Regisztráció Blogot indítok
Adatok
manx express

25 bejegyzést írt és 58 hozzászólása volt az általa látogatott blogokban.

Admin Szerkesztő Tag Vendég
   Tavaly december eleje óta tudni lehet, hogy igen, embertelen hosszú idő (11 év!) után megint koncertet ad nálunk a Metallica. Még mielőtt elmondanám, milyen érzéseket okoz ez az átlag rajongó szervezetében, egy pillanatra azért álljunk meg ennél a hosszú időnél.…..
  A '80-as években az iskolában két fajtája volt a prolinak: az egyik annyira proli volt, hogy ezt nem is szégyellte, az ide tartozók lettek a Michael Jackson- (később Bros- és Milli Vanilli-) rajongók, őket most hagyjuk. A másik változat igyekezett titkolni, hogy ő valójában…..
  Újabb váratlan elemei kerültek elő a formálódó Fidesz-programnak. Ezek alapján ha az ellenzéki párt kormányt alakíthat, egyik első intézkedése lesz eltörölni az univerzumot - összegző hírösszefoglaló és reakciók.     Az ellenzéki párt…..
Mandiner blog Hallom, féltek 2009.12.17 08:31:00
  Hallom, féltek. Színpadon, nézőtér előtt, kézenfogva. Egy kabarénak nevezett ripacskodásban. Remeg a hang, jön az Orbán.   A hétvégén az ATV jóvoltából a Sas kabaré szórakoztatta a nemzetet. A Mikroszkóp színpad jobb sorsa érdemes társulata ezúttal…..
manx express 2009.12.17 10:37:55
@Bummer: ha jól emlékszem, várhegyi lett volna a miniszter, de a bírósági ügye miatt nem lehetett, csak államtitkár. állítólag várhegyi rendszeresen állította a szőnyeg szélére a minisztert. szóval a főnök attila volt.
Ez az a rész, amelynek a poénjait többen voltak szívesek lelőni az első poszt kommentjeiben. Örültem neki, de egyébként az illetők közül nem akar valaki posztokat írni? A normann hódítás első és legkézenfekvőbb következménye az volt, hogy az angolszászok nem nyugodtak bele a…..
  Markoferko tumblr-blogjában találtam rá Vasváry-Tóth Tibor döbbenetes szótárára, amelyben fény derül elhazudott történelmünk és meghamisított nyelvünk valódi ősforrására! Vasváry-Tóth Tibor rockzenész, esztéta, lelkész, tudakozó-munkatárs és autodidakta…..
manx express 2009.11.10 17:35:02
manx express 2009.11.10 18:04:47
@Thulsa Doom: felfedeznek, vagy újítanak? nem mindegy.
mindazonáltal a felfedezéshez nem árt némi nyitottság, Vasváry-Tóth úr pedig erősen beszűkült: mindenben ugyanazt látja
A kortárs városi bringások nyilván nem vennék kerékpárszámba a Michigan városában működő Joey Ruiter Studio koncepcióját, de gondolom egy száz éves kétkerekűvel sem szívesen rombolnának végig a városon. Pedig. A belvárosi közlekedésre tervezett "kompakt" redukció…..
manx express 2009.11.04 15:41:52
Mandiner blog A nép szava 2009.10.31 11:01:00
  Végre megvalósulni látszik a frusztrált népvezérek és publicisták mindekori álma, s összefog a nemzet, hogy közös akarattal egyszerre lépjen, mert hát lépni kell. A két lejárt szerződésű rádió hívei nem adják fel: tüntetést szerveznek, szalagot kötnek,…..
 Hejja kedves TestVérek! BABBA MÁRIA adjon Szebb Jövőt!  Arra szeretnélek hívni Titeket, hogy Ősmagyar, Táltosi Hitünknek megfelelően reformáljuk meg a Magyar Nemzet helyesírását! Hiszen Papp Lajos Szívsebész Professzor is megmondta a zsidó püspököknek írt levelében,…..
manx express 2009.10.27 17:16:20
@Blackrock: angol az, nyilván, de mivel 25 ezer éves kultúráról van szó, az angolok a magyarok leszármazottai, mint ahogyan mindenki más is (vö. Stockholm = Istók halma, vagy Temze/Thames = Temes stb.), ezt támasztja alá az a tény is, hogy a magyarok adták a világnak a latin betűket (latin = magyar).
de tényleg, mostanában a hülyék nagyobb publicitást élveznek, vagy rohamosan szaporodott azon honfi- és polgártársak száma, akik lábon hordták ki az agyhalált?
manx express 2009.10.27 17:52:39
@ÁrPi: "charmant, nem mondhatok mást."
Konzervatórium Arab kapcsolat 2009.09.27 21:36:00
Nézzünk három tényt. 1., Vona Gábor iráni választási megfigyelőket szeretne hívni Magyarországra 2010-ben, mert nem bízik a választások tisztaságában. (forrás: jobbik.hu) A weboldal egy Magyar Hírlapos interjút idéz, amelyben nagyon kimért válasz hangzik el a kérdésre.…..
manx express 2009.09.30 15:22:25
@Cypriánus: "ne keverjük Iránt (neve szerint is "árjaföld" azaz a "nemesek földje" , mint Írország is (Éire) ) az arabokkal!"
Írország nevének semmi köze sincs az árjákhoz, sokkal inkább az ír mitológiához.
manx express 2009.09.30 16:51:06
@Cypriánus: mindent meg lehet magyarázni ezerféle módon (pl. magyar őstörténet). én nem tudom, hogy mi az igazi megoldás, csak azt, hogy az írek többsége (kutatók/tudósok incl.) mit fogad el.
Egyik kedvenc éttermem, a Dunakanyar bal oldalán, ahol csillag nincs, de kellemes környezet, kiszámíthatóan korrekt minőség, figyelem részletekre és törekvés az újdonságokra igen. Van pl. szezonális konyha, vagyis ha érik az eper és vele egyidőben a bodza, akkor van mondjuk…..
manx express 2009.09.13 14:37:47
@Lucius Cornelius Sulla: "5, Mert akinek van pénze, az engedheti meg a magyar árút. Ez így van, a magyar árú általában drágább, mint a külföldi - élelmiszer esetén-
...
6., Botond szép magyar név, nem olyan mint az Alehandro, szóval ne mossuk össze a kettőt."

