Regisztráció Blogot indítok
Adatok
Bogyó 2

0 bejegyzést írt és 2838 hozzászólása volt az általa látogatott blogokban.

Admin Szerkesztő Tag Vendég
Bár Magyarország továbbra is tagja az Európai Uniónak és a NATO-nak, a szövetségesei már nem bíznak benne, és komoly következményekkel is számolnia kell az Orbán-kormánynak amiatt, hogy teljesen külön úton jár. Közben technikai recesszióba fordult a gazdaság, az infláció az egekben, a költségvetés…..
Bogyó 2 2023.06.05 13:22:41
@ulpius66:
"Külön kiemelem József Attila 100 évvel ezelőtt "megjósolt" de most is aktuális sorát:

"Magyar szél fog fúni a Kárpátok felett!"

És szerinted az fúj????
Bogyó 2 2023.06.05 13:31:00
@6.Lenin:
2010 óta eltűnt nyugati , óriási elmék tűntek a el a semmiben. Orbán meg még mindig itt pávatáncol.
jövőre a választásokon megint eltűnik néhány nyugati lángelme. És a Viktor tovább táncol majd.

Mi ebben a bonyolult, hogy a sok lángelme képtelen ezeket megérteni?

Te nem érted, hogy ezekben az országokban ettől jó! Hogy ott változnak a hatalom képviselői. Persze Szaddámot, Kim Ir Szent, Sztálint, Dzsingisz Kánt, Kadhafit, Hitlert, Mao-Ce-tungot nem lehetett leváltani. És neked ezek a példák? Az Európai Unió, Nagy Britannia, Amerika, Hollandia stb. államfője, miniszterelnöke ma ez, holnap amaz. Mert nem a nép van az uraságért, hanem fordítva. Hasonlítsd csak össze ezeknek az országoknak az életminőségét az előbbiekkel. Ki a franc tudja ki Svájc vagy Norvégia miniszterelnöke. Tény, Orbánt jobban ismerik. És ettől nekünk jó? Nem, ettől neki jó! Neked se jobb, csak nem érted!

Pedig mi ebben olyan bonyolult, hogy képtelen vagy megérteni?
Bogyó 2 2023.06.05 13:45:01
@6.Lenin:
"2012-ben miért nemsikerült elzavarni Orbánt, pedig minden támogatás nyugatról adott volt?
Erre keress válaszokat."

2012-ben azért nem sikerült, mert nem voltak választások. De a Fidesz választási iskereinek az okai a következők:
1. Az óriási pénzzel és rákosista módon tolt erőszakos kormánypropaganda, karöltve az ellenzéki médiumok egyre erősebb visszaszorításával.
2. A valaha volt egyik legnagyobb mértékű világgazdasági konjunktúra a 2010-es években a 2008-as válság után, megfejelve a 2014-től a legnagyobb mértékben rendelkezésre álló EU-s erőforrásokkal, amelyeknek az eredményeit a tudatlan választók a Fidesznek tudták be, mert nem a lehetőségekhez képest, hanem a gyurcsányhoz képest szemlélték a dolgokat.

3. 2010-"008-2009-es világválság + Gyurcsányi elkúrás és MSZP-s töketlenkedés, 2014 - parasztvakító rezsicsökkentés, 2018 - migránshisztéria, 2022 - A már uralkodóvá vált karaktergyilkolászás, hazugság a "háborúpárti" Márky-Zay-ról és háborús félelemkeltés

4. A magyar nép kádári attidűdje, korrupt és megvesztegethető szemlélete és polgári öntudatának, politikai ismereteinek hiánya, a demagógiának és propagandának való felültethetősége

5. A fidesz szervezettsége, az állami erőforrások pártcélokra való kisajátítása, szemben az ellenzék gyenge minőségű szervezettségével, és kiszolgáltatottságával, erőforrásainak elvételével, tönkretételével és kiemelkedő képességű alakjainak a hiányával
  Puzsérnak tökéletesen igaza van: Orbán Viktor zseniálisan pozicionálja magát. Aki megszakítás nélkül 12 éve vezeti az országot, azt az embert illene az elnyomó hatalom képviselőjének látnunk. Orbán azonban újraírta Fazekas Mihály regéjét, vagy legalábbis alaposan átrendezte a szereposztást.…..
Bogyó 2 2022.09.20 15:35:10
@ulpius66: Micsoda félrevezetés ez is! Orbán felrúgja azokat az értékeket,a melyeket valahogy másik 20-25 államnak nem esik nehezére betartani, magánzsebekbe teszi át az EU-s pénzeket, elképesztő gazdagodás van a fideszes haveri körben. Na, most hol van ilyen a fővárosnál? A főváros az alapvető közszolgáltatásokat nem tudja ellátni, nem nem kap péénzt, hanem a meglévő saját bevételeit veszi el az állam. Az EU mikor veszi el Magyarország ÁFA vagy SZJA bevételét? AZ EU fejlesztésekre ad pénzt, nem működésre. Azt magunknak kellene kigazdálkodnunk, elég szomorú, ha az EU-s pénzek nélkül bedől az ország működése. Úgyhogy nem, azt nem a tanárok fizetésére adják. Nem kellett volna Lörincnek, vejkónak annyit adni, kínai vasútra meg más hülyeségekre költeni, hanem hosszú távú nemzeti érdekeket tekinteni és azt finanszírozni még akkor is, ah ez nem feltétlen kamatozik 2024-ben a szavazatokban. De ehhez államférfiként és nemzeti érdekben kellene gondolkodni. Na, ez hiányzik ebből a kormányból, csak a duma van hozzá.
Bogyó 2 2022.09.20 15:37:29
@ulpius66: "bár Budapest vezetésének kár pénzt adni, azt Kamugeri és bűnbandája úgyis ellopná"
Ezt egyébként Mészáros Lőrinc meg a felcsúti stadion országában képes vagy röhögés nélkül leírni? Vagy már sikerült a duplagondolt elsajátítani?
Bogyó 2 2022.09.20 15:41:37
@ulpius66: "Budapesten hogyan nyerhetett tavasszal a ballibsi összefosás 18 kerületből 17-ben?

Ezt mért hagyta a KESMA?"

Nem hagyta. Mindent megtettek, de ez is kevés volt ott, ahol még van lehetőség több forrásból tájékozódni, ahol az emberek iskolázottsága lényegesen magasabb és ez nem jár együtt érzéketlenséggel a mások problémái iránt, még nem elhanyagolható azok száma, akik nem a kormányzati forrásokból élnek. Ennyi az ok. De lassan ők is bedarálódnak, ez a réteg megy el leginkább külföldre, mert érti, mitől élhetőbb egy rendszer, a jobbágynépség sosem értette.
MaGYAUR Orbán kontra Macron 2022.04.25 04:52:21
A franciák és a magyarok sok tekintetben hasonlóak: miközben individualisták vágynak egy, biztonságot sugalló erős tekintélyre is. Nem véletlen, hogy egy időben Orbán példaképe De Gaulle volt! A különbség az, hogy Franciaországban van a "nemzetállami" mellett egy "Európa-párti" tőkeerős polgárság…..
Bogyó 2 2022.04.25 21:18:23
@ez a nevem senki: Mármint Putyin lábához?
Bogyó 2 2022.04.25 21:37:39
@apro_marosan_petergabor: Orbán tényleg zseniális. Kár, hogy egyedül a hatalom megtartásában az. Bár persze abban Putyin is az, meg a kínaiak, meg a Kimek Észak-Koreában.Zsenik. Az ország gazdasága, kulturális állapota 12 év kétharmad után is ugyanott van az Eu-s rangsorban. Románia sokkal többet fejlődött 2010 óta, pedig ott nem a csodálatos Orbán kormányoz. Most meg....ahogy írták az egyik blogban, Az EU és a NATO már belső ellenségként tekint ránk, eljátszottuk a bizalmat a cigánykodással. Az oroszok, azok az érzékeny oroszok meg besoroltak a barátságtalanok közé. Persze, lehet álmodozni, hogyha lerohanják Európát, majd bennünket kikerülnek vagy mi velük együtt majd hódítunk és miénk lesz Erdély meg a Felvidék, persze....Látjuk mennyire hatékonyak a mi barátaink. Amennyire szoktak a mi prolis elképzeléseinkben. Pont a kis nemzetek iránti érzékenységükről híresek, csak a finnek, az észtek, a lettek, a litvánok, a lengyelek, a románok és most az ukránok nem így látják. Egyedül a mi lánglelkű zseni vezetőnk tudja, hogy majd virággal érkeznek hozzánk és megkoszorúzzák az '56-os emlékművet, meg Petőfi szobrát. Ugye, így képzelitek?
Oroszország Ukrajna elleni offenzívájának egyik ürügye az ország demilitarizálása és „nácitlanítása” volt. Ennek morális helyénvalóságáról elemzések garmadája született, így e téren nem kívánok pálcát törni. Azonban felszínre hozott egy mindinkább aktuális témát – mégpedig a nacionalizmus jövőjét…..
Bogyó 2 2022.04.21 15:45:27
„Van valami különös bája annak, hogy épp a felsőbbrendűségi komplexusuktól túlfűtötten emberi jogokról mindenkit is kioktató, multikulturalizmust vehemensen támogató, bevándorlócélpont nyugati államok azok, akik őshonos kisebbségeiket módszeresen elnyomják.”

Mi van, te mégis hol élsz ??????

