Regisztráció Blogot indítok
Adatok
Petykabá

0 bejegyzést írt és 409 hozzászólása volt az általa látogatott blogokban.

Admin Szerkesztő Tag Vendég
Úgy tűnik, az MSZP az internacionalizmus jegyében kész megbocsátani baráti országok szocialistáinak ugyanazt a bűnt, amit itthon elítél. Az MSZP gratulál Victor Ponta miniszterelnöknek és az általa vezetett választási koalíciónak választási győzelméhez. A…..
Petykabá 2013.08.12 16:32:37
@s.g.l.: mondjuk olyan, hogy a Nature is írt róla
Zsírfejű oligarchák, ingyenélő hivatalnokok, lakájújságírók, lézengő ritterek és yuppie-képű áfacsalók, avagy mire számíthat a miniszterelnök lánya a mennyasszonytánc alatt? Mong Attila lapszemléje. Brékó, brékó, apa végre kimondta: Közgép! Lehet házasodni! Egy…..
A Heti Válasz mai számát ezzel a borítóval sikerült megjelentetni. A vonatkozó cikk a neten csak kivonatolva olvasható. Az európai értelemben vett polgári liberális lap szerint azzal veszélyeztetik a melegjogok a heterók mindennapi boldogságát, hogy néhány országban már tilos…..
Petykabá 2013.07.18 16:25:59
@deruyter: Sajnos nem jól tudod. Az ember szexualitását a tudata nagy mértékben befolyásolja, pláne egy kamaszét. Kb. az emberek 15-20%-a képlékeny szexualitású, arról nem beszélnék, hogy kamaszkorban ez az arány nagyobb. Ráadásul az érzelmi dolgok is befolyásolják erősen olyan személyeknél, akiknek nagyon rossz volt az elfogadás a családjában.

Több ilyen esettel találkoztam, ahol a biszex személy nem tudta elfogadni, hogy valójában mindkettő nemmel örömmel teremt kapcsolatot. Szerintem az ő életminőségének jobbat fog tenni, ha hetero kapcsolatok felé megy el. Na most érthető, ha egy meleg meg akarja őt téríteni nem? És az is érthető, ha én azt mondom, hogy inkább ne.
Petykabá 2013.07.18 17:21:09
@Hátrányos helyzetű kaviár: "Hány olyan érzelmileg zavarodott, esetleg fizikailag is bántalmazott gyerekről tudsz, akik egyneműek házasságából vagy együttéléséből (és most mindegy, hogy férfi-férfi, vagy nő-nő) kerültek az állami gépezetbe? És hányról, akik az ún "normális" családból?"

Na pont itt lóg ki a lóláb, hogy mennyire mocskos ez a része a melegmozgalomnak. Fordítva kellene bizonyítani a dolgokat, ha tényleg érdekelnének a gyerekek. Biztos-e, hogy a meleg párok gyerekei nem sérülnek nemi identitásukban/nem befolyásolja őket?

Mert ugye a fontossági sorrend: gyerek élete, homo pár "teljes" párkapcsolata. De ha a másik oldalnak kell bizonyítani, az azt jelenti, hogy te alapnak veszed, hogy semmi rossz nem történik, persze, mert azt szeretnéd hallani, nem is merült fel benned kétely, aggodalom. Na én nem szeretnék ilyen pár gyereke lenni, akik kockára teszik az én egészségem a saját boldogságukért...
Petykabá 2013.07.18 17:35:26
@Hátrányos helyzetű kaviár: Attól, hogy sok ember, mondja, hogy valami rossz, még nem lesz jó:)

Egyébként nem az egyneműek házasságáról van szó, hanem a gyerekvállalásról ne keverd már a kettőt folyton. Te érted azt a koncepciót, hogy a gyerekvállalásnál a gyerek a fontos, és nem a szülő öröme?

Nem a magyarországi statisztikákat kell nézni, hanem a statisztikákat, és éppen a legújabb hír az volt, hogy néhány svéd rámutatott, hogy talán nem is olyan jó ez a gyerekeknek.

Hány gyerek életének kockáztatása éri meg neked, hogy a melegek mindenben egyenlőek legyenek?
Azon kevesek egyike vagyok aki titánból is készít ékszert. Készítek egy összeállítást az utóbbi időben készült titán gyűrűkről, hogy egy bejegyzésben szerepeljen néhány kedvencem.Ez a legfrissebb . 6mm széles titán karikagyűrűk. A férfi gyűrű szálcsiszolt, benne egy…..
Elkészült ByeAlex új videoklipje a korábban megjelent Nekemte című dalhoz. A rengeteg szuggesztív elemet tartalmazó kisfilmben az előadó mellett állandó gitárosa is feltűnik, aki eleinte látszólag nagy gondban van, amiért nem tudja hogyan kell befűzni a filmet az analóg…..
A New York-i Christie's árverésén 2011. november 8-án a világ eddigi legtöbbet érő fényképét ütötték le. Az 1955-ben Lipcsében született, Németországban élő és alkotó, a világhírű Düsseldorfi Iskola egyik fontos képviselője Andreas Gursky Rhein II (Rajna II.) című fotójáért egészen pontosan…..
Nemcsak a brit közvéleményt, de a magyarokat is megosztja az Attraction árnyszínház Britain's Got Talent-győzelme. Egyesek imádják minden mozdulatukat, mások szerint viszont a brit zászlós-Erzsébet királynős előadásukkal "csontig benyaltak a brit tehetségkutató tanulatlan,…..
Petykabá 2013.06.17 14:37:44
Kézikönyv Magyarországra érkező antropológusok számára:

XXIII. fejezet

A haladó gondolkodású magyar ember igen büszke arra, hogy milyen mértékben undorítónak tartja saját fajtáját. Míg külföldiekkel beszélgetésbe keveredve kedvenc alaptémái: Budapest mindennél szebb, a magyar nők a legszebbek és hogy a rubikkocka magyar találmány, amelyek jól jelzik nemzeti identitástudatukban mutatkozó kisebbrendűségi érzéseiket, otthon úgy próbálnak kisebbrendűségű érzésüktől szabadulni, hogy egy nem létező magyar elithez tartozóként kívánnak feltűnni, akik azon versengenek ki mennyire tudja saját nemzetét minél több ember előtt minél szánalomra méltóbbnak beállítani, minél jobban megalázni. Így látszólag kiemelkednek a negatívnak tekintett identitástudatukból, anélkül, hogy annak árnyoldalaival megküzdenének és pozitív oldalaival azonosulni tudnának.

