Regisztráció Blogot indítok
Adatok
Byk001

0 bejegyzést írt és 173 hozzászólása volt az általa látogatott blogokban.

Admin Szerkesztő Tag Vendég
Erwin Rommel a második világháború egyik legtehetségesebb katonai vezetője volt és a német hadsereg talán legkiválóbb tábornoka. A legfiatalabban kapta meg a legmagasabb német katonai rendfokozatot és lett tábornagy (generalfeldmarschall) Hírnevét az Afrika Korps élén szerezte (mint a hírhedt…..
Volt nekem egy sajnálatos módon elfeledett posztom Budapest építészetéről. Kb. tíz éve írtam, ezért arra gondoltam, megint írok a témáról. Mivel a véleményem általánosságban nem változott és Budapest is nagyjából ugyanúgy néz ki, mint tíz éve, ezért ebben a posztban megpróbáltam olyan épületekről…..
Byk001 2020.04.03 12:57:56
@promontor: Ezt a galéria dolgot (még úgy, hogy belülről nem ismerjük a helyet) továbbra sem mondanám túl jó ötletnek. Ha az ablakok akkorák, vagy közel akkorák lennének, mint a szomszédos házakon, nem feltétlenül jönne be rajtuk elég fény, ráadásul a felső szinten az iránya is rossz lenne, ha túl közel hozod a galéria szélét a falhoz. Ha viszont nem hozod közel, akkor már játszik az alapterület veszteség, ami így ránézésre méterenként 15 négyzetméter: másfél ember munkahelye. És akkor arról nem beszéltünk, hogy ha nyitott a tér, akkor a fent dolgozókat zavarhatja a lenti zaj, ha viszont lezárod, akkor elveszítesz egy csomó fényt még üvegfal esetében is.
Byk001 2020.04.03 13:48:22
@promontor: így, legalább képeken látva a belső teret, azt mondom, elfogadható a javaslatod. A kérdés, hogy kell-e. Nekem bőven elég lenne a vízszintes tagolásnak a finomítása, eltüntetése.
Franciaország fővárosa számos látványosságot tartogat az odalátogatóknak. Még felsorolni is nehéz lenne, nem hogy végigjárni a műemlékeket, múzeumokat, parkokat, templomokat, bevásárlóutcákat és még ki tudja mi mindent, amit Párizs nyújt az idelátogatóknak. Ám nem csak a felszín tartogat…..
Volt egy időszak, hogy Bayer Zsolt jókat írt. Értett a szakmájához, és ennek megfelelő színvonalú produktumokat tett le az asztalra.  Sajnos azonban minden véget ér egyszer - mondják.  Előre tisztázni szeretném, hogy magamat a középtől kissé jobbra álló embernek tartom, ilyen közegben nőttem fel,…..
Félreértés ne essék, a 42-es villamos most is üzemel Kispesten, de "ezer" éves terv a meghosszabbítása Pestszentlőrincre, a Gloriett telepre.És ez vélhetően annyira elsüllyed a homályba, hogy nem lesz belőle semmi. Miről is van szó? Adott egy villamosvonal, amely Kispest egyik főútvonalán, az Ady…..
Foglalkoztunk már vele itt a Karakteren nagy általánosságban, hogy mit jelent helyes és helytelen; hogyan ítéljük meg a téves (vagy annak vélt) alakokat. Ideje azonban a konkrétumok vizeire evezni, és kiemelni néhány példát. Mi az, ami engem a legjobban fölbosszant, ha szövegeket hallok és olvasok?…..
Byk001 2019.03.09 22:47:32
@ételizésítő: "Az új szabályzatot magyarul nem tud ostoba faszok alkották.
Kiváló példa erre az észszerű ezen formában való írása, holott olyan önálló szó nincs, hogy szerű, az csak egy képző, akkor meg ésszerű lenne a helyes változat, ahogy addig is volt. De a többi "újításuk" (pl. e-mail-cím stb. - milyen alapon?) is agyatlan, átgondolatlan baromság."
Szerintem meg ésszerű lenne. ha a szabályzat megalkotói rendelkeznének valami észszerű képességgel, hogy meg tudjanak különböztetni dolgokat.

És ha már idegesítő dolgok: A falat kaparom, amikor egyesek nekikezdenek valamihez (vagy hozzáfognak valaminek).
Byk001 2019.03.09 22:57:01
@DocBulywood: Akkor mit kezdesz azzal a parasztbácsival, aki csak annyit fog visszaköszönni, hogy "Napot"? És ha már a "kívánok" hiányzik, akkor az "önnek" miért nem?
