Regisztráció Blogot indítok
Adatok
Bloodmagexxx

0 bejegyzést írt és 65 hozzászólása volt az általa látogatott blogokban.

Admin Szerkesztő Tag Vendég
Hát sziasztok... Nem tudom, mi lesz ebből a blogból... Nem tudom, hogy végig csinálom e, vagy csak pár poszt születik, de sajnos nem tudom megbeszélni senkivel, ezért elmondom mindenkinek. Kibeszélem magamból a mindennapok nyomorúságát, a harcokat, amiket vívok minden nap a feleségemmel.. Akkor…..
Ez egy érdekes és (talán) tanulságos történet a korról, amiben élünk. 1992-ben egy paraszthajszálon lógott a föld élővilágának a sorsa, egy szerencsés véletlen miatt él még ma mindenki a földön. A történet természetesen nyilvános, rajta van a wikipedia-n, de sikerült annyira elhomályosítani…..
A 19. század első felének ma már némileg feledésbe merült tudósa a porosz Alexander von Humboldt, akiről pedig kortársai annyi hajót (folyót, várost) neveztek el, hogy szinte már önálló tengeri hatalomnak számított. A hihetetlen munkabírású, aggastyánként is örökmozgó férfi amellett, hogy kiterjedt…..
Az, aki a Laposföld Társasággal érdemben foglalkozik, az egy kretén. Sajnálom, de nincs rá más szó, esetleg a barom, na jó, a tudatlan, ostoba véglény is, de itt tényleg kimerült a szókincs, oké, ha minden kötél szakad, a faszt még ki lehet mérni rá, határeset, ugye. Az RTL Fókusz című műsora soha…..
Üdv minden régijáték-rajongónak, megint itt van 2in1 rovatunk, a Checkpoint Mini, ami cikk és podcast is, attól függően, ki hogy fogyasztja. Szokás szerint a lejátszó után egy cikkecske is jön a játékról azok kedvéért, akiknek a podcastes formátum annyira nem jön be, de pár bekezdést bármikor…..
Ki ne szeretne 5 másodperc alatt több fény-évnyit utazni, hogy más bolygókat fedezzen fel? Új lények, emberek, fajok, új kultúrák, technológiák tárházát ismerhetnénk meg alig pár év alatt. Roland Emerich víziója a csillagkapuról 17 évadnyi sorozatos pályafutás után egy filmes reboot trilógiát kap.…..
Nem ez az első alkalom, hogy erről a sorozatról írok, de talán furcsának tűnhet, hogy most kifejezetten a 6. évadot választottam témául, hiszen korábban nem beszéltem külön az egyes évadokról. Hogy ezúttal mégis megteszem, arra egyetlen mentségem van: az, hogy a 6. évad alapvetően különbözik a…..
Bloodmagexxx 2016.07.15 10:18:33
SZVSZ alapvető hibák vannak ebben az elemzésben. A sorozat történetét nem teljes egészében az HBOsok találják ki, leszerződtették Martin bácsit, aki már réges-rég részletesen leírta a történet vázlatát, éppen azért, hogy ha véletlenül meghalna, legyen aki befejezi. Azt, hogy a főszereplők közül ki hal meg és ki él, nyilván egyeztették Martinnal. Például ha Margaery meghal a sorozatban, akkor a könyvben is hamar vége kell hogy legyen. Ráadásul még a mód sem annyira kérdéses, mióta emlegetik már a futótűzzel aláaknázott épületeket! Ez a történet egyik központi eleme volt eddig is.

A probléma inkább azzal van, hogy Martin mesternek lassan rá kell fordulnia a végjátékra. Valahogyan le kell zárnia a könyveket is, márpedig akkor pont meg kell fordítania az eddigi irányt. Eddig könnyű dolga volt, minden szereplő egyre jobban elszakadt a többitől, egyre messzebb sodródott, de most össze kell majd tartaniuk valamiféle konfliktus felé. Pl. nem lenne túl érdekes, ha kiderülne, hogy Danaerys csak Mereenben maradna és kiderülne, hogy annak a történetszálnak a világon semmi köze sem volt Jonéhoz. Ez viszont szükségképpen azzal jár, hogy valahogyan el kell hogy varrja a szálakat, nem dobálhat újra és újra váratlan katasztrófákat a szereplők elé. Ez nyilván sokaknak nem tetszik, mert a rejtélyt dagasztani sokkal egyszerűbb, teszem azt Ramsay Boltont bevezetni viszonylag könnyű, mindenki kimunkálja majd rá a saját ki minielméletét, hogy mi történik vele, azaz mindenki elégedett. De amikor kivezetik a szereplőt, nyilván a rajongók nagy része csalódik, hiszen a rengeteg minielmélet közül csak az egyiket vihetik filmre, mindenki más úgy érzi majd, hogy ez nem az "igazi" megoldás volt.

