Regisztráció Blogot indítok
Adatok
pihenek

43 bejegyzést írt és 6 hozzászólása volt az általa látogatott blogokban.

Admin Szerkesztő Tag Vendég
Magyarországi jégbarlangokról már olvashattunk, azonban az is érdekes kérdés lehet, hogy hol található Magyarországon a legtovább hó, azaz hol olvad el legkésőbb a téli szezon után az utolsó hófolt.A választ jól ismerik, akik jártak már hazánk valamelyik sípályáján, hiszen…..
Javában ünnepeltünk odabent a turistaházban, sötét este lett, amikor Gabi azzal jött vissza a kinti vécéről, hogy valami nagy macskaféle dorombolt-mormogott mellette néhány méterre bozótban. János, a gondnok közölte, hogy nem macska az, hanem vaddisznó: ilyenkor este több is fel szokott jönni…..
Galyatető a trianoni határrendezés után vált ismertté a magyarországi hegyimádók számára, ahogyan ekkor került szem elé a Mátra, mint hazánk egyik legmagasabb határon belül maradt hegye. A monda szerint még a gyöngyösi parlamenti képviselő sem tudta az 1800-as évek végén…..
Még ma is legendás helyként él a magyar köztudatban Mátraháza neve, amely címre nem véletlenül szolgál rá a mai napig is, hiszen viszonylag közel van Budapesthez, könnyen megközelíthető a 24-es főúton - annak ellenére is, hogy a magyarországi viszonylatokhoz képest magasan…..
Gyönyörű vidékre érezünk, ha a Mátra lábánál pihenünk, Egertől keletre - Verpeléten vagy Feldebrőn. Az egyik legbarátságosabb vendégház, a Dió-Lak Vendégház, amely az egyszerű és kedvező árú szállást keresőknek, Mátra és Eger rajongóknak ajánlható...
Sokak kedvenc bükki kirándulóhelye a páratlan szépségű Szilvásvárad, ahová Eger érintésével igen könnyen ellátogathatunk. A Szalajka-völgy kapujában található a Hegyi Panzió, ahonnan csak néhány percnyi séta, és máris az ínycsiklandó sült pisztráng illatát érezhetjük.…..
A mátraszentistváni Sípark, a parádsasvári kastélyszálló, a sástói Kalandpark, az Ilona-völgyi Vízesés és Kékes csúcsa mind-mind olyan látnivaló, amiért valóban érdemes otthonról felkerekedni és ellátogatni a Mátrába. Ehhez pedig érdemes megfelelő mátrai szállás után…..
Számos megkeresés érkezik hozzánk, miszerint járjunk utána, hogy a SZÉP Kártya Elfogadóhelyek közé felkerülhet-e egy benzinkút, azaz, hogy a legújabb cafetáriával lehet-e üzemanyagot, benzint vásárolni. Ennek a kérdésnek jártunk utána, azonban sajnos a Széchenyi…..
Az Ózonban jártunk egy kellemes tavaszi délután. A szálloda Mátraháza külterületén, a 24-es főút mellett található, gyönyörű szobákkal, igényesen felújított külcsínnyel és belbeccsel rendelkezik, wellness-részlegében pedig jól esett megmártózni. A mátrai szálloda…..
  A május óta fokozódó várakozás (értsd: hegyhiány) egy váratlan mátrai kalandba "torkollott". Váratlan Utoljára bicajnyeregben (2 km-nél hosszabb távon) 2007. áprilisában ültem a Békéscsaba - Szeged távon. Hegyen pedig legutóbb 2003 augusztusában…..
Hamarosan újabb szállástesztek kerülnek fel a blogra, terveink között szerepel egy kastélyszállók és további különleges szállások felkeresése. Tudtátok, hogy a kastélyszállók száma Magyarországon meghaladja az 50-et?..
A kastélyszállók kihasználtsága jelenleg Magyarországon nem éri el az 50%-ot, így a hotelpiaci átlagnál jobban megviselte a válság ezt területet, mely Nyugat-Európában kifejezetten jól teljesített az elmúlt időszakban.A Magyar Kastélyszállodák Szövetsége elnöke a…..
A nyári hegyi túrák után sem maradnak látogatók nélkül Észak-Magyarország hegyei. Számtalan szállás január 1-től december 31-ig várja a hegyek szerelmeseit, akik többek között Mátraszentimre, Parádsasvár, Bükkszentkereszt és Telkibánya településeket is előszeretettel…..
A Szálláshelyek Blog megválasztotta 2010 legpatinánsabb szálláshelyeit. Az eredményt egy kastélyszálló nyerte. Íme a sorrend:1. Kastélyhotel Sasvár Resort***** - parádsasvári kastélyszálló2. Templomvölgy Resort - mátrakeresztesi szállás3. Hanga Vendégház - parádsasvári…..
Elindult útjára a Kastélyszálló és a Kastélyszállók társblogunk, illetve publikáltuk legújabb gyűjteményes oldalunkat, amelynek Mátraszentimre, Mátraszentlászló és Mátraszentistván a témája.Szeretettel ajánljuk olvasóink figyelmébe a parádsasvári St. Hubertus Panzió, a…..
Érkezik legújabb oldalunk, amely számos érdekességet tartogat Vendégeinknek, például megtudhatjuk, hogy hogyan lett egy kihasználatlan kastélyből néhány kastélyszálló.Fedezze fel Ön is Magyarország legendás épületeit, töltsön el néhány napot hazánk valamelyik gyönyörű…..
Elérkezett a nyár vége, elmúlt az augusztus 20-ai ünnepnap is, és a pihenésre vágyók és a szálláskeresők máris új időponton törik a fejüket, míg mások még sosem nyaraltak a nyári hónapokon kívül, de talán mindkét csoportnak érdemes lehet felkeresnie az őszi szüneti…..
Újra on-line foglalható a következő oldalon Magyarország egyik legkisebb településének egyik legszebb szállása, a szanticskai Panoráma Vendégház (bár a szállás nem tartozik az üdülési csekk elfogadóhelyek táborához, így is felejthetetlen hétvégét ígér). A szanticskai…..
Ez a vicc nagyon aktuális most nálunk. Sajnos nem telik ilyesmire. Miközben irigyelt középosztálybelinek számítunk két gyerekkel négy szobával és négy kerékkel, – bár ez egy kicsit defenzívebb felállásnak számít az Orbán-féle 3-3-4-hez képest – valójában már azt…..
Tovább bővült a mátrai szállásokat bemutató oldalak száma, például a napokban publikálták a Pihenek.hu oldalon azokat az aloldalakat, amelyeken mátrakeresztesi szállás, mátraszentimrei szállás (Szamóca Ház), mátraszentistváni szállás, mátraszentlászlói szállás…..
Számos pletyka terjeng a neten a címben megjelölt témában: elfogadják-e az üdülési csekket tankolásra a benzinkutak, és ha igen, akkor melyek? Ennek jártunk utána: következzenek a tények - időrendben:Üdülési csekk és tankolás 2010 kivonatMinden, amit tudni érdmes az üdülési…..
Ez egy bevezető bejegyzés az üdülési csekkes blogba, amely minden témát, kellemetlenséget kiveséz, amely az üdülési csekkhez és az üdülési csekk elfogadóhelyekhez kapcsolódik. Bármilyen öröm vagy bánat érte Önt szállás vagy egyéb témakörben, ami az üdülési csekkhez…..
Elkészült a Medves Vendégház legújabb oldala, amely mától a Pihenek.hu rendszeren belül is foglalható. A Medves igazán különleges táj, érdemes felkeresni, legfőbb látnivalói a Salgó és a Somoskő vára. A szálláshely tökéletes pihenőhely, ahol falmászással, biliárdozással…..
Néhány éve megnyitott Magyarország legmagasabban fekvő településén, Mátraszentlászlón, egy vendégház, amely az aktív sportolók, különösen a kerékpárosok kedvenc helyévé vált rövid alatt. A Kétkerék Vendégház ugyanis amellett, hogy igazán vengégszerető szállás, egy…..