Regisztráció Blogot indítok
Adatok
Vendégszerző RGY

55 bejegyzést írt és 0 hozzászólása volt az általa látogatott blogokban.

Admin Szerkesztő Tag Vendég
Hirtelen, a semmiből sejtelmes német kórus tölti be a türelmetlen arénát, kigyúlnak a fények. Lindemann először csak a kijelzőn jelenik meg, majd pedig mint egy ógermán pogány isten ereszkedik alá a gigantikus gitárnyakdíszletek között a Rammlied kíséretében...
Hamisítatlan motorostalálkozó-hangulat várta június elején a Túrkevére érkező rockereket. A három napon át tartó koncertsorozat mellett kempingezés, strandolás, street fighter bemutató, éjszakai fürdőzés, tűzoltókosár-kipróbálás és motorosfelvonulás is tarkította a hétvége programját. A rendezvény…..
Teltházas mezőkövesdi bulival nyitotta meg idei koncertsorozatát hazánk egyik legismertebb punkzenakara, az Auróra február 10-én Mezőkövesden. Baráti hangulatú interjúnkon a zenekar mindhárom tagja részt vett...
Idén fennállásának 30. évfordulóját ünnepli az ország egyik leghíresebb punkzenekara, az Alvin és a Mókusok. Ennek apropóján beszélgettünk velük évzáró koncertjükön...
Egyfajta bárhangulat uralkodott december 28-án a moziból koncerthelyszínné avanzsált, bokszokkal és „poharas” székekkel berendezett egri Urániában, ahol az Egri Ifjúsági Zenei Program szervezésében létrejött rockkarácsony keretén belül négy zenekar is színpadra állt egymás után. A jelképes belépőjű…..
Kiberpunk-rajongók, figyelem! Eljött a ti időtök! Idén ránk szabadult egy olyan zenealbum, mely egyszerre egy elképzelt sci-fi mozinak a betétzenéje, egy kába pillantás a XXI. század lehetséges folytatásába, összművészeti kollázs és elektronikus rock-talpalávaló. Valahol a Nine Inch Nails és Prodigy…..
Pörgős, de szomorú; csapkodó, de elmélkedő; egy perctől hat és fél percig terjedő dalterjedelmek. Abszolút meglepetések és ellentmondásos szélsőségek fémjelzik a Counter Clockwise legújabb albumát. Mindezt olyan átgondolt és profi megoldásokkal tűzdelve, hogy talán kijelenthetjük: a budapesti…..
Rozsdagyár AHRIMAN - Kehely (2022) 2022.11.07 12:55:03
A magyar black metal veterán csapata a 2016-os visszatérése óta háromévente hozza ki hátborzongatóan jó albumait. A mostani "Kehely" mintha egy sötét triumvirátust képezne az "Őskő" és "Bőrkoporsó" folytatásaként: bensőséges bepillantás névtelen istenek öngyilkos haláltusájába...
Az amerikai metal underground legmélyebb rétegeiben tetten érhető két mikroszabály. 1. Az oregoni Portland földjén nagyszerű muzsikák teremnek. 2. Ha a Botanist és a Lotus Thief jelenlegi vagy korábbi tagjai összeadják kreatív erőiket, abból fenséges dolgok születnek. Ezzel tulajdonképpen el is…..
A fastcore/screamo/grindcore-káoszt húsz éve prezentáló Another Way zenekar békési származású legényei előjöttek egy újabb relatíve rövid, de gyilkos tempójú albummal. Ámokfutás a pesszimizmus lombhullató erdejében...
Van úgy, hogy lemondasz egy, már régóta nem albumozó zenekarról és beéred a régi jó dolgokkal, melyek még megvannak tőlük emlékként. Aztán az együttesben rendeződnek a mélyben zajló problémák és reménysugár helyett egy napkitörést kapunk az arcunkba. Népi jóféle screamo, katarzisig szórakoztató…..
2018-ban Catalin Doru, a Dark Bombastic Evening fesztivál ötletgazdája és főszervezője azt a benyomást hagyta a közönségben, hogy jó darabig elbúcsúzhatunk a fesztiváltól. Nem sokáig bírta: 2020-ban nem kis meglepetésre hírül adta, hogy azon a nyáron következik a tizedik etap. Az ígéretet aztán…..
