapjává nyilvánított napon a 2005-ben elfogadott ENSZ-határozat alapján arra a mintegy hatmillió zsidó, roma, homoszexuális, testi és…..
aachi2 2015.01.28 21:47:46
@Kmg42: mi van fosol hogy lecsuknak ? sumákolsz itt a dogmával, tagadd nyíltan, legyen gerinced takony.
De nagyon csúnyán. Most, hogy nyilvános, hol lesz fizetős január elsejétől az autókázás, eléggé felhúztam magam, egykori lakóhelyem érintettsége miatt is. Fizetős lesz ugyanis az M2-es autóút, azaz a 2/A, avagy az újkettes, ahogy Gödön ismerik. Ez három okból is óriási…..
aachi2 2015.01.01 21:34:22
@Gyurcsány egy mocskos közokirathamisító adócsaló !:

"Konkrétan mindenki jól fog járni, aki legalább 10-szer igénybe vette az autópályát évente.

Azaz az autóval közlekedők 99%-a."

jó nagy baromság, a lépés célja bevételnövelés, nem csökkentés, lógika, akkor nem fog jól járni a többség...
aachi2 2015.01.01 21:43:18
@Sziszifusz: itt nem is ez lenne a lényeg hogy kinek kell fizetni, felesleges az egész, mert nagyon pici összeg a ktgvetés egészéhez képest, elég lenne pár stadionnal kevesebb, vagy Vajnácsak kaszinó adókedvezményét visszavonni, stb..
Van abban valami végtelenül szórakoztató, ahogy összes fideszes guru, a jó Viktortól, az eszét a bajuszában hordó Lacikán át, a megmondó emberek gyöngye "drágabayerúr"-ig néz, mint a kiszántott egér a Fidesz zuhanását látva. Az pedig külön nevetséges, ahogy nem mernek…..
aachi2 2014.12.29 19:36:16
@♔bаtyu♔: "Ostoba vagy b+, ha Orbán a rákosi időkre hajazna már régen csengettek volna nálad."

ostoba te vagy, nem attól lesz valami inkább rákosihoz hasonló mint kádárhoz hogy csengetnek-e az olvtársnál vagy nem. sztem van annyi eszed hogy tudd mit tettek a demokratikus berendezkedéssel, a parlamentarizmus lábbal tiprásával, jogállam, stb. jól pofán kéne csapni aztán elkezdenél igazakat mondani kis hazug troll.
aachi2 2014.12.29 19:38:10
@♔bаtyu♔: "Orbán egyszerűen tudja, hogy ha az életszínvonal elkezd csökkenni, ő repül. "

ez a folyamat a netadóval, pályamatricával már el is kezdődött. hab a tortán hogy eltűnt a hitelességük, ciki lett fideszesnek lenni, és elege van az embereknek hogy kilopják a szemüket.
Az egyoldalú szerződésmódosítás tilalmát most akarják jogszabályba foglalni. Vajon a banki lobbin kívül milyen érdek vezetett eddig ehhez a bankoknak igen csak kedvező jogszabályi környezethez? Tisztelt Zugügyvéd, már régóta tekintem a csodával határos két jelenség…..
aachi2 2010.09.15 15:50:51
@ihatethisindapassthingy: "1 Photoshop licensszel egy grafikus 1Ft-ot termel, 100 grafikus viszont 100Ft-ot, úgyhogy valahol jogos 100 licenszért pénzt kérni, igaz?"

1 photoshop kifejlesztése gyakorlatilag ugyanannyiba kerül mint 100-é. tehát valahol az emberek igazságérzete jogosan háborog, igaz ?
„Egy másik fiúval rendszeresen felesben fizettük a számlát, eszébe sem jutott gálánsnak lenni. Szerintem egy randi igenis lehetne izgalmas és élvezetes, sőt emlékezetes dolog” – az alábbi levél még márciusban érkezett, de rövidsége miatt nem láttam értelmét…..
Zseniális, pofonegyszerű ötlet: nem kell hozzá pénz, grafika, trükkös elhelyezés, vicces szlogen, bevállalós vírusfilm, és mégis végigsöpör az interneten.Szinte nyomasztó kihívással kell szembenéznie annak, aki ismertté szeretné tenni a Magyar Könyvvizsgáló Kamara…..
Sziasztok!A Tatabányai Kórházról szeretnék nektek írni, amiről sajnos nagyon rosszak a tapasztalataim.Februárban magamtól jelentkeztem a neurológián, mivel 5. napja nem szűnő erős fejfájásom volt,tarkó,és szemfájásom,amit a gyógyszerek sem enyhítettek.Mire…..
aachi2 2010.08.14 13:03:48
@Rotoxis: nem tudom mi volt a célod, de ezzel a hozzászólással csak még jobban lejárattad az orvostársadalmat, köztük magadat is. azért mert a posztoló nem a szakmád szakkifejezéseivel és pontatlanul fogalmaz még nem automatikusan hazudik. képtelen vagy pl megérteni, hogy a vizelet leállás alatt azt érti ami alatt te az elakadást. a tényeket nélkülöző / történtek pontos ismeretét nélkülözp paraszt távokoskodásod/szőrszálhasogatásod édeskevés ahhoz, hogy a szememben megkérdőjelezze a leírtak igazságát.
aachi2 2010.08.14 13:27:38
Nem igazán tudom eldönteni, hogy Wolfram rövidke levelének autós szereplője nem tudta, hogy jobbra kanyarodáskor elsőbbséget kell adnia az útját keresztező gyalogosnak vagy épp csak nem akart róla tudomást venni, mert sietett és úgy gondolta, hogy inkább kikerüli.…..
aachi2 2010.08.06 09:08:15
@nopánick: "MÁR NEM volt elsőbbsége!!
mert azután lépett le, hogy
az autó a zebrára került..."