A fantasy elemeket pedig öt könyv óta építik föl következetesen, elég fura most rácsodálkozni, hogy itt kérem sárkányok is vannak, amikor a legeslegelején ezzel kezdődött az egész. Ugyanígy a Mások az első perctől kezdve a történet szerves részét alkotják, egyszerűen mostanra értek oda, hogy már komoly hatást gyakorolnak a cselekményre.
Bloodmagexxx 2016.07.16 21:27:07
@FOUREY: Alapvetően te ugyanezt a hibát követed el. Feltételezed, hogy a történet főbb fordulatait csak a forgatókönyvírók találták ki, de Martin bácsiál máshogy lesz. Ennek sincs a világon semmi alapja sem.

De ha belegondolsz Martin is valahol kényszerpályán mozog: Me kell fejeznie a történetet, ez pedig nem nagyon lehetséges másképpen mint ha egy csomó történetszálat egybefon egy rakás másikat pedig elvág.

"Azt is sokszor elmondta, hogy ez két külön produkció, amik eltérő irányokba tartanak."

Azt is mondta már, hogy mindenki meghal a következő könyvben, az utolsó részben pedig nem lesz cselekmény, csak ezer oldalnyi leírás arról, ahogy a sírok felett havat fúj a szél.

De nyilván az igazságot csak akkor tudjuk majd meg, amikor kijön a könyv következő két része, vagyis MArtin bácsi sebességét ismerve olyan 2030 körül.
Saját beismerő vallomása és a Szegedi Táblabíróság ítélete szerint Szabó Zoltán négy nőt gyilkolt meg az elfojtott agresszióval teli alföldi tanyavilágban. A balástyai rémként elhíresült sorozatgyilkos minden bizonnyal Magyarország legújabb kori bűnügyi történetének legnagyobb médiaszenzációja volt.…..
Újabb olvasói levél, kérdés: Kedves Brigi!Az a problémám, hogy a péniszemen a makkom pereme alatt fehér pöttyök, dudorkák vannak.  Nem okoznak semmit, nem változnak semmit.Ez rányomja a bélyegét a szexuális életemre is, mert szégyenlem a csajok előtt.  Ezért nem hagyom a barátnőimnek, hogy…..
Most kicsit átmegyek Angeldayba pixelbuzerátorba. Megvan az a kép, ami szépen megmutatja, hogy a régi videojátékok bizony nem egészen úgy néztek ki, mint amilyenek a mai retrós indie cuccok? Erre gondolok: Mert ugye a crt-kijelzők és tévék a megjelenítést illetően kihívásokkal…..
Orbán először 89-ben győzte le a kommunizmust. Kicsit. Nagy Imre temetésén gyászolt 4 kommunista koporsója mellett. Na jó, legyünk méltányosak. Mert Orbán akkor még elmagyarázta, és az ünnepi műsorban is, hogy a pesti srácok koporsója is ott volt, és az 56-os kommunisták azon…..
Amikor olvasom, hogy ki és mit ír erről a négy évről, egy szempont rendre hiányzik. Egyre távolodunk ugyan a kezdetektől, de érdemes felidézni, hogy az egész kétharmad, a túlnyert 2010-es választás, az erő nagyságát tekintve történelmi kivételként létrejött hatalom minden…..
Keressük az alternatívákat. Vágyunk arra, hogy megváltoztassunk dolgokat, melyeket jelenlegi adottságok mellett nem tudunk: megváltoztatni a testünket, manipulálni az emlékeinket, felrúgni a fizika, a kémia és a biológia szabályait. A sci-fi ezeket a vágyakat is formába önti, meg…..
Bloodmagexxx 2013.03.31 18:30:16
@teddybear01: Még mindig nem tudsz meghatni a személyeskedéssel, tudod értelmes emberek érvekkel vitáznak, nem egymást szidják.