Hallottál már Dél-Tirol, vagy a finnországi svédek autonómiájáról? A katalánoknak külön parlamentjük van, ott már az országból való kiválás volt a tét! Ilyesmikről csak álmodoznak pl. az erdélyi magyarok, de mondhatunk akármilyen kisebbséget Kelet-Európában. Mikor volt népirtás, etnikai genocídium Nyugaton? A németek-franciák rég elfelejtették az ilyesmit. A legvéresebb, de az is inkább vallási színezetű az írek helyzete. Skócia a kiválásról tartott népszavazást! Kelet-Európában meg hallottál a délszláv háborúról? Hallottál az Ukrajnában történtekről? Tudod mik történtek a magyarokkal Romániában vagy Csehszlovákiában? Tudod mennyi németet telepítettek ki 1947-ben Magyarországról? Nyugaton nem volt ilyen. És akkor komolyan leírod azt, hogy Nyugaton elnyomják a kisebbségeket, csak a muszlimokat szeretik, Keleten meg fenékig tejföl? Totál fordítva ülsz a lovon!
Svájcban négy hivatalos nyelv van a többségi német lakosság nyelvével együtt. Belgiumban három. Hol találsz ilyen példát Keleten hasonló nemzetiségi arányokkal?
Másik dolog, amit levezetsz, hogy Nyugaton az emberek önzők nem szolidárisak, Keleten meg igen, hát a valóság ennek is a fordítottja inkább. A nyugati országokban és kifejezetten Nyugat-Európában sokkal többet fordítanak jóléti kiadásokra, közösségi szolgáltatásokra, Keleten meg az a tapasztalat, hogy mindenki maga igyekszik boldogulni. A közoktatás, a közegészségügy, a közszolgáltatások az infrastruktúrától a közlekedésig sokkal hangsúlyosabbak a nyugati országokban, Hollandiában sokkal többen bicikliznek, nálunk meg terepjárókkal szeretnek az emberek a városokban is közlekedni. A keleti ember azt szokta meg, hogy nem bízhat az államban, magára számíthat, s ezt nem tudja levetkőzni. Ha neked igazad volna, akkor a közösségi szolgáltatások itt volnának magasabb szintűek, magasabb szervezettségűek. De nem így van, hanem pont fordítva. A meglévő közösségi szolgáltatások nagyrészét is az állam erőszakos módon uralkodva, a kommunista időszakban alakította ki, nem szerves fejlődés révén, természetes volt ezek visszaesése a rendszerváltozásokat követően. Lassan fogjuk majd fel ezek szükségességét, s látjuk be a demokratikus helyi önkormányzás, az adózás, s a másiknak is helyet adó közlekedés értelmét. Ha megnézem a kisebbségi jogokat, a szexuális irányultságokon és bevándorlókon túl az idősek, a fogyatékosok, a betegek, az alacsonyabb jövedelműek segítéséig, hát ott se mondanám, hogy a „mi”-ben gondolkodó kelet-európaiak a szolidárisabbak. Nem nálunk létesültek előbb mozgáskorlátozott-feljárók és liftek, nem itt találták ki az akadálymentesítéseket. És ez nemcsak pénz kérdése, az önmagában kevés volna.

Abban egyet lehet érteni, hogy az egyéni és a kollektív jogok összehangolása a cél, de én véletlenül se azt látom, hogy ők másképpen nem csinálják jól, hanem azt, amit a gazdaságban is, hogy ők egyszerűen csak ebben is előrébb járnak és élhetőbb társadalmat alkotnak. Igen, még akkor is ha mennek oda migránsok. Egyrészt, mert ez 50 éve így van, másrészt mert ennek a jelentősége tízszeresére van nagyítva itthon politikai okokból. Ha nem így volna megindulna a svéd, holland, svájci, spanyol stb migráció Romániába, hozzánk, meg Szlovákiába, de tudjuk, hogy pont fordítva van.
Bogyó 2 2022.04.21 15:55:04
@Ződ2000: Köszönöm, hogy más is megerősítette, de ilyen nyilván való hazugságokat, amelyeknek pont az ellentéte igaz, muszáj cáfolni. Franciákat, svédeket, spanyolokat felhozni mint nemzetiségi elnyomókat az elmúlt 60 évből és közben a szerbekről, ukránokról, románokról, szlovákokról, oroszokról - de mondhatom a magyarokat is a kitelepítésekkel - elegánsan elfeledkezni, nem semmi. Itt, ahol konkrét háborúk, népirtások, kitelepítések voltak, ahol meglévő autonómiákat szüntettek meg? Ahol az oroszok is elszenvedői ennek Észtországban, Ukrajnában? Persze az okok speciálisak, de ettől még tény, hogy véletlenül sincs harmónia. Nyilván Kelet-Európában is vannak eredmények és Nyugaton is vannak csúnya dolgok, de azért tudjunk már súlyozni és lássunk már tisztán!
Archiregnum Propaganda 2022.04.17 16:47:45
Elemezzük egy kicsit a jelenséget, ha már az összes létező ellenzéki betlihuszár ezt jelölte meg a vereség legfőbb okaként. Tényleg Wunderwaffe-e a Fidesz propagandagépezete, ami ellen egyszerűen nem lehet védekezni, és önmagában képes eldönteni a harcot?..
Bogyó 2 2022.04.19 23:41:31
@Tata86: "Széthordták, kiárusították az országot a haverokkal, ennek ellenőre Horn Gyula azóta ikon." Egyrészt a széthordás Antall alatt megkezdődött, másrészt a széthordás erős túlzás, a Bokros-csomaggal rendbetették a kormányátvételekor 30% körüli inflációt, a privatizációs bevételek révén komoly államadósság-csökkentést értek el. Az, hogy csak szétlopták az orzságot, rohadtuk egyoldalú és igazságtalan definíció. De ha így is lett volna, ez miért lett volna Komcsi tempó. A kommunisták mikor privatizáltak? A szocik sok mindent csináltak rosszul, de az ő ténykedésüket összehasonlítani a jelenlegivel olyan, mint a cigányok uborkalopását a szíciliai maffiához. Értem, hogy ez utóbbiak nagy autókkal, szép öltönyben jönnek, de biztos, hogy ez a jobb? Jogállamiságban az MSZP messze nem csinált rémes dolgokat, persze, voltak ügyek, de mik is? Korlátozták a civileket? megszállták a bíróságokat? Csináltak százmiliárdosokat a miniszterelnökeik haverjaiból, családtagjaiból? Megváltoztatták alapjaiban a választási rendszert? Kitiltatták az ellenzéket a közmédiumokból? megszállták a bíróságokat? Lefokozták az AB-t? Pártkatonát tettek a legfőbb ügyészi helyre? A miniszerelnök rajongója lett a köztársasági elnök? Visszazüllesztették tanácsokká az önkormányzatokat, eltörölve a települések önkormányzáshoz való jogát? Alkotmányoztak egypárti szinten? Össze se lehet hasonlítani márcsak azért sem, mert az mszp-nek nem volt kétharmada.
Bogyó 2 2022.04.20 00:16:05
"Tényleg Wunderwaffe-e a Fidesz propagandagépezete, ami ellen egyszerűen nem lehet védekezni, és önmagában képes eldönteni a harcot?"

Igen.

"Szegény hülye vidékiek, bevették, hogy MZP újra kiküldi a második hadsereget a Donhoz megdögleni!" Nos: ez ostobaság. Ezt onnan lehet tudni, hogy a Fidesz támogatottsága egyébként nem változik érdemben választások előtt-után és uborkaszezonban. Hol vannak azok az emberek, akik rájöttek, hogy a Fidesz hazudik nekik?"

Önellentmondás. Egyrészt tudjuk, hogy a fidesz ezt állította. Tehát hazudott, de mégsem jöttek rá az emberek? Nos, magam is tapasztaltam, igen, rengetegen jöttek az óriásplakátok hazugságaival, a választásnál sok ember magától kommentálja a részvételét. De a 13. havi nyugdíj elvétele, a fizetős kórházak dettó. Igen, sokan elhitték. És szerinted több a megvezetett ember az ellenzékben mint a fidesznél? ez maguk a fideszesek sem hiszik el, ha őszinték magukhoz. Elég ha népszavazási kérdésekre gondolunk. És képes vagy komolyan leírni, hogy az LMP új pólusában hívő megvezetettek többen vannak, mint azok akik elhitték, hogy az iskolában abajgatják a gyerekeket a szexuális propagandával a sorosisták?

"Nem érzik, hogy ma nagyobb lenne a korrupció, mint 15 éve, hiszen korrupció mindig is volt."

Ezt elhiszem, nem érzik. Mert nagyon egyszerű körökben mozognak.De mi tudjuk, hogy a 2000-es évekhez képest teljesen más szintről beszélünk. Akkor egy kétmilliós Nokiás doboz miatt volt oltári balhé, ma a többtízmilliót a minisztérium előtt étvevő IGAZSÁügyminiszterhelyettes ügye nem érdekli őket. Mészáros közbeszerzései? Hol volt ilyesmi akkoriban?

"a köztévé és a pártos média mindig is elfogult volt." A pofátlan mosdatás megint óriási példája. Hány fideszes interjút linkeljünk ide ellenzéki korukból? Érdemi viták voltak, nem mindenki hülye vagy szenilis. Most meg négyévente 5 perc? Ne viccelj, a kétféle elfogultság fényévekre jár egymástól! Mintha a Watergate-ügy miatt azt mondanánk az USA és ÉSZAK-korea ugyanolyan diktatúra.

"a kisember véleménye sosem számított." De számított. A még önkormányzatnak nevezhető falvakban egészen kis emberek is érdemben bele tudtak szólni a fejlesuztésekbe. Ma amire van pályázat, saját forrás ilyesmire nem igen. Azt meg hogy legyen pályázat kormánytámogatással lehet kiérdemelni. persze valami mindenkinek csurran, de az arányok itt sem mindegy miylenek. A nép büntetve van, ha nem úgy szavaz, tehát a valódi döntés nem az ő kezében van.