Bármennyire is hihetetlen, az idei a hetvenedik szezonja a száguldó cirkusznak, és ugyan az új éra kezdete még odébb van, de azért a 2019-es év is tartogat néhány változást a sportág szerelmeseinek, amiket a RaceFans.net össze is gyűjtött...
Ahogy a kocsik esetében is, az első telefonunkra mindig emlékezni fogunk. Sokszor egy alapvetően fapados vagy leharcolt darab volt: sokan egy rokon levetett készülékével indították el a mobilozós pályafutásukat, mások hónapokig gyűjtöttek egy akciós darabra. Régebben meggyűlt a bajunk az antennával,…..
Őrületesen látványos képeken mutatta meg a mindennapi élet nehézségeit a mínusz 70 fokban egy kutató. Cyprien Verseux asztrobiológusként és gleccserkutatóként dolgozik az Antarktiszon, a Föld legelszigeteltebb kontinensén...
Byk001 2018.10.18 10:09:24
@ételizésítő: Az megvan, hogy Indonézia Ázsia része, Pápua Új-Guinea meg már Óceániáé, és szárazföldi határuk van egymással Új-Guinea szigetén?
Byk001 2018.10.20 21:10:30
@ételizésítő: A cikkben viszont kontinensről volt szó. Ausztrália nem kontinens. Új-Guineát meg nem kellene le "lófasz kis szigetezni", lévén Grönland után a második legnagyobb sziget a Földön, kétlem, hogy hasonló méretűek lennének Dél-Amerika és az Antarktisz között. Még "lófasz kis" szigetek is a partokhoz közel vannak, jelentősen nem befolyásolják a két kontinens távolságát, míg Ausztrália és Ázsia kontinentális része között azért van néhány ezer elszórva maximum 1-200 km-enként.
És ha már a kiinduló állapot is szóba került: elszigeteltségről volt benne szó. Az elszigeteltség nem azonos a távolsággal. Elvileg emberek vagyunk, emberi szemszögből nézzük a dolgot. Ausztráliába viszonylag könnyen el tudunk jutni a világ bármelyik kontinenséről, míg az Antarktiszról ez annyira azért nem mondható el.
Határátkelő Magyar vagy? 2018.10.06 06:30:00
Őszintén szólva a magam részéről én soha nem firtatnám senkinek a magyarságát, mert szerintem magánügy, ki minek vallja magát. A posztot indító idézet mégis elgondolkodtató, már csak azért is, mert nem akárki mondta és főleg azért, mert nem akármilyen dolgok következnek…..
Byk001 2018.10.06 20:11:55
@Horthy Miklós cselédje: ja, ezt az emelkedő pályát megmutatta a Sargentini-jelentés szavazása is (bár tény, hogy ott csak a kormányzatról mondtak véleményt, de OV szerint a magyarságot támadták, szóval hogy is van ez?)
Byk001 2018.10.06 22:03:29
@Fermentátor: De akkor miért is kell félni a migránsoktól (mármint az orbáni retorika szerint kell)? Hisz lehet, hogy magyarok, csak még nem tudjuk.
Byk001 2018.10.06 22:39:26
@Érzelem Nélkül: Ahogy a kereszténység sem egységes, úgy az iszlám sem az, így elég nehéz általánosságban bármit is kijelenteni róla. De ennél jobban nem mennék bele a dologba, lévén nem ástam bele magam egy vallásba sem (nem gondolom, hogy kell valaki, akire rá lehet fogni a dolgokat, hogy ő irányít, meg minden úgy van, ahogy ő kitalálta).
A jelentésről meg csak annyit, hogy az EU-nak nincs joga beleszólni sem a tagállamai kormányának munkájába, sem az azt alkotó emberek életébe, így maradnak az olyan jellegű szankciók, amelyek az egész országot sújtják függetlenül attól, hogy kire akarnak hatni. De azért felhívnám a figyelmed a hivatkozott oldalon az EP állásfoglalás E pontjára "... a magyar hatóságok (...) a helyzetet nem kezelték ...", illetve a 3. pontra "... a mindenkori magyar kormány a felelős azért, hogy felszámolja az EUSZ 2. cikke szerinti értékek súlyos megsértésének veszélyét, ...". Szóval nem az országgal van bajuk, hanem a hatóságokkal és a kormánnyal.
Létezik egy hely Budapesten, ahová nem mehetnek el bármikor, sőt, nem is látható minden nap, mert rejtve marad a szemük elől. Ritkán fordult elő a múltban, hogy kilátszott volna a Duna vizéből az Ínség-szikla, a huszadik században csak néhány alkalommal volt rá példa, és az sem mindennapos, hogy a…..
