Regisztráció Blogot indítok
Adatok
Bobo91

165 bejegyzést írt és 204 hozzászólása volt az általa látogatott blogokban.

Admin Szerkesztő Tag Vendég
  A szezon végi szurkolói találkozó apropóján rengetegen látogattak el a Vákár Lajos Műjégpálya protokolltermébe. Mezaláírás, szurkolói kártya dedikálása, közös fotó a kedvenc játékossal – volt minden, mi szem szájnak ingere. Örvendetes ugyanakkor, hogy az apukák és anyukák gyerekei zsivajjal…..
A bajnoki döntő hatodik összecsapására a Galac otthonában került sor. Megelevenedett kezdéssel indult a találkozó a vendég csíkiak részéről, a gól nélküli első harmad után viszont mégis ők kerültek hátrányba: alig fél perc után magához ragadta a vezetését a galaci gárda. Chernenko góljára Bíró Tamás…..
Fordulatos, káprázatos, vérnyomást nem kímélő- legegyszerűbben így lehetne jellemezni a román bajnoki döntő legutóbbi összecsapását. A csíki csapat már másodszor lépett jégre úgy, hogy gyakorlatilag egy kisiklás és búcsút is vehet a trófeától. A telt házas publikum előtt a csapatok nyílt sisakos…..
Két harmadon át úgy nézett ki, hogy a Galaci Dunarea bajnoki címet ünnepelhet 3500 néző előtt a Csíkszeredai Sportklub ellenében. 40 percnyi játékidő után ugyanis 2–0-s vezetésre tettek szert Krajci és Donika góljaival, ám feltámadt a kék-fehér alakulat. Az utolsó felvonásban lehokiztuk…..
Galacon sem sikerült megtörni azt az átkot, amely az elődöntőt követően a csíki csapatot sújtja. A vezetést még Molnár Zsombi által magukhoz vették a vendégek, innentől kezdve azonban csak a hazaiak akarata érvényesült, más kérdés, hogy mennyire voltak ebben benne a bírói ténykedések...Három gólt is…..
A román bajnoki döntő második összecsapása szintén a Vákár Lajos Műjégpályán zajlott. Az egy nappal korábbi ballépést igyekezett kijavítani a hazai csapat, miközben a Duna-partiak újból meglepetésre készültek. A mérkőzés első helyzete Tambijevs előtt adódott, de a jobb alsóba tartó lövését szépen…..
Nem úgy indult a román bajnokság döntője, ahogy azt a hazaiak eltervezték. A pályaelőny tudatában többen várták a csíki sikert, mint a Duna-partit. Erre azonban rácáfoltak a vendégek, akik már az első harmadban magukhoz vették a vezetést. A galaciak a továbbiakban is igyekeztek egyenrangú ellenfelek…..
Egy év kihagyás után újfent döntőt játszik a Csíkszeredai Sportklub jégkorongcsapata a román bajnokságban, ahol ellenfele a címvédő Galaci Dunarea lesz. A Sportklub, mint alapszakasz győztes, az elődöntőben három meccsen ütötte el a Bukaresti Steauát, míg a túloldalon a Duna-partiak – az előzetes…..
Karcfalván sem sikerült komolyabb ellenállást tanúsítania a Bukaresti Steaua-nak a székely gárda ellen az elődöntő harmadik összecsapásán. A csíkiak két győzelemmel a zsebben még hátrányba kerültek, de utána már az ő akaratuk szerint alakult a párharc, így a légiósok nagy arányú közreműködésével…..
Két, Csíkszeredában lejátszott találkozót követően 2-0-ra vezet a Sportklub a Bukaresti Steaua ellenében. Hazai oldalon a légiósok vitathatatlan fölényére a második mérkőzésen már felnőttek a hazai játékosok is. Bővebb összefoglalók az alábbi linkeken…..
A román bajnokság alapszakaszának hajrájában igazi csemegének ígérkezett a Csíkszeredai sportklub és a Brassói Corona összecsapása. A végkimenetel szempontjából egy esetleges hazai győzelem az első hely bebiztosítását jelentette, a brassói alakulat diadala pedig megerősítette volna a csapat dobogós…..
            A tavalyi statisztika nyomán idén sem marad el a Mol-Liga alapszakaszának kicsivel aprólékosabb elemzése. A tabella már mindenki számára ismerős, a küzdelmek is folytatódnak szép lassan, szeredai szempontból pedig már csak az országos bajnokságra kell koncentrálni. De ne rohanjunk előre,…..
