Regisztráció Blogot indítok
Adatok
peti papagáj

0 bejegyzést írt és 347 hozzászólása volt az általa látogatott blogokban.

Admin Szerkesztő Tag Vendég
Ez a nézet terjed egyre szélesebb körben a román társadalomban, a többségi ortodox egyház papjai pedig támogatják ezt a vélekedést, írja a nol.hu. Szerintük a fiatalok megérdemelték a sorsukat, mivel klubokba jártak és rockzenét hallgattak. Az iskolai hittanórákon is azt…..
Úgy tűnik, a Trónok harcában látott meztelenség eltörpül majd a most forgó Westworld (Feltámad a vadnyugat) című HBO-scifiben hamarosan látható szexjelenetek mellett. A jövőben, egy androidokkal benépesített vidámparkban játszódó sorozat (ahol persze valami gebasz miatt nagy…..
Nemrég jelentették be, hogy az NBC feléleszti a Xéna: A harcos hercegnő című sorozatot, ám most úgy tűnik, hogy csak a karakter tér vissza, de az amazon szerepét 6 évig játszó Lucy Lawless nem kíván részt venni a buliban. A Xéna 1995 és 2001 között futott és hamar a tv…..
1. 1457-ben Hunyadi László fejét három csapással sem sikerült elválasztani törzsétől. A korabeli szokásjog szerint az elítéltnek kegyelem járt volna, ám a bakó negyedszer is lesújtott, és ezúttal már sikerrel járt. 2. III. Richárd unokahúga, a 19. században boldoggá avatott…..
peti papagáj 2015.06.13 16:27:56
@Zerwikaptur - Hármat egy csapásra!: szerintem egyfajta álszentségből, hogy ezek nem járnak vérrel
 Székesfehérvár, 1940 (Fortepan) Vendégszerzőnk, Péntek Orsolya írása. Nagyapám a Kádár-korban osztályidegen volt: polgár. Az osztályidegenséget addigra megszokta, szabadelvűként már a Horthy-rendszerben gyakorolhatta az ideológiai különállást. Csak a családi hagyományt…..
peti papagáj 2015.03.28 22:02:05
Az osztrák tölgy, amint farönkkel a vállán sétál, miközben a kamera premier plánban mutatja a nagyon látványos bicepszét. Arnie cuki filmbéli kislányával aranyos őzikét etet. "Tárgyaljunk! Nem!" Bizony, a 80-as években ez volt a menő, ezért szerettük a Schwarzenegger-filmeket,…..
A szerénynek tűnő, és a villában igazából nem túl sok vizet zavaró srác a fináléban is meglehetősen visszafogottan viselkedett, még saját maga mellett sem tudott rendesen érvelni, de ezek szerint ez kellett a nézőknek. A hármas döntőből először playmate Dóri gigantikus…..
Nem halt még ki a lovagiasság a férfiakból, kérem szépen, tegnap este a Való Világ 7-ben VV Dennis, aki tán még VV Aureliónál is többet mutogatta a farkát, és kis híján eszméletlenre, de legalábbis ostobára dugta VV Fannit, súlyos dilemma előtt állt: két jelet kapott…..
peti papagáj 2015.02.25 18:56:04
@SmittyB: A szexizmus, vagyis itt az, hogy nővel nem hajlandó valaki párbajozni ebben a játékban, éppen az ellentéte a női nem tiszteletének. Dennis szerintem se tiszteli a nőket, inkább az lehet itt szempont, hogy a játékos szerint a nézők mennyire szexisták, azaz büntetnék-e kiszavazással, aki nő ellen párbajozik.
peti papagáj 2015.02.12 20:22:02
@szita szita péntek: Én úgy tudom, szegénység nagyon is létezett, csak tilos volt beszélni róla, és így a sajtóba sem került bele, emiatt alakult ki az az illúzió, hogy nincsenek rászorulók.
Ilyen sem volt még: Edina és Laci, a villa egyik szerelmespárja fog megküzdeni a bennmaradásért hamarosan, hiszen úgy dugtak, ahogy nem szabad (nyugi, semmi extrém perverzió, simán csak elvonultak a kamerák elől), és ezt a szerkesztők azzal büntették, hogy egyikükre a kihívást…..
57-43 volt tán a százalékos arány, a szavazók ezek szerint csak kíváncsibbak arra, hogyan dugja rommá a villa hisztérikáját egy rossz Aurelio-klón, mint arra, milyen hülye kacsatáncot tud lejteni a joghallgatónak mondott budai úrifiú.  ..
Azt hittem, hogy egy keddi adás nem lehet izgalmas, mert ugye mi a tököm történhetne kedden. A kiválasztás lecsengett, egyre kevesebben vannak, azok is csak zabálnak, meg alszanak, mint az a bizonyos proverbális bunda. Már amennyiben a bunda alszik, de ebbe most ne menjünk bele. Szóval…..