Byk001 2018.10.03 13:42:04
A miniszterelnök szóvivője az Átlátszó cikke nyomán elismerte, hogy Orbán Viktor luxus magángéppel utazgat meccsekre, milliókért – vagyis, korrupt...
Byk001 2018.09.26 13:04:34
@Magyar ember ne viseljen baseball sapkát: azokra szeretnénk bízni, de soha nem lesz bírósági tárgyalás ebből. És persze független(!) bírósági szakértőkre, független(!) ügyészekre és független(!) bíróra.
Április óta ritkán történik izgalmas dolog az agymosott-lebutított Viktorisztánban, most végre megint van miről írni. Azon elég gyorsan túlléphetünk, hogy ez az ember megint lehazaárulózta az összes magyart, aki nem az ő velejéig korrupt és egyre paranoiásabb, elmeháborodottabb rendszerének…..
Byk001 2018.09.13 16:02:25
@Nancsibacsi: "Hát igen, papíron elítélik Viktort, de szerinted ő fogja ennek megfizetni az árát? Csodálkoznék. Ezt te meg én fizetjük meg - ha lesznek szankciók."
És akkor mi van? Hagyjuk, hogy csinálja tovább?
Ha kirabollak, és te feljelentesz, akkor te leszel a hibás, mert engem elfognak a rendőrök és utána a családomnak nem lesz mit ennie, mert a börtönben ülök?
Nem az EU-t kell szidni azért, mert büntet, hanem azt, aki miatt büntet. Az EU nem tudja megbuktatni Viktort, arra csak mi vagyunk képesek ... ha felfogjuk, hogy nekünk azért rossz, mert nem a megfelelő ember vezeti az országot.
Az EP-szavazás utáni első, minden tekintetben és értelemben nívódíjas Tények lesz az a műsor, amit oktatni lehet majd mindenféle tévés meg újságírói iskolában/szakon, hiszen iskolapéldája annak, hogyan kell propagandahíradót gyártani. Persze még az is lehet, hogy tényleg oktatni fogják, de pont nem…..
Csak a hatósági rásegítésnek köszönhető, hogy múlt héten az alacsony vízállás és a magas vízhőmérséklet miatt nem kellett leállítani a paksi atomerőművet, ahogy erről a napokban írtam. Az Energiaklub és az Átlátszó meg is mérte a dunai vízhőmérsékletet Paks alatt, és ténylegesen 30 fokot meghaladó…..
Byk001 2018.08.28 18:53:00
@maxval balcán bircaman: És ezt megtetézi azzal, hogy nyáron a kevesebb eső miatt kevesebb víz is van benne ... már csak a tervezőknek és az engedélyező hatóságnak kellene ezekről a dolgokról szólni.
Bőven túlmutat az MKKP-MÁV-konfliktus egy bicikliút építésén Rákosrendezőn: az egész ország és az állam mentális állapotát tükrözi...
Byk001 2018.08.05 15:44:42
@Le a spammerekkel: Értem én, hogy térképen nézve ez 3-5 perces kerülő, de elnézve akár a Vágány utcai, akár a Dózsa György úti útvonalat az Árpád hídhoz (ahova elég sokan járnak) legalább duplája a veszély ahhoz képest, amit ez az útvonal jelent, akár úgy is, hogy a lezárt sorompónál megy át az ember. Főleg, hogy kis odafigyeléssel egyáltalán nem veszélyes ott átmenni. A vonatok ott nem járnak gyorsan az állomás közelsége miatt. Vagy épp indulnak, vagy már lassítanak a megálláshoz. Ráadásul annyira sűrűn nem is jönnek, csupán a vasúti jelzőrendszer rugalmatlansága miatt kell 10-20 percekig zárva lenni a sorompónak, miközben a 20 perc alatt, talán ha 4-5 vonat elmegy.
A biciklis forgalmat meg ne becsüld le ott, mert nem tudok úgy arra járni, hogy legalább 2-3 másik biciklissel ne találkoznék az alatt a 2-3 perc alatt, amíg a Szőnyi úttól eljutok a sorompó túloldalára.
A probléma megoldásához nem szólok hozzá, mert se közlekedés- se vasútmérnök nem vagyok, se jogász, így nem is tudom felmérni, kinek miben van igaza.
Byk001 2018.08.05 19:08:42
@Sir Gombóc: Lehet, hogy nem pont az állomás miatt, de gyorsan érkező vonatot még ott nem láttam. Lehet, csak olyankor nem jönnek, amikor én járok arra, de azért az látszik, hogy a váltók a Nyugati felől már a Diós utca magasságában kezdődnek. Gyanítom, azokon nem 100-zal húznak át. De ha igen, akkor sem kell több figyelem, mint ahhoz, hogy egy országúton átjuss az egyik oldalról a másikra.
Ettől függetlenül nyilván szabálytalan a dolog, de nem igaz, hogy évtizedek alatt ne lehetett volna megoldani, hogy a fővárosban egy ilyen forgalmas kereszteződés ne szintbeli legyen.Tudjuk jól, hogy pénz arra van, amire a vezetés (akár az országé, akár a cégé) akarja.
Byk001 2018.08.05 19:15:06
@Le a spammerekkel: A gyalogos felüljáró tehát nem opció (én a képek alapján még erős tériszony nélkül sem vállalnám be), a másik irán meg oké, hogy az aluljárón keresztül a liget felé, de onnan hogyan tovább? A Dózsa György úton, ahol vagy van kerékpárút, vagy nincs, és ha van, az is csak egy csík a járdán a gyalogosok között, ha meg nincs, akkor az autók és trolik között? Vagy a vágány utcán, ahol olyan osztatlan gyalog- és kerékpárút van, ami járdának is keskeny lenne?
Szíjjártó azt bírta mondani egy amerikai tévének, hogy a Nyílt Társadalom Alapítvány azért megy el Budapestről, mert titkolni próbálja, honnan van a pénze; Már a jó 30 évvel ezelőtt válság is bizonyította, hogy a nemzeti út nem jelent alternatívát a liberális demokráciához képest, ellenben igen…..
Mindenki vágyik hosszú életre, egészségesen, aktívan töltött időskorra, de sokkal kevesebben vannak azok, akik meg is tesznek érte mindent, ami rajtuk múlik. Az egyik ilyen, az életet meghosszabbító, az egészséget őrző „csodaszer” a mozgás: egyszerű, de szinte bárki számára elérhető, és…..
Byk001 2018.06.03 14:16:14
@mt-03: kifogás az mindig van, de valójában nagyon kevés az az ember, aki ne tudná megoldani a napi fél óra mozgást (és ez heti hét napon már bőven a kétszerese az ajánlottnak). Nem kell autóval járni, lehet pl. kerékpározni is, vagy csak tömegközlekedni és egy-két megállóval hamarabb leszállni. Elkezdeni nehéz, de később úgy beépül az ember életébe, hogy hiányzik, amikor kimarad.
A fotózással két probléma van: az egyik, hogy a fotós eszközök nagyobb része elég drága mulatság, a másik, hogy ezekből az eszközökből sosem elég... Arra gondoltam, hogy talán jó volna, ha néha nem csak a madarakról vagy állatokról készült képeket osztanám meg, hanem…..
Bitang jó érzés, hogy már visszajáró vendég vagyok a Tilos Rádió kéthetente péntekenként jelentkező Régen minden jobb volt című, hátrafelé nyilazó, történelmi-popkulturális műsorában. Vagy legalábbis mindig nekem szól Csunderlik „Csucsu” Péter a tévékritikákat író gonzótörténész és Laska Pál, a két…..
Mindig mondja az ember, hogy ennél nincs lejjebb, és valamiért bízik abban, hogy vannak olyan dolgok, tragédiák, amiket nem lehet felhasználni kampánycélokra. Mondjuk egy halott lányt. És akkor jön a Bors, ami azóta, hogy Vajna András megvette, fokozatosan süllyed le a Ripost szintjére, oda, ahol a…..
Az első világháború alatt a német főparancsnokság nem szentelt kellő figyelmet a harckocsifejlesztésnek – ez érthető is volt, mert a nyersanyag- és munkaerőhiánnyal küszködő német hadiipar a háború utolsó két évében már csak nehezen tudta kielégíteni a front igényeit, és nem maradt szabad kapacitás…..
Byk001 2018.01.20 17:31:56
@...elmúlik...: keress rá a Pz 35 (t) és Pz38 (t) harckocsikra.
Az egyik kedvencem Budapesten a zugligeti lóvasút végállomása. Az utóbbi években gyakran szörnyülködtem azon, hogy ez az egykor pompás, kecses épület milyen lehangoló, omladozó szellemházzá vált, és aggódtam amiatt, hogy egyszer végleg az enyészetté lesz. Időről időre felröppent a hír, hogy rendbe…..
Byk001 2017.11.22 08:36:24
@kukaberci: a buszmegálló táblája a KRESZ-ben szabályozott, és pl. megállási tilalom kapcsolódik hozzá. Az Andrássy úton pl. azért lehet a régi típusú buszmegálló tábla, mert a három úttestű út középső úttestjén eleve nem szabad megállni (forgalmi és műszaki okot kivéve), így ott a KRESZ szerinti tábla nem jelent plusz szabályozást.