Bármennyire is sajnálatos, amikor egy ilyen csoportba próbálunk beilleszkedni, ne engedjünk a kísértésnek, hogy antropológusként segíteni próbáljunk a pozitív magyar identitásérzet kialakulásában ezzel ugyanis az önmagukat "liberálisnak" érző személyekből az "antiszemita vagy", "rasszista vagy", esetleg az enyhébb "ostoba nacionalista vagy" bánásmódot váltjuk ki, amelynek során az identitástudatuk negatív oldalától való félrecsúszott megküzdés során kialakult projekciót alkalmazzák.

Olyan más nyelveken analóg-ismeretlen fogalmakkal ismerkedhetünk meg mint a "magyarkodó" (akinek központi vezér identitástudata a magyar és nem valami "magasabb" eszme), illetve "turbómagyar", (aki túlzó mértékben és témakörökben igyekszik pozitív identitástöredékeket megosztani, illetve ennek befogadására agitálni).

Mindeközben ezen csoportból egyesek, akik esetlegesen rendelkeznek más identitás vezértudattal, a magyar identitásukat megvetik, olykor publikusan megalázzák, azzal szemben rasszista kijelentésekre ragadtatják magukat, miközben önmagukat liberálisnak tekintik. Megint mások, akiknek nem áll rendelkezésükre más identitástudat, objektív tényeket keresnek, hogy igazolják a negatív identitástudatot, miközben az identitástudathoz pozitívabban kapcsolódó eseményeket is vagy negatív valenciájúvá, vagy jelentéktelenné degradálják. Mindeközben önmagukról továbbra is úgy nyilatkoznak, hogy "ők magyar identitásúak", amelyet paradox módon igaznak kell tekintenünk, tekintettel a negatív azonosulásra.

Ez az agitációs kényszerénél fogva nagyon meghatározó, de viszonylag kisszámú személyekből álló "elit", a Magyarország területén élő kiegyensúlyozottan gondolkodók körében úgy befolyásolja a véleményalkotást, hogy számukra kockázatossá teszi a pozitív azonosulást, így azokat, csak nagyon határozott körülmények között nagyon visszafogottan kinyilvánítani minősül "kultúráltnak". Magyarországon "ciki" nemzeti ünnepen magyar zászlót, kokárdát, vagy a magyarságtudatra utaló jelet viselni, mivel az ilyen személyt azonnal a "turbómagyar" kategóriába sorolják és kiközösítik a "haladó" gondolkozásmódúak.

Amennyiben egy ilyen csoportba kívánunk beilleszkedni tudományos tanulmányozás céljából, kerüljük a helyi kultúra méltatását, és koncentráljunk a számukra pozitív nyugat-európai (különösen angol, német és francia), transzatlanti (különösen USA) illetve zsidó (tehát elsősorban izraeli) értékrendszerek hangsúlyozására, illetve, ha onnan származunk származásunkat, mint státusszimbólumot is felhasználhatjuk, mivel ezek az ilyen személyek szemében azonnali feltétel nélküli pozitív odafordulást eredményeznek.

Amennyiben az átlagos pozitív, de zavart identitástudattal rendelkező átlagembert próbáljuk megismerni, sok időt kell töltenünk annak előzetes biztosításával, hogy pozitív identitástudatuk megélése miatt nem lesz részük megaláztatásban részünkről, ez ugyanis számukra nem magától értetődő.

Általános negatív attitűdjük nem csak az identitástudatukat, hanem az őket körülvevő világ "jóságára" is kivetül, minden eseményt hajlamosak egyesek az "elit"-ből negatívan értelmezni.

Amennyiben ideológiai fenyegetést, vagy politikai térvesztést éreznek (pl. rávilágítanak negatív identitástudatuk visszásságaira) heves védekezésbe kezdenek, melynek vezérfogalmai: jön a fasizmus, megszűnik a demokrácia, nincs szólásszabadság.

Paradox módon ez az elit is nagyra tartja az olyan írókat, költőket, akik maguk nagyrészt pozitív identitástudattal (is) rendelkeztek.
Amennyire biztos lehet ebben az ember, én fehér, heteroszexuális, adófizető férfi vagyok, tehát vagy a világ ura, vagy annak a kisebbségnek a szerencsétlen tagja, amelyet a társadalom marginális kisebbségeiből alakult hadikoalíció kinevezett többségnek. Erre bizonyára nyomós okuk…..
Petykabá 2013.06.10 10:03:55
@kovi1970: "Mindenkinek egyforma és pont ugyanannyi jogokkal és kötelességekkel kellene rendelkeznie"

Hát pont erről beszél itt mindenki, hogy ez már nincs így. Van ennek egy jogi szintje: pozitív diszkriminációnak hívják. Van egy társadalmi szintje, hogy divatos a "más", és a "másképp" gondolkodás. Van ennek egy média szintje: Folyamatos harc az "elnyomottakért", miközben az elnyomottak felszabadítása közbeni collateral damage mindig a "semmilyenek" oldalán keletkezik.

Arról nem is beszélve, hogy a "semmilyenek", vagy a semmilyen-ek értékeit képviselik, főleg, ha nyíltan azonosulnak vele gyanúsak, hogy esetleg homofóbok, rejtett lelki problémáik vannak, fasiszták, nácik, egyéb világuralmi törekvésekkel rendelkeznek. Persze kivételt képeznek azok, akik a hype mellé állnak, mert ők a normális semmilyenek.
Petykabá 2013.06.10 10:17:58
@maxval, a gondolkodni próbáló birca: Igen a kovi féle egyenlőség kérdésköre miatt is fontos az a kérdés, hogy a fehér heteroszexuálisok, hogyan vannak ábrázolna a filmekben.