"A fosztók esetében kiindulásként ott volt egy egész bolygó minden erőforrása. Ráadásul az a bolygó a Peremvidékhez képest nagyon magas technológiai szintre épült ki, azaz sok hajójuk is volt. Válogathattak."

A filmben meglátogatták azt a bolygót és teljesen kihalt volt. Az egész városban egy lelket sem találtak. A harácsolók valóban használhatták volna a bolygólyuk erőforrásait, de valamiért nem tették, érintetlenül hagyták. Nem működtették az üzemeket, nem gyártottak új hajókat, így az átváltozásukkor rendelkezésükre álló flottával kellett gazdálkodniuk. Másik kérdés, hogy a szövetség meg több száz bolygó erőforrásait használhatja, akárhogyan is fölénybe kerülnek.

"Ez igaz, de nem is kerültek volna szembe velük, ha a Serenity legénysége rájuk nem csalja a fosztókat. Direkt azért lőtték szét az egyik fosztó hajót, hogy a többit maguk után csalják a Szövetség flottájához. Tagadod?"

Tagadom? Ezt állítottam eredetileg. Szerinted mire jó, ha én mondok valamit, aztán te megkérdezed tőlem ugyanazt?

"Nem igazán. Hadihajók voltak ott, azaz legfeljebb taktikailag lehetett meglepni őket, de képesek voltak harcolni, és győztek is a technikai fölényükkel."

Pontosan ezt állítottam, hogy külön taktikázás, hadicselek, felderítés, stb. nélkül is ronggyá verték a harácsolókat. Igazán örülök, hogy egyetértesz.

"Persze, a csatában győztek, de mégis vesztett a Szövetség. Köztudottá vált az, amit megpróbáltak eltitkolni."

Az volt a kérdés, miért nem irtják ki a harácsolókat? Tisztán katonai akcióról beszéltem. Örülök, hogy te nem egysíkúan gondolkodsz és a forgatókönyvön kívül más gondolatmeneteket is hajlandó vagy figyelembe venni!

"Szóval el akarsz titkolni valamit, ezért odaküldesz több ezer hajót sok millió emberrel, hogy eltakaríts minden bizonyítékot.
Remek. Persze egyik ember sem jön rá, hogy mekkora disznóságot követtél el, és a sok-sok ember egyként be fogja fogni később a pofáját.
Te mindenkit hülyének nézel?"

A sok hajó és ember a harácsolók ellen kell, a legyőzésük után egy tízfős csapat is elég, akik eltüntetik az eleve titkos terv részleteit (Nyilván nem küldtek belőle minden számítógépre egy példányt, ha már ilyen titkos volt.), a többinek soha le sem kell szállni a bolygóra, így elég kicsi az esélye, hogy bármire rájöjjenek a bolygó körül keringő űrhajókból lefelé nézve. És mivel katonákat viszel, egyszerűen megparancsolhatod nekik, hogy maradjanak a hajóikban mire ők ott maradnak. Nem beszélve arról, hogy nukleáris töltetekkel/odavontatott kisbolygókkal üveggé olvaszthatod az összes várost a bolygón, anélkül, hogy egyetlen ember is leszállna, így nullára csökkentheted annak az esélyét, hogy bárki bármire rájöjjön.

"Ehelyett a Szövetség vezetői inkább nem beszéltek a dologról, és mivel meglehetősen félreeső bolygóról volt szó, inkább megszakítottak minden kapcsolatot vele. A véletlenül odatévedőket meg eltakarították a fosztók."

És ha a harácsolók egyszer csak meggondolják magukat és két naprendszerrel arréb költöznek, a bolygójukat meg otthagyják? Elég őrültek hozzá. Vagy ha végül tényleg mind meghalnak, a kellő sugárdózis benyelése után, a Miranda meg ott marad őrizetlenül? Vagy ha a külső bolygók megelégelik a dolgot és saját flottát szerveznek a harácsolók ellen? Vagy ha egy erősebb csatahajókötelék, ami épp harácsolókra vadászik, mégiscsak követi őket a bolygójukig, mert a parancsnoknak nem akaródzik feladni az üldözést? Ha megnézed a filmet, a Miranda léte egyáltalán nem titkos, rajta van a térképeken, a Serenity fedélzetén még kép is van róla, csak annyit tudnak róla, hogy "a terraformálás kudarcot vallott". Legalább a hajózási térképekről lehagyhatták volna, ha ennyire el akarták volna rejteni.