Érdekes a Vona-ügy leírása. értem, persze a hideg számítást, de félelmetes, hogy morális szempontok fel sem merülnek. Orbán a nyerő ergó igaza van. ez az ami mindent visz. Ez színtiszta fasiszta ideológia, az erő kultusza. orbán a fitt, ugye. Még ilyenkor felhorgad az ellenkezés, de Hitler is pont ezt mutatta, a fitt, erős , döntésképes embert. Népszerű is volt. Németország sokat is fejlődött gazdaságilag. De tényleg csak ez számít? tényleg érezzük magunkat lúzernek, moralista nyavajgónak, ha megpendítünk olyasmit, hogy tisztesség, erkölcs, fair play, és esetleg azt, hogy tényleg muszáj mindig nyerni? nem boldogabbak azok az országok, ahol egy választási vereség után nem kell kardjába dőlnie egy pártvezérnek,, hanem folytatja a politizálást és majd legközelebb ismét próbálkozik?
Orbán jobb? Lehet. De hogy nem tisztességesebb az egészen biztos. És nagy baj, hogy mindez nem számít. mert majd ez rátelepszik a mindennapjainkra. Amikor majd üvöltöznek az emberek a dugóban, a tanárral, a pincérrel, az ügyfelessel. Férj a feleséggel, gyerek a szülővel. Ilyen társadalmat építünk, mert az erős nyer és nekünk ez tetszik. nem lesz szolidaritás, segítségnyújtás, nem lesz emberség, humánum. Gyűlöljük aki másmilyen, aki nem tartozik a nagy masszához. Tényleg ilyen országot akarunk?
Orbán ezt kínálja és már az ilyen posztok is teljesen természetesnek veszik az igazságtalan médihazugságokat, a társadalom megvezetését, korrumpálását. Csettint, hogy Orbán milyen erős és ez milyen jó! Csak ez számít, semmi más. Csak a fidesz, ugye?
Bogyó 2 2022.04.20 00:29:34
@apro_marosan_petergabor: Jó duma. Kb. Apró_Marosán és Péter Gábor ugyanezt mondhatta a "fasiszta" söpredékről. Nem tanultak semmit, hát miért nem másznak le az akasztófáról, akkor volna esélyük, csak nem így kellene hozzáállni. A fidesz érti, rajongói nem a folyamatot. Képesek elhitetni magukkal, hogy ez a fránya ellenzék, ha másképpen állna hozzá, akkor simán győzhetne. ez egy teljesen normális demokrácia. Kiegyensúlyozott médiaviszonyokkal és egy igazságos választási rendszerrel. Lehet ezt mantrázni, ettől még nincs így. ha fidesz nem nyúlt volna bele a választási rendszerbe, ha rendszeresek volnának a pártpolitikai viták, a közmédiában, ha minden párt előadhatná az álláspontját, ha valódi volna az önkormányzatiság, mindebbe, nem nyúlt volna bele a fidesz, akkor még érdemes is volna erről beszélni. De belenyúlt nagyon keményen. A fidesz rajongók lehetnek olyan naívak, hogy elhiszik, hogy ennek nincs hatása az eredményre és csak a fidesz nagyszerűsége az oka a győzelemnek. Miközben 45 %-kal is képes a rendszer kétharmados parlamenti többséget produkálni. Ez az erdmény megerősíti azt, hogy mindaz a vád igaz, amit mondtak eddig is a rendszerről. Hibázott az ellenzék? Persze, lehetett volna a 35% akár 39 is, esetleg. De nagyjából ennyi a mozgástér egy önkritika esetén. Érdemi változás nem várható, csak fölindulásszerű esemény bekövetkezésekor. Addig meg 2026-ban és 2030-ban is lehet hinni abban, hogy buta ellenzék és a csodálatos de tisztességes fidesz miatt nyernek mindig.
wagmg Lerohannak minket az oroszok? 2022.04.19 09:58:22
Hát persze, ez a nagy kérdés, ami minden magyarnak a fejébe jár, megint jönnek az oroszok? Megint lerohannak minket, megint háború lesz, megint kezdődik? Lehet hallani ilyen véleményt is, olyat is, jönnek, nem jönnek, valószínűleg jönnek, eszükbe sincs. Célkeresztben vagyunk vagy nem? Mi lesz?…..
Bogyó 2 2022.04.19 21:09:17
@midnight coder: ""Szóval elsőnek is tisztázzuk: célkeresztben vagyunk, rajta vagyunk Putyin listáján? "
Egy nagy lófaszt vagyunk rajta. Soha nem voltunk a SZU része."

És nem is volt itt szovjet hadsereg? Odajutottatok a nagy oroszbarátságban, hogy már a komcsi időszakot is mosdatjátok? A SZu része voltunk vagy sem, Putyin bejelentette a befolyási igényét a Lajtától keletre. Mondjuk nálunk már ez megvan neki, láthatólag sokak fejében is.
Miután az oroszok háborúja harcászati szakértőkké képezte át azt a sok millió virológust, aki pár éve még csak futball szakértő volt, a vasárnapi eredmények újabb gyors váltást hoztak: hirtelen a politikai elemzők országa lettünk! Nem baj ez egyáltalán, hiszen ha szavazni jogunk van, akkor az…..
Bogyó 2 2022.04.09 17:43:47
@Leylandi: "Ennek a mostani háborúnak a legnagyobb negatívuma a rengeteg véráldozat mellett az, hogy nincs semmiféle határa az érdekből hazudozásnak, hírek megmásításának, valóság elferdítésének, olyan mocskos propagandát még nem látott a világ, mint ami most folyik, pedig az internet miatt 99%-uk napok alatt lelepleződik"

innen nem feltétlenül tudhatjuk mi a propaganda, de ne haragudj, az oroszok egy kézivezérelt ország. Ott egyféle gondolkodásmód van. Ott nincs ellenzék (ja papíron van) nincs másféle látásmód. Nincs leleplezés vagy ha igen akkor irány a börtön. Amerikában nem így van. Nyugat-Európában nem így van Biden nem tudja írásba adni a Foxnak meg a CNN-nek is, mit kell mutatni. Így a német kancellár se tud diktálni a német csatornáknak. oroszpárti pártok működhetnek, nem lövik le a vezetőiket, nem zárják őket börtönbe mondvacsinált indokokkal. Sokkal ellenőrizhetőbbek, átláthatóbbak ezek a társadalmak. Nem egyik a másik, Hanem más minőség a nyugati minőség. Ott elnököket lehetett megbuktatni, ha visszaéltek a hatalommal. Sokkal sokszínűbbek a politikai, a hatalmi és a médiaviszonyok. Nincs átfogó ellenőrzés. ezek a társadalmak nem így működnek. Ezért hitelesség szempontjából legalább háromszoros előnnyel indulnak. Ott is lehet ferdítés vagy hisztéria, de az esélyek náluk vannak. Az iraki háborút, a felelősöket nyíltan bírálják ezekben az országokban, van helye a más véleményeknek. Tüntetések lehetnek úgy, hogy nem visznek be mindenkit. A közvélemény erős befolyással lehet egy háborúra, lásd Vietnam. Szóval nem fifti-fifti.
Bogyó 2 2022.04.09 17:47:38
@eßemfaßom meg áll: Én igen, de te meg komolyan elhiszed, hogy orbán csodálatos volta az oka. És az ellenzék ha jól beszélt volna, akkor győzhetett volna. A választási és médiarendszer átalakítása nem játszott szerepet. Akkor miért kellett? Az a rózsaszínű álom, hogy te elhiszed, hogy Orbán a nagy demokrata és ez jogállam. Csináljátok vissza amédiát, a választási rendszert a hűbéri függéseket, s nézzük meg úgy! De nem lesz ilyen és mindegy hogyan folytatjuk-e. Orbán addig marad ameddig akar.
Bogyó 2 2022.04.09 17:52:17
@Kivlov: Ha nem győzi le, akkor a fidesz győz kétharmaddal, teljhatalommal. A többi párt semmit sem tud képviselni, főleg orbánnál, aki nem is egyeztet velük nemzet politikai kérdésekben, ahogyan azt más országokban megteszik.
A történelem számtalan érdekes sztorit rejt, melyekre a filmvilág is gyakran "lecsap" egy-egy ütős és látványos filmet készítve a nagyközönségnek. Néha azonban a valóságot elferdítik ilyen vagy olyan okból és a végeredménynek már kevés köze van a tényleges eseményekhez. A napokban három ilyen…..
Bogyó 2 2021.10.31 19:35:55
@krumplimackó: Igen, az is propaganda, utálom is az összes ilyen történelemhamisító bosszút kiélő filmet, még ha egyesek szerint ez annyira nagy poén is. Szerintem meg kurva szar, ehhez aztán igazán nem kell nagy fantázia, mi is csinálhatnánk egy filmet arról, hogy a tatárjárást megnyertük, de az ilyen poénkodás, lásd Tarantino volt egyszer egy Hollywood-ját is, rémesen gyenge és szánalmas és gyermekded.
Bogyó 2 2021.10.31 19:37:41
@Fue: Hogyan érted, hogy akkoriban már? A II. világháborúnál említették ezt, Sztálingrád meg kb. félidőben volt a szovjet-német harcoknál.
Bogyó 2 2021.10.31 19:40:25
@szamaritánus: Nyilván az Elxurtukról nem szabad írni. Az érinthetetlen. Annak a manipulatív voltát nem szabad említeni, te .......
Minden „vezérlő tábornoki” ambíciójú politikus, - így Orbán is - nem piaci-alapú, hanem gazdaságon kívüli logika által uralt „Hadi Államot” akar létrehozni. Olyan erőközpontot, amelyben a vezér, a „főni” parancsai alapján működik, illetve a működés látszatát mutatja. A városiasodás, a polgárság…..
Bogyó 2 2021.10.25 10:06:25
@szárny: Jó kis nyugtató ez, de ettől még nem ez a mérvadó. Az egyikre szerveztek buszokkal, közpénzek becsatornázásával, kényszerrel, fenyegetéssel, megtévesztéssel embereket, a másiknál nincs ilyen. Hiszen nincs mögötte hatalom, nincs mögötte pénz, hiába hadovál Orbán Sorosról jó ideje, semmiféle ilyen direkt szervezés nincs ebben sem másban sem. Igen, tudjuk, hogy sokkal jobbak az esélyei a kormánynak, de nem azért mert tisztességesen versenyez, s pláne nem azért, mert az ország érdekében teszi azt amit tesz.
Végre újra van min rugózni, az előválasztás eredménye bizakodásra ad okot. Kissé paráztunk, hogy Dobrev túlnyeri magát, de ezt megúsztuk, Budapest összeszámolása után 2-3 százalékpont lesz a különbség Karácsony előtt, ez semmi.  Lényegében eldőlt, hogy ha Karácsony és Márk-Zay közül az egyik…..
Bogyó 2 2021.10.02 13:51:55
@D. Klári: Eddig se lógott ki a lóláb, hiszen már háromszor nyert Orbán, a Gyurcsány-show kulcsfigurája!
Bogyó 2 2021.10.02 13:52:43
@Ekrü: "Amúgy árulja már el valaki mennyire lehet csődben Budapest meg Hódmezővásárhely ha mindkettő polgármestere két évvel a megválasztásuk után menekül a város éléről? Annyira,hogy még másodhegedűsnek (miniszterelnök helyettes) is elmennének,csak megszabaduljanak az általuk igazgatott várostól... "

Hát, hallod ez aztán tényleg ez az orbáni gondolkodás. Az önző hatalommániás hozzáállás, amely nem is érti, ha valaki a nemzetet és nem a saját ambícióit szolgálja ki elsősorban. Caesar mondta, hogy inkább lenne bíró egy faluban, mint második ember a birodalomban. Igen, ezt mondja egy egomániás.
De, tudod, egy miniszterelnök-helyettesi, sőt egy miniszteri pozíció is nem kicsit magasabb rang, mint egy pár tízezres város polgármestersége. Sokkal nagyobb befolyást, sokkal több lehetőséget jelent a köz szolgálatában. Persze egy normálisan, demokratikusan működő Kormányban. Ja, hogy ebben a Kormányban, ahol a miniszerek kinevetik a térdelő focistákat, de térden csúsznak Orbán előtt, vagy legalábbis kussban vannak,ahol megszokták, hogy csak végrehajtják, amit a vezér éppen megálmodik, onnan ezt tényleg nem lehet érteni.
Úgyhogy nem kell ehhez csőd - amiért amúgy a Fidesz igyekszik mindent megtenni - elég az elhivatottság.
Bogyó 2 2021.10.02 13:52:47
@Ekrü: "Miért kéne összemosni bárkinek is Gyurcsánnyal mikor megteszi ő maga"
Úgy tűnik tényleg nem tudsz különbséget tenni az összemosás és a több dologban való egyetértés között.