Fekete homofóbok is vannak, akik kiakadnak fehér hetero szomszédaikon?

Esetleg felvetődik a kérdés, hogy fekete homoszexuálisok pl. képesek-e bűncselekmények elkövetésére? De már ennek a felvetése is vérlázító ugye?

Arról van szó, hogy az arctalan tömeggel azonosulnak azok, akik semmilyen különös tulajdonságuk nincsen, és a gonoszak mindig az arctalan tömegből kerülnek ki. A "hősök" meg a kisebbségekből. Erről szól kb. minden második társadalmat érintő film.
Petykabá 2013.06.10 10:19:19
@Józsi bá': nem nagyon érted mi?
Érdekes időpontban érkezett be egy Huffington Post cikk a Facebook oldalunkra egy like-olótól, amely egy neurobiológiai előadásról szól, és arról, hogy felvetették, a radikális, fundamentalista hitet betegségnek lehetne nyilvánítani, és lehetne gyógyítani. Érdekes, mert épp az…..
Petykabá 2013.06.07 13:02:22
@Koós István: István mi van azokkal a matematikai sejtésekkel, amiket 200 éve nem tudtak igazolni? azok a matematikusok mind hülyék, akik életük nagy részében a sejtés igazolásával foglalkoztak és nem jött be nekik? Mennyi ideig szabad intuitíven hinni valamiben?

És nem az intuíció nem csak erre való, sőt elsősorban nem erre, hanem egy heurisztika, ami szegényes információtérben egy evolúciós tapasztalatbázison választ ad neked egy olyan problémára, amivel eddig nem találkoztál. És pl. párválasztás is ilyen, és a párválasztás mennyiben különbözik mondjuk a világnézet választástól? Sokban, de a lényegi közös elem az hogy mindkettő látszólag irracionális döntésen alapul.
Petykabá 2013.06.07 13:30:15
@Koós István: A párválasztásban is döntést hozol, remélhetően egy jó döntést, a világnézet választásban is döntést hozol, olyant, amilyet intuíciód legjobbnak sugall. Egyiket sem tudod előre, hogy jó volt-e a választás, csak reméled. Nincs bizonyíték előre. Max a égén mondhatod, hogy jól döntöttél.

Állandóan ezen az igazolatlan létezőben hinni. Ha a belső rendszerem azt sugallja, hogy mindent összevetve sok jel mutat arra, hogy nincs Isten, de valami mégis azt súgja hogy van, és ellene sincs bizonyíték, az mennyiben különbözik attól, hogy jó ez a csaj, de valami azt súgj, hogy nem lesz ez így jó, és ott egy másik, akiről meg nem sokat tudok, de valami azt súgja, hogy vele boldog leszek. Mivel se pro se kontra nincs bizonyíték nincs értelme bizonyítékok hiányára hivatkozni, ha döntskényszerben érzed magad.
Petykabá 2013.06.07 23:32:56
@Brendel Mátyás: "az, hogy egy csaj jó-e az szubjektív. Olyan is van, és ez a leggyakoribb, hogy nekem jó, neked meg nem tetszik"

az, hogy valami szubjektív onnan szubjektív, hogy túl bonyolult lenne modellezni, mert mi az, hogy szubjektív, az idegrendszer számára pozitív a jó nő, a fizika szintjén ez nagyon is objektív folyamatokról szól. Pont ez a mondandóm lényege, hogy amit nem tudsz megmagyarázni, vagy kizárni, ott intuitív és nem álobjektív döntést kell hozni, és a vallásosság is ilyen intuitív döntés. Tehát, mivel nem tudod megcáfolni sem bizonyítani Isten létét ezért nem hozhatsz objektív döntést azt választod, ami a szívedhez közelebb áll.
Tényleg senkinek nem tűnt fel Szájer József orbitális bakija?A Fidesz EP-képviselője, Handó Tünde független legfőbb bíró férje az Európai Parlament szerdai vitanapján megvédte a magyar kormányt. Az eredetileg elfogadott menetrendtől eltérően kért kérdezési lehetőséget, amit…..
Petykabá 2013.04.19 12:42:59
@Farkantoán Chatpartner: baszki az enyémen sincs "ly" betű:)
Petykabá 2013.04.19 13:00:03
@Puskát kellett volna hozni:

"Hagyjuk az integrálódást. 2000 év diaszpóra után is zsidók a zsidók, látszik is és mentalitásban is mások."

Egyrészről nem látszik jobban, mint pl., hogy egy magyar magyar-e, másrészről, te azt gondolod, hogy akiket te zsidóként ismersz megnyilvánulni azok a zsidók, és ezt a képed kivetíted a többi számodra ismeretlen zsidóra.

Egyébként nem vagy rosszabb, mint az átlag ember emiatt, csak egy intelligens ember ezt nem engedi meg magának egy idő után. Most képzeld el, hogy egy csomó jófej magyart egy rakat hülye gorenyjés opportunista (bocs a jófej goenyjésektől) miatt bélyegeznek meg az osztrákok még ma is. Ez ugyan az a mechanizmus, csak belőlünk (hálistennek) nem készítettek politikai lézerágyút. Ne hidd, hogy olyan jó töltetnek lenni.

"A zsidók ezt nem teszik, ergo ez nem fontos nekik."

Óriási tévedésben élsz, óriásiban. Nézz körül a Youtube-on. A legtöbb és legélesebb (mondjuk legreálisabbakat is) kritikákat Izraellel szemben zsidók képviselik. Természetesen anélkül, hogy utálkoznának magukkal szemben, de mondjuk talán ez érthető, nem?