A Botond tényleg szép magyar név, ahogyan a magyar nyelv és magyar helyesírás is szép. Nem tudom eldönteni, hogy neked a magyar nyelv, vagy a magyar helyesírás megye-e nehezebben, talán mindkettő? Mindazonáltal megnyugtatlak, minden áru, amit hazánkban kemény magyar valutáért vásárolsz (kínai zoknitól az olasz sportkocsiig), az mind magyar árú. Tudod: árú vs. áru (helyiség vs helység, ill, egyelőre vs. egyenlőre stb.).
manx express 2009.09.13 14:42:15
Vendégszerzőnk, Hungarian Bullshit írása Újrahangol az (egykori) SZDSZ rosszabbik énje. Immár azért, mert az „antiszemita” és „populista” Retkes - aki azokat sem bírja a frakcióban, akik számolni tudnak - átvette a hatalmat, így most a többiek új hajóba…..
manx express 2009.08.19 15:47:44
@Elim: "A Fidesz-kormány idején is sok furát lehetett hallani, de nem hallottam bizonyítékokról, sem börtönbüntetésekről." Ha jól emlékszem ő volt az első aktívan praktizáló politikus, akit a t. bíróság jogerősen elítélt (polgármesterként ingatlanpanama): Várhegyi Attila
Mandiner blog Egyezmény született 2009.07.29 14:46:00
  A következőket adta hírül a Brassói Lapok 2009. július 16-án: Megegyezett a roma és a magyar közösség, hogy ezentúl betartják a békés együttélés szabályait, és erről megállapodást írtak alá. A hatóságok azután kezdeményezték a békéltetést, hogy a múlt héten…..
manx express 2009.07.31 17:40:21
@krzola: ne túráztasd magad, bszki! nem tudod, hogy hiába laksz az eseményektől kerékpárral is 14,63 percnyire, a magyarországi magyar magyarok mindig sokkal jobban tudnak mindent mindenkinél!
Az ember viszonya a saját nevéhez időben ugyan változó lehet, de minden pillanatban pontosan kifejezi tudatát, függetlenül attól, hogy emócióval vagy értelemmel közelíti a témát. A gyermek először megtanulja, hogy „vagyunk mi, AZ ilyen-olyanék” (apa, anya, nagyi stb), majd…..
manx express 2009.07.29 15:28:37
@lécci: természetesen fogalmam sincs a Bíró vs. Biró problematika "megoldásáról", csak erről eszembe jut egyik ismerősöm neve. Atyai nagyapja még Medgyesként élte életét, akinek született egy fia. A gyermekáldást azonnal meg kellett ünnepelni, aminek az lett az eredménye, hogy a plébi hótrészegen elírta a gyermek nevét az anyakönyvben, így lett az én kedves ismerősöm apja után Meggyes. Azonban. Ismerősöm többször kutatott családja történetében, és azt találta, hogy nagyapja is hasonló körülmények között lett átnevezve (ha jól emlékszem Megyesről).
Mandiner blog Spiró patkányai 2009.07.10 14:31:00
  Az idei érettségiben citált szerző, Spiró György idén újabb regénnyel örvendeztette meg az olvasókat. Bár a Reakció nem foglalkozott az esettel, más blogokon már komoly vitákat váltott ki a szerző, ill. az eset. Végül is a vita ahhoz a kérdéshez jutott el, hogy…..
manx express 2009.07.10 18:35:43
@Az Olei Hagardom terroristái:
szép szavaira ("A huszadik századra a művészek elfelejtettek SZÉPÉLMÉNYT nyújtani. Kapják be.") csak annyit lehet mondani, hogy bizonyára Ön szakértője a témának, ezért mond (ír) fszságot.

