Regisztráció Blogot indítok
Adatok
Flotador

120 bejegyzést írt és 28 hozzászólása volt az általa látogatott blogokban.

Admin Szerkesztő Tag Vendég
85 éves a legismertebb televíziós evangélista, Pat Robertson, akiről kevesen tudják, hogy felmenői között tudhatja Harrison amerikai elnököt és Winston Churchillt is. A műfaj és egyben a Christian Braodcasting Network (CBN) televízió alapítója már 49 éve vezeti a 700-as klub…..
Pumaföldön mindaddig jó tartós fogyasztási cikket vásárolni, míg az el nem romlik, a szervizek morális tartása ugyanis még az ország általános szerencsétlenségét is messze alulmúlja. Míg az úgynevezett "más országokban" a nagyjából ugyanolyan színvonalú…..
Flotador 2010.02.02 17:56:30
@Gonoszfóka: Nekem egyszer Kína közepén lett baj az Asus-gépemmel. Abban a városban, ahol voltam, pont találtam Asus-szervízt, bevittem hozzájuk, kedvesen hátravitték, fél perc alatt megcsinálták, utána letisztogatták, s kedvesen visszaadták. Még a garanciát se nézték meg, mondták, hogy új a modell, tuti nem járt még le.
Hazaértem.Fénysebességgel eltelt 50 hét. Itthon az ég világon semmi sem változott. Az az 50 hét mintha meg sem történt volna, csak egy furcsa, hosszú, és nagyon szép álom volt. De azért van néhány bizonyítékom, hogy az az álom talán mégsem csak egy egyszerű álom volt. Képek,…..
Utunk a végéhez ért. A Bűnös Kikötőből felvonatoztunk a fővárosba. Állóhelyünk volt. Ezzel koronáztuk meg a ki tudja összesen hány hétnyi ideig tartó vonatozásunkat. Egy adag gonosz boszorkány vigyázta álmunkat, miközben a földön ültünk-feküdtünk. Az ilyen…..
A Trópusi Sziget volt utunk utolsó előtti állomása. Érdekes volt visszatérni a boldog, szabad, jól szervezett, civilizált Déli Kikötőből a szárazföldre. Már az első buszmegállóban teljes káosz és zavar fogadott, nem tudom, hogy hogy éli meg az egészet az, aki szüzen lép a…..
Hat hetes vándorutunk utolsó állomása a Bűnös Kikötő volt. Mely nem is volt annyira bűnös, mint képzeltem. Az ország legnagyobb városa. És az egyik leggazdagabb. És legmodernebb. Meg a legnemnagy-nagyabb. Furcsa hely. Sok kérdőjel.A Bűnös Kikötő nem egy régi nagy város,…..
A kínai konyha ellentmondásaiEnnél a pontnál kerülném a pozitív-negatív szembeállítást, a kínai konyha isteni. Nagyon olcsón nagyon jókat lehet enni, régiónként is nagyon sokfélét, országos szinten pedig a lehetőségek tárháza végtelen. Magas szintű az…..
Kreativ emberek vagy robotok?    Jellemző ítélet a keletiekről, hogy fegyelmezett szorgalmas emberek, akik jól bírják a monotonitást ugyanakkor alkotói tehetségük és innovációs képességeik gyengék. Ellenérvként a jelenleg világhatalmi státuszra törő Kínát…..
Dani megkért, hogy mint utazótárs, de leginkább, mint "szűz szemlélő" írjam meg benyomásaimat a nagy-nagy országról. Nehéz feladat, az ember itt tényleg úgy érzi magát, mintha egy párhuzamos világba csöppent volna, amely térben, időben, kultúrában teljesen független…..
Egy adag kep elvileg itt...
Egy ország, két rendszer. Furcsa, hogy az ember milyen más világba tud eljutni pillanatok alatt. Anno ilyen lehetett otthon is Bécsbe utazni. Az érdekesség az, hogy igazából ugyanabban az országban maradtunk. A Déli Kikötő 1997-ben lett nagy-nagy ország része, de igazából nem része…..
Négy hét rohanás, szánkázás, sok ezer, sok tízezer kilométer vonatozás után leértünk a Cukorsüveghegyek közé. Korábban voltam már a tartomány hasonló jellegű vidékein, de most a főbb turistaattrakcióhoz mentünk. Igazából sok mindent nem is kell írnom erről. Megpihentünk…..
A Nyugati Határvidéken kívül még egyetlenegy hely volt, ahova mindenképp el akartam jutni a nagy kaland során. Kit érdekel a Déli Kikötő, a Trópusi Sziget, a Cukorsüveghegyek, a Bűnös Kikötő, amíg nem láttam az Újra Ünneplő Várost?! Vándortársamat sikerült rávennem, hogy…..
Tényleg jó érzés volt a por, szárazság, és az általam nemigen ismert nagy-nagy országrészek után visszatérni a jó öreg Délre. Zöld, dzsungel, bambuszok, örök nyák, sosem kék ég, nem értett nyelvjárások, köd és hegyek, jó hely ez, ez az én nagy-nagy országom.Még a…..
Itt van elvileg egy adag kep az elmult hetbol. A Picasa honlapja nalam elegge szet van esve, igy nem tudtam lecsekkolni, hogy tenyleg felkerult-e. "Nyugat" az album cime, hanem elol van, akkor valahol kozepen keressetek. (a kepek 90%-at vandortarsam fenykepezte)..
Regen jelentkeztem, de hat ezert szeretjuk a diktaturakat, ha valahol lazadnak, akkor siman elzarnak egy 17 Magyarorszagnyi teruletet az internet elol.  Mindig is hihetetlenül izgatta a fantáziámat Közép-Ázsia, a Selyemút oázisvárosai, Üzbegisztán és az összes -sztán az első…..
Érdekes egy világ ez itt. Ahogy írtam, ahová eljutottunk, az a történelmi Tibet keleti része. Időnk igencsak szűkös volt, úgyhogy egy kis helyi porfészket néztünk ki magunknak a Mesetartományban.Mesetartomány a nyugati végeken van, és azért hívom Mesetartománynak, mert a…..
Flotador 2009.07.12 07:48:52
@Abhinanda:

