Regisztráció Blogot indítok
Adatok
Donkihóte

7 bejegyzést írt és 22 hozzászólása volt az általa látogatott blogokban.

Admin Szerkesztő Tag Vendég
Ha végig sétálsz a nagy kertészeti áruházak polcai mellett, láthatod, hogy már minden fajta irtó-, riasztó-, és védőszer létezik. Aztán nézd meg az árukat is. Én nem szívesen költök ilyenekre, főleg azért, mert a legjobb szereket a konyhában is megtalálom. Vakondok ellen például erős illatú…..
A három egymás után zsinórban megnyert választás ide vagy oda, valami mégis most megbicsaklott a Nemzeti Együttműködés Rendszerében (NER). A közelmúltban sok kisebb botrány tépázta meg a Fidesz népszerűségét, amelyek hatása összességében mégis óriási: 12 százalékot…..
A múlt héten a Miniszterelnökség "Magyarország lakosságának tájékoztatása érdekében előre nem látható okból és rendkívüli sürgősséggel” hirdetmény nélküli tárgyalásos eljárást írt ki, mivel "kiemelt fontossággal bír az állampolgárok időbeni…..
"A jövő évi költségvetés stabil, kiszámítható, feladatközpontú költségvetés, amely egyben a Széll Kálmán-terv 82 százalékos teljesítését is megvalósítja." - foglalta össze Matolcsy az egész éves munkájának, a 2012-es költségvetésnek az esszenciáját.…..
Donkihóte 2011.10.27 10:31:42
@¦卍®Ξ™: Alapja nem volt, de sztem ez is úgy működött, ahogy TV-t vesznek az emberek. - Józsi, te milyet vettél? - Hát Számszungot. -Jó? -Jó. -És kire szavazol? -Hát a Viktorra, mert az olyan szép ember és szépen is beszél. - Akkor én is. Saját anyám nem tudtam meggyőzni, hogy a Viktor nem a Nép Jótevője és Megmentője.
Donkihóte 2011.10.27 10:43:06
@¦卍®Ξ™: Azt nézd, ki honnan tájékozódik. Az információs társadalom nem ért el minden faluba Vastagbőrrel és kommentekkel, és közgazdász végzettséggel se rendelkezik mindenki. A másik, a politika tipikusan olyan terület - a párválasztáson kívül-, ahol a racionalitással szemben sokszor az érzelmek döntenek. Ehhez elég elolvasni a kommenteket itt vagy máshol.
A Twitter egy amerikai szerveren egy amerikai cég által üzemeltetett alkalmazás. A regisztrációnál egy emailcímet kér, és meg kell adni egy felhasználónevet, ezután nyomathatod a rövid üzeneteidet. Egy ismeretlen Semjén Zsolt néven regisztrálta be magát, fényképnek kirakta a…..
Donkihóte 2011.10.20 11:53:54
vastagbor.blog.hu/2011/04/01/o_a_mesebeli_paraguay ezt se felejtsétek el, ha népünk önzetlen és makulátlan hősét kell ünnepelni. Senki se gondolja, hogy makulás lehet!
Vastagbőr A légyfogó vakradar 2011.09.20 10:01:00
Szeretnénk kiküszöbölni az esős idő okozta rosszkedveteket, ezért elmeséljük Nektek a Honvédelmi Minisztérium sztárjával, az KISZ KB-tagból Orbán-rajongóvá lett Gubcsi Lajossal kapcsolatos legfrissebb hírt. A HM kommunikációs cégének, a Zrínyi Média Kft.-nek…..
Vastagbőr Suli kettes portás 2011.07.29 11:33:00
Az Amerikai Egyesült Államok, mint a demokratikus nyugati világ vezető hatalma időről időre megnézi, hol, merre hogyan állnak a demokráciával a nagyvilágban. Nos, az egyensúlyok és fékek 200 éve működő rendszerében valószínűleg egy kicsit furcsának találhatják a magyar…..
Két hónapos csúszással a minisztérium kiizzadta magából a Magyar Munka Tervet, ezt a 86 oldalas csodát (pdf vagy word). Nem kevesebbet vártunk a doksitól, mint azt, hogy kiderül belőle, hogyan is lesz 10 év alatt 1 millió új munkahely ... (spoiler: nem derül ki). Mivel a problémák…..
XII. Vazelin Pornóapátiban celebrál castingot, majd áldást oszt az análrózsa minden irányába. A Magyar Análitikus Egyház híveinek sokasága várja a hazánkba érkező análpápát. XII. Vazelin nem először jár Magyarországon, az előző körútjáról készült „Full Anal…..
Szerződésbontással fenyegetőzik a fővárost évtizedek óta ellátó Metró-, Busz- és Troliszag Kft., miközben formai szabálytalanságok miatt megbukhat a MÁV vonalain évtizedek óta állomásszagot, sínszagot, vonatszagot és kalauzszagot biztosító, országos lefedettséggel…..
