Regisztráció Blogot indítok
Adatok
Félkupica_Fehér_Főnök

0 bejegyzést írt és 2298 hozzászólása volt az általa látogatott blogokban.

Admin Szerkesztő Tag Vendég
A mostani magyarországi taxis tüntetések egyik alakja az Indexnek adott videós nyilatkozatában azt mondta, egyik utasa elsírta magát, mikor ő taxisként jóval olcsóbban tudta elvinni: ugyanarra az útra ő 1500 forintot kérhetett el, míg az utas állítólag 11 ezret fizetett az Uberben. Megnéztük, hogyan…..
(Történelmi pillanat: a blog első vendégposztja. A szerző Palotás Gábor kolléga – City Taxi). Először is megpróbáltam megbecsülni az Uber forgalmát. Állításuk szerint 80 ezer regisztrált felhasználójuk van. Ha ők havonta csak kétszer utaznak, 160 000 megrendelést feltételezhetünk. Átlagos 2500…..
Félkupica_Fehér_Főnök 2016.01.18 20:44:44
Honnan vetted ezeket a számokat? Az a baj velük, hogy ha ennek a fele igaz lenne, akkor az azt bizonyítaná, hogy a 'böcsületes' taxis társadalom az egyik legnagyobb adócsaló banda az országban...

Azt írod, és szépen le is vezeted, hogy a jellemzően kereset- kiegészítés miatt dolgozó UBER-es sofőrök együttes éves árbevétele 5 milliárd forint. Ez 1200 sofőrt jelent, akik a fentiek miatt átlagban(!) maximum 2-3 (és ez vélhetően nagyon erősen felülbecsült szám) napot UBER-kedik egy héten.

Ezzel szemben 2014-ben a hivatalosan foglalkoztatott 2000 taxis, (megint alábecsülök) vélhetően heti öt munkanapban dolgozva elérte a 8,7 milliárd forintos árbevételt.

Egyszerű matekról van szó, ha összehasonlítjuk a számokat meg is érted mire gondolok... Teszem ezt úgy, hogy az UBER-es számokat felül, a Taxis számokat direkt alulbecsültem...

HA állításod szerint

1200 UBER-es heti 3 (*8 óra) napban dolgozva keres alacsonyabb tarifával egy főre lebontva napi 11 415 HUF-t, akkor könnyű matekkal kijön (52*3), hogy 156 munkanappal összehoz 5 milliárd árbevételt.

EHHEZ képest, ha a taxisok 2000 -es számát mérjük a 8,7 milliárdos árbevételükhöz

---
(forrás:
index.hu/gazdasag/2016/01/18/taxi_taxipiac_budapest_szemelyszallitas_uber/)
---

Akkor az jön ki, hogy a taxisok átlagosan fejenként 11918 HUF-t visznek haza naponta... Mármint 2000 -en, heti 5 napot dolgozva az 1200 heti 3 napot dolgozó UBER-eshez képest...HAHÓ, MENNYIBE KERÜL KIMENNI FERIHEGYRE TAXIVAL???

A konklúzió?
- Ha a postban szereplő számok helyesek, és minden lehetséges számot (fuvardíj, dolgozott napok száma stb.) úgy becsüljük, hogy az UBEr minél drágább, a taxi minél olcsóbb legyen, tehát a taxis-városlezárós érdekek szerint, akkor sajnos az jön ki a fenti logikából, hogy az éppen most tüntetgető taxis társadalom minimum 13,9 milliárd forintos árbevételre tett szert... mármint 2014-ben (amikor alsó hangon 80 forinttal volt DRÁGÁBB a benzin, mint ma). A hivatalosan bevallott 8,9 milliárd forintnyi árbevételhez képest ez mennyi bevételkiesés az államnak? :)

