Regisztráció Blogot indítok
Adatok
Link Elek

7 bejegyzést írt és 3221 hozzászólása volt az általa látogatott blogokban.

Admin Szerkesztő Tag Vendég
A jereváni rádiós bejegyzéshez, mert azt a videót töröltette az MTVA. A felvételen össze volt vágva magyar és német közszolgálati híradó, hogy plasztikusan látszódjon, hol mit is tartanak fontosnak, közpénzből tájékoztatásnak érdemesnek. És míg nálunk sonka körül…..
Gerendai Károly pár nappal ezelőtti bejelentése után most a Jobbik elnöke állt elő váratlan emigrálási szándékával. A poilitikus Facebook-bejegyzésében elmondta, hogy bár hazánk ígéretes tempóban fasizálódik, de nem eléggé, és ez elkeseríti. "Nem ezért dolgoztam,…..
Többször végigolvasva Attila Svájcból érkezett levelét, próbáltam olyan mondatokat (aztán már csak egyet) találni benne, amivel nem értek egyet – nem sikerült. Ami tulajdonképpen végtelenül szomorú. Hogy miért, az rögtön kiderül. "Sziasztok, jó napot…..
Subba Eközben az Úr házában 2013.04.02 12:58:42
..
Link Elek 2013.04.03 08:03:38
A KARD Célpontban a kölyök 2013.03.31 11:54:40
Indult az egész a német ARD és ZDF közszolgálati adók gyermekműsorában vetített "Piros lap Magyarországnak" rövidfilmmel, ahol a német gyerekeknek azt magyarázták, mi a baj a mi hazai folyamatainkkal. Ez utóbbiakat nyilván pártállástól, világnézettől, az alternatív…..
Gerendás Péter zenész tegnap egy, a Facebookon közzétett írásában jelentette be, hogy felhagy magyarországi karrierjével és külföldön próbál szerencsét. Önmagában a levél is illeszkedik a Határátkelő profiljába, de nem ezért szeretnék írni róla, hanem a kapcsolódó…..
Link Elek 2013.04.01 10:47:51
@dr. pretender:
Mo-n a legjellemzobb hozzaallam a problemakhoz a "dögöljön meg a szomszéd tehene"

Ez politikai oldal fuggetlen igazi hungaricum.

Ezert kell elmenni, amig lehet
/A látványterveken egyelőre parkolóként kialakított, a Népligeti buszpályaudvar felé eső L alakú telekrészt az állam a későbbiekben értékesítené. - hg/  Az ígéretek szerint nem sokára a Fradié lesz a legkorszerűbb és a legkörnyezetkímélőbb (hogy ne mondjam a…..
Link Elek 2013.04.01 10:25:55
   Kapitalizmus vs. kommunizmus (szocializmus). Ez a rivalizálás határozta meg a világot több évtizeden át, kétpólusúvá téve azt.   A kapitalista rész fő védője az Egyesült Államok azóta is, a kommunizmusé anno a Szovjetunió, mára utódja is kapitalista rendszerben…..
A mai történet arra példa, hogy cégen belül is micsoda különbségek lehetnek a magyarországi és a svájci kirendeltség között. Tibor Facebookon érkezett beszámolója az ügyintézés mikéntjére is rávilágít. „Nemrégen, idén január 3.-án kezdtem új munkahelyemen. Nem…..
Az Egyesült Államok az utóbbi évszázadban szinte folyamatosan az ígéret földje volt emberek millióinak, és ma is az, csak ma jóval nehezebb letelepedni ott, mint akár pár évtizeddel ezelőtt. A lehetőségekről és a szabályokról Sándor írt részletes és érdekes…..
Úgy látszik, hogy a Balaton kiszáradása címmel létrehozott projektet megfúrták. Méghozzá eléggé alaposan. Személy szerint ennek nagyon örülök, és már alig várom, hogy megnyissák a Sió zsilipjét… Ez utóbbi várandóságom egyébként azt jelentené, hogy a tó elérte a…..
Azt írja a hvg.hu , hogy bármilyen ok vagy gyanú híján is nemzetbiztonsági vizsgálatnak szeretné alávetni a kormány, a rendőröket, igazságügyben dolgozókat, titkosszolgákat. Szóval megint egy finom törvénymódosítás  lehetősége áll fenn. Van aki kimondottan abban…..
       Széles Gábor, a Nemzeti Zombihadsereg tábornagya az elmúlt 500 év legnagyobb növekedését és újabb Orbán-kétharmadot vár valamitől, ami heveny érdeklődést váltana ki az OPNI szakembereiben, ha sajnálatos (de kétségkívül előrelátó) módon nem…..
Vastagbőr Nem leszünk gyarmat! 2013.03.28 15:01:00
"A magyar-orosz kapcsolatok fejlesztése érdekében végzett tevékenysége elismeréseként a Magyar Érdemrend középkeresztje a csillaggal kitüntetést adta át Szijjártó Péter, a Miniszterelnökség külügyi és külgazdasági államtitkára szerdán Budapesten Viktor Alekszejevics…..
Link Elek 2013.03.28 18:37:43
Vegyük elő az evangéliumot és rájövünk, hogy Isten nem akarja lelki adósságainkat behajtani rajtunk, hanem azokat kifizetetlenül elengedi, ugyanis Jézus volt, aki kereszthalálával kifizette mindannyiunk adósságát. Vejkey Imre a rezsicsökkentésről, 2013. március 25...
„Ha cigánygyerekek potyognak az égből, akkor is meg kell teremteni 10 év alatt 1 millió munkahelyet.” – jelentette ki Orbán Viktor 2013. január 23-án Vásárosnaményban. Az üzenet meglehetősen egyszerű, a célkitűzés ambiciózus. Vajon van bármi realitása az ígéret…..
Link Elek 2013.03.28 08:06:17
@Sanyi az alvégről:
Köszönjük NEM akarunk fideszt.
Soha többet.
A tavasz első hónapja nem várt meglepetésekkel szolgáltatott: az egész tél legkeményebb időjárását hozta. Néhány szép napon kívül rekord hideg, hófúvás borzolta a kedélyeket és tette emlékezetessé nemzeti ünnepünket. Ez azonban a természetben zajló folyamatokat csak…..
A korrupció ellen elkötelezett civil szervezetként hálával tartozunk az Alaptörvény negyedik módosításának, hiszen értékes tudással gazdagított minket. Végre megértettük, hogy az Alkotmánybíróság miért szokott egyes jogszabályi rendelkezéseket alkotmányellenesnek…..
Nem is érzené jól magát ősmagyar Bajusz Laci, ha hetente legalább egyszer nem komcsizhatna egy jót a nyilatkozataiban. Minden alkalmat megragadva fejezi ki ellenérzését a baloldal ellen, ebben számára nem létezik erkölcsi, vagy logikai gát. Teljesen mindegy mire kell reagálnia, a…..
Link Elek 2013.03.24 16:53:11
@maxval, a gondolkodni próbáló birca:
de akkor miert vett reszt az orbanista alkotmany irasaban?

