Regisztráció Blogot indítok
Adatok
Czigler Zsolt

0 bejegyzést írt és 313 hozzászólása volt az általa látogatott blogokban.

Admin Szerkesztő Tag Vendég
Belsőség Mégse adom el 2009.02.13 16:48:00
Felpörögtek az események. Múlt héten rájöttem, hogy igazából elfér ez nálam a garázsban. Úgyhogy befejeztem a régi, sokszor lemerült és keveset bíró akksi töltögetését, vettem bele egy újat. Aztán elvittem olajcserére. Ott aztán kapott új gyertyákat is. Végül pedig…..
Magyarbűnözők agyonütik Szent Viborádát A zsidót még a hülye fasiszták is kultúrnépnek fogadják el, sőt a legtöbb hülye fasiszta pont azért utálja őket, féltékenységből. Viszont hagyomány és örökség ide, genetika oda, egy ilyen kultúrnép is lopni, rabolni fog, sőt…..
Czigler Zsolt 2009.02.11 08:55:30
Az a baj, hogy rendőrségünk kb. úgy épül föl és akkora, mint egy nyugat-európai törpeállam rendőrsége, miközben mellettünk a schengeni határ, a délszláv régió, és adott egy kelet-nyugati irányban teljesen kettészakadt és különböző fejlődési pályán mozgó ország, ahol komplett kistérségekre mondható, hogy egy történelmileg is elmaradott,lecsúszott,mélyszegény kissebbség által túlnépesedett. Hihetetlen szót használ erre a szociológia:gettófalvak. !!! Ez igen,ifjúkorom kedvenc vidéke, a Zemplén és környéke,a Cserehát,Borsod tele van ilyen gettófalvakkal.20-25 éve is látszott a terheltség,volt feszültség is lopások,egyebek miatt,de akkor még volt mibe belekényszeríteni az eltévelygőt.Ment a TSZ-be kapálni,ha kellett,rendőri segédlettel.
A változás éveiben az volt az érzésem,ami különben ma is sokszor,hogy bizonyos szakmákról egyszerűen nem tud a politika.Ha tudott volna róla,meghallgatta volna a szociológusokat arról, milyen fontos szerepe lehet egyes állami munka-programoknak a társadalmi kohézió fenttartásában.De mivel nem hallgatta meg,lerombolták a lehetőségeket adó struktúrákat és ma nézzük,ahogy a társadalomból kicsúszott tömegek,akiknek pénzt ugyanakkor minden elvárás nélkül juttat az állam, miként válnak túl súlyossá, miként kezdik széléről éhesen csipegetni az államtestet, miként piranha a gyengélkedő vizidisznót.
És igazad van,ahogy sok száz komoly agynak is igaza volt már jóval vasárnap előtt,hogy vagy előveszi önvédő és racionális énjét az értéket képviselő oldal,vagy lemond az értékről,mert nem életképes megvédeni azt.
- Nem szoktam síelni, nem szeretek és nem is tudok. - Pedig síelni tök jó! Az ember kicsit mozog, friss levegőn van, utána meg jön a lényeg: beül a melegedőbe és iszik. - Ja, akkor szeretek, tudok és szoktam is. Hatalmas adósságunkat kell most törlesztenünk: bár Hüttének…..
„Pont olyan ez a családi háború, mint a politikai. Mindenki azt állítja, hogy a legjobbat akarja, pedig elég lenne a jó is.” (János) Sokszor fogják rám, hogy illúziók rabja vagyok, ezért, hogy szippantsak egy kis valóságot, kedd este megnéztem az Életképek teleregény…..
Hölgyek-Urak,köszönöm mindenki megtisztelő türelmét, de Thibie ismét egy sikeres vizsgaidőszakot tudhat maga mögött. Ez sajnos több hétre visszavetette az önmegvalósítás csimborasszójától, a modorkutatástól -és feltárástól, de most talán ismét termékeny idők…..
comment:com Demcsák Zsuzsa odacsap 2009.02.01 15:29:00
Havas Henrik volt a műfaj igazi nagyágyúja: ő sértegetett egyszerű embereket élő egyenes adásban, bátran és büszkén mintha csak egy pénzügyminiszternek szólna be. Pedig ha már tévéműsorunk van, akkor nem csak kamera előtt fikát pöccinteni nem illik, de tanárnők…..
A Dráva utcába épült bicikliút balesetveszélyes, logikátlan és még drága is. ..
Sok mindent láttunk már a Fókuszban az évek során, de ez a két nappal ezelőtti riportjuk valahogy kimelkedik a többi közül. A csajom szerint már-már olyan, mintha élőszereplős South Parkot nézne ez ember, pedig csak a Zámbó családról szól, akik a csepeli munkásotthonban adtak…..
Czigler Zsolt 2009.01.28 09:55:47
Muhahaha!
Hihetetlen, mit össze kínlódik ez a familia, hogy a kisrokon rég megnyúzott hullájáról még egy bőrt lehúzzon.
Engem már nem üt meg ez a tahóság, annyiadik alkalommal mutatják be ezt a számot...
