Regisztráció Blogot indítok
Adatok
Ejjnye Bejjnye

0 bejegyzést írt és 240 hozzászólása volt az általa látogatott blogokban.

Admin Szerkesztő Tag Vendég
Itt a nyár, a horgászszezon. Tó mellett nyaralunk, a nádasokban, stégeken vagy csónakokban csendben üldögélő horgászok látványa megszokott. A minap azonban olyan dologgal találkoztunk, ami igencsak megdöbbentett, mert eddigi 35 évem alatt (amióta itt töltöm a nyarakat) egyszer sem találkoztam…..
Ejjnye Bejjnye 2018.08.05 13:57:16
@midnightcoder2: végre egy kis realitás! Hozzátenném még, hogy a ragadozók jórésze egészben és élve kapja be a zsákmányát. Na az lehet a szenvedés, bendőben elpusztulni.
David Maddent tavaly ősszel nevezték ki az amerikai AMC saját gyártású programjaiért felelős alelnökének. Idén januárban az amerikai újságíróknak arról beszélt, hogy a csatornánál olyan sorozatokat keresnek, amikre illik a "presztízs popkorn" kifejezés. Ezek olyan, valamelyik zsáner sajátosságait…..
Ezredszerre nézem újra a gyerekekkel a Jóbarátokat –  nem lehet megunni -, az ötödik évadnál tartunk, s csak most figyeltem fel arra, milyen vegytisztán, bravúrosan mutatja be a sorozat a női manipuláció legsötétebb bugyrait. Mikoris a nagyérdemű publikum tíz epizódban láthatja csóri Ross Geller…..
15 évad után kiszáll az NCIS-ből Pauley Perrette, aki a tetovált, állítása szerint koporsóban alvó Abbyt (teljes nevén: Abigail Sciuto) alakítja a sorozatban, írja a Variety. A hírt maga a színésznő erősítette meg szerdán a Twitteren. "Én is épp annyira szeretem őt, mint ti" – írja Perrette a…..
Ejjnye Bejjnye 2017.10.05 09:15:30
@Hizdahr zo Loraq: semmivel sem gagyibb a nagy Star Wars sagánál, ahol a kis hordórobot pittyeg, ciripel, füttyög, az ifjú Luke meg fordító nélkül érti. Chewbakka artikulálatlan üvöltözését meg Solo. Aki persze "embernyelven" válaszolgat.
A fogínygyulladás igencsak veszélyes jelenség: ha nem kezelik időben, akár halálos kimenetelű is lehet. A Baranya megyei fogorvosi rendelőkben azonban ennél sokkal fontosabb dolgokkal foglalkoznak a fogorvosok: 90 éves, gyengénlátó, fogatlan nénikkel...
Beszélgetvén hívő és nem hívő embertársaimmal, meglepve tapasztalom, hogy a még viszonylag tájékozottak is azt hiszik, hogy a holocaust a német megszállással kezdődött és éppen ezért elkerülhetetlen volt. Ma, amikor 10 órakor a világ zsidósága, történelme egyik legnagyobb tragédiájára emlékezik,…..
Ejjnye Bejjnye 2017.04.25 19:06:53
Nos, a sok igazság mellett, meg kellene említeni néhány tényt is, amelyek nem a gyűlöletből, hanem az igazságszeretetből táplálkoznak.