Ne hagyd magad izolálódni ideológiailag!
Petykabá 2013.04.19 13:09:41
@reszeg tengeresz: a lényeg, amit sztem meg kell érteni, hogy nem a zsidók akarnak ezzel foglalkozni, hanem egy bizonyos ideológia képviselői, illetve, akiknek ez jól jön politikailag. A lényeg, hogy ne hagyjátok ezeket a visszásságokat a zsidó emberekre projektálni. Ennyi. És akkor mindjárt nem zsidók vs. magyarok a kép, hanem nem hülyék (aki magyarok és zsidók is) vs. hülyék (szintén mindkét rassz képviselői, ha egyáltalán van ilyen)

Ez az egész helyzet hasonlít a párkapcsolati konfliktusokban megfigyelhető ún. deadlock helyzetekhez. Nem is tudom mi a magyar megfelelője ennek, a lényeg, hogy olyan játékelméleti helyzet lép fel, amiből nagyon nehéz kimászni. Az első lépés, hogy felfogom, hogy a másik nem utál engem, csak nem szereti, ha basztatják, ezért mindig durván reagál. És vica versa.
A napokban olvashattunk arról, hogy az ELTE Művészetelméleti és Médiakutatási Intézetének oktatóinak névtábláit felmatricázták nem túl barátságos és antiszemita tartalmú cimkékkel. Nyilván nem szép dolog, mondhatnánk felháborító, bár egy ilyenfajta antiszemita…..
Petykabá 2013.03.18 17:06:29
@sárkányfő: a kérdés továbbra is égető: miért nem mondta Heller, hogy de csak gumilövedék volt ne sírjál már Krisztikém. Efelett nagyon elsiklasz, egyébként meg hol is használnak gumilövedéket? Ja és nézz már utána, hogy Európában hány szemet lőttek ki az utóbbi 10 évben gumilövedékkel, és abból hány nem okt 23-i tüntető volt. Nem kell válaszolni felesleges. hidd azt hogy úgy van ahogyan gondolod az a biztos. neked van igazad.
Petykabá 2013.03.18 17:13:12
@fidesz = népirtó csőcselék: nyuszika te szopni jársz ide?

1: milyen bocsánatkérést vonsz vissza? amit gerinctelenségedben elfelejtettél kimondani?

2: milyen ember az, aki alaptalanul megsért valakit, majd utólag visszavonja a bocsánatkérést, mert a másik az első sértésre keményen reagált? elmondom: gerinctelen.

Az a szép, hogy a te hajlékony gerinced itt van dokumentálva ezen a blogon.
Petykabá 2013.03.18 17:24:38
@fidesz = népirtó csőcselék:

Megint bebizonyosodott, hogy szar ez a kommentelős válaszolgatás, mert csak az indulatokat generálja.

Nekem nem volt célom megbántani téged, de a gerinctelenezés a gyengém úgy látszik.

És nem tudom hol kapok privát üzenetet, ahol nyilván bocsánatot kértél ezek szerint konkrétan is. (Most már látom is: valóban)

Ezek szerint rajtam a sor, hogy bocsánatot kérjek és meg is teszem: bocsánat, hogy gerinctelennek tituláltalak, mert nem kértél bocsánatot mert gerinctelennek tituláltál, miközben meg dehogynem.

Nyilván miközben ezt írom te már nagyon dühös vagy stb. az előző kommentek miatt. úgyhogy én most döntök úgy, hogy ezt az egész kommentelős műfajt egy jó nagy határozatlan időre berekesztem, mert erre kurvára senkinek semmi szüksége nincs.

Ebben az egész kommentelgetős agyfelbaszásban az a szomorú, hogy lehet, hogy élőben még jó arcnak is találnák egymást az emberek.
Ami nem sikerült sokáig senkinek, azt a Jobbik és csatolt mindenféle ifjúsági részei megoldották egy nap alatt. A pártkötődésű ELTE BTK HÖK előbb Garbai Ádám vamzerkedésével kínálta föl magát turhatáblának, árulkodását ráadásul Mezey Barna rektor a "súlyának…..
Petykabá 2013.02.21 16:23:44
@mamitirtok sír( k)alaposderék (kommensevik): ez azt jelenti, hogy belátták, hogy nem szabadott volna egy excel fájlban tárolni a telefonszámokat. Fogadok, ha valaki ideadja a laptopját, akkor találok rajta valamit ami törvénysértő a munkahelyével, vagy bármivel kapcsolatban.

A lényeg az, hogy mindenki gyűjt mindenféle adatokat célszerűség kedvéért, mert pl. el akarja érni a diákjait, és nem akarja minden alkalommal a szar oktatói rendszerekre bízni magát stb., hogy ne háromszor annyi munkája legyen. A lényeg az, hogy mindenki ezt úgy csinálja, hogy csak akkor derül ki, amikor valaki hisztit csinál. És akkor jöttök ti álszent okoskodók.

Ilyen alapon arra is kiváncsi lennék, hogy kinek NINCS mondjuk lopott szoftver a gépén? Egy sem? Álszent hipokriták!
Petykabá 2013.02.21 16:29:21
@Fabius: Rühellem az ilyen álszent embereket mint te, akik még távolról sem láttak egyetemet, de mindjárt tisztában vannak vele, hogy mit, hogyan kell csinálni. A levelezőrendszeremen benne van az összes diák levele, és akkor? Mert ők is tudják, hogy van lehetőségük NEPTUNON küldeni, csak nincs kedvük vele vesződni, inkább csinálnak egy listát MAGUK, hogy könnyen el lehessen érni őket. És mondjuk ott marad a gépemen egy fájl. Akkor menjek böribe? Te nyomorék!
Petykabá 2013.02.21 16:32:18
@Rufus78: A probléma nem az, hogy valakinek van egy listája emberekről telefonszámokkal, mert egy rakat cégnek is van. A baj az, hogy ezt valaki publikálja. Vagy nem?