Azon kívül mi történik, ha egy harácsolónak eszébe jut leszállni a Mirandára és elvinni a filmben is megtalált adathordozót kabalának. Aztán megtámad egy bolygót, mint a film első jelenetében, lelövik, átnézik a holmiját, a jelentés máris kikerült a külvilágba, mindenki megtudja a nagy titkot. Ez ellen hogyan védekeztek a szövetségiek? Vagy ha a harácsolóknak egyszer csak eszükbe jut műsort sugározni, ahogy Mr. Universe is megtette? Meg tudták valahogyan akadályozni, hogy a fene nagy titkukat az ottani Sláger Rádió helyett sugározzák szét viccből, vallásos meggyőződésből, egyszerű tévedésből, esetleg hogy kitoljanak a Szövetséggel?

Ha el akarták titkolni ezt a jelentést, meg kellett volna semmisíteni, amit könnyedén megtehettek volna, ráadásul a tökéletes álca is ott volt karnyújtásnyira: "Kérem mi a harácsolók ellen háborúzunk, most még minden titkos a hadművelet sikere érdekében!" Ehhez képes teljes őrültség a módszer, amit választottak, gyakorlatilag biztosítja, hogy előbb-utóbb kitudódik a titkuk.

"Ami pedig a negyvenkilós kommandósokat illeti, ölni azok is képesek."

Elfelejtetted, mit írtál legutóbb?
"Különben a nagyobb testtömeg mindig fölényt jelent egy küzdelemben, amennyiben a küzdelemben résztvevők körülbelül egyformán képzettek."
Akkor miért nem százötven kilós pasikból csinálnak szuperkatonát?

"Még a kisgyerekek is fel tudnak robbantani egy magukkal vitt pokolgépet, és esetleg ezzel megölhetnek egy egész ellenséges osztagot."

River egy csatabárddal darabolt fel megtermett férfiembereket, hangsúlyozottan nem pokolgépet robbantott fel.

"Ami pedig River-t illeti, ő a sztori egyik mesehőse, pont olyan, amilyennek megírták. A valóságban a Serenity sem repült az űrben sohasem. Ebbe mégsem kötöttél bele."

Ezekbe belekötöttem? Akkor?
Elmagyarázzam neked, egy sci-fi fórumon hozzászólónak, hogy ha megnézel egy ilyen filmet, elfogadod az axiómarendszerét is? (Vagy nem nézed meg.) Mint látod, csupa olyanba kötöttem bele, ami a film saját axiómarendszerén belül hülyeség, eszembe sem jutott azon kötözködni, hogy létezik -e hiperhajtómű.

A sorozatban River története úgy szólt, hogy a kormány a látnoki képességeit akarta használni, időnként egy székhez kötözték és elektródákat vezettek a fejébe. A film is ezzel kezdődik, ez a saját axiómarendszerén belül rendben van, ez volt az alaptörténet. A probléma ott kezdődik, hogy valami félkegyelmű, aki valószínűleg nem is látta a sorozatot, a filmben kitalálta ezt a dolgot, hogy Riverből fegyvert akartak csinálni. De miért? Ha amúgy látnokként akarták használni, székhez kötözve, elektródákkal a fejében, minek kellett neki elsajátítani a csatabárdforgatás fortélyait? Attól jobb látnok lett belőle? Könnyebben tudták így a székhez kötözni? Ezzel egyszerűen csak elrontottak egy érdekes szereplőt, akiből sokkal többet is ki lehetett volna hozni, minthogy csatabárddal harácsolókat darabol.