A Szuperkontentet termelő iskolahét véget ért, Dennis lett a kiválasztott, viszont az paréj lerészegedésbe és a tanárok vegzálásába torkolló bankettről eddig egy szó nem esett, de még Dennis kiskorúvá degradálása sem kapott egy ötperces bejátszót, így most jó szerivel ezek…..
"Boldog Karácsonyt a Kedves Olvasóknak! Ahogyan legújabb társszerző hölgyünk Yks ígérte a 70-es évekbéli divatposztja végén, ma - másik kedvenc évtizedébe - a nyolcvanas évekbe látogatunk vele." - JTom Hogy kizökkentsünk a karácsonyi hangulatból...  a 80-as évek ZS-filmjei. Az a csodás VHS…..
Hú. Párbaj van, Röné vs 12ker, aminek elég megjósolható a végeredménye, de mit kellett végignéznünk, mire eljutottunk odáig….ezért álljon most itt az epizódból az a screencap, ami tökéletesen kifejezi az egészet. Ez volt az az összefoglaló, amibe a párbaja napján…..
peti papagáj 2014.12.23 13:36:36
@VV Erőlegény: Impulzív konfliktusgóc + közösen utálható személyiség, szerintem volt értelme ezek miatt szerepeltetni.
Olyan kivételes helyzet áll most fenn, hogy nem egy mozifilmet, hanem egy tévéfilmet szeretnék bemutatni, ami szerintem túl jó volt ahhoz, hogy tévéfilm legyen belőle. Az X polgártárs megtörtént eseményeken alapul, és a híres/hírhedt szovjet (ma ukrán) sorozatgyilkos Andrei Chikatilo utáni hajsza…..
Jessie Nizewitz tízmillió dollárra pereli a Viacomot, a VH-1 anyacégét, mert a Dating Naked című műsorban a szerkesztők óvatlanok voltak, és kilátszott a pinája. Ami persze azért vicces valahol, mert a Dating Naked arról szól, hogy tökpucér faszik és nők randiznak, aztán meg…..
Robotzsaru: egy hős, egy fogalom. 27 éve már, hogy sokunk tisztában van vele: ki is Ő, illetve mi is Ő valójában. Aki nincsen, az most kezdjen el idefigyelni! A Robotzsaru (1987) egy szatirikus, dramaturgiailag mesteri, az akciók színvonalát tekintve pedig első osztályú sci-fi…..
peti papagáj 2014.08.03 11:10:58
Egy kedves olvasónk hívta fel a figyelmünket arra, hogy a Salem tizenkettedik részében a pokolbéli boszorkányok magyar szavakat használnak a pokol nyelvén. És valóban, az öreg boszorkányok magyar szavakat mondanak, de mintha csak valaki lefordította volna Google Translate-tel a…..
Burdzs Kalifa, a jelenlegi csúcstartó (fotó: David Jones - Flickr) A verseny mindig is éles volt. A XX. század első felében, két éven belül háromszor is New York Cityben épült fel (az akkori) világ legmagasabb épülete. 1930-ban a Bank Of Manhattan 282,5 méter magas székháza,…..
Iza: Nagyobb cicit akarok! - harsogja a Blikk. A köpködős valóságshow-díva a bulvárlap szerint nem elégedett a testével, "kacérkodik a gondolattal, hogy kés alá fekszik és nagyobb cicit csináltat magának." Most ugye ekkora van neki: Még mindig Blikk és még mindig Való…..
Az előítélet az egyik legérdekesebb társadalomtudományi fogalom. A közvélekedéssel szemben alapvetően a racionális viselkedést támogatja -- régen az embercsoportok és kulturális közösségek túlélését szolgálta, ma jobbára eligazít az emberektől érkező lehetséges…..
Ott áll előttem egy méterre VV Aurelio, és hosszasan méreget. A tekintete elég fura, mintha keresne valamit, összeráncolt szemöldökkel, láthatóan nagyon koncentrálva matat egyik kezével a nadrágjában. Édes istenem, gondolom magamban, és önkéntelenül jobban a homlokomba húzom…..
peti papagáj 2014.04.15 14:19:29
@sixx: Az ember azt a csoportot gyűlöli a legjobban, amelyik éppen csak alatta helyezkedik el, a lesüllyedés félelme miatt. Megfigyeltem fb kommenteknél, hogy általában nem a diplomások fröcsögnek a VV ellen és kérkednek azzal, hogy nem is tudják, mi ez.
Ahogy ezt Lilu is mondja a mai adás a kortes beszéd írás körüli hisztiről, ajándékozásról és a párbajnyertes Krisztián néma fogadtatásáról fog szólni. Kezdjük is az elején. Zsoltiék csapatában Pinki kapja a nemes feladatot, hogy papírra vetheti Debil magvas gondolatait, de…..