Persze látom jól ki próbálod forgatni a szavakat. Igazi fasza manipulátorka vagy.
"Adjonisten, Jézusunk, Jézusunk!Három király mi vagyunk.Sajtos lángost mind megettük,Gyalog jöttünk, mert siettünk,Kuminocska mondta - biztosItt lakik a Jézus Krisztus.Csizmadia a nevem.Segíts, édes Istenem! Istenfia, Jónapot, jónapot!Nem vagyunk mi nyuggerok.Úgy hallottuk,…..
Petykabá 2012.12.22 14:03:39
@Ni csak ki beszél most: "nagyon sok embernek az a véleménye, hogy kell tandíj, de ne olyan mértékű amit egész életében nyöghet és kell ösztöndíjrendszer hozzá és természetesen egyeztetés az érintettekkel"

Nekem pl. az a véleményem, hogy lehessen választani: tandíjmentesség röghözkötéssel, vagy valamelyes tandíj röghözkötés nélkül. Na de könyörgöm, melyik kormány egyeztetett eddig az "érintettekkel"? Miért csak most zavar mindenkit ennyire nagyon, hogy nem egyeztetnek az "érintettekkel"? És akkor hol volt ez a sok dühös demokrata, amikor Gyurcsány nem egyeztetett velük?

Valójában a legtöbben a balosok és a jobbosok is, akkor válnak harcos demokratává, amikor ellenzéken vannak. Ha meg kormányoznak, akkor meg a másik oldal: "csőcselék", aki nem tud alkalmazkodni a szükséges változtatásokhoz. És ez részben igaz is az ellenzék sosem akar alkalmazkodni, mert így elveszti az egyetlen fegyverét.

Csak míg egy ország "demokratái" játsszák kisded játékaikat, addig szépen a világgazdaság meg elhúz: süttyyy.

Nem a kormányaink tehetnek a gazdasági fosról elsősorban, hanem az egymás akcióit tövig blokkoló népesség, vagyis mi. Szép dolog a demokrácia, csak mondjuk, ha olyan emberek alkotják, akik inkább meghalnak, csak nehogy kompromisszumot kelljen kötniük, akkor hamar el lehet érni egy Phenjani életszínvonalat.
Petykabá 2012.12.22 15:16:42
@Ni csak ki beszél most: Ha szegény lennék elfogadnám a röghöz kötést, cserébe ingyen tanulok. És ha szegény lennék az USA-ban mit csinálhatnék? Felvenném a hitelt, ennyi. Obama mivel nyugtatgatta az ottani diákokat: Hogy hát bizony nekik is mennyi időbe és küzdelembe telt míg visszafizették a diákhitelt, de büszkék rá, hogy sikerült. Csak itthon kötelező kolbászból lennie a kerítésnek, hogy nyugi legyen.

Én a Fidesz demagóg (mert az volt valóban) népszavazásán: a kórházi és vizitdíjra úgy szavaztam, hogy legyen és a tandíjra úgy hogy ne legyen (miközben én fizettem a második sulimért).

Úgy látszik a nekem küldött válaszokból, hogy valóban a volt kormány többet egyeztetett. Kérdés számomra, hogy a konfliktust valóban az egyeztetés hiánya okozza-e. Az MTI közleményben a HÖOK nagyon békésen konstatálta az akkori nem túl kedvező változtatásokat. De valóban lehet, hogy ha konzultálnának, akkor most is ilyen lenne a reakció. Egyet értek azzal, hogy a Fidesz nagyon szarul csinálja a nem egyeztetéssel.
Szerda este a szervezett megmozdulás lezárultával a tömeg nem oszlott fel, hanem spontán tüntetés jelleggel a Lánchídra ment (1986. március 15, megvan?). Az eddig a tüntetőkkel, még a spontán szakaszban is együttműködő rendőrség innen több fiatalt bekasztlizott, bevitték őket…..
Petykabá 2012.12.20 12:18:08
@MetroGoldwinMayer: lehet... Örülök, hogy nem lesz tandíj, ennyi. Nekem sem volt, csak a második suliban.
Petykabá 2012.12.20 12:19:07
@kovi1970: ne szivasd már magad ennyire. Kovi hány komment után lehet személyeskedni? 1225?
Petykabá 2012.12.20 12:22:32
@Emmert József: Jó étvágyat!
@kovi1970: hagyjuk abba a kölcsönös szívatást, én is megyek ebédelni, meg ugye dolgozni sem ártana, vagy bevásárolni. Mekkora hülyék vagyunk, hogy itt ***** el a drága időt...
Az örömhír: talán még sose volt Viktor ekkora szarban. A brüsszeli sajtótájékoztatóján előadott, kényszeredett hebegés-habogásba csomagolt hazudozás már egyértelműsítette, hogy nagy meglepetésként érte a diákok tökös kiállása. A nemzeti kusslegyen rendszerében…..
Petykabá 2012.12.17 11:06:08
@Sir Galahad: Pszt! Ne mond el nekik. Annyira megnyugtató a hülyeorbánozás, kár lenne kiábrándítani őket egy értelmes gondolattal...
Petykabá 2012.12.17 11:13:34
@Szobadísz: "Ez a kormány csak az erőből ért."

Na látod ez a fejlődés, mert az előző abból sem értett, szétverték a hídfoglaló néniket, meg, aki éppen rossz helyen nézelődött okt 23-án, vagy esetleg nem tetszett neki a rendszer. Ja bocs az csőcselék volt, azok nem is voltak emberek, aha értem. De rossz ez a kormány a erőből ért, akkor ez fejlődés. De az emberek nem fejlődnek, és még csak eszükbe sem jut, hogy a nagy jólétnek talán azért szakadhatott vége, mert nem finanszírozzák hitelből a továbbiakban.