Ezért mondom, hogy a forgatókönyv nagy marhaság, ráadásul a sorozat tényeivel nincs összhangban. Ettől természetesen tetszhet valakinek a film, csak éppen a sorozathoz sehogy sem kapcsolódik, meg önmagában nézve is teli van logikai hibákkal.
Bloodmagexxx 2013.03.31 19:18:23
@Dr_utcai_arcos: Valószínűleg vita sem lesz tovább, ahogy látom rég elfogytak az érvek.
Bloodmagexxx 2013.03.31 20:22:39
@teddybear01: Nem próbáltál semmit sem magyarázni, csak kötötted az ebet a karóhoz, időnként ellentmondva saját magadnak, illetve mellébeszélve. Magyarázni én próbáltam úgynevezett érvekkel, csak azok leperegtek rólad.
Másképp növelné a foglalkoztatást az IMF, mint az Orbán-kormány, és kétharmados arányban igazuk is van. Ha alaposabban megnézzük az IMF pénteken nyilvánosságra hozott riportját (pdf), itt-ott mintha a sietség nyomait fedeznénk föl.  Az 5. oldalon a 2012-es 18 százalékos…..
Bloodmagexxx 2013.03.31 16:30:24
"A harmadik pont ugye közgazdaságilag igaz, csak éppen a kisgyermekek bőrére növelné a GDP-t. Ezzel az erővel a gyermekmunka bevezetését is lehetne javasolni, ez is növelné a munkaerőkínálatot, és jól felnyomná a potenciális GDP-növekedési rátát."

Kedves posztíró, nem akarok kötözködni, csak a saját példámat mondanám el. Mi mindenképpen szerettük volna, hogy a kölök legalább egy évet bölcsibe is járjon, mert ott többet foglalkoznak a gyerekkel, mint az óvodában, könnyebben beszokik a közösségbe, meg nem akartunk belőle szociopatát nevelni, hogy három éves koráig ne lásson más gyereket, csak otthon legyen anyával kettesben. Igen ám, de jelenleg bölcsibe csak akkor veszik föl a gyereket, ha mindkét szülője dolgozik. Viszont a bölcsibe adás nem úgy megy, hogy itt van, holnaptól beadom, hanem egy elég hosszadalmas, két-három hónapos folyamat. Amit csak akkor kezdhetsz el, ha már tudod, hogy lesz állásod, mert különben a beszoktatás után viheted haza a gyereket, aztán kezdheted újra beszoktatni. Viszon nagyon ritka az az állás, ahová fölvesznek, de nem most kell kezdeni, hanem három hónapig tartják neked a heyedet, amíg a kölköt bölcsibe szoktatod. Remélem kezded érteni: Addig nem adhatod bölcsibe a gyereket, amíg nincs állásod és addig nem nagyon lesz állásod, amíg nincs bölcsi.

Ebben az esetben a kismamák foglalkoztatását már az is érezhetően növelné, ha bölcsibe mehetne a gyerek úgy is, ha a szülei nem dolgoznak. Értem, hogy a szülők egy százaléka visszaélne ezzel és amúgy sem dolgoznának, de azoknak a gyerekeknek eleve jobb helyük lenne a bölcsiben, ahol legalább valamit foglalkoznak velük, a többi kisgyerekes anyukának pedig ez óriási segítség lenne.
Bloodmagexxx 2013.03.31 17:06:33
Ezzel@Kis Miklós: Én a saját példámból azt láttam, hogy a gyerekenek nagyon jót tesz, ha egy évet bölcsibe jár. Ettől függetlenül teljesen egyetértek, hogy ez mindenkinek legyen a saját döntése, de jelen pillanatban ha nincs állásod, ahová visszamehetnél, gyakorlatilag lehetetlen elmenni dolgozni, így nem is dönthetsz erről a dologról.
Noha szinte semmiben nem értettünk egyet, és tartottuk egymást idiótának / fizetett ügynöknek, most egy olyan gyászhírről értesültünk mély megdöbbenéssel, mely tragédia olyan súlyú, hogy egy percre meg kell állnunk. Ugyan a körülményekről semmit nem tudunk, de ez most…..
Az elmúlt hetekben érdekes beszélgetés bontakozott ki az egyik poszt alatt, hogy vajon egy tipikus magyar családnak milyen megoldás lehet az ideális, ha hosszabb távon szeretne valamilyen élelmiszert tárolni? Szintén a sok beszélgetésnek köszönhetően egyre inkább körvonalazódik…..
Bloodmagexxx 2013.01.07 17:50:55
@Lackó555: Arra gondoltam, hogy a rizst úgyis megfőzzük, az alkohol is kihígul.
Bloodmagexxx 2013.01.07 19:06:48
@Lackó555: Akkor viszont valószínűleg lesz egy előre nem látott előnye az ecetben/alkoholban eltett rizsnek: Főzés nélkül is fogyasztható. Lehet, az alkoholt töménységét úgy kellene belőni, hogy éppen ne pimpósodjon meg, mondjuk 20-30 % -ra kellene kihígítani, annyival kevesebb alkoholt vennél magadhoz az elfogyasztásakor, de még mindig megakadályozná a mikróbák növekedését.
Korábbi vendégszerzőnk remek írása után ismét egy kiváló cikket osztanék meg, ezúttal Balogh Ádám tollából. Elsősorban a különböző felszerelésekről, a túlélőzsák tartalmáról, az alfabázisról (nagyon tetszik a kifejezés! :D ) olvashattok, de még sok egyéb…..
Bloodmagexxx 2013.01.07 14:49:35
Tényleg nem akarok piszkálódni, de úgyis fogok.

