yukikoka 2013.06.20 06:55:56

Az a baj, hogy ez az általános attitűd, gyerekekkel kapcsolatban is. Én alig hallottam szülőt vagy gyerekorvost azon aggódni, hogy egy gyerek túlsúlyos, vagy hogy víz helyett egész nap cukros lónyálat iszik. Azon már inkább, hogy "sovány", meg hogy "nem eszik rendesen" (értsd: fél disznót vacsorára) holott utóbbi - ha a gyerek egészséges, fejlődik és mozog rendesen - nem probléma.

Amúgy igen, az emberek nem szívesen szembesülnek azzal, hogy másnak sikerül az, vagy még több, mint ami nekik nem, pusztán az elhatározás és az akaraterő különbségei okán.

yukikoka 2013.05.27 09:04:23

Nagyon korrekt, alapos cikk. Jó volt olvasni, köszi :)

yukikoka 2013.05.20 09:35:17

Cozu, nagyon örülök a blogodnak:)
Én két éve kezdtem futni, futogatni, mert azt este is tudok, amikor a gyerekek már alszanak. Azóta már az edzőterembe is újra lejutok hetente egy-két alkalommal, de a futás maradt. Túlsúlyom ugyan nincs (orvosi értelemben, bár mindig szeretnék fogyni vagy legalábbis szálkásodni kicsit), de a térdemet egy meniscus sérülés miatt 6 éve meg akarták operálni, amelyről a férjem (sebészként) szerencsére lebeszélt. A futástól eleinte valóban sokat fájt a térdem, most viszont - mivel jót tett az izomzatomnak - kevesebbet fáj, mint korábban. Nem mindig esik jól a futás, néha nehéz elindulni, de sosem bánom meg, kb 6-8-at futok egyszerre:)

yukikoka 2013.05.20 09:36:48

ja és én sem vagyok hosszútávfutó alkat. Ami zavar, az a nehézlégzés, ami gyakran már 10 perc után megjelenik, és küzdök vele (nem tudok róla, hogy asztmám lenne)

yukikoka 2011.06.22 10:01:56

@Androsz: Én értem, amit írsz, legalábbis az érzelmi oldalát, de sajnos el kell fogadni, hogy az emberi teljesítőképességnek - jelen esetben az orvos munkájának - vannak határai. Ez alatt azt értem, hogy maximális odafigyelés és lelkiismeretesség (jogi nyelven tőle elvárható gondosság, amely szakmai protokolokon stb. alapul) mellett is becsúszhat hiba, ami akár valaki egészségromlását, ne adj isten halálát eredményezheti. Ezt nehéz - személyes érintettség esetén lehetetlen - elfogadni, és éppen ezért érezzük a jogi megközelítést olyan életidegennek. Ugyanakkor ha belegondolunk, teljesíthetetlen elvárásokat támasztani az orvosokkal szemben, és őket az objektív felelősség alapján számon kérni, büntetni olyan hibákért, amit nem figyelmetlenségből vagy nemtörődömségből, még csak nem is hiányos felkészültség miatt vétenek, igazságtalan. Ha azért nem vesz észre valamit pl. a citológus, mert mással van elfoglalva, szarik bele stb., akkor megáll a felelőssége, de ha azért nem, mert még nem tart ott az orvostudomány, vagy mert annyira atípusos eset, hogy eszébe sem juthat, és jó eséllyel minden (vagy majdnem minden) kollégája ugyanígy elnézné, akkor nem állíthatjuk, hogy műhiba, pláne nem hogy gondatlan emberölés. Ha ez volna a gyakorlat, akkor tényleg nem volna egyetlen árva nyomorult orvos sem, mert senki nem tud 100% garanciát vállalni arra, hogy a szakma szabályainak betartása, legjobb tudása (ebben nyilván benne van a folyamatos képzés, szakirodalom olvasás stb.) és maximális gondosság mellett sosem csúszik be neki semmilyen hiba. Ő utóbbiak betartásáért felel, de az eredmény sajnos lehet abszolút váratlan és tragikus, és ez gyakran nem az orvos hibája. Ha az, akkor vonják felelősségre, de azt nem látom be, mi haszna volna megbüntetni embereket olyanért, amelynek az esélyét a jövőben sem fogják tudni 0-re csökkenteni, önhibájukon kívül.