Először is a holokauszt óta, a zsidóság vallást jelent, noha nem az. Anyai ágon jegyzett öröklött genetikai állományt, hogy még csak véletlenül se ejtsük ki a rémületes "f" betűvel kiejtett szót. A zsidóság második világháború idején történt szenvedése ma lehetőséget ad a választott népnek, hogy a tragédia árnyékában megváltoztassa az aktuális nemzetek róluk alkotott képét és fogalmait, és büntesse őket az őket ért veszteség miatt. Sokan nem tudják, hogy a túlélők a mai napig szép összegű nyugdíjat kaptak, kapnak a többszörös kártérítés mellett. Vannak akik szerény díj ellenében ma is "hakniznak" gyülekezetekben az élettörténetükkel mint túlélők, vagy hozzátartozók. Miközben a szociológus társadalom folyamatosan ködösít és vallásnak állítja be az etnikai hovatartozást. Az áldozatok nagy száma azért elgondolkoztató. Ennyi ember gyakorolta akkoriban ezt az egy vallást? Nyilván nem. És most? Hányan vannak? És az élet mely területein élnek, dolgoznak? És ez az a kérdéskör, amely igen érdekes. A holokauszt túlélőivel együtt öregedtek meg és halnak ki azok az emberek, akik még tudják mi az igazság, mert tanúi voltak a kornak, és igazi válaszokkal rendelkeztek. A következő nemzedékek - hála a profi propaganda és ferdített oktatásnak - már kevesebb információval gazdálkodnak.
A blog írója keresztény. Biztos tudja, hogy ma, az egyházak vezetői (papság), tényleg papság. A választott nép fiai. A léviták is jelen vannak. Jól felosztott piac ez. De érdekes, hogy a nem keresztény vallások európai, és tengeren túli képviselői is azok. Hogy az Krisna tudatú, buddhista, vagy valamely ezoterikus irányvonal, az mindegy. A követők régen és most is eltartják a papságot. Ez volt mindig is a cél. Egyfajta vallásnak tekintem a pszichológiát. E vallásnak alapítói, és tanítványai is e szűk körből kerülnek ki. Azonban a pozitív diszkriminációnak komoly haszna is van. A zsidóság olyan mint a méhcsalád. Mindent begyűjtenek, kicsit átalakítják, fogyaszthatóvá teszik. Így élvezni tudjuk az irodalmat, zenét, filmeket, amelyek megkönnyítik a mindennapi élettel történő megbirkózást. Cserébe anyagi javainkat nekik adjuk. És persze fizetünk az ideológiai háttérért, vallási vigaszért, orvosért, hivatali bürokráciáért, jogi és pszichológiai tanácsadásért. Jól működik a rendszer, viszonylag mindenki elégedett, kivéve a banki világ hatalma miatti gikszerekért. Csak hát az igazság, na az jólesne. És az, ha nem emlékeztetnének állandóan egy olyan dologra, amely emlékezés ösztökeként van jelen.
Ejjnye Bejjnye 2017.04.25 20:41:48
@midnight coder: Ez pontosan így van. Bár a Bhagavad-Gítá Arjunája is gyilkosságra, családirtásra van presszionálva. Ennek a kornak ez volt a menő viselkedéskultúrája. A mostban viszont a hatalom más típusú. Ma a lélek feletti uralom a menő. Kié, kiké a gazdasági hatalom, kitől, kiktől függ az ember megélhetése és egzisztenciája? De az igazi hatalom a gondolkodás, érzelmek, szórakozás, pihenés feletti kontroll és irányítás.
Ejjnye Bejjnye 2017.04.25 21:40:42
@prfact: Volt egy régi konfliktushelyzet, ahogy arra midnight coder célzott. Mi van akkor, hogy ha az évezredek óta, önerőből megoldhatatlan harci helyzetet (területfoglalás) az általad említett szakmai segítséggel globális szintre emelték, és a nagyvilág majd megoldja?
Verik a férfiakat. Ugyan nem a megszokott módon, ám annál inkább. Sokan tudják. Mégsem beszélnek róla. Pedig nem tabu téma. Egyszerűen csak azért, mert ciki. No meg azért, mert nem tudnak ezzel mit kezdeni. Sem a feministák, sem a családbarátok. A bántalmazott férfiak minden fiókból kilógnak. A…..
Izrael négy legnagyobb katonai hőse között tartja számon a hadtörténet Zvika „Zvi” Greengold tankparancsnokot, aki 1973-ban, a jom kippuri háború első napján szinte természetfeletti bátorsággal, leleményességgel és szerencsével tartóztatta fel jószerint egyetlen harckocsival a Golán-fennsíkon…..