Az "alfabázis" dolog nagyon szép, de teljesen fölösleges pénzkidobás. Lehet, hogy az USÁban elvan egy kis rönkház a hegyekben, de itt nálunk egy tanyaépületet hetek alatt lecsupaszítanak, szó szerint a cserepeket, tetőt is elhordják róla. Békében. Semmilyen értéket sem érdemes ilyen helyen hagyni őrizetlenül, mert mire használni akarod már rég lába kelt. Gondolkozhatsz rajta, hova érdemes rejteni, de ha kiderül, hogy a szomszédod mégiscsak okosabb nálad, ráfaragsz. Olyan helyen érdemes házat venni, ahol a szomszédok megbízhatóak és tudnak rá figyelni, rendezettebb falvakban, ahol ismered a szomszédaidat. Nyilván ez csak úgy lehet, ha rendszeresen kijársz oda, de akkor már egyszerűbb eleve oda költözni. Célszerű városok szélén alvóvárosokban, családi házakkal teli lakóparkokban érdemes házat venni, vagy lakást egy társasházban, ahol folyamatosan laksz is. Célszerű telep széli házat választani, ennek előnye, hogy egy árkon, esetleg fasoron túl már szántóföldek kezdődnek, akár vehetsz is egy kisebb telket a házad mellett, vagy ha igazán nagy a balhé, úgysem érdekel senkit, ha vetsz pár sor kukoricát. Az sem elhanyagolható szempont, hogy szabadon menekülhetsz akármerre. Tudom, hogy ez kicsit szembemegy a meneküléssel, mint megoldással, de valójában egy ilyen városszéli/falusi házban, ismerősökkel körülvéve SZVSZ könnyebben túl lehet élni valami vészhelyzetet, mint az erdőben sátorozva.

A késekről már szóltak, a dobókésnél nagyobb marhaságot még nem hallottam, komoly sebet szinte lehetlen vele ejteni, éles helyzetben észre sem veszi a támadód. Az ásó+balta+fűrész összeállítás nagyon hasznos tud lenni, ha elbírod a hátadon még ezt is, de a láncfűrész teljesen fölösleges, dög nehéz és úgysem lesz hozzá nafta, viszont nyilván lesz időd a kézi fűrésszel is dolgozni.

A cigifilter egyébként acetilált cellulóz, nem igazán hiszem, hogy különösebben alkalmas lenne vízszűrésre. Pipákhoz gyártanak aktív szenes filtereket, de nem igazán hiszem, hogy a pár milliméteres kis henger annyi aktív szenet tartalmazna, ami komoly mennyiségű víz szűrésére alkalmas lenne. Egészen egyszerűen összeállítható homokból készült vízszűrők is léteznek:
thewaterproject.org/biosand_water_filtration.asp, szükség esetén valami hasonlót kellene inkább barkácsolni. Ha pedig tényleg komoly szűrés szükséges ezerszer jobban jársz a LifeStraw nevű csodával, ami ezer liter vízre elég és kb. három dollárba kerül, ráadásul olyan kicsi, hogy a nyakadban is hordhatod. ( en.wikipedia.org/wiki/LifeStraw ) Kár, hogy ezt még sehol sem láttam itthon, de ahogy látom, az USÁban már kapható, és az ára több, mint baráti, 6-700 forint egy évnyi szükséglet. Gondolom, ha pár készülődő összeáll, rendelhetnének a cégtől vagy ötszáz darabot, amivel kb. egész életükre megoldhatják az ivóvíz gondját.

A kocsi gáztartályát nyugodtan elfelejtheted, ha benzin nem lesz, palackos gáz még úgy sem. Inkább dízel meghajtású kocsit ajánlanék, az bármilyen olajszármazékkal elmegy, például használt étolajjal is, de alapvetően több hasznát veszed, ha a használt olajaddal egy kutyát hizlalsz fel. A kerékpár sokkal jobb ötlet, rengeteg alkatrész hozzáférhető, könnyen szerelhető kézi szerszámokkal is, ráadásul csendes. No meg nem kevesebben fogják elirigyelni tőled, mint a működő kocsidat. Viszont gumibelsőből érdemes legalább egy tucatot tartani magadnál, mert ezek a kínai vackok folyton kilukadnak. Nem túl nehéz, nem nagy helyet foglal és gyorsabb, mint ragasztgatni a gumit.

A vetőmagvakra csak egy fél mondat maradt, pedig a legfontosabbak. Egyáltalán az élelmezés. Ha van valamilyen kerted, ott érdemes valamit termelni is. Az elképzelhető legjobb a diófa, nincs kártevője, nem kell permetezni (egyelőre, majd lassan ideér a dióburok-fúrólégy), a termése eláll egy évig, a hosszú téli estéken meg úgyis lesz időd diót törni. Legalább ilyen jó a mogyoró. A gyümölcsfák jók, de csak egy-két hétig teremnek. A vetőmagokat érdemes nagyon megnézni, például soha ne vegyél hibrid vetőmagot! Jól terem, ellenálló, valóban, de a probléma az vele, hogy a termést elvetve az utódok a szülőktől teljesen eltérő tulajdonságokat mutatnak majd, így az első év után nem tudsz majd félretenni a termésből vetőmagnak valót. Kukoricából például szinte csak hibrid vetőmag kapható, viszont a bab, a borsó, a búza mind elvethető. Ha a gazdaboltban körbekérdezel, biztosan tudnak felvilágosítást adni. Vagy ha nem egyszerűen ne vegyél olyan magot, amire azt írta a gyártó, hogy "hibrid".

Az itt állítottakkal ellentétben "a baciknak" nem feltétlenül kell levegő, egy csomó baktérium oxigén mellett és nélkül is vígan elél, sőt, vannak olyanok, amelyeknek egyenesen mérgező az oxigén, csak oxigénmentes környzetben képesek szaporodni, vagy éppen a légkörinél jóval kisebb oxigénmennyiséget szeretnek. A vákumfóliázás nem különösebben jó tárolási módszer, attól nyugodtan megromlik a cucc, hogy nem kap levegőt. Javasolnám inkább a sózást, a szárítást és a füstölést, amit hagyományosan, minden különleges felszerelés nélkül is el tudsz végezni otthon.

A napelem meg a napkollektor önmagában szép, de ritka, mint ilyen a napelemes ház kilóg a többi közül, könnyebben válik célponttá.

Egyébként érdemes átnézni, mit ajánlanak a harmadik világnak a segélyszervezetek, mert kb. ugyanezekre a gondokra adnak filléres megoldásokat.
Szilveszter környékén sok újságcikk foglalkozik a másnaposság megelőzésének, kezelésének lehetőségeivel. Évről évre egyre több új módszerről olvashatunk, macskajajos embertársaink láttán azonban mégis az lehet az érzésünk, hogy nincs új a nap alatt, az új módszerek sem…..
Bloodmagexxx 2012.12.31 14:17:22
Több tucat játékhőst zsúfolt egy képre egy ismeretlen grafikus – hogy ki, azt nem tudom, mert sajnos a kép eredeti forrását nem tudtam kinyomozni (a képet innen szedtem, de a cirill betűs feliratokból ítélve orosz lehet az elkövető). A karikatúraszerűen megrajzolt karakterek…..
IDDQD A legdurvább gamertetkók 2011.09.12 08:30:00
Mutattunk már a blogban olyan tetkókat, amiket valamilyen játék ihletett, de ilyen válogatásokat időről időre lehet csinálni. Példa erre a lenti galéria, amiben azért van egy-két átfedés a korábbival, mert meg akarjuk mutatni, milyen műremekeket nyomott le az a tetkó, amit az…..
linux Zenében otthon van az Ubuntu 2011.08.18 21:25:00
A Sziget fáradalmait kipihenve mi mással folytathatnám a sorozatot, mint a zenével? Az Ubuntu ezen a területen nagyon próbál valamit felmutatni, többféle lejátszót és zeneboltot kínál a felhasználónak. Ubuntu 11.04-ben a Banshee a fő zenelejátszó, de telepíthetünk mellé…..