Probaltam arnyalni a dolgot, es az arany kozeputra utalni, han-mentesen.

Engem is sokkal jobban vonzana egy regi fajta Tibet (elnyomo kolostorok nelkul), de tanar ur, higgye el, hogy olyan helyen jarni, ahol mar betortetett a han-vilag, a tibetiek ezzel parhuzamosan meg kapargatjak a foldet, ott baromi nyomaszto ez az ellentet, es nem a tibeti magaskultura megorzese jut eloszor eszembe, hanem az, hogy a porban kapirgalokat hogyan lehetne nem porban kapirgalokka tenni. Es ebben szerintem nagyon nagy szerepe lenne a kolostoroknak.

Es igaza van a tanar urnak, hulyen irtam az utolso bekezdest, hogy vonuljon ki minden ferfi a kolostorokbol, de egyszeruen duhito volt latni az aranyozott kolostorokban malmozo ferfiakat es az 50 kilos koveket es harom gyereket egyszerre cipelo asszonyokat. Es oke, ilyen a tibeti kultura, de biztos, hogy ennek igy kell maradnia es igy van ez jol?

Persze ebbe nekem semmi beleszolasom, meg egyaltalan nem ismerem a tibeti kulturat, en az alatt a kis ido alatt ezeket tapasztaltam, es ilyen lett a velemenyem. Persze en eros han befolyas alatt allok, ugyhogy minden visszaagymosast orommel veszek majd szeptemberben.

Tibet indiai reszen milyen a helyzet?
Most a blogon keresztul jelentkezem be, olyan helyen vagyok, ahol a Facebookot blokkoljak. Lehet, hogy az egesz orszagban, nem tudom. Gondolom mindenki hallott rola, hogy a nyugati vegeken elkezdtek mozgolodni az ujgurok, csomoan meghaltak. Ez egyelore beljebb egyaltalan nem erzekelheto.Velunk annyi…..
Nehéz útibeszámolót írni, egyszerűen sehogy se tudom érdekesre megírni. De igyekszem.A fővárosból Nyugat felé vettük az irányt. Észak az első örömteli rácsodálkozás után, hogy jéé, van másféle vidék is az országban, egy nyomasztó, száraz pusztasággá vált, rengeteg…..
A vándorút első pontja a főváros volt. Az a hely, ahonnan elindult nagy-nagy életem, és ami egyáltalán nem tetszett meg. Egy kellemes éjszakai ülős vonattal mentem fel. Nehéz volt. Nehéz volt otthagyni a városomat, elbúcsúzni a barátoktól, beülni egy taxiba (idáig süllyedtem),…..
Mire ezt a bejegyzést felteszem a blogra, már elhagytam a majdnem büszke várost. De most még csak szombat van. Ülök a meleg szobámban, csodával határos módon látszik a kék ég, nézek ki az ablakomon, s búcsúzok a látványtól. Nehéz ez.Nem emlékszem, hogy írtam-e már, hogy…..
Tudom, még nincs vége a júniusnak, de később már furcsa lesz megírni, úgyhogy most következik a mindenki által már oly várt havi klímajelentés.Meleg lett. Nagyon meleg. Nagy-nagy ország már csak ilyen. Télen Észak -20 fokos szibériai telet kap a nyakába, míg Dél meg…..
Akartam már írni, hogy milyen keserves is dolog krónikát írni, hogy becsüljétek meg szerény próbálkozásomat, hogy ezentúl minden bejegyzés után írjatok ezer "köszönöm" kommentet stb. Úgyhogy most, a jubileumi bejegyzést ennek szentelem.Miért is írom e…..
Igazából nem is tudom, hogy mit igazol a dolog, talán a nagy-nagy nép bizonyos fokú korlátoltságát, az agymosásos-magolós oktatás hatékonyságát, a nép boldog egységét? A lényeg, hogy érkezésem óta nagy ellenségeim a számok. A nagy-nagy számokkal semmi bajom nincs,…..
Vettem egy angolul Global Times néven futó, amúgy nagy-nagy nyelvű újságot, hogy láthassák a kedves olvasók, hogy mi áll egy nagy-nagy újságban. Amúgy a Global Times még a legjobb, ebben van egy csomó külföldről szóló hír, viszont nagy-nagy országról annyira nincs sok. Ezen…..