Harminckét év alatt eddig kilenc vendégnek nem ízlett a hamburger, a tizediknél viszont bezárja az Angyal utcai hamburgerezőjét a 74 éves Marika néni. A kicsi vendéglő a 32 éve alatt sok mindent átvészelt, bejött az országba a Meki, voltak más kifőzdék is a környékén, de a fiatalok akkor is, most is…..
Ejjnye Bejjnye 2016.10.09 18:19:45
@Roadster68: Szia! Miért troll, ha valaki elmondja a véleményét, ráadásul normális hangnemben? Marika néni tényleg kedves, egy retró "mindenki nagymamája" érzést átadó hölgy, aki szívvel lélekkel teszi azt, amit tesz. Viszont a kajája nem finom. A felhasznált alapanyagok nem piacosak, háziasak/tanyasiak, vagy faluról származók, hanem Tesco-sak. A paradicsom, uborka, paprika áruházlánci ízetlen, konzervkukorica, reszelt sima sajt, a hamburgerhús fagyasztott tömegtermék... Tény viszont, hogy egy Angus-menü árából két fiatal egyetemista fiú jóllakik (három lány is:) )
Melissa Benoist Texasban született, Coloradoban nőtt fel, és saját bevallása szerint igazi vidéki csaj. A nevét akkor jegyezték meg az emberek, amikor Marley Rose-t alakította a Glee negyedik és ötödik évadában. Pedig nem ez volt az első és egyetlen sorozatszerepe, láthattuk a Homeland, a Férjem…..
Ejjnye Bejjnye 2016.08.16 21:32:45
@Meridian74: A filmgyár tulajdonosai, és alkotó gárdája nem képes elszakadni a kb 2 ezer éves messiás komplexusától. Az akkori csalódásuk, és a mai napig tartó reménykedésük tükröződik ezekben az "alkotásokban".
„Sankó az Odúnál van” – olvasom az sms-t a telefonomon a 11. Szélrózsa országos evangélikus ifjúsági találkozón. Dávid barátom írt, hogy az immár második alkalommal megrendezett Odú teológiai műhely egyik gazdáját el tudjuk kapni egy különleges „afterbeszélgetésre”. A provokatív témák feldolgozása…..
Ejjnye Bejjnye 2016.08.14 09:52:05
@Leszakadt plakátot zörget a nyári szellő: Ehhez hozzájön még az ősbűn, vagy eredendő bűn tanítása (melyet egyébként Augustinus direkt rosszul, így fordított). A jelenlegi állapot és elkövetett rossz cselekedetek miatt hiába a megbocsátás, köt az a "régi", valaki más, de mégis közös ős által elkövetett rettenet. De ez az ősbűn - szerintem - egy eleve megrendezett (már ha valóban így történt) eseménysor:
1., Miért kellett azt a bizonyos fát pont az első emberpár orra alá tenni? Nyilván kérdés az édenkert fizikai határainak meghatározása is.
2., Miért a halállal, mint következményként való fenyegetőzés, rémisztgetés, amikor az édenkertben még nem volt halál? Nem volt félelem sem talán...
3., A kígyó és nem a sátán csábítja őket, és a sátán-dolog csak később lesz belemagyarázva sztoriba.
4., Ha nem történik meg a bűnbeesés, akkor valószínű két dolog biztosan bekövetkezik. Az egyik, hogy a rendszerbe bele kellett vinni a halált, mert a túlszaporodás miatt kicsi lenne ez a bolygó. A másik, hogy mivel az embernek minden szükséglete ki volt elégítve (fizikai, mentális és szellemi) semmilyen fejlődés nem történt volna (vagy nagyon lassan). Még ma is meztelenül szaladgálnánk, arcunkra fagyott eufóriával.