Köcsög Orbán nem tömi á szádat kóbásszal! Ha meg sírni kezdesz és kóbászt ad, akkor ne ilyen kóbászt adjon, hanem gépsonkát bazze. Rohadt diktátor az ilyen: előbb ingyenhitel aztán ingyensuli. Ez valamit akarhat baze. Biztos le akar igázni Téged személyesen. Egész nap csak ez jár Orbán fejében, hogyan tudnám a kisembert megalázni...
Petykabá 2012.12.17 11:20:20
@kelevaleez: Annyira szánalmas ez a meneküljetek duma, abba kellene már hagyni. Hova menjenek Indiába? Vagy Kongóba? Ja Németországba, Svájcba. Olyan szar helyen élünk, hogy kb. 10 ország van a földön, ahová innen érdemes menni, kimondom amit te nem mertél:

Kizárólag ORBÁN tehet arról, hogy nem Magyarország a legnagyobb jóléti állam a Földön.

Egyes összeesküvés elmélet hívők azt gondolják, hogy Magyarország 20 éve nem tud fejlődni, csak eddig folyamatosan hitellel kompenzálták, most meg ez elmarad, mert egy idióta miniszter kitalálta, hogy adósságcsökkent. Micsoda hülyeség, mindenki tudja, hogy 70%-os államadósságnál, még nem kell nekikezdeni a csökkentésnek. Persze ezt nehogy elhidd. Ha más miniszterelnök lenne, mondjuk Bajnai, akkor azonnal aranyat fakasztana a Dunából, és mindenki azonnal kétsvájc életszínvonalon élne.
Miközben Orbán Viktor egy romkocsma mélyén a PR csapat által összeválogatott, 20 diákkal egyeztet a felsőoktatás jövőjét illetően, addig a Fidesz pártlapja, a Magyar Nemzet a legrosszabb bolsevista hagyományokat követve teljesen törvénytelenül, az adatokhoz ki tudja honnan…..
Gasztrobizarr Ne járjatok ide 2012.12.09 09:35:26
Az újlipótvárosi Pozsonyi út ígéretes környékén egyre másra nyitnak az új helyek. Nem is olyan régen: 3-4 éve indult el a magasabb színvonalú gasztronómiai élet errefelé, sokáig csak egy "lámpás" világított a láthatáron. Mostánaban felpezsdült minden. Úgy tűnik azonban,…..
Petykabá 2012.12.09 18:30:43
@gabcigirl: de tökre lehet, meg másnak is, és nekem meg az a véleményem, hogy unszimpatikus. Meg is mondom neki....
Petykabá 2012.12.09 18:42:35
@Boros Regina: "azért tettem ki, mert a véleménynyilvánítás szabadságát mindennél fontosabbnak tartom, és ezzel akartam nyomatékosítani."

EZ KÉPMUTATÁS, a véleménynyilvánítás szabadságát nem próbálta korlátozni senki veled szemben. Sértőnek találta, amit mondtál, és egy magánboltosnak is lehet szabad akarat, hogy kit szolgál ki, kvázi üzleti önbecsülés.

Te ilyen megmondóember vagy, nem baj kell ilyen is, szerintem még lehet, hogy tanult is belőle, de szerintem lehetnél te is elegánsabb. Elegánsan kritikát mondani az is olyan képesség, mint a nőt először kiszolgálni...
Petykabá 2012.12.09 18:49:02
@Behajtó70: Igen. Szerintem az objektív kritikában sosincs összehasonlítás... Tehát nem jobb, meg rosszabb, hanem leírod milyen...

Voltak ebben is ilyen elemek: Nem sült át a valami-közepe. Jó, hogy hozzáteszi azt, hogy ez egy gyakorta előforduló dolog, de az nem, hogy a Sarki fűszeres bezzeg jobban tolja a kávét.

Persze az is igaz, hogy ez az ő blogja, és azt ír ami neki jól esik... Ez egyébként egy érdekes kérdés, hogy az embernek egyáltalán mint kommentelőnek ilyen jellegű blognál egyáltalán illik-e ugyanúgy véleményt nyilvánítania, mint neki az étteremben... Lehet, hogy nem...
Kezdjük ott, amit azért érdemes az elején tisztázni, hogy lassan hatodik éve vagyok az ELTE Társadalomtudományi Karának hallgatója - jelenleg szociológia mesterszakon is - így valamennyire személyesen érintenek a Semjén-Molnár plágiumtengely által felvetett etikai kérdések, a…..
Petykabá 2012.12.09 00:56:08
@hackbard.celine: "Ez után (kb. két hét alatt) született meg az a v2.0 verzió, ami hipp-hopp jelentős szövegegyezést mutató "törzsanyagot" vett át a konzulens később publikált műveiből.
Na most hadd kérdezzem meg: SJ két hét alatt lett ekkora ász vagy mégis hogy?"

OK ebben igazad van, ez valóban gyanús. Nem próbálom védeni, csak úgy érzem, hogy ez a plágiumkereső dolog kicsit elharapódzott, és szerintem, ha a haverodról megtudod, hogy okosba csinálta a doktoriját, akkor nem fogod feljelenteni, itt meg mindenki hőbörög, mintha a plagizálók legalábbis embert öltek volna. Szerintem ez NETTÓ KÉPMUTATÁS, de mindegy...

Még a Gyurcsánynál, meg a nyomi Pontánál is ezt gondoltam, az előbbit csak azért rühelltem ezért külön mert az első sorokból osztotta a Schmidttet, aki az egyetlen volt aki valóban bevállalta, nyökögve legalább, de elvitte a balhét...