Második csíkszeredai mérkőzésén sem tudott pontot rabolni a Duna-parti Dunărea a hazai egyesület ellen. A tegnapi fricskán felbuzdulva erőteljesebben álltak bele a meccsbe a vendégek, akik az ex-csíki Nagy Isti által előnybe is kerültek. A válasz a harmad második felében érkezett, ekkor sorrendben…..
Az utolsó magyarországi túrájáról péntek kora délelőtt hazaérkező Csíkszeredai Sportklubnak egyértelművé vált a helyzete: a román bajnokságra való koncentrálás lett az elsődleges cél. A pihenés nélkül pályára lépők a Galati Dunareat fogadták, akikkel egy viszonylag eseménytelen első harmadot és egy…..
Mérkőzés eleji nyugodtsága sodorta kellemetlen helyzetbe a Csíkszeredai Sportklubot a címvédő ellenében a Mol Liga alapszakaszának véghajrájában. A csodavárás alig másfél perc alatt kihűlt, 1:36-kor már kettővel vezetett a házigazda. A csíkiak folyamatosan szépítettek és próbáltak felzárkózni, a…..
Három mérkőzése maradt hátra a Csíkszeredai Sportklubnak a jégkorong MOL Liga alapszakaszából és hátránya az utolsó rájátszást érő helyezettől három pont. Még minden megtörténhet. A kérdés csupán annyi, hogy a fiúk mennyire tudták kipihenni az elmúlt napok fáradalmait. Azzal, hogy a legutóbbi két…..
Szombat késő délután a húzós hétvége utolsó záróakkordjaként a katonacsapattól elszenvedett egy nappal korábbi vereségét igyekezte győzelemmel kárpótolni a csíkszeredai együttes. Az első harmadban csupán egy gól esett, Alexeyev középről érkezett passzát a lendületben levő Dyadyushko visszaküldte a…..
Hajrá Sport Club 2016.01.30 10:11:01
Sovány, de annál fontosabb győzelmet aratott a Csíkszeredai Sportklub jégkorongcsapata a Dunaújvárosi Acélbikák ellen a MOL Liga péntek esti találkozóján. A csíki csapat ezzel a győzelemmel a kezébe vette a saját sorsát a sorozat rájátszásába való jutást illetően miután az Újpest a budapesti…..
Kőkeményen beleállt a Fehérvár AV19 elleni mérkőzésbe a Csíkszeredai Sportklub jégkorongcsapata és bár a hetedik percben hátrányba került, végül sikerült a fordítás. Nagyon értékes három pontot szereztek a csíkiak, akiknek megmaradt a reményük arra, hogy elérjék a MOL Liga rájátszását. Ehhez…..
Három nap alatt négy mérkőzést játszik a Csíkszeredai Sportklub jégkorongcsapata a hétvégén. Ma este 19 órától a Fehérvár AV19-et fogadja, amely összecsapás tétje nem kicsi, legalábbis a kék-fehérek számára, hiszen az utolsó esélyek egyike, ha nem az utolsó arra, hogy ne engedjék elúszni a MOL Liga…..
A Fradi elleni hazai bukás után Brassóban kötelező volt a győzelem a csíki gárdának, már ha persze a rájátszásban is szeretne hokizni. A szezon mumusa azonban nem tudott kellő ellenállást tanúsítani ezúttal, Tambijevs mesterhármasa és Péter Róbert régóta hiányolt góljai mellé még Moldován is rá…..
Fontos mérkőzésen lépett pályára a Csíkszeredai Sportklub jégkorongcsapata saját közönsége előtt, ahol közvetlen riválisát a Ferencvárosi TC-t fogadta. A telt ház előtt megrendezett összecsapás pedig jól is indult, hiszen rögtön a harmadik percben Hietamaki csúnya szabálytalansága után azonnal…..
Utolsó Mol-Liga összecsapására készült a Csíkszeredai Sportklub kedden este, már ami a 2015-ös évet jelenti. Az egy nappal korábban Brassóban brillírozó MAC Budapest ellen senki nem számított semmi jóra. Erre csakhamar rájátszottak a felek, ugyanis az újból teltház közeli…..
2015 utolsó előtti összecsapására készült a Csíkszeredai Sportklub hétfő este a Vákár Lajos Műjégpályán. A dobogóért harcoló fehérváriaknak ellen újabb bravúrra lett volna szüksége a hazai csapatnak, ez azonban elmaradt. Szinte teltház előtt dobta be a bíró a korongot a…..
A Fehérvár AV19, illetve a MAC Budapest elleni meccsekkel búcsúztatja a 2015-ös esztendőt a Csíkszeredai Sportklub csapata a MOL Ligában. Ráadásul újfent hazai pályán bizonyíthatnak a fiúk. A jelenlegi negyedik helyezett, illetve a második pozícióban tanyázó MAC Budapest…..