továbbá
a bejegyzés szerzője szerint az idézetek egy regényből vannak, ez pedig bizonyos terjedelmet is feltételez, tehát nem kimondottan elegáns dolog pár mondat alapján megmondani az igazat, függetlenül a szerző személyétől.

továbbá
mivel magam is funkcionális analfabéta vagyok -- hasonlóan az itt szólásra emelkedők jelentős hányadához -- kis segítségre szorulnék: mi is a baj az idézett szöveggel? bántja a vallásos embereket? a vallásos itt istenhívőt vagy valamely egyházhoz tartozót jelent? talán nem mindegy...
200 dollárért adta tovább a jó árunak tűnő versenybringát a sacramentói Lee Crider. Aztán a tévéből megtudta, hogy a világ leghíresebb versenyzőjének speciális gépét sikerült meglovasítania. A lopott, Trek márkájú gyorsasági kerékpárt három nap múlva visszaadták jogos…..
manx express 2009.06.25 20:16:05
@schawo2: az itt hangoskodók nem biztos, hogy biciklisták, másrészt a biciklisták tényleg idióták, mert elviselik, eltűrik a nembiciklisták idióta durvulását az utakon, és legvégül schawo2 egészen biztosan idióta.
 „Egyszer majd el kell temetNI”. És egyszer csak eltemették. Azóta húsz év telt el, de ez a temetés-motívum azóta is megüli a magyar közbeszédet. Itt van maga a húsz év, amit sokan szívesen eltemetnének, hogy újrakezdjenek mindent. Aztán ott volt, húsz éve a…..
Szelíd Olajfa Deviánsok 2009.06.15 14:01:00
Egy asztalon áll egy feszület. A keresztfa mára kötelező magyarosch kiegészítő lett ott, ahol a fajvédelmet ünneplik.Az asztalnál izmos pasik; komolyan veendőek, hisz egy nagy társadalmi támogatottságot kapott párttal szövetkeznek éppen - ennek képviselője is az asztalnál…..
manx express 2009.06.16 17:22:13
@erőspista: szerintem nem gagyi, hanem rémségesen nevetséges, legalábbis a külsőségek miatt, de ez most mellékszál.
azok a feket magyarosch-bőgatyás csávók -- gondolom -- a menet végén a résztvevőket a híres magyar vendégszeretet (???) jegyében gulasch-sal kínálták.
számomra inkább az a legérdekesebb, hogy ez az elkényesztetett szegedi úrigyerek, valami menő ügyvéd csemetéje, kinek eredeti neve tóth(!) (nem tudom, valaki mondta) tud még olyasmit mondani és/vagy csinálni, amit felnőtt -- döntéseikért és tetteikért felelős(?) -- emberek megesznek.
  Úgy kellett ez az EP kampány az MSZP-nek, mint Silviónak a partifotós. Dehát nem volt mit tenni, ki kellett találni egy Kádárra hajazó retró designt, kellett találni két vállalható arcú MSZP-st, akik maguk is vállalják az MSZP-t. Aztán felkérni a Societas-t, hogy csináljon…..
  Szeretném a 14-es főközlekedési út 0 + 487-es szelvényében található győri Mosoni-Duna híd építésének baloldali ütemét készre jelenteni. Az út..., a hídnak a baloldali járdája a járulékos munkákkal együtt első osztályú minőségben elkészült, így jelentem…..