1956-ban Nagy Imre és Mindszenty több dologban is egyetértett, pl. 1.Hála Istennek, hogy megszabadultunk Sztálintól. 2. Soha ne kerülhessen többé Rákosi az ország élére 3. Vonuljanak ki a szovjet csapatok az országból.
A te nagyokos logikád szerint akkor Nagy Imre Mindszenty embere volt vagy fordítva.
Pedig nem. Hanem arról van szó, hogy a Fidesz annyira túltolta a biciklit, hogy már szinte bárki bárkivel összefog,hogy eltakarítsák őket.

Nem mindig tudom eldönteni, hogy tényleg ennyire egyszerűek vagytok, vagy ez színjáték a fogyatékosoknak?
A nemzeti-populista rendszerek hiába támogatják látványosan az egyházakat; a „hallgató többség” képviselőjének szerepében tetszelgő nacionalista populizmus az, ami sok szempontból keresztényietlen! Keresztényietlen, mert azt sugallja, hogy légy elfogult! Ne az igazságot nézzed, ne legyél…..
Bogyó 2 2021.06.12 13:53:30
@ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró: "Tömegesen megszavazták a homokházasságot." Ennek mi köze a kereszténységükhöz? Nem azt szavazták meg, hogy a homoszexuálisok egyházi, hanem polgári szertartás szerint házasodhassanak. Ez annak a része, hogy az állam és az egyház szét van választva. De attól még van egyház és van kereszténység, vannak keresztény vallásukat gyakorló emberek akik homoszexuálisként egyházi szertartás szerint nem házasodhatnak.
Pl- autóval is járnak, pedig arról sem szól semmit sem a Biblia. Na, ugyanez van a polgári házassággal is. Amiről szól, az egyházi házasságkötés, ugyanúgy működik.
Bogyó 2 2021.06.12 14:16:29
@kvp: "az eredeti kereszteny tanokat csak reszben kovetok leszarmazottaibol jott letre a kozepkori romai katolikus egyhaz. " Szerintem ez nem genetikai alapon működik. Mindig a tanítás számít, átírták-e a tanokat, változott-e az egyház hivatalos álláspontja. A vallásgyakorlás nem leírt csak tényleges gyakorlási módja - pl. az, hogy néha megszegjük, mert ez a szokás, szerintem nem egy általánosan örökíthető dolog. Egy gyermek a szülei után felfoghatja ugyanígy és teljesen máshogyan is. Valójában a reformáció idején pont a katolikus egyház korruptságával, élvhajhászatával, a tanítások nemegyszer lábbal történő tiprásával szemben léptek fel a reformátorok elsőként Luther, szóval, pont nem ő volt a praktikusan túlélő, bár Münzerhez képest igen. A reformátusok akartak visszatérni a bibliai elvekhez, nem véletlenül, nem jogtalanul. Aztán persze kifejezetten a reformátusok a zsidó valláshoz hasonlóan isteni jelként értelmezve a gazdagodást valóban "praktikusabbá vált, s a jezsuiták meg a katolikus egyház tisztaságát igyekeztek megújítani. Az, hogy Ferenc nem köpi szembe a krisztusi tanítást szerintem nem jelent egy balek önsorsrontó felfogást, mert ami itt megy, az már nyomokban sem emlékeztet a szeretetre, megbocsátásra, irgalomra és így tovább. Ezeket az óriásplakátokat az Arany Horda vagy a Szovjet Kommunista Párt is kitehette volna. A gyűlöletkeltés, uszítás hiánya nem jelent feltétlen értelmetlen önfeláldozást, ellenben a társadalom egymás iránt érzett felelősségében, érzékenységében is súlyos károkat okoz. Szóval én a Vatikánt komolyabb szervezetnek gondolom annál, hogy áldozati bárány szerepet játsszon el, s hamarosan kitűzzék a félholdas zászlót a Szent Péter bazilika tetejére. A Szentszék diplomáciája, befolyásoló tevékenysége hasonlóan az Unió működéséhez sokkal bonyolultabb, mélyebb folyamat, mint azt ahogyan az M1 híradó láttatja velünk. És a legtöbb helyen ilyen primitíven egyszerű politikát hosszú távon a polgári társadalom ellenkezése miatt nem lehet folytatni, de nálunk szűk ez a réteg, Kádár népe a hétvégi telek helyett most a kellően emelt minimálbér és a horvát tengerparti egy hét árán meg van elégedve, más meg nem érdekli.
Bogyó 2 2021.06.12 14:24:26
@ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró:"Keresztény ember nem adná a nevét perverzek "házasságához". " Miért nem? A keresztény ember szerint a polgári házasság csak egy jogügylet. Az, hogy homokos vagy sem, nem a házasságon múlik. Miért nem mindegy, hogy a jogi dolgaik rendeződhetnek, ha úgyis együtt élnek, vagy hosszas procedúra kell pl. az örökölhetőséghez, egy haszonélvezethez. Egy keresztény ember a saját életéből igyekszik kizárni a homoszexualitást. De a másokéből nyilván nem tudja. És ezek az emberek bizonyos ügyekben segítségre szorulnak, amit ez a jogügylet, a polgári házasság, segíthet. Egy keresztény ember miért ne segítene a rászorulókon? Még akkor is, ha homoszexuálisok? Nincs ilyen tanítás, hogy a bűnösökön nem kell segíteni, sőt.
Ez egy élhetőbb társadalmat eredményez és nem fertőző.
Az áfonya a világ egyik legegészségesebb élelmiszere. Ha ki kéne választani a legjobb gyümölcsöt mind közül, ez lenne az. Szerencsére igen népszerű Magyarországon is, ennek ellenére a legtöbben igen keveset fogyasztunk belőle. Frissen általában nehezebb beszerezni, és irreálisan drága (3-4 ezer…..
Bogyó 2 2021.04.17 00:01:00
@Pierr Kardán: Értem, hogy a Wikipédián a fekete áfonyához nem írták oda, hogy sok benne az antioxidáns, de attól még abban is sok. Íme: fekete-afonya.bioplus.hu/afonyale-hatasa/