És szeretném hangsúlyozni, hogy azt az UBER sofőrt, aki életében csak egyszer kipróbálta a dolgot, minimum 156 napot dolgoztattam egész évben a képlet szerint, és azt feltételeztem, hogy az utasok fele a taxit, a másik fele az UBER-t használja (nevetségesen eltúloztam az UBER felé a dolgot...) És azonos(!) fuvardíjjal számoltam a két platform között és sorolhatnám még... Ha a postoló logikája helyes, akkor a hivatalos taxisok minimum 5 milliárdot csalnak el évente, de a valós szám inkább a 2-2,5 szerese lehet ennek, és ez csak általános iskolai matek. Nincsenek benne a turisták, az éjszaka beeső szórakozó fiatalok, a bordélyházak által fizetett jutalékok és semmi ilyesmi!
Félkupica_Fehér_Főnök 2016.01.18 23:32:18
@xclusiv:

Szia,

Köszönöm a válaszod, én csak matekoztam, de érdekelne a teljes történet :)

Mi a különbség a sofőrök (=taxisok?) és az alvállalkozók között? Vagyis amit írsz az azt jelenti, hogy a 8,7 milliárd forint csak a foglalkoztató cégekre igaz, ebbe a sofőrök/alvállalkozók bevétele nincs is benne?

Vagy hogy van ez? Mert talán így még érdekesebb lehet a történet xD
A neten meg ilyen "vicces" köremailekben elég sok szar poén terjed a titkárnők rovására. Ezek ugye mind arra futnak ki, hogy a titkárnők nem értenek semmihez, csak egész nap pasziánszoznak a számítógépen és maximum a főnök szexuális igényeiknek kielégítésére jók.…..
Félkupica_Fehér_Főnök 2011.11.23 19:41:33
@infrablue: Szerintem nem értetted meg a post lényegét, amit leírtál a kollegalitásról, az egy _alap_ dolog, normális esetben ez bármilyen pozíciót betöltő emberre vonatkozik, pont ezért nem szükséges külön kiemelni pl. a titkárnőkről szóló írásban.

Nekem tetszett a post, és ha egyesek szerint sarkos is, alapvetően igaza van.

A titkárnők igen is kiváltságos teremtmények, akik ugyanúgy keresztbe tudnak tenni neked, mint ahogy olyan dolgokat is el tudnak érni, ami másoknak esélytelen lenne. Ez egyrészt a főnökkel való napi személyes/emberi kapcsolatból (aki pedig itt a dugásra gondol, az egyben hülye és gyerekes), másrészt a bizalmai kapcsolatból adódik. Egy titkárnőnek sokszor kell képviselnie a főnökét a főnöke főnökei felé, és ugyanez lefele is igaz, mindegy, hogy melyik rész hibádzik, legtöbbször a főnök (is) szív.