Az MNB szép csendben új külsőt vett fel. Már tavaly decemberben megszületett az új logó, mindenképpen az én hibám lesz, hogy én csak a mai napon láttam meg először. Szeretném is megosztani eme felejthetetlen pillanatot veletek: A régi logó, ami nem volt már elég jó:…..
A képen néhány apró különbséget rejtettünk el. Vajon észreveszed?Valahogy a Chokito reklámok jutnak eszembe, ha a mosódióra gondolok. (Nem az íze miatt :)) Néha azt látom, annyira belénk ivódott a steril, mesterséges dolgok iránti vonzódás, hogy a piacon egy kicsit…..
Csupa jól hírrel szolgálhatok: májusban indul az általam szervezett koreai filmklub az Örökmozgóban, illetőleg ugyanebben a hónapban veszi kezdetét a harmadik koreai filmhét az Uránia moziban. Lássuk sorjában. Az Örökmozgós (Erzsébet körút 39., a Király és a Wesselényi utca…..
A mosódió felhasználóktól időnként különféle problémákról hallok, hát lássuk a medvét:- Sárgás, barnás elszíneződés a mosógépben. - Ezt leginkább a többszörösen túladagolt mosódió okozhatja. Ha minimum 3-4-szeres mennyiséget használ valaki, akkor szokott…..
"Elmarasztalt az Egyenlő Bánásmód Hatóság (EBH) egy sörözőt, amiért egy álláshirdetésben kizárólag fiatal nőket keresett pultosnak. A sörözőt egy emberi jogok védelmével foglalkozó alapítvány panaszolta be az újságban megjelentetett hirdetés miatt. A hatóság azt…..
Az, hogy Kim Tae-hee ott lesz az Uránia moziban június 22-én, körülbelül annyi embert hoz lázba Magyarországon, hogy a számoláshoz nem kell elővennem a másik kezemet. A magyar.film.hu most hozott le egy hibákkal telezsúfolt hírt, lássuk hogy néz ki pontosan: igen, valóban…..
Ugye milyen kedves háziállatok a kutyák, macskák? Az irántuk érzett vonzalom azonban tud egy kicsit csökkenni, ha mondjuk egy kiadós eső után ázottan, büdösen dörgölőznek, miközben a valahol felszedett bolhák menekülnek át a bundájukból.Ilyenkor nem kell semmilyen drága…..
Összeállítottam a mosódióval kapcsolatban leggyakrabban előforduló tévedéseket.1. A mosódió csodaszer. Nem igaz. Annyit tud, mint általában a tisztítószerek. Viszont olcsó, környezetbarát és valóban univerzális.2. Ha nem habzik, akkor nem tisztít. A hab leginkább…..
Olvastam a leírások között, hogy a mosódió jól működik a levéltetvek ellen is. Ezt a részt automatkusan mindig átugrottam, de aztán mégis eljött a Nagy Mosódió Próba ideje. A labadrózsát ellepte kb. egy milliárd száztizenöt darab levéltetű.   Róla van szó.…..
A legtöbb ember azt se tudja, mi a fene az a mosódió. Na és te tudod? A nevéből fogadjunk kitaláltad. Minden esetre összeszedtem néhány ötletet, miért használd. 10 ötlet, miért használj mosódiót!  1.       Bőrbarát. Ez nem csak a…..
A jiaogulan tea Aki keres talál 2009.03.04 16:11:23
Sokat tudó és még annál is több tudományban jártas barátom hívta fel a figyelmet erre a növénykére. Nem telt bele fél év, és máris megjegyeztem a nevét: jiaogulan, ejtsd dzsiogulan. Találtam egy csomó igen hangzatos nevet, mint pl. "a Keleti Ginzeng",…..
Kár, hogy csak ezeknek az aranyos srácoknak van vér a pucájában! Miért csak nekik jut eszükbe a pazarlás, a puccparádé, a közéleti gennyedzés szimbolikus rendezvénye, az Operabál előtt egy párhuzamos demonstráción felemlegetni, hogy a megszorítás időszakát éljük?! Ha a…..
Donkihóte 2009.02.24 12:18:25
@turorudi: Ó hogyne, jópofa hozzászólás, igazán megmondtad a frankót! Ők a hibásak mindenért! Mind hamiskártyás és csaló! Le vele! Horn Gyula monnyon le!
Donkihóte 2009.02.24 11:20:41
@Szende Szandi(nista): Értem mire gondolsz Szende. Van igazság abban, amit írtál. Azért nézd meg, minden csoportban, rétegben megtalálható az a több-kevesebb ember, akire hivatkozva az egész társulatot le lehet húzni. Nyilván nem Kiszel Tünde "értékteremtő és áldásos" tevékenységét védem, csak azokat, akiknek ez tényleg megérdemelt kikapcsolódás, vagy kapcsolatépítő alkalom.
Az Audival csak a gond van, rossz ómen ez a márka. Szegény Kocsis István BKV elnök is csak pár hétig használhatta, pedig neki csak bérelték, most meg a jó Veres Janit szívatják ...Éjjel-nappal gürizik az országért, tényleg nem érdemel meg egy új autót? Most egy 14 milliós Audi…..