Nekem inkább az a bajom, hogy nálunk fagyasztva meg a kis dobozokban is azt az áfonyát lehet kapni, amelynek zöld a húsa és borsónál is nagyobb szeme van. Ellenben a számomra igazi fekete áfonya az kis ribizli nagyságú bogyókból áll és teljesen sötétkékes fekete a héja, húsa, vöröses-lilás lével. Mivel az antioxidáns tartalom gyakran kapcsolódik a kékes színű vöröses levű gyümölcsökhöz, úgy gondolom, hogy ebben az áfonyában sokkal több van azonos súlynál. de persze ezt nem tudom, csak így tűnik logikusabbnak. A nemesítés szerintem a könnyebb, kellemesebb fogyaszthatóságot célozta a nagyobb szemekkel.
  A helyzet az, hogy Gajdics Ottó nem tartozik a nagy kedvenceim közé. Néha azonban megfogalmaz lényeges gondolatokat, ahogyan azt a múlt hétfői Sajtóklubban is tette: "Miközben a magyar társadalom jelentős része, majdhogynem száz százaléka teljesen egyetért abban, hogy annak, ami a második…..
Bogyó 2 2021.03.17 10:39:22
@Reding Roli: Jó, hát nézd, szélsősjobboldali szemüveggel, minden más kommunizmus, onnan szélről elmosódnak a különbségek még egy Churchill meg egy Sztálin között is, még fel hozzák, hogy dehát szövetségesek voltak!
Bogyó 2 2021.03.17 10:52:25
@midnight coder: Aha, csak azt elfelejted, hogy hány embert megvádoltak kommunistaként aki nem volt egy maradi, mindenkinek szalutáló konzervatív farmer. Kommunista felforgató volt már aki rock and roll-t játszott, ha kilógott a sorból. És persze azt is elfelejted, hogy hány nácit fogadtak be Amerikában és azt is elfelejted, hogy szabályos kommunistaellenes hisztéria volt az USA-ban az ötvenes években. Kurvára nem volt jó marketingje Kínának vagy az oroszoknak. A kivit pl. azért hívják nem kínai egresnek, hiszen eredetileg kínai gyűmölcs aminek a termesztését Új-Zélandon futtatták fel, mert kínai dologként nem vették volna meg az emberek, ezért valami új zélandi dologként nevezték el, más meg nem nagyon jutott eszükbe mint a kivimadár, hiszen az olyan jelkép, hogy az új-zélandi emberekre is használják. Persze a nácik a gonosz megtestesítői, sőt az amerikaiak nagyon szeretik a németekkel azonosítani őket, számos már unalmas poénjuk van erre a filmjeikben a mai napig. De azért ne ferdítsük már el a történelmet, hogy Amerikában náciellenes hisztéria van a kommunizmussal meg elvannak csak McCarthy volt aki "tisztán látott." Szó nincs erről. McCarthy egy bigott, reakciós paranoiás volt, aki rengeteg hazafit vádolt meg kommunizmussal, mert ő is minden baloldaliságot azonosított a kommunizmussal, gyakorlatilag nála a demokrata párt is kommunistának számított. Ő is csak egyetlen világnézetben a többit eltaposni igyekezve tudott gondolkodni.
Bogyó 2 2021.03.17 11:10:46
@midnight coder: "Az EU nyugati felében vannak konzervatívra festett balliberálisok, szocdemre festett balliberálisok, zöldre festett balliberálisok, stb." Mondom! Onnan a szélsőjobbról persze, hogy mindenki más egyformának tűnik. Szerencsére a konzervatívra festett fasisztákról most leoldották a festéket. Mindenki balos, hát persze. Bizonyos IQ alatt nyilván el lehet hitetni, hogy 20 európai országban is a jobboldali pártok azok ugyanolyanok mint a baloldaliak, csak pont mi vagyunk megint helikopter. Az országok komplett lakossága van hülyének nézve, hogy nem látják, hogy az országaikban működő konzervatív pártok baloldali liberálisok. És nem termelnek ki jobboldali pártokat. Bezzeg ez a csuda magyar nép ez átlát a szitán, meg itt olyan erős a kereszténység igaz? Egy Írország, egy Olaszország, Spanyolorzság nyilván nem igényel jobboldalt mindenki baloldali meg liberális, hiszen az általuk az EU-ba küldött pártok is nagy részében baloldlaiak. Lehet ilyesmikkel ámítani magatokat, de ettől még sajnos a kutya ugat, a karaván halad. Ettől még a Néppárt pártjai nem lesznek baloldaliak meg liberálisak, mert a magyar félfasiszta hívek ezt szajkózzák, s nekik a féldiktatúrás, családi vagyonokat felhalmozó, a hatalomváltást megakadályozó leépítő és konzenszuskeresés nélküli, folyamatos ellenségkeresésre épülő rendszer az igazi keresztény. A pápáról már megtudtuk, hogy kommunista gazember, a következő az a balliberális Jézus Krisztus lesz aki megkapja a magáét. Méghogy minden ember egyenlő, segítsük a szegényeket és tartsuk oda a másik orcánk? Nem vagyunk mi balekok, igaz?
Olvasói kérdés: csak az a két alternatíva létezik, hogy vagy a Fidesz, vagy a ballibek? Más nincs? Attól tartok, nem nagyon van. Ezt nem én mondom, a valóság mondja, nézze meg mindenki a pártokat és a közvélemény-kutatásokat. Nagyon úgy néz ki, hogy jövőre a Fidesz és egy egyesült ellenzéki tömb…..
Bogyó 2 2021.03.14 12:30:55
Jaj Istenem! A vérfideszes blogja, aki eljátssza, hogy ő töpreng és mérlegel, milyen jó volna valami más is, dehát valahogy megint csak a Fideszt adja ki a matek! Közben felmondja az összes fideszes lózungot, minimális krtika sincs ahogyan tőlük ezt megszoktuk, csak az igenis, miközben a fidesz már a 2010-es önmagához képest is valahol egészen máshol tart. De mindegy, erre nem vesztegetünk szót, hanem megint elhazudjuk, hogy vannak a ballibek, sőt nem is hanem csak a Gyurcsány meg a fidesz, aztán akkor mi maradhatna más?

Nem kicsit vicces, hogy harmadik alternatívának állítja be a fideszt kiszolgáló "látszat-ellenzéki" Mi Hazánkat és a Szanyi-féle pártot, amelyek biztosan majd kedvezményesen fognak megint óriásplakátot, meg a Kossuth rádióban megszólalást.

"a balliberálisokat annyira rossznak tartom (részletekért ld. az elmúlt évek posztjait), hogy nagyjából bárkire leszavaznék, aki a siker esélyével ígéri, hogy megállítja őket." Láttam az elmúlt évek posztjai, de a szánalmas és gyermeteg sorosozás és a pápa komcsi gazemberezése bőven elég volt, hogy lássam itt valaki vagy elmebeteg vagy szándékosan hülyíti az arra fogékonyakat. Még az hiányozna, hogy elkezdje felsorolni, hogy mit csinált az mszp-korméány rosszul és ezt a Jobbik, az LMp, a Momentum nyakába varrja, de ennyire nem akarta átlátszóan
Nézzük már a mondatokat!

"Nagyon úgy néz ki, hogy jövőre a Fidesz és egy egyesült ellenzéki tömb között fog eldőlni a választás"

Tényleg? Eljáttssza a kisujját eltartó naivat, aki csodálkozva látja, hát "úgy néz ki." Mintha nem volna köztudomású réges régen, mintha nem a Fidesz kifejezett célja lett volna ez, hogy egybeterelje az összes őt leváltani akaró pártot és egy ennek megfelelő választási rendszert alakítson ki, természetesen megint erőből a konszenzusnak a látszatára se törekedve, a többpártrendszert kétpártrendszerré téve amiből persze egy tényleges egypártrendszert farag, csak a látszatot fenntartva. És így persze szólhat a kórus, hogy Gyurcsány, Gyurcsány! Ha éppen feltűnnek az ellenzéki pártok különbségei, akkor tessék ezek csak veszekedni tudnak, hogyan kormányoznának-féle demagógia, ha egyetértenek, na tessék mindenki gyurcsány kottájából játszik! Pedig valójában mindenki Orbán kottájából játszik, még Gyurcsány is, akár szándékosan teszi, akár nem.