Az emberi tényezőt kihagytam a fenti hozzászólásból, a személyes tapasztalatok biztos mindenkinél sok érzelmi töltetű gondolatot indukálnak pro és kontra, -köztük egyébként nálam is- de aki lebecsüli a titkárnőket, az a saját életét nehezíti. :o)
hogyvolt VV5 - 1X23 2011.10.05 15:00:00
Nyugtassatok meg, nincs abban semmi szégyellnivaló, ha minden este hátravetett fejjel röhögök az öfin, és abban sem, hogy ma reggel kétszer visszanéztem Krisz riportszobás nagyjelenetét és vele együtt mondtam a monitornak, szeretlek titeket emberek. Meg szólhatna valaki, ha…..
hogyvolt VV5 - 1x22 2011.10.04 16:15:00
Nemcsak Fecó, én is megmondom az őszintét, a tököm tele van a medencében végződő randikkal, ráadásul két három órája ülök a monitor előtt üveges tekintettel, anélkül, hogy eszembe jutna egy értelmes mondat, tudom, eddig sem sikerült egyet sem kipréselnem magamból, azt is…..
Egy ideje már elérhetetlen a leánykori nevén Alien Computers nevű számítástechnikai üzlet összes honlapja, úgyhogy lehet, hogy sikeres volt a fantomizáció. Aki mégis tud valamit róluk, kommentelje már be, köszi: Vásároltam egy gépet úgy másfél éve az AB Informatikánál…..
Novák Előd megpróbálja betölteni a Torgyán doktor által hagyott óriási űrt, így kell feldobni a unalmas maratoni 18 órás ülésnapokat. Csak így tovább, mindenképpen nézettség növelő.....
1972-ben aláírták, majd 1975-ben hatályba lépett a Biológiai- és Toxinfegyver Egyezmény (BTWC). Ezt a megállapodást az Egyesült Államok és a Szovjetunió közösen harcolta ki, és ők is voltak a leszerelés fő ellenőrei is. A szerződést számos más ország aláírta. Megtiltotta…..
Két év négy hónap letöltendő börtönbüntetésre ítélte Stohl András színész-műsorvezetőt az általa okozott közlekedési baleset miatt indított büntetőperben csütörtökön első fokon a Budakörnyéki Bíróság. Az ítélet nem jogerős.Blogunk korábban már foglalkozott a…..
Félkupica_Fehér_Főnök 2011.03.31 20:12:47
@Káposztakukac: Amúgy tényleg nem értelek... ha valaki lusta gecccc, vagy csak nincs rá pénze és rossz műszaki állapotú verdával okoz halálos balesetet, az szerinted súlyosabb cselekmény, mint visszaesőként ittas, drogos állapotban maradandó fogyatékosságot okozni, meg otthagyni a súlyosan sérült áldozatot? A sérülés mértéke gyakorlatilag a véletlenen múlik, a Buci ugyanúgy ölhetett volna, mint egy hétvégi vezető, aki nem tette fel a téligumit az első hóesés előtt.
Félkupica_Fehér_Főnök 2011.03.31 22:01:23
Alkoholt ivott, nem keveset, kokaint szívott, amiből a kevés is sok, majd autóba ült, és gyakorlatilag mindenki más életét veszélyeztette, aki mellett elhaladt.
Az, hogy ez szerinted nem számít, mert "csak tudatmódosító szer hatása alatt állt", hogy is mondjam... - "Ügyvédköcsög?!?", tényleg nem tudom, nem ismerem ezt a szlenget.

Otthagyta a helyszínt a rendőrség kiérkezte előtt, menekült. Megpróbált mást rábeszélni, hogy vállaljon magára olyat, amit el sem követett, mást próbált meg hamis tanúzásra bírni.

Egyszer (???) már majdnem megölt valakit (és ki tudja hány alkalommal nem okozott balesetet, amikot bebaszva, beszívva vezetett), és Te azt mondod, hogy az már régen volt?!?

Ez egy jogászblog jogászpostja? Nem

Érdekel valakit, hogy a drogos, alkoholos befolyáltság alatti vezetés minek minősül a btk.-ban? Nem

Leszarja mindenki, hogy mi minősül cserbenhagyásnak, ha elmenekül a helyszínről, és mi minősül hamis tanúzásnak, ha másra akarja verni a balhét? Nem

Tényleg nem érdekel a jogászduma, a csávó közveszélyes, ráadásul nem először és egy ejnye-bejnye, -mint kiderült- nem fogja leszoktatni erről.
.-.

Én, ha ezen múlik, akkor felvállalom, hogy buta vagyok, mint a segg és troll is vagyok, meg minden, aminek látni szeretnél. Az, hogy a bácsi, "csak" 15% -osan lett rokkant..
hát szerintem is a k. anyját, hogy egyáltalán panaszkodni mert. Nem feküdt hónapokig kórházban, meg egy csípőtörésért bíróságra mer járni... pont egy Buci ellen, a kis köcsög. xD
Ami szinte semmi ugye, Te legyél 30% -os rokkant, az még mindig csak "picit" semmi kategória :o)

És nem! Ha én leejtek egy vázát és meghal valaki, akkor még mindig kevésbé érezném magam nagyobb szarkupacnak, mintha valaki vázákkal próbálja fejendobni a lent sétálókat, akiknek csak a fejét töri be,
vagy csak 15%-ban teszi őket rokkantá... mert az ugye szinte semmi.