Szóval azt nem szeretem, hogy a valóságban látom az ügyeskedő hallgatókat, puskáznak, adathamisításnak miegymás, tisztelet a kivételnek, és valahogy nehezen hiszem el, hogy az itt blogolók meg csupa-csupa szent, akik olyan képtelenségeket javasolnak, hogy jelentsd fel a konzulensed, ha veled csináltat akármit, és aztán az megjelenik a valamijében. Kinél jelented fel? Kiröhögnek, vagy rosszabb esetben az egyik aki ezt csinálja megszerzi a másik helyét aki ezt csinálja, azáltal hogy kirúgatja.
Petykabá 2012.12.09 01:00:10
@Távmunkás: mi a fasz is gerinctelen, te nyomorult gyökér?
Petykabá 2012.12.09 13:36:20
@Távmunkás: Ja elnézést kérek, akkor félreértettelek, elnézést a kirohanásért...
Az ELTE Társadalomtudományi Karának dékánja, Tausz Katalin közölte: súlyos etikai szakmai vétséget követett el Semjén Zsolt, a szakdolgozatával kapcsolatban. Mint ismeretes a HVG.hu előbb arról közölt cikket, Semjén Zsolt a Pázmányon írt szakdolgozata, majd pár nappal később…..
Petykabá 2012.12.08 01:11:24
@Karl Friedrich Drais der Freiherr von Sauerbronn:

"PLagizált? Bizonyított?"

A kvázi egyértelmű kategória volt, ha már volt szerencséd dolgozatokat bírálni akkor tudod, de persze ilyenkor nem olvasod a külföldi visszhangot, akik szintén egyértelműnek látták, na mindegy...

A lényeg, hogy mondatoddal ki is rajzolódott belső etikai rendszered lényege: Aki ügyesen lop, az szerinted nem tolvaj.
Petykabá 2012.12.09 01:05:06
@kúrórudi: annyi a különbség, hogy "kvázi egyértelmű" alapján nem lehet elítélni, de egy épelméjű ember nem ellenkezik tovább a befogadására...

Szerintem, mivel nem jogászok vagyunk ezért a különbség = SEMMI
Petykabá 2012.12.09 01:41:25
@Karl Friedrich Drais der Freiherr von Sauerbronn: Köszi tudom mi a plagizáció, kb. 20 tudományos cikket írtam már.

Azt is látom, hogy a Gyurcsit nagyon véditek, hogy hát nincs bizonyítva, pedig ha az ember nem sík hülye akkor látja hogy mi van. Nem lenne nekem az egésszel semmi gondom, ha nem azt látnám, hogy az egész egy szánalmas politikai játszma, és aki jobbos az ezt relativizálja azt meg erkölcsi piedesztálról szidja, aki balos az meg fordítva.

Illetve akkor is az lenne vele a gondolm, amit a Nature oldalán több kutató kollégával is hangsúlyoztunk, hogy olyan emberek erőltetik a témát, akik azt sem tudják mi fán terem a tudomány. Az egész plagizáció téma az emberek NETTÓ KÉPMUTATÁSA.

Kérdezzek valamit. Hány ember nem puskázott soha életében az egyetemen? Fogadok hogy a hőbőrgők 3/4-e kurva büszke egy-egy nagy puskázós húzására. Na ezt nevezem képmutatásnak. Én 3-ad éves koromban az első egyetememen értettem meg, hogy ez nem OK, és ezzel eléggé egyedül voltam anno, konkrétan egyszer majdnem megvert valaki, mert nem akartam neki segíteni... A hallgatók meg hülyének nézik a tanárt, ha egyből karót kap, mert egy könyvtárat kihúzok a padjából ZH alatt.

Nem találtam meg a cikket, csak a Bloombergtől összefoglalót, vsz amit te is. De te mit mondasz, Gyurcsány ártatlan volt? Az oldalegyezés plusz az azonos cím a rokontól, hát ne haragudj, de a valószínűsége, hogy nem lopott kb. 0. Ha ilyen elém kerülne lehet, hogy nem tudnám megbuktatni, de nem lenne kérdés, hogy mi a szitu. Őszinte leszek leszarom. Minden második politikus HÖK-ösből lesz, és a HÖK-ösök szinte kivétel nélkül bukdácsoló hallgatók, akik csak a szart tudják kavarni.
Onnan már csak egy út volt az Intenzív osztály, hol azonnal gépekre tették. Tisztelt Praxis blog!   Évekkel ezelőtt, egészen pontosan 5. éve, hogy az édesanyám (54 éves volt) váratlanul egy hideg januári napon rosszul lett. Erős szinte elviselhetetlen fejfájás,f olyamatos…..
Csodálatos fotót találtam arról, hogy miként tudunk kihasználni minden rendelkezésre álló helyet. Arra kíváncsi lennék, hogy hányadik centrifugálásra szakad ki a falból a tartókonzol. Mindenesetre csodálatos ötlet, még ha nem is az. Köszönöm neked Internet. ..
Petykabá 2012.12.05 12:14:05
@kergelepke: Jaja, egyetértek, a lényeg nem a tömeg, hanem az, hogy a ruha soha nem egyenletesen oszlik meg. Nem tudok olyan falat és dübelt elképzelni, amit egy szaki belerak a falba, és nem lazul ki egy ilyen jellegű dinamikus terheléssel. Bár a konzol függesztettnek néz ki, ami azt jelenti, hogy csak lóg rajta a tömeg, ideális terhelés egy dübelnek, inkább a falat lazítja ki a rázkódás előbb utóbb. Ami hátránya ennek az elrendezésnek, hogy nem látod, hogy mikor esik ki, és nem kidől, hanem lezuhan...
A héten az ENSZ Közgyűlése „nem tag megfigyelő állam” státuszt (non-member observer state) adott Palesztinának, ami lehetővé teszi számára, hogy megfigyelőként részt vegyen a Közgyűlés munkájában, de nem ad neki szavazati jogot. Sokan féltek ettől a lépéstől és sokan…..
Petykabá 2012.12.04 11:32:54
@fehérfarkas: "képzeld el mi lenne, ha a magyar városokat körbefalaznák a szlovákok, és csak az mehetne be és ki, akiket a szlovák katonák ki vagy beengednek"

Semmi, azt mondanák, hogy védekezni kell a magyar terrorizmus ellen, és csak önvédelemből csinálják. Majd egy két év múlva néhány fiatal tényleg elkezdene rakétákat gyártani kínjában, megkezdődne a nyomor háborúja a falon kívüliekkel, ezért néha lebombáznák Budapestet.