Egyszerűen kellett ez a beavatkozás, hogy kibillentse, elindítsa az emberiséget az Úton.
Egy barátom szerint Krisztus szenvedése, Isten válasza is erre, a szenvedés útjára való lökés miatt. Az üdvtervet szándékosan félreértetik a megtérő és megtérítendő tömegekkel a mindenkori vallási vezetők. A céljuk egyértelmű: hatalom a bárányok lelki és anyagi javai felett.
A sok százalékjel gondolom Tamás idegállapotát hivatott jelezni, ami a történtek fényében még egy higgadt megfogalmazása az érzéseinek. Kedves Homár! A UPC-vel kapcsolatos friss élményemet szeretném megolsztani: %%%%%%%%%%%%%%%%%%%%%%%%%%%%%%%%%%  A történetem lényege, hogy a UPC akkor is…..
Ejjnye Bejjnye 2016.08.11 15:15:26
@Lesből Támadó Szárítókötél: Az NMHH nagyon sok esetben nem tud segíteni, nincs hatásköre.
@joska61: Én is készülök posztot írni, csak megvárom, hogy a Fogyasztóvédelemnél indított, a fogyasztó tudatos megtévesztése miatti hatósági eljárás befejeződjön. Igen tanulságos és cifra történet lesz, olyan ahol a UPC el se megy a Békéltető Testület tárgyalására, ellenben először lépre csal, majd korrekcióval hónapokig ígérget.
Az öreg kontines legfrissebb mártírja a tegnap meggyilkolt Jacques Hamel atya, akinek szentté avatását kezdeményezik sokan. A támadás részleteiről a merénylet egyik szemtanúja, Danielle nővér számolt be...
A Pinewood stúdió udvarán leparkolt a Millennium Falcon — erről tanúskodnak a brit Daily Mail által közölt légi fotók, amelyek a VIII. Epizód forgatásának otthont adó Pinewood stúdió fölött készültek. Ám nem is a Star Wars legendás űrhajója a legizgalmasabb dolog, amit a képeken felfedezhetünk,…..
Ejjnye Bejjnye 2016.05.01 22:21:54
@☉ ☾: Az előző is, a nagy felhajtás ellenére gyenge volt. Nem tudnám megnézni még egyszer. De ami igazán bosszant, hogy ma is vagy 3-4 cikk foglakozik így vagy úgy úgy a SW-sal. Tehát beindult a nagy reklámhadjárat, hogy mégy egy kaki filmet eladjanak úgy, mintha értéket képviselne.
Ejjnye Bejjnye 2016.05.03 21:13:54
@Hiryu2,01: A mondanivalómat nem tudod cáfolni, ellenben ismeretlen személyemmel kapcsolatban projektálsz. Nem nekem kell segítség.
Az írás spoilermentes! Tök fölösleges lenne elpofázni, hogy a Star Wars univerzum milyen meghatározó szegmensét képezi/képezte a popkultúrának évtizedeken keresztül, hiszen úgyis tudja mindenki. A Star Trek-et is felélesztő, és új köntösbe helyező JJ Abrams-en tehát nagy…..
Ejjnye Bejjnye 2015.12.20 10:07:53
@Sir Gombóc: Köszi, nagyon egyetértek veled! A Trek 2-őt nagyon elrontotta. Méltatlanok hozzá az olyan jelenetek, mint pl.: a két hajó egymás mellé repül, majd felhúzzák a torpedónyílásokat (mint a régi hajós filmeken) és elkezdik közelről lőni egymást szinte állva. Vagy a végén, amikor a kvázi legyőzhetetlen antihőssel esélytelennek látszó bunyót kezdeményez az egyik főhős. Ez is a régi rossz kung-fu és egyéb verekedős filmek sajátja volt.
10 éve egy nagyon-nagyon furcsa film került a mozikba Aeon Flux címmel. Én bevallom, akkor is és most, az újranézéskor is átaludtam a közepét - de nem vagyok benne biztos, hogy akkor is tudtam volna követni afilm eseményeit, ha nem váltok át bőrlátásra... De ebben a filmben…..