Az lehet, hogy te vagy a nagy jogászguru, de, hogy emberként egy szar, szociopata vagy, ez nem kétséges.
Félkupica_Fehér_Főnök 2011.03.31 22:07:54
@Káposztakukac: Ja, az előző Neked ment, Te agyilag csak 10%-ig rokkant kommentelő társ, de ezen ne sértődj meg, mert a 10% az már tényleg a semmi kategória. xD
A Nemzeti Média és Hírközlési Hatóság elődje, az ORTT is hozott érdekes határozatokat, szóval nem az az Ice-T szám a az első fecske, csak most kapott nagy figyelmet, az új médiatörvény keltette balhé miatt. Amúgy ebben az az egész történetben nem is az a legszomorúbb, hogy a…..
Félkupica_Fehér_Főnök 2011.01.05 20:00:48
Azt hitted, hogy nincs annál keményebb, amikor a kedves T-COM nem engedte felbontani a szerződést az összedőlt felsőzsolcai házaknál, mert alá volt írva a hűségnyilatkozat? Hogy ezt már tényleg nem lehet überelni? Hogy nincs ennél pofátlanabb? Nos, a vörösiszap-katasztrófa…..
Ez valami szürreális vicc lesz ... vajon a lecsófőzés közben jutott az eszébe?!   Igen ... kitüntetést alapított Schmitt Pál köztársasági elnök úr, melynek a neve "DR. SCHMITT PÁL KÖZTÁRSASÁGI ELNÖK ÉRDEMÉRME" lett. Gratulálunk Pali bácsi, csak így…..
Me reggel dobta be a Népszava a hírt, hogy a sukorói kaszinóberuházás befektetője, Ronald Lauder tárgyalt Orbán Viktorral. Arról a sukorói kaszinóberuházásról van szó, amely kapcsán több mint 1 milliárd forintos kár érte az államot, melynek kapcsán külön kormánybiztos…..
A Fővárosi Közgyűlés június 3-ai ülésén döntött arról, hogy megtiltja az önkormányzat, illetve a BKV tulajdonában álló 72 aluljáróban a dohányzást. Nagyszerű. Mindenki képzeljen egy "átlagos életképet" a Nyugati vagy a Blaha aluljárókból, majd tegye hozzá…..
Félkupica_Fehér_Főnök 2010.08.02 18:38:42
@xclusiv: Nem büntetnek kapásból, van türelmi idő. A buszmegállós dolog pedig nem a teljes buszmegállóra érvényes, hanem a felül, oldalt fedett "bódékra" vagy minek hívják őket.

Néhány hónapja több helyen is olvastam róla, index, origó tuti lehozta a dolgot legalább kétszer.

A fentiekkel pedig (dohányos létemre) teljesen egyetértek. Nem szarunk oda, ahol mások esznek és nem füstölünk a nemdohányzók orra alá.
Vastagbőr Kibaszott egy Balkán 2010.07.29 16:32:00
Szégyellem, hogy ebben a városban élek. Szégyellem, hogy megsértem a derék Balkánt, hogy hozzájuk hasonlítom ezt a várost. Szégyellem, a bennünk élő köcsög, lehúzós, átbaszós cigánymentalitást. Szégyellem a látványt a Keletiben, ami a szerencsétlen turistákat fogadja, akik…..
Félkupica_Fehér_Főnök 2010.07.29 20:54:42
@bi2025: Marcelluca-t most muszáj lesz megvédenem, neki nem kizárólag a videoval volt gondja, hanem a postra reagált, egy olyan blogon, amit rendszeresen olvas és amire rendszeresen kommentel, és most is csak ezt tette.

Zeronak pedig abban van igaza, hogy a pályaudvarokon is(!) vagy normálisan váltsák a pénzt, vagy ne váltsák, ennyi a történet, ezt ott fönt megoldani úgy kb. három percet venne igénybe.