Budapestet körbetelepítenék szlovákokkal, és valahányszor eltalálna egy ilyen rakéta egy szlovákot, vagy megsérülne egy szlovák katona szívbemarkolóan telekürtölnék vele a világot.

A magyarokkal lassan a terrorizmus szó összemosódna. 50 évvel később, már fél Magyarországon szlovák telepek lennének, Budapesten tombolna a nyomor, és már a fél világ azért drukkolna, hogy a szerencsétlen szlovákokat hagyják élni a magyar terroristák. Így menne ez, ha analóg helyzet lenne.

Szerencsére a szlovákok és Szlovákia nem ilyen, vagy legalábbis ezt nem tudná véghezvinni.

Egy idő után megjelennénekl azok a hangok
Petykabá 2012.12.04 16:23:02
@In Soviet Russia car drives you:

Mekkorát csúsztat ez az ember, mekkorát. Óriási. Ügyvéd vagy? Vagy csak szimplán hülyének nézel mindenkit? Kizárólag Izrael arab állampolgáraira igaz, amit írsz. (Le is írtam ezt) JA HOGY VAN EGY PÁR MILLIÓ EMBER AKI OTT ÉL ÉS NEM ÁLLAMPOLGÁR? JAAAA, de ők nem emberek szerinted úgy látszik. Technikailag ez egy apartheid, még ha jogilag te olyan szépen ki is magyarázod, de megnyugtatlak nem vagy egyedül, sokan magyarázzák habzó szájjal. Annál is inkább fura ez, merthogy Izrael kedvére megy be ezekre a területekre (sajátjának tekinti a WB-t) és telepítget, ami mellesleg háborús bűn, amiért szépen az összes vezetőt Hágába kellene citálni.

By the way, úgy látszik nem csak én vagyok teljesen hülye, hanem az ENSZ kivizsgálói is: "The analogy has been used by United Nations investigators" wikip

Ja és az arab állampolgároknak vajon miért nem kell katonának menni? Hogy ne kelljen legyilkolni a saját fajtájukat, meg kitelepíteni őket, meg néha, amikor azt hiszik nem látnak a kamerák kivégezni őket bekötött szemmel. Tényleg szívmelengető engedmény. De tartok tőle, hogy inkább nem bíznak bennük meg a hadseregben, mondjuk ezt meg is értem.

Az ókori Görögország is mekkora demokrácia volt, Ja és ott voltak a rabszolgák 0 joggal. Ez elmegy kétezer évvel ezelőtt, mint demokrácia, de azért ma már súlyos csúsztatás.

TEHÁT, ha mi szépen gettóba zárnánk, és körülfalaznánk mondjuk a pirézeket, akik itt élnek, attól mi még egy vígan funkcionáló liberális demokrácia lennénk? Persze néhány pirézt, akit valahogy befogad a rendszer nem különbözetnénk meg, sőt, még a rokonait sem kell megölnie, VÁÚ mekkora demokrácia ez. Így gondolod?
Petykabá 2012.12.04 16:49:23
@In Soviet Russia car drives you:

"Errol miert Izrael tehet? Ez olyan-persze mas kontextusban-mintha mi az EU-t hibaztatnank azert, hogy Magyarorszagon alacsony az eletszinvonal."

Miért is Izrael tehet róla, miért is, nehéz lesz találni indokokat, nagyon nehéz:

mert össze vissza van szabdalva falakkal, és utakkal, amire nem hajthatnak P-k?
mert visszatartják az adóikat?
mert tele van idegen telepekkel?
mert tele van menekültekkel, akiket Izrael kitelepített az otthonukból, hogy telepeket tegyen rá?
mert Izrael a sajátjának tartja, mivel előtte nem volt ország?
mert Izrael azt akarja, hogy húzzanak át más országokba belőle az arabok, ha lehet?
mert 60%-át ő irányítja, nem a PA?
mert az Izrael hadsereg kénye kedve szerint csinál benne, amit akar?
mert ellopják a vizüket: 10* annyi jut a telepeseknek per fő?
mert bár Izrael saját területeként kezeli, a benne lakókat nem ismeri el állampolgárainak?

Hirtelen ennyi jutott eszembe, hogy miért tehet Ciszjordánia helyzetéről Izrael.

Szóval eléggé gyenge volt az analógiád Magyarországgal és az EU-val.
Már harmadik napja, hogy a Jobbik egy elbaszott kommunikációs aktus után magának pofonokat adogatva probálja bizonyítani, országunkat a zsidók uralják. Míg hétfőn Gyöngyösi csak a Hamasz és az Izrael állam konfliktusa miatt listázta volna a zsidókat, Novák Előd ma már…..
Petykabá 2012.12.01 12:07:39
@r222: már ne haragudj, de téged elvakít a gyűlölet. Azontúl, hogy irtózom a háború gondolatától is zsidókkal, palesztinokkal, pirézekkel vagy marslakókkal szemben egyszerűen a természetemnél fogva, nem szeretnék egy nukleáris temetőn élni...

Megrémítesz, és felsejlik előttem, hogy mitől félnek azok a magyar zsidók is, akiknek nem kellene félniük egyébként semmitől.

azok akik meg nyomják a cionista ideológiát azoknak meg táptalajt nyújtasz az érvelésre, olyan vagy mint a szerencsétlenül elvakult palesztin terroristák, akik végül az izraeli fasiszta rezsim promóvideóinak hullazsákban végző "kaszkadőrjei". VEDD MÁR ÉSZRE, HOGY A SAJÁT ÉRDEKEID ELLEN CSELEKEDSZ AMIKOR AGRESSZÍV VAGY.
Petykabá 2012.12.01 12:12:10
@r222: kezdem azt gondolni, hogy képzett provokátorral állunk szemben szerény személyedben... Hát nálam ez nem fog bejönni...
Petykabá 2012.12.01 12:50:25
@Karl Friedrich Drais der Freiherr von Sauerbronn: Minek, hogy én is olyan torz világot lássak, mint te, aki egyik oldalon liberális, a másikon meg fasiszta?