Kezdődik a téli ünnepözön, rögtön nyakunkon a mikulás avagy télapó, kinek hogy tetszik! Mindenhonnan piros ruhás puttonyos dagi vagy éppen nyúlánk fehérszakállas mikulások néznek a gyerekeinkre, és ők azt sem tudják hirtelen: Hogy tud a Mikulás ennyi helyen lenni…..
Példátlan támadássorozat érte Párizst november 13-án este, amely legalább 128 ember életébe került; a sebesültek száma 200 körülire tehető. Az öldöklés a Bataclan koncerttermében kezdődött, melynek több tucat ember esett áldozatul. A többi lövöldözés – melyek…..
Ejjnye Bejjnye 2015.11.15 23:15:53
@bkkzol: Nem tudom, ugyanarra gondolunk-e, de ha valakiknek kellett egy globális ellenségkép, mivel ezek a valakik nem bírnak el az ellenségükkel, akkor lehet, hogy beugrasztják az egész világot a saját háborújukba? A többség elvégzi a kisebbség munkáját? Zseniális projekt, csak mindenki szív vele.
A napokban fellobbant egy parázs vita arról a jelentős társadalmi kérdésről, hogy elég keresztényi-e a Starbucks új karácsonyi papírpohara. Nem tisztem állást foglalni egy ilyen véresen komoly dilemmában. Ellenben be tudom bizonyítani, hogy ha a Starbucks nem is aggat magára idén…..
PoliPraktika 127 2015.11.14 11:24:59
Európa jelenleg egy olyan légy, amely pókhálóba repült, majd belegabalyodott. A pók pedig begubózta, aztán visszahúzódott és várja, amíg teljesen tehetetlen nem lesz. Akkor aztán lecsap és rövid idő alatt ki is végzi az öreg kontinenst, mely szárny és akarat nélküli…..
Évtizedek óta zajlik a vita, hogy létezhet-e valamiféle mesterterv a világ gazdasági, politikai, kulturális egységesítésére és a társadalmak radikális átalakítására. A mainstream média következetesen az összeesküvés-elméletek körébe sorolja az ilyen feltételezéseket,…..
Ejjnye Bejjnye 2015.10.17 13:08:03
A cikkben említett irányítás és tudatformálás már régóta zajlik, de meglepett, hogy ezt antiszemitának minősíti a poszt írója. De vegyük - hozzáteszem szerintem - a száraz tényeket! Isten választott népe, a szent papság vezeti, és papi, lelkészi, lelkipásztori szinten is képviselteti magát a "nyugati" világban a keresztény felekezetekben, kisegyházakban. Ugyanez a papi réteg tanítja a különböző indiai tanokat, vezeti és tanítja a buddhista közösségeket, Krishna tudatú hívőket, tanít Tarotra, számmisztikára etc... A pszichiáteri, pszichológusi, szociológusi kört ők alkotják. A sokat említett félelmetes közigazgatás minden szintjét áthatják a papi és a lévita rend tagjai. A médiában, tehát a filmek írói, szereplői, rendezői, kameramanjai, technikusai nagy részben, nevük, és egyéb sajátosságaik alapján beazonosíthatóan Isten választott népéhez tartoznak. Néha néha el is mondják magukról interjúk esetén, hogy honnan származnak. A zeneipar így vagy úgy képviselteti magát. Vagy/és a zeneszerzők, az előadó(k) producerek etc. szintén. Tök mindegy, hogy a klasszikus, vagy éppen a legelszálltabb zúzós zenei stílust vesszük. A könyvek íróinak, költőknek többsége szintúgy. A hírportálok szerkesztői, tulajdonosai...etc. És akkor még nem beszéltünk az orvosi, jogi emberanyagról.