A Jess And The Ancient Ones az eddig felvett három lemezével stabil státuszt vívott ki magának az undergroundban a ’70-es éveket és a hippikorszakot idéző Hammond-alapú, pszichedelikus retró rockzenéjével. Forradalmi eredetiséggel aligha vádolhatjuk őket, hiszen választott stílusuk és az egész…..
Néhány hónapra elszakadtam a kortárs metal/rockzene világától, mert a napi szinten keresgélt, meghallgatott, elemzésre kerülő anyagokba iszonyúan belefásultam. Egy idő után ugyanazokat az elcsépelt paneleket hallja az ember, szinte alig van különbség a lemezek között, és ha az énekesek adottságait…..
Egy mocskos rock’n roll lemezt szeretnék ajánlani a tisztelt olvasóközönség figyelmébe. A hangzóanyag ugyan 2020 szeptemberében került kiadásra, de kár lenne, ha feledésbe merülne hazánkban. Erre pedig minden esély adott, mivel nem találni sem komolyabb kritikát vagy ismertetőt, esetleg beharangozót…..
Megjelent a Monastery zenekar 2003-ban már kiadott "Fuck This World" című minialbuma újramaszterelt formában, új borítóval. A maszter munkálatai most is a soproni MD Stúdióban Smici segítségével zajlottak. További információ hogy a csapat áprilisban ugyanitt megkezdi az új album munkálatait is. A CD…..
A 2021-es év meglepően korán elhozta a tavaszi felmelegedést, már február végén májusi napokat idéző napsütésben volt részünk, az emberek lázas igyekezettel pattantak újra nyeregbe vagy fogtak lelkes kocogásba, hogy a tél folyamán összegyűlt zsírfeleslegtől megszabaduljanak. Az igazi fanatikusok…..
A Hazai Reménységek cikksorozatunk ötvenedik részében egy fiatal debreceni stoner/post-grunge zenekart, a Gate69 formációt mutatjuk be nektek, akik 2018 februárjában jelentkeztek egy bemutatkozó EP-vel...
Megjelent a Five Finger Death Punch legújabb lemeze, az „F8”, mely a címből kikövetkeztethető módon a nyolcadik stúdióalbum a zenekar életében. Számomra egy „The Wrong Side Of Heaven And The Righteous Side Of Hell”-hez hasonló hangulatot hoz, továbbá a legutóbbi „And Justice for None” korong…..
Idén először Magyarországra látogatott az amerikai heavy metal csapat, Five Finger Death Punch, melynek magyar származású ritmusgitárosa, Báthory Zoltán 25 év után tért haza. A zenekarral karöltve érkezett a Papp László Arénába a thrash metal egyik atyja, a Megadeth és a Zoltán által menedzselt Bad…..
Új album érkezett az amerikai hard rock bandától, az Avenged Sevenfoldtól. Február 7-én adta ki a csapat új lemezét, a „Diamonds In The Rough” korongot. A cím többeknek ismerős lehet, mivel a zenekar még 2008-ban kiadott egy „Live in the LBC & Diamonds In The Rough” című anyagot, melyen a…..
Február 7-én megjelent a Green Day tizenharmadik és egyben legrövidebb albuma, a „Father of All…” Az új albumot már a reklám gyanánt bemutatott kislemezdalok megjelenésekor sok kritika érte, és én sem voltam a leglelkesebb az új korongot illetően, de úgy döntöttem, adok egy újabb esély a pop-punk…..
2020. január 22-én kötött ki hadihajójával a legnagyobb viking horda Magyarország partjainál. 3 év után érkezett újból hazánkba a Sabaton, a svéd Amaranthe és a finn Apocalyptica kíséretében, hogy megtartsák a zenekar első magyarországi arénabuliját. Igaz, az arénát lényegében félbevágták a…..
Egy király feláldozza saját lányát, hogy kiengeszteljen egy istennőt, akinek a haragja miatt nem fújnak a szelek és nem tudnak harcba indulni a gályák. Felesége ezen felháborodva – no meg némi hatalomvággyal, továbbá mert időközben begyűjtött egy szeretőt – meggyilkolja hazatérő férjét és annak a…..
Nem tudnék hirtelen megnevezni még egy olyan bandát, amelyiknek annyira önazonos a kiállása, mint a Dopethrone. A banda sludge-doom, saját címkéjük szerint „slutch” metalban utazik – a slutch egy angol nyelvjárásban a híg sarat jelenti, de ha hihetünk az Urban Dictionarynek, az olyan hölgyeket is…..