Mondjuk nyáron kerékpárral mentem Ráckevére Bp.-ről. A Csepeli temető előtt van egy buszmegálló,hátfala egy lerohadó drótháló, ez a kerítés,aztán sok műmárvány hasáb /nem oszlop/,ugyanebből a fehér gagyiból tábla és pinpongasztal úgy fél méter magasan.Nagy kérdés ki okozta ezt az ölcsó, hatalmas és teljesen hatástalan méretes semmit, de a szembeni kocsma teraszáról kiszúrtam és megvilágosodásom támadt: -EZ A JYMMI!Vagy Jimmy.Mindegy,király vagy mihály. Esetleg Imre. Királyvagy te Mihályimre!Egészségünkre!
Helyi, kisebbségséghez tartozónak mondható aranyláncos, pocakjához mérhető egóju kocsmárostól megtudtam,jó fele nyomoz önkéntelenül is agyam rosszindulatubb fele és már poroszkáltam is be a Csepeli temető nagykapuján, Dzsimi sírt nézendő. Maga a temetkezési hely már leíródott, talán egy előnye, hogy némi könnyűszerkezetű tetőzettel bármikor pavilonná, büfévé átalakítható, és mivel a kaputól nincs 20 méterre, elképzelhető, hogy ez valaha be is fog következni.No,ez még nem,azonban Az oszlopok meredező fehérje már a család által pindúrkát a direkt-marketing eszközeire hajazva,felhasználásra került:Nem másra, mint a "Jimmy" Emlékdíj átadásraclöpökre ragasztott A/4- splakátok,színes parádéjukkal vidámságot hozva eme sivár panteonba, anyaguk foszló valójával a mulandóság,a lét semmiségét mutatva.
A szomszédban irígykedve terpeszkedik a
Mikolt szerette volna melepni az öccsét egy wellness hétvégével, ám a telefonon ajánlott Panoráma Wellness Apartman Hotel nem várt meglepetéseket tartogatott: a kedvezményhez kötelező előadás is járt volna, amit sajnos ezt először elfelejtettek megemlíteni.A vizsgaidőszak…..
Három dologra voltam kíváncsi a New York-i magyar évad megnyitóján. Hogy a Carnegie Hall tényleg a világ egyik legjobb koncertterme-e. Érdekli-e a sznob New York-iakat a cigányzene és a klasszikus zene elegye. És hogy milyenek a sznob New York-iak. A fentiek közül egyedül az…..
Egymillió forint értékben 17 darab biciklit loptak el Dunaújvárosban. Szerencse hogy nem Budapesten, mert itt egy biciklire is ráköltenek egymillió forintot. A dunaújvárosi banda augusztus óta lopkodott. A rendőrségi közlemény szerint voltak olyan elvetemültek,…..
342 nappal a nyitás előtt kérem szépen az illetékes elvtársakat, fejezzük be ezt a kutyakomédiát, a maradék becsületünk és orcánk megmentése érdekében. Mi lesz ha 2010. január 1-én odatéved Pécsre az első turista csoport? Miért kell saját magunkat égetni? Nem jött össze,…..
Nem kétséges, hogy imádjuk Reisz Andrást, akárhányszor ő mondja az időjárást, jókedvre derülünk, még akkor is, ha éppen mínusz tizenötöt vagy ónos esőt jósol.Amikor tavaly elindult első saját műsora, az Időjárók dobtunk egy szép hátast, mert kiderült, hogy nemcsak…..
Orosz programozók flashjátékkal cikizték ki az elmúlt napok gázválságának másik főszereplőjét, Ukrajnát. A Gas Lord című játékban Putyint irányítjuk, akivel medvéket lőhetünk ki, elpusztítva a Tyimosenkóra és Juscsenkóra bizonyára csak véletlenül hasonlító zombikat.…..
A Capital Partners nevű brókercég paradigmaváltást hozott a hullamosáshoz és kutyaszappanfőzéshez hasonlóan népszerű telefonos zaklatás marketing világába: nem elég, hogy reggeltől estig otthonukban inzultálják az ártatlan lakosságot, ha valaki menekülni próbál előlük, azt…..
  Talán nem én vagyok az egyetlen, akinek szenvedélye a bringázás. Mégis, egyre kevésbé szívesen tekerek a fővárosban, pedig régen még iskolába is biciklivel jártam. Budapest bicikliútjairól és Demszkyről most egy szó se essen, a kevés biciklisáv - néhány szerencsés…..
Czigler Zsolt 2009.01.17 10:31:50
Változások 2008-banA 2008-as esztendő nem csak a budapesti tömegközlekedési hálózat életében hozott nagy változásokat, a Császárváros lakóinak is jutott újdonság.A metró jön, a villamos megy, az utasok azonban maradnánakAz év első fontos változása volt, hogy májusban…..
Mielőtt beér Hegyeshalom felől a Bz Csornára, pont elindul a másik Szombathelyre. A 16-osnak számozott Hegyeshalom-Csorna-Szombathely vonal Közepén Csorna kétségtelenül jelentősebb hely, sokak utazásának végpontja, vasúti csomópont, ám mivel az ott "keresztben"…..
A tévé ügyvédje sosem állt hadilábon a szerencsével...
Czigler Zsolt 2009.01.02 12:30:52
B-oldal Jimmy és a csodalámpa 2009.01.02 10:40:00
Ha nem is büszkén és nem is véletlenül, de beállunk a sorba, mi is írunk Jimmyről. Mert megkerülhetetlen figurája volt a magyar könnyűzenének. Nem maradt vele kapcsolatos téma érintetlenül, minden lerágott csont, mi azért megpróbáljuk a velőt kiszívni. Nem Imréről, a…..