Képtelen vagy felfogni, hogy:

a) Az elsőbbség nem szűnik meg ha az autó előbb kerül a zebrára
b) ha a gyalognak elsőbbsége van akkor az autó nem zavarhatja az áthaladásban

ezen a két ponton elmélkedjél.
aachi2 2010.08.06 09:09:30
@Hasta la Vittoria Siempre: "hol van beleírva, hogy vitás szituációban rongálni lehet az autót..."

hol van a postban hogy rongálódott az autó?
hol van beleírva hogy csontot törhetsz te nagyokos?
aachi2 2010.08.06 09:11:01
@Aabroncs:

"A gyalogos az úttestre akkor léphet, ha meggyőződött annak veszélytelenségéről." ÉS "Az elsőbbségről való lemondást kikényszeríteni TILOS"
Kábé ilyen jól érezte magát Biszku a Duna TV Közbeszéd című műsorában augusztus 3.-án   Vajon hány egykori nyugatnémet állampolgár tűrte volna el, ha a Harmadik Birodalom egykori belügyminiszterei, Wilhelm Frick, avagy Heinrich Himmler (feltéve persze, hogy nem halnak meg az…..
aachi2 2010.08.05 11:39:19
@Hagrid: Keresztény kultúrában és értérend szerint élsz, azt mocskolod úgy hogy észre sem veszed, ennyi eszed van.
aachi2 2010.08.05 12:51:35
@angyalföldi partizán: ha én elvtárs vagyok akkor te náci.
aachi2 2010.08.05 12:53:10
@kokavec: ha még csak tudatlan barom lenne, de mindenkit legyilkosoz aki nem habzó szájjal szidja Biszkut.
B-oldal Phil Collins haja 2010.08.05 07:47:00
Úgy gondoltam, kielemzem Phil Collins hajkoronáját, a gyerekkortól napjainkig. Rovatunkat a Vidálszásszonvássengó támogatta. 1. Gyerekhaj Hát, a jó öreg Philnek is volt anno Beatles-haja, ezt bizonyítja a nemsokára megjelenő (feldolgozás) lemezének borítója, melyen…..
A nomád-sorozat folytatódik, ezúttal a Vígszínházzal szemben található Jubilee-be ültem be, meghívásos alapon. Az előző részben a szerintem kiváló, 30-ból 27 pontosra ítélt Costából végeztem a napi munkát, az írás kommentjei közt meg a Jubilee tulajdonosa áthívott…..
Proszektúra Gyurcsány hazudott 2010.07.10 13:43:00
Már dr. Torgyán, a nagy mezőgazdász államférfi is figyelmeztetett annak veszélyére, ha Gizikét összetévesztjük a gőzekével. De lehet folytatni a sort. A szezont sem szabad a fazonnal. Allegóriát a filagóriával, Kossuthot a vasúttal. Filozófiát a víziló fiával, őzikét…..
Élelmes szemeimmel kiszúrtam ebéd utáni sétámon, hogy igencsak nemzetiszín-dolgozik az egyik "lepedő-printer" az irodaházban, ahol történetesen én is dolgozom. Mivel épp nem volt nálam egyik telefonom sem, egy nagyon segítőkész fiatalember lefotózta nekem a munkát. Íme,…..
aachi2 2010.07.06 07:27:58
@közlekedési bűnöző: nem a pontokkal van baj hanem veled. Az efféle mentalitás miatt már nagyon sok ember halt meg.
Az Apple-rajongók túlkapásainál csak az anti-Apple-tábor zúgolódása lehet nevetségesebb. Hogy miért? Mert előbbi azért rajong, amije van, a másik tábor pedig azt gyűlöli, amije nincs. További magyarázat értelmetlen.Megjelent az iPhone 4, az ellenséges tábor (hogy egyáltalán…..
aachi2 2010.06.23 21:50:57
@muhaddib: "kivancsi vagyok, hogy a beepitett giroszkop - tudom nem az fogja - vajon azonnal leallitja-e a videohivast ha eszleli hogy a telefon tobb mint 10km/h-val mozog"

a giroszkóp csak az orientációt méri, a sebességet nem.
aachi2 2010.06.24 06:00:35
@FeketeLeaves: "89-ben nem C64-et, hanem Plus4-et kértem Bécsben"

miért nem egy 8 bites applet kértél? nézd meg youtubeon mit tudott az a vas egy c64hez képest. (és persze kétszer annyiba került) :)))