"Ha Schiffer Becsületes Lúzer András lenne ott, rá még szívesen is szavaznék" Na, persze. Schiffertől teljesen távol áll a pápa komcsi gazemberezése, ez Bayer stílusa, és hadd ne sértsük meg Andrást azzal, hogy mérlegre tesszük Bayerrel, akinek nem gond bárkit mocskos szavakkal illetnie, aki kritizálja a Kormányt. De a lúzerezés, a "túl becsületes" jelző vajon mit mutat? Lehet "túl becsületesnek" lenni? Az ember vagy becsületes vagy nem, de hogy hátrányként szerencsétlen balfékként, lúzerkánt minősítsük azt aki "túl becsületes" az mindent elmond a posztolóról meg az általa favorizáltakról. Mégis mennyire kell nem becsületesnek lenni? Mi fér bele? Mennyi hazugság? mennyi félrevezetés? Mennyi lopás? A posztírónak úgy tűnik a fidesz propagálásával nem kevés, mert nagyon rossznak tartja a ballibeket, de tudjuk, hogy ilyen mértékű közvagyon magánosítás erkölcstelen módon talán soha nem volt az ország történetében. óriási szerencséjük, hogy mindezt egy konjunktúráló világgazdaságban, európai uniós pénzesőben tehették meg, úgy, hogy tudtak enni adni a bírkáknak is nemcsak nyírták őket. Valamikor kétmilliós Nokiás dobozról szóltak a hírek, ma Mészáros le se hajolna ennyiért. Az mszp-s lopásokat olyan ezzel összehasonlítani, mint a cigányok uborkalopását a maffia védelmi pénzszedésével. És hatalmas felzárkózási lehetőségtől fosztották meg az országot, hiába a sikerpropaganda, az uniós országok között rangsorunk nem nagyon változott, sőt inkább romlott, hiszen a románok, bolgárok sokkal inkább megközelítettek bennünket. A visegrádiak között sereghajtók vagyunk régóta. Pedig nem így indult. A 2000-es évek baloldali bénázásai lerántották az országot, de Orbánéknak minden esélyük megvolt arra, hogy ezt megoldva a harmadik kormányzásra már egy virágzó gazdaságot építsenek ki, amely a visegrádi élbolyban lehetne a stabil politikai háttérrel. Ehelyett a saját slepp gazdasági hatalmának bebetonozására használták fel elsősorban a hatalmat, Orbán pedig a személyes hatalmának minél nagyobb mértékű kiterjesztésére. Majdhogynem élet és halál ura, nem kérdés a fideszeseknél sem, hogy egyszemélyben dönt minden kicsit is fontos kérdésben. És akkor ott a lassan 500 milliárdos vagyon amit a nem túl becsületes blogoló is nyilván megmagyaráz az okosabb mint Zuckerberg-féle parasztvakításnak is gyenge nyílt szembeköpéssel. Valójában a keleti kényúri diktatúrákat példaképként tekintő hatalmat semmi sem szimbolizálja jobban, mint a ház melletti stadion. Normális országban ilyen nincs. Ha lenne se engedné egy kicsit is jóízlésű vezető, ha a talpnyalók ilyesmivel hozakodnának elő. Erre nincs magyarázat és nincsenek szavak.Nyilván azért nem talál rá Horger úr sem.
Bogyó 2 2021.03.14 12:33:13
És hát a magyarázat, hogy az ellenzék sem akarja az arányosabb választási rendszert, hiszen akkor összefogtak volna '14-ben és új törvényt alkotnak ha nyernek. Nem annyira gyengeelméjű a blogoló, hogy tudná, hogy ez nem így megy. Főleg '14-ben, amikor egy Jobbik egészen más irányt vitt, az Mszp és a Dk viszonya, szakításuk is jóval frissebb és terhesebb volt, és nyilván fel kellene fogni, hogy hiába gondolják a fideszesek így, de ettől ezek még nem egy párt, főleg nem voltak azok akkor. Közelébe sem jutottak annak, hogy egységes választójogi törvény-módosítást előre beharangozzanak, de ez nem jelenti azt, hogy azért, mert ez annyira tetszik nekik. Az ellenzék nem volt felkészülve ezekre az aljas húzásokra és nem volt, most se nagyon van közöttük egy igazán tehetséges gárda, aki mindezt kellő módon tudná kezelni. És igen, az is lehet, hogy beletörpdtek ebbe és nem is akarnak annyira változtatni, legfeljebb próbálkoznak, ki üljön Orbán székébe, s maguk is ugyanezt tennék. DE azért ez nem lesz így. Egyrészt azért, mert az ilyen propagandablogoknak is köszönhetően a Fidesz ismét nyerni fog és az ország tovább süllyed egy önkényúri rendszerbe a polgárai jelentős részének korrumpálásával. Ha valami csoda folytán mégis nyerne az ellenzék, a kétségtelenül meglévő gyakorlatlanság, ellentétek és a Fidesz kitartó aknamunkája miatt nem töltenék ki a cíklust és ismét Fidesz győzelem születne. Tehát arra, hogy itt Orbán 2022 és 2026 között soha ne legyen miniszterelnök, gyakorlatilag semmi esély, meg lehet nyugodni. Csak közben szétszakad az ország urakra és a szolgákra, mert mi nem tudunk mást elképzelni.
Egy kormánytól azt várja az ember, hogy a legjobbat tegye a polgáraival. Akkor is, ha a polgároknak fingjuk nincs, hogy mi a legjobb nekik, vagy nagyon megosztott a társadalom egy kérdésben. Vannak nehéz helyzetek, amikor sok szempont alapján mást és mást lehetne dönteni. És vannak tök egyértelmű…..
Bogyó 2 2021.03.05 20:47:22
@Sir Gombóc: Egész pontosan nem a szabadtéren, hanem az utcákon, a közterületeken, nyilvános helyeken, azaz a belterületen kell viselni maszkot és még ott sem mindenhol. A belterületi parkokban, erdőkben, arborétumokban szabadidős sporttevékenység esetén - s erre jó a séta is, csak ne ücsörgés legyen tömegesen - nem kel, külterületen meg sehol sem. Nyugodtan lehet túrázni maszk nélkül, csak ne másszunk egymás nyakára.
Bogyó 2 2021.03.05 20:47:36
@quercuserdész: Az a baj, hogy az állam ilyen elgyengítése konzerválja az ország lemaradottságát, de sajnos az ő hatalmukat is. Orbán inkább kakas egy szemétdomb tetején mint ellenzéki vezető egy demokráciában.
Bogyó 2 2021.03.05 20:47:59
@Larry Silverstein: Hagyjuk már a svéd stratégiát! Svédországot nem egy más szocializációjú, más földrajzi helyzetű, más gazdasági és kulturális alapokon nyugvó országgal érdemes elsőként összehasonlítani. Hanem pl. a szomszédaival. Svédország kb 10 milliós, Norvégia, Finnország együtt kb. ugyanannyi. Hasonló helyzetű országok, de csak Svédország kezelte egyedi módon a járványt. Az eredmény, Svédország 13 ezer halott, a másik két országban 1000 alatt van. Eléggé beszédes, de még mindig egy csomóan hivatkoznak a svéd stratégiára, amely egy kiváló egészségügy, magas gazdasági és kulturális fejlettség és viszonylag ritka lakosság és távolságtartóbb szokások mellett következett be. Ugyanezzel a stratégiával itthon 100 000 halott fölött járnánk.
Csütörtökön kezdődik egy EU csúcstalálkozó, ahol a mindenkit egyre inkább zavaró vakcinahiány mellett a vakcinaútlevél, az egyéni (kvázi turisztikai) beutazási korlátozások, illetve az azokkal kapcsolatos, de attól független karanténkötelezettségek is témák lesznek. A vakcinahiány főleg azért gond,…..
Bogyó 2 2021.02.27 20:21:12
@VT Man: mekkora hülyeség ez. Az nem is érdekes, hogy az EU azért nem engedélyezi a kínai vakcinát, mert az nem is kért engedélyezést? Lám az oroszok nagy nehezen beadták, el is indult az eljárás. Meg ugye nem ismerjük a pontos kínai dokumentációt. Szerinted ezek után az Eu-nak pl. minőség- és fogyasztóvédelmi ellenőrzést se kellene végeznie a kínai termékeknél, hanem bízzunk meg bennünk, hiszen jól tudjuk, hogy a kínai minőség az csúcs és amúgyis teljesen biztonságosan és hitelesen csinálnak mindent abban az országban. Vagy mégsem? Az EU nyilván megvizsgálja és engedélyezi azt amit engedélyezhet. Nem járult oda könyörögni a kínai vakcináért mint a magyarok, ez tény. Ettől lehet jó a kínai vakcina, csak kisebb a bizonyosság, mert valahogy senkinek se volt kétsége, hogy a magyar hatóságok engedélyezni fogják. Lehetett érezni, hogy próbálta volna nem engedélyezni, a sorok között olvasható volt, hogy a hatóságnak nem volt valódi döntési lehetősége. Pont ez a baj azokkal az országokkal, ahol minden döntés politikai szinten születik meg, s csak porhintésként hivatkoznak a szakemberekre meg a "konzultációkra." Egyesek szerint így is az oltással akarják irtani a népességet, na mi lenne ha elkezdenének oltani Európa-szerte a nem kellően dokumentált és az EU-hatóság által nem engedélyezett kínai vakcinával.
Mind tudjuk és ismerjük ezt a jelenséget, de a hátterét annyira nem. Pedig nem is olyan komplikált a dolog...
Bogyó 2 2021.01.12 22:33:36
@Kicknick: "ha az emberek 99%-n keresztül megy a korona 3-10 nap alatt úgy hogy lehet észre sem veszi ,akkor mi a fasznak oltassa magát?? " nagyon egyszerű. Úgy, hogy ez a 99% hülyeség, nem igaz. Akiket én ismerek, hogy pozitívnak bizonyultak, azok közül minden harmadik-negyedik legalább szarul volt tőle napokon át. Volt aki kórházba került, volt aki hetekig nagyon gyenge, lázas volt, nehezen lélegzett, fájtak a végtagjai. Volt aki 4-5 napig volt rosszul. Messze nem egy százalék. Nyilván volt, aki nagyobb vész nélkül élte át. De egy három napos rosszullétet is miért nem éri meg egy oltással elkerülni? Pláne két heteset? És ugye, arról meg nem beszéltünk, hogy akkor nem is adod át annak aki veszélyeztetettebb, de még nem lett beoltva, vagy egyéb betegsége miatt nem lehet oltani, Mert ilyen is van. Terheseknek eleve nem adják be.
Bogyó 2 2021.01.12 22:40:10
@Quas!: Meg ugye, ez nem egy totál új kórokozó, ezért is volt esély hamarabb kifejleszteni. Ez a már évtizedek óta ismert vírusnak egy újabb változata. Covid-19, ugye a 2019-es év miatt. Nem a 0-ról kellett indulni és igen erre most pénzt, paripát, fegyvert nem sajnáltak, meg időt sem. És ez nagyon nem mindegy. Igen, hogy mit okoz 5 év múlva arra tapasztalat nincs, mert nem lehet. De a tudomány azért sok mindent tud kalkulálni. Nem mindent, ez is igaz, de egy csomó más kockázat is van az életben miért pont ezen kell hisztériázni? Egy csomó káros dolog van a levegőben, a vízben a táplálékunkban, a bennünket körbevevő tárgyakon, furcsa, hogy egyesek meg ettől nagyon tartanak, minden komoly megalapozottság nélkül.
Húsz ismert zenészt kérdeztünk meg arról, hogy beoltatja-e magát a koronavírus ellen. A téma érzékenységét jól jellemzi, hogy közülük csak nyolcan vállalták a válaszadást, és hatan adtak egyértelmű választ...
Bogyó 2 2021.01.12 22:09:43
@odamondó: Aztán miféle retorzió? Tele van a net oltásellenesekkel, aztán szerintem még senkit nem akasztottak fel még egy pénzbírságot sem tudnak az oltásfóbiások felmutatni. Aki ilyet állít annak fogalma sincs mi az igazi diktatúra. Amúgy meg azért az a "kötelező" válasz mert ez az értelmes és erkölcsös válasz. Kb. olyan, mint megkérdezni, hogy van-e értelme betegeket gyógyítani. Semmi bizonyíték nincs arra, hogy bármi baj lenne az oltással, míg a Covid hatásaira számtalan. Hogy van kockázat? Tényleg? Az autóvezetésben is van, és eddig rosszabb is a halálozási arány, mégse hisztiznek miatta, de egyesek valahogy minden konkrét tudás és közvetlen tapasztalat nélkül nagyon tudják, hogy micsoda szörnyű dolog az oltás. Pedig jelenleg 11 kötelező védőoltást adnak a gyerekeknek és nem most rosszabb a gyerekhalandóság, hanem akkor volt rosszabb, amikor még nem volt oltás.
2020 december 26-án, szombaton, megérkezett Magyarországra az első, koronavírus elleni vakcinaszállítmány.A Pfizer ellenszere rendőri felvezetéssel, inkább propaganda célokat szolgáló felhajtással, katonai védelem biztosításával, miniszteri jelenléttel fűszerezve jelent meg a képernyőkön és az…..
Bogyó 2 2020.12.28 18:01:56
@padlogaz: Ki tudja, de ha Orbán államférfi volna nem populista mindig az aktuális legnépszerűbb állásponton lovagló - legyen az az ország érdekében álló vagy sem - politikus, akkor bizony beoltatná magát ahogy pl. az izraeli, az amerikai meg ki tudja melyik elnök. Egyrészt természetes, hogyha valakinek kiemelt testőri védelem jár, akkor egy vírussal szemben miért kellene kivárni a normál sorát? Mert ha ott nem fontos, hogy belehal-e a koronavírusba, ahogy Boris Johnson majdnem, akkor egyébként miért fontos? Akkor mondjon le a kiemelt védelemről sőt a védelemről egyáltalán. Merénylettől ne haljon meg, koronavírustól meghalhat? Ha tiszta következetes az álláspont, akkor vagy mindkettő vagy egyik sem. Nyilván az a normális, hogyha ő a miniszterelnök, akkor védjék kiemelten, de akkor ne csak egy merénylettől, hanem egy vírustól is, és minél előbb kapja meg a védőoltást. És nem utolsósorban fontos volna azért is, hogy példát mutasson, hogy ne adjon nagyobb terepet az oltáselleneseknek. Így azonban a demagóg - jaj de rendes, kivárja a sorát, pedig amúgy meg másban nem - magyarázat mellett, inkább gyávaságot sejtet az egész, a majd meglátjuk mi lesz ezzel az oltással, akkor talán én is - féle hozáállást, miközben amúgy meg úton-útfélen nyomják, hogy az oltás az igaz fegyver, hogy ezt a vírust "megöljük", ahogy szokta mondani a méltóságos úr a maga militáns észjárása szerint.
Bogyó 2 2020.12.28 18:02:22
@Bognár L: Szerintem amúgy nincs baj ezzel a félredőléssel. Egyszerűen azért teszi ezt az ember, hogy az oltó jobban rá tudjon tartani merőlegesen a karjára, ne kelljen neki annyira meggörnyednie, ha egyszer leült a páciens. Sokan ezért adnak inkább állva, ha nem nagyon van esély arra, hogy az oltott elájul.
Bogyó 2 2020.12.28 18:04:39
@Ekrü: Ha észrevetted volna, az EU az nem egy harmadik ország aki valamiért elnyomja a mi nagy függetlenségünket mint a Szovjetunió. A Szovjetunió idegen megszálló hatalomként katonákat állomásoztatott az országban. A Szovjetunió költségvetését nem vétózhatta meg Kádár János. Mert nem voltunk a része. Az EU-nak része vagyunk. Amit az EU ingyen ad, azt mi is fizetjük, akkor meg miért kellene ingyen adnia? Előbb gyűjtse be, aztán adja oda vagy mégis hogyan? Akkor meg az volna a baj.
Miféle marhaság az, hogy az EU is ráteszi a hasznát? Miért tenné rá? Még egyszer mondom, az EU mi vagyunk. magunknak tesszük rá vagy mégis hogy gondolod? Az Ez intézte a vakcina beszerzését, mert ha a gyártóval egy olyan szervezet tárgyal, amely akár az Eu polgárait figyelembe véve szorozva kettővel 1 milliárd vakcinát igényel, kissé előnyösebb pozícióban van, mint egy 20 millióra igényt tartó kis ország. Az EU ezért olcsóbban szerzi be, mint Orbán tudná bármikor, bár az egyszeri fideszes nyilván képes a legalapvetőbb közgazdasági törvényeket is felülírni Orbán szerintük meglévő zsenialitásával. De ha feltűnt volna a vakcinabeszerzés árát valahogy nem támadják az elég sokat ferdítő hazudozó kormánymédiában sem. Vajon miért bízták az Eu-ra a németek meg a franciák is? Ja, persze , mert hülyék, csak mi vagyunk helikopter.
Ügyesen lavírozott eddig Orbán Viktor a koronavírus-járvány diagramjainak hatalmas hullámai között. Úgy is fogalmazhatnánk, hogy mindig azokat az adatokat rántotta elő, melyekkel legjobban tudta alátámasztani a kormány döntését. Most azonban ott tartunk, hogy már nincs olyan mutató, melyekre építve…..
Bogyó 2 2020.12.09 12:39:02
@VT Man: Összekevered a demokráciát az anarchiával. A járványügyi korlátozások miatt egy rendszer se válik diktatúrává, csak a legegoistább emberek fejében.
  Szép lassan csillapodni látszik a Szájer botrány. Nyílván lesz itt még újabb fellángolás, egyrészt, amikor előkerülnek majd a Brüsszel belvárosában is lépten-nyomon letelepített térfigyelő kamerák felvételei az ügyészségi vádemelési szakaszban, ill. a helyszínre érkező rendőrök hivatalos…..
Bogyó 2 2020.12.08 15:26:55
@6.Lenin: "Mindig ezen buknak a libernyákok. Bedumálják maguknak, hogy a 3 millió Fideszre szavazó bunkó, aztán lassan 12. éve csodálkoznak, és nem értenek semmit. "

