Regisztráció Blogot indítok
Adatok
dekás dezső

0 bejegyzést írt és 990 hozzászólása volt az általa látogatott blogokban.

Admin Szerkesztő Tag Vendég
Ezúttal egy könnyed és rövidebb írással jelentkezem. Sokan kérdeztétek, hogy hogyan kötöttem ki a Marantz készülékeknél és mitől váltak ennyire meghatározóvá audio utazásom során. Rövid történeti áttekintő következik, ami remélhetőleg megválaszolja a kérdést. A készülékek nem pont időrendben, inkább…..
                       „Mondja, hogy az életében semmi nem sikerült, sokszor kezdte a nulláról, mégse ért el semmit. Egyik exe, az akkori legnagyobb szerelme is megnősült nem rég, valamiért ezt is felvette a csalódások listájára ” - ...és ha az említett ex pasi mégis lefoglalózza annak idején, a…..
                       Egy néhány órás találkozás és pár forralt bor után a pasi úgy érzi, azonnal cselekednie kell. Be is jelölte Posztolónkat és napi szinten hírt ad magáról, vagy épp kesereg, és ha a másik nem elég aktív, akkor számonkérő is.                                   Fedezd fel és…..
                       „A legtöbbet nálam vagyunk. Ő szeretne napi szintű együttléteket, én kevesebbel is beérem. Így ő sok mindent kitalál, hogy sűrűbben találkozzunk” – Levélírónknak sokáig nem volt szerencséje a férfiakkal, és most emiatt elnéz pár dolgot aktuális barátjának, aki gyakran…..
                       A barátnő szívesen összeköltözne a pasijával, mindössze egy dolgot szeretne megúszni, nevezetesen azt, hogy az életük fele arra menjen el, hogy a barátja összes rokonát végig látogassák. Kinek a feladata új barátokat szerezni?                                   Fedezd fel…..
                       „Mennyi bizalmat érdemel egy ilyen férfi? Fog változni, vagy csak majd az első májátültetés vagy agyvérzés után?” - Levélírónk pasija tagadja az éveket, nem hisz az öregedésben, ami életigenlő filmekben még jól is mutatna, de a valóság az, hogy negyven fölött kevesen viselik…..
                       Ha a pasidnak annyit jelent a kommunikáció, hogy csak az exeiről beszél, hozzájuk mér, vagy épp azt meséli, hogyan bántak vele, az elég egyoldalú. De még ha ezek után is ő érzi magát áldozatnak, hasznosabb lenne új albérlet után nézni.                                  …..
                        „Rájöttem, hogy gold diggerré váltam mellette, még úgy is, hogy soha nem kértem tőle semmit, mindig csak magától, kérés nélkül adta” – Posztolónk egyelőre nem köteleződött még el egyik jelölt mellett sem hivatalosan, és semmilyen barátnős feelinget sem nyújt nekik, de lassan…..
                       Posztolónk minden gyanakvás nélkül, sőt, a legjobbakban bízva mutatta be haverjának a barátnőjét, ám ami utána következett, az inkább kívánkozik pszichológiai folyóiratokba, semmint romantikus regényekbe.                                  Fedezd fel és használd!  Ha lazán…..
                       „Néhány nőnek elég egy idétlen becenév és pár olcsó bók, hogy egy előnytelen és jövőtlen kapcsolatba belerángassák” – Nem szép dolog más kapcsolatába beleavatkozni, de egy figyelmes barát aggódik, ha tudja, hogy a másik mennyire befolyásolható. Ezért jön jól néha valaki, aki…..
dekás dezső 2022.10.31 17:18:24
                       „Még semmi nincs köztünk, de már arról vitázunk, mit nem engedne meg a párjának” – A levelezés nem megy jó irányba, mert a negyvenes nő egyik elvárása az, hogy a leendő pasija ne adjon magára, és ne úgy viselkedjen, mint aki folyton randira megy, hanem inkább úgy, mint az…..
                       Az elkényeztetésnek számtalan dimenziója ismert, ezzel Posztolónk is tisztában van, olyannyira, hogy most magát vádolja, mert 5 év alatt semmit nem követelt a barátnőjétől, aki mára szépen meg is szokta a helyzetet.                                   Fedezd fel és…..
                       „Volt, amelyik nyíltan megkérdezte, mennyi pénzem és megtakarításom van” - Levélírónk észrevette, hogy az utóbbi időben önállótlan és nőies pasikat vonz be, aminek talán ahhoz is köze lehet, hogy az eddigi kapcsolataiban mindig ő viselte a nadrágot.                      …..