Mindez persze nem menti fel a felelősség alól a hanyag, modortalan és önhibájából alulinformált egészségügyi dolgozókat, de ez más történet.

yukikoka 2009.09.21 21:34:10

Nagyon szomorú történet, részvétem:(

Amennyiben mulasztás történt, úgy a felelősségre vonás nyilván nem maradhat el. Ugyanakkor sokan elfelejtik, hogy az orvos munkája nem olyan, mint a korábban példának felhozott esztergályosé. A maximális gondosság mellett is előfordulhat tévedés, még a legjobban felkészült orvos esetében is (sajnos). Ez nem az orvosok butaságából vagy hanyagságából fakad, hanem az emberi szervezet bonyolultságából és az orvoslás természetéből. Az egyetemen nem "konyhakész" megoldásokat tanítanak, adott helyzetben neked kell kisakkozni, mi lehet a gond, elvégez(tet)ni a szükséges és elégséges, de semmiképp sem felesleges (OEP) vizsgálatokat stb., mindez nem egyszerű. És igen, mindezt ugyanolyan lelkiismeretesen és felkészülten kell végezni, mint ahogy az esztergályos végzi a munkáját (bár szerintem abban a szakmában is van ilyen is, olyan is, ahogy az eladók, mérnökök, tanárok stb. között is), csak a kimenetel sokkal bizonytalanabb, az ember hatáskörén kívül álló tényezők is befolyásolják. Számon kérni a szakma szabályainak betartását és a kellő gondosság tanúsítását lehet (jogilag), illetve az alapvető udvariassági normák betartását (emberi oldalról). A mindenhatóságot nem. A hálapénz "hegyeket" meg hagyjuk. remélem, egyszer megérik a helyzet egy normális eü reformra, és akkor lesz normális munkaidő megfelelő fizetéssel, és persze szakmailag és emberileg is megfelelő ellátás, felelősségre vonás lehetősége miegymás.

yukikoka 2008.06.23 14:18:54

Tita által leírtakkal sok ponton egyetértek, már ami a gyerekek szükségleteit illeti. Én is úgy gondolom, hogy a gyerekeknek az első 3 (de legalább 2) életévben az édesanyjuk (esetleg édesapjuk, miért ne) közelségére van szükségük, természetesen azzal, hogy a világért sem szabad a négy fal közé bezárva, vagy a játszótéren kis klikkekben elszigetelődve "tengetni" napjaikat. A sikeres szocializáció, a biztos kötődés, a mások iránti bizalomra való képesség alapja igenis a korai anya-gyerek kapcsolat. nem értem, hogy lehet ezt a "nézetet" a szocializmushoz meg bármilyen politikai ideológiához kötni - ez az álláspont a modern pszichológiában is tartja magát, persze ennél árnyaltabban talán, de a lényeg nem változott, és nem is fog. Az is igaz azonban, hogy 2 és fél, 3, esetleg 4 éves korban már valóban közösségbe kéne adni a gyerekeket (ha volna férőhely persze), mert valóban nehezen illeszkednek majd be az iskolába ennek hiányában. Az élet farkastörvényeit azonban meglátásom szerint nem az első 3 évben kell megtanulni, és ez nem elkényeztetés... persze az alapvető együttélési szabályokat (nem ütjük meg a másikat, nem vesszük el a másét, nem szórunk homokot a fejére stb:-) anyukától, apukától kell megtanulni.

yukikoka 2008.06.23 14:19:48

Azzal azonban nem értek egyet, hogy nő ne legyen politikus, vezető stb. Miért ne? Nem hiszem, hogy a gyereknevelés és a karrier (mondjuk inkább hivatás, pl. orvosi karrierről kevés esetben lehet beszélni kis hazánkban, amennyiben ez anyagi megbecsültséget és erkölcsi elismertséget jelent) egymásnak ellentmondó dolgok volnának. Én 5 éve vagyok otthon, előtte persze dolgoztam, és 3. gyermekem kb. 2 éves korától kezdve (talán korábban, ha rá tudom bízni, nagyszülőre, és csak napi néhány óra távolléttel jár) is dolgozni fogok, 34-35 éves leszek ekkor - kérdem én, nem lesz utána elég időm a társadalom hasznos tagjává válni? És az smafu, hogy lesz 3 gyerekünk, akik felnőtt korukban dolgozni fognak (jó esélyeik vannak, remélem)? Az nem hasznos? Én folyamatosan tanulok, megtehetem, mert van nagyszülői segítség, szerencsés vagyok. De pár év múlva "húzok" majd dolgozni (na nem 10 órában), amellett, hogy tudom, a gyerekek és a háztartás túlnyomó része a férjem munkája miatt továbbra is rám hárul.
Még valami, amivel nagy valószínűséggel népszerűtlen leszek: én tisztelem azokat is, akik azt mondják, nem kell nekik gyerek, mert ezért vagy azért nem fér bele az életükbe. Sokkal jobban, mint azokat, akik, semmilyen kompromisszumot nem kötve az új élethelyzetnek (gyereknevelés) való megfelelés érdekében, kipipálják a gyereke(ke)t mint a hatodik ötéves terv részét, és utána lepasszolva a néhány hónapos dedeket élik tovább az életüket, és közben verik a mellüket, hogy nekik gyerekük is van és dolgoznak is. Ha valaki nem tud/akar lemondani a munkájáról, ne tegye, ez az önrendelkezési jog rész, tartsuk tiszteletben.