Én úgy látom, hogy Isten választott népe mint a méhecskék, mindent begyűjtöttek az emberiség tudásanyagából amit lehetett, és most rajtuk keresztül, mi mézükként fogyaszthatjuk - sokszor kontroll nélkül - a rajtuk keresztül érkező "tartalmat". Piszkálni a témát a Holokauszt árnyéka miatt nemigen lehet. Nos azt gondolom, ez az igazi irányítás, nem egy "titkos" valamilyen dokumentum. Hiszen már kisgyerekként ezzel a mézzel táplálkozunk, és természetessé válnak olyan eredeti információk, melyek után nézni már kényelmetlen lenne, és a lustaságunk, vagy anyagi, státuszbeli korlátaink miatt nem tudunk.
Ejjnye Bejjnye 2015.10.17 14:00:54
@jogalany: Az, hogy igaz-e, nem nekem kell megmondani. Ez egy állítás a részemről. A hozzá szükséges ismereteket nem az iskolában oktatják, hanem tapasztalni lehet. Kellenek olyan szülők, nagyszülők, akik a több generáción átívelő tudást átadják. Az arcberendezés jellegzetességeiről szóló ismeretanyagot betiltották. A választott nép öröklési rendjéről, (anyai ág), a 12 különböző törzs jegyeiről, hatalmi sorrendjéről nem sokan tudnak. Tapasztalható az élet minden területén a pozitív diszkrimináció a vállalat és intézményvezetők kiválasztásánál. A pénzügyi szektort még nem is említettem. Az amerikai Fed két volt vezetőjének annyira jellegzetes a neve, hogy leírom: Ben Shalom Bernanke, elnök és Donald Kohn, alelnök. Nem a huszonéves korosztályba tartozom, így sok mindent láthattam, tapasztalhattam, megfigyelhettem. Kellő közelségben tanultam a "guruk lábainál", és járhattam mondjuk Popperékhez. Az egyházi vonal széles spektrumban ismert számomra. A nevek sokat sejtetnek, vannak németesek és magyarítottak (hazánkban). A filmes stáblistákat, lemezborítókat szemlélve sok név egyértelmű. Vegyünk egy példát: Kohn, Cohn, Coen, Cohen vonal. Maga a zeneszerző L. Cohen mondja el interjúban, hogy ő a kohanita, tehát a vezető papi réteg tagja, aki az Ároni áldást Jeruzsálemben elmondhatta. Érdekességképpen megemlítem, hogy a kohanita kéztartás egyébként megegyezik a Star Trek-ben lévő vulkáni köszöntésben látható kéztartással (Spock). Az információk és a jó erkölcs elferdítésére szakosodott például az ifjú titán Steiner Kristóf, aki a zenei tv-műsorok után életvezetési tanácsokat osztogat nyíltan vállalva és terjesztve homoszexualitását. Ezt az állapotát természetesnek állítja be.
Sokat, nagyon sokat tudnék példaként felhozni, hogy látható váljon, hogy nem általánosítok néhány konkrét példa alapján. Talán utolsóként figyelmedbe ajánlanám Bartus László: Fesz van című könyvét, amely nem erről a témáról íródott ugyan, de a sorokat olvasva, akaratlanul is sokat elárult a Hit ilyetén szerveződéséről, irányításáról.
Ejjnye Bejjnye 2015.10.17 14:28:34
@dr. mesterseges szinezek: Amiről én beszélek, az nem "világkonspiráció", ahogy te nevezed, hanem egy pillanatkép az adott helyzetről a ma a világ európai/amerikai részén. Akik ismerik az "arcberendezések titkát" nem akarnak, és nem tudnak semmit sem s tenni - a már említett Holokauszt ürügy miatt. Az illetékbélyeges ötletedet már viszont elsütötték jó pár évtizede a nagy magyarosítási hullámban, amikor sok német nevű üldözött lett Kiss, Kovács, Vadász Tóth, Pap, Papp, etc., de maradt sok Mayer, Meier, Májer, Klein, Bauer, Zwack....