Már miért ne értenék? Ez a magyarázatuk.

Nyilván ez nem igaz és sértő is, de az tény, hogy pl. én vidéken nem tudok olyan rádióadót hallgatni, ahol érdemi politizálás folyna, de ne a kormánypropagandát sugározná. Ahol érdemi viták vannak a politikai paletta minden álláspontjának bemutatásával, vagyis, ahol teljeskörűen lehetne tájékozódni. Egykor a közmédia ilyen volt. Volt pl- Horn-Orbán vita. Egyáltalán volt vita. A riporter vitatkozó interjút készített Orbánnal, de készített. És ugyanígy vitázott a másik párt politikusaival is. Ezt szoktuk meg, mert ez a normális, az igazságos, nem az amit az a túlsúlyos komcsi darál az arcunkba nap mint nap, természetesnek tartva, hogy ő egy pártot szolgál, sutba dobva a semlegességet, a tárgyilagosságot, meg Németh Balázs NER-kitartottként cukiskodik vagy éppen beolvas, hogy az tetsszen a Főnöknek.

A jobbára megyei napilapokat vagy Szabad Földet olvasó vidékiek, falusiak nagy része óhatatlanul a kormánypropagandát látja kizárólag. Erőteljesebb politizálás ami nem a kormányt dicsőíti kizárólag az ATV-én és az interneten van. A közmédia véletlenül se a közt, hanem a Fideszt szolgálja és ezt az az objektív tény bizonyítja, hogy az ellenzéki pártok vezetői 10 éve nem szerepelnek a köztévében, a közrádióban se nagyon már, max. az állellenzéki Mi Hazánk, meg Volner párt, a jelentéktelen Liberálisok vagy Szanyi. Egy ellenzéki miniszterelnök-jelölt, pl. 2014-ben Bajnai, nem volt meghíva a magyar televízióba se interjúra, se vitára, semmire. csak a lejáratás ment, egyáltalán milyen dolog az, hogy a köztévé riporterei egyértelműen nem egy kérdésben egy interjúnál, hanem felvezetésben, kommentárban álláspontot foglalnak el egy párt, bár inkább egy ember mellett, akinek a megszólalásait szemlesütve áhítattal lesik. Egy normális demokráciában ez elképzelhetetlen.

Ma már amikor arról értesülünk, miként vitázott egy vezető kormánypárti politikus valakivel, akkor már az BBC meg George Clooney, mert itthon már nem méltóztatik nekik leereszkedni egy saját véleményt akár kritikusan megfogalmazó riporterhez.

Szóval, ezek, meg nyilván a függőségben tartott klientúra. Ahhoz képest, hogy ez a helyzet és, hogy az ellenzék mennyire nincs a helyzet magaslatán - bár kétségkívül jóval nehezebb a helyzetük mint a nem tisztességes játékot játszó Orbánnak bármikor is volt ellenzékben - csoda, hogy az ország fele még mindig nem dőlt be.
De ez is kevés, hiszen láttuk, hogy a kevesebb szavazatot kapó kormányoldal a Parlamentben kétharmados többséget hoz össze az új szabályokkal. Hát ezért nyernek ezek a fiúk majdnem mindig. Elég a jól szervezett kisebbség is, hogy uralkodjanak a többségen és ellehetetlenítsék a politikai váltógazdálkodást, mert egyre többekkel van az elhitetve, hogy arra nincs is szükség, Orbán Viktor örökké. Bármerre megy, bárhova, bárkivel szemben. legyen az fodor Gábor, torgyán, Vona, Simicska, bármelyik ellenzéki párt, a baloldal, a liberálisok, az európai jobboldal, a 25 másik eu-s tagállam jobb- és baloldali kormányok együtt. Mindig Orbánnak van igaza, és ő nem a saját hatalma érdekében teszi, dehogyis. Hanem csakis a magyar emberek érdekében. És ezt ti elhiszitek. Ez a kritikus és autonóm gondolkodás teljes hiánya, azt nem is szeretik a Fideszben.
Bogyó 2 2020.12.08 16:00:08
@6.Lenin: Hú, Jeszi? Tudod kevés embert ismerek akit veszélyesebbnek tartok a nemzetre mint Bayert, de ő tud írni, van színvonala az írásainak, de Jeszi! Sajnos ő nagyon messze esett az almafától, egy tehetségtelen félproli, aki elment megélhetési véres szájú ifjúkomcsinak mert semmi mást nem tud színvonalasan csinálni. Apa elkényeztetett kisfia, aki valaha nagy hosszú hajú glamrockerként se zenélni, se műsort vezetni nem tudott igazán, de szeretett volna, aztán ebben megkeseredve beállt agitálni. De majd ránézek, ha már ennyit beszéltem róla.

nem akarom én neked meghatározni miről mit gondolj, ez a Fidesz sajátossága, hogy nem engedi érvényesülni a más nézeteket, hiszen ha azt tenné az egy libernyák elv.

(nem nevetséges ez is, hogy a Főnök elejtette a nyáron ezt a szót, azóta vadul már csak ezt ismételgetitek? Tényleg nincs egy kicsit se rossz érzésetek ettől a szolgalelkű attitűdtől? Ha Holnap Orbán Zuniót mond az EU-ra akkor az fog menni? Tényleg nem megy az autonóm gondolkodás?)

Annyiszor le lett írva mi a baj Szájerrel. A képmutatás, ami hozzájött ahhoz, hogy milyen rendszert építettek ki. Egy nézetű, egy világfelfogású, intoleráns, mindenféle kisebbségekkel szemben a gyűlölkodésre alapozó és egy feudális, a társadalmi mobilitást fékező, a poltikai váltógazdálkodást megakadályozó autokrata rendszert. Orbán személyi kultuszát. Miközben a saját személyes életében meg nagyon is igényli a liberális világ által nyújtott lehetőségeket. Hogy papol, erkölcscsőszködik, közben magára nézve azokat nem tartja kötelezőnek. Hogy nem mutat példát, mint ez ország vezetésében fontos szerepet játszó politikus.
Nem érdekel, hogy meleg, ha nem vesz részt egy olyan politikai irányzat képviseletében, amely melegellenes. De így eléggé érdekes. Nem érdekel, hogy orgiázik, kábítózik, ha nem egy az országot is képviselő politikus. De így igen. És ő csak a kilátszó láncszem. Ugye, több Balaton, kevesebb Adria, aztán láthattuk ott is a példamutatást a yachtokon, amelyen nem pont Siófok és Keszthely között mentek. Vajon tényleg bennünk van a baj, ha ezekkel problémáink vannak?

Bidenről mi a véleményem? nem sok minden, mert nem tudom, nem ismerem ezeket az ügyeket. Nem tudom mennyire lejáratások ezek, mennyire igazak. De ez elsősorban az amerikaiak dolga. Attól még a Trump nem volt komolyan vehető, s ezt a mai napig bizonyítja a hisztivel. Vajon AL Gore miért nem csinálta ezt? H- Clinton miért nem tette ezt, pedig 3 millióval több szavazatot kapott. De elfogadta, hogy az államok többségében mégsem őt választották. Bident majd meglátjuk, ha pedofil, bizonyítsák rá, ítéljék el.

