Regisztráció Blogot indítok
Adatok
Namir

0 bejegyzést írt és 693 hozzászólása volt az általa látogatott blogokban.

Admin Szerkesztő Tag Vendég
Ahogy 2018-ban, 2022-ben is hosszú sorbanállás várja a voksolókat, akik közül sokaknak kell száz kilométereket utazni...
Sok - sok éve, 1972 június 17-én fontos esemény forgatta fel az USA közvéleményét: öt kormánynak dolgozó személyt tartóztattak le ugyanis a washingtoni Watergate épületben, mert betörtek a demokrata párt irodáiba és lehallgató-készülékeket helyeztek ott el. Alig 25 hónappal később (1974 augusztus…..
Mikor? Melyiket? Döntetlen 2021.06.19 21:55:02
Bravó, született egy döntetlen, amit most majd évekig lehet lobogtatni a hazai foci sikerének bizonyítékaként. Persze ez az eredmény is szép, akkor is, ha tudjuk, hogy a franciák ezt nagyon ellazázták, de ne ünnepeltessük magunkat úgy, mintha a végeredmény 1:0 maradt volna, és azt az ifista szintű…..
Igazán alávaló, talán minden eddiginél alávalóbb háborút folytatnak a NER propagandamédiái azon ellenzéki - különösen DK-s fővárosi - önkormányzatok ellen, akik idén úgy döntöttek: felhagynak azzal a hagyományos menetrenddel, hogy tavasztól egy-másfél havonta egyentarrá nyíratják a parkok és egyéb…..
A rendszerváltás utáni magyar politikai legsúlyosabb egyénisége kétségtelenül Rapcsák András, egykor hódmezővásárhelyi polgármester és egy időben országgyűlési képviselő volt. A meglehetősen harcias stílusáról ismert kereszténydemokrata politikus környezetében kezdte bontogatni szárnyait az a Lázár…..
Kevés, nagyon-nagyon kevés valódi konszenzus van ebben a gyűlölettől, megosztottságtól, haragtól, és dűhtől széttagolt magyar társadalomban. Talán a kevés konszenzusok egyike, az, hogy a XXI. század legvisszataszítóbb, legalávalóbb, és leggusztustalanabb közszereplője: Semjén Zsolt...
Az, hogy a hagyományos belsőégésű motorokkal kezdenie kell valamit az autóiparnak (is), nem kérdés, hiszen a fosszilis energiahordozók elérhetősége véges. Ha nem is vár ránk a Mad Maxben elképzelt világ, az biztos, hogy a megújuló energiák felé kell fordulniuk az autógyártóknak. Vagy lehet, hogy ez…..
Namir 2021.01.17 09:23:50
www.electricitymap.org/zone/HU?wind=false&solar=false

Érdemes megnézni, itt látható az országok elektromos áram előállítása és fogyasztása real-time-ban. Mai (2021. január 17.) előállítási értékek:

Németország: 450 g CO2 / kWh
Magyarország: 230 g CO2/kWh
Franciaország: 73 g CO2/kWh

Fogyasztásban azért jobb a német érték kicsivel = 440 g CO2/kWh, mert francia atomenergiát vesznek. Mert ugye ők bezárták az atomerőműveket, hogy azok rosszak.

Nesze neked megújulók és barnaszén erőművek párosítás (Németország) = drágán környezetszennyező
Namir 2021.01.17 09:37:03
és egy friss cikk a témában:

www.origo.hu/nagyvilag/20210116-a-megujulok-miatt-elsotetulhet-europa.html

"2021. január 8-án...a német rendszerterhelés 70 000 MW volt, amelyből a szélerőművek mintegy 4000 MW-ot (=6%), a naperőművek pedig csak 1500 MW-ot (=2%) biztosítottak."

de ha nem is lesz áramszünet, attól még a jövőben csak nyáron napsütésben autózunk :)
Nem is olyan régen merült fel a kérdés a blogon, hogy vajon hazaköltöznétek-e és ha igen, akkor miért, ha pedig nem, akkor miért nem. Laz Ausztráliából írta meglehetősen rövid, de sommás véleményét...
Namir 2020.07.17 08:02:01
korlátolt gondolkodás és közhelyeket puffogtatás közben trendinek = "progressziv"-nek mutatva magát

Ajánlom figyelmébe:
www.youtube.com/watch?v=MfGJK1BKz2o

...
És az, a ki látta lobogó dühében
A haragos embert ezelőtt sok évvel:
Most bámulna rajta, vagy nem ismerné fel.
Grófokkal komázik és hajlong a lába
Idegen királynak fényes udvarába'.
A kegyelmes Isten úgy fölvitte dolgát,
Hogy sürögve járnak körülötte szolgák.

Tündöklik a napfény aranyos ruhában,
Serleg a kezében és mosoly a száján.
Herczegek, bárók közt oldódik a nyelve.
Ime most is ott űl s poharat emelve
Szól a társasághoz harsányan, kevélyen:

- "Bor, paripa, mámor, kártya, koczka éljen!
Éljen a szerencse és a szivtelenség,
Hogy a koldus erkölcs czondráit nevessék
S hatalomban, kincsben járjanak bokáig!
Éljen az okosság és éljen sokáig
Minden a világon... csak a haza vesszen!"
...
  Igazából én vagyok az idióta barom. Nem is értem, mit vártam egy radikális feminista cikkétől. Sophie Lewis "A koronavírus-krízis azt mutatja, hogy ideje eltörölni a családot" című írása az Open Democracy oldalán jelent meg pár nappal ezelőtt.   A szerző a járványra adott első számú reakciót,…..
Viktor, az én ikonom erősen hisz a nemzeti karakter fontosságában. A csoda sem tudja, van-e ilyen, ám ha mégis, akkor mi, magyarok nagy bajban vagyunk ezzel a járvánnyal. Nézzük meg, hogy milyen módon is szoktuk kezelni a nemzetközi helyzet fokozódásából előálló problémákat. Ott van Muhi.…..
Hosszú a listája azon politikusoknak, akik miután találkoztak Orbánnal, megbuktak. Most újabb veszteség. Lemondott Strache osztrák alkancellár, a szélsőjobbos Szabadság Párt (FPÖ) vezetője, akivel Orbán május 6-án találkozott Budapesten...
Féláron esznek. Ráadásul a királyi vár új lakója fordítva fogja a kést, miközben a Gundel szotyimenzáján a vagdalthúst szeleteli. Kedves #Gundel - ez aztán remekmű. Igazi Fine dining...
• Jönnek fel a jobboldali populista pártok, de hiú ábránd részükről, hogy az európai választás után blokkoló kisebbséget tudnának alakítani  • A magyar és lengyel jogállamról zajló vita jövőre is az európai politikai egyik meghatározó eleme marad  • A magyar kormány fafejű, fogalma sincs a…..
• Lengyelország példája azt mutatja, hogy ha a lakosság az unió mellett van, akkor az EU le tudja törni az illiberális próbálkozásokat  • Orbán Viktor a rabszolga törvénnyel még a saját híveit is maga ellen fordította, de egyelőre nem kell izgulnia, bár ha nem vigyáz, könnyen rajtaveszthet  • A…..