Vérlázító volt, ahogy egymás közt nevezték az egyes beteg embereket. A „cigány”, a „húgyos debil”, „a beszarós” és a „zsírdisznó”, hogy csak néhányat idézzek. Mindezt diplomás, jól képzett emberektől, akik elméletben a gyógyításra tették fel az…..
Ejjnye Bejjnye 2015.10.15 21:50:50
@efi: Nem lehet, nem tudod feljelenteni (bocs a tegeződésért, ha sért), mivel, ha baj van, nemigen kerül kézbe olyan eszköz, amivel bizonyítani lehet a visszaéléseket, a bentiek pedig összefogva annyi tanút hoznak, amennyit csak akarnak. Ezenkívül fél a halálán lévő beteg, és fél a hozzátartozó a következményektől. És következmény gyakran látható.
Személyes példa: amikor sok-sok éve az egyik szülőm az orosházi kórházba került gyenge és első infarktussal, egy napig csak infúziót (sós vizet) kapott. Az intenzíven lévő többi beteg adta át neki az infót: mennyit kell adni az osztályos főorvosnak, a többieknek, főnővértől lefelé is. Ment a telefon haza. Amikor a házastársa behozta a pénzt, és odaadta az osztályos főorvosnak, megmozdult a rendszer, elindultak az utasítások, lett vizsgálat, beavatkozás... Aki a szülőm mellett feküdt, közeli és fizető hozzátartozó nélkül, meghalt. Plusz érdekesség a történethez, hogy az intenzív osztályon úgy ment a beteg mosdatás, hogy a nővér egyik beteget a másik után mosdatta le ugyanazzal a lavór langyos vízzel, ugyanazzal a mosdató ronggyal. Magyarán az előző beteg pénisze/töke/punája után jött a következő arca.
Nemrégen sokadik nehéz helyzet, és gyógyszeres terápia után meghalt a szerettem. Ott. Amikor bementem intézni az ilyenkor szokásos ügyeket, megdöbbentem, hogy a coronária őrzőben állt a cigaretta füst fényes nappal. A kedves személyzet cseszett kimenni bagózni. A betegek ebben pácolódtak. A kezelő orvos már az első perctől a kezemet nézte, van-e benne valami. Tudtam, hogy szüleim jól tejeltek nekik. A gyász és a tehetetlenség érzése miatt, no meg azért, mert bizonyítani semmit sem tudtam volna, nem tettem feljelentést.
A “Szodomával kapcsolatos minden kritériumnak megfelel” a Holt-tengertől 12 kilométerre észak-keletre felfedezett bronzkori városmaradvány – állítja a helyszínt kutató régészcsoport vezetője. Steven Collins a nagy kiterjedésű Tall el-Hammam domb alatt egy olyan város nyomait…..
Ejjnye Bejjnye 2015.10.15 09:01:16
@Amiga Nica: Természetesen jó utánaolvasni mindennek, de azért azt az érdekes tapasztalatot gyűjtöttem be az évek során, hogy ha valaki, valamit be akar magyarázni a pórnépnek, és az a magyarázat különbözik a magyar fordításoktól, akkor természetesen az eredeti héber/arámi/görög/latin kifejezés a ludas, mert az "valójában azt jelentette, hogy..."
Ejjnye Bejjnye 2015.10.15 10:10:02
@igazi hős: Nos igen, a gyülekezetekben sok olyan "Hagyjad" keresztény tesped, akik az "Ilyenek"-től sokkal, de sokkal különbnek tartják magukat, és nem a megmentésükön, hanem a kizárásukon, megvetésükön fáradoznak inkább. És bizony az ilyen megvetendő elveszett lelkek közül sokan, nem csak egyedül a Bibliát olvasták, akár többször is, hanem a beképzelt bibliás embertől különbözően, sok egyebet is. Ezért aztán nem gondolják magukról, hogy már elérték a célt, hanem futnak még egy keveset...