Polanski ügyét én is felháborítónak tartom. Ott túl sok minden szól ellene
Igen, én így vagyok ezzel. nem aszerint nézem, hogy éppen milyen párthoz tartozik, vagy milyen ideológiát vall, bár Polanski politikai nézeteiről fogalmam sincs.
Láthatjuk, hogy az életstílus ezt nem zárja ki, mert se Trump, se Boris Johnson, se Berlusconi nem mondható liberálisnak, de meglehetősen tudják élvezni az élet örömeit a törvénytelenségek határán egyensúlyozva. Sok liberális nézeteket valló ember puritán őskonzervatív életet él ehhez képest. Vagy a megboldogult Jörg Haider. Hozzájuk csatlakozott most Szájer nem keveset bedobva a közösbe.
Bogyó 2 2020.12.08 16:13:10
@6.Lenin: "Jelenleg én is vidéken élek, és ami érdekel ahhoz hozzáférek, tv-ken, neten."

Én is vidéken élek és én is hozzáférek sok mindenhez. De nem mi vagyunk a többség. A legtöbb ember nem ír ilyen fórumokba, nem olvas blogokat, nem néz utána a dolgoknak részletesen, pláne nem külföldi forrásoknak. Azt nézi és egyre inkább azt hiszi el, amit az arcába tolnak. Nem annyira tudatos, sokszor a mindennapi létküzdelem meg is akadályozza ebben idő hiányában. és pont ezért csinálják ezt. ezért nincs vita, ezért nincs pártsemleges vagy legalább arra törekvő közmédia.

Éppen ezért én sokra tartom a vitákat, mert nagyobb az esély a hazugságok, a félremagyarázások, a propaganda lelepleződésére. Ha nem így volna, akkor nem tették volna azt a közmédiával amit. A Youtube-ról számtalan közmédiás híradást, riportot, interjút lehet előkaparni azokból az időkből vezető fideszesekkel, amikor még ellenzékben voltak. Az elmúlt 10 évből az ellenzékiekről ilyet nem találni. Ez az orwelli módszer. S ugyanezért szűntek meg a viták.
Annak idején a Zuschlag-botrányról részletesen beszámolt a közmédia is. Ma számtalan ügyről csak akkor került be valami a közmédiába, ha a más médiumokbban már akkorává vált a hírértéke, hogy kellett rá reagálniuk. Pl Lázár, Rogán ügyeit anno nem lehetett hallani, de a nyári yachtozásokról sem esett szó. 15-20 éve elképzelhetetlen lett volna, hogy egy közmédiás műsorvezető illetve egy egész országos csatorna stábja (TV2 lásd Marsi Anikó) kijelentse, hogy "Én Orbán Viktorra szavazok." Mégcsak nem is a Fideszre. Tényleg nem érthető, hogy ez miért botrányos? Ki csinált ilyet 20 éve?
Az egyetlen jó, amit Bayer Zsoltról el lehet mondani, hogy őszinte. Nincs kétségem afelől, hogy amiket mond, azt valóban úgy is gondolja. Az esetek 99 százalékában ez talán hasznos a Fidesznek, hiszen kell egy nagydumás szélsőséges, akivel meg tudnak fogni néhány tíz, vagy rossz esetben százezer…..
Bogyó 2 2020.12.06 20:07:14
@blaubner: "ha igen, akkor miért bayert jelentik fel"

Bűnpártolás miatt. Persze, nem fog megállni és magam se érzem, hogy ilyesmiért el kellene ítélni. Az rendben van, hogy felháborító, hogy erről ilyen lazán beszél, de kriminalizálni nem kellene.
Valószínűleg ezt a két hölgy is tudja, inkább a hadjárat,a figyelemfelhívás, a sok sérelem miatti visszavágás a cél.
Bogyó 2 2020.12.06 20:07:24
@chrisred: Pontosan. Nagyon jóindulatú magyarázat, hogy neki milyen fontos volt a konzervatív családfelfogás. És 1990-ben hogyan gondolkodott erről a liberális Fideszben? Ő is hirtelen 1993-ban a melegsége ellenére is megvilágosodott és a konzervatív családeszményt - ami két éve még nem volt program meg értékrend sem - vallotta meg, az egész pártvezetéssel -Kövér, Áder, Orbán, Deutsch és a többi - együtt.
Nem, véletlenül sem az összeomló MDF helyén megjelenő konzervatív pártlukat és a hatalom megragadásának lehetőségét látták meg, nem, dehogyis.
Talán az óvodában beveszik.
Egyszerűen a hatalmi és karrierambíciók miatt szembement a korábbi értékrendjével, volt az a pénzügyi lehetőség. Ugyan az a Fidesz még messze nem hangoztatott ilyen szélsőséges, a konzervatív értékeken már erősen túlnyúló radikális intoleráns elveket, de haladt ő is ezzel az Orbán vezette vonattal.Nem szállt le, lehullott a köpenye, ezért kilökték.
Bogyó 2 2020.12.06 20:07:26
@nemecsekerno_007: De attól még egyesek szemét nyilván felnyithatja. Értem, hogy te egy végtelenül korrupt és erkölcstelen rendszert a végtelenségig képes vagy támogatni, de nincs ezzel mindenki így.

Persze, nyilván nyerhet a Fidesz egy ilyen autokratikusan átalakított rendszerben. Ilyen médiával, ilyen választási rendszerrel, az egyébként szakmai és pártsemlegességet igényló pozíciókba ültetett pártkatonákkal, az állami szervek pártpolitikai célokra történő felhasználásával, a legkiszolgáltatottabb rétegek és a slepp lekenyerezésével és az ellenzék szervezetlensége és középszerűsége miatt. De az országnak már nagyon nem volna érdeke ugyanabba a feudális hatalmi rendszerbe beleragadnia. Mert egyre kevesebben hiszik el, hogy a 25 Eu tagállam keletiek és nyugatiak egyaránt mind hülye csak a lengyelek és mi vagyunk helikopter.
A mai napon átlépte Magyarországon a 4000 főt a koronavírus járvány halottainak a száma. Ez a szomorú adat sajnos alkalmat ad rá, hogy végezzünk egy aktuális számvetést a járvány során elhangzott néhány korábbi kijelentéssel. Ezek közül is az egyik legmegosztóbb, Svédország járványkezelésének nyári,…..
Bogyó 2 2020.11.25 22:53:32
@hunyadi_janos_112: Eddig 21-szer lett beírva. MIÉRT?????
Bogyó 2 2020.11.25 23:03:22
@hunyadi_janos_113: Tehét neked az a küldetésed, hogy ellehetetlenítsd a kommunikációt?

És ez miért jobb mint a hülyék vitája?
Semmivel. Ez csak duma, valójában a Fidesz legjobb hasznos hülyéjeként tevékenykedsz mindenhol vagy csak játszod az ellenzékit és pont az érdemleges vita ellehetetlenítése a célod.
Hiszen attól, hogy egy értelmes vitatkozik egy hülyével, attól még az értelmes érvei elgondolkodtatnak sok olyan olvasót is, akik nem menthetetlenek.

De ezzel ezt az esélyt is elveszed, gyakorlatilag a te felfogásod alapján az összes médiumot is be kellene tiltani, hiszen hülyeségeket beszélnek az egyik ezért a másik azért. De attól tartok szó nincs erről. Egy álellenzéki dumával ölöd meg az eszmecseréket, mert ugye a kussolásból sosem lesz szólásszabadság. Vajon mennyit fizethet Rogán ezért a trollkodásért?
Lassan, ahogy közeledünk 2022 felé, egyre inkább kezdik kimutatni az ellenzéki pártok, hogy mégis hogy szeretnék elképzelni ezt a nagy együttműködést. A Momentum már jelezte, hogy milyen gondolatai vannak, és most Ungár Péter is kijött, hogy mit gondol az LMP a jövőről...
Bogyó 2 2020.09.28 21:33:19
@Wildhunt: Te tudod rosszul.
1989. évi XXXIV. tv. 2.§ (4) bekezdés : (4) A szavazásban akadályozott az, akinek nincs állandó vagy ideiglenes lakóhelye Magyarországon.

Ez volt hatályban 2005-ig, de utána is még valahol így volt, most ezt nem kutattam ki, mert a Fidesz által elfogadott 2011-es törvény záró rendelkezéseiben is (24.§ (3) bek.) benne van, hogy a következő általános választásokig még a lakóhelyhez kötött a választás. Ha pl. időközi volna.

Magyarul, nem szavazhatott az aki állampolgár, de nem lakik itt. Figyelni kellett volna, hogy a Fidesz milyen óvatosan adagolta ezt be a magyar társadalomnak, hiszen tudták, tudják, hogy pl. egy népszavazáson ez elbukna. Azóta találták ki ezt a nincs kétféle állampolgárság stb. féle dumát.
Bogyó 2 2020.09.28 21:38:01
@Wildhunt: Ja, a jelenlegi gyarmatok, amelyek valahol a brit állam részei, legyen az bármilyen laza szál, de van jogi kötelék. Nem pl. az USA lakói. Erdély szintén nem része a magyar államnak jogilag semmilyen módon. Sajnálhatjuk, de ettől még ez a tény, és ezen a kettős állampolgárság kábítószere sem változtat.
Bogyó 2 2020.09.28 21:46:18
@Wildhunt: Nekem vannak Erdélyben jó ismerőseim akik azt mondták, hogy ők nem érzik korrektnek, hogy beleszóljanak, csak mi se szóljunk bele az ő ügyeikbe. Fel voltak háborodva, amikor a néppártos jelöltek mellett kampányolt a Fidesz az RMDSZ ellen. Aztán a Fidesz belátta, hogy erővel nem megy, akkor megveszi az RMDSZ-t kilóra. Ez be is jött, azóta az ismerőseim is szimpatizálni kezdtek a fidesszel, bár érzik a helyzet fonákságát, de a pénz nagy úr és tényleg sokat kapnak, fel is vették az állampolgárságot, ez van. De ettől még az ő RMDSZ-es képviseletük a román Parlamentben sokkal fontosabb, mint a Fidesz ügye. Az ő mindennapi életüket a román Parlament határozza meg.