Regisztráció Blogot indítok
Adatok
szerb ponty

10 bejegyzést írt és 1 hozzászólása volt az általa látogatott blogokban.

Admin Szerkesztő Tag Vendég
A korábbi, a vasúti menetrend (illetve általában a szolgáltatástervezés) nyilvánosságáról szóló bejegyzésünkben már utaltunk rá, hogy lesz folytatás, azaz problémák mellett írni fogunk a megoldásról is. Sajnos ez kapacitásaink hiánya miatt késve jött össze, de mai posztunkban végre bemutatjuk, hogy…..
Nemrég eredményt hirdettek Budapest egyik legfontosabb beruházásának kivitelezésében, a Déli Körvasút felbővítésében. A BAVS-ban 90-120 milliárdra tippelt beruházás I. üteme laza 337 milliárd lett, amit egyes orgánumok egy laza NER-túlárazással elintéznek, mi azonban most arra vállalkoztunk, hogy…..
A tavaly ősszel hivatalba lépett Karácsony Gergely főpolgármesterhez 2019. októberében fordult nyílt levéllel a Magyar Közlekedési Klub. Ebben olyan fő intézkedéseket szedtünk össze, amelyekhez elsősorban nem pénz, hanem akarat kell, és a forrásigénye is megfelel(t) a fővárosi önkormányzat anyagi…..
1. Háttér A főváros a 4-es metró építése kapcsán elvállalta a dugódíj bevezetését. Ez egyelőre nem történt meg – feltehetően azért, mert egy valódi, ténylegesen visszatartó erejű díj biztos, hogy rendkívül népszerűtlen intézkedés lenne. A főváros által korábban felvetett javaslatok, így pl. az 5000…..
Súlyos visszalépés történik a vasúti közlekedésben decembertől az ország egyik legfontosabb vasútvonalán. A közlekedésért felelős Innovációs és Technológiai Minisztérium államtitkára eredetileg gyorsítani akarta a Budapestről Szegedre tartó vonatokat, azonban végül az érintett utasok 80%-a ritkább…..
A tavaly ősszel hivatalba lépett Homolya Róbert után ismét nyílt levéllel fordulunk egy fontos új döntéshozóhoz, ezúttal a frissen megválasztott új budapesti főpolgármesterhez, Karácsony Gergelyhez. A feladata korántsem lesz egyszerű, hiszen a Főváros lehetőségei és forrásai a 10-15 évvel ezelőtti…..
Az elmúlt hetekben az V. kerület többször is címlapra került a közterületi parkolást favorizáló intézkedéseivel. A Reáltanoda utca ,,sikeres, XXI. századi felújításáról” mi is megemlékeztünk, míg a múlt héten újabb ,,előremutató” fejlesztéseknek lehettünk szemtanúi az Erzsébet téren és a Dorottya…..
2010-ben a BKK megalakulásával – a MÁV és a Volánbusz kivételével – egy kézbe került a Főváros teljes közlekedésfejlesztése. A BKK 2014-re le is tette az asztalra a 2009-es BKRFT-n alapuló Balázs Mór Tervet (BMT), amelyet a Fővárosi Közgyűlés is szentesített, és amelyet…..
MKK-blog Kerékpárral Budapesten 2017.09.26 09:00:00
Miért jó kerékpározni egy nagyvárosban? Míg a kisebb településeken a gyalog/kerékpárral/autóval kombináción kívül az egyéb lehetőségek kimerülnek a napi pár helyközi járatban, szerencsésebb esetben a használhatónak hazudott (bocsánat: hirdetett) vasútban, addig a nagyvárosokban az esetek…..
A magyar gyorsforgalmi útfejlesztés az elmúlt években elérte azt a kiépítettségi szintet, ahol a további fejlesztések egy részét szakmai indokok alapján már meg lehet kérdőjelezni. Ennek remek táptalajt ad az ismert, és unalomig ismételt miniszterelnöki mondat az egri…..
szerb ponty 2017.07.20 21:17:23
@Párduc oroszlán gorilla... Makákó!: A pesti elővárosi szakaszokat elsősorban az elkerülő jelleg miatt érdemes bővíteni/kiépíteni. Elég megnézni Gödön vagy Sződligeten a 2-es utat, ha már pont az M2-t hoztad fel. Göd elég nagy ahhoz, hogy az út menti boltok ne haljanak be az M2-től, viszont az átmenő forgalom eltűnésével lett egy élhető főutcájuk. Az ingázás esetében álom azzal hitetni magunkat, hogy ha nincs autópálya, akkor az emberek átülnek a vasútra, ahhoz elsősorban a vasútnak kell tenni. Pont a 70-es vonal a jó példa: ha van egy ütemes, jó menetrend, korszerű motorvonatokkal, akkor az utasforgalom növekedésén meglátszik a pozítiv hatás. A Dunakanyarban az ütemes menetrendet bőven az M2 átadása után vezették be, és mégis sikeres lett. De hogy ne csak félautópályát hozzak fel példának, a 30a utasforgalma is bővült a Flirtök megjelenésével, pedig ott az M7-es.
További előnye a vasútnak, hogy Pesten a városközpontba visz be. Ha visszaugrunk Vácra, akkor a zónázó 25-30 perc alatt a Nyugatiban van. Autóval kapásból 10 perc, míg eléred a váci lakótelepről az M2-t reggelente, és hiába mehetsz aránylag jó tempót a pályán, a Szerencs utcánál megáll a tudomány. Ez nagyjából az összes elővárosi vasútvonal vs autópálya viszonylatban elmondható, legfeljebb a dugózóna széle és a városközpont közti távolság változik.