                       „Sok mindent megéltünk már együtt, de se neki, se nekem nem kellett küzdenünk egymásért annyira” – Ebben a kapcsolatban kevés dolog működik, a két fél mégis ragaszkodik egymáshoz. Ha nem a korkülönbség a probléma, vagy az, hogy a pasi megveti a divatot és szeret napokra…..
                       „… csak érett emberek között működik. Viszont ha az egyik fél többet akar, az ne fél év után és robbanásszerűen, számon kérően derüljön ki” – Több kapcsolat formálta Posztolónk jelenlegi megállapítását, így most már tudja, mit akar és mit nem, de arra külön felhívná a…..
                       … ehhez még hozzájön az is, hogy irritáló pasihaverokat tart, szórakozóhelyen simán beszól a kidobóembereknek, ugyanakkor elvárná, ha más pasi miatt szakítana, hogy simán fogadják vissza őt, ha a dolog nem működik. Kinek ne kéne egy ilyen nő?                            …..
                       A barátnő régi álma, hogy anya lehessen, de tettek helyett inkább csak panaszkodik és kifogásokat keres. Ha a párja bármi vigasztalót mond neki, az nem megfelelő, de még a hallgatás sem az.                                  Ha esetleg nem tudtad: a Csajok és Pasik…..
                        A negyvenes barátnő bevallja, hogy még élni szeretne és bárkivel lefeküdni, ha egy bulihelyzet úgy hozza, ám azt is megjegyzi, ha a párja emiatt elhagyja, hitvány alak. A pasi visszataszító lelkesedéssel megy bele az alkuba.                                  Ha esetleg…..
„Élvezi a férfiak figyelmét, szereti, ha valaki rajtam kívül még rajong iránta, dicséri, vagy józsik olcsó bókokkal halmozzák el” – Mindig nyugtalanító, ha a barátnőnek pasihaverja van. Hiába mondja, hogy semleges neki, mert legyen akármilyen jófej, ha az úr tapadós és rendszeres barát, a helyzeten…..
dekás dezső 2022.05.02 14:05:29
@Gukker: Ez csak részben igaz, jó pár barátnőm van aki egyáltalán érdekel szexuálisan, de nagyon jól érzem magam a társaságukban.
Viszont az is igaz, hogy régebben próbáltam barátságot színlelve minél közelebb férkőzni az elérhetetlen, ámde nagyon vonzó nőhöz, manapság már inkább kihagyom az efféle játszmázásokat:D
„Az, hogy ő adja lejjebb az igényeit, ki van zárva. Néha, amikor ezeket meséli, olyan, mintha a bukásaira is büszke lenne” – A szegény lovag évek óta rohan a szoknyák után, és most már egyre biztosabb, hogy sikertelensége nem minden esetben a kiszemelt nők válogatóssága miatt van.   Ha esetleg…..
Általában a női fél az, amelyik sürgeti az összeköltözést, ám esetünkben Levélírónk az, aki már évek óta várja, hogy a barátnőjénél csökkenjen a függetlenség iránti vágy, és felbukkanjon a közös élet igénye.   Ha esetleg nem tudtad: a Csajok és Pasik társkereső egy igen népszerű ismerkedős…..
Rerum Auctor Az ukrajnai háború 2022.03.06 21:53:34
Egy történelmi témájú blog is foglalkozhat napjaink eseményeivel, főleg akkor, ha ezek a bizonyos események történelmi jelentőségűek és a XX. illetve XXI. század egyik legjelentősebb fegyveres konfliktusát jelentik. Márpedig a február 24-én megkezdődött ukrán - orosz háborúra mindez igaz. Ami ma…..
dekás dezső 2022.03.09 09:35:15
@Frank Leone: Az USA két fronton profitál ebből a háborúból. Az Orosz gazdaság ideiglenesen padlóra kerül és Putyin mint politikai vezető lényegében megsemmisül. Az EU-ban pedig érdemes lesz figyelni az energiaárakat, majd az ebből eredeztethető gazdasági sokkot. Nem elhanyagolható a műtrágyagyártás válsághelyzete miatt bekövetkező élelmiszerár robbanás eEu-s hatása sem.
„Életem egyik legjobb nője volt, és sajnos úgy is viselkedett, mint azok, akik tisztában vannak azzal, hogy jó nők” - Ez a csaj sok pasinál megfordult már, de nem is az a baj, hogy nagyétkű volt, és a fél baráti társaság megkapta, hanem inkább az, hogy utólag is mindent tagadott és félrevezetett…..
Adatok a Kádár-korszak alkoholizmusához   Az alábbi írás diákjaim kérésére született. Nem teljes, mindenre kiterjedő elemzés, hanem néhány tény és összefüggés rövid felvillantása. 1950-ben a magyar lakosság (különösen a vidéken élő agrárnépesség) elsősorban bort fogyasztott. A bort sokan maguk…..