@Bermuda: Nem azért van ott a lehúzós köcsög, mert a zemberek nem tesznek ellene semmit. A zemberek tudják, hogy azok ott lehúzósak és ezért elkerülik őket. Ezek a köcsögök pont a gyanútlan, jellem -gyenge, vagy épp a naiv turistákat vágják le, akik életükben amúgy is csak (maximum) 1-2-3x látogatnak Budapestre, ezekkel szemben csak hatóságilag lehet fellépni, sehogy máshogy.
Félkupica_Fehér_Főnök 2010.07.29 21:25:41
@Horizont: Az mit jelent, hogy már öreg hozzá Magácska? Egy hölgy sosem lehet öreg, amikor néhány évvel ezelőtt a nagymamámat felkértem táncolni egy esküvőn: "Óhajt velem táncolni ifjú hölgy", akkor fülig ért a szája és csak úgy ropta... pedig akkor is megvolt mát nyolcvan, vagyis néhány évvel fölötte, de ez már részletkérdés. :-P

Azt persze mindig lehet mondani, hogy "piszok fráter" :o)
Félkupica_Fehér_Főnök 2010.07.29 22:26:43
@Horizont: Ehhez sosem lehetsz elég öreg, ha marcellusca a férjed lenne, akkor már két napja éhezne, így viszont ennél sokkal kegyetlenebb eszközöknek is a birtokában vagy :o) Ezen tényleg ne húzd fel magad.

Budapest viszont gyönyörű város, és tényleg sok mindentől / mindenkitől meg kellene tisztítani, a végeredmény akkor is csak az, hogy én mindig ajánlom a külföldi ismerőseimnek, még akkor is, ha fognom kell a kezüket, amikor idelátogatnak :-P
Vastagbőr MSZP - MFB külön meccs 2010.07.29 09:01:00
Érdemes átlapozni az mszp.hu-t, csodaszép amikor egy nagy pártból kis párt lesz, de még azt gondolja, hogy ők a váltópárt, és megy a dráma meg a keménykedés ezerrel a cikkekben. Jelenleg nem tudok elképzelni akkora fideszes disznóságot, hogy a…..
Félkupica_Fehér_Főnök 2010.07.29 19:17:02
@derelyegrádi szellem:

Szellem!

Ha feltarthatlak egy kérdés erejéig, akkor kérlek válaszolj :o)

Mi gátolja meg az adóztatás visszaható hatályát, vagyis itthon mi? Mert konkrétan emlékszem, hogy az elmúlt évben az ukránok valamikor október(?)-november(?) környékén megjátszották azt, hogy januártól visszamenőleg kivetettek a végkielégítésekre olyan 80-90% közötti adót.

Előre is köszönöm, ha még idetalálsz és válaszolsz is nekem. :o)
Tamás ha minden igaz egy elég hajmeresztő csúsztatást talált a CIB lakáshitel kamatainak számolásakor. Lehetséges lenne, hogy a bank 360 napra hirdeti ki az éves kamatlábat, amit aztán napra bontva felszoroz 365-tel? Most a CIB Bank verte ki nálam a biztosítékot egész pontosan…..
Félkupica_Fehér_Főnök 2010.07.20 20:42:32
Tavaly ilyentájban hírt adtunk az elsőről, most pedig örömmel harangozzuk be a második Batyus Galoppot is, amit az egyedi ötleteiről híres Ivád település szervez augusztus elején július 31-én. A rendezvénynek van már Facebook-oldala is, Ivády Gábor polgármester meghívója…..
Proszektúra Nincs elég kordon 2010.07.09 14:28:00
Az index Népszabadságra hívatkozó tájékoztatása szerint az idei melegfelvonulás a rendőrség kérésére jóval rövidebb útvonalon halad majd az Andrássy úton. A Budapest Pride résztvevői csak a Hősök terétől az Oktogonig vonulnak, onnan pedig visszafordulnak. Mert nincs elég…..
Félkupica_Fehér_Főnök 2010.07.10 00:26:52
A Labdarúgó Világbajnokság közösségi élmény is. Rogán Tóni tényleg úgy csinál, mintha a rábízott V. kerületet nyitott városrésszé próbálná újragondolni. A Szabadság téren például az önkormányzat felállított egy nagy kivetítőt, ott nézheti a meccseket…..
Félkupica_Fehér_Főnök 2010.06.29 22:44:43
@Mad Mind: A "dicső szovjet emlékmű" az még oké, de ha a főváros közepén a Szabadság téren áll, az egyáltalán nem oké...