kellettek a tapasztalatai, hogyan lehet diktaturat fenntartani?
Link Elek 2013.03.24 18:13:01
@maxval, a gondolkodni próbáló birca:

Vagyis segit orbannak kialakitani a diktaturat.

Hát huzzatok a jo budos picsaba, mindannyian.
Link Elek 2013.03.26 07:12:06
@maxval, a gondolkodni próbáló birca:
te veded oket, es ugy tunik a te szavazatoddal vannak itt ezek a nyakunkon es maradnak is, ha a sok agyhalott (pl: te) tovabbra is elegedett veluk.
A ciprusi bankrendszerrel kapcsolatos fejlemények megérdemelnek egyszer egy alapos elemzést. Most csak néhány link következik itt, de azért kommentárral, a kontraszt kedvéért kétféle, nagyon különböző diskurzusból. A HVG cikkében egy elemző lényegében amellett érvel, hogy…..
Link Elek 2013.03.25 21:01:26
az index igyekezett egy fokkal melyebben megnezni, hogy mi tortenik valojaban:
index.hu/gazdasag/2013/03/25/ket_bank_vitte_csodbe_ciprust/

sokkal tobb minden tortenik a hatterben, mint amit az ember logikusan felteteletzne:
A zéró összegű játszmát sejtő elemzőkre rácáfolva hétfő délutánra mégis úgy tűnik, hogy Putyin támogathatja a 2011-ben nyújtott 2,5 milliárd eurós orosz kölcsön feltételeinek enyhítését. Szarrisz többek között a 2016-ban lejáró kölcsön határidejének ötéves meghosszabbítását, valamint a kamatainak csökkentését próbálta elérni előző héten Moszkvában. „Ami történik, az jó jel azoknak, akik orosz bankokba vinnék a tőkéjüket. Nagyon stabil a bankrendszerünk” – találta meg a történtek pozitív oldalát a Reuters beszámolója szerint Igor Suvalov első miniszterelnök-helyettes is.
Az is jelzésértékű lehet, hogy a ciprusi válság elejétől kezdve voltak olyan hangok Oroszországban is, amelyek örültek volna a betétek megadóztatásának, írta a Bloomberg. Jevgenyij Szavcsenko, Belgorod térség kormányzója, Putyin egyik szövetségese szerint elválik egymástól, hogy kik a hazafiak, és kik menekítették Ciprusra a vagyonukat. Több orosz blogger is úgy vélte, hogy ez kifejezetten a korrupt orosz bürokratákat sújtó teher lesz.
Kigondoltam Riasztás és riogatás 2013.03.25 06:06:00
Riasztás során olyan, alapvetően nem várt dolgokra hívjuk fel a figyelmet, amely bekövetkezett vagy bekövetkezik. Ilyen esetekben cselekednünk kell; cselekvési sorozatot hajtunk végre és az adott riasztás tárgyának megfelelően próbáljuk kezelni a